Bevezetés

Az Európai Unió fejlődésének kiemelkedően fontos és az integráció mélyítése szempontjából meghatározó folyamata volt a monetáris politika szupranacionális szintre emelése a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) létrehozásával és az euró bevezetésével. A GMU megalkotóinak várakozásai szerint1 a monetáris integráció következtében nominális és reálkonvergencia egyaránt elindul a tagállamokban. Az árfolyamkockázat kiesése révén a kamatráták közeledésére, a közös monetáris politikának köszönhetően az inflációs ráták konvergálásának beindulására számítottak. Az elmúlt évek tapasztalatai a közös európai monetáris politika működőképességét igazolják, hiszen az euró nemzetközi szerepét sikerült megerősíteni. A monetáris integráció makrogazdasági hatásai ugyanakkor nem minden esetben, illetve jórészt a felzárkózó tagállamok esetében alakultak a várakozások szerint.

A 2004. május elseje az újonnan csatlakozott közép- és kelet-európai országok számára a monetáris politika terén is új helyzetet teremtett, hiszen az általuk aláírt csatlakozási szerződések monetáris unióval foglalkozó fejezete kifejezetten rögzíti, hogy számukra kötelező lesz belépni az eurózónába a megfelelő feltételek teljesítése esetén. Addig a "member state with derogation", vagyis tagállam mentességgel jogi státuszt kapják, s az a tagállam, amelynek teljesítménye megfelelően alakul, automatikusan a GMU tagjává válik, vagyis a szerződés értelmében a tagállamok nem rendelkeznek önálló döntési joggal. A feltételeknek való megfelelés esetén tehát kötelező az euróövezetben való részvétel, a feltételekre való törekvés pedig elvárható a tagországoktól. Ugyanakkor - mint a Bizottság Agenda 2000 dokumentuma leszögezi - ezek teljesítése nem szükséges az uniós tagsághoz.

A kihívást jelentő feltételrendszer ellenére az új tagállamok valamennyien elkötelezett hívei a GMU csatlakozásnak, hiszen kis és nyitott országként, valamint az eurózóna gazdaságaival szorosan összefonódott külkereskedelem révén úgy ítélik meg, hogy számukra az eurózónabeli tagság több előnyt tartogat, mint az alkalmazkodási kényszerrel járó költségek - amelyeket a gazdasági stabilizáció érdekében előbb vagy utóbb ezen országoknak is meg kellene lépni. A politikai elkötelezettség tehát nyilvánvalónak tűnik a közép- és kelet-európai régióban, a dilemma a csatlakozást követő első években a belépés időzítésére, illetve az ahhoz vezető konvergencia-útra és az alkalmazott módszerekre vonatkozóan merül fel.

...