Bevezetés

Régi iróink többnyire polyhistorok voltak. Általában kevesen voltak nálunk, kik a tollat forgatták s azok, a kik vele bánni tudtak, ritkán is pihentették. Nem szalasztották el, ha alkalom kínálkozott valamely mű írására, még kevésbbé utasították el a vállalkozó könyvkiadó felszólítását. Vállalkozásuk annál könnyebb volt, mert nem valamely tudomány szakszerű ismertetését kívánták tőlük, az eredetiséget sem hangsúlyozták. Nem a tartalom, az előadás formája volt fontos. Csak is így volt lehetséges, hogy egy pap bibliafordítás, bibliamagyarázat, predikácziók, hitvallás, polemikus íratok mellett növénytant is írjon; hogy egy másik theologiai értekezéseken kivül Erdély aranybányászatáról, a pestisről és scorbutról s az észjogról is írt s a theologia, bölcsészet, számtan, helyesírás, classica philologia tárgykörébe tartozó műveket rendezett sajtó alá; nem is említve egy külföldre szakadt hazánkfiát, kinek működése a theologia, bölcsészet, történet, könyvtártan, classica philologia, orvos- és gyógyszertan, csillagászat és naptárszerkesztés, számtan és nyelvészet között oszlott meg, a nélkül, hogy kortársai e tudományok bármelyikében dilettánsnak tartották volna.

Ilyen polyhistor volt Pápai Páriz Ferencz is. Több orvosi művet írt latin és magyar nyelven, mely utóbbi hét kiadást ért; egy vallási tárgyú műnek is szerzője, még többet fordított németből és francziából; könnyedséggel verselt, nem csak magyar nyelven, hanem sikerrel küzdött meg a legnehezebb latin versformákkal is, sőt görög költemény is maradt fent tőle; úttörő volt nálunk az egyháztörténeti és heraldikai irodalom terén s ezeken kivül latin-magyar és magyar-latin szótárt is szerkesztett, mely egész a legújabb időkig párja nélkül állott. És bár sokoldalú irodalmi tevékenységet fejtett ki, azért korántsem volt szobatudós. Ha sokat tett irodalmi téren, több és nagyobb gyakorlati, társadalmi tevékenységének eredménye.

Hírneves gyakorló orvos volt, az orvostudomány doktora, a kit egyetemi pályája befejeztével a baseli orvosi facultas tagjává választott, ki itthon Apafi Mihály házi orvosa lett, midőn már előbb nagy városok vetekedve hívták meg orvosnak; orvosi tanácsáért pedig messze földről eljöttek. Széles látkörű és nagy tudású férfi, kit egyízben diplomatiai küldetésre is kiszemeltek; kiváló tanár, a nagyenyedi collegium ékessége, újjászervezője s éltető lelke; e tanintézetre nézve valóban gondviselésszerű férfi, ki külföldi összeköttetései útján gazdag alapítványokat szerzett hanyatló iskolája tanulóinak, majd az elpusztult tanintézetnek Angolországban olyan tőkét gyűjtött, melyből ismét lábra kelhetett; önzetlen jellemű ember, ki élete alkonyán működésére visszapillantva, midőn annak semmi anyagi hasznát nem bírta fölfedezni, azzal vígasztalta magát, hogy közhasznú, épületes és hívatásához méltó munkát végzett s elfeledi a kiállott küzdelmeket, mert Pallas zászlója alatt ingyen vitézkedni is elég nyereségnek tartja és mert kezdettől fogva abban lelte gyönyörűségét, hogy a tudományt magáért s ne másért szeresse és művelje...