Bevezetés

A nemzeti dinasztia, az Árpádház kihaltával idegen uralkodóház kerűlt Magyarország trónjára. Az Anjou-háztagjai teszik fejükre Szent István koronáját, s kormányuk alatt Magyarország csakhamar az európai államélet, a nagy politika számottevő tényezője, irányítója lesz. A fejlődés alapjait I. Károly rakja le, fia Nagy-Lajos folytatja és befejezi az apja által megkezdett művet, s hazánk e két uralkodó alatt az európai nemzetek között oly politikai tényezővé válik, a minővé még csak egyszer, Hunyadi Mátyás idejében vált. De az a hatalmas fejlődés, mely az Anjou-királyok idejében hazánkban mutatkozik, megakad Nagy-Lajos halálával. A nagy király halála után beállott viharos idők, a gyönge női kormány alatt felszabadúlt ellentétek, a királynő személye ellen irányuló összeesküvések rohamosan gyöngítik az ország erejét, teszik tönkre nagyságát, sülyesztik le politikai jelentőségét. Abban a korban, midőn az egyház békéjét a legádázabb harcz dúlja fel, midőn az egyház fejében beállott szakadás a hívőket is két pártra osztja, Magyarország fölemeli ugyan szavát, s multjához híven a római pápa mellett foglal állást, de csakhamar egészen háttérbe szorul. Nagy-Lajos leánya, Mária, gyönge nő létére nem képes királyi szavát nyomósan latba vetni az egyház egységének helyreállítására. Férje s később utódja Zsigmond is csak a császári méltóság elnyerésére után lép fel nagyobb nyomatékkal az egyház békéjének érdekében.

Abban a nagy munkában, melyet az Anjou-házból származott második királyunk, Nagy-Lajos végzett, hogy hazánkat nagygyá, hatalmassá tegye, a nemzet minden rétege kivette az őt megillető részt. Egyházi és világi nagyjaink vetekednek a koronás király iránti hűségében, s Magyarország régi nemzetségeinek legkiválóbbjai sorakoznak Lajos király mellett, játszanak szerepet udvarában, annak díszét, fényét emelve. Az egyházi és világi méltóságokban az ország legelőkelőbb családjainak tagjai ülnek, kik elfeledve a királyi ház idegen eredetét, azt már mintegy saját körükből valónak tekintik, s Szent-István koronájának fölkent viselője iránt mindvégig megőrzik azt az erényt, mely a magyar fajnak legkiválóbbja volt, a koronás király iránti törhetetlen hűséget és ragaszkodást.

Ennek a kornak egyházi férfiai közűl mutatjuk be egynek életrajzát az alábbiakban. A régi magyar nemzetségek egyikének az ősi Szente-Mágocs nemzetségnek sarja volt, melynek emlékét ma már csak oklevelek fakúlt betűi őrízték meg számunkra. Apja az ország főméltóságai között foglal helyet, egyik rokona bosnyák püspök, ő maga az egyház fejének s a magyar királynak kegyelméből az ősrégi pécsi püspöki széknek, majd a legmagasabb egyházi dísznek, a bíbornoki kalapnak birtokosa. Apjától öröklé a hazája és királya iránti hűséget, három király alatt vitte egyházmegyéje kormányát, támogatta tanácsaival uralkodóját. Nagy-Lajosnak ő az egyik legkedveltebb tanácsadója és diplomácziai ügyvivője, ki mindig készen áll ura megbizásainak teljesítésére, midőn tehetségére, ügyességére az uralkodónak szüksége van. Midőn a nagy király követe és megbizotta vesz részt az olaszországi tárgyalásokban, diplomácziai tehetségét ragyogtatja a velenczei signoriával folyó alkudozásokban, s a turini békekongresszusnak előkelő, kiváló szerepet játszó tagja. A nagy király halála után híven kitart ennek leánya, Mária oldalán, s ennek utódja, Zsigmond király is mindenkor számíthat az egyházfejedelemre, ki hajlott kora daczára ujból kilép az aktiv politika terére, a midőn a délvidék mozgalmai szükségessé teszik, hogy hazája érdekében a szent szék közreműködését megnyerjék.

De a politikus mellett az egyházfejedelemnek, a tudományok pártolójának működését is észlelhetjük élete folyásában. Mint az ez időben alakult pécsi egyetem pártfogója, ennek a főiskolának életbenmaradását igyekszik biztosítani. Mint egyházfő, saját egyházmegyéje jogait igyekszik megvédeni kültámadások ellen. Papjainak és híveinek lelki és anyagi érdekeit egyaránt szívén hordja, s amazok érdekében nem egyszer jár közbe a szentszéknél. A vallásos érzületnek, a hitbuzgalomnak hatalmas lendületet ad az egyetlen magyar rend védszentjének, Remete-Szent-Pál ereklyéinek megszerzése, melyeket ő hozott el Velencze városából. Mint bíbornok, az egyház legválságosabb idejében foglalt helyet a legfőbb egyházi kormánytestületben, akkor, midőn a szakadás két látható fő között osztja meg a hívők seregét. Királyával együtt megmarad a Rómában székelő pápa hívének, ki mellett mindhalálig kitart, sőt utolsó nyilvános föllépése is részben az egyház rég óhajtott egységének helyreállítása érdekében történt.

A róla fönnmaradt emlékek talán nem adnak teljesen egységes képet életéről, működéséről. De ha vannak életének egyes részei, melyek némi homályba vannak burkolva, nagyjából megalkothatjuk képét, működését annak a férfiúnak, ki családjának, nemzetségének legkiválóbb, legmagasabb tagja volt, és előkelő szerepet vitt nemzete történelmében.