Giovanni Bernardino Bonifacio (1517-1597) gazdag nemesi család sarja volt, Franciaországban is folytatott tamulmányokat, majd nápolyi birtokán telepedett le. Az inkvizíció az ő javaira is szemet vetett, ezért földjei jelentős részét 1566-ban eladta a Bariba visszatérő Bona Sforza lengyel királynőnek. Még ez év végén elhagyta Itáliát, Bázelbe utazott. Az inkvizíció szökött eretneknek nyilvánította, birtokait elkobozták, s huzamosabb időre már nem is tért vissza hazájába. Bázeli tartózkodása (1557-1558) alatt különösen Bonifacius Amerbach-hoz, Erasmus örököséhez fűzte meleg barátság, akinek jelentős szerepe volt a Bázelbe menekült olasz antitrinitáriusok támogatásában. 1560-ban járt először a vallási villongásoktól viszonylag mentes Lengyelországban, később Erdélybe akart utazni, útja azonban – pénzügyi zavarok miatt – nem valósulhatott meg. 1566-ban Bécsben találjuk, ahová Brnóból ment, s ahol megismerte Georg Tannert, Bornemisza Péter egykori professzorát. A vándorhumanista útja innen Franciaországon és Anglián keresztül ismét Svájcba vezetett, ahol Bázel mellett több mint tíz évre letelepedett, majd Nürnbergbe költözött át. 1581 és 1591 között talán valóban megfordult Erdélyben is. 1591-ben újra Londonban lakott, itt látogatta meg egy danckai orvos, s az agg Bonifacio az ő tarácsára hajózott Danckába. 1591 augusztusában indult útnak, de a danckai kikötő előtt hajótörést szenvedett, könyveinek egy részét elnyelte a tenger, ő maga megvakult. Még ez év szeptemberében csonkán is nagyértékű könyvgyűjteményét a városi tanácsnak ajándékozta. A szenátus viszonzásul heti egy magyar guldent szavazott meg asztaltartására, könyveit pedig a gimnáziumban gyűjtette össze, ahol szállását is kijelölték. Bonifacio danckai baráti köréhez tartozott B. Schachmann és Andreas Welsius professzor, aki halála után 1599-ben összegyűjtötte és kiadta epigrammáit, megírta életrajzát. Bonifacio az Europica Varietas-ban leírt „Szürke Clastrombol forditatot Gimnasiumban” lakott és halt meg, ugyanott, ahol később Szepsi Csombor tanult. A gimnázium templomába, a mai Szentháromság templomba temették el. Mellszobrával díszített, ma is épségben lévő síremlékét B. Schachmann akkori proconsul állíttatta. Ennek feliratát másolta le Csombor Márton de csonkán, elhagyva a versek által közrefogott életrajzi részt. Mivel Bertini [= Aldo Bertini: Giovanni Bernardino Bonifacio marchese d’Oria, fondatore della Biblioteca Civica di Danzica. Estratto dall’ „Archivo Storico per le Province Napoletane”. Nuova serie, vol. XXXVII, (1957.) Napoli 1958.] tanulmánya (44-45.) után ezt már közöltük, nem nyomtatjuk le újra. Vö. Kovács Sándor: Az európai humanista hagyomány szerepe Szepsi Csombor írói fejlődésében. FK [= Filológiai Közlöny] 1960. 71-72. A Postilla Scultetica [= Szenci Molnár Albert: Postilla Scultetica… Oppenheim 1617. RMK [= Szabó Károly-Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár… I-III. köt. Bp. 1879-1898.]I. 475.] (1072.) Bonifacióról: „Olasz országbanis szinte ezenképpen löt az dolog, Neapolisbol, Lucábol, Pisábol, Locarnumbol soc io Keresztyénec, üzettettec el az Euangeliumnac megvallasaert… (1079.) Olasz országban két Neapolisbéli Urac, Galeatius Caracciolus, Vicusi Margrof, az negyedic Pál Papanac mennye fia, és Johannes Bernardinus Bonifacius, Oriai Margrof, olly nagy buzgosággal vöttéc tartottac az igaz Religiot, hogy hátra hagyánac minden ez világi diczöséget tisztességet, és mindketten elhadtác édes hazájokat és kész akarattal örömest számkivetésben mentenec, és ugyanabban holtac megis az ö jó hireknec nevöknec öröcké diczérendö emlekezetivel.”