A dohány valóbau az „vy világbol”, Amerikából származik. A XVI. szárad közepére már elterjedt Európa nyugati partjain, különösen Spanyolországban, ahonnan Jean Nicot (1530-1560) madridi követ származtatta át Franciaországba. A dohány azóta is viseli Nicot nevét. A századfordulóra már Angliában is oly mértékben éltek vele – vö. Hentzner [= Pauli Hentzneri Itinerarium Germaniae, Galliae, Angliae, Italiae… Huic libro accessere nova hac editione I. Monita peregrinatoria… Nürnberg 1629. Sárospataki Könyvtár Q 420.] 197. –, hogy 1603-ban maga Jakab király emelt szót egy röplapban szertelen élvezete ellen. Magyarországon is korán híre kél: nyugat és kelet (a török) felől egyaránt terjed, a dohányzás szokása azonban csak a XVII. század második felében honosodik meg. Behozatalát és élvezetét egyre-másra ora, ággyűlési végzések tiltják. Takács Lajos A dohánytermesztés Magyurországon c. legfrissebb összefoglalása (Bp. 1964. 9-10.) tükrében, ahonnan fenti adatainkat is vettük, úgy látszik, Csombor Márton leírása az első és egyben igen részletes korai magyar nyelvű tudósítás a dohányzásról. Utazónk beszámolóját azonban ez az új monográfia sem hasznosítja, ahogy a korábbi kutatók sem említik. Még Bethlen Miklós [= Bethlen Miklós Önéletírása. I. köt. Bev. Tolnai Gábor. Sajtó alá rend. V. Windisch Éva. Bp. 1955. Magyar Századok.] is csak orvosságul élt a dohánnyal (186): ,adák a kenyeres társaim tanácsul, hogy minden reggel egy-egy pipa tubákot szíjjak fel; elkezdém, de nemhogy használt volna, a fejem is megbolondult tőle; odahagyám, azután soha sem vevém számba.” A dohányzás élményének már a naplóban nyoma lehetett, a forrásokra való hivatkozás azonban későbbi bővítésnek tetszik.