Az angolok „deáktalanságát” Bethlen Miklós [= Bethlen Miklós Önéletírása. I. köt. Bev. Tolnai Gábor. Sajtó alá rend. V. Windisch Éva. Bp. 1955. Magyar Századok.] is felpanaszolja (188): „Angliában… kénytelenítettek, ha rosszul is, ha rosszat is, csak mégis az ő nyelveken beszélleni, mert pap, professzor is, merő csigázásnak tartja, ha deákul kell beszélleni”; (149): „Oxoniumba… A professzorok igen becsülettel láttak s rendre vendéglettek, de nehezen beszéllettek deákul.” „A’ Magyarok.., a’ Deák nyelvben… más nemzeteket felyülhaladnak” – írta öntudatosan a XVIII. század közepén Baranyai László A’ geographiai tudománynak elsö kezdete (Halle 1749. 313.) c. munkájában. Még Sándor I. [= Sándor István: Egy külföldön utazó magyarnak jó barátjához küldetett levelei. Győr 1793.] is elődeivel egyetértőleg nyilatkozik Angliáról szólva; a XVIII. század vége felé azonban ez a megjegyzés már inkább részünkről „deáktalanság” (307-308): „A’ Deákot is kívánják érteni, de nem beszélleni: kihez képest nagy ritkaság, hogy egy Angollyal Deákul beszélgedhessen az ember.” Vö, még Bán: Apáczai [= Bán Imre: Apáczai Csere János. Bp. 19b8. Irodalomtörténeti Könyvtár 2.] 104. Ellenpéldákat hoz – nem magyar utazóktól – Békés Á. [= Békés Ágnes: Szepsi Csombor Márton Angliában. Angol Filológiai Tanulmányok. Hungarian Studies in English. II. köt. Debrecen 1965. 5-35.] 11.