A Két ének nem süllyedt el az Europica Varietas [= Szepsi Csombor Márton: Evropica Varietas… Kassa 1620. RMK [= Szabó Károly-Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár… I-III. köt. Bp. 1879-1898.]I. 500.] függelékében. Átkerültek a magyar késő-reneszánsz vallásos líra reprezentatív gyűjteményébe, a Balassi, Rimay és mások istenes énekeit tartalmazó összeállításokba. Ott voltak már az elsőben, az elveszett, s eleddig csak Klaniczay kutatásainak eredményeként ismert Solvirogram Pannonius-féle 1632-es lőcsei vagy bártfai protestáns kiadásban. A titokzatos Solvirogram Kassától nem messze tevékenykedett, vagy legalábbis keresett magának kiadót, az Europica Varietas [= Szepsi Csombor Márton: Evropica Varietas… Kassa 1620. RMK [= Szabó Károly-Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár… I-III. köt. Bp. 1879-1898.]I. 500.] tehát könnyen kezébe kerülhetett, amiből aztán céljainak megfelelően kiemelte aKét ének-et. Az ezzel a kiadással tartalmilag megegyező, 1635 és 1640 közötti csonkán ránk maradt bártfai kiadásban Szepsi Csombor I. éneke a 226-232. lapokon olvasható, a II. pedig – a tartalomjegyzékből kikövetkeztethetően – utána, a 233-240. lapokon lehetett. Solvirogram szövegközlésének eltérései tehát az I. ének esetében e bártfai kiadás alapján rekonstruálhatók, míg a II. énekéi az elveszett 1665-ös kassai editio híján csak az 1670-es lőcsei kiádás segítségével. Mivel azonban a változatok csupán a többszöri másolás és nyomtatás eredményekért felhalmozódó természetes szövegromlás példáival szolgálnak, ismertetésüket mellőzhetjük. Megjegyzendő viszont, hogy az ugyancsak Solvirogramra épülő 1632 és 1635 között megjelent bécsi kiadás csak a II. éneket közli. Nyéki Vörös Mátyás, a katolikus szerkesztő tudatosan hagyta el a protestáns szellemű első darabot, míg a második érthetően kedvére volt: ahogy Balassi (Mennyei seregek…), Rimay (Mennyekben lakozó…) és Kanizsai Pálfy János (Dicsőült helyeken…) CXLVIII. zsoltárt átköltő szerzeményeiben, úgy Csombor Márton zsoltárparafrázisában sem találhatott katolikus részről kifogásolni valót. Hogy e darabok – lévén: a CXLVIII. zsoltár parafrázisai – összetartoznak, azt persze már Solvirogram felismerte, aki Klaniczay megfigyelése szerint Kanizsai Pálfyt tudatosan illesztette Balassi mögé. A későbbi kiadások ugyancsak közlik a Két ének -et. Az I. bekerült a Mátrai-kódexbe (555b), innen adta ki Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. II. köt. Pest 1864. 15-18. A XVIII. század eleji Bocskor-kódex (780b) ugyancsak tartalmazza. Vö. Stoll Béla: A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája / 1565-1840 /. Bp. I 963. 81, 119. A II. a Jankovich Miklós-féle Nemzeti Dalok Gyűjteménye VII. füzetében is olvasható, az Istenes énekek valamelyik kiadása nyomán. (OSzK [= Országos Széchényi Könyvtár] (Quart. Hung. 173. 224a). Dézsi Lajos pedig mindkettőt lenyomtatta Balassi-kiadásának II. kötetében (Bp. 1923. 295-300, 756-757.). A Solvirogramtól származó Sz. Ts. M. monogramot azonban nem oldotta fel. A „megfejtés” Harsányi Istvántól való: Balassa Istenes Én ekeinek függelékében közölt két ének szerzője. ItK [= Irodalomtörténeti Közlemények]1924. 131-132. Vö. még Kovács Sándor: Szepsi Csombor Márton versei. ItK [= Irodalomtörténeti Közlemények]1958. 70-76.