III.
BEZERÉDJ ISTVÁN JOGÁSZPÁLYÁJA.

A KIS DIÁKOK Pozsonyban igen jó helyre, Pap Demeter gondozása alá kerültek, a ki a jobb családok gyermekei részére olyan kisebb internátusfélét tartott fenn. A mint leveleiből kitűnik, már valami 30 éven át nevelte és kormányozta a kezei alá került ifjakat. Tanult, képzett, tapasztalt, pap, tanár-féle ember lehetett, mert 1816-ban, a mikor pedig már az ifjabb Bezerédj is jogászkodott, azt írja egyik levelében, hogy «a Pali ma reggel 9 órakor sub meo Praesidio praeter exspectacionem igen jól végezte examenynyét és ugyan, a mint a votisalo Professoroktul észrevettem, cum Eminentia».

A háztartást egy öregebb asszonyság vezette, a kit ő is, a fiuk is legtöbbször német leveleiben «alte Fraunak», magyar leveleikben «öreg asszonynak» titulálnak. Műveltebb öreg nő, a kit a fiuk nagyon szerettek. Az öreg asszonynak volt egy leánya is: Mann Erzsébet, a kit a későbbi levelekben csak «alte Lisettének» emlegetnek. Ennek, mint kisebb fiú, Pali volt a kedvencze, ritka szeretettel gondozta s még a negyvenes években is «kedves buby»-nak szólítja, korholva, hogy házassága óta még csak egyszer írt, holott mindenkinek megkapja levelét, a Majláth urét Zemplémből, Lony-ét Somogyból, csak épen a «buby» levelei nem érkeznek hozzá. Emlegetnek egy tisztelendő urat is, a kit német leveleikben G. Herrnek neveznek s a kiről 1823-ban azt írja Mann Erzsébet idősb Bezerédj Istvánnénak, hogy «a főtisztelendő úr, az ő unokatestvére 20-án meghalt.» Leírja hosszas betegségét, továbbá az ezen halálesettel őt ért veszteséget. Hol talál ő kárpótlást? Élete legszebb éveit áldozta fel az elhunyt gondozására és még, miután a jövedelem nem volt elegendő, adósság is maradt hátra. Reményli, hogy nem hagyja el segítség nélkül. Mind ebből arra is lehet következtetni, hogy a sokat emlegetett G. Herr (Geistlicher Herr) maga Pap Demeter volt. S mivel őt Mann Erzsébet «unokatestvérének» mondja, az «öreg asszony» nagynénje lehetett a «főtisztelendő úrnak.» Ez a «G. Herr» azonban inkább az akkor még gimnáziumba járó Pali nevelője lehetett, de Istvánnal is sokat foglalkozott. Volt mellettük még egy öreg inas is, a «mi Johannunk», amint István leveleiben említi. Valami mesterember, ki később sok dolga miatt fiát ajánlta.

Ott volt ellátásban egyik unokatestvérük: Szentiványi Miklós, Szentiványi Antal, a tatai Esterházy uradalom praefectusának a kisebbik fia is, a kivel igen jó viszonyt tartottak fenn.

17. PAP DEMETER NÉVALÁÍRÁSA.

A fiukért eleinte fejenként 500-500 forintot fizettek szüleik, de később Pap Demeter nagyon panaszkodik a kurzusra, mindennek dupla ára van: «a forint egy huszast nem tesz ki, de ha annyit tenne is, 500 forint most csak 166 forintokat tészen, hogy én ezzel stante caristia turpi ki nem mehetek, maga a tek. úr bölcsen láthattya». Kéri, hogy jövőre convencionalis pénzben állapodjanak meg s később kirukkol vele, «hogy tudnillik 800 papirosforintok szükségesek lesznek egynek eltartására». Szerinte ezt nem is lehet megtagadni, mert ő sohasem terhelte a szüléket fölösleges haszonvétellel, kitetszik abból is nyilván, hogy ámbár már 30 esztendeje, hogy hazája fiait neveli, kormányozza, ennek mindazonáltal oly kevés hasznát mondhatja, hogy ha az anyjátul nem jutott volna rá valami kevés, igen szegény módon kellene élnie. «De bíróra eddig sem volt szükségünk, ezután sem lesz», így teljesen Bezerédjékre bízza a kárpótlást. A mi, hogy meg is lett, későbbi levél szerint egészen bizonyos. S e mellett sokszor van szó Pap Dömötör uram leveleiben egy-egy a házába tévedt «südő»-ről s megírja őszintén, hogy «ha a tek. asszony mintegy 10 f. árú tojást küldött volna, igen szent gondolatnak mondottam volna. Itt most egy tojást 8 x-kal kell fizetnünk, a mészáros székében meg 36 x-ért is lehetetlen kapnunk némelykor egy font húst. Szégyellek panaszkodni».

18. POZSONY LÁTKÉPE.

Ha még hozzáveszszük mindezekhez, hogy idősb Bezerédj fiai mellett külön nyelvmestert is tartott, őket zenére, rajzolásra, tánczra is taníttatta, mindenki beláthatja, hogy fiai gondos neveléseért – az akkori pénzértéket tekintve – igen nagy áldozatokat hozott. Érzik ezt maguk a gyerekek is. S nemcsak szóval, hanem tettel is kimutatják hálájukat. Szorgalmasak, kiváló tanulók mindketten. István, mint két évvel idősebb, természetesen már komolyabb. Teljes tűzzel és lélekkel lát a tanuláshoz. Apja 1812-ben dicsekedve írja feleségének, hogy «Pista első eminens», majd, hogy «márczius 6-án verseny vitája volt legjobb tanuló társaival» s azon ő, az apa is jelen volt, s Pista «mint győztes került ki». Palinak is megvolt a vizsgája, a melylyel «ő – meg van elégedve». – Pap Demeter is megjegyzi egyik levelében, hogy Pali (a kiről különben mellesleg legyen mondva: ekkor 5-ik eminens volt) annyit tanul, a mennyit ő képes, Pista azonban mindig nagyon szorgalmas a tanulásban.

A két fiatal Bezerédjnek nagyon tetszett a pozsonyi élet. Dícsérik az úri kényelmet, háznépüket, oktatóikat s a várost magát. Pozsony diétája miatt akkoriban országos központ volt. Az országgyűlések oda vonják az ország színe-javát és legtöbbször családostól, úgy, hogy Pozsony a diéták idején valósággal valamely «megszállt» város képét mutatja. Kitünő jogakadémiája nagy vonzerejű természetesen az ifjuságra is.

Idősb Bezerédj Istvánt is számtalan szál fűzte Pozsonyhoz. 1790-ben galanthai gróf Esterházy Ferencz követhelyettese volt s az ezen követsége idejéből fennmaradt ismeretsége sok előkelő ház ajtaját megnyitotta a fiuknak is, a mi még kellemesebbé teszi ottlétüket. Nem tekintve, hogy szüleik gyakran meglátogatják őket s a Bezerédj rokonságból főleg Bezerédj Ignáczék, Somogyi püspök, Szentiványi Antal és mások is többször időznek Pozsonyban s meghívják magukhoz a fiatalokat, bejáratosak ők az Esterházy, Pálffy, Ürményi családokhoz is. S a mint István 1811 január 1-én írja: Pálffyéknál minden héten piknik, vasárnap redout. Pali meg (1815 január 22-én) a Wachter és Bacsák családokat emlegeti, a hova G. Süpekiné ajánlatára jutottak. Bacsákné nagyon szép házat vezet, a hol a farsangot nagyon jól töltötték, kitünően mulattak, jó, hogy utána csütörtök jött, kialhatták magukat. De azért, a mint írja, a tanulásról sem feledkeznek meg. Épen a napokban felelt s nagyon jól sikerült. István azt írja 1811 január 23-án szüleinek: «hogy már előre is örülnek Pali névnapjának és Somogyi bácsi szavajárása szerint: isznak majd a távollevők egészségére is». A névnapokról különben sohasem feledkeznek el. Hálás leveleket írnak szüleiknek, sőt amint Pali írja 1814 november 21-én: Édesanyja nevenapját két napon át is megünnepelték, az egyik napon Jourtsekéknél, a másik napon náluk volt lakoma.

19. A POZSONYI KORONÁZÁSI TEMPLOM.

István a legmelegebb hangon ír a háziakról is: (1811 január 23.) Az öregasszony olyan, mint volt. Szeret beszélgetni, mindent maga tesz s azután mormog, hogy mindent neki kell elvégezni. Aznap este, a mikor édesanyjuk elutazott, Pali és a kisasszony nagyon sírtak, de később lecsillapodtak és most már jókedvüen énekelnek. (1811 november 18.) Jó dolguk van, jobban gondoskodnak róluk, mint kívánhatnák. Egy tanárnál már vizsgázott, a ki nagyon megdícsérte. Pali – a kinek ötletein s tréfáin mindenki, de különösen az öregasszony igen jól mulat – meg van elégedve tanárával.

De talán sokkal közvetlenebb lesz a pozsonyi élet leírása, ha a fiatal Bezerédjnek adjuk át a szót: «G. Herr» nagyon jó és okos férfi, röviden: teljes hasonmása Kramaratsnak (úgy látszik egyik nevelőjük), a kit üdvözlünk. Öregasszonyunk egy jó, természetes, beszédes anyóka, akinek nagy örömet csak avval szerezhetünk, ha neki csodás dolgokat, adomákat és gazdasági dolgokat mesélünk. Ővele nagyon összeférünk, gondunkat viseli és ha valami jó van, azt bizonyára elteszi ozsonnára. A kisasszony! mamám bizony örülni fog, ha meglátja: milyen rendben tartja dolgainkat. Palit még a fogtisztításra is figyelmezteti. Franczia mesterünk bizonyos Lex, derék ember, kitünően érti szakmáját. Ő meg van elégedve velünk és dícséri Riedlt, hogy jól tanított minket. Zongoramesterünk bizonyos Schiller, derék ember, ő is meg van elégedve velünk és mi is ő vele. Pali már vizsgázott, nem jelesrendű, ő a tizedik, de az ő tanára egy kicsit képzelgős, nem lehet sokat ráadni. Pali azonban otthon szorgalmas és G. úr meg van elégedve vele. Tanáraim derék emberek, különösen a történelem tanára Salamon egy valódi tudós. Én már négyszer vizsgáztam, mindig jól ment. Szóval többet az iskoláról és tanulótársaimról».

20. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZ.

1812 február 11-én pedig így ír:

«A farsangot meglehetősen vígan töltöttük. Voltunk egy bálon, a melyről Pali, gondolom, elég részletesen beszámolt. Papával voltunk Esterházy Mukidliéknál, Ürményiéknél, hol mindenütt új ruhában parádéztunk, a melyekért kezeit csókoljuk. Az utolsó napokat, ha lehetett volna, itthon töltöttük volna, de mindég Ignácz bácsinál voltunk, ahol annál jobban mulattunk, mert ott voltak: Kálmán, Derra, Szentiványi Náczi (akinek apja a mult héten itt volt) és Hauer kapitány.

Dolgaink elég jól folynak. Ahányszor feleltem, mindég jól ment és Palinknak is indokolt véleménye van jelentős előmenetelre. G. úr, az öregasszony és a kisasszony jól vannak, üdvözletüket küldik. Mestereink meg vannak velünk elégedve, a táncztanulást még nem kezdtük meg, mert a mesternek nem volt ideje. Reménylem, hogy édesanyámat nemsokára Somogyi, Péter és Pali bácsival együtt láthatom.»

Ilyen viszonyok közt nem is lehet csodálni, hogy a fiatal Bezerédj István egyik levelében azt írja: «itt olyan jó dolga van, hogyha valaha innen valahova elmegy s ott jól érzi magát, azt fogja mondani, hogy olyan jó dolga van, mint Pozsonyban».

De azért ne higyje senki, hogy Bezerédj István üde, fiatal lelkét nem vonzotta a szülei ház. Öcscse, a fürge, jókedvű Pál inkább a városi életre volt teremtve, a csendes, elmélyedő, természet-szerető István azonban inkább a falun, a pusztán van elemében. Az anyaföld szeretetét ott a kis Szerdahelyen szívta magába, atyjának, a kitünő gazdának az oldalán. Már kis gyerek korában érdeklődik a gazdasági dolgok iránt, szereti a kertet, az állatokat. Mint kis diák írja 1807-ben Sopronból atyjának, «hogy a Trutzernek mondaná meg, hogy a kertre, a beteg tehenekre, a borgyukra jól gondot viseljen» s alább alázatosan kéri atyját, hogy «a Turtsinak» ezután is abrakot adasson s csak ezek után ajánlja magát «grácziájába». Pozsonyból még 1811-ben is lelkére köti «Bábinak, hogy Riberaját ne etesse túl». Vörösnek (mérnök) azt üzeni, hogy a Hanyságot úgy szabályozza, hogy a Turtsi részére jó hely maradjon, különben örüljön, hogy disputálhat vele, mert már tud ő is gyököt vonni. Vizkeletyt is arra kéreti, hogy a Pereszte-erdőben sok snepfet tenyészszen husvét előtt, mert a szünidőre egy vadásztársat szerzett. A vadászat is kedvelt szórakozása volt s az is maradt egész életén át. Egy latin levelében Pap Demeter szemére is hányja tréfálkozva, hogy úgy látszik, jobban szereti a vadászatot, mint a levélírást. Széchenyi Ferencz gróf, a Nemzeti Múzeum hírneves alapítója is említi egy levelében a «kedves vadászokat», a mely levele különben azért is érdekes, mert mutatja azt a szíves szomszédi, baráti, sőt rokoni viszonyt is, a melyet a családdal tartott. Az id. Bezerédj Istvánnéhoz írt, kelet nélkül való levél így szól:

«Kedves öcsém asszonyka!

Az általküldött szíves ajándékot köszönettel vettük, de nagyobb köszönettel vennénk, ha mai nap (melyben gyermekeim feleségem kedvéért egy comediát játszanak) magát Eötsém asszony a két kedves vadászaival Czenkre megalázná. Ez lenne így atyafiságnak és szomszédságnak legbizonyosabb jele.

Igaz atyafi szolgája

gróf Széchenyi Ferencz.

21. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZNÉ.

A comédia 2/4 4-re kezdődik és mind azok, a kik erre magokat megalázzák, éjjelre el nem bocsájtatnak. Így óhajtom feleségemmel, ki eöcsém asszonyomat tiszteli.»

Érdekes volna tudni, hogy a legnagyobb magyar: Széchenyi István, mint «szinész» hogy állta meg a helyét. Ha ezt nem is, annyit mégis majdnem egész kétségtelenül megállapíthatunk, hogy az 1791-ben született Széchenyi és az 1796-ban született Bezerédj István között már a zsenge gyermekkorban megkezdődött az a bensőséges viszony, a mely talán szoros barátsággá sohasem erősödött, de a későbbi években is elég bizalmas volt.

De visszatérve a kis István pozsonyi tanulására, látjuk, hogy nagyon keményen megfogta a dolog végét. Kiváló, szorgalmas diák volt s nagy gondot fordított az önképzésre, érdekelte nemcsak a tudomány, de művészeti dolgok iránt is hajlamot árul el. Pali 1815 május 1-én kelt levelében említést tesz róla, hogy «Pista már elkészítette a rajzot, a melyet Győrbe visz – Popinak» (Zichyné). Szeretett tehát rajzolgatni s később az országgyűlésről küldözgetett leveleiben is nagyon ügyes vázlatokat találunk tőle. Így a tolnamegyei Sobri-világ idejében lerajzolgatja a notoriusabb gonosztevőket, hogy családja felismerje és óvakodjék tőlük. A zongorát is kitünően kezelte, bár zenei téren sohasem vitte odáig, mint Pali öcscse, a ki 1815-ben azt írja, hogy a Generálbasszusban annyira haladt, hogy május 7-én a dómban játszsza az első nyilvános misét és 1819-ben Pesten Winkler zongoraművésznek is annyira megtetszett a játéka és hangja, hogy elvitte a zeneegyletbe. Később Sopronban több hangversenyen vett részt s mint az iratai közt talált levélből látjuk: Liszttel is volt összeköttetése. Lisztnek ugyanis nagyon fájt, hogy mindenütt ünneplik, csak szülővárosa feledkezik meg róla. Ezt elmondta Bezerédj Istvánnak is, a ki aztán Pali öcscse révén felbiztatta a soproniakat, hogy Lisztet hangversenyezni hívják meg.

22. A CZENKI KASTÉLY.

A néphit azt tartja, hogy a szőlőtőke fejében már elraktározódva van a jövő évi termés. Talán a kis diák iskolai hajlamaiból is következtetni lehet jövő fejlődési és életirányára? Bezerédj István, úgy látszik, elsősorban az úgynevezett «honni» tárgyakat szerette. Előbbi levelében Salamont emeli ki, mint történelmi tudós professzort. Ez a tanár Salamon József kegyesrendi áldozópap és bölcsész lehetett, ki 1782-ben született s 1813-ban Pozonyban halt meg. Erős egyénisége kétségtelenül nagy hatással volt Bezerédjre, ki a magyar történet iránt való szeretetét egész életén át megtartá, magyar történeti művek nélkül meg nem lehetett s azokat mint követ még Pozsonyba is maga után küldeti. Igaz, hogy a magyar történet volt az ő lelkes korának evangeliuma, ez volt ama erős archimedesi pont, a melyen a felébredt nemzeti közszellem, az alkotmányunk elnyomására kifejtett bécsi törekvések ellenében, lábait megvetette.

23. LISZT FERENCZ LEVELE BEZERÉDJHEZ.

Kedvelője volt a philosophiai tudománynak is s mint látszik, nem elégedett meg az egyoldalúbb iskolai előadásokkal. Bármily szabadelvű volt is különben az akkori pozsonyi felsőbb oktatás, mégsem igen hiszszük, hogy az encziklopedisták, Diderot, d’ Alembert, Holbach báró destruktiv követőjéről: Helvetiusról sok szó esett volna az iskolai előadásokban. Bezerédj, valószínűleg az atyjával folytatott beszélgetésekből kifolyóan, ezt is ismerni óhajtja s 1814 június 14-én kelt levelében azt írja, hogy «még tegnap keresett német Helvetiust és Landernél talált is. Többektől kérdezte, a kik azt mondták, hogy jó fordítás, külső országi kiadás, de mivel Lander azt akarta, hogy az originalisra reá fizessen, mely mégis, mint szebb nyomtatás és papiros és mint – originalis becsesebb s amellyet akármi jó fordítás is mégis el nem ér», inkább a németet is megvette 13 forintért. Úgy látszik azonban, csupa figyelemből lakására vinni mégsem akarta, azért azt írja, hogy «vagy ők viszik haza, vagy atyja elviheti Pistyánba, nem akarván a tisztelendő úrhoz haza hozni».

24. SZLEMENICS PÁL NÉVALÁÍRÁSA.

Tanárai közül még «a minden idők egyik legnagyobb magyar jogásza»^[14] Szlemenics volt reá kétségtelenül nagy hatással, a kit 1809-ben neveztek ki Pozsonyba a királyi akademiában a hazai polgári és fenyítő törvények rendes tanárává. Egy kis poétai elképzelő tehetséggel az elvetett mag csirájában megláthatjuk a későbbi fát, vagy az erdőt is. Így Szlemenicsről szólva, megmagyarázhatjuk Bezerédj István nagy fogékonyságát politikai pályája zenitjén a börtön, javítóházak s általában a büntetőjog emberies alkalmazása terén. Az ő melegen érző lelke sem szikla nem volt, sem útszéli föld, de televény talaj, hol az emberies eszmék elhintett magvai nemcsak kikeltek, virágoztak, de százszoros maggal fizettek. A könyörület, lelki nemesség, jótékonyság különben is veleszületett, talán édesanyjától örökölt tulajdonsága, a minek szép példája a szegényebb tanulótársai iránt való jóindulat. Egyik levelében azt írja haza édesanyjának, hogy az «elhasznált ruhákat hozza el, mert itt nagyon sok diák van, a kinek nincs mit felvennie».

Szép lelki finomságra mutat egy 1818 május 31-én Hidjáról írott levele is, a melyben tudatja, hogy a szegény Mathustól kapott levelet, a melyben azt írja, hogy Pozsonyban egy mesternek a helye üres és ha ő azt megkapná, magát s feleségét egész életére szerencséssé tenné. A végre egy kis segedelmet kér. Azonnal írt Papnak (akinél lakott volt), hogy nevében adjon neki 50 forintot. Ha édes szülei megengednék, ő 5 aranyat szánt reá, «jó megkezdés volna azt a szegény embert feleségestül egész életére talán nyugodalmas s megelégedett állapotba juttatni». Hogyha az 5 arany nem volna elég, tudja, hogy szülei szívesen hozzá teszik a még hiányzó pár forintot.

Pozsonyi tanulói pályájának aztán 1815 augusztus 17-én vége szakad, Pali testvérének igen nagy fájdalmára, aki 1815 szeptember 6-án kelt levele szerint végtelenül sajnálja a testvérétől való elszakadást. Fájdalmában, amint írja, a templomba ment, kérte a jó Istent, hogy kegyével neki is engedje meg ennek az évnek szerencsés befejezését.

Igazán nemes gondolkozásra vall s jellemzi Bezerédj jóságos, szüleit tisztelő és szerető lelkét, hogy az év szerencsés befejezése alkalmával legelső gondja, hogy szüleinek háláját és mély köszönetét fejezze ki, a tanulói pályán élvezett sok jótéteményért. Más, könnyebbvérű gyereknek bizony talán ilyenkor jut legkevésbbé eszébe a sok szülei gond és reáhalmozott szeretet, a fiatal Bezerédj szívéből azonban kinyílik a hála illatos virága. Érdekesnek tartjuk köszönőlevelének szószerint való közlését:

«Posony, augusztus 8-án 1815.

Kedves drága Szülőim!

Soha jobban tapasztalni nem lehet, melly igaz légyen, hogy a’ midőn a’ szív legtöbbet érez, a nyelv legnémább, mint én most tapasztalom, oskolai nevelésem végével, kedves Szüleimnek hozzám mutatott szereteteket, kegyességeket s annyi sok jótéteményeiket meg köszönni akarván; el nyom egészszen mindezeknek, s’ háladós fiui szeretetemnek nagysága – – akármit mondanék ezen indulatoknak tsak kissebbétése volna – de egyszersmind én azt is érzem, hogy mennél némább vagyok a’ köszönetre, annál készszebb lesz minden tehetségem a hálálásra, ’s hogy első kötelességem, legnagyobb boldogságom mindig a’ lészen, hogy kedves Szülőimnek a’ miben tsak lehet örömet tsinállyak, szeretetek’ s’ kegyességek folytatását megérdemellyem, s’ iparkodjam megmutatni, melly igen légyek kedves drága Szülőim’ alázatos, szófogadó s’ hálaadó

fiok Pista.»

Ezzel búcsút mond az általa annyira szeretett Pozsonynak. Örömmel, dicsőséggel viszi haza a tiszta eminens végbizonyítványt, a melyet a «Függelék»-ben közlünk.

De nem sokáig pihen. Szeptember elsején már munkában találjuk: Konkolyi László Sopron vármegye táblabírája, ki mint szolgabíró Fertőszentmiklóson lakott (később Konkolyi kézre jutott az ottani Nagy-féle birtok), 1815 november 28-án már ékes latin bizonyítványt állít ki arról, «hogy B. I. elvégezvén tanulmányait szeptember 1-én, mint gyakornok állt be mellé s 3 hónapon át nagy megelégedésére működött. Mivel pedig nagyobb gyakorlat szerzése czéljából Veszprém megyei jegyzői hivatalába készül – kiadja ezen ajánló bizonyítványát».

Bezerédj itt is kitünő helyre került Bezerédj Györgyhöz – később apósához, ki akkor Veszprém vármegye főjegyzője volt, utóbb pedig a kőszegi kerületi tábla elnöke lett s mint kitünő jogász volt ismeretes. Úgy látszik, a szülők már régebben megbeszélték István odamenetelét, mert Bezerédj György azt írja id. Bezerédj Istvánnak november 15-ről kelt levelében, hogy «már félt, hogy elfeledkezett azon szíves kéréséről, hogy öcscsét hozzá adja prakszisra». «Örültem barátságos levelednek, mert megvallom, öcsémet első esmeretségemtől fogva úgy szeretem, mint önnön gyermekemet. Mentől előbb hozod, annál kedvesebb lészen, semmiről se aggódjál, a mit a szüleihez viseltető igaz barátság és szeretet, a mit az ifjúhoz vonzó hajlandóság tőlem kívánnak és a mennyire teljesíthetem, el nem mulasztom.»

A Bezerédj György vendégszerető otthonában töltött boldog időről, ott felgyúladt első szerelméről később fogunk szólani. E helyen csak azt említjük meg, hogy a kiváló jogász oldala mellett 1816 augusztus 1-ig maradt s Bezerédj György az említett napon kelt latinnyelvű bizonyítványában «mint Veszprém vármegye hites főjegyzője bizonyítja, hogy Bezerédj István kitünő eredménynyel elvégezvén tanulmányait, az ő oldala mellett nagy buzgósággal működött 3 törvénykezési határidőn (terminuson) át».

Gondos, előrelátó atyja ekkor már Pest felé egyengette a nagyszorgalmú fiatal jogász útját, a hol mégis csak a legtöbb alkalom nyilt a további gyakorlat megszerzésére. A fiatal Istvánnak különben is elhatározott szándéka volt, hogy mielőtt valamely pályára lép, az ügyvédi oklevelet is megszerzi. A felsőbüki Nagy családdal való rokonsága itt is kitünő helyre juttatja. Bezerédj Ignácz udvari tanácsos 1816 január 19-én azt írja testvérének, id. Bezerédj Istvánnak, «hogy Nagy István consiliárius a jövő szent István terminusára Pistát egész készséggel maga mellé veszi mind szállásba, mind victusra. Nagy István egyáltalyában depraecált minden fizetést, vagy akármely gratificatiót».

Nagy István consiliárius fényes úri házat vitt, a hol a fiatal Bezerédj Istvánt a legmelegebb vendégszeretettel halmozták el. Ő is, de később öcscse Pál is – ki szintén ide került gyakorlatra – egész elragadtatással és lelkesedéssel ír a már éltesebb udvari tanácsosné szeretetreméltóságáról. Az ifjú Bezerédj előtt e réven megnyiltak a legjobb társaságok ajtajai. Ő azonban úgy látszik, visszahúzódva, inkább tanulmányainak élt. Nehezére esik még az is, ha a társaság kedvéért ide, vagy oda el kell mennie. Szüleinek legalább azt írja 1817 deczember 2-án: «Tegnap az asszonyi szövetség számára az uraságok a nagy theatrumban Mesina menyasszonyát adták elő, engem is angagiroztak, de bosszankodtam, hogy ők játszanak, nem hogy még én is játszottam volna.» A pesti családok közt mégis Jeszenszkyéket, Nedeczkyéket, a personálist – kinél többször hivatalos ebédre – Véghéket, Almásy Pált, Gyürkyéket emlegeti, mint a hova bejáratos volt.

Nagyobb társaságok keresése helyett inkább szorgalmasan eljárt hivatalába s készült az ügyvédi vizsgára. Márkus Ignácz udvari tanácsos, referendarius 1817 szeptember 24-én kelt bizonyítványában igazolja is, «hogy B. I. a királyi ítélő táblán mellette, mint hites jegyző működött, kifogástalanul nagy megelégedésére az 1816. évi szent István napi köztörvénykezési határidőtől». Ügyvédi diplomát azonban ezúttal nem nyerhetett. Az udvari cancellária ugyanis bizonyos újításokat akart behozni a vizsgáztatás körül – követelvén egyebek közt a vizsga előtti 5 évi gyakorlatot. E miatt aztán nézeteltérés támadt a cancellária és a curia között, ez utóbbi nem akarta végrehajtani a rendeletet, hanem felírt ellene s még abba sem ment bele, hogy a már jelentkezetteket levizsgáztassa – később adván ki részükre a diplomát.

A fiatal Bezerédjt nem kis mértékben bántotta ez az eset, tudva azt, hogy édesatyja az ő jövendőjének megalapozása iránt tett lépéseiben czélzásokat tett az ő megszerzendő ügyvédi diplomájára is. Id. Bezerédj István ugyanis előbb már személyesen is beajánlván fiát székhelyi Mailáth György personálisnak, ki 1811-1822-ig Tolna vármegyének is főispánja volt, 1817 november 5-én levelet írt hozzá, kifejtvén, hogy fia «a közelgő Szentmárton terminus alkalmatosságával cenzurát adni szándékszik, annak utána pedig óhajtaná, hogy előre is a vármegyében megismerkedhetne és a jövendő foglalatosságaiba magát gyakorolhatná, mely végre könyörög, hogy némi-nemű honorariusi hivatalba, a mellyre őt legalkalmatosabbnak és jövendőbeli előmenetelére nézve leghasznosabbnak ítélni méltóztatik, megajándékozni, kegyesen kinevezni méltóztatnék».

25. MÁRKUS IGNÁCZ BIZONYÍTVÁNYA BEZERÉDJ ISTVÁN TÁBLAI JEGYZŐI MŰKÖDÉSÉRŐL.

Ezt a levelet az ifjú Bezerédj személyesen vitte el s 1817 november 15-én kelt levelében érdekesen írja le a fogadtatását a personalistól, a ki ez alkalommal is igen szép jelét adta legjobb akaratának, de a mellett éles látásának, eredeti gondolkozásának, igaz, őszinte, magyaros szókimondásának. Elolvasván a levelet – végig mérte a szobát, elmondta a levél tartalmát a fiatal Bezerédjnek, de azután egész őszinteséggel kijelentette, hogy szívesen tenne eleget a kérésnek, de mind a nótáriusi, mind a fiskálisi hivatal teljes, sőt feles számú, ő különben sem barátja a «becsületi szolgálatnak». «De a mostani urfiaknak alig meri az ember proponálni, hogy ha honorárius esküdtség tetszene, avval most complaceálhatnék.» Azután elkezdte magyarázni e hivatalnak «ősrégi voltát, befolyását mind a közre, mind a praxisra nézve való nagy hasznát», szinte eldicsekedett vele, hogy hivataloskodását ő is ezzel kezdte. (Hont megyében volt esküdt, onnét Eszterházy Miklós herczeg hívta meg táblai ügyvédnek, így emelkedett fokról-fokra, 1792-ben már kir. személynöki, 1795-ben nádori ítélőmester, 1805-ben Bécsben udvari tanácsos, majd csakhamar kanczelláriai referendárius, 1807-ben szent István vitéz. 1808-ban kir. személynök s a kir. tábla elnöke, s mint személynök 1811-ben az alsó tábla elnöke.) Biztatta, «hogy minden okos ember helybenhagyását s dicséretét fogja kiérdemelni».

26. SZÉKHELYI MAJLÁTH GYÖRGY PERSONÁLIS.

Szóval úgy fellelkesítette a neki nagyon megtetszett fiatal embert, hogy Bezerédj tüstént késznek nyilatkozott az esküdti állás elfoglalására s atyjának mindjárt meg is írja, hogy «örömmel fogok ezen hivatallal lépni a vármegyébe, már egyszer volt is a kívánságom. Maga a hivatal is éppen nem oly csekély, mint közönségesen tartják, talán nagyobb alkalmatosságom is lesz megismertetni magam, mint honorárius notárius, vagy fiscalisképpen lett volna. Azt gondolom, hogy ajánlásomra is fog minden embernél szolgálni, és Főispányomnak bizonyosan igen kedvét fogjuk ez által találni és a jövendőben is én büszkébben fogok akármelly szolgálatot viselni.» Reményli, hogy szülei jóváhagyják, kéri édesatyját, hogy írjon a personálisnak, mást ne kérjen, hanem megelégedését fejezze ki: «Igen sokáig reménylem e hivatalom úgy sem fog tartani, mert ha netalán az idő alkalmatlansága miatt a husvéti juristitium alatt a restaurácio meg nem esnék is, az az aratási alkalmatossággal bizonyosan megtartatódik.» Mivel a personalis is azt ajánlta, hogy minél előbb iparkodjék le, tudatja, hogy januáriusban, vagy február első napjaiban szándékoznék Tolnába, addig is mégegyszer kéri atyja beleegyező levelét a personalishoz, ő pedig Ignácz bátyját fogja kérni, hogy az se kérjen mást, s «mutassa megelégedését s ő igen nagy örömmel fogja e hivatallal kezdeni pályáját».

Természetesen édesatyja a legnagyobb készséggel adta jóváhagyását, s már november 24-én szép köszönőlevelet írt a personalisnak, kifejezvén örömét, a miért az esküdti hivatalt választotta fia számára s bizonyos benne, hogy a personalis «mély belátása szerint éppen ez légyen az a hivatal, amely fiának jövendőbeli előmenetelére és szerencséjére fog szolgálni».

A fiatal Bezerédj István pedig igazán megelégedve, valósággal gyerekes örömmel készül a hivatalába leendő beiktatására. Készítteti a «díszruhát meg a díszkardot, a mi mintegy 90 latot fog nyomni». Itt azonban egy kis baj esett, azt írja, hogy «a velem hozott ezüst csak 56 lat volt, az arany pedig 21 és így a cukros font 5 lattal megcsalt bennünket».

– De az esküdti kinevezési okmány mellett talán még szebb útravalót adott a komoly becsvágygyal életbe kilépő ifjúnak Nagy István consiliárius, a ki azt írja szüleinek, hogy «igen szívesen vette volna, ha Pista míg a prókátori czenzurán átesik – nála maradt volna, de a czenzura felfüggesztetett, ő tovább várakozni nem akar. Tolnába szándékozik esküdnek, hogy a restaurácio előtt magát ismertesse. Ezt ő is helyesli. Azért őt édes szüleihez visszabocsájtja». «Hozzám jött, mint igen tökéletes ifju s az nálam is megmaradott és nemcsak a maga perfectiojára iparkodott, de még mások szeretetét is megérdemlette és valóban szüleinek öröme lehet benne.»

Bizony kevés fiatal ember lép ilyen szép ajánlattal ki az életbe!

IV.
MEGTELEPÜLÉSE TOLNA VÁRMEGYÉBEN.

IFJABB Bezerédj István Tolna vármegyébe való letelepülésének természetesen nem a hivatali pálya volt a legfőbb mozgató rugója. Az érvényesülést ezen a téren sokkal inkább megtalálhatta volna szülővármegyéjében, Sopronban, a hova családját évszázados kapcsok fűzték, vagy akár Győr vármegyében is, a hol szintén tekintélyes rokoni összeköttetésekkel dicsekedhetett. Tolna vármegye a Bezerédj család birtoklási körülményeinek köszönhette, hogy társadalmi, vármegyei s akkor neki pezsdülni kezdő politikai élete egy ilyen minden tekintetben kiváló, tetterős egyéniséggel gazdagodott.

Említettük már, hogy a Bezerédj család ősi birtokai Sopron-, Zala- és Győrmegyében feküdtek, de Bezerédj Mihály felesége Gindly Zsófia révén Tolna vármegyében is nagybirtokos lett. S ennek a hatalmas birtoknak a kezelése sem esett másképpen, mint akkoriban szokásos volt. Az ősi jusshoz, a hazai föld öröklött rögéhez való ragaszkodás, a rendezetlen úrbéri, regale állapotok, az ősiséggel járó öröklési jog sajátos birtoklási, jobban mondva gazdálkodási szokást teremtettek a legtöbb helyen. A családi birtokoknak az ágak közt való szétosztását nagyon, de nagyon megnehezítette az amúgy is szükös fundus instruktusnak közössége s a szétosztás folytán szükségessé váló uj instruálási költségnek hiánya, mely a hitelviszonyok fejletlensége folytán csaknem pótolhatatlan volt. A vérségi elsőségi jogra való hivatkozás is nem egyszer igen sok üdvös birtok- vagy gazdacserét akasztott meg. Ily körülmények közt nagyon sok családi birtoknál majdnem elkerülhetetlen volt, hogy az cumulative kezeltessék s hogy csak annak szükös jövedelmén osztozkodjanak a néha már 3-4 generáczióból összeverődött successorok. Ily esetekben rendszerint egy-egy tehetősebb családtag bérelte ki a közös birtokot s elégítette ki a közös pénztárba gyülő gyér jövedelemből a többi testvért és leszármazót. Eleinte a Bezerédj családban is így volt. A szerdahelyi és fertőszentmiklósi családi jószágokat id. Bezerédj István előbb édesanyja megbízásából kezelte, de 1803-tól kezdve már formálisan bérbe vette s később az 1817 augusztus 21-én Győrött kelt szerződés szerint a többi rokonsági rész beszámításával együtt 4400 forint évi árendát fizetett érte. Bezerédj Ignácz hétszemélynök pedig a görbői, bezer-dötki és a rábaszentmihályi birtokokat bérelte egyenként 6-600 forintért és a homoródit évi 200 forintért. Ezen birtokok jövedelmén aztán a testvérek osztoztak s az elhalt Bezerédj Ferencz és János özvegyei is megkapták a rájuk eső részt.

A tolnamegyei pusztának külső részét 1795 óta Bezerédj Antal, Bezerédj Mihály és Gindly Zsófia legidősebb fia bírta bérbe. 1803-ban aztán Gindly Zsófia hidjai pusztáját s az ahhoz tartozó Medina helységben és bikádi pusztában mind az ő részére osztályban jutott, mind pedig Chernelné öcscseasszonyától árendába birt részeket ugyancsak Antal fiának adta ki. Az évi bér 5000 forint készpénz, ezen kívül minden évben 50 pozsonyi mérő tiszta búza, 80 p. m. rozs, 250 p. m. zab, 30 p. m. árpa, 30 p. m. morzsolt kukoricza, 200 font tehén- és 300 font juhvaj, 4 hízott sertés, 4 frisling, egy vendel gyúrt sajt, 18 felfüstölt birka, 1200 tojás, 20 pulyka, 20 lúd, 20 récze, 40 kappan, 12 akó vörös bor, – a maga terméséből, 50 font írós vaj – a melyeket a bérlő saját költségén tartozott a győri házhoz szállítani.

Ez a jövedelem úgy látszik jó részében Bezerédj Mihályné Gindly Zsófia tartására szolgált, a ki fiatalabb éveiben energikus, kemény, katonás asszony volt, nagy rendet tartott gazdaságában, erélyesen megszámoltatta nemcsak tisztjeit, de tulajdon fiait is. Öregebb napjaiban azonban – mert alapjában véve igen jó szívű – könnyen befolyásolható volt. Főleg a nem valami boldog házasságban élt Ferenczy Antalnét, szül. Bezerédj Katalint s annak halála után árva gyermekeit s Antal fiának Károly nevű fiát tüntette ki leginkább nagyanyai szeretetével.

Pedig ez az utóbbi Károly gyerek sokszor ferde helyzetbe hozta az öreg Bezerédjnét tulajdon gyerekei előtt is. Elkényeztetett, csintalan, vásott fiú volt. A katonai pályára szánták, be is adták a bécsi katonai nevelőintézetbe, de ott sem boldogult. Sok gondot okozott nagyanyjának és kirendelt gyámjának Gindly Antalnak, majd Cseh Ignácz tolnamegyei főszolgabírónak, utóbb alispánnak. A nagyanya felett gyakorolt határtalan «önkényuralmáért» a családi levelek és jegyzőkönyvek csak «Don Carlos» néven emlegetik. Bezerédj Ignácz hétszemélynök különösen sokat panaszkodik a vásott fiúra. Egyszer azt írja (1818 január 25-én) «Az öregasszonynál nem a legjobban folynak a dolgok, még a tutor Győrött nem volt, a «Don Carlos» napról-napra több excessusokat és impertinencziákat követ el.» Majd (február 7-én) hogy «illetlenül és motskosan bánik nagyanyjával és a pénzétől is megfosztotta». «Stafétát küld e miatt a personálishoz, mint főispánhoz s a viczeispánt és a város bíráját is megkéri, hogy fogassa el és küldje tutorához.» Egy levél szerint ez utóbb meg is történt.

27. BEZERÉDJ MIKLÓS NÉVALÁÍRÁSA.

Az elkényeztetett Károly gyerek utóbb Pesten fakereskedő lett, de Tolna vármegye jegyzőkönyvei szerint még egész 1846-ig sok baj van vele. Volt egy öcscse is, János, a ki később Tolna vármegyében esküdt, szolgabíró lett, s 1848-ban halt meg. (Ez évben felesége nyugdijért folyamodik utána.)

Az öreg Bezerédj Mihálynéra, Gindly Zsófiára mindenesetre nagyon szép fényt vet, hogy ezt a két unokáját, bár nem törvényes házasságból származnak, a Ferenczy árvákkal együtt élete fogytáig a legmelegebb pártfogás alá veszi. Antal fiának halála után azonnal unokáinak ismeri el őket s lépéseket tesz a vármegyén, hogy a gyerekek törvényesítése és a homoródi birtokrészhez való majdani örökösödési jussuk érdekében a helytartótanács útján a királyhoz felterjesztés intéztessék. Ezt a szép jellemvonást nagyanyjától Bezerédj István is örökölte. Később, mint követ ő a legékesebb szószólója a házasságon kívül született gyermekek jogi védelmének s ez által az atyák hibáiból származó emberietlen bűnhődésük elhárításának.

28. BEZERÉDJ IGNÁCZ NÉVALÁÍRÁSA.

Viszont a testvérektől sem lehet rossz néven venni, a mikor édesanyjukat gyámoltalan agg korában védeni óhajtják egy könnyelműségre hajló fiatal gyerek káros befolyásától, így teljesen érthető, hogy ha saját károsodásuk meggátlása czéljából oda érlelik a dolgokat, hogy 1817 Böjtmás hava 25-én Gindly Zsófia egyezség útján: fiai javára lemond a tolnamegyei birtokon minden további rendelkezési jogról s évi tartására – megfelelő deputatumok mellett 4000 forint élelmi díjat köt ki magának. Ezt a szerződést gyermekei, hallván édesanyjuknak az önmaga által kikötött összeggel való elégedetlenségét, 1817 augusztus 28-án, Bezerédj Ignácz udvari tanácsos közbenjárására pótegyezménynyel bővítik ki s «hogy asszony anyjoknak elme és szívbeli nyugodalmat szerezzenek, a 4000 forinton és naturalékon felül esztendőnkint még 2000 forintokat adnak, ki azt elfogadja s hogy anyai szeretetét megmutassa, igéri, hogy sem ezüstjeit, sem egyéb pretiosait el nem idegeníti, sem el nem ajándékozza». A testvérek ezen kívül magukra vállalták ama sok ezerre menő adósságnak kifizetését, amelyet könnyen befolyásolható édesanyjuk pártfogoltjai érdekében időközben csinált. A tolnamegyei birtokot pedig saját kezelésbe vették át, mivel a bérbeadásnak Mihály úr, volt győri másodalispán ellene mondott. A jószág kezelését mint eddig 1812-től kezdve, továbbra is Szentivány Antal sógoruk – a tatai uradalom inspectora vállalta el, de minden bizonynyal idősb Bezerédj Istvánnal egyetemlegesen. A családi gyűlés jegyzőkönyve ugyanis birtok «kormányzókat» említ, a kiknek «némi-nemű meghálálásképpen a tiszta jövedelem minden százátul 12 forintot jó szívvel felajánltak a testvérek».

– Ezzel tisztázva van ifjabb Bezerédj Istvánnak Tolna vármegyébe jövetele. a több napi járóföldre levő Szerdahelyről, de meg Tatáról is nagyon bajos ekkora nagy birtoknak a kezelése. Azért jött tehát ide a fiatal István, hogy itt rendet tartson s egyúttal, hogy itt jövőjének alapját lerakja.

Nagy örömmel, fiatalos lelkesedéssel lát a munkához. A gazdasági dolgokról atyjához intézett levelei nemes ambiczióról, fáradhatatlan szorgalomról tanuskodnak.

Ilyen volt pályakezdő hivatalában is. Székhelyi Mailáth György főispán, personalis 1817 deczember 17-én írja Pestről Tolna vármegyének, hogy Bezerédj István, ki elvégezte tanulmányait s gyakorlatot is szerzett már, kérte, hogy ajánlja őt a T. Karoknak, hogy addig is, a míg tisztújító gyűlés tartatik, valamilyen hivatalt adjanak neki. Mivel egyrészt tekintélyes, régi családból származik, másrészről pedig tanult, gyakorlott, sokat igérő s a legkisebb hivatallal is megelégszik, kinevezi Tolna vármegye tiszteletbeli esküdtjének s kéri a Karokat, hogy ha összegyűlnek, kivévén tőle a szokásos esküt, vegyék be a hites esküdtek közé.»

– Új hivatalába való beiktatása 1818. február 26-án történt meg Szekszárdon. Életének ezt az ő szerinte oly «jelentős napját» érdekesen, az ő puritán felfogását olyan jellemzően írja le a szüleinek, még aznapi levelében:

«…8 órakor elmentem a Mukihoz (valószínűleg Jeszenszky János, későbbi követtársa) s felöltöztem az ezüstös ruhámba, ez által is meg akarván mutatni, mely ünnepélyes cselekedet légyen előttem, a melyet teendő valék. 9 órakor egy kis kurta gyűlés tartatott, felolvasták a főispánynak részemre igen kegyes, szép levelét. A Statusok igen jól fogadták. Letettem hitemet tellyes szívembül, tellyes lelkembül, adja Isten, hogy reménységem, szent fogadásaim beteljesedjenek, adja, hogy hazámnak sok jót, sok hasznot szerezhessek és sok örömet édes szüleimnek».

«Félve, hogy a letett hitet valahogy elégtelennek ne tartsam, szent fogadást tettem magamban is, de megfogadtam ezt már sokszor másoknak is, a kikről az eskü formulában nincsen szó…» (Remélem, hogy értnek kedves szüleim.) «Be édes lesz majd a tetteket elbeszélnem!» – ezzel fejezi mondatát s az után leírja az első hivatalos napját: «Csehfalvay (alispán) a civilis sedriához vette. Egy házasságbontó peren kívül, a melyben az egyeztetést próbálták, de a mely nem «sült» el, mivel az asszony magát kényszerítettnek mondotta, semmi nevezetesebb per nem fordult elő. Délután Cseh főbíróval a perceptoralis tabellákat egyeztette, a helység könyvével össze tartották, melyeket aztán már mint esküdt subscribált.»

29. BEZERÉDJ PÁL NÉVALÁÍRÁSA.

Ettől fogva aztán hivatalának s a gazdaságnak élt. Eleinte fiatal kollegái – kik az akkori szokás szerint a vármegyeházán laktak – ajánlták fel részére lakásukat, majd, a mint írja, Babics (orvos) és Forster Benedek aljegyző felesége husvét tájára, a mikor gazdasszonya is megérkezett, külön lakást szereztek számára. Szabad idejét természetesen a hidjai birtokon töltötte, de levelei szerint itt is szorgalmasan végezte a hivatalos teendőket. Sokszor bizony félbeszakítja a hosszabb levélírást, mert a sedriákra s a közgyűlésekre kell készülnie.

Szorgalma, kiváló képzettsége, szeretetreméltó modora csakhamar közkedveltté teszik. Már 1818 márczius 8-án a következőket írja Görbőről id. Bezerédj Istvánnak Csehfalvay Ferencz Tolna vármegye akkori alispánja:

«Örül, hogy Bezerédj István esküdtté neveztetett ki s ezen öröme annál inkább öregbedett, mert a legközelebb tartott «publicum» alkalmával nemcsak arról győződött meg, hogy minden hivatalos munkát készséggel elfogad, hanem azokat tökéletesen el is végzi. Örömmel fog alkalmat szolgáltatni, hogy a hivatalok folytatásának módját megismervén, tudományának és a közjó iránt való buzgóságának jeleit a tettes Karok előtt is nyilvánosságossá tehesse.»

Csakugyan: Bezerédj Istvánt hamar megismerte új vármegyéje. Az 1818. május hó 5-én tartott tisztújító közgyűlésen már «becsületbeli aljegyzővé», az ugyanazon év deczember havának 1-én lefolyt közgyűlés alkalmával pedig az alügyészszé előlépett Forster Benedek helyére, a «tekintetes Karok nagy örömére valóságos aljegyzővé» neveztetett ki, vagy jobban mondva választatott meg s ezzel széttéphetlenné lett az a kapocs, a mely őt az ősi vármegyéhez fűzte egész élete végeig.

Hivataloskodása mellett aztán hozzálát az ősi gazdaság, ha nem is rendbe szedéséhez, de mindenesetre jobb karba helyezéséhez s tovább fejlesztéséhez. A birtok nem lehetett valami elsőrangú állapotban, mert a jószág előző kezelői: úgy Szentiványi, mint édesatyja is csak kevés időt tölthettek itt, ezért is írja egyik levelében édesatyjának, hogy bizony nagyon meglátszott távolléte, mert a «gazda szeme nélkül nem igen híznak az ökrök». A családi jószág felügyelője Szentiványi is váltig panaszkodik, hogy az «öregasszonynak (Gindly Zsófia) és Bezerédj Jánosnénak 7000 forintot kell előteremteni s egy évre a birtok kezeléséhez is 26-27 ezer forint szükséges».

Bezerédj Istvánnak tehát derekasan meg kellett fogni a dolog végét, hogy rendet teremtsen s ezt ő meg is cselekedte.

Már a kora reggel lovon találja. Bejárja az egész pusztát, itt is, ott is rendelkezik. Csakhamar névről ismer minden állatot s különös előszeretettel védi a homokbuczkák megkötésére ültetett fákat, képes egy feleslegesen kivágott fűzfáért is szót emelni s megpirongatni a gondatlan cselédséget. A szerdahelyi birtokon atyja oldala mellett szerzett tapasztalatait igen jól érvényesíti itt s e mellett kitünő tanító mesterére talál nemcsak jogi tudása fejlesztésében, de gazdasági ismeretei bővítésében és betetőzésében is. Egyik birtokos szomszédja ugyanis Csapó Dániel, Tolna vármegye későbbi híres alispánja, majd követtársa, a kivel Bezerédj nagyanyja: Gindly Zsófia révén közeli rokonságban is állott, levén Csapó Dánielnek a felesége is Gindly leány. A köztük kifejlődött rokon-baráti viszonyról s kölcsönös egymásra-hatásukról jobb alkalmunk lesz későbben szólani, itt csak azt említjük fel, hogy Csapó Dániel (II.) országszerte ismert kitünő gazda volt, valóságos szaktekintély, a kit nagyon sokra becsült Széchenyi is, Gyulai Pál pedig a szekszárdi Garay emléktábla leleplezése alkalmával tartott beszédjében «az első magyar nemzetgazda» jelzővel tüntette ki.

Az ősrégi tagyosi Csapó család már a XII-ik századtól kezdve szerepel okleveleinkben. Tagjai közül többen kitüntek közszereplésükkel, sőt tudományos, irodalmi műveikkel is. Többek közt Csapó István 1702-ben írta a «Dissertatio phisico astronomica» czímű művet, Csapó Józsefnek «Az első magyar füvészeti könyv» (1774) írójának külföldi úti naplóit és tudományos munkálatait pedig kéziratban a Nemzeti Múzeum őrzi s róla nevezték el a debreczeni Csapó utcát.^[15] (Bodnár István Garay album 91. lap. Székely Ferencz czikke: Garay János és a Csapó család.)

A család egyik őse I. Csapó Dániel nagyanyja Győry Éva után örökli a tolnamegyei némedi-i és dunaszentgyörgyi birtokokat, a melyekhez később a mi II. Csapó Dánielünk, felesége révén a 17 ezer holdas Gindly birtoknak egyik tengeliczi részét is kapta. Ezt az alapjában futóhomokos birtokot aztán valóságos földi paradicsommá változtatta. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1879-iki évkönyve így ír Csapó Dánielről és a kies Tengeliczéről: «Magán életében önalkotta kies lakhelye, csinos, jó karban tartott majorjai, egyéb czélszerű gazdasági intézményei, országszerte híres juhászata, fatenyésztése s fanemesítése, az örök zöld fenyves telepítések, melyeket birtokának silány homokfoltjain, a köztörvény szavát és önhasznát egyenlőleg megértve, elővarázsolt, ezen ama vidéken szokatlan fa-nem meghonosításával stb. legkitünőbb honi mezőgazdáink közé avatták fel őt. Tengelicz-pusztai szép birtoka különösen nemcsak Tolnamegyének, hanem az egész országnak legkorszerűbben kezelt példány-gazdaságai közé emelkedett.» (87. lap.)

A szomszéd birtokon látott ilyes szép példa természetesen a legjobb hatással volt a fiatal Bezerédjre. Belátta, hogy valamely birtok jövedelmezőségét az okszerű beruházásokkal lehet csak fokozni. A közös családi tanácskozásokon mind gyakoribbak lesznek a bejelentések a szükségessé vált átalakításokról s építkezésekről. Fiatal, jól látó szeme itt is, ott is észreveszi a hiányt. Nagy hévvel lát hozzá az újításokhoz, azért eleinte el is számítja a rendelkezésére álló összeggel itt-ott magát. Ezért írja 1825 deczember 31-én szüleinek: «Nem igen vagyok szerencsés a prelimináris calculusokban, de hiszen majd mind ebbe, mind a gazdaság kevesebb költséggel való vezetésébe is bele tanulok.»

Nagy buzgalommal folytatja a már előzőleg megkezdett javítást. Lassan fenyőfa, akácz, később eperfa erdőcskék szegélyezik a futóhomok buczkákat, a melyek apró vándorló szemecskéit úgy hajtja a kultúra igájába, hogy néhol egész halmokat lehordat s helyére televény földet vitet. Nagy súlyt helyez a gyümölcsfa tenyésztésre. Bárhol utazzék is, ha valami nemesebb gyümölcsöt lát – mindég metsz fájáról egy-egy oltó ágat s valósággal szemrehányásokat tesz öcscsének, ha valamely nagyobb urasági kertből szemző ágat, díszcserje palántát, vagy virágmagot nem hoz számára.

30. CSAPÓ DÁNIEL.

Alig néhány évre rá aztán Hidja is más képet ölt. Kezdi megérdemelni a «kies» nevet. El is dicsekszik Bezerédj egyik levelében, hogy egy Szent István napon 28 fajta, saját termésű gyümölcs került névnapi, vendéglátó asztalára.

Belterjesebb lesz a gazdálkodás is és nagyobb arányuvá válik a földmivelés, állattenyésztés. A híres kápolnai, Csapó, Viczay ménesből tűzvérű tenyészállatok frissítik fel a kevésbbé nemes anyagot, úgy hogy Esterházy 2000 forintért és két szép kosért vesz tőlük két feketét. 1825-ben Festetich grófnak is engednek választani 12 darab tenyészlovat és reá bízzák, hogy a nekik szánt kosokat is a gróf saját maga válaszsza ki, tisztjük tanácsára: bízván benne, hogy «ez őt arra indítja, hogy valami különös jót fog adni, melyet különben nem is bocsátott volna választásra».

«Csapó Dániel is 1830-ban az akkor már hírre kapott tómegyeri juhnyájból 200 darab aranyon vásárolt meg egy fiatal kost, a melyre tökélyétől elragadtatva mondá: kerestem mindenütt, itthon és külföldön egy állatot eszméim szerint s íme, mit külföldön híjában kerestem, megleltem itthon.» (Mezei gazdaság könyve I. kötet 404. lap.) De már ezt megelőzőleg is a leghíresebbek közé tartozott juhászata, mert a fiatal Bezerédj 1824-ben száz pozsonyi mérő zabot ad Csapónak két kos ára fejében és 100 pozsonyi mérő rozsért még két más kost is kér Szerdahelyre: «had terüllyön ott is a hírek!»

A hidjai gazdaságnak ez a szép gyarapodása azonban csak úgy volt elérhető, hogy lassanként megszünik a rokonsággal való közösködés.

1819 április 26-án Szentiványi Antal még azt írja, hogy «az öregasszony úgy látszik Paksra szándékszik menni lakni, hogy Gindly Antal fogadott is nékie szállást» május 28-án már meghalt Bezerédj Mihályné, Gindly Zsófia, pedig csak 27-én délután 6 órakor érkezett Pestről haza, Győrbe. A mint Fridrich Ádám kanczellista írja: «A méltóságos asszony előbb még billiárdozott, de egy óra mulva rosszul lett s reggel 5 órakor meghalt.»

Halála előtt Ignácz fia előtt megáldotta összes gyermekeit s különös oltalmukba ajánlta az előbb említett «árváit». Győrből Szerdahelyre vitték s «a szomszéd összegyülekezett nemességeknek jelenlétekben, saját kivánságára a fertőszentmiklósi temetőben, édes leányának, néhai Ferenczy Antal hitvesének, Bezerédj Katalinnak koporsója mellett, minden tisztességgel s illendőséggel eltemették s a szentmiklósi templomban, úgy a tatai és tolnai templomokban, nemkülönben a hidgyai és tengeliczi házi kápolnákban az exequiák megtartattak és érte halotti miséket szolgáltattak». Később gyermekei díszes sírkövet állíttattak sírja fölé.

Bezerédj Mihályné még életében lemondott végrendelkezési jogáról, így a szombathelyi káptalantól a család visszavette az ott letett végrendeletet, a mely nagyjában különben is megegyezett a gyermekeivel kötött egyezséggel s az öröklő testvérek «szép egyetértéssel» megejtették a rokoni osztályt.

Gindly Zsófia után szép vagyon maradt, mert a mint az írások bizonyítják, már ő is szép hozományt vitt a házhoz.

31. BEZERÉDJ ANNA NÉVALÁÍRÁSA.

Az 1763-ban meghalt édesanyja: Prajers (Preier) Katalin, az 1771-ben meghalt édesatyja: Gindly Ignácz, az 1773-ban meghalt: Szegedy Antalné – (kinek 55 ezer forint hagyatékából 13.750 forint őt illette) – továbbá Gindly János után csak ingóságokból: 20.314 forint 19 krajczár esett rá. Ehhez jöttek a győri és tolnamegyei több ezer holdat kitevő ingatlanok.

Az örökösök a Ferenczy árvákkal már előzőleg megyegyeztek, úgyszintén kielégítették elhúnyt «kedves testvérük Bezerédj Zsófia férjét – Szentiványi Antalt» is 15 ezer forinttal s e mellett «az atyafiság igaz hajlandóságának megbizonyítására s emlékezetül édesanyjoknak értékjéből a brilliánsokkal kirakott arany zsebórával, egy ezüst nagyobb árnyéktartóval felkészíttetett gyertyatartóval is kedveskedtek neki, ki is azt illendő háladatossággal és köszönettel el is fogadta».

«Istenben boldogult édesanyjuk testi ruháját és fehér ruháit» Bezerédj Anna egyetlen leányának engedték, ki azt a rokonok és ismerősök közt szétosztotta. Az asztali és házi fehér ruhákat, házi eszközöket pedig «5 egyenlő nyilakra osztották s Ignácz úr mint öregebbik először, utána Mihály úr maga személyesen és úgy azután István, Ferencz özvegye és Anna (Jezerniczkyné) reája sorsot húztak.

A győri házat kótyavetye útján Kozma Gergelynek adták el 25.000 forintért. A házi bútorokat s egyéb felszerelési tárgyakat is árverésre bocsátották, a melyek nagyobb részét az örökösök maguk tartották meg.

A drágaságokat előbb győri, majd az igazságosabb osztály kedvéért bécsi ékszerészszel is megbecsültették, azután a gyöngyöket, gyémántokat, ezüstöt s más drágaságokat nyílvonással szintén elosztották s «két rengő brilliánt tűt, két hasonló fülbe való rózsát s egy nyakban függő hasonló szívet Ferenczy Antalné Zsófia leányának, Argay Mihály hitvesének, egy ezüst gyertyatartót Bezerédj János testvérjük özvegyének ajándékoztak». Egy aranyozott monstrantiát kapott a bezerédi templom, az «öregasszony hálószobájában állott Jézuskának ezüst megaranyozott koronáját s világgolyóbisát, mely 13 3/4 lat ezüstöt nyomott, 41 forint 15 krajczárban Mihály úr, a könyvtárt pedig 187 forint 7 krajczár értékben Bezerédj Ignácz tartotta meg».

A házeladásból s más tárgyakért befolyt összeget 31.414 forint értékben a hagyatéki terhek kiegyenlítésére fordították, de még egy pár ezer forint fennmaradt.

Azután szóbajött a birtok felosztása. A legöregebb testvér Ignácz úr megkérdeztetvén, ő maga részéről a mellett volt, hogy ő «díszesebbnek és hasznosabbnak tartaná, az atyák példáira is, a kik némely nemes Zala vármegyében levő javakat már több íztűl fogva osztatlanul kormányoztak, továbbra is az atyai és anyai javakat együtt tartani és a közös gazdálkodást folytatni, de mivel láttya, hogy többnyire az osztály mellett vannak, mivel a közös gazdálkodás több nehézségekkel jár, legyen meg az osztály». A család ehhez képest azt végezte, hogy «István úr kérje fel Schneeman József Tolna vármegye rendes földmérőjét, ki a puszták állapotját igen jól ismeri, hogy annak öt egyet érő részre osztására tegyen javaslatot. Hogy ez annál igazságosabban történjék, maga mellé vévén két faddi, két szentgyörgyi és két medinai, előre egy szolgabíró úr által meghitezendő gazdákat – a kik t. i. a pusztákat jobban ismerik és az oda való tisztek és öregebb cselédek közül pro informácione jelen levén, az említett 6 becsüs és az ő maga voksa és itélete szerint classificálja a határt, szántóföldeket, réteket, bozótokat, homokokat, a privativum erdőket és a közerdőket. E munkálatokkal pünkösdig készüljön el, s az épületek, marhák és egyéb instructiók becsüi is ekkorra halasztattak».

«A szentmihályi, szerdahelyi, szentmiklósi, bezerédi, koppányi, dötki és teleki részek egyedül a fiú ágat illetik, a kis, nagygörbői, homoródi portiók a szentmiklósi szőlővel, az 1760-iki osztálylevél szerint a görbei dézsmás szőlővel együtt leányágra is szállanak. Ezek is hites emberek becsüje szerint classificáltassanak, az épületeket, instructiót a testvérek maguk becsülik fel. Addig pedig, míg az osztály megtörténik, mind az atyai, mind az anyagi javak a mostani állapot és kormányzat alatt maradnak.»

Az itt tervezett birtokmegosztást azonban egyelőre nem vihették keresztül. Komplikálta a dolgot a két özvegyi tartás s hogy Bezeréden az urbariális még el nem végeztetett, a bezerédi, dötki, koppányi jószágok még a régiebb osztályos ágakkal is osztatlanok, Szerdahelyre nézve pedig az Esterházy herczegség részéről ex jure és proportionális per kezdődött s így némely az osztályt háborító változások lehetnek. Az atyafiság ezért elhatározta, hogy a mint a tolnamegyei anyai jószágok már 1820 Szent Mihálytól 1829-ig bérbe adattak, úgy ezek a jószágok is 1829 Szent György napig bérbe adassanak. A tolnai anyai részt és Szerdahelyet id. Bezerédj István, a többi birtokokat Bezerédj Ignácz Győr vármegye főszolgabírája vette bérbe. Bezerédj István egész évre 23.000 forintot fizetett váltó czédulában, Bezerédj Ignácz pedig 2900 forintot, az így befolyó 25.900 forinton arányosan osztoztak, úgyszintén felosztották a szerdahelyi s más ingóságokat s az állatállományt is.

Id. Bezerédj Istvánra tehát, ezzel a bérlettel meglehetősen nagy anyagi gond nehezedik, annál is inkább, mert a feleségére esett felsőbüki Nagy vagyonra is megtörtént az osztály s felsőbüki Nagy Pál valósággal meglepte testvéreit a reá esett örökrész eladásával, a melyet testvérei is nagyon szerettek volna megtartani. Nagy Pál ugyanis – a mint Péter testvére írja Bezerédjnének – 1820 deczember 12-én elvitte hozzájuk az alispánt és Tarrt s előttük kinyilatkoztatta, hogy büki birtokát eladta Jankovicsnak 120 ezer forint «borzasztó» összegért. Ezen összegre már 1818-ban 20 ezer forintot kapott, hogy adósságainak nagyobb részét kifizethesse. Jövő újévkor lesz az átadás, a melytől 5 évet számítva ismét kap 20 ezer forintot és minden évben, 10 éven át keresztül 8000 forintot s így az egész 120 ezer forint vételár ki lesz fizetve. Addig szerződésileg kikötötte, hogy házát összes kertjeivel lakásul és élvezetül használhassa.

32. BEZERÉDJ ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.

Felsőbüki Nagy Pálnak ez a kijelentése nagy keserűséget okozott a testvéreknek. Különösen Sándor testvérével volt heves jelenete, de Péter is megmondogatta véleményét. Mindez egy jó óráig tartott, ekkor aztán Pál azt a nyilatkozatot tette: «hogy a mostani kellemetlen és kritikus helyzetből menekülhessen és hogy jövőjét biztosíthassa, ezen előnyös eladástól el nem állhat, de hogy a világnak és rokonságának bebizonyítsa, hogy a birtokot nem azért adta el, mintha az eladási árnak a nyakára szeretne hágni, itt az alispán előtt és a vármegyei közgyűlés előtt kijelenti, hogy ő birtokát eladni kénytelen volt, hogy azonban az egész 100 ezer forintnyi összeget a megyénél letéteményezi és pedig részükre, és a megyének szabad kezet enged, hogy ezen összeget részükre biztosítsa. Az alispánt kéri, hogy az összeg kamataiból még fennálló csekély adósságát fizesse ki, sőt megengedi, hogy ezen pénzen a testvérek birtokot vehessenek, csak ő biztosítva legyen, hogy addig míg él, évenkint 6000 forintot kapjon. Így áll a dolog – jegyzi meg Péter – én azonban nem látok lehetőséget, hogy mi, ha négyen összeállunk is, a birtokot megtarthassuk.

Az itt elsorolt anyagi dolgok aztán határozottan siettetik és szükségessé teszik a gazdálkodásban való erős kezet, a birtok intenzív kihasználását s ezzel kapcsolatban ifjú Bezerédj Istvánnak teljes önállósítását. Édesatyja kérelmére 1821 február 19-ről keltezve Tolna vármegye bizonyságlevelet állít ki arról, hogy id. Bezerédj István fiát: ifjú Bezerédj Istvánt és Pált teljhatalmú meghatalmazottjának vallotta.

De volt erre még más ok is. Idősebb Bezerédj István azért is kívánta fiának a teljes önállóságot biztosítani, mert 1821 június 25-én, tehát mindezekre alig pár hónap múlva elkövetkezett ama ünnepélyes pillanat, a mikor a fiatal István beérkezik a földi boldogság révébe s oltárhoz vezeti szíve választottját: Bezerédj Amáliát.