Johannes Antonius de Burgio (Giovanni Antonio da Burgio) – pápai diplomata, 1523-ban jött Magyarországra, s miután sikerült megnyernie a magyarok bizalmát (Brodarics azt írja róla: „Igazi magyar embernek tartjuk.”), VII. Kelemen pápa kinevezi pápai nunciusnak. A pápai államtitkárhoz írott jelentéseiből a Mohács előtti Magyarország hiteles és szomorú képe tárul elénk. Már 1526. január 18-án így jellemzi hazánk állapotát: „Ezek azok a nem nagyon kellemes újságok, amiket én innen őszentségének jelenthetek: bizony szeretném, ha viszont legalább arról adhatnék hírt, hogy a magyarok is ugyanilyen lázasan készülődnek a védekezésre. De ha igazat akarok szólni, ezt éppen nem mondhatom, s meg kell vallanom, és őszentsége legyen elkészülve rá, hogy ez az ország nem képes magát megvédeni, hanem ki van szolgáltatva az ellenség kegyelmének, és úgy fog kikerülni a háborúból, ahogyan az ellenségnek tetszik. Mert el lehet-e képzelni, hogy Magyarország háborút viselhessen a török egész hatalma ellen, mikor a magyar király és az urak még arról sem tudnak gondoskodni, hogy a végeken szolgáló katonaság megkapja zsoldját? Őfelsége a király olyan súlyos anyagi helyzetben van, hogy gyakran még konyhája költségeit sem tudja fedezni, az urak viszálykodnak, a nemesség pártokra bomlott, de még ha mindnyájan összetartanának is, mit tehetnének a török ellen, mikor a legegyszerűbb hadifelszerelésük sincsen meg? Azt megtehetik, hogy egyszer megütközzenek, de akkor vereséget is fognak szenvedni; hiszen nincs egyetlen erősített állásuk, hol fejüket lehajthatnák, hogy fellélegezzenek, s megvárják a többi keresztény fejedelem segítségét. De ha volna is ilyen váruk, honnan várhatnának segítséget?? Német földről, hol mindenütt viszályok dúlnak, s hol nincs többé alattvalói engedelmesség, nincs fejedelmi tekintély? A némettől, ősi ellenségétől várjon segítséget a magyar? Vagy talán Lengyelországtól, mely éppen most kötött fegyverszünetet a törökkel öt évre? Nem sokat értek a hadviseléshez, de ami kevés tapasztalatom háborúkról van, abból azt látom, hogy nincsen rá mód, amivel ezt az országot meg lehetne menteni, ha a törökök nagy erővel támadnák meg, márpedig ha valóban betörnek, heves lesz támadásuk... S közben a kalocsai érsek jelenti, hogy a török a háborúra teljesen fel van készülve, s oly rendben és készen tart mindent, mintha már holnap akarna támadni.” (Mohács emlékezete. Bp. 1976. 114.)