Üdvözítőnk színeváltozásának napja – augusztus 6.; Brodarics ezen a napon kétségbeesett hangú levélben számolt be Mária királynénak a tolnai tanácskozás eredménytelenségéről: „Olvastam fenséged levelét. Az isten tudja, hogy mit kellene a királyi felségnek határoznia ebben a rettenetes zűrzavarban. Nekem is az a véleményem, ahogyan fenséged írja: húsz vagy akár harminc napon belül aligha lehetséges, hogy akkora seregünk lesz, hogy a biztos vereség kilátása nélkül megütközhessünk az ellenséggel. Az ellenség pedig támad, hajósegységei már Erdőd közelében vannak, közel ahhoz a helyhez, ahol a Dráva a Dunába torkollik, s ha eddig még nem foglalták el, hamarosan elfoglalják Eszéket, azt a helységet, ahová a nádort küldték volt, de ahonnan már mindenki elmenekült.

Így állunk, szentséges királyné. Én nem tanácsolhattam s nem tanácsolhatok mást, mint hogy a királyi felség induljon Tolnára, ne vádolhassák azzal, amivel – fenséged tudja – megvádolták. Ha rám hallgat, tovább nem megy, legfeljebb abban az irányban, amelyet Macedóniai úr útján ajánlottam. Higgye el azonban fenséged, már minden késő, s bármit mondunk, végső veszélyben forgunk. Semmit sem fogok elmulasztani, ha tehetek valamit. Nagy bajom azonban, hogy senki sincsen, aki támogasson s aki velem egy véleményen lenne. Csodálkoznék fenséged, ha itt lenne, az embereink javaslatain. Mind azt hiszi, szárnyak nélkül is tud röpülni. Engem beijedt gyávának neveznek, mert óvatosabban beszélek, s azt tanácsolom a királyi felségnek és nekik maguknak is, hogy óvatosak legyenek. Bár ne lenne okom az ijedségre. Igazán nem magamat féltem, hanem a királyt és az országot, de főleg a királyt, mert tudom, milyen veszélyek fenyegetik még a saját emberei felől is.” (Mohács emlékezete. Bp. 1976. 32–33.)