67 életnagyságú alakkal megfestettem a vallásdisputát – Csontváry A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben (1904) című képének elemzésekor a jobb oldali, csecsemőt tartó asszony alakja kapcsán Németh Lajos megjegyzi: „Egyébként épp erre az asszonyalakra szoktak elsősorban hivatkozni mint az őrület szimptómájára Csontváry művészetében.” (N. L. Csontváry. i. k. 259.) Talán nem érdektelen egy a szakirodalomban nem számon tartott korai véleményt idézni; pszichiáter esztétikai megközelítésű értelmezése a harmincas évekből: „Néhány képét, közöttük talán leginkább a »Zsidó disputát«, mint az elmebetegség kétségtelen manifesztációját könyveli el a művészettörténelem. A kitűnő kép nagyobb csoportozatot ábrázol, főként felnőtt személyek és néhány gyermek van a festményen. A kép jobb sarkában mezítelen csecsemő ül anyja kezén (a jobb kézfej háti oldalán) és háttal a nézőnek, fejével balra, az anyja felé tekint. Az a különösség ötlik szembe, hogy a csecsemő lelógó lábai úgy fordulnak, mintha nem háttal, hanem szemben ülne a szemlélővel. Az öreges arcú csecsemőnek nem a sarkait, hanem lábujjait látni, a lábai ki vannak csavarva. A műkritikusok egyhangúlag kóros szimptómának tekintik ezt a beállítást, pedig mint ahogy minden tünetnek, ennek a képrészletnek is megvan a maga, lelkileg determinált értelme. Bizonyára a gondolkodásnak sokszor hangoztatott – és a művész mentalitásában is élő – csavarosságát szimbolizálja, ez a különös, spirálisan hajló kisded. Az anya úgy tartja kezén a csecsemőt, mint egy madarat, mely szállni készül: a felnőttek között már egészen kicsiny korában megtanulja azt a gondolkodást, amely a sok helyen társadalmilag deklasszált faj kényszerhelyzetének és alkalmazkodásának megnyilatkozása.” (Gartner Pál: Ösztön, kultúra, illúziók. Bp., 1934. 3. kiadás. 135–136.)