Dózsa György – Istvánffy így örökíti meg a hadvezérré választás előtti pillanatot: „Akkor [Dózsa] Nándorfehérváron egy lovascsapat élén állott; különben derék férfiú, csak abban a háborúban ne lett volna oly álnok. Midőn egyszer a törökök párbajra hívták ki, s ő az epíruszi Alit, a szendrői lovasoknak – kiket a törökök besliáknak neveznek – parancsnokát, annak páncélba öltözött jobb kezét előbb egyetlen csapással levágva, megölte, Ulászlóhoz ment Budára, nagy vitézi tetteiért jutalmat követelve.” (Istvánffy Miklós i. m. 52.)