Decr. 1514:14. – az 1514:14. törvénycikkely teljes szövege így hangzik: „A keresztesek kapitányainak, századosainak s a többieknek büntetése és a reájok rótt teher. – Ámbár mindazokat a parasztokat, akik természetes uraik ellen fölkeltek, mint árulókat, főbenjáró büntetéssel kellene sújtani, nehogy azonban annyi vér folyjon és a parasztság (amely nélkül a nemesség nem sokat ér) egészen kipusztuljon: 1. §. Határoztuk, hogy az összes kapitányokat, századosokat meg tizedeseket és a többi parasztok felbújtatóit valamint a nemesek nyilvánvaló gyilkosait, ezenkívül a szüzeken és az asszonyokon erőszakot tevőket, minden kegyelem mellőzésével meg kell ölni és mindenütt ki kell irtani. – 2. §. A többi parasztok azonban, miután a föntebb említett károkat és díjakat megtérítették és megfizették, személyükben sértetlenek maradjanak. – 3. §. Mindazonáltal, hogy ennek az ő árulásuknak az emléke és időleges büntetése maradékaikra is átszálljon és átmenjen, és hogy minden emberkor megtudja, hogy mekkora bűntény az urak ellen föltámadni: ennekutána az ebben az országban bárhol lakó összes parasztok (kivéve a királyi felséghez híven maradt szabad és fallal kerített városokat, és kivéve azokat is, kik uraik és az ország szent koronája mellett hűségükben kitartottak és más bűnös parasztokkal ebben a lázadásban részt nem vettek), elveszítvén e hűtlenségi vétkük miatt szabadságukat, amely szerint egyik helyről a másikra költözhettek, az ő földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaság alá legyenek vetve. – 4. §. És jövőre ne legyen szabadságuk arra, hogy uraik akaratának és beleegyezésének ellenére egyik helyről a másikra menjenek és állandóan letelepedjenek.”

Wesselényi Miklós e törvényről így írt Balítéletekről (Bukarest. 1833. 197–198.) című korszakos jelentőségű munkájában, amelyet a cenzúra megkerülésével Nyugat-Európában nyomtattak ki, a hatóságokat megtévesztő helymegjelöléssel. „Így lett lassanként a parasztoknak sorsok terhesebb; a nyomás nevekedett, míg az elkeseredés annyira nőtt, hogy 1513-ban a keresztes hadak bejöttének alkalmával, részint amiatt, de inkább annak színe alatt a legirtóztatóbb lázadás történt, borzasztó vadsággal kegyetlenkedett a nyomás alatt régóta nyögő parasztság; – a pórnép a Dózsa vezérsége alatt mindenfelé gyilkolta a főrendet s nemességet; a Zápolya fegyvereinek kedvező szerencse megállította az öldöklő angyal véres lépései továbbra hatását. A nemesség győzött, a parasztság meghódíttatott. De a győzedelmesek feledék, hogy keseredést új keserítés nem enyhít; nem gondolák meg, hogy bosszúállásból kiontott vérből mindig új bosszúállók, vagy legalább a bosszúállás szomja támad. Éktelenségek történtek a lázadás vérmocskolta zászlói alatt: s erre eleink éktelenséget tettek, a törvény szent címét használván bosszú és rettegés szülte vad indulatok palástjául. 1514-ben hozattak ama törvények, melyek ezen tisztelt névnek s nemzetünknek örök mocskai.”