Ajánlás

A világgazdasági szerkezetváltás következtében a hagyományos nehézipari vidékek mindenütt válságba sodródtak, a bányák és a kohászati üzemek többségét be kellett zárni, nagyfokú munkanélküliség alakult ki. A zsugorodó vagy megszűnő ágazatok hatalmas - épületekből, berendezésekből, gépekből és eszközökből álló - ipari örökséget hagytak hátra, amelyre bizonytalan sors vár, többnyire a pusztulás. Pedig az ipari örökség sok szempontból értékes a közösség számára. Elsősorban azért, mert egy történelmi korszak emlékeként a hozzá érzelmileg kötődő embercsoportok számára lehetővé teszi identitásuk megőrzését annak ellenére, hogy a munkahelyüket elvesztették, de azért is, mert megalapozott újrahasznosítása révén képes elősegíteni a gazdasági problémák megoldását. A lerombolás és megsemmisítés helyett az ipari örökség megóvására törekszik a különféle tudományterületek és intézmények együttműködésén alapuló ipari örökségvédelem, más néven - a nyugati tudományosságból vett szakkifejezéssel - az iparrégészet. Legfontosabb eszköze a nyilvántartás, amely az ipari örökség alkotóelemeinek a feltárásán és dokumentálásán alapul, s lehetővé teszi az értékek számbavételét. Magyarországon még nem készült el ipari örökségünk katasztere, ezért Garami Evelin úttörő feladatra vállalkozott, amikor a Miskolci Egyetem történelem szakos hallgatójaként a szintén válság sújtotta borsodi iparvidék egyik fontos ipartelepe, a volt rudabányai vasércdúsító-mű iparrégészeti nyilvántartásának az elkészítését és az üzem történetének a rövid áttekintését választotta szakdolgozata témájául. Kutatási nehézségekkel és forráshiánynyal küszködve, nagy kitartással végezte munkáját, amelynek eredménye most nyomtatásban is olvashatóvá válik az Érc- és Ásványbányászati Múzeum jóvoltából. A rudabányai vasércdúsító-mű a szocialista gazdaságpolitika kiemelt alkotása volt, jellegzetes épületei és berendezései egy félévszázadon át hozzátartoztak a Rudabánya környéki táj képéhez, de megőrzésükre az üzem alaptevékenységének a megszüntetése után, úgy látszik, nincs lehetőség. Garami Evelin tanulmánya azonban mégis biztosítja, hogy a dúsítómű tárgyi öröksége legalább dokumentációban fennmaradjon, felhívja a figyelmet a még látható értékekre, és további kutatásra ösztönöz.

Miskolc, 2005. március 9-én
Németh Györgyi