Az ember alapjában véve jó... ezt sokan így gondolták régen, és sokan így gondolják napjainkban is. Ha ezt a szót hallom, akkor feldereng bennem annak viszonylagossága, hiszen kinek mi a "jó".

Jó az, amelyre egy belső lény nem felel oly módon, hogy ordítása megfájdítja a fejet, rugdalózása minduntalan gyomrunk leggyengébb pontját találja el, és idegessége a szívünk verésének természetes ütemét gyorsítja sokszorosára. Ez a bennünk lakó lény formálja meg az emberiség jótetteit, Ő írja az etikai kódexet, neki szánták azt a feladatot egy még nálánál is magasabb szinten lévő, emberi ész számára felfoghatatlan elmével rendelkező szellemek, hogy tartsa féken az embert.

Na mármost, ha szükség van egy ilyen lényre ahhoz, hogy láncon tartson minket, akkor hogy is mondhatnánk ki teljes őszinteséggel a következő mondatot: "Az ember alapjában véve jó."? Hiszen kell egy segítő, aki a jó úton tartja az embert, aki alapjában véve rossz...

Persze ha jobban belegondolunk, ez a lény se sokkal jobb, mint az, akiben lakik, hiszen Ő is eshet tévedésekbe, és Ő is elsüllyedhet Hádész folyójában, ha eljön annak az ideje.

Tévedhet! Érdekes kis játéka ez a természetnek, hogy még a legerősebb és legjobb bíró is tévedhet, amikor ítélethirdetésre kerül sor, és kiadja a bűnösnek vélt fejre a halálbüntetést, holott az csak annyit vétkezett, hogy azt hitte magáról, hogy elkövette a tettet.

Halandó! Bizony az ember sokféle módon meghalhat, ezt tudjuk jól. Ennek következményeként az emberben lakó lény is sokféleképpen halhat meg. Élete véget érhet akkor, ha az, akiben lakozik, átlépi az életet és halált elválasztó kis vonalat. Ebből is látszik, hogy mennyire ostobán is van ez a rendszer kitalálva, és ha ugyan nem is az ember találta ki, hanem azok a bizonyos szellemek, logikusan következik, hogy mi is olyanok vagyunk, mint ők, még akkor is, ha mi nem tudunk annyi mindent a világ dolgairól. Ezt azért mondom, mert ha megfigyeljük kicsit közelebbről ezt a kérdést, akkor rájöhetünk arra, hogy ez a lény, amikor büntet, akkor saját magát is keményen bünteti. Ha kiszabja a halálbüntetést, akkor mindjárt két életet vesz el... a bűnösnek vélt vádlottét és a sajátját is. Elmélázhatunk azon, hogy miért van ez így... Talán, mert tudja, hogy a halál után egy másik világba kerülhet. Egy olyan régióba, ahol nem szenvednek a lakók, ahol nem stresszelnek attól, hogy mi mennyibe kerül, ahol olyan meleg van mindig, hogy nem csak a gáz árát nem emelik, hanem nincs is szükség gázra. Ezen a csodálatos helyen nem kell még villany sem, a víz pedig kristálytisztán csörgedezik egy csodálatos vízesésből. Lehet, hogy a belső lény már tudja azt, amit mi emberek még nem tudunk, méghozzá azt, hogy a halál után csak jobb lehet.

Természetesen az is lehet, hogy az előbb leírtak nem is léteznek, hanem egyszerűen belekerül a tudat a felfoghatatlan semmibe. És az a semmi nem lehet rossz, - persze jó sem - hiszen a neve is sugallja: SEMMI.

Van olyan eset is, hogy az ember nem hagyja itt a háborúk és a megszorító intézkedések világát, hanem csak a lénye. Ez a szomorú esemény akkor következhet be, ha az ember kiöli magából Őt. Persze minden gyilkosságnak megvan a maga büntetése... ha valaki megteszi ezt, akkor súlyos csapás éri a bűnöst. Eluralkodik elméjében a gonoszság, és soha nem tud szabadulni a vágytól, hogy rosszat tegyen. Ha valaki elég furfangos ahhoz, hogy megöljön egy nálánál magasabb eszmei szinten álló lényt, az elég furfangos ahhoz, hogy bármikor megkerülje az emberi igazságszolgáltatás lefátyolozott szemét.

Nem hiszik el, amit mondok? Íme egy történet valakiről, aki ezt megtette. Egy sátáni emberről... a férfiról, akit sose kaptak el.