Székely István (1510 táján – 1563 után) – protestáns prédikátor és író; Krónika ez világnak jeles dolgairól (1559) című művében így beszél el egy trufát, azaz elmés, vidám, tréfás történetet, amely Mátyás királyra és a korra egyaránt jellemző:

„[Mátyás király egy üdőbe méne ki az urakkal az mezőre mulatni és meglátván egy embert, hogy Budára menne, szágulda hozzá csak ő maga,]

mondá: Bátya, hova migy?

Mondá az: Budára.

Mondá esmét neki: Hová viszed a ludat?

Mondá erre az ember: A szekszárdi apátur házasult meg, a kurvaanyádat vette és im oda a mennyegzőbe viszem a ludat.

[Maga az ember nem viszen vala ludat, hanem csak megőszült vala.]

A király ezt hallván mondá esmét neki: Eféle agebet nálunk holddal vetnek.

Mondá erre az ember: Nálunk is vetettek vala, de több ki nem kele benne az ageb atyádnál.

[A király ezt hallván nagy örömmel az urakhoz foltata és megbeszéllé nekik mint járt volna a sziginy emberrel. Azonba, hogy mulattak volna, megtérének Budára és a király nem nyughaték addig, mígnem a piacon megkeresé a sziginy embert, akivel az uton beszéllett vala és megtapogatván a lónak a farát, akin az ember ül vala.]

mondá neki: Bátya, hogy adod e tarka kamokának singjét? [Vala pedig az ember lova üsti.]

[Az sziginy ember mihelt ezt hallá, hátrafordula és felfogván a lónak a farkát]

mondá a királynak: Jer be, atyámfia a boltba, megárulok veled!

[Kit, hogy halla a király, bevivé az sziginy embert a várba és örök szabadságot ada neki és megajándékozván ennek felette őtet.]”

(Közölte Kardos Tibor: A magyar vígjáték kezdetei. in: Kodály-emlékkönyv. Bp. 1953. 138.)