| A városon az ősz szomorú titka, |
| alig akad öröm horgára már. |
| Oly érdesen cseng az üvegkalitka, |
| ha rátekintsz. S a kertekből a nyár |
| úgy csüng ki, mint sok-sok halotti bábu |
| egymásra hányt, legyilkolt csapata. |
| De a mélyből, az erdők vadonábul |
| egy vágy liheg: mint hogyha éjszaka |
| a tengernagy megduplázná a gályát |
| az éber arzenálban és acél |
| kedvvel kátrányozná a lég dagályát, |
| reggel pedig indulna a hajóraj |
| sok evezővel, minden lobogóval |
| s fújná a fény, a végzet és a szél. |
|
|
