„Vidimus quod ultimum…” Tacitus szövege (Iulius Agricola élete. 2.) eredetileg így hangzik: „et sicut vetus aetas vidit quid ultimum in libertate esset, ita nos quid in servitute, adempto per in quisitiones etiam loquendi audentique commercio.” – azaz: „és amiképpen a régi kor láthatta, meddig terjedhet a szabadság, mi is láthattuk, meddig a szolgaság: a figyelők miatt még beszélni, egymást meghallgatni sem lehetett.” (Tacitus összes művei. I. k. I. 10.) Madách Imre tömöríti Tacitus mondatát: „Láttuk, mennyire süllyedhet az ember a szolgaságban.”