„ut monumenta clarissimorum…” – „…hogy e kiváló szellemek műveit a fórumon nyilvánosan elégessék. Persze azt hitték, hogy ezzel a tűzzel a római nép szavát, a szenátus szabadságát és az egész emberiség lelkiismeretét is el tudják hamvasztani… …nehogy még valami nemesebb törekvés útjukban legyen… …a figyelők miatt még beszélni, egymást meghallgatni sem lehetett. Hangunkkal együtt az emlékezést is elvesztettük volna, ha a feledés ugyanúgy rajtunk múlna, mint a hallgatás.” (Tacitus: Iulius Agricola élete. 2.)