TARTALOM

Zilah, 1895. márc. 9.

Kedves Tanár úr!

Gyermekkori álmaim megvalósulás előtt állnak.

Annak a vallásnak a zászlóvivői, amelynek hívévé tett a Nemezis, letörölték zászlójukról a humanitás keresztényi jelszavát, s hírnökei, képviselői lettek a barbár korszak sötét és kegyetlen tudatlanságának...

...El vagyok határozva tehát, hogy egy, velem egyforma gondolkozású barátommal együtt róm[ai] katholikussá leszünk, és belépünk a Jézus-társaságba.

Nem gyermekies gondolkozás, hirtelen felhevülés íratja ezt velem, hanem komoly szándék, s éppen ezért bizalommal fordulok gyermekkori kedves professoromhoz erre való nézetét és útbaigazítását kikérni.

Keresztényi szeretettel

Ady Endre

Érmindszent, 1897. ápr. 4.

Nagy tiszteletű Theol[ógiai] Dékán Úr!

Alulírott azon alázatos kéréssel fordulok Nagytiszteleted elé, kegyeskedjék nekem a húsvét előtti próbaszónoklást kegyesen elengedni. Kérésemet következőkben vagyok bátor támogatni: fontos ügyeim hazajönni kényszerítettek, így tehát a szónoklat megejtésére, illetve a Debrecenbe való visszamenetelre képtelen vagyok, s ha ügyeim meg is engednék, a kétszeres útiköltség, mint szegény embert, érzékenyen sújtana, a hozzám közel levő M[agyar] Csaholy ecclésia ez ünnepre követül kérvén ki, mint szomszéd faluba a rendes időbe jelenhetek meg, mire nézve már a csaholyi tiszt[eletes] lelkész úrral személyesen beszéltem. - A karácson előtti próbaszónoklatom Nagytiszteleted által kegyesen fogadtatott, s különben is az a körülmény, hogy két éven keresztül - még oly népes gyülekezet előtt is, mint Zilah - voltam megelégedéssel jutalmazott ünnepi követ, avval a reménnyel tölt el, hogy Nagytiszteleted kegyes színe előtt elég garantiával szolgál. Alázatos kérésem megújítva maradtam Nagytiszteletednek alázatos szolgája

Ady Endre 1. joghallg.

Érmindszent, 1897. ápr. 24.

Kedves Jó Tanár Úr!

Hibával akarok hibát menteni, mikor kijelentem, hogy az a régi hanyagság s nem eléggé erős kötelességérzet, melyet annyiszor vetett jogosan a Tanár úr szememre - volt oka annak, hogy egy életjelt adó s hálás érzelmet tolmácsoló levelet nem írtam a Tanár úrnak, kire oly szívesen és hálásan emlékszem vissza, kinek jó, atyai tanácsai figyelmeztetőleg, sőt oly sokszor - sajnos! - szemrehányólag csendülnek meg fülembe...

Öcsémtől, úgy gondolom, tetszett hallani hol- és hogylétemről, de bizonyára semmit kedélyvilágom s gondolkozásom azon belső rugóiról, melyeket a Tanár úr - valamint egypár akkori barátomnál, úgy nálam is - oly biztosan megismert, s melyeknek rossz irányú kormányzására engem oly sokszor figyelmeztetett...

Bizony, kétségbeeséssel kéne beváltanom, hogy az akaraterő hiánya azóta hányszor sodort engem a könnyelműség árjába, hány keserű órát szerzett szerető szüleimnek s hányszor ejtett engem magam is kétségbe jövőm, és sorsom felől!...

Sokszor, nagyon sokszor tettem fel magamban, hogy azt a nagy könnyelműséget - melyet én magam sem tudtam eléggé menteni sem a fiatalság megszokott könnyelműségével, sem a scriblernépség bohémiájával - ellensúlyozni fogom a komoly, kitartó munkával.

Hiába! szándékom nem sikerült. - Megtörött az akaraterő hiányán. - Most, mikor már-már szüleim is kétségbeesnek, s mikor magam is belátom, hogy akarat nélkül el fogok esni, zülleni az életben, midőn magam is elhatározással fogok egy új élethez, megírom ezt az én kedves, volt tanáromnak, kinek - sajnos - későn fogadtam meg intéseit. S oly jólesne, ha öt-hat hétben válaszolna leveleimre a Tanár úr, legalább az emlékeztetne feltett szándékomban, s erősítene megvalósításában.

Bocsásson meg a Tanár úr, ha netán untattam levelemmel, de jól tudom, hogy még nem közönyös irántunk, s érdeklődik sorsunk felől. - És semmit sem óhajtok jobban, mint hogy elmondhassam valaha, hogy méltó tanítványa vagyok a Tanár úrnak. - Esetleges, kegyes válaszát elvárva

Maradtam a Tanár úrnak tisztelő és szerető volt tanítványa

Ady Endre
jogh. Debrecen

Érmindszent, 1898. júl. 8.

Kedves Kálmán!

Kegyeskedj a mellékelt gyűjtőívet elfogadni, azt eredményesen forgatni, és visszaküldésekor két évről és a veled azóta történtekről rövid információt nyújtani, mit én is viszonozni fogok. Kézfogással ölel

Ady Endre b[arátod]

Debrecen, 1898. nov. 24.

Kedves jó Anyám!

Idejét látom, hogy életem legutóbbi eseményeiről beszámoljak. Huszonegy éves vagyok, élni akarok, az életre terveimnek is kell lenni. Nem tudom, miért, már gyermekkoromban másképp ítéltem az emberekről, dolgokról, mint többi hasonló korú barátaim. Sohse elégített ki az a remény, hogy mint jámbor törvényszéki bíró vagy főszolgabíró békés, nyugodt életet éljek, óh, nekem izgalom, hír, dicsőség kellett, amiket nálam most sem pótol semmi.

Szerettem, szeretem most is édesanyámat, szeretem nagyon, és ezért a szeretetért léptem felsőbb, határozott pályára. Most már férfi vagyok, tudok, bírok gondolkozni. - Én teljesen az irodalomnak szentelem az életemet. Mellékesen azonban el akarom végezni a jogot. Hogy komolyan megkezdhessem terveimet, nemsokára egy fővárosi laphoz megyek újságírónak. - Talán majd a halálos ágyamon meg fogom ezt bánni, de addig nem, mert én akartam, hogy így legyen - komolyan és megfontolva. - Nagyon sokan tettek így. Grófok, bárók lemondtak mindenökről, csak lelkük vágyát követhessék. Éheztek talán, de hírök volt, büszkeségük és nyugalmuk volt. - Édesanyám is - tudom - bele fog törődni. Talán egypár év, és büszke lesz a fiára. De ha nem úgy lenne, megvigasztalja a másik gyermeke, ki szerető, józan eszű, derék fiú. Én meg azért megőrzöm édesanyám iránt örökre gyermeki szeretetemet, amit talán rövid időn alkalmam és módom lesz bebizonyítani...

Ezeket röviden el kellett mondani. Az én anyám, az én édes jó anyám okos asszony, s tudja jól, hogy Komócsy József több volt, mint K. Gy.; - Reviczky Gyulának gyönyörű szobrot emeltek, de Bölönyinek fejfája sem fog lenni, körülbelül sohasem. Azután elég az, hogy engem ez a tudat boldoggá tesz. Szilágysági lakos nem leszek, mit bánom én, mit beszélnek rólam, az intelligens, igazi művelt társadalom engem mindig meg fog becsülni. Elvégre mindenki azon az úton indul el, amelyen boldogságát feltalálni véli. A jogot azért mindenesetre elvégzem...

Most térjünk a közönségesebb dolgokra. Én itt magamra voltam hagyva, belevittek azonfelül akaratomon kívül egy párbajba, mely sokba került, szóval adósságba vertem magam. - Ezeket nekem ki kell fizetnem. Azért kijelentem, hogy most utoljára kérem édesanyám segítségét. - Egy új élet kezdetén nem zsarolás ez. Annyival inkább, mert sohasem számítok többet semmire. Akarok a magam tehetsége és munkája után élni, s így talán jobban beválthatom azt az ígéretet, hogy édesanyám mellém jöhessen fel Pestre, mintha tíz-tizenöt évig nyomorult szolgabíró lennék. Éppen ezért komolyan lelkemből kérem édesanyámat, hogy most utoljára szerezzen nekem annyi pénzt, hogy a félév elmúltával az itteni viszonyokat rendezve Pestre felmehessek. Sohse kérek többé, s nem is lesz rá szükségem, mert olyan állást kapok, melyen mint hírlapíró és jogász haladhatni képes leszek.

Még egyszer kérem ezt az életemben válságot megoldó kérésem teljesíteni s ezt a dolgot december közepéig elintézni. Akkor végleg Pestre megyek egy új, önálló szép életet kezdeni.

Legyen nyugodt édes jó anyám, valaha áldani fogja, hogy így lett: de meg hát én akartam így. A dologról Lajost is tudatom.

Egyszersmind kérem, hogy mint még egész életemben, névnapomra egy kis csomagot méltóztassék küldeni, de úgy, hogy vasárnapra itt legyen.

A legfontosabb, első kérésem kérem életem, jövőm érdekében december 10-15-ig elintézni, s addig is nyugodt reménnyel s ezer csókkal maradtam igazán szerető fia

Ady Endre

[Debrecen, 1899. febr. 8-9.]

Engedje meg, hogy elhagyjam a megszólítást. Vegye ezt úgy, mint symbolumot arra az ígéretre, hogy kilétét kutatni nem fogom.

Ismerkedésre - bocsásson meg a merész nyilatkozatért -, azt hiszem, nincs szükségünk. Kitüntető érdeklődése felhatalmazott arra, hogy egy rövid bepillantást engedjek a lélek ama titkos világába, melyet örökre el akartam rejteni. Miért lettem Önnel szemben fogadásszegő? - nem tudnék választ adni rá. Bár fogalmaim közül törültem a hit fogalmát, hinnem kell a sejtés annyit védelmezett és annyit támadott titkos hatalmában. Az én részemről sincs tehát szükség az ismerkedésre. Kellett Önnek írnom, a szívem parancsolta, pedig a szívem már rég nem parancsolt. Ez a kényszer, mely rég nem tapasztalt rokonszenvvel vonz valakihez, Önt teljesen ismertté tette előttem.

Ennek a belső kényszernek, ennek a hitet kölcsönző rokonszenvnek tulajdonítsa ezt a levelet. Provokálása nem akar lenni az Ön válaszának, csak hálája annak a szívemben rég nem érzett melegségnek, melyet az Ön sorainak köszönök.

Üdvözli az Ön hálás poétája!

Debrecen, 1899. máj. 27.

Nagyságos Uram!

Debrecenben léte alatt olyan szerencsés lehettem, hogy Nagyságod azt a lekötelező ígéretet tette, hogy kiadandó költeménykötetemhez néhány sornyi előszót lesz kegyes írni.

A legőszintébb köszönetem mellett arra kérem Nagyságodat, hogy amennyiben a versek már ki vannak nyomva, legyen olyan kegyes az ígért, rám nézve nagy jelentőségű pár sort megírni, s azt számomra - ha lehetséges - mielőbb elküldeni.

Magam a Nagyságod jóindulatába ajánlva maradtam mély tisztelője

Ady Endre
a Debreczen munkatársa

[Debrecen, 1899. okt. 6-7.]

Illi, édes!

Elolvasom a levelét még egyszer, s megírom a választ az első láztól megszabadult szívvel, mámor és hazugság nélkül.

Hangulatba nem szuggerálom magam. Hideg sorok, amiket ide vetek, de őszinték.

Meg kell írnom, mert nem remélem, hogy találkozunk. Mintha megéreztem volna a kezdetlenség végét: pár nap talán, s ott tolongok én is a szívtelen nagy város durva hajszájában, vagy eltemetve, vagy kicserélve, ha ugyan ki tudom állani az önmegtagadás Kálváriájának kínjait.

Egy év, amit Debrecenben töltöttem. Egy év, telve eseményekkel. Gondolhatja, milyen események?... Idegenek előtt nevetséges apróságok. A szívben folynak le, ki se tud róluk... Magamnak és magamban éltem. Szenvedtem a szülői könnyek miatt, melyek egy nehéz, félreismert pályára lépett fiúért hullottak, ki a szívéért, ideáljáért eldobta a tucatjövőt, mely mindent megadhat, csak a szívet hagyja üresen.

S az emberektől?... Csak sebeket kaptam. Ha kedvem volna triviális lenni, azt mondhatnám: nem csak a szívemre, a fejemre is.

Megejtett aztán egy időben a kulisszák rejtelmes világa. Itt ismertem meg egy halvány arcú lányt, egy igazi művésznőt...

Mert a színpadon csak ártatlanságot játszott, azt hittem, az életben is ilyen, igen, az életben is játszott, s én eszköz voltam: nevetséges bolond... Azután mámor jött, sár, szemét... Nem, nem mondom tovább, fájna ez a maga ártatlan szívének...

S ezen az eseményes, emlékezetes éven egy ismeretlen lánynak titkos alakja kísért végig.

Nem volt kíváncsi, bár ő csak annak mondta magát. Ritka szív, kiváltságosan nemes lélek. Ne tekintsen önhittnek. Nem azért, mert engem értett meg, hanem mert minden szava, minden sora s azok a csakugyan jázminillatú, édes-fájdalmas hangulatok ezt árulják el.

Én nem vagyok fellegek közt kóborló lélek. A romantikát se szeretem. De a mi ismeretségünk az én életem egyetlen s örökké tartó romantikája. Minden szívnek van egyetlen ilyen, de az enyém, a mienk a legszebb.

Van nekem egy és egyetlen barátom. Nevét megkapja a kötetemben, neki ajánlottam egy versemet.

A minap egy pesti kávéházban reggelig virrasztottunk. Ne haragudjon: magáról beszéltem. Rég nem találkoztunk, s egy hosszú éjszakán beszéltünk a mi egyforma szíveink tragédiájáról. És mikor magáról beszéltem, s elmondtam, hány édes percet szerzett nekem: az a szegény fiú könnyezve sóhajtott fel: te nem éltél már hiába, elérted a költőlélek legnagyobb diadalát, de mikor fog engem egy lányszív így megérteni!...

Mert ő is olyan rajongó, mint én. A szeretkezés csak szomjasabbá teszi, s szerelmet óhajt, mindent megtisztító szűzi szerelmet, mely két lélekkel felejteti a föld s az élet nehéz, sokszor öngyilkosság felé kergető keserveit.

Ezt köszönöm én magának, édes Illi...

...Azt hiszem, már láttam. Legalább én magára ismertem. Ugye?

És gondolkoztam. Vajon néhány napi mámorért feláldozzam az illúziók s tiszta szerelem egy életre beragyogó szép világát - s nem mertem bizonyosságot szerezni, hogy csakugyan az én Illim volt az.

Pedig annak kellett lenni, mert én olyannak gondoltam... De ha én nem csalódnék, vajon biztos-e, hogy az én Illim illúziói is megmaradnak?...

És most vergődöm a kétségek között. Közeledjem?... Érzem, hogy végzetes lenne ez reám.

Mert elválni úgyis el kellene válnunk. Hív a nyüzsgő élet, s még most egyedüli ábrándom: a dicsőség útja. Lehet, nem érem el, de ellentállni nem tudok. Ehhez a küzdelemhez egyedül kell lenni, mert az úton örvények forognak. S nekem pedig csak magamat szabad elveszítenem...

Kerülni fogom hát magát, s nem fogom a maga sorsát az én nehéz, küzdelmes életemhez fűzni.

Lehet, ez a szerelem megváltás lenne, de én mégis félek... Így csak keresi két szív szerelme egymást az illúzió ködében, úgy talán mindkettő kárhozatba jutna!...

Bármerre visz sorsom, nem felejtem el, és siratom magunkat... Kérem: írjon még! Erőt nyújt vele!... Kezét csókolja:

A. E.

[Debrecen, 1899. okt. 9-10.]

Illi, édes!

Ezer érzés, ezer hangulat között hánykódom.

Szokatlan, rég nem érzett állapot, s ha ok után kutatok, az ok: Maga!

Ne haragudjék, de bosszankodom magamon.

Én, aki mindig fennen hirdettem a valót, a realitást, kinek hús és vér, igazság kellett mindig - ismét álmodni kezdek; s kiről? - nem tudom, csak valami titkos, beszédes érzelem szavára hallgatva.

Ha vágyam volna boncolgatni saját, sokszor vérzett szívemet - talán meg tudnám fejteni ezt a különös lelki forradalmat, érzéshullámzást.

De akkor magam előtt restelkedném.

Hogyan, én már teljesen a romantika áldozata lettem?...

Mert két ismeretlen, kiváltságos lélek ölelkezhetik, de erre tán nem dobban meg hevesebben a szív, nem hevít át a vágy, s nem kínoz egy megokolhatatlan kétség?...

Édes Illi - Maga lehet a legszentebb, legideálisabb lelkű lány, ki a lelkével is szeretni késztet!

És most már írok; nem az eszemre, de szívemre hallgatva.

Szegény beteg vagyok. A régi vágyak összetörtek, a régi érzések elhaltak szívemben. Nem szeretek, s azt hiszem, hogy engem sem szeretnek. Egyetlen vágyam van, s mit ér, ha valósul?... A siker, a hír jéghideg, ha a szívünkben senki képe nincs. De meg nem is érem én el ezt az utolsó, megmaradt vágyat sem soha!... Nincs nekem elég hitem és erőm a harcra, eltapos a kenyérért futó, durva tömeg.

Legyen bármint. Az élet elég eseményt adott már az én életemnek, bármint lesz, bevárom. Halálba futni előle gyávaság. A szenvedés is sokat ér, mert én szenvedek, és az én szenvedésemben mellettem őrködik a világot semmibe sem vevő, keserű, büszke öntudat... Látja, ilyen kevés az ember kincse, s ilyen hitvány az élete, ha senkije sincs.

Illi, édes! Úgy érzem, hogy a maga szerelme meg tudna váltani engem. Be tudná tölteni az én üres életemet; erőt, éltető erőt adna küzdelmemnek a nagy célért, s vissza tudna talán adni magamnak és egy megtört szívű, zokogó anyának, ki a távolban is érzi, hogy az ő fia fáradtan, hit és remény nélkül indul az élet és az eszmék harcába...

Meg tudna váltani, érzem én azt. Csodás, ritka szív a magáé. Én érzem ezt.

Fel fogom én magát találni. Megálmodtam, hisz írtam, hogy már ismét álmodok.

És akkor csak azt fogom kérdezni: "Illim édes, névtelen, ismeretlen tündére az életemnek, akarsz-e - angyalom, erőm és célom lenni?... Meg kellett, hogy ismerjelek, mert - búcsúzni akarok. Egy szavad, s én újult erővel kezdem meg a harcot távol tőled s mindig veled. De visszajövök, diadallal, mert akarni fogok!... És valósággá válhat egy álom, mely oly rejtélyesen, titokzatosan ébredt a szívünkben.

Mit fog válaszolni?...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Nem írta meg, hogy jól sejthettem-e, hogy csakugyan magát láttam?...

Óh, ne legyen olyan tartózkodó! Nem követ el bűnt, hiszen magától függ a közeledés...

A Budapesti Naplóhoz és a Hét-hez szándékom menni. Kiss József nagyon rokonszenvezik a poézisemmel.

A legközelebbi Csokonai-köri ülésig várok. Ott felolvasok utoljára, s úgy hiszem, még december elseje előtt menni fogok.

Úgy akarnám, hogy a gyűlés olyan estélyfélével legyen egybekötve. Sejti, miért?... A búcsúnál ismerjem meg!... Ha lehet, ne mondjon ellent!... Vagy adjon bármiként távozásom előtt alkalmat, hogy csak megláthassam!...

Legközelebb - majd jelezni fogom - egy verskötetet küldök. Szeretném, ha szívesen fogadná!...

Csak arra kérem még, írjon magáról sokat, nagyon sokat. Belső világáról, álmairól, érzéseiről.

Valami titkos hatalom a maga ismeretlen lényét hozzám fűzte, s én ismerni akarom a szívét, hinni akarok magában, s a szíve által önmagamban bízni.

Áldja meg az Isten azért a hitért, melyet magának köszönök!...

Levelét várja, s kezeit számtalanszor csókolja

A. Endre

[Debrecen, 1899. okt. 13-14.]

Illim édes!

Se nem bízik bennem, sem meg nem értett. Bocsásson meg, de ezt kell hinnem.

Nem akartam, hogyan is akarhattam volna Magának fájdalmat okozni. Amit kértem: reménykedő kérés volt, melynek teljesítését a Maga szíve vagy esze szabja meg. Hogy melyiknek kellett győzni, azt csak Maga tudhatja, édes Illim!...

Amit maga iránt érzek, közönséges szerelemnek nevetséges volna nevezni. Több az egyszerű érdeklődésnél, nemesebb a közönséges turbékolásnál, én azt hiszem, hogy az én szerencsétlen élettragédiám utolsó derűje, egy végső lobbanása az életkedvnek, hogy aztán rohamosan jöjjön a vég: a katasztrófa.

Lehet, hogy egyikünk sem tud már hinni a boldogságban, de én legalább szerettem volna hinni.

És még tudtam volna hinni a maga szívében, pedig az arcát nem láttam soha!...

Mindegy. Maga határozott, s én most már csak arra kérem, hogy egy kevéssé ne hagyjon még el.

Nem kutatom a kilétét, de érezzem, hogy még mindig mellettem van.

Ez a hit, ez a tudat ideig-óráig megtart talán még engem ...

Aztán jöhet bármi! Én nem érzek vágyat semmi után - s ha egyszer nagyon is érezni fogom az átkot, nem fog visszatartani az, hogy szegény anyámat is a sírba rántom. Szánni már nem tudok senkit, még magamat sem...

Mégis... Rossz őrangyala lehet, édes Illim! Megengedte, hogy lelke az én lelkem sorsához fűződjék. Én azt hiszem, hogy én csak kárhozatba döntök mindenkit... Áldja meg az Isten, hogy nem vigyázott magára, s engedte, hogy pár percig visszaszálljak a feltámadt álomországba... Óh, bár csak abban a percben haltam volna meg. Álmodozva s bízva...

Még egyszer ismétlem: akarata szent előttem, nem fogom keresni, beletörődtem már mindenbe...

De ha érez irántam egy kevés szánalmat, s amíg lesz, kihez, írjon olykor egy-egy levelet.

Nem sok, amit kérek, de nekem ez már minden, s azután... nem bánom én akármint is lesz. -

Kezeit ezerszer csókolja

A. Endre

[Debrecen, 1899. okt. 20-21.]

Édes Illim!

Abban a pillanatban zártam le egy magához írt levelet, mikor nehezen várt válasza megérkezett. Az első levelet eltéptem, de bevallom, hogy nagy bűnt követtem el benne. Bevallom, hogy vezekelhessek előtte!... Abban a levélben egy csúnya gyanú volt, hogy a maga egész eddigi érdeklődése játék, egy üres szívű, századvégi lány kegyetlen játéka, mert különben nem hagyta volna válasz nélkül az én utolsó levelem, bizonyítékát az én meghasonlott, elborult kedélyvilágomnak. Ez volt a gyanú. Bocsásson meg, hogy ilyen kishitű voltam.

Maga olyan, amilyennek eddig hittem. Ez a levele még jobban meggyőzött. Szív és gyöngédség - ezekből áll a maga tiszta lénye; elérhetetlen ideálja az ilyen magamfajta rajongó, beteg léleknek...

Úgy gondoltam én is, amint azt megírta.

Hideg, egészen hideg világ környez mindkettőnket. Nincs környezetünkben egy szív, mely megértsen. Valósággal csoda, hogy meg tudjuk őrizni a szívünket. Hiszen velük kell lenni, velük kacagni, lépten-nyomon megtagadjuk magunkat.

Higgye el, tragédia ez a mi életünk. Megcsaljuk a környezetünket, megcsaljuk magunkat - s azután meg boldogtalanabbak vagyunk...

Óh, ilyenkor érzem s most maga által érzem először, milyen boldogság, ha egy rokon szívre lelünk!... Elfelejtet egy őszinte vallomás egy hosszú életkálváriát...

Látja, az én édesapám hétköznapi, praktikus ember. Az anyám egy poétikus lelkű, gyöngéd asszony, martyrja az apámnak. Az anyám szívét örököltem, s ha sorsomat átkozom, az anyámat átkozom meg: az ő szíve az én szívem. Az apám megtagadott, mert nem elégít ki az a magas ambíció, hogy szolgabíróskodjak odalenn valamelyik ronda, oláh faluban. Ő az anyámat okolja: "ő nevelt így." Én pedig távol vagyok tőlük. Nincs erőm soha egy levelet írni az anyámnak; a leveleit nem bírom felbontani, s megreszketek, ha olykor reá gondolok... Van még egy fivérem. Ő az apám nevelése. Ő be fogja váltani az apám reményeit, de mit ér ez annak a szegény martyrasszonynak, kinek szívéhez én állok közelebb... Egyforma a szívünk...

Leírtam ezt azért, hogy könnyebben megértse az én egyéniségemet, kedélyemet.

Én még az anyaszív melegét sem érezhetem, ami magának - úgy hiszem - megvan. De magának támaszra van szüksége, maga gyenge nő. Nekem pedig küzdenem a szívemért, s ez az örök lelki küzdés magyarázza meg, hogy mért ragadtam meg oly görcsösen a maga mentő, fehér szellemkezecskéjét!...

Lássa, énnekem mégis azt kell hinnem, hogy egyik levelemből azt olvasta ki, mintha okvetlenül, szinte durván akarnám kierőszakolni a maga inkognitójának levetését...

Egyszerű kérés volt pedig az.

Én ismételten arra kérem, maradjon meg az én régi, vigasztaló őrangyalomnak, írja meg szívének minden panaszát, hisz senki sem érti magát úgy meg, mint én, kinek szintén egyedül kell állnia az életben.

Maradjon ezután is az én szeretett, gyöngéd Illim!...

A. Endre.

A verskötet küldését jelezni fogom.

[Debrecen, 1899. okt. 25-26.]

Édes Illim!

Hát maga édes spiritiszta lett?... Megvallom, csodálkozása közös velem.

És a másik kérdés?... Előbb maga is hisz benne, levele végén pedig megtagadja ezt a hitet... Látja, édes Illim, én, kinek ezer okom van semmiben és senkiben sem hinni - ezt a hitet, melyet maga olyan könnyen megtagad, szinte erővel plántáltam és őrzöm szívemben... Az igaz, hogy ez nekem az utolsó mentsváram, amibe még hinni tudok, vagy hinni - szeretnék.

Azt írja, hogy nem látott mostanában. Én pedig azt hittem, hogy vasárnap este 7 órakor, a Kossuth u. sarkán magával találkoztam. Rosszul sejtek?

Tegnap este kaptam levelét. A betűműhelyben egyedül voltam. Végtelenül elszomorított a levél utolsó fordulata. Azután tépelődtem, lehajtottam fejem, s végtelen hitványnak tartottam az életet és magam... Azután írtam meg a mai verset. Most ismét gondolkozom. Talán mégsem úgy van egészen. Talán mégis van egy vágyam... s ezt a vágyat maga keltette életre bennem, édes Illim.

S a sors - minden kegyetlensége mellett - gondol néha ránk.

Ki tudja, ha meg nem tudom, hogy van a világon egy szív, melynek dobbanása egy az enyémmel - azóta már el nem dobok minden életterhet?...

Lehet, hogy a múlté lennék már azóta.

Áldjam én ezért magát, édes Illim?

Utolsó levele után felek, hogy maga meg akar fosztani végső hitemtől.

Pedig én úgy gondoltam: lesz még becse előttem az életnek. Találkozunk mihamar. És ha maga bátorít, megharcolom én a reám váró harcot, s nem kacérkodom tovább cinikusan az elmúlás eszméjével.

Így gondoltam, s még mindig így gondolom.

Igénytelen írásaimból megismerhetett: bennem egy az író és az ember. És annyival különb vagyok a tömegnél, hogy ha valaki célommá lesz, hogy én beváltsam annak a hitét: meg nem gátol benne az ostoba, előítéletes világ semmi hazugsága!...

Megértett?...

Édes kacsóit csókolja

A. Endre

[Debrecen, 1899. okt. 31.]

Édes Illi!

Lehetséges, hogy ez a levél utolsó, és mégsem tudom, hogy kezdjem, mit írjak?

Amiket már én megírtam magának - ismételhetném, de mért tegyem?...

Hogy milyen hatással voltak azok magára, tegnapi leveléből kiolvashattam.

Annyi tény, hogy valami rettenetes és mégis szörnyen mulattató lélekállapotba rázott a tegnapi levél.

Elvesztettem, ami enyém sem volt; megcsalt, akitől mást nem volt jogom várni: elhagyott, akit én tán még sohse láttam!...

Ismétlem, szörnyen mulatságos volna ez a dolog, ha olyan kétségbeejtő nem lenne. Megírtam volt én mindezt magának, miért hozzam elő újra.

Arra sincs okom felelni, hogy "mi férfiak" nem vagyunk képesek megérteni egy leány szívét... Igaza lehet: "mi férfiak" nagyon hitványak vagyunk, s ami fő: mind egyformák.

Hogy ilyen szép s reám nézve hízelgő következtetésre s ítéletre újabban honnan jött? - nincs jogom kérdezni. Jogom különben ezt a levelet sem volna magához intéznem. Nem tudtam parancsolni magamnak.

Először meg akartam írni magának valamit.

Azt, hogy három nap óta tudom a nevét, s alkalmam lehet találkozni magával. És ha meg akarja szakítani ezt az ártatlan, de nekem nélkülözhetetlen levelezést: eldobom a diszkréciót, s meg kell ismerkednie velem.

Ezt akartam írni. Így akartam tenni. Elfelejtem - jobb lesz így - leveleit, nevét s egyszer már - talán - látott arcát is. Maga keresett fel - magának van joga el is feledni. De akkor nekem is ugyanez a kötelességem.

Isten áldja, édes Illim! Áldja meg egynéhány szép óráért!

Talán nagyon is kiváltságosan jött elém az én szomorú életutamon, talán jobb lett volna, ha nem keres fel, s enged a saját vesztembe rohanni... Mindegy minden. Úgy nem csalódom én már többé soha.

Bocsásson meg a levél külső és belső formátlanságáért. Ideges, beszámíthatatlanul izgatott vagyok.

Isten vele! Üdvözli

A. E.

[Debrecen, 1899. nov. 4.]

Édes Illim!

Hiányát érzem s egy véghetetlen űrt a lelkemben.

Becsületszavamra mondom: ha a nevét talán tudnám is - egyetlen lépést nem tettem a maga inkognitójának felderítésére.

Mért hagyott el? Nem érdemeltem meg. Ne hozzon olyan lélekállapotba, hogy fel kelljen keresnem magát!... Még most - és ha akarja: mindig - maga nekem csak Illi, egy édes ismeretlen, ki vigasztal ismeretlenül... Írjon, sok mondanivalóm van!...

Levelét várja, a kezeit csókolja

A. Endre

[Debrecen, 1899. nov. 14-15.]

Édes Illim!

Levelét szívemből köszönöm...

Mikor a Hírlap munkatársa voltam, a mi "jázmin"-unkat így hallottam emlegetni: "a kis Varga-lány".

Nem kutattam utána. Néhány nap óta azonban - akaratlanul - megtudtam, hogy kicsoda Jázmin... Jázmin és Illi pedig egy - én így hiszem.

De ha így van is, tiszteletben tartom inkognitóját, megismerni nem fogom, míg meg nem engedi. De talán így se. Talán már pár nap múlva távozom. Úgy hiszem, Pestre megyek, bár ehhez éppenséggel semmi kedvem sincs.

De nincs semmihez. Szerencsétlennek, a világ legszerencsétlenebb emberének érzem magam, s talán egyedüli szerencsém, hogy valakinek ezt bevallhatom. Máskülönben e pillanatban szíven lőném magam. De így se tudom, vajon nem teszem-e.

Azt hittem először: csak hangulat ez. De a sok megpróbáltatás, a sok csapás és fájdalom összetört egészen.

Megpróbálom az erőmerítés minden módját: nem sikerül. Még ha végső vigasznak a maga édes lényét szuggerálom is: nincs erőm!...

Félek, nagyon közel állok a katasztrófához... Szegény, szerencsétlen anyám, ha tudná!

Jobb is volna talán így tennem. Nem vagyok én nyugalomra, boldogságra predesztinálva.

Az élet minden hullámverése elborít, és újabban egy kínos furdalás okoz pokoli fájdalmat: hátha megérdemlem, hátha a világ jó, s a rossz én vagyok!...

Talán kegyetlenség ezeket magának megírnom. De mit tegyek?... Ha ezt se lehetne tennem, megőrülnék!... Ennél a sorsnál pedig jobb a pisztolygolyó...

Kérdezhetném magától: Ha szeret, miért nem ment meg?... Miért nem erősít meg, miért nem lesz - hisz úgy kértem! - az én őrangyalom, az én célom?

De nem, nem!... Jobb így magamban, egyedül elveszni!...

...Egy ismerőse beszélt róla - persze mit sem sejtve.

- Bemutathatsz neki?

- Hát láttad már?

- Nem, soha; de azok után, amiket mondtál, nagyon érdekel.

...És lemondtam a lehetőségről. Nemcsak hogy megismerjem, de hogy arcát is láthassam!...

Lemondtam, mert már mindenről lemondtam...

Vagy lesz erőm eldobni az életet, vagy belerohanok a legbutítóbb mámorba...

De másképpen hittem én ezt valaha!...

Szeretettel gondol reá, s aranyos kis kacsóit csókolja a maga szerencsétlen barátja

Endre

[Debrecen, 1899. nov. 17-18.]

Édes Illim!

Hogy olvashatott, édesem, az én levelemből szakítást vagy visszautasítást? Hiszen épp abban a rettenetes lelkiállapotban, mikor azt a levelet írtam, éreztem legjobban, hogy a maga édes jó szívét a sors szánalma irányította felém. Ha maga nincs akkor, én ma nem élek. S hogy magától sem kaptam választ, a mérleg félrebillent, s napokig rám borult az elzsibbasztó mámor... Valósággal szégyen égett az arcomon, mikor ma a maga édes, csupa szív, csupa gyöngédség levelét olvastam. Bár előbb írta volna meg, most nem kellene önmagam előtt pirulnom...

Édes Illim, a jövő hó elsején búcsúzom Debrecentől. Sok fájó, kevés édes emléket viszek magammal. Az utolsó hetek édes perceit magának köszönhetem. Nem is búcsúzom én magától. Megírtam már: hozzánőtt a szívemhez. Nem ismerem, talán csak névről. Nem is láttam még. Talán úgy megyek el, hogy meg sem ismerem... Azért mégis, mégis... Ugye írunk egymásnak ezután is?... Olyan szép lenne ez, olyan álomba, romantikába illő, édes, szép dolog, amit csak - a gúnytól félve - úgy magunkban mernőnk szerelemnek hinni. Mások kinevetnének bennünket - nekünk pedig ez volna életünk egyetlen fénye, epesztő reménye. Ugye, édes Illi?... így lesz ez?

De azért Debrecenből nem ez az én utolsó levelem, s maga is ír e néhány nap alatt még egypár édes sort.

S aztán az utolsó debreceni levelemben megírom (ki tudja, nem fogom-e szóval?) a címemet, és hogy milyen időnként fogok majd magának írni.

Még egyre kérem. Lehet, hogy a napokban hallani fog rólam valami hírt. Ne ijedjen majd meg - esetleg; az ilyen nehéz, izgalmas pályán küszködő embernek gyakran kell a halállal szembenézni, de a sors mindig megőriz bennünket ennek a "gyönyörű, boldogságos" életnek.

Csókolom az édes kis kezeit

E.

[Debrecen, 1899. nov. 20-21.]

Édes Illim!

Sietek megnyugtatni, hogy abból az általam is érintett affaire-ből nem lett mi sem. Nem én kezdtem, de nem is én vonultam el előle. Különben is legyen nyugodt. Talán ismeri azt a triviális közmondást a rossz pénzről, mely nem vész el...

A múlt éjjel lázam volt, s ma csak délben jöttem fel a redakcióba, s kaptam meg aranyosan kedves levelét.

Sietek is most a válasszal, de jelzem, hogy még ma hosszú levelet írok, melyet holnap már megkap.

Szeretettel és hálával üdvözli s kezeit csókolja

A. Endre

[Debrecen, 1899. nov. 21-22.]

Édes Illim!

Úgy hiszem: megkapta tegnapi levelem, s úgy gondolom, remélem, megbocsát a mostani késésért, melynek nagyon komoly, nem részletezhető okai voltak.

Édes levelével - nagyon kérem - siessen! Kíváncsivá tett igen-igen...

Én a magam részéről még most - pár napig - bizonyosat nem tudok írni. Megyek: ez bizonyos. De hogy magán kívül senkit sem sajnálok itt hagyni: az is bizonyos.

Nem lehetetlen, hogy egy új légkör, egy új környezet, egy ambíciómat felébresztő új helyzet felkölti kihalt életkedvemet, de lehet az is, hogy ott sem leszek más, mint a halált kérő, testet öltött elégedetlenség.

Bárhogy legyen: a maga emlékét, míg élek, megőrzöm! Lehet, hogy önzés: de nekem nincs erőm magáról lemondani, szükségem van magára!...

Ezekről majd az utolsó debreceni levélben, most csak a választ kérem ismét.

Még egyet előre elárulok. Bár ezután többször olvashatják a nevem, de hogy hol leszek, egy jó ideig: magán kívül alig fogják tudni. Maga pedig, legalább maga tartsa eszébe.

Csókolja ezerszer a kezét tisztelő barátja

E.

Debrecen, 1899. nov. 23.

Kedves Pásztor Úr!

Hoffmannék megtudva, hogy én elsején megyek, kijátszták az utolsó kártyát, s letudták a fizetésemből azt az összeget, mely a kötetem nyomásából még náluk fennmaradt. Én okvetlen elsején szeretnék menni, de ez a dolog rémítően megzavart. Eszközöljön ki, kérem, Laszky úrtól legalább 10 frt előleget, s ezt lehetőleg gyorsan, elseje előtt tessék átküldeni. Ha pedig ebbe Laszky úr nem menne bele, kérem dec. 15-ig az átmeneteire halasztást adni. Ez utóbbi modus vivendit azonban csak legvégső esetben akarnám. Kérem gyors eljárását és tudósítását.

Abban a reményben, hogy kedves Pásztor úr kegyes lesz ez ügyet kedvezően elintézni, maradtam igaz tisztelője

Ady Endre

[Debrecen, 1899. dec. 3-4.]

Édes Illim!

Levele, vádjai fájnak. Egyszer már megírtam: én érzést tettetni nem tudok. (Maga pláne hazugsággal és durvaszívűséggel vádol.) Egyiket sem érdemlem meg. Napok óta a legnagyobb bizonytalanságban vagyok. Kétségek közt hányódtam, haboztam. Mindig gondoltam magára, s vártam: mikor tudok fait accomple-t[!], egész biztosat írni.

Elesnek tehát a maga egyébként szívből és szívhez szóló, édes duzzogásai - egyenként és összesen. Ezzel a köztünk felmerült lovagias ügyet becses hozzájárulása reményében befejezettnek nyilvánítom, s csak egyre kérem: több bizalmat s több reményt tápláljon a szívecskéje.

Tétovázásomból ma kimenekültem. Nem megyek egyelőre sem Pestre, sem Kassára, sem Váradra. Hazamegyek gyógyulni próbálni; egy kis tűzhelymelegségre vágyom, egy csepp életkedvet szeretnék szerezni. Ma táviratoztam az anyámnak, holnap talán itt lesz, s vele megyek egy hónapra haza. Írogatok majd Magának minden három napban. Őszintén, bizalommal, mint eddig. Várni fogom a maga leveleit, áhítva várni.

Legyenek azok olyan aranyosak, meghatók, mint eddig, de legyen bennük hit. Fogunk mi még találkozni! A címem, távozásom majd később közlöm. Csókolom az édes, kis kezeit!...

Endre

[Debrecen, 1899. dec. 5-6.]

Édes Illim!

Ady Endre Érmindszent, u. p. Érkávás (Szilágy m.) - Ez az én címem holnaptól kezdve 2-3 hétig. Akkor közlöm hollétemet.

Magán a sor, s várom ott levelét.

Én - mint megígértem - minden három napban írok. Nem köthetem a maga kedves leveleihez, mert most már nem lesz módom a lapban jelezni.

Várom hát édes leveleit és azt, hogy nemsokára talán vígabb dolgokat írhatok az én ismeretlen, édes Illimnek.

A viszontlátásra!

Ezerszer csókolja a kezét

Endre

[Érmindszent, 1899. dec. 8-9.]

Édes Illim!

A maga levelét még nem kaptam, de én ígéretemhez híven írok.

Falun vagyok. Egészen nyárspolgár. Gyógyulok erősen. Sokat gondolok magára... Na de a többit csak akkor írom meg, ha előbb maga is ír. Talán már holnap kapok levelet? Csókolja kezeit igaz híve

Endre

[Érmindszent, 1899. dec. 12-13.]

Édes Illim!

Kedves levelét köszönöm. Végtelenül terhes lehet ám magának annyiszor a postára küldözgetni. Ezután hát jelezni fogom, mikor kapja levelem. A legközelebbiért 20-dikán küldjön.

Fogalma sem lehet, édesem, micsoda tucat, falusi életet élek, s milyen jólesik ez a kis pihenés. Délelőtt írok egész délután 4-ig. Akkor elmegyek hazulról a plébánoshoz vagy kálvinista paphoz, s kártyázunk 8-ig. Vacsorázom, olvasgatok, s 11-kor már lefekszem.

Ezt az életrendet csak az zavarja meg néha, ha vendégünk jön, vagy átszánkázom valamelyik szomszéd faluba.

E hónap végéig maradok itthon. Akkor megyek ismét ki a világba... De nem vissza Debrecenbe! Azt a viszontlátást egy kicsit későbbre értettem! Ámbár maga engem (én nem magát?...) hamarabb is láthat, mert egypárszor el kell néznem Debrecenbe, ha a tek[intetes] törvényszék némely páros-ügyek miatt úgy kívánná.

Egyebekben pedig mintha kedélyben egy kis ruganyosságot nyertem volna. Van munkakedvem, sokat írok, és sok egészséges prózai dolog iránt kezdek fogékonyabbá válni. Apropos! A múltkor egy borítékot címeztem magának, édes, és azt írtam rá: Varga Illi... Hát nem botrányos szórakozottság - egy egészséges falusi embernél? -

Van itt nálunk egy amatőr fényképész, fiatal földbirtokos. Legközelebb csináltatok vele egypár képet, hogy hogy nézek ki mint nyárspolgár. Egyet elküldök magának, egyet Fái Flórának, egyet Rubos Árpádnak. Nem ismeri látásból ezt a kis embert? Nekem ő a legjobb barátom - Debrecenben.

Írjon, édes Illim, mielőbb. Különösen sokat magáról s Debrecenről.

Csókolja a kezeit ragaszkodó barátja

Endre

Édesem, éppen a postára akartam küldeni ezt a levelet, mikor magától kettőt is kaptam.

Zsenál a vádaskodás, mert itt ugyan elég hideg van, de az én érzéseim sokkal nagyobb hideget is kibírnak ám!

Minden levele kedves, de ez az utolsó varázsosan kedves. Úgy látszik, maga fokozni tudja ezt a tulajdonát.

Maga engem valami primitív humoreszk felolvasásakor látott először, ugye? A főiskolában?... Hát én mikor láthatom magát?... Mint előbb írtam: 20-ikán hosszú, vaskos levelet kap.

Csókolja kezeit a maga szerető barátja

[Érmindszent, 1899. dec. 17-18.]

Édes Illim!

Volt maga már esős időben falun?... Ilyenkor itt nem a szív hullámzik, hanem a sártenger.

Már kártyázni is úgy tudok menni, hogy lóra ülök. Képzeljen el engem lovon. Nem pegazuson, hanem egy valódi, de kissé nehéz, sárga lovon. (Jó lóra nem merek ülni, mert a sár veszedelmesen mély.)

Hosszú bőrkamásnit hordok. Fejemen egy tarka sapka, szóval igen jól nézhetek ki.

Hátul követ az apródom, a János kocsis személyében, ki szintén lovon cammog utánam. És ez az én egész sétám egész nap. Idilli, mondhatnám paradicsomi életet élek, legfeljebb a kosztümöm különbözik.

Így élek én, s gyűjtöm az energiát az új munkára. Nagy terveim vannak.

Sokat fogok írni, kiadok egy új, szenzációs kötetet. Amellett leteszem elmaradt jogi vizsgáim. Olyan helyre fogok menni, ahol sok a gazdag zsidó. Elveszek egy gazdag zsidólányt, tőkepénzes leszek. Eldobom a tollat. Versek helyett üzleti könyveket vezetek, s nevelek a hazának jó honpolgárokat. (Természetesen ezekből a tervekből csak annyi igaz, hogy sokat akarok dolgozni, s talán a jogot is elvégzem.)

Most pedig beszéljünk másról. Én most gorombáskodni akarok magával, édesem. Legalább ismerjen meg, micsoda közönséges, durva nációval hozta össze a sors.

Térjünk hát a dologra.

Vörösmarthy[!] Miska, jónevű elődöm egy versben összeszidta Lauráját, amiért az ábrándozni merészelt. Idéznék a versből, de nagyon elkoptatták a kereskedelmi akadémista ifjak. Nekem is össze kellene szidnom magát. (Illim édes, Laura felesége lett Vörösmarthynak!) Hogy mer maga ábrándozni? Honnan veszi ehhez a jogot? Az élettől nem, mert az nem ad tápot az effélékre. A saját lelki világától?... Bocsásson be ebbe a világba a reális életből egy sugarat. Először tán sérteni fogja a szemét, de azután sokkal hatalmasabb lesz ez a világ. A selyemhernyó a legfinomabb burokkal zárja el magát, s lám, mégsem tud sugár nélkül élni. S mihelyst kitörte börtöne falát, mint ragyogó szárnyú pille száll ki a szabadba. Igaz, a pillét ezer veszély kíséri, de pille mégis és nem elzárt rab. Ne értsen ám félre. Nekünk, érzékenyebb szíveknek, szükségünk van egy külön világra; hisz írtam már édes Illimnek, hogy magam is befelé, magamban élek, s nálam a külsőség csak kényszer, de a maga ábrándozását betegesnek tartom. Nem egy határozott belső világ az, hanem a fantázia lázas csapongása. Mondtam s beváltottam, hogy goromba leszek, s most arra kérem, hogy legyen könyörületes: bocsásson meg!...

Na ilyen bosszantót! A lámpás mindjárt kialszik. Éjjel 12 óra. Az egész ház alszik. Legközelebb többet. Jó éjt. Álmodjon szépeket, és ne ábrándozzon! Csókolja a kis kacsóit szerető jó barátja

Bandi.

[Nagykároly, 1899. dec. 18.]

Édes! Nagykárolyból, ahol most vagyok, írom e pár szót. Már feladott s gyorsan befejezett levelemből kimaradt az, hogy legközelebbi levelemért 24-ikén küldhet.

Csókolja a kezeit:

Bandi

[Érmindszent, 1899. dec. 21-22.]

Drága Illim!

Csodálatos, az elmúlt tündérvilágba visszavarázsoló karácsonyi hangulat ejtette meg a lelkem, bűvölte el egész valómat. Mikor levelem olvassa, lenn szárnyalnak már az angyalkák, a kis fenyőágak fel vannak gyertyázva, ünnepelni készül az egész világ...

Kitől kívánjak magának boldogságot? Van-e más Isten, mint a nyomorult s mégis felséges "Én"?... Közelg a karácsony, visszavarázsolta a rég romba dűlt Naiv-országot: mondjuk, hogy van! Van Hatalom és Gondviselés.

Őrködjön maga felett, drágám, ez a hatalom. Adjon a szívének üdvöt, boldogságot. Csendesedjen el benne minden kétkedő érzés. Szállja meg a Hit, Szeretet és Béke... És ha tetszett a Gondviselésnek szívébe vágyat oltani, teljesítse is azt. Ha a mi lelkünk egymást keresni és feltalálni rendeltetett, ha a mi életünk célja együtt feledni az egész Élet-komédiát - leljük fel egymást mielőbb!... Addig, míg nem késő. Míg tudunk szeretni és boldogítani...

Isten áldja, drága Illim, ünnepeljen békével, boldogan!

Kezeit csókolja a maga híve

Bandi.

P. S. Legközelebbi levelem 28-ikán kapja. 31-én talán kiszállok egy napra Debrecenben. Erről majd bővebben.

B.

Érmindszent, 1899. dec. 26.

Édes Illim!

Legutolsó levele nem azt az impressziót szülte nálam először, hogy maga duzzog az én goromba voltom miatt - hanem azt, hogy Magának határozott írói tehetsége van. Az a duzzogó levél olyan megbecsülendő kvalitásokat árult el haragos betűivel, melyek kifejtésre várnak. Kész tárca volt, s magának ebben a zsánerben kis tanulással nagy sikerei lesznek.

Nem szeretném, ha gúnynak venné ezt az előleges reflexiót, s azért sietek várakozásához képest válaszolni.

Válaszom ennyi: ismét félreértett, s nincs oka haragra.

A mi társadalmi és egyéb nyomorúságos viszonyaink között egy fiatal lánynál a magáéhoz hasonló, betegségre hajló, túlérzékeny kedély kész öngyilkosság. Még most segít egy csepp gorombaság, később már előáll a katasztrófa. Ez pedig egy olyan előkelő, nemes gondolkozású, csupa szív kislányért kár volna. Így ám!... Legyen a filozófiája az én legújabb elvem: a világ annyira hitvány, hogy most már "zum Trutz" élni fogok!...

Különben legyen szent a béke, hisz én még sok őszinte dolgot akarok magának írni...

Lehetséges, hogy 30-31-én Debrecenben leszek, de ez nem bizonyos. Legközelebbi levelem már új otthonomból írom - még nem árulom el -, s maga jan. 3-án küldjön érte postára. Pá, jó éjszakát, csókolja a kis kacsóit hű barátja

éjjel 12.

Bandi

[Nagyvárad, 1900. jan. 3.]

Édes!

Nagyváradon vagyok. Hosszú levelet kap tőlem 7-ikén reggel. Addig is kezeit csókolja

Bandi

[Nagyvárad, 1900. jan. 7.]

Édes, Aranyos Illim!

Nagyváradon vagyok. A Szabadság belmunkatársa. Ebben a városban valaki vagy zsidó, vagy pojáca. Annyira el vagyok szigetelve, hogy most százszor többet foglalkozom magammal és - enyéimmel. Sokat gondolok, nagyon sokat Magára!... Hát Maga reám?

Addig leszek itt, míg hátralevő vizsgám megszerzem, s tanulok - ha ugyan sikerülni fog - egy kis stréberkedést.

Kérem addig - ha még mindig a régi -, ide címezze édes leveleit, melyeket nagyon vár igaz ragaszkodással szerető, jó barátja

Ady Bandi

[Nagyvárad, 1900. jan. 7.]

Édes Illim!

Ebben a pillanatban dobtam a postaládába három levelet - mind a három - fizetetlen. Kétségbe vagyok esve szórakozottságom miatt, különösen mert egyik levél a magáé. Egyebet nem ígérhetek, mint hogy a nagy elszámoláskor (majd ha találkozunk) ezt a differenciát is tisztázzuk. Ugye?

E.

Nagyvárad, 1900. szept. 2.

Tekintetes Társaság!

Október hóban Még egyszer címen egy költeményes könyvet akarok kiadni. A mi viszonyaink szerint ez nagyon költséges dolog. Könyvet is csak gazdag ember írhat. Jómagam is hasztalan fordultam a közönséghez: a könyv - pláne versek - nem kell neki.

Arra kérem a tekintetes Társaságot: szavazzon meg nekem 50 forintot e könyv kiadhatására, s ez összeget a megjelent kötet bemutatása után utalja ki a könyvet megjelentető nyomdának.

Mással nem támogathatom a kérést, mint hogy egy éve Versek című kötetem olyan sikert aratott, amilyent fiatal poétáé évek óta nem.

Adassék meg nekem a mód e második kötettel az igazabb sikerre.

Alázatos szolgája:

Ady Endre

[Nagyvárad, 1901. máj. 22.]

Tisztelt Szerkesztő úr!

Néhány sorom e levélpapíron nem fogja önt meglepni különösen. Az a kedves, kollegiális jó viszony, amely másfél éves nagyváradi lakásom óta önhöz fűzött, sokszor adott alkalmat nekem a magam, egyéniségem, meggyőződésem és céljaim megértésére s arra is, hogy együtt vitassuk meg az újságírószemek előtt rohanó események tarka, színes sokaságát.

Másfél éven keresztül a Szabadság munkatársa voltam. Munkás napjaim értékét a közönségnek van joga elbírálni. Én - ennyit bizton állítok - sok kedvvel, türelemmel s nagy önlebírással forgattam e lap redakciójában újságíró pennámat. Ön tudja azonban, Ön tudhatja legjobban, hogy sokszor, nagyon sokszor önmagam megtagadásával is...

Fiatal vagyok még ahhoz - ez nem érvem, csak kényszerű állapot -, hogy az élettel, emberekkel és eseményekkel való végleges transzigálást, a megalkuvó cinizmust filozófiámmá tehessem. Az idők olyanok. Ez a kis magyar világ itt háborog: fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halálstatisztikát: most nem alkudhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen.

És ezt másfél éven keresztül alig-alig tehettem. Aki jól látja s belátja ezt a mi kis magyar világunkat, tudja, hogy nálunk a politika megalkuvás mindenre. És hogy nálunk oly kevés az őszinte, igaz szó, annak először a politikai megalkuvás az oka.

Én hát meguntam másfél éves iskoláját a megalkuvásnak, bármennyire szerettem légyen is azokat, kik társaim voltak a munkában. De ugyane másfél év alatt ismertem és szerettem meg nagyon ezt a csodálatos levegőjű merész, hódító várost, melyet elhagyni még nincs erőm, hajlandóságom.

De megismertem önt, Szerkesztő úr, az ön igaz szavú lapját is.

Egy a kérésem. Jelöljön maga mellett helyet annak az újságírónak, akinek még nem csupán kenyérszerző az újságíró penna. Független, becses hatású, őszinte lapjának fogadjon katonájává.

Régibb vágyát tölti be evvel az ön tisztelő hívének

Ady Endrének

[Nagyvárad, 1901. szept. 20.]

Édes Illi,

Mély gyűlöletéért fogadja mély hálálkodásomat. A mély gyűlölet szavai majdnem olyan jólestek, mint valamikor azok a másféle szavak. Érdemetlen voltam bár azokra és ezekre is. Nagy, önző kegyetlenséggel kívánom, hogy gyűlöljön tovább is. Még nekem is jólesik, és jó hinnem néha, hogy valaki - gyűlöl...

Csókolja kezeit

A. E.

[Nagyvárad, 1902. jan. 19.]

Kedves Illi,

csupán meg akartam köszönni a maga meg nem érdemelt figyelmét

Ady E.

[Nagyvárad, 1902. okt. 9.]

Mélyen tisztelt Uram,

Műhelyben című kis színképemet szívesen bocsátom át Önöknek közlésre. Lehetne-e egypár külön levonatot kapnom[?]

Tisztelő igaz híve

Ady Endre

[Nagyvárad, 1902-1903.]

Kedves Erdős Úr,

A ruha szép és jó. Az ígért pénzzel az történt, hogy én direkt benn hagytam fizetésemből Fehér Dezsőnél, ő azonban majd csak este tudja önnek kifizetni. Egyáltalán direkt e célra kiszakítva fogja megkapni a részleteket fizetésemből. Igaz híve

Ady Endre

[Nagyvárad, 1903. márc. 7.]

Kedves Emilkém,

nagy pimaszság nálad most alkalmatlankodni, de okom van reá. Az összeomlás fenyeget, s a kapott száz forintommal ma útra kelek Velence felé. Szörnyen félek, hogy e summa kevés, s ezért kérlek meg, adj kipótlásképpen kölcsön tizenöt forintot. Nagyon kérlek, édes Emil, délben utaznék. A te régi, odaadó s százszorosan lekötelezett híved marad és lesz

Ady Endre

A petíciós rovatot Pásztor fogja hazajöttömig, tíz napig vezetni majd.

Nagyvárad, 1903. máj. 28.

Nagyon tisztelt Tanár Úr,

este kerestem, s nem találhattam meg. Tudatni akartam, hogy az ügyben nem lehetett késlekedni. Valaki már írt rövid tudósítást a P[ester] Lloydnak, ugyanoda ugyancsak ez ügyről tudósítást küldött egy nagyváradi ügyvéd is. Éppen azért, nehogy lekéssünk, hogy informálhassam jól és idején az ügyben szükséges és számításba jöhető lapokat, nem a szenzációkért - ez sohasem ambicionált -, csak és egyedül az ügyért magáért, a felelősség alatt, mely talán engem is terhel a lavina megindításával, és a Tanár úr iránt érzett kivételes tisztelet okából. Kérem, meggyőződni intencióim becsületességéről.

A Tanár úrnak igaz híve és tisztelője

Ady Endre

Nagyvárad, 1903. szept. 6.

Csókolja a kezét

Ady Endre

[Nagyvárad, 1903. szept. 10.]

Csókolom a kezét, jó estét kívánok, de éjfél már elmúlt egy negyedórával. Dolgoztam eddig, s képzelheti, micsoda kevés öntudattal. Bolond, lázas aggyal utaztam és érkeztem. Emlékezni sem igen tudtam, s még ez volt, ami vigasztalt. Kétségbe ejtett újra és újra a gondolat, vajon milyen ítéletet hagytam magánál. Egyetlen asszony, akit érzek most is, akivel... Bolond vagyok bizony isten. Pedig úgy jöttem, s íme, most is azt fogadom: olyan leszek, amilyennek Maga óhajt, édes Egyetlen. És ismét csak annyit kérek: tűrjön engem, s minden jelentkezésemben, szavamban, dolgomban azt a kivételes, minden kis beteg idegszálammal szított nagy érzést lássa meg, amely a Maga alakját most is itt tartja mellettem, bennem... Ne sajnáljon, nagyon kérem. Ne... Most beszélek inkább mulatságosabb dolgokról. Amint Maga megjósolta, igen-igen kommentálják az én kíséretemet. Tarkán, de egyformán ostobán és nagyváradian. Mondjam? - úgyse hivalkodásból mondom - egyszerű megérkezéssel már igen-igen lezártam a kedves ajkakat. Micsoda emberek ezek! Soha ilyen erősen még nem fogott el az undor. Én édes Legjobbam!... Kedves mamájához délelőtt megyek ki. Radó este kávéházban volt, de megközelíthetetlen. Imádott nejével s a Fényes párral; korrekt, szolid férji alakítással.

Én vendéget találtam. A tanáröcsémet, ki már tovább is utazott. Családi állapotokról hozott hírt, amelyek szinte varázslatos módon elősegítik az én párisi expedíciómat. És... és... Sok mindent szeretnék írni. De fognom kell a forró homlokomat, s szeretném magam igen férfiatlanul elsírni. No, nem szabad. És talán hisz is Maga nekem. Egyetlen Asszony, és megtűr, és látni fogom mihamarabb. Talán akkorra nem az elveszés vágya lesz a legerősebb bennem. Megyek haza. - Ezt a levelet kocsin küldöm ki a kolozsvári gyorsvonathoz... Hátul a kávéházban egy mulató társaságnak nagyon lágy, édeskés nótát játszik a cigány. Félek, hogy a legdiákabb módon szentimentális leszek... Küldöm hát Magához minden szomorú, reményes, lemondó, forró érzésemet s könyörgésemet újra: higgyen bennem. Édes, Egyetlen, Minden s aki várt világa egy kicsi, bús életnek.

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 11.]

Csókolom a kezét, s gondolatban végigcsókolom. Egész napomon maga kísért, s most hálásan a kínokért csak magára gondolok, s hogy mennyit és mit írjak meg azokból az érzésekből, amiket maga keltett, s a Maga alakja dirigál. Egyetlen Asszony. Pihen? A levelemet megkapta? Ír-e egypár sort? Úgy gondol-e rám, hogy ha megérzem - mert mindent megérzek -, nem sújt-e rám, hogy megérzem - mert mindent megérzek -, nem sújt-e le a Maga gondolata? Ma újra és újra az a gondolat fogott el, hogy tudjak én a Maga életébe úgy beilleszkedni, hogy abban bántó akadály ne legyek, de megértő, megosztó és kibékítő. Valahogy úgy, hogy magamra vegyek mindent, amit lehet, azokból az érzésekből, amelyek Magában a vergődés kínjait szenvedtetik el. Lehetséges lesz ez?... Ideges éjszakám volt, de erővel erősítem, trenírozom magam. Ma már nem az elpusztulás vágya volt bennem erősebb, de élni és provokálni az életet Magáért. Édes, Szent... Reám bízta, hogy adjam vagy ne adjam át üdvözletét s üzenetét Radónak. Mert így adta fel a dilemmát - én átadtam a Maga üzenetét. Sajnálta, hogy eljött. Szombaton egyébként is utazik Budapestre, s fölkeresi Magát. És én nem tudom, mire fohászkodjam Magához. A Maga életére vagy az enyémre: ne foglaltassa le vasárnap minden idejét ővele. Én fent leszek vasárnap délután két órakor, s bocsásson meg Drága, Édes, Egyetlen, Minden - talán egy kis jogom mégiscsak van, hogy kérjek Magától a magam számára egy órát. Ne értsen félre s ne haragudjék. Nem is teszi. Ugye megért? Ugye tudja, hogy mi az én jogformálásom?... Írja meg, én Jóm, Egyetlenem, hogy juttat nekem vasárnap időt. Írjon. Valamiképpen a normális szívműködés, gondolkozás felé hajlítana, megnyugtatna, erőt adna Magának egy kicsiny üzenete. Így érzem, és most, hogy érzem a láz kilövellését a homlokomon, s hogy minden újabb íráskor őrültebb és őrültebb dolgok megírására kényszerítene, nehogy megunjon, nehogy alkalmatlankodó bolondnak tartson, küldök két forró csókot a szemére.

Jó éjszakát!

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 12.]

Kezét csókolom, jó estét. Avval a keserves gyanúval üdvözlöm, hogy terhére vagyok. Untatom. Napirendre tért fölöttem. Egy sorát látnám. Hogy nem felejtett, s hogy kérésem meghallgatja: vasárnap nekem is szentel - legalább ezt! - valami időt. Borzasztó ez, mert ma úgy éreztem, hogy rám se gondolt. Bizonyosan napirendre tért. Jól megéreztem? Nagyon nyomorultnak érzem magam s érdemesnek minden elbánásra. Jól van. Legalább megmosolyogtatom avval, hogy mióta visszaérkeztem, még alig aludtam. Avval a vidám bizonyossággal konferáltam ma orvosokkal, hogy valahogy gyorsan el fog következni az összeomlás. Nem fog. Még igen meg kell szenvedni érte, s érzem, hogy meg is fogok. Úgy szeretnék valamit tudni az óráiból, a gondolataiból. Maga úgy tartja, hogy semmi közöm hozzájuk. Igaza van. Most. De tudja, hogy mindenkorra igaza van-e? Édes, Csodálatos Asszonyom, Egyetlen, Minden, nem kívánt senki még olyan alázkodó, olyan hűséges szolgája lenni, mint én. Mindent, amit kíván. Nincs lealázás, még talán gazság sem, amit nem. Újságolom, hogy még azt sem árulom el környezetemnek, hogy gondolok Magára, s hogy ilyenformán eloszlott az érdeklődés, amit talán Maga nem sajnál. Én vasárnap utazom. Kérem mindenre: tűrjön engem. Én édes, Szépséges Romboló Sorsom. (Éjjel 1 óra) Jó éjszakát:

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 12.]

Két órakor gyorsvonattal érkezem.

[Nagyvárad, 1903. szept. 17.]

Csókolom a kezét, s kívánom, ne érezze soha azt a megbolondító kínt, amit én most érzek. A harmadik levelet tépem szét már. Nem tudom, hogy mit írjak. Bolond vagyok, s meg fog talán bocsátani. Édes, Gyötrelmes Mindenem, vigyázzon magára önmagáért. Mondtam én Magának, hogy hitványnak tartom R...t. Bebizonyosodott. Valósággal publikálta, hogy ő B...t felvitte, és összehozta Magával. Az egész város beszéli az ő nyomorultsága folytán, hogy Sch... Ferenccel együtt ma Magánál lesz fent Budapesten, s pár nap múlva V... Zsigmondot viszi el. Olyan gyalázatosan szabadjára engedte ó e híreket, hogy kétségbe ejt rágondolni. Megbolondulok. Kérem, vigyázzon. Talán holnap lecsendesülök annyira, hogy bővebben írhassak. Kérem, vigyázzon, és intézze el azt az embert úgy, ahogy megérdemli. Vigyázzon! Csak önmagáért. S énrám, szegény bolondra, ne haragudjék. Hiszen a megőrülésig imádom. Holnap talán tudok írni. Most, jaj, megőrülök.

Jó éjszakát

Éjjel 2 óra.

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 17.]

Levelem megmagyarázom; addig is, kérem, higgyen; vigyázzon és gondoljon rám legalább szánalommal.

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 18.]

Csókolja a kezét, s kéri: vigyázzon beteg nénikéjére - alázatos, igaz híve,

Ady Endre

[Nagyvárad, 1903. szept. 19.]

Csókolom a kezét, és hálát mondok a mai leveléért. Megnyugtatott, ha aggodalommal töltött is el. De az fölháborít, hogy levelem nem kapta meg. Elképzel-e eshetőséget, és éppen most, hogy én Magának, Édes Szent Gyötrelmem, ne írjak. Éjjel küldtem ki kocsin ezúttal is a vonathoz. A hitvány kocsist vallattam, s azt mondja, föladta. Egyébként pedig nem volna mód arra - amely magát az én lelkemből kiszakítsa. Maga előttem makulátlan Szent mindig s bármely esetben. Úgy volt, hogy reggel utazom fel, de evvel a szánalmas, szegény Fehérrel nagy, bajos dolog történt, valami leleplezésféle ellene, s egész éjjel most is ebben futok, mert őt összetörte. Fáj, hogy reggel nem mehetek, s egy igen nagy kéréssel terhelem. Teljesítse én, édes szent Asszonyom. Én csak a délutáni gyorssal szabadulhatok most már fel. Kérem, könyörgöm, levelem vétele után rögtön küldjön rövid táviratot (Ady szerkesztő Nagyvárad), hogy fél tízkor érkezve fogadhat-e egy rövid órára. Körülbelül hajnalban utaznom kell vissza, s borzasztó lenne - úgy érzem -, ha Magával nem beszélhetnék.

Csókolom

Éjjel ½2 óra.

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 22.]

Éjjel 1 óra.

Én Édes Szent Asszonyom,

csókolom legédesebb kezét. Oly nehéz volt eljönni mindenképpen. Még fizikailag bírtam legkönnyebben. De aludtam, mert Maga rám parancsolt. Itthon már tudták, hogy Budapesten voltam. Egyébként csönd. Halász megkérdezte, "elárultam"-e őt és az asszonyt(!), Fehér pedig kérdezősködés s apropos nélkül jelentette nekem, hogy fölmegy Budapestre, s megkeresi Magát. Nem volt rá szavam. Nagyon édes levelet kaptam a férjecskéjétől. Szeretem ezt az embert. Levelét majd felviszem. Elsikkasztott levelem sorsát még biztosan nem tudtam meg. Ezután minden levelem magam viszem ki. Radó itthon van, s egyelőre nem tudnak utazó szándékáról, ám ez nála hirtelen jön. Vigyázok, s okos leszek.

Most pedig megírom azt a bizonyos okot: fájt, hogy Maga nem kímélt meg attól a föltevéstől, hogy Radó megteheti Magával is azt, ami az ő módszere és úzusa. Érti és érzi az én disztinkciómat? Ez se nem gyanú, se nem féltékenység, s nem okvetetlenkedés. Én akarom, hogy Maga nekem az Illúzió maradjon, a legmagasabb fokú. És így lesz, mert így akarom - még maga ellenére is. Kérem, tudasson, amiről engem tudatni érdemesnek tart. Húgocskája kezeit csókolja, Magát pedig gondolatban át- és átérzi a Maga legokosabb bolondja.

Nagyvárad, [1903. szept. 22.]

Édes, titokzatos Illi,

hát Maga még nem felejtett el engem? Valahányszor életjelt ad magáról, mindig megalázva érzem magam, de egyben isteni módon megközelít a hit, hogy valaki hozzám van forrva a gondolataival, valaki Velem van. Érzem tehát én is Magát, Édes Jó Illi. Érzem magam mellett, mint őrizőmet. Ady Endre a régi még. A vívódó, a befelé élő, a beteg lelkű ember, s most olyan kárhozatos módon szerelmes valakibe, hogy bele fog pusztulni. A beteg ember szerelmével szerelmes. Imádkozzék értem, édes Illi, s írjon magáról sokat. Imádkozzék, hogy gyógyuljak meg. Nagyváradon már nem maradok sokáig. Legfeljebb pár hétig. Nem tudom, merre megyek. Talán Párisba. Nem tudom. A könyvek holnap jelennek meg. Hogy s milyen címre küldjem?

Csókolja a kezét, édes őriző s megmaradó, ismeretlen Illim -

Nagyvárad, kedd.

Ady.

[Nagyvárad, 1903. szept. 22.]

Kedd, este ½11 óra.

Édes Egyetlen,

csókolom a kezét, s jó estét Maguknak. E percben zártam le a válaszomat kedves férjeurának. Szemben előttem egy asztalnál (a Royalban vagyok) Radó, Radoné, Hajós Izsó, Hajósné és egy idegen úriember ülnek. Az asszony túlságosan barátságosan mustrálgat engem. Egyszóval tombol a szembenső asztalnál a családi élet. Ez a helyzet, és semmi újabb. Reám nehéz napok szakadtak. Itt protestáns napok vannak, s belőlem ez alkalomból ki kellett törnie a protestánsnak. A lapot is teljesen rám hagyták. Ostoba teher ez egytől egyig, s most már csak avval húzom, hogy sokáig nem tart. Mindenképpen ideje, hogy kiűzzem magam Nagyváradról... De talán inkább Magáról beszélnék. Ugye nem beteg már? Nem szenved, ugye? Mit csinálnak. Be kell ám számolni - tudja! Maga beszélt volt nekem egy-két nagyon érdekes dolgot, amit szeretnék megírni (Csernovits, Ragazzi stb.) Mondja, lehet-e úgy írnom, mint a Maga élményeit, s hogy Maga beszélte el. Ha szabad, s így lehet, üzenje meg. A Bródy lapjába szántam. Ha ez a két zajos nap elmúlik, talán már szombaton fölmegyek. Kérem, Én Egyetlen Asszonyom, írjon Magáról addig valamit, akármit. Húgocskája kezét csókolom - s ha helyesnek látja, adjon át üdvözletemet szükséges helyeken. Mindenesetre pedig tudasson dolgairól. Ezernyi forró érzéssel csókolja gondolatban

Ady.

[Nagyvárad, 1903. szept. 23.]

Éjjel ½2.

Édes, Szent, Drága Asszonyom: nyugtasson meg, két levelet kellett hogy kapjon, vagy valami szervezett banda operál itt. Én különösen vigyázok pedig. Nem értem, s nagyon izgat és háborít, ha csakugyan elsikkadt ismét egy levelem. Kegyetlenül meghajszolva ülök itt most. Borzasztó, nehéz, ostoba napom volt. Majdnem úgy történt, hogy reggelre Budapesten vagyok a képviselőház ülésén. Azonban lemondtam, mert délután már vissza kellett volna utaznom, fönt lennem addig a parlamentben, s talán még nem is láthattam volna Magát. Ez pedig megőrjített volna. Az idegeim gyönyörűségesen viselkednek egyébként is. Nem tudok Magának újságokat írni. R...t délután itthon láttam. Gyanúm van, hogy holnap utazik. Táviratomat idejében fogja kapni. A komisz szájak új témákat kaptak. Igaz, megnyugtató örömömre, Maga, édes Egyetlen, ismét kiment egyelőre a divatból. Boldog voltam, hogy nyugodtságáról újságolt a levele. Ez talán szuggerál engem is. Akarom is. Nem fogok bolond lenni. Nem. Én az akarok lenni, aminek Maga akar engem. Várom édes, megnyugtató sorait. Holnap talán Magának - érdekesebb dolgokról írhatok. Csókolom a kezét húgocskájának. Maga pedig akarja, hogy én nyugodt legyek. Végtelen vággyal, imádással gondol magára

Ady.

[Nagyvárad, 1903. szept. 24.]

Ez a negyedik levelem, Édes Szent Mindenem, kérem nyugtasson meg, hogy mindegyiket megkapta. Meg kellett kapnia. Reggel - úgy hiszem - kapok levelet Magától. Nagy szükségem van reá. Hiába akarok okos, nagyon okos lenni. Jaj be lehetetlen ez. Tudok hinni Magában úgy, mint hinni nem tud senki sem álomban, sem valóságban, sem rögeszmében. De arra a csodára képtelen vagyok, hogy Magát a legfájdalmasabban ne érezzem a lelkemben még akkor is, mikor vággyal, gyönyörűséggel gondolok Magára. Valahogy jobban kellene Magát ösmernem, az agyába, az idegeibe látnom, hogy nyugodtabb legyek. Így borzasztó hajsza az, ami lelkemben újra és újra megindul. Folytonos kérdés, folytonos nyugtalanító sejtés. A leggyakoribb, hogy vajon milyen helyet foglalok én el a Maga lelkében? Könnyen letaszíthat, ledobhat e helyről? Tudtam-e egy szemernyi új érzésnél is megismerhetni Magát? Ostobáknak találja ezeket a dolgokat? Bocsásson meg, ma talán nagyon is beteg vagyok. R...t ma is láttam. H. ma minden incidens nélkül azt újságolta, hogy valószínűleg már nem is keresi fel Magát többet R... Igen jámboran és kurtán azt válaszoltam, hogy tudomásom szerint R... nagyon kedvesnek találta a Maga társaságát, de úgy látszik, hogy hamar megun R... mindent. H... viszont úgy nézett rám, mintha igen együgyűnek találta volna a választ. Pedig csak azt akartam, hogy ne hozza, ne merje tovább szóba hozni a Maga nevét.

Egyébként H. nagyon élt. Bánffyval s a többi protestáns vendéggel foglalkozott. Főképpen Bánffyra volt büszke, aki pedig előttem igen sikerült kritikában szólt róla.

Én a robottól ma estére már úgy-ahogy kikerültem. Feh...éknél, úgy látom, igen közeleg a baj. Csak már két hétig késnék. Az asszony ideges, beteg, kellemetlen, megint D...-periódusa van az emlékeinek.

Maga, Drága Jó Egyetlenem, nyugodt, jól van-e? Hogy van a kúrával? Írt-e rólam valamit a férjeura. Úgy hiszem, ezúttal meg fogom lepni. Ámbár nem merek értesítés nélkül fölmenni. Hátha valami programja van, amit zavarnék, vizit vagy mi más. Úgy szeretném látni. Soha jobban nem szenvedtem még meg, mióta Magát ösmerem, a Maga látásáért. Húgocskája ott van még? Már holnap okvetlenül meglátogatom a mamát. Ez a borzasztó robot volt a hanyagságom oka. Pedig vágyok már elmenni. Maga nem találkozott ismerőssel, senkivel azóta? Várom, Édes Szent Gyötrelmem, Egyetlenem a sorait.

Vágyódva, szenvedve csókolja magát most gondolatban

Csütörtök este 10 óra.

Ady

[Nagyvárad, 1903. szép t. 25.]

Péntek este 10 óra.

Csókolom a kezét, Édes Jó Mindenem, hát hogy mulatott a magyar parlamentben? Nem érezte magát egy kissé Bulgáriában? Lóránt Dezső iránt nagy hálát érzek. Elsősorban, ha csakugyan szolgálatukra állott Maguknak, s megszerezte a kért jegyeket. Csak másodsorban azért, hogy baráti színezéssel festett le Maga előtt. Hogy én mi s milyen vagyok? Szinte magam sem tudom. Egy kissé túlteng bennem az értelem, no meg a fantázia is. De most mindkettőt Maga dirigálja, s érzem, hogy egész sorsomat is. Hogy mi s milyen leszek? Aminek s amilyennek Maga akar. Mikor megyek föl - engedelmével -, megtáviratozom. Most, éppen most be se tudnám jelenteni. Erről talán még írni is lehet módom. Holnap, szombaton egy példány már kész a kötetemből, a magáé. Dodója, édes férjeura, nagyon sürgeti már a hazatérést. Istenem. Nem is merek most erre gondolni... Az R... féle dologban még mindig semmi. Este itt volt R... a kávéházban. A viszontlátásig, melyre úgy vágyom, imádva csókolja gondolatban, Magában s Maga által él - híve

Ady

Adja át - kérem - kézcsókom húgocskájának. Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 27.]

Este hétkor érkezem.

[Nagyvárad, 1903. szept. 28.]

Csókolom a kezét, jó estét. Lehet, hogy ma még ilyenkor fönn van, s nem álmos. De nem tudom megérezni, hogy mire gondol, akárhogy akarom és akármint is látom most a szemeit. Bizonyosan alszik. Ugye? Pletykálni fogok most Magának. Éjjel egy óráig a New Yorkban voltam, találkoztam derék tanár öcsémmel. Fent járt a jámbor nálam, de visszament. Így magyarázta.

- A portás azt mondta, hogy te a 78-ban vagy, s haragudni fogsz, ha kihívatlak. A derék tanárjelöltet szinte leszamaraztam persze. Aztán egypár igazán kedves ismerőssel is találkoztam ugyanott. Hanem fölkelni nehéz volt. Lázas voltam, s így éppen a felkelés előtt aludtam egy kurta órát. Kérem, bejelentem, hogy mivel némi gyanúm volt a szobapincér irányában, a vasárnap esti vacsorám elintézését felfüggesztettem. A histórikum kedvéért jelentem, íme, ezt be, mert nem akarnám, hogy ők majd újra számoljanak be Maguknak valamit, és Magukkal pedig reggel hét órakor ugye egy vacsoraszámla-kérdésnél valamivel fontosabb ügyben is bajos volna beszélni? Érezték Pesten, hogy valóságos sirocco volt? Szörnyű volt az út. De félig főve is azonnal édes mamájukhoz hajtattam. Tízperces beszámolót mondtam. Édes mamájuk felfedte előttem a cselédkérdés-mizériát s az okot, mely miatt bútorokkal volt megrakva a gang. Egyébként nagyon édes volt, s azt hiszem, ma délután részletes beszámolóra megyek. (Ezt a pletykatónust a Maga kedvéért csinálom. Nem nagyon banális?) Itthon némaság s két érdekes hír(?). Egyik, hogy maga Bognárral lumpolt. A másik, hogy én vasárnap éjjel Bognárnéval lumpoltam Ősbudában. (Bizony isten komolyan beszélik.) Elkeserítem magát azonban egy harmadik hírrel. Képzelje, ugyancsak vasárnap este Magát énvelem látták a New York kávéházban. Hát nem érdekes? Fehér és Fehérné azonban némák. Nem kérdeznek, s nem beszélnek. Valaki azt újságolja, hogy Fehérné igen sirat engem. Látja, ő mondta valakinek, hogy Ady bele fog pusztulni egy bolondságba. (Istenem, én néha ezt komolyan és kínosan sejtem. De ezek után el kellett zavarnom ezt a sejtést.) A nagy ügyben aligha történt valami. Halász gyűlöletét érzem ugyan, de ez természetes és régi is már. Azonban semmi drámai nem történhetett. R... hallgat valószínűleg. Még a telefonhistória sem szabadult el. És ezek után bevégzem a pletykázást. Mutatni akartam Magának, hogy milyen okos, vidám és közönséges tudok lenni. (Vagy nem így óhajtotta?) Mindenesetre elmondtam egyet és mást. Ha ugyan nem untatták. Emellett sikerült egy kis erőpróba. Sose éreztem tudniillik olyan nagyon szerencsétlennek magam, mint most. És látja: diskurálgattam... S emellett cinikusan beszélgetek önmagammal:

Miért hiszed, hogy minden szenvedésednek ő az oka? Talán a kedves idegeidnek is van bennük része.

És mindennek a vége, hogy fölszakadni készül a szívem tájékáról valami keserű, súlyos teher, s én védekezem, mert jeles, fiatal orvosom szerint a sírógörcs sem utolsó szimptóma. (De csúnya és férfiatlan.) Mondja, kapott-e levelet R...től? Tudatni fog - ha másként nem - táviratilag, vasárnap ott lesz-e, s meglátogatja-e magát? Szombat estig tudniillik. Ígérem, nem fogok megbolondulni, s ígérem, bízom abban, hogy maga eltávolít lábam elől egy rettenetes örvényes mélységet, egy borzasztó álmot... Tudja... Én csodálatos Gyötrelmem, Gyönyörűségem, Egyetlen, Minden, akiről nem fogom megtudni soha, hogy kicsoda, s miért nem boldog, s miért fogom én érezni s szenvedni százszorosan Magának még a képzelt fájdalmát is... Megint ostoba vagyok, ugye? Imádkozva végigcsókolom gondolatban, s gondoljon reám. Húgocskája kezeit csókolom. Adjon, kérem, illő helyeken (ha másnak nem, Lilikének) egy-egy üdvözletet. S érezzen valamit erősen rólam, hogy én itt megérezzem.

Én Édes Gyötrelmem! Jó éjszakát

Éjjel 12½ óra.

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 29.]

Édes, Jó Egyetlen Asszony,

csókolom a Maga legédesebb kezeit. Hogy Maga beteg, ez egyszerre kiűzött a lelkemből mindent, s most csak nagy aggodalom lakozik benne, és két szörnyű nap után azt a nagy reakciót érzem, amelyet az őrületesen megkínzott idegek szoktak emlékül hagyni. Maga szenved. S ilyenkor zavartam én rajongásom, féltésem őrüléseivel. Valahogy mintha az agyamat átszúrta volna valami, mikor olvastam édes és szomorú önvigasztalását, hogy két hét múlva. - Hogy megy... Bizonyosan un már mindent. Jaj, piszok is ez, unni és utálni való: minden itt körülöttünk. Összeborzongva állapítottam ma meg, hogy egész környezetemben nincs talán egyetlen kicsit-nobilis, kicsit-intelligens s kicsit-becsületes lélek. Úgy bepiszkítják az emberek lelkét. Az ügyről most már, Én Beteg Szent Asszonyom, nem írok Magának. Fölmegyek, s elbeszélek mindent. Csak annyit, hogy ma itthon láttam R...-t, s igen-igen birkóztam, hogy ne ragadjam torkon. (Pedig - még ha Maga nem is hinné, nem sokkal hitványabb ő, mint a felesége - mint H...) Hitványak mind s ezeknek még gondolatban sem volna szabad Magához érniök. Nem poétázás ez. Így van. Ezek olyan nyomorultan, piszkosan kicsinyek és kicsinyesen gonoszak...

Édes Mindenem, úgy fáj, hogy Maga beteg, talán nagyon beteg. Valósággal elkábítom magam, s ezt tettem egész nap, hogy a Magáért való aggodalmam össze ne roppantson.

Úgy fohászkodom, hogy mire a levelem odaér, már egészséges és vidámabb legyen. Holnap meglátogatom k[edves] mamáját. Aranyos, okos húgocskája fent lesz még bizonyára. Csókolom a kezeit, Lilike hogy van? Kezd felderíteni a visszaemlékezés. Csak látnám már Magát, s nézhetnék a Maga csodálatos szemeibe, én Gyötrelmes, Szomorú, Édes Sorsom! Jó éjszakát.

Éjjel 12½ óra.

Ady

[Nagyvárad, 1903. szept. 29.]

Éjjel 1½.

Én Édes Nagyasszonyom, nagyon szenvedve írok most Magának, de ígérem, hogy ezúttal utoljára írok ezen a hangon. De most kell, most nem tudok még Maga iránt való kíméletből is más, nyugodtabb tónust affektálni. Nagyon szenvedek, mert eljöttem Magától egy raj elnyomott érzéssel, elhallgatott mondanivalóval. Már nem is félszegnek, a meggyötört idegek bénájának tetszem magam előtt, de egészen elveszettnek, kicseréltnek, egy zavaros új embernek. Néha a maga közelléte nem is diabolikusan, de végzetesen hat reám. Én igazán hittel s valami abnormális, fanatikus erővel igyekszem alkalmazkodni Magának minden szavához. Másképpen talán nem tudnám elviselni azt az emléket, amit Maga nem akar feledtetni velem. De Maga azt mondta, hogy triviálisan gondolkodni erről nem illik hozzánk. Nem illik: igaz. S én igazán hittel s a magába olvadás gondolatának kínos gyönyörűségével nem is beszélek róla. De egyébként is jaj de hidegnek éreztem. Már mintha nem tudná elhinni rólam, hogy nem lehet Magának olyan érzése, bizonyos vagy bizonytalan, nem lehet olyan váratlan vagy bármilyen emóciója, amit ne tudnék, vagy ne akarnék megérteni vagy megérezni. És én már nem is analizálom magát. Akármilyen s bármely percben lehet újra más, én olyanként imádom, mindig új és új kapcsokkal húzva, amilyen s amikor milyen. De érzem, ha hideg, s összeroskadok a gondolatra, hogy felesleges vagy teher vagyok Magának. Mondja, mit tegyek? Akarja, hogy tegyek, hogy bizonyítsak. Szörnyű kétségek közt értem haza. Ma megint nem fogok aludni. Bocsásson meg, ha felzavarom e szánalmas írással. Ezt se teszem, ha nem akarja. Édes csodálatos Asszony.

Csókolja, s nagyon szenved

Adyja

[Nagyvárad, 1903. szept. 30.]

Édes Egyetlen,

megbocsátja ugye a tegnapi levelet? Nagyon beteg voltam, s az vagyok ma is, de evvel nem zavarom Magát. Írok inkább újságokat. Ödönnel utaztam és az öreg Zettellel. (A fiával itt Váradon találkoztam ma.) Stern Marcit nem láttam. Ma úgy volt, hogy megválok még ma a Naplótól, de Fehér estére érzékeny jelenetet csinált, s nem is szeretnék a maga elutazásáig. Úgy látom, hogy valamit maga jobban látott, mint én. Erről csak - emlékeztessen - szóval számolok be. Ödönt mára Váradra várom. Radót, ma uzsonnázni láttam a Royalban. Nem is tudok több újságot írni. Talán mondani (úgy hiszem, pénteken) többet fogok, vagy írni jobban tudok holnap. Most igen-igen ideges, beteg vagyok. Vágyódva és reménnyel gondolok azonban Magára.

Én édes, Szent Nagyasszonyom, végtelenül imádom Magát.

Éjjel 1 óra.

A.

[Nagyvárad, 1903. szept. 30.]

Édes, Szent Asszonyom,

az bánt most nagyon, hogy miért nem írtam egy órával előbb. Akkor elevenebben, biztosabban élt bennem mindaz, amit Magával közölni akarok. Most nagy fáradtságot érzek. A hosszú nap nekem, mint a redakció egyetlen "gój"-ának a nyakába sózott mindent, s egyébként is igen kikészített idegekkel mentem neki a napnak. Sikerült ilyenformán agyondolgoznom, agyonhajszolnom s a legutolsó órában agyonkocsiznom magamat, s most fáradt vagyok, igen-igen fáradt. Sok minden történt. Alig várom, hogy elbeszéljem. Úgy fogok már Magával legközelebb találkozni, mint aki végre kiszabadította magát ebből az ocsmány, gyilkos piszokból. Valóságos fuldoklást érzek már, s imádattal gondolok magára: a Maga szent lénye siettette bennem a tiszta levegőre vágyakozást. No, nem bírom tovább. Áldassék Maga, édes Gyötrelmem és üdvösségem, érte. Táviratát megkaptam, s egypár percig rettenetesen megzavart. Úgy áll a dolog, s erről ma akartam írni: a dolgok megérlelődése folytán én szombaton utazom fel, s fent maradok mindaddig, míg Maga fent lesz. Budapestről csak egy vagy két napra jövök ide, s megyek haza, mint ezt már édesanyámnak megírtam. Addig itt "végintézkedések"-et teszek. Hiszen úgy szeretnék már fent lenni s mondani sokat-sokat Magának. Talán több hálálkodó s bizakodó dolgot, mint nyugtalanítót, kellemetlent. Kérem, Mindenségem, nyugtasson egy gyors levéllel, hogy ezt a tervem tudomásul veszi. Nem akarok papírra vetni semmit. Élőszóval mindent.

Édes Egyetlen, várom írását. Megkínzottan is vágyódva és hálás imádással gondol Magára, s kíván jó éjszakát mindkettőjüknek

Éjjel l½ óra.

Ady

[Nagyvárad, 1903. okt. 1.]

Én Édes Szentem, Egyetlen Asszony,

imádva csókolom a kezét. Nyugtalan vagyok, kapok-e reggel Magától levelet? Egyébként pedig még elég tűrhető napom volt. Igen-igen józan filozófiával táplálgattam magam, s este vagy másfél órára be tudtam illeszkedni egy vidám pezsgőző társaságba is, ha fölöttébb is józan maradtam. Tudja, olyan, mint amilyen józanságról maga beszélt. Egyedül józan egy nagy társaságban. Egy nagy megnyugtató esemény hatása alatt vagyok. A fonalak el vannak vágva. Minden helyen tudott és elhatározott, hogy távozom innen, e jaj be undok helyről. Meg fogom újra találni magam. Egyébként pedig, mivel mindenről személyesen akarok számolni majd, most csak egy dologról újságolok, amivel elmaradtam volt. F...né, mikor hazaérkeztem, s közöltem szárazon, hogy az ura magánál vizitelt, megsemmisült. Szinte megháborodott. Ez az egyik. A másik, hogy (lássa, Magánál és Magának lehetetlen többet nem adni, mint ígér egy ember), hogy F...né beszélt R...val. Majd elbeszélem, miket. Érkezésemről táviratilag tudatom. Húgocskája kezét csókolja, magát egész lelkével mindenével fogja át gondolatban

Éjjel 1 óra.

Ady

[Nagyvárad, 1903. okt. 2.]

E percben kaptam nyugtalanul várt levelét. Nem voltam tudniillik dél óta a lakásomon, s a levél az asztalomon feküdt. Harmincnégy óra óta nem aludtam (úgy tetszik: egészen leszokom az alvásról, ha csak a morfium álomhozó világával nem ismerkedem meg), de mesésen nyugodt vagyok azért. Most legalább az vagyok, s édes levele csak mintha megrögzítené e nyugalmat, holott esetleg máskor nagyon szenvednék ilyen sorok miatt. De most úgy veszem e sorokat, mint a megnyugtató szándék üzenetét, melyekben egy kis melegség is lappang. Igen? És csak most fogok: válaszolni. Maga, Édes Szent Asszonyom nagyon is egy passzus köré csoportosította az én levelemnek, ideges, szamár, de érthető (ugye, érthető?) hangulatban írott levelemnek minden részét. Maga sem hiszi el rólam, hogy "másokhoz" hasonlóvá tudjak válni, s ha brutális volt egy kicsit is a hangom: mentsen Maga előtt az, hogy még a legszerencsétlenebb módon kifinomodott idegzet is hatása, feltétlen hatása alatt van az ősösztönöknek. De maga több brutalitást olvasott ki az én levelemből - így sejtem -, mint amennyit én izgatottan is akartam. Az én levelem nem csupán azt panaszolta. Maga csinált volt valami disztinkciót arról, ahogyan én a maga lelkében állok. Ezt a disztinkciót láttam én legutolsó találkozásunkkor olyan értelműnek, mely reám sújt, s mely (ugye, megérti?) nem lehet rám - szelíden szólván - megnyugtató. Többet nem is szólok erről írásban. Majd szóval. Újságot csak egyet írok: kedves mamájuk s a família ma színházban volt. Egyik proszcéniumban láttam őket a fél perc alatt, amit én a színház első estéjén töltöttem. Hogy mikor érkezem, most még nem tudom. Engedelmükkel meg fogom majd táviratozni. Azt az erős vágyat még nem éreztem magát látni, mint most. Most már érzem, igazán csak magában élek.

A mai napomnak minden esete egy pillanat alatt kiesett az érdeklődésemből, pedig valamikor ezek események lettek volna. Elmondtam Somló Bódognak ma, mit mondtak rólam valakinek, akinek a rólam való ítéletére legtöbbet adok az ő afférjával kapcsolatban. Méltatlankodott nagyon kedvesen helyettem. Egyébként két nap óta a verseimet szavalja a kis Somló, aki - a megérlelő okokat nem sejtve persze - teljes lelkéből küld Párisba vagy külföldre egyáltalán. Egy csomó levelet is kaptam ma. Nagyon kedveset és hízelgőt Vészi Józseftől, aztán egy különös ismeretlentől, ki hat év óta küldözgeti nekem a leveleit, de akinek kilétét nem is sejtem stb. Aztán Fehérrel volt ma nagy jelenetem, és konstatáltam ugyancsak ma, hogy F...né úgy gyűlöl, hogy ez már majdnem gyönyörűség... De látja, én egy magát érdeklő újság fejében egy tucat érdektelent írok. Már írni se tudok idestova Magának. Ugye, unalmassá kezdek válni? Nem? Mondja: nem, én Édes, Gyötrelmes Boldogságom, kit vágyódva, imádva csókol végig gondolatban

Ady

Bertuka kezeit csókolom. Ugye, nekem van igazam? Adjon most maga nekem igazat válaszképpen, mert a Hungáriában én - nem magának adtam. Még egypár kézcsók.

Péntek este 10 óra.

[Nagyvárad, 1903. okt.]

Édes Jó Sándor bá',

hirtelen csaptam össze ezt a kis írást. Az érdekességéért elsősorban. "Megírni" nem is akartam voltaképpen. Valami jelet tessék aláírni. Itt lesz Nagyváradon ez a kongresszus. A forrást tartsa titokban, édes Sándor bá. Pár napig maradok csak Nagyváradon. Addig küldök esetleg még érdekesebb dolgot. Meleg szeretettel üdvözli legtisztelőbb híve

Ady Endre

[Nagyvárad, 1903. okt. 7.]

Mindig Magára gondolunk. Kérem: egy pillanatra se feledje el, hogy ott vagyunk a lelkeinkkel - Bertuska meg én - Maga mellett. Én ott vagyok most is, a szemeit nézem, s úgy könyörgöm, hogy érezzen Maga is engem, ne gyötörje magát, várjon, bizakodjék, és legyen büszkébb, mint valaha. Én ma búcsúzom Nagyváradtól. Ha hazaérek, hosszú levelet írok édes férjeurának s magának. Most csak szörnyű kínos napok egy kis feljajdulását kellett magához juttatnom. Ott vagyunk, őrködünk magára.

Szerda de. 12 óra.

A.

Érmindszent, [1903. okt. 9.]

Nagyságos Asszonyom és Uram,

hálásan mondok mindenekelőtt köszönetet a Szajna-parti képes kártyáért, melyet e pillanatban kaptam, s mely engem, a 26 óra óta falusi embert, egy percre innen kiragadott. Olyan nagyon bús október van itt, amilyen úgy néha csak Magyarországon szokott lenni s ilyen rejtett, csendes falucskában, mint Érmindszent. Ez az ólmos szürkeség, csend, elhagyatottság mentsenek ki, ha nagyon bőbeszédű leszek. Ez a levél nem követel okvetlen elolvasást, s nekem egy kis megváltás, ha e csendes, szomorú helyről olyan kedves emberpárnak írhatok, még el nem olvasott sorokat is, mint Nagyságos Asszonyom és Uram. Nagy örömmel vettem hírt a legjobb "rossz asszony" szerencsés hazaérkezéséről. Nagyváradon kaptak-e már levelet? Míg én eljöttem, nem. Újságolták, hogy Münchenből érkezett volt levél, de Párisból még nem. Várják. Én végtelen hálával gondolok az én utolsó nagyváradi napjaim nemtőire, Bertuskára s az egész famíliára. Nagyságos Asszonyom esetleg emlékezni fog, hogy milyen elvekről és módusokról beszéltem. Ez elvek és módok szerint búcsúztam Nagyváradtól. Hidegen, nyugodtan és megközelíthetetlenül. Intimusabban egy-két jó emberemmel, Várady Zsigával, Désivel, Somlóval, Sipos Orbánnal, Biróval stb. álltam szóba, leintettem búcsúbankettet, mindent. Hétfőn látogatást tettem Bertuskánál (őnála ti. elsősorban). Nagyon kedvesek voltak mind, még Stern Marciné is. Kedden ott vacsoráztam. Fényes Manó, a felesége s Patzauer voltak még vendégek. Szerdán délelőtt a korzón találkoztam Bertuskával, később Sternékkel, együtt voltunk a Bazárban, este ők színházban voltak, s egypár percre a páholyukban voltam, itt búcsúztam, mert éjszaka utaztam.

Nagyságos Asszonyom, kedves mamája megengedte, sőt megkért, hogy ha majd nyolc-tíz nap múlva két napra, végleges elköltözésre visszatérek Nagyváradra, felkeressem őket. És ha már ennyi mindent írok magamról, most már megátalkodottan folytatom. Tegnap délelőtt óta érmindszenti lakos vagyok. Majdnem úgy volt, hogy Bánom-pusztára megyek ki, hova Hajós Izsó invitált meg szinte megdöbbentő melegségű, baráti levélben, de végre is az édesanyámhoz jöttem, s ebben a csöndes, kis sáros faluban akarok élni és dolgozni néhány hétig. Nagyváradról jó volt sietnem. Megválásom a "Nagyváradi Napló"-tól nagyobb szenzációt csinál, mint megérdemelte, s valóságos Ady-legendakör indult meg ottlétemben. Jöttem, jöhettem, mert könnyebb szívvel még senki sem szakította el valahonnan magát, mint én. Életem, itt, procul negotiis merő higiénika, de emellett sok munka és olvasás is. Francia könyveim ma érkeztek meg, pár hét múlva valósággal argot-ban írott francia levéllel fogom untatni vagy mulattatni Nagyságos Asszonyomat és Uramat. De talán elég volt magamról. Hátha csakugyan elolvassák végig ezt a levelet! Szeretnék érdekes, mulatságos dolgokat írni. De olyan kevés érdekes van itt. A politikát kezdi már unni mindenki. Miniszterelnök még mindig nincs, nem akad. Derék honfitársaimat szépen-szépen, csendesen hozzászoktatják az abszolutizmushoz. Egyébként nem sok zaj van most az országban. Nagyváradról direkt nem akarok írni. Talán Bertuska fog írni egyet-mást. Ez az egész hosszú levél kierőszakolása akar lenni annak, hogy Nagyságos Asszonyom és Uram írjanak sokat-sokat magukról. Hogy tette meg az útját, hogy gondol vissza reánk, Nagyságos Asszonyom. Otthon, távol a mi kicsinyességeinktől, nem talál mindannyiunkat nagyon kicsinyeseknek és feledésre méltóknak? Ugye, csupa új impresszió, béke és harmónia a lelke? Mikor költöznek új lakásukba? Végtelenül szeretetreméltóak lennének, ha biztosítanának, hogy hébe-hóba leveleimmel nem untatom Önöket, s ha válaszolnának, sokat és sokfélét írnának. Ez engem animálna, s talán leveleimet is mulatságosabbá tenné.

Nagyságos Asszonyom kezeit csókolja, férjeurának forró kézszorítást küld gondolatban igaz, szerető hívük

Péntek délután 3½ óra.

Ady Endre

Érmindszent, [1903. okt. 9.]

Édes Bertuska,

tudja, itt mindig ólmos az ég, didereg az ember, olyan sárga minden, még nem éreztem ilyen búsnak és csúnyának az őszt. Bele fogom magam egészen temetni a munkába és a gondolatokba. Őrjítő a lelkem mostani állapota. És Maga hogy érzi magát? Jobban, vidámabban? Gyalázatos önzésem azt akarná, hogy Maga is bús legyen. Egy hosszú, közömbös levelet most indítottam Párisba. Ez fog legjobban pusztítani engem. Erővel kellett tartanom s óvnom a tollamat. De nem bántom ezekkel a dolgokkal Magát, kire majdnem annyit gondolok, mint Őreá. Inkább beszámolok. Szerdán éjjel a gyorssal utaztam el. Nyolc-tíz nap múlva megyek még utoljára Nagyváradra két napra. Szörnyű idegesen érkeztem haza. Szegény anyám megható nyugtalansággal és szeretettel igyekszik felvidámítani. Én tényleg jó médium akarok lenni. Már még a cigarettázásban is mérsékelem magam. Sokat eszem, sétálok, fürdöm, tornázom és dolgozom. De, de, mintha most szakadt volna reám minden. Írjon, írt-e Adél. Írjon, hacsak lehet. Olyan nagyon gyógyítana ez engem, írjon mindenről. Én is leszek majd mulatságosabb. Mamájának tiszteletteljes kézcsókom.

Magát egész lelkemmel üdvözlöm. Csókolja a kezeit

Péntek du. 3 óra.

Ady

[Érmindszent, 1903. okt. 15.]

Édes Bertuska:

ne féljen, A-t nem búsítom. Hosszú, nagyon hideg levelet írtam s két óvatos, elég hideg írásos sóhajtást, ezeket maga küldte tovább. És nem kaptam még mindig egy kis sort sem Ez a tehetetlen, bizonytalan és lehetetlen helyzet fenyeget valósággal összeomlással. Ezt nem fogom s nem akarom kibírni. Majd beszélek Magának erről inkább, mert írni ezekről nem is merek. Vagy vasárnap délután vagy vasárnap éjjel érkezem Nagyváradra. Hétfőn ott vagyok, s kérem, hogy láthassam. Az utolsó két napon sütött a nap, sokat kóborogtam a mezőn, voltak bizakodó, jókedvű s méltányosságra intő óráim, mikor szidtam magam: micsoda önzés és csúnya dolog, hogy én Magát, a jót, a mimózalelkűt, ki úgyis elég borút érez és lát, még én is búsítom, terhelem. De olyan jó is Maga, s már levele olvasásakor kicserélődtek a szerepeink. Jólesett magamra venni a Maga bánkódását, s úgy éreztem, hogy talán most már nekem kötelességem a vigasztalás. Majd megpróbálom, édes Bertuska. Szeretnék valamit a dolgaimról, terveimről, e dolgok és tervek állásáról írni. Csupa bevégezetlenség még minden, mert magam sem tudok még akarni egészen. Érzem azonban, hogy erőhöz jutok, s egyet biztosan tudok: január első felében Párisban vagyok. Ma Pestről és Temesvárról kaptam meghívásokat újra. Nem mondok le többet önmagamról. A magamé akarok lenni. Holnapra várok fontos leveleket (holnapra talán A-tól is kapok valami életjelt, talán-talán), s hétfőn majd magának valóságos kis beszámolót tartok. Hálásan köszönöm a levelét, maga szinte megbékítő, biztató, szent alakjává kezd válni az én keresztjáró napjaimnak.

Hálásan csókolja a kezét:

Csütörtök este 7 óra.

Ady

[Érmindszent, 1903. okt. 18.]

Édes jó Lajoskám,

küzdd le restségedet, s még ma írj nekem egy levelet, hadd tudjam, ami Nagyváradról engem érdekelhet, mielőtt visszamennék, ami esetleg csak egy hét múlva lesz. Szóval írj mindjárt, mi van, hogy van, s hogy vagy te? Én erősen szorítom magam a dologra, s ami még nehezebb: a falusi életre. Most érzem, hogy az idegeim bizony igen megbomlottak, de viszont érzek már egy kis gyógyulást is. Édes fiam, el ne feledd azonnal küldeni, ha valami a könyvemről megjelenik. Aztán híradásaidat is várom. Én, ha Nagyváradra megyek, ott leszek vagy három napig. Szervusz, édes jó Lajoskám. Üdvözlöm Gézát, Palásthyt, Szütsöt,

Téged szeretettel ölel

Ady

[Érmindszent, 1903. okt. 19.]

Édes Bertuska,

kis, szenvedő társam, hálásan köszönöm a levelét. Még azt is köszönöm, hogy egy pillanatig elfeketedett az alakom a másik két szemem előtt, hiszen csak azért volt ez, mert nagyon szereti azt, akiben s akiért én most szenvedek, élek és hiszek. Talán maga az egyetlen, ki minden gondolatával, szavával, még gyanújával is békíteni tud engem, mert egyébként minden fájdalmat okoz most nekem, s minden nekem okoz most fájdalmat. Néha megdöbbentően kiállhatatlannak kell látnom önmagam. Fáj minden. Fáj, hogy itthon szeretnek, és hogy aggódnak miattam. Fáj, hogy nem mehetek azonnal, ahova vágyom. Fáj, hogy A-tól még egy sort nem kaptam. A legtöbbször már végleg elfuccsoltnak, megkorrigálhatatlannak látom az életemet. Még olyan kicsiségek is fájnak, hogy Bródy, akinek különben levelet írtam, s nagyon szomorú és szép (én szépnek hiszem) cikket küldtem, még mindig nem írt a könyvemről. Sokszor nem bízom a tehetségemben sem. Tele vagyok nagy, színes ideákkal, témákkal, s nem tudok dolgozni. Programot pedig nem tudok csinálni. Naponként tízféle megállapodásra jövök. Csak abban vagyok eltökélt, hogy januárra Párisban leszek. Minden esetben. Még akkor is, ha Ő - jaj de sokszor rémít ez a kétség - kiejt a lelkéből. Látni akarom. És menni innen. Így és ilyen vagyok én most, édes Bertuska. Nem kételkedni kell Magának énbennem, de Maga az egyetlen, kinek meg kell hallgatnia s megértenie. Hiszen rettenetes: én neki voltaképpen nem is írhatok!... Csak egy sorát olvashatnám már. És az idő. Olyan sárga, nyirkos, szomorú és hideg a világ. Az eső egyre hull, csúnya sár van. Én pedig bezárkózva még mindig többet gondolkozom, kínozom magam, mint dolgozom... Stern Marciék elmentek már? Mit beszélhetett maga avval a hitvány R-val? Nagyon kíváncsi vagyok. És F.-ék semmi rosszat nem mondtak volna rólam? Szinte lehetetlen. Én körülbelül s legkésőbb vasárnapra érkezem Nagyváradra. Addig írhat s írjon is még, édes, jó Bertuska. És most már igazán beszélni akarok sokat, mindenről Magával. Magával akarok arról is beszélni s Magától kérni tanácsot, ne menjek-e föl januárig Budapestre. A több ágú munka, a zaj - úgy érzem - jobb és eredményesebb volna reám, mint ez a szomorú, magamra szorító csönd. És látom, hogy itthon csak aggodalmakat keltek. Éppenséggel semmi iránt sem érdeklődöm. Szüret volt s van. Én abszolúte kivontam magam. Ki nem mozdulok hazulról. Nem tudom leplezni, hogy mindenki alkalmatlan és kellemetlen... De - lássa - egészen visszaélek a maga jóságával, s folyton szánalmaskodom Maga előtt. Nem lesz, ugye, ez mindig így? Majd februárban, mikor Páris már tavasziasan ragyogó, gyönyörű, úgy fogjuk lelkes levelekben csalogatni Magát, hogy Maga nem fog tudni ellenállani. Ugye, megérdemelnők mind a ketten, sőt hárman, sőt négyen(?), hogy nagyon boldogok legyünk végre, ha csak egy ideig is? Ugye? Személyes találkozásunk előtt még várom a Maga kedves, békítő levelét.

Maga aranyos, édes lelkét ölelve gondolatban csókolja kezeit

(Hétfő délután 3 ó.)

Ady

[Érmindszent, 1903. okt. 19.]

Nem cselekszem még gondolatban sem másképpen, mint Magáért s a Maga akarata szerint. De rettegek, hogy a Maga lelkéből kiesem. Még jobban rettegek, hogy Maga szenved, és kínozza magát. Érezze mindig, hogy mellette vagyunk, s hogy a Maga élete drága és minden.

A.

[Budapest, 1903. okt. 31.]

Csókolom a kezeit, Nagyságos asszonyom. Holnapig Budapesten vagyok, hova Nagyváradról jöttem, hol szintén nem tudnak Magukról semmit. Úgy szeretnék pedig Nagyváradon s Érmindszenten is tudni, hogy mint vannak. Férjeurát melegséggel üdvözlöm. Csókolom a kezeit.

Ady Endre

[Budapest, 1903. okt. 31.]

Szombat du. 5 óra.

Kezeit csókolom, Bertuska. Holnap utazom Érmindszentre...???? Nagyon bús és nyugtalan vagyok. Hoffmann Sándorral beszéltem. Ő kapott P...ból levelet, azt mondja: semmi baj. Magát üdvözli Hoffmann. Itt szép, napos minden, s ott? Isten vele, ne feledje el hívét.

[Érmindszent], 1903. nov. 3.

[A levél eleje hiányzik.]

pedig úgy érzem, hogy a szövetséghez van jussom fordulni, egy fiatal, tanulni s dolgozni vágyó embernek a támogatása talán legtermészetesebb kötelessége volna a V.H.O.Sz.-nek. De nem bízom a dologban, ha Szávay Gyula mellém nem áll. Ő ezt megtudja értetni azokkal, akikre tartozik, s az ő jósága, nemessége szakít időt és módot, hogy e kéréssel foglalkozzék, s azt teljesülésre vigye. Én nagyon-nagyon megkérem erre. Kérem egyúttal tanácsát, hogy milyen hangon s formában írjam meg a szövetséghez a kérelmemet. Bizalommal bízom e dolgot rá. Most itthon pihenek, s dolgozom is. Érmindszenten (Szilágy vm.) a szüleimnél, ide várom lekötelező, szíves válaszát is. Legtisztelőbb, bizalmas híve

Ady Endre.

[Érmindszent, 1903. nov. 10.]

Kedves Lajoskám, no én várhatom a te leveled, pedig ha írnál, én is írnék neked érdekes dolgokról. Légy olyan kedves, és írj. Írd meg azt is majd a leveledben, hogy Hegyesi szerkesztő úrhoz fordulhatnék-e én pár sor ajánlásért Tiszához. Várom leveled. Ölel

Bandi

[Érmindszent, 1903. nov.]

Nagyságos asszonyom,

talán rosszul is teszem, hogy írok. Három hete régen elmúlt, több levelet írtam, s választ nem kapok. Lehet, hogy Magának nem szabad írnom, s az én levelem tilos portéka. Mégis írok. Nem tehetek róla: aggódom. Édesanyjától is a második levelet kapom ma. Ne írjak Magának? Nem szabad Magával törődnöm? Nagyon fáj nekem ez a némaság. Még jobban fájna, ha Maga nem is óhajtaná az én érdeklődésemet. Talán zavarom is. Ez esetben vegye enyhítő körülménynek, Nagyságos Asszonyom, ideges betegségemet, s ha szabad kérnem: azt az igaz, odaadó barátságot, melynek tudomásul vevésével egykor olyan szerencséssé tett.

Csókolja kezeit

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. nov. 12.]

Édes jó Bertuska,

kérdőjeles levelezőlapja nagyon megdöbbentett engem. Én magának hosszabb levelet írtam, melyet szombaton meg kellett már hogy kapjon, de legkésőbb vasárnap. Ebben a levélben A... részére is volt néhány sor. A levélben legelsősorban azt tudattam, hogy A... írt s mit és hogyan írt. Végtelenül fölháborító gyanúm van a postamesternő ellen, ki egy kíváncsi, veszedelmes némber, s ki ellen sok itt a panasz, hogy leveleket bont fel. Eddig nekem nem volt semmi gyanúm, mert őnagysága tudja, hogy én jól vagyok Schöpflin igazgatóval, s az én leveleim titkát respektálta. De most az a gyanúm, hogy ő csinált valamit. Ugyanakkor írtam Párisba is. Mindenre kérem, édes Bertuska, írjon azonnal. Hátha megkapta azóta azt a levelet. Ha nem, akkor én rögtön jelentést teszek az asszony ellen - persze más okok címén, de pimaszságát megtorlom. A dolog olyan idegessé tesz, hogy addig, míg magától választ nem kapok, nem is tudok semmit sem írni. Várva várom válaszát.

Üdvözli lelkéből kézcsókoló híve

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. nov. 17.]

Édes Bertuska,

mi van Magával? A Maga leveleit, ott Nagyváradon, hacsak konflissal nem küldi, nem sikkasztják el. Miért nem ír hát? Azért, mert látja, hogy szükségem van a Maga üzeneteire? Vagy történt valami Magával? Mióta megírta, hogy az a bizonyos levelem csakugyan elsikkadt, én immár harmadszor írok, s Magától egy sort sem kapok. A...l sem írt újra. Úgy érzem magam, mint valami deportált gonosztevő. Nemhiába féltem én ettől az interregnumtól. Budapestre nem merek fölmenni, mert akkor a párisi utamra nem készülhetek, s ott ragadhatok. Egy cikkem a Hét-nél, kettő a Jövendő-nél, egy az Új Idők-nél fekszik. Persze fent kellene lenni a nyakukon. Ehhez vannak ők szokva. Arról pedig fogalma sincs, hogy bántja ez az íróembert. Ez az oka, hogy a darabommal sem tudok haladni. No meg a legnagyobb oka ideges, beteg lelkiállapotomnak ez a nagy csönd, mely állandóan ébren tartja bennem a mementót: "Párisban kellene lenned!" Ráadásul Maga nem ír. Bertuska, én borzasztót teszek! Odaszaladok egy délutánra, pedig ez ellen - mint tudja - elvi irtózásaim tiltakoznak. Ha holnap levelet nem kapok, akkor... Akkor igen-igen siralmas, gonosz napom lesz, érzem előre. Ne legyen ilyen rossz, édes jó Bertuska.

Lelkéből könyörög, s üdvözli magát kézcsókoló híve

kedd du. 5½ óra.

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. nov. 18?]

Mon cher Louis,

J'ai écrit Toi deux lettre déja et attendu après. As-tu quelque chose ou es le traditionnellemant paresseux? Jé appâte me ici et gronde la vie. Il fait un temps pluvieux. Tudieu! Je voudrais trop écrire. Naturellemant l'hongrois. Je trouvé me mal. Mes glorieux nerfs rappeleront me longtemps au un peu crasseux Nagyvárad. Écris moi, mon cher Luis. Adieu! Mes compliments.

André Ady de Diósad, Lelle et Menyő (recte Ody de genere Ond).

[Érmindszent, 1903. nov. 21.]

Kedves Lajoskám,

köszönöm a leveledet. Majdnem egy fél óráig tartott a kihámozása, de sikerült. Légy egy kicsit jobb, és restségeddel adakozóbb, ha rólam van szó. Lásd - ne hidd, hogy szentimentáliskodom -, négy évnek egyetlen eredménye (a finálét nem számítva) az a szimpátia volna, amit nálad hiszek. Legalább erősítsd ezt a hitem. Mert nehogy irigykedve gondolj reám. Nem nagyon hiszek én sem, s az akaratom sem valami fiatal akarás. Kimegyek Párisba, mert az idegeim kívánnak valamit, s aztán Páris messze van. Dolgozni nem dolgozom. Igen: öt órát töprengek naponként, hogy érdemes volna-e dologhoz látni. Amennyire nem értek a savoir-vivre művészetéhez, én hiába is dolgoznék. Lehet, hogy fogok. De szomorúan s hit nélkül. Úgy kezdem látni, hogy van talentumom, de olyan, mely determinálódott eredmények el nem érésére. Aztán az idegeim!... Szörnyű óráim vannak. Csak mehetnék már. Nem másért, csak hogy menjek. Ez vagyok én.

Sorsod iránt szinte lángoló érdeklődéssel viseltetik egy leány. Minden levelében kérdezősködik. Szeretné, ha kimentenéd magad Váradról. De ez titok, nem lett volna szabad elárulnom. Én őrajta szoktam szegényen az életért és önmagamért bosszút állani. Bántom szegényt, kínozom, pedig csupa nemesség és előkelőség ennek a lánynak lelke, s mindent megpróbál, hogy engem önmagammal megszerettessen. Mit csinálok? Kínozom magam, ülök, tervezgetek, írok, olvasok, kétségbeesem, lemondok. Kevés halandó marta magát még olyan nagyon, mint én. Itthon nagyon is szeretnek. Szilágy vármegye adni fog talán 300 frtot a párisi utamra, a V. H. O. Sz. is talán százat. Kimegyek, ha 800 forintom lesz csak, még akkor is. Vagy... Tudod, hogy az ízlésem olyan dekadens immár, hogy sokszor az öngyilkosságot nem is tartom csúnyának. Sohse volt, amihez állandóan ragaszkodtam volna, az idegeimet tönkretettem a szertelenségeimmel, a mérgezésekkel, meg se próbáltam hitet és akaratot szerezni. Ezért vagyok ilyen lelki rokkant. Én tudom, hogy neked és nekem igazunk van, s hogy így voltaképpen minden mindegy. De mégiscsak irigylendők, kik erre az igazságra sohse jönnek reá. Bolond dolgok ezek, de bárcsak azok volnának. De hiába használom a hidegvíz-fürdőt este, reggel, hiába híztam már 69 kilóra (milyen végzetes szám!), semmi remény. El fogok látogatni (ez titok) mostanában Váradra. Majd írok neked, s kijössz a vasúthoz, mert én a városba nem megyek be. Apropos! Erre a levelemre mindjárt válaszolnod kell, meg kell írnod, hogy az öreg Brüllnét Sámuelnénak hívják-e? Neki egy levélben be kell jelentenem a vizitemet. Fehérnek aligha adom vissza a vasúti jegyet. Bánt a piszkossága. Semmisíttesse meg. Téged kérlek arra, ha megtudod, hogy a semmisítés érdekében intézkedett, tudass egy levelezőlapon. Hol s hogy van az öcséd.

Írj mielőbb, szeretettel ölel, csókol híved

Szombat.

Ady Endre

P. S. Holnap 26 éves leszek. Nem éltem. Beteg és ostoba voltam. Ezután pedig már jön az öregség is.

[Érmindszent, 1903.] nov. 21.

Édes, jó Bertuska,

hitvány, rossz beteg vagyok, s nem vagyok méltó a Maga barátságára, mert Magának lehet engem bántani, de nekem Magát nem volna szabad, mert Maga sokkal-sokkal nemesebb, jobb, mint én. De ne hagyjon el azért, s bocsásson meg. Szánom és bánom a rosszaságomat. Nem tehetek róla. Legyen elnéző, nemes és jó, mint amilyen mindig. A köztünk fölmerült affért az átérzett mea culpával tekintse elintézettnek. Biró Lajostól ma kaptam egy igen hosszú francia levelet. (De nehogy Maga is franciául írjon, egy fél óráig fordítottam.) Ő is olyan szerencsétlennek érzi magát, mint szegény magam. "C'est une vie basse et vide, que je vie. Je n'ai pas d'energie et je ne travaille rien" stb., stb. Ilyeneket ír. Én magyarul újságoltam neki magamról mindezt. Én éppen így örökös gyötrődésre, bolond, elmondhatatlan fájdalmakra predestinált szegény ember vagyok. A...ltól semmi. Csak mehetnék már. Ha másért nem, csak hogy menjek! Holnap 26 éves leszek. Nem éltem még semmit. Vagy gyötrődtem, vagy buta mámorral zsibbasztottam el magam. Most már pedig, ugye, az öregség jön? Brrr! Éppen írom Birónak: az ízlésem úgy elromlott, hogy már nem is tartom nagyon inesztétikusnak az öngyilkosságot. Ez az én lelkem állapota, édes Bertuska. Csak A...ltól kapnék egy üzenetet még! Vagy beszélhetnék magával! Hát maga is január végén megy? Miért ne mehessünk együtt? Lehet? Jó? Majd beszélünk róla.

Üdvözli, és jóságáért hálás kézcsókoló szegény híve

Szombat du. ½5 óra.

Ady

Érmindszent, 1903. nov. 21.

Kedves Tanár Úr!

írnom kell Önnek, nem várok Párisig. Csöndesen mulasztom a napokat ez idő szerint egy nagyon csöndes és nagyon sáros falucskában. Derék, béna idegeimet kúrálnám, de igen-igen kevés a reménységem. Dolgozni még mindig nem tudok, s ha bízom is magamban, egyre erősebben evődik belém a gyanú: az én talentumom, egyéniségem nem olyan fajtájúak, hogy eredményeket hozzanak nálunk, ma. Nem is ápolok most magamban semmi egyéb tervet, mint hogy kimenjek Párisba. Reábízom teljesen magam az életre, mely ellen voltaképpen úgysem tehetek semmit. Sokszor jólesnék Önnel beszélgetni egyről-másról. Ilyen szükség íratja velem ezt a levelet is. Mind sűrűbbek az órák, amelyekben igen haszontalannak látom magam s minden én dolgomat. Mit csinál, kedves tanár Úr? Nem felejtett el még engem? Fog írni pár sort erre a csúnya önző levélre, mellyel könnyíteni akarok magamon, kipanaszolva mindent egy, e panaszokkal szemben védtelen embernek, kit okosnak és nemesnek tartok. Lehet, hogy alattomban még a megvigasztalást-keresés is dolgozik bennem. De ez ellen védekezem. Ne írjon majd udvarias és megnyugtató levelet. De ha ideje engedi, adjon tanácsokat, milyen előadásokat hallgassak Párisban? Aztán nagyon lekötelezne, ha a Huszadik Század legújabb számát elküldené. Várom szíves válaszát.

Szeretettel üdvözli tisztelő, igaz híve

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. nov. 23.]

Nagyságos asszonyom és uram,

csúnya, fekete, sáros a világ, csupa vizes hajlandóság az ólmos ég, ökörszekér vagy faláb hozhatna érintkezésbe az érmindszenti külső világgal, ha egyáltalán vágynék erre az érintkezésre, engem már napok óta földhöz verve tart ennek a csúnya falusi ősznek a hangulata, deportált lénynek érzem magam, s minden élénkségemet, érdeklődésemet a délben érkező postáslegény táskája csinálja s emészti föl: - ilyen diszpozícióban kapott a régen várt párisi levél. Nagyságos Asszonyom szeretetre méltó levele, melyért egy kiderített, szomorú őszi nap hálájával mondok köszönetet. Már igen panaszkodtunk újra Bertuskával együtt a párisiakra. Mert Bertuska és én szinte heroikus levélírók vagyunk. Különösen sokat írogattunk egymásnak mostanában. Nagyon összeveszekedtünk tudniillik, s miután kikerestük s megvéreztük egymás lelkében a legszenzibilisebb részt is, kölcsönös bocsánatkéréssel elintéződött az affér, melyet nagyon szégyenlek, s egyébként pompás és sikeres antineuraszténikus kúrám egy kis kiszabadult csődjének tartok. Újabb leveleinkben egy nagyváradi inkognitó látogatásom eshetőségeiről esik sok szó, de éppen tegnapelőtt vetettem föl azt az ideát is egy levelemben, hogy együtt menjünk ki Párisba, miután ő értesített a Bognár-féle terv meghiúsulásáról. Most már csak az úti ensemble érdekében is megteszem nagyváradi vizitemet. A munka géniusza egyébként sem nagyon barátságos velem. Ebben a szürkeségben, csöndben, nem tudok kedvem szerint dolgozni. Írogatok is. De leginkább franciául tanulok, olvasok, s higiénikus gyakorlatokat, tornákat végzek. És hihetetlenül nagyarányú levelezést folytatok, ami alighanem bűnhődés eddigi életem levélírásiszonyáért. A darabommal pedig távolról sem tartok még ott, hol a Nagyváradi Napló egy tüntetően kedveskedő reklámhíre mondja. Ellenben Biró Lajosnak már a minap francia levelet írtam. Ő örömében nyolcoldalas francia válasszal örvendeztetett meg. Egy fél óráig hámoztam ki az értelmét. Ezt megírtam Bertuskának, s most rettegek, hogy ő párbajunk egy utolsó fejvágása gyanánt francia levelet ír hozzám legközelebb. Párisba szinte kész munkaprogrammal megyek. Az első hónap az elhelyezkedésé s a magunkhoz térésé lesz, mert nyilván nagyon-nagyon agyonnyomóan fog énreám hatni Páris először. Ott akarok lenni aztán, ha kissé a francia nyelvkészségem is nő, minden nevezetes tumultusnál, mivel a Budapesti Hírlap-nak kvázi levelezője leszek. Szándékom érdekes előadásokat meghallgatni az egyetemen. Legfőképpen pedig szándékom bizonyos távoli és magasabb nézőpontot kapnom Párisban, hol dolgozni, írni, hazalátnom jobban és szabadabban lehet. Később intervjúkat eszközlök, a szociáldemokrata nevezetességeket akarom elsősorban megközelíteni. Beiratkozom okvetlenül a külföldi újságírók egyesületébe. El akarok járni premierekre s jelesebb színházi estékre. Ezekről haza tudósításokat írni. Mindenekelőtt pedig szeretném s akarnám, hogy egy új világban s tartalmasabb életben az önmagamhoz való kedvemet és hitemet teljesen visszanyerjem, s talán, hogy ott künn egy kicsit megszeressem azt, amit itthon hagyok, s amiben ez idő szerint nagyon kevés szeretni- és ösztönöznivalót látok. Nagyon szeretném már az érmindszenti tartózkodást bevégezni, de ez éppen a párisi utam érdekében szükséges. Ilyenformán én csak szent karácsony táján kerekedem föl, s a végső pár hetet töltöm Budapesten. Bertuskától tegnap és ma nem kaptam levelet. Sejtem, hogy egy nagy fejmosás előjele ez. Legutolsó levelem igen ízléstelen és tolakodó siránkozás volt. Keserves, rossz napom volt, s neki zokogtam ki magam, hogy hát az élet érthetetlen, hol nagyon izgat, hol undorral tölt el, hogy minden mindegy, s legbölcsebb dolog szaladni ész nélkül s átengedni magát az embernek teljesen az esetlegességnek stb., stb. Elég banális és recipeszerű zokogás volt ez, melyet megrepetáltam egy Biró Lajoshoz és Somló Bódoghoz írott levélben. Ezért valószínűleg s jogosan ki fogok kapni Bertuskától. A Napló jár a címemre. Nagyváradi újságokkal, pletykákkal Biró lát el olykor, de nem nagyon érdekelnek, s Biró elég szűkös is. Annyit ír, hogy a Napló alighanem rövid idő alatt elbukik, olyan tarthatatlan a lapok konkurrenciája. Budapestre is készülök most pár napra Nagyváraddal egy túrban. Bródyt, Vészit s a többit ismét aligha keresem meg. Szemere Miklóssal, Vázsonyival s a szociáldemokratákkal és Tisza premierrel lesz végeznivalóm, holnap pedig egy közeli kis városba, Tasnádra, evezünk egy négylovas kocsin, ha csak az irtózatos sártengerben el nem merülünk. A nagyváradi vizitem szigorúan inkognitó lesz. Biróval fogok csak a vasútnál találkozni, s ő néma lesz, miként a sír. Délután érkezem, s éjjel utazom Budapestre. Már jó eleve kinyert engedéllyel ezt az időt Bertuskáéknál s velük töltöm. Kellemetlen volna, ha a váradi szemét azt kombinálná, hogy énnekem hiányzik Várad. A Diósy úr okos, kedves és becses tanácsait úgy fogadtam, ahogy azok szánva voltak. A nyomorúsággal szemben nekem abszolúte semmi ellenállóképességem nincs, s azt nekem különösen meg kell jegyeznem bizony. Hát grandseigneur semmi esetre sem leszek, pláne, hogy az a komisz, neveletlen osztálysorsjáték is a napokban - engem kifelejtett a játékból. De viszont úgy készítem elő a dolgokat, hogy a minimális polgári egzisztenciám biztosítva legyen. Emellett persze még mindig meg fog próbálni keseríteni a szigorú gazdálkodás kényszerűsége, ám én körülbelül sokkal-sokkal különb anyagi lehetőségek között is érezném annak az átkát, hogy vannak anyagi korlátok. Mindenesetre pedig az az erőm éppen, hogy mikor eldobtam a többek között magamtól egy temesvári meghívást, mely magyar sajtó viszonyok szerint szinte főúri dotációt ígért, egy évig éppen magam akarok igen gazdálkodó, szerény életet élni, hiszen egész utammal az a célom, hogy a jövőm érdekében tegyek valamit, s megmentsem magam a vidéki elzülléstől, mely pezsgőre, kocsira s egyebekre bőségesen adott módot, de egyébként annál nagyobb árat követelt s vett tőlem... De most már talán nagyon is fölhasználtam kedvességüket s a jogot, hogy magamról s unalmas kis dolgaimról írjak.

Nagyságos Asszonyomnak csókolom a kezeit, igaz szimpátiával s szeretettel küldöm üdvözletemet Diósy úrnak, mindkettejüknek kedvességükért, nemességükért hálás hívük

Hétfő du. 5 ó.

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. nov. 23.]

Édes Jó Bertuska,

csókolom a kezét, s ezennel egy rövid levelet írok magának. Rövidet azért, mert magától tegnap s ma nem kaptam levelet, írok pedig azért, mert, mert A...ltól ma egy elég hosszú levelet kaptam, melyben sok kedvesség volt s ezúttal kevés bántás. Haragudtak, hogy nem írok, megkapták a könyveim, várnak stb. Új lakásuk be van rendezve, A...l apró polgári tennivalók s a régi extrém hangulatok között él. Magáról sok szó esik a levélben, s szinte fölujjongtam; A-l tudatja a Bognárék-féle terv kudarcát, s ezt írja aztán: "...egyedül, alig hiszem, hogy kis anyó engedi. Mit gondol, nem elég-e a bizalom, hogy magával kiengedje? Jó lenne ezt talán megpendíteni. Beszélje meg mindenesetre Bubival. Hátha sikerül. Én úgyis félek, hogy maga egyedül nem fog ide érkezni, és majd lemarad valahol az úton..." Én válaszomban még többet írtam magáról, még levélcsatánkról is, aztán tervezett vizitemről. Csak ennyit akarok ezúttal Magának, édes, jó Bertuska írni. Majd többet, s lehet, hogy pár nap múlva ott leszek, de ez nem biztos, s ez magát ne vegye ki a nekem olyan szükséges levelei rendjéből. A...l részére itt küldök továbbításért könyörögve néhány sort.

Levelét nagyon-nagyon várja kézcsókoló igaz híve

Hétfő du. ½6.

Ady

[Érmindszent, 1903. nov. 23.]

Végre!... Már temettem, s temettettem magam. Alakja, valója, lénye szükségesebb, mint valaha. Hogy patológiai eset? Lehet. De most nagy csöndben, sok mindent feledni akarva, erősen nézve és látva még állhatatosabban néz reám Maga, s van előttem mindig. Az a gyanú, hogy elfelejtett, már napok óta bénultan tartott. Maga a lelkem egyensúlyozója, s kérem, maradjon meg annak. És itt mondok el magának valamit. A lapok írták tegnap, hogy az Achilleont megvették játékbank számára, s én egész nap kétségbeesve átkozódtam magamban, hogy a Maga hajlékához hogy mernek nyúlni!... A legextrémebb vágyának, fájdalmának osztályosa vagyok...

[Érmindszent, 1903. nov. 24.].

Édes Jó Bertuska,

lássa, mégsem lesz az olyan nagy lehetetlenség, hogy mi együtt menjünk ki Párisba, ha A...lnak is eszébe jutott! Meglátjuk. Hátha... Rosszul esett, hogy magának is szomorúak az írnivalói. Hát mi mindig ilyenek leszünk? Én kénytelen vagyok már magamban keresni a bűnöket s nem az életben. Rosszul éltem, üresen, magam megtagadva eddig, s ennek az átkát érzem most. Ezért érzek minden akadályt, mely a vágyaim elé terpeszkedik, legyőzhetetlennek, rettenetes nagynak. Aztán mindkettőnknek, sőt mindhármunknak van még egy nagyobb fátumunk, amit már alighanem a famíliáinktól örököltünk: az elhatározáshoz nem értünk, nincs erőnk, de annál sikerültebben szoktunk önmagunkban elmerülni s agyonkínozni magunkat a kontemplálásokkal. Ilyenformán mi egészségesen boldogok nemigen leszünk soha. No de élni fogunk, s ezt érezni fogjuk ugyancsak, miként A...l vigasztalja önmagát a tegnapi levelében. Nem tudom, melyik napon megyek Nagyváradra. E látogatás igenis csupán maguknak fog szólni. Talán, változván a dolgok, csak egy más céllal bővül ki még az utam: talán kimegyek Bölönyiékhez Szilasra. De csak talán. Mondja, Bertuska, maga mit tud csinálni e szomorú napokban? Szokott-e sétákat tenni? Színházba járogatnak-e? A...lon s kívülem mással nincs-e levelezésben? Éppen olyan önmagára utalók a napjai, mint az enyémek? De jó volna már, ha mehetnénk! Ha együtt mehetnénk. A mama engedelmével. Budapesten vagy Győrben találkoznánk például!...

Csókolja a kezét a maga igaz, odaadó híve

Kedd du. 2 óra.

Ady

[Érmindszent, 1903. nov. 26.]

Kedves Jó Bertuska,

hát megérezte a levelem hangulatát? Félek, hogy én nagyon is ki fogom művelni magának ezt a megérző tehetségét, mert ezek a levelek elég változatosak hangulatban. Jómagam pedig még változatosabb. Ma "matt" vagyok. Fölöttébb terhére való önmagamnak. De különös. Emellett olyan lappangó, szorongó érzés vesz elő időközökben. Vagy magamnak vagy maguknak egy keményebb megpróbálását sejtem e jósoló érzésből, de lehet, hogy ez az undok, esős, sáros világ bánt és nyugtalanít. Nem biztos, Bertuska, de valószínű, hogy hétfőn-kedden kimozdulok hazulról. Újra kérem azonban, hogy ezt levélíró gondjai fölszabadulásának ne találja venni. Nekem kellenek a maga levelei. Kikérem egyébként, hogy a tésztarecepteket és a tarhonyát prózai témáknak keresztelje. A világon nincsenek prózai vagy mondjuk: nincsenek egyéb, másfajú dolgok. A világ minden dolgai olyanok, amilyenek koronként mink vagyunk. De azért aztán meg már a legkomolyabban neheztelek és búsulok, hogy maga rettegve ír arról, ha én véletlenül, egy elcsomagolt levél révén, megismerem a maga legtitkosabb gondolatait stb. Talán osztozni a maga "legtitkosabb" gondolataiban elég hű volnék magához s elég megértő e "legtitkosabb" gondolatokhoz!... A...lnak csak jeleztem én is összetűzésünket, s közöltem, hogy a bűnös én voltam, hogy egy kicsit csődöt mondott antineuraszténikus kúrám. Egyébként igen-igen vidám levél a legutolsó párisi levelem. Én már csak magának merek zokogni. No és egy kicsit minapi idegességemben Birónak és Somlónak is adtam módot egy kis köteles sajnálkozásra, amit viszont most én sajnálok. Elég, hogy az ember olykor poéta s egy-egy versével utcára viszi a lelkét, a magánlevelezésben csupán azokkal (rólam szólva: avval) szemben legyen - poéta, vagyis őszinte, akiről biztos, hogy ezt az őszinteséget nem unja, és megérti. Egyébként azt írtam nekik, hogy nem bízom magamban, a világban, nem bízom, hogy az én egyéniségem sikerekre, eredményekre volna predesztinálva s legjobb volna talán elmenni valahova messze, valami vad, ismeretlen világba, s elvadulni... Miután pedig ez az érzés újra meg kezd szállni, nem veszek új papírt elő, hanem itt befejezem.

Csókolja a kezét a maga igaz, hűséges híve

csütörtök du. ½4.

Ady

[Érmindszent, 1903. nov. 27.]

Édes Jó Bertuka,

kifáradva, kifázva, sárral belepve, most érkeztem Tasnádról, s asztalomon nagy örömmel, vigasztalásra a Maga levelét találom. Tele vagyok a piszkosságig kis gondokkal ez idő szerint. Az élet ezúttal sem tagadja meg magát velem szemben, s egymás után csinálja a galibákat a dolgaim és szándékaim elé. Azaz csinálná, ha engedném, hogy bizonyos dolgokban gyengének találjon. A nagyváradi utamra azért nem tudom még mindig a napot megjelölni, mert egy levelet várok már tíz nap óta Budapestről. Mindenesetre édes mamája őnagysága egy nappal előbb bejelentő levelet fog tőlem kapni. Nagy örömet szerzett nekem a levelében avval, hogy a mama maga vetette föl a jelöltségem az útitársi szerepre. Jaj, hogy meglepi ez a terv A...lt! Képzelem!... Magamról ma nem akarok írni. Ez a tasnádi út, élményeim, a hideg szél meglehetősen kikészítették az idegeimet, odavagyok, s a legbolondabb gondolataim támadtak az úton. A legkomolyabban azon töprengtem, nem jobb volna-e nekem kimenni például Japánba?... De e hóbortos gondolat után is annak a megállapítása következett nyomban, hogy nem tudnék Magukról lemondani, illetve elvágni a lehetőséget, hogy Maguk meglegyenek nekem. Mondja, egy-egy csúnya órában nem vágyott-e már maga is Japánba vagy valahova nagyon messze. Párisnál is messzebb levő helyére e kedves kis glóbusnak? Kíváncsi vagyok a legközelebbi levelére. Sejti, miért?... A könnyek asszonya óta tegnap először írtam verset. Hosszú vers, talán a Jövendő-nek küldöm. Ez a címe: Elűzött a földem. A vers végét ideírom kuriózumképpen magának:

Egy hosszú átok van e befejezés előtt, melyet bizony isten mintha hallanék néha, ha künn járok a mezőn. Nagyon kiszakítottam magam ebből a földből, s azért olyan bizonytalan szárnyú a lelkem. Isten vele, Bertuska. Az én istenem tudniillik, mely az erős hit önmagunkban s az életben, s mely isten olyan nagyon-nagyon sűrűen elmaradozgat mitőlünk. Csókolja a kezét szeretettel, híve

péntek este.

Ady.

Érmindszent, [1903.] nov. 29.

Kedves Tanár Úr,

már megcsináltam egy új rovást a lelkemben. Azt hittem ti., hogy napirendre tért fölöttem Ön is. Elképzelheti most már, hogy levele nagy értéket jelentett nekem. Sietve is válaszolok. Kedves, gyöngéd, erősítő szándéka jólesik, emberkerülését értem, lelke megpróbáltatásában osztozom, s kimondhatatlanul örvendek, hogy mindezek végén "egy kis munkaterv" emelkedik ki erősen, mert ez gyógyulást és erőt jelent. Az én gyötrődésem tart még mindig. Sohse voltam nagyon munkás ember, tétovázó, kontemplatív volt a lelkem mindig, de mindezt - most még csak éppen hogy javulni kezdő - idegeim növelik. A párisi utam előkészítése szörnyű nehéz. Csak január vége felé mehetek ki. Addig többnyire itthon leszek. Talán mégiscsak fogok csinálni valamit. Eddig egy-két tucat-tárcaíráson vagy két rossz versen kívül mit sem csináltam. Egyik terv lerombolja rögtön bennem a másikat. Első nagyobb dolognál nem elegendő, ha esztétikámmal tisztáztam a kérdést. Hátra van a nagyobb. Most már mennyit kell lealkudnom a sikerért és a publikum nívódíjáért, de úgy, hogy sem én ne vessem meg magam nagyon, se azok, kik nem tartoznak számolni avval, hogy én leszállítottam a magam értékét. Keserű diszpozíció ez. Mindezekhez pedig egy meglehetősen beteges és kínos szerelmi história járul és ízetlenkedik, mely aktuálisabb bennem egyre, s nő az időbeli és térbeli korlátokkal. A Huszadik Század-ot még nem kaptam meg. A levéllel egy időben került postára? Most már, levele után, merem kérni, hogy ne hagyja válasz nélkül a leveleimet, s írjon önmagáról s dolgairól sokat. Nekem becses nagyon ez az összeköttetés. Ez önzés ugyan, de enyhítik az okok, hogy miért. Mert legelsősorban is egy olyan előkelő lélek érdeklődését jelenti, melyet ha az én lelkem, mely félbenmaradt, szertelen és erőtlen, nem is tud útjain követni, de néhol, néha ujjongva lát rokonának. Levelét kérve s várva üdvözli szerető, igaz híve

Ady Endre

[Érmindszent, 1903.] nov. 29.

Édes jó Bertuska,

még mindig nem kaptam meg a várt budapesti levelet, s így még mindig nem tudom fixírozni utazásom idejét. Váltig bánt ez, s tesz még idegesebbé. Ámbár ezer dolog van, ami ugyanezt cselekszi velem. E pillanatban fejeztem be egy levelet dr. Somlóhoz, ki szegény szintén zokogó levélben mondja el a többi között félbemaradt házasságának lelki kulisszatitkait s gyötrelmeit. Nekem ma elég erős napom volt, mert havazó télre virradtam, s ez földerített. Most süt a nap, olvad, sár van, brrr! Levele kielégített. Azt azonban nem akarnám, hogy az én szorongó érzésemből maga a terveinek halálát próbálja kiolvasni. Ezeket a terveket, Bertuska, tekintsük mind a ketten nagy erőpróbának. Végre kell mindenáron hajtani. Hiszen örökre csak kontemplálásokból, siránkozásokból és tervekből nem élhetünk. Ugye? Holnap, azt hiszem, új levelet kapok magától. Ma este valami kényszermulatság vár reám. Egy családi estély egy érmindszenti, egyébként elég kedves földbirtokos famíliánál. Nekem rettenetes lesz, mert nem iszom, nem kártyázom, nem táncolok, s a bájos legvidékibb hölgyek nem érdekelnek.

Csókolom a kezeit, Bertuska. Szeretettel gondol magára, végre már viszontlátni s üdvözli híve

Ady

[Érmindszent, 1903. nov. 30.]

Édes Jó Bertuska,

fenn voltam az éjszaka - képzelje! - éjfélig. Szörnyen lumpoltam. Megittam hét=7 csésze theát tejjel, kártyáztam, iparkodtam mulatságos causeur lenni egy szörnyű buta társaságban, ami ilyen viszonyok között nem is volt nehéz, ezután jött egy nyugtalan álom, s most olyan álmos és buta vagyok, mint egy dekadens költő. Most már megkaptam a várva várt pesti levelet, de most meg új halasztó ügyem támadt. De e héten vagy legkésőbb hétfőn okvetlenül Nagyváradon leszek. Rettenetes ez az idekötöttség, de a párisi utamért tűröm. Csak múlnék az idő gyorsabb tempóban. Így állandóan ideges vagyok, hiába kúrálom magam éppen az idegesség ellen. A tegnapi kis, örvendeztető télnek vége. A sár még nagyobb, s a felhők még piszkosabbak. Párisból semmi sem jött, sőt én írok mindjárt egy rövid levelet. A maga levelét háromszor is elolvastam. Mikor érkezett, rettenetes ideges voltam. Most aztán harmadszor olvastam el, s olyan örömet szerzett végre, aminő kedves ez a levél. Parancsoljon az időnek, hogy szép legyen, mikorra én odaérkezem. De tudom, hogy nem lesz olyan szép, mint a múltkor.

Csókolom a kezét, édes jó Bertuska. A maga falusi barátjának fáj a feje, s álmos.

Szeretettel üdvözli

Hétfő este.

Ady

[Érmindszent], 1903. nov. 30.

Nagyságos Asszonyom és Uram,

szükségét érzem, hogy a párisi-érmindszenti, néhány ezer év múlva okvetlenül világutat igyekezzem forgalmassá tenni egy rövidke levéllel, mert hosszúra nincs jussom - a mai napig legalább. E percben írtam Bertuskának. Tíz nap óta állandó úti készenlétben vagyok, s fatális módon úgy esnek a dolgok, hogy most már pár napra ismét el kellett halasztanom a nagyváradi és budapesti utam. Bertuska megírta, ugye, hogy alighanem az ő társaságukban utazom ki Párisba, aminek természetesen annyira örülök, hogy az egyébként is hosszú tengeri körutat örömmel ejtem el. Bár már befejezettnek látnám ezt a kedves tervet s mindjárt megvalósítandónak. Mert én imádom a falut, a természetet, a csöndet, a pihenést, és sokra becsülöm önmagam társaságát, de mindebből éppen elegendőt kaptam egy fél életre. Január közepe! Szörnyű messze van még. Ámbár az utolsó pár hetet mégiscsak civilizáltabb helyen és módon töltöm, Budapesten. De még csaknem négy hétig itthon maradok. Lapba keveset írok. A Budapesti Napló-ban jelent meg vagy három tárcám. A Jövendő-nél s Hét-nél hever egy-egy cikkem, s holnap küldök a Jövendő-nek pár verset. Egyébként a darabomon dolgoznám, de inkább töprengek, s lassan haladok. Ez a szürke, néma, monoton világ igen-igen elernyeszt. Hogyan élnek? Néha gondolnak reánk, szegény nagyváradiakra s érmindszentiekre? Mi gondolatainkban s leveleinkben is mindig és mindig foglalkozunk a "párisiak"-kal, kik rossz levélírók, s olyan irigylésre méltók, mert nem itt, hanem Párisban élnek. Legközelebbi levelemben már bizonyosan nagyváradi s budapesti impressziókról számolhatok be. De addig talán a rossz levélírók is előállnak egy hosszú cáfolattal, ugye?

Nagyságos asszony kezeit csókolja, Diósy urat meleg baráti szeretettel üdvözli igaz, tisztelő hívük

hétfő este

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. dec. 1.]

Édes Jó Bertuska,

a tegnapi ideges, hirtelen írott levelem után, kell most Magának újból írnom egypár sort. Magával különösen sokat foglalkozom ismét. Még többet, mint eddig. Jólesnék, ha csak egy óráig lehetnék Magával. Nem tudom, mi van velem. Mintha most állandó bűnhődését kellene szenvednem az utolsó elfecsérelt, haszontalan esztendőknek. Folyton kétség, önvád kínoz. És ha olykor nagy buzdulás, bizalom száll meg, mindjárt a leggyilkosabb reakció jön a helyébe. Még mindig nem tudok úgy s annyit dolgozni sem, amennyit szeretnék. S mind e változó, gyötrő érzések közben a legállandóbb és leggyötrőbb, hogy A...l biztosan kiejtett a lelkéből. A legcsodálatosabb pedig, hogy én ezt a beteges állapotot valósággal prognoszkálom. Tudom, hogy minden erőm és hitem lábra kapna, ha már mehetnék P... felé. De nem lehet, gyalázatosan, siralmasan lehetetlen kimennem január közepéig. Budapestre nem merek fölmenni most, mert akkor ott veszek, ettől félek. Itthon pedig megöl már ez a semmi, ez az ostoba csönd. Magát kellene látnom és hallanom. Ez talán megnyugtatna. De Nagyváradra menni, ezt meg az ízlésem tiltja. Megtudnák, és megkommentálnák. Maga - az újabb levelében - mintha más volna már, hideg és a velem foglalkozást megunó? Vagy csak betegesen látom és érzem így? Úgy lehet, hogy ez az állapot nálam átmeneti, s evvel vigasztalom magam. A sok szertelenség, magam űzése után helyre kell előbb jönniök az idegeimnek. Mert ezek bizony betegek. Viszont s ez a legkomikusabb, fizikailag semmi bajom, valósággal csodaétvággyal eszem, s az elhízás útján vagyok majdnem. Az ígért novellákat nem küldhetem el. A napokban indítottam útnak az Új Idők-nek, az A Hét-nek s a Jövendő-nek. Sorsukat még nem tudom. Holnaputánra már várom a Maga levelét. Ebbe a levelembe A...hoz írott néhány sort teszek. Juttassa el, édes jó Bertuska, s aztán nyugtasson meg, hogy Maga a régi barátsággal gondol reám, a Maga szegény, nyűgösködő, beteg hívére, ki kézcsókját küldi

Adyra

[Érmindszent, 1903. dec. 1.]

Új életre váltott engem, Adél, de ez az új élet csupa gyötrelem. Úgy érzem, hogy ez a megváltás nem lesz addig teljes, míg Magát még egyszer nem látom, s rettegek, hogy Maga éppen nem vágyik erre a viszontlátásra. Hiszen tudom én, érzem én, hogy nem voltam az, aki erősen, végzetesen be tudta volna magát írni a Maga lelkébe. De kérem, hogy legalább áltasson engem evvel. Hagyja hinnem, hogy szerepem van s lesz az életébe, hogy a Maga lelkének szüksége van reám, s talán én vihetek bele csak harmóniát. Mindenekfölött pedig kérem, hogy ne legyen Önnönmaga kínozója, s minden kétségei között bízzék valamiben: senki több jogcímmel többet nem követelhet az élettől, mint Maga, s lehetetlen, hogy Magának az élet adósa maradjon. Csókolja kezét, s gyötrődve gondol folyton Magára - híve.

[Érmindszent, 1903. dec. 2.]

Édes jó Bertuska,

mindenekelőtt és -fölött azt tudatom Magával, hogy semmi viszonyok között sem akarok magam sem jan. 20-nál egy nappal sem messzebb dátumot, hacsak netán Maga miatt nem. Azután, illetve ezután példát adok Magának, mint kell írni kicsi és kicsinyes dolgokról, sőt piszkosakról is, ha azoknak nagy szerepük van a dolgainkban. Nos én egy levelet vártam Budapestről, sőt kettőt. Mind a kettő arról informál, hogy Szemere Miklós mikor várhat és fogadhat. Az ám, de mialatt a budapesti levelek megérkeztek, elmaradt s még egyre késik két nagyváradi levél, az egyik Hegyesi Mártontól, a másik Bölönyi Józseftől, kiktől ajánlólevelet akarok Tiszához. Ám ezekért a levelekért elmennék magam Váradra. De közben beüt egy krach, s Szilágy vármegyének főispánja lemond, ami egyszerre fölzavarja a dolgokat, s problematikussá teszi azt a kis summát, mellyel kiváló fiatal szülöttének párisi útját akarja támogatni a nemes vármegye. Most már pár napig emiatt kell itt maradnom, holott esetleg Budapesten elszalasztom Szemerét, ki máris vár. Én persze átkozódom, hogy legalább eközben csak elmentem volna Váradra, s láttam volna magát, ám utólagos átkozódásom mit sem ér. A jövő szerdán, mához egy hétre lehetek csak maguknál, hogy már akkor éjjel utazzam Pestre, hol Tisza csütörtökön szokott fogadónapot tartani. Íme, hogy lássa: ilyen és hasonló undok dolgok őrlik az embert nap mint nap... Igen jól mulattam az én váradi vizitemen és Fehérék ebédje hírén. Mért nem írta meg a forrást? Azért érdekel, mert Birónak azt írtam volt egy levelemben, hogy valószínűleg teszek Váradon egy inkognitó látogatást, egy kiválóan sub discretione vizitet, amikor is vele az állomáson akarok találkozni. Csak nem Biró kottyantott ki valamit? Ő egyébként ismét nagyon hallgat. Kérem, Bertuska, Maga ismét háborús terveket forral? Miért kötődik ismét a "polgári kisasszony" szemrehányó emlegetésével? Kijelentem, hogy békés polgár (meg van elégedve?) vagyok, s nem harcolok. A...tól semmi itt sem. Várom a levelét, s meleg, igaz ragaszkodással üdvözli Magát falusi híve:

Ady

[Érmindszent, 1903. dec.]

Édes Jó Bertuska,

megérdemelné, hogy most én panaszkodjam, erősködjem, hogy Maga haragszik reám, vagy gyanakodjam, hogy rejteget valamit. Hogy lehet ilyen rövid levelet írni? Pláne mikor sejtheti, hogy szükségem van a Maga leveleire, mert Párisban ismét rejtőzködnek és hallgatnak. Miért ilyen ideges? Máskor is? Vagy csak mikor velem foglalkozik, s nekem akar írni? Un?... De nem, nem akarok kegyetlen lenni Magával s önmagammal szemben ilyen bántó gyanúkkal. Igazabban egyébként is aggódom inkább, s félek, hogy Magát most látogatják nagyon azok a szomorú, bús vendégek, akik engem is olyan gyakorta keresnek föl. Rosszul esik, hogy - amiként már írtam is - nem lehetek máris Maga mellett. Nézze, most Nietzschét olvasom újra, s ide írok valamit:

"Ha ingovány és mély bánat is van a földön: akinek lábai vannak, az még az iszapon is átfut, s táncol, mint a tisztára söpört jégen. Föl szíveitekkel, testvéreim, feljebb! Még feljebb! S lábaitokkal se feledjétek, ti jó táncosok, s még jobb, ha fejetekre álltok!... Mindaz, ami volt, töredék, rejtély, rettentő véletlen, valamíg a teremtő akarat hozzá nem teszi: De hisz úgy van, ahogy én akartam... Hisz úgy van, ahogy akarom, ahogy akarni fogom... Ahol sírok vannak, ott feltámadás is van!"...

Lássa, Bertuska, ezek a csodálatos, részeg, szent igék mulattatnak s vigasztalnak engem két nap óta. Leírtam belőlük ezt a párat. Hátha megrészegítik egy kicsit a Maga lelkét is.

Csókolja a kezeit, s meleg szeretettel üdvözli Magát, Bertuska, a legszomorúbb falusi ember, a Maga igaz barátja

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 5.]

Édes Jó Bertuska,

kész vagyok január 15-re. Bár már holnap volna ez a dátum. Bár mehetnénk már. Egészen belebutulok már ebbe a nyomorúságos, színtelen életbe. Sohasem jön tán el jan. 15. - úgy vélem néha. Maga hát kapott Párisból levelet. Okos és helyes levelet, sőt leveleket. Én nem. Ráadásnak a maga múltkori rövid levele! Lám, Maga is érezte a bűnét, s tudatom, hogy megszerezte a teljes föloldozást mai elég dolgos és nagyon kedves levelével. Szerdára ott leszek bizonyosan. Nem tudom, melyik vonat visz. De kedves mamájának be fogom jelenteni magam levélben. Biró Lajos hallgat. Fehértől kaptam ma újabb sürgető levelet. A jegyet, a vasúti jegyet akarja átíratni a nyomdásza, Boross számára. Tudom, hogy a Napló mindennapi élete függ Borosstól. Visszaküldöm hát a jegyet, pedig nem akartam. Egyébként nem tudok Váradról semmit, mint ahogy maga Várad és tipikusan váradi emberei nem is érdekelnek. A sár itt nagyobb, mint valaha. Már kezdek elfelejteni lázongani. Úgy érzem, hogy magam is beleolvadok ebbe a semmi, színtelen, nyomorúságos milieu-be. Olvasok vagy franciául tanulok, írogatok egyet-mást, vagy magukra gondolok, s a napok telnek irtózatos lassan, de telnek mégis.

A viszontlátásra. Csókolja a kezét, s igaz nagy ragaszkodással gondol mindig magára sárban fetrengő, unalmas (ugye?) híve

szombat, d. u.

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 7.]

Édes Jó Bertuska, jó estét! Most este írok Magának. Délután faluztam. Kártyáztam a pápista és kálvinista papokkal. Hogy süllyed az ember? Hogy dobja le Magáról az elszigetelő ruhákat, s vegyül el, mintha sohasem vallotta volna, hogy jó az embernek egyedül lenni... Csak annyit tudok írni, hogy szerdára ott leszek. Semmi közelebbit, semmi bizonyosat, egyebet nem tudok holnap délig. De még írni sem tudok. Ma különös fajtájú és hatású az idegességem. Gyönyörű, tavaszias, holdas este van künn, s ahogy jártam-keltem, valami nagy nyugalmas, bízó erő fogott meg. Ez szinte lenyomott. Különös, de így éreztem. S aztán rögtön maguk jutottak eszembe. S A-l!... Úgy hiányoztak, s olyan jól esett hinnem és tudnom, hogy vannak, és gondolnak reám. Olyan fáradt és mámoros most is a lelkem. De azért úgy képzelem, hogy talán a legelső egészséges és egész hangulatom ma este született meg - régi idők óta. Most érzem én, hogy micsoda beteg idegeket hoztam haza!... A...l az én köteles, fatális életutamnak valóságos Ariadnéjaként ragyog e pillanatban előttem, s tisztán látom és érzem, hogy Maguk megnemesítettek, s újra megszerettettek önmagammal... Ennyit legalább le kellett írnom. A többiről majd szóval. Meleg ragaszkodó, hálás szeretettel üdvözli s viszontlátásig híve

Ady.

[Nagyvárad, 1903. dec. 9.]

Nagyságos Asszonyom,

már régen, otthon akartam szeretetre méltó fölhatalmazásával élve néhány sort írni az én ördögszigetemről, de nem mertem sem tolakodónak látszani egyfelől, sem pontosan nem tudtam fixírozni az időt, amikor egyszersmind bejelenthetem tiszteletteljes látogatásomat. Tegnap hirtelen kellett elhatároznom magam utazásra, az éjjel érkeztem Nagyváradra, s most négy fal közé zárkózva nagyon kérem s várom kegyes üzenetét: nem leszek-e s mikor nem leszek látogatásommal alkalmatlan. Nagyságos asszonyom kezeit csókolja:

Ady Endre

[Budapest, 1903. dec. 11.]

Édes Jó Bertuska,

a Pannónia kávéházban írok Magának egy gyors levelet, egyben mindjárt arra kérem, hogy ha P...ba ír ma vagy holnap, legyen kegyes: mentsen ki, hogy úton vagyok, s azért nem írok. Nem tudom, meddig maradok fönn. Még nem végeztem sokat. Az öreg Ujházyval kell lennem mindig, s ez molesztál. A mai napomnak különben egy örvendetes eseménye van. Tudja, roppant nehéz dolog a Budapesti Hírlap-hoz beférkőzni. Én hazulról küldtem Rákosynak egy pláne elég gyönge tárcát, s az előbb kérem a lapot: nagy meglepetéssel látom, hogy leközölték. Látja, olyan gyarló az ember, hogy ez már meg tudja örvendeztetni. Tegnap Bölönyiéknél voltam, a Hungáriában laknak, s feltűnő kedvességgel fogadott az asszony, mert Bölöny nem volt otthon, vele az utcán találkoztam... Az én kedves Biróm nem jött ki a vasúthoz... És most a legfontosabbról. Sem tegnap, sem ma nem keresett fel az az érzés, amitől a Maga megjegyzései után féltem. Nincs affér, ha fölkeresne is. Minden mindegy, s ostobaság volna marni magunkat dolgokért, melyek esetleg nem is úgy vannak, ahogy mi gondoljuk, s ha úgy vannak is: megváltozhatatlanok. Éljen az élet! Minél bolondabb és fájdalmasabb, annál inkább éljen.

Írjon Érmindszentre választ, édes Bertuska, csókolja a kezeit, s igaz szeretettel üdvözli

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. dec. 14.]

Édes jó Bertuska,

most hétfő van, este hat óra. Ezelőtt egy fél órával érkeztem haza egy döcögős kocsin Nagykárolyból. Budapestről tegnap késő este érkeztem Nagykárolyba, s az éjszakát ott töltöttem. Budapesten majd megfagyott a lelkem, pedig magammal vittem a nagyváradi szép napot és enyheséget. Érthetetlennek, lármásnak, üresnek és cudarnak láttam mindent és mindenkit. Az első napon Hoffmannt hajtottam fel (kétszer is hiába kerestem előbb). Aztán, hogy ő hírt mondott, kissé megnyugodtam. Vészi üzent utánam. Írtam neki, hogy csak egy napig maradok fönt. Ugyancsak üzent Bródy is Szász Zoltánnal. Neki is ezt üzentem vissza s azt, hogy a beküldött cikkem ne közölje. Másnap újra jött Szász. Azt mondta: Bródy sejti, hogy én duzzogok, mert nem ő írt a könyvemről. A cikkem nem adja vissza, hanem a jövő számban közli, s kér: keressem föl. Azért sem mentem. Ellenben elmentem Fedák Sárihoz. Zsazsa rendkívül melegen fogadott, kibékített Rákosival, kinél viszont másnap voltam igen szívesen látott vendég. Szemerével nem tudtam beszélni, de barátai magukra vállalták ügyemet, s az öreg Ujházi pedig Meszlényi Adrienne-nek fog szólni, ami Szemerénél mindennél többet ér. Szombaton délután Kiss Józseffel töltöttem az időmet, a Hét vasárnap fog a kötetemről írni, egyébként Kiss igen leszólta a verseimet, ellenben melegen invitált újra a Hét munkatársai közé. Holnap-holnapután küldök a Hét-nek és a Bud.Hírlap-nak cikkeket. Körülbelül ezek a budapesti utam fő momentumai. Hajós Izsó volt fölfelé igen kedves s újra meginvitáló útitársam, hazajövet Várady Zsigával, Hlatky Endrével stb. találkoztam. Itthon egy levelezőlapja várt Diósynak. Így hangzik: "Kedves Ady Uram, szíves sorait megkaptuk, köszönjük. Kérjük, csak folytassa. Tőlünk csupán néhány nap múlva számíthat kimerítőbb levélre, mivel - költözködés, illetve az ezzel járó berendezkedés minden percünket igénybe veszi. Így hát a késés az írással nem szándékos. Új címem: 92 Rue de Lévis XVII. További tudósításait örömmel várom. Fogadja legszívélyesebb üdvözletünket s részemről baráti kézszorítást. Diósy" Én holnap írok Párisba. Nagyváradra is kell írnom pár levelet. Birónak is, ki úgy látszik, ott vész, mert itthon két temesvári távirat vár újabb ajánlatokkal s csalogatásokkal, persze hasztalan. Én mikor eljöttem, s megcsókoltuk egymást Lajossal (ne nevessen: inkább csak szimbóluma volt ez a csóknak), arra kértem, mentse ki és meg magát. Ígérte, de úgy látszik, nincs ereje. Mióta eljöttem, sokat gondoltam Magára, Bertuska. Hogy hazajöttem, a Maga levele és lapja hozta a lelkembe az első derűt. Olyan édes dolgokat ír, hogy szívtelenség volna reájuk panaszokkal, keserűségek újságolásával válaszolni. Ma hát nem is írok egyebet. Fölzavart, kissé fáradt érzések között kellene egyébként is keresgélnem a lelkemben, mely gyakran elszabadul, s hol ott van Maguknál, hol a rue Lévis ismeretlen kis lakásában.

Várom legédesebb sorait édes, jó Bertuska, s a lelkem öleli a maga nemes, meleg lelkét -

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 14.]

Édes jó Lajoskám,

ma, hétfőn érkeztem újra Érmindszentre. Fáradt vagyok, telve kellemetlen, de nem váratlan impressziókkal és meg nem tántorodva terveimben. Vészit, Bródyt elkerültem, pedig üzentek utánam. Zsazsa megcsinálta Rákosival a békét, ki nagyon szíves volt, és sok reményt nyújtott. Az öreg Kiss József is igen szívesen fogadott, mindkét helyre írok egy-két nap alatt dolgokat, csak te majd juttasd el hozzám, ha esetleg valami megjelen. Látom, hogy Temesvárt végleg elfelejtetted, mert tegnap címemre hosszú távirat jött, hogy mindent megadnak, csak utazzak. Nü, utazom? Párisból kaptam egy megnyugtató levelezőlapot. Holnap munkába állok, s erősen fogok dolgozni. Párisi utamnak ezer akadálya van. Szemerével nem beszélhettem, de barátai mindent ígértek, az öreg Ujházi pedig Adrienne őnagyságát dolgozza meg. Ellenben Kulinyitól (a V. H. O. Sz.-tól) kedvezőtlen választ kaptam. Kérlek édes jó Lajoskám, beszélj Fehérrel, hogy milyen feltétellel hagyná nálam ez évben, alig két hónap, a jegyet. Írnék neki sokat, s esetleg fizetnék is valamit. Csináld ezt meg, Lajoskám, hozd egy kis erkölcsi kényszerbe. Egyébként pedig írjál, magadról elsősorban s aztán engem érdeklő dolgokról. Csókol szerető híved

Bandi

[Érmindszent, 1903. dec. 15.]

Édes Lajoskám, mi történt? És mi történt két levelemmel? (Egyiket egy hordár vitte, a másikat egy nőcseléd.) Az utolsó pillanatig vártalak a vasútnál. Írj!!! Ölel

Bandi.

[Érmindszent], 1903. dec. 15.

Nagyságos asszonyom és uram,

tegnap érkeztem vissza az én tuszkulánumomba, egy hétig úton voltam, s valami babonaféle tartott vissza, hogy hazatérésem előtt írjak Önöknek, bár mindennap kísértett a vágy: jelentkezzem a párisiak előtt, mert bizony isten el fognak felejteni. Nagyvárad felé zónáztam. Szigorú inkognitóban érkeztem. Biró Lajos barátom várt s Dési Géza, ki éppen utazott az éjjel Budapestre. Délelőtt 11 órakor egy lefüggönyözött kocsiban, előzetes bejelentés után, hajtattam Bertuskáékhoz. És itt maradtam éjjel ½2 óráig, amikor Budapestre indultam. Rendkívül kedves volt ez a nap. Már magam is kezdem hinni, hogy Nagyságos Asszonyom mamáját a legbarátságosabb érzelmekre hangoltam. Családi tanácson, melybe én is belevonattam, elhatároztatott, hogy jan. 19-én indulunk - mindhárman. Bertuskától kaptam már levelet, s ő örömmel tudatja, hogy a mama - legalább eddig - tartja magát a határozathoz. Budapesten négy napig voltam. Legtöbbet az öreg Ujházi Edével, a világ legkedvesebb állatjával - mint Bródy Sándor mondja. Apropos, Sándor bá élénken érdeklődött Nagyságos Asszonyom s Bertuska iránt. Nagy kísértések folytak, hogy halasszam el a külföldi utam. Főként Vészi szeretné ezt önzésből. Egyébként ezúttal hasonlíthatatlanul kedvesebbek voltak Budapesten az emberek, mint a múltkor. Túlontúl is kedvesek. December 27-én vagy 28-án újra fölmegyek, s akkor esetleg vagy két hétig maradok fönt. Párisba azonban hazulról indulok. Ha Bertuskáék kitartanak megállapodásunk mellett, Püspökladányban találkozunk össze. Ha nem, akkor egy budapesti barátommal, ki a keresk. minisztériumban fogalmazó, s hivatalosan tesz kéjutazást, Fiúméból megyünk egy Adria-hajón, az én eredeti tervem szerint. Mégis jobban szeretném persze, már csak a Nagyváradról olyan nagyon elvágyakozó Bertuska kedvéért is, ha a mi hármas utazásunk valósulna meg. Én már gyalázatosan kezdek belejönni a falusi életbe. (Hogy irigyeltek mind Pesten!) Már-már az elhízás veszedelme fenyeget, s viziteket teszek kocsin a szomszéd faluba. De hála istennek, valahányszor visszafelé jövök, mindig igen-igen megvetem magamat. Nagyváradi pletykákkal Biró Lajos látott el. Ideírnék egyet vagy kettőt, de bizonyosan nem érdekelnék Önöket. Én is igen unottan hallgattam őket. Majd talán szóval referálni kevésbé lesz ízléstelen és unalmas dolog róluk. Egyébként szent karácsonyias kezd már lenni a hangulat. Még a politikában is. Tisza Istvánnak úgy látszik - sikerül rendet csinálni, de a bihariak közül mégis sokan fognak csalódni. Tisza kijelentette:

- Nagyon csalódnak a bihariak, ha azt hiszik, hogy az ő érdekükben lettem miniszterelnök.

Ám Beöthy Pál mégis főispán lett Beregben, viszont Fehér Dezső szegény hiába járt már vagy kétszer szubvencióért. Ma még Tisza igen ideges, bajos megközelíteni. Magam sem tudtam most tárgyalni vele. Talán egy következő levelemben érdekesebb és többet mondó fogok tudni lenni. Istenem, ha Érmindszentet látnák, megértenék, milyen sorsa lehetett Biró Lajosnak, az utazó tudósnak, Új-Guineában.

Nagyságos Asszonyom kezeit csókolja, kedves Diósy urat baráti szívvel üdvözli - szegény falusi hívük

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 17.]

Nagyságos Asszonyom és Uram,

még talán meg sem kapták az egyik levelem, s én már új, másik levélben kívánok jó napot. Jobbat, mint itt van. Képzeljék, Érmindszenten ma beköszöntött a kilencedik ősz ez évben. Iszonyú kitartással hull a hideg eső, s egyre alaposabb s intenzívebb a sár. Már beletörődtem az élet érmindszenti adományaiba, s meglehetősen fásultan és közömbösen nézegetek ki az ablakon. Hja, nem hullhat a tavalyi hó, valaminek pedig hullania csak kell. E percben írtam Bertuskának, ki először mutatkozik nem pontos levélírónak. Főképpen január 19-ét ajánlom figyelmébe a pontosabb levélíráson kívül. Az első levélben meg sem írtam, hogy Budapesten távolról láttam a kávéházban (a New Yorkban) Molnár Bélát és Ödönt. A velem ülő Czettel (vagy Zettel?) Dóri figyelmeztetett rájuk, ki föl is kereste őket. Ellenben Lilikét újból nem látogattam meg, mivel félek az én legbájosabb és legifjabb barátnőm kegyetlen tanúságtevésétől: Milyen szédületes hirtelenséggel felejtenek - a nők. Miután minden levelemben egy sereg Önöket éppen nem érdeklő dolgot írtam meg már, ezúttal is megreszkírozok egy familiáris szenzációt. Itthon nagy a büszkeség, mert a rokonság egyik jelesét Szilágy vármegye főispánjává nevezték ki. Mondhatom: már-már nagyban emelkedő ázsióm igen leszállott. És a famíliának szentigaza van. Én bizony aligha leszek főispán egyhamar. És még egy jelentéktelen hír. Diósy úr bizonyára ismerte Boros Samut. A derék Samu pompásan gyümölcsöztette párisi smokkoskodását. A külügyminisztérium magyar sajtóreferense lett. Ha engedtem volna, megveregette volna a vállamat, de így is nagyban fogadkozott, micsoda hatásos ajánló leveleket adott ő nekem a párisi nagy színházakhoz. Egyébként Boros úrral a Folies Caprice-ban találkoztam, hova Ujházi Edével néztünk el. Ott ültünk, hova szeretetre méltó s "nagybeteg" Sándorunk menekült volt előlünk - nagy veszedelmére. A régi műsorból azonban csak a kitűnő Steinhardt szomorú Lőwy Rózsa-románca maradt meg. Nagyváradról is mégiscsak megírok már annyit, hogy - úgy látszik - a Napló-nál nem hiányzom, de távozásom kellemetlen volt a szakácsnénak, ki nagyon megszokta, hogy három személyre főzzön, s miután e megszokásról lemondani nem tudott, Fehérék kényszerűségből Halászt invitálták meg, ki a Napló-nál ilyenformán az én kosztosutódom. A Napló különben vidáman harangozik hatodik évfolyamára. Biró Lajos azt mondja, hogy mostanában Fehér Budapestről hozogat pénzt, nem tudják, honnan, s a Napló asszonyellenségei gonoszul (komolyan: gonoszul) azt hirdetik, hogy Fehérné Manónénál, egy nem egészen előkelő kalapüzletben szerzi be kalapjait. Ugye, e sok léhaságért megbocsátanak nekem? Úgy esik künn az eső, s olyan jólesik az embernek egy kis csinált jókedv is.

Nagyságos asszonyom kezeit csókolja, Diósy urat baráti szívvel üdvözli

csütörtökön délután 4 óra.

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. dec. 17.]

Kedves Jó Bertuska,

ma levelet vártam magától, de a várt levél nem érkezett meg. Mi ennek az oka? Remélem, hogy véletlen. Nem akarnám hinni, hogy mert én bizonyos dolgokról nem akartam nagyon világosan írni, maga félreértett. Ugye, nem így történt? Ne is történjék. Inkább kerüljük a kényesebb témákat. Tegnap írtam Párisba hosszabb levelet. Meglehetősen szomorúan nézem a világot újra. Tudja, megint esik-esik, folyton esik az eső. Nem tudok dolgozni sem. Apropos, a versek!... Azért nem mutattam meg, pedig directe elvittem, mert egy már megjelent a Jövendő-ben, egy a Színház-ban s a harmadik is meg fog jelenni a Jövendő-ben. A Jövendő legújabb számát látta? Nem ismerte meg a Csókok a Karszton-t? Nagyon gyönge, s kértem, hagyják ki alóla a nevemet. És most vajúdik egy versem. Nagyon szép lenne, ha megírnám, tehát valószínű, hogy meg se fogom írni. Kérem, édes Bertuska, a jan. 19-iki dátumra vigyázzon, s arra meg mindenekfelett kérem, hogy legyen a régi pontos, aranyos, kedves levélíró.

Kezeit csókolja igaz, ragaszkodó barátja

(Csütörtök este)

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 18.]

Kedves jó Bertuska,

én mihelyst hazaérkeztem, hétfőn, rögtön írtam Magának. Sőt e levelemben tisztáztam gyáván, zavarosan, de valahogyan mégis a maga "mert"-vádjait is. Lehetetlen, hogy ezt a levelet se kapta volna meg. Tegnap újabb, szemrehányó levelet írtam, s ebben vonatkozások vannak első levelemre. Nyugtasson meg, kérem, hogy levelem, az első is, megérkezett. Ha ez a levél is elveszett, most már kérlelhetetlen leszek a postával szemben. Tegnap újra írtam Párisba hosszú s vidám levelet. Ma egész halom levelet kaptam. Egyet Somló Bódogtól, egyet Vészitől, ki újra hív stb. Nagyon várom a maga válaszát.

Meleg, ragaszkodó barátsággal küldi kézcsókját híve

Péntek d. u. 3½

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 18.]

Kedves Tanár Úr,

azóta Nagyváradon is jártam. Inkognitó. Biró Lajos kedves barátom vendége voltam egy éjszakán, reggel lefüggönyözött kocsiban hajtattam egy szeretetre méltó famíliához, s egész napot ott töltve éjjel utaztam Budapestre. Bántott nagyon, hogy Önt nem láthatom. Így kellett azonban cselekednem, mert Nagyváradon a hazai viszonyokhoz képest is sok a piszok, s mosakodó kúrám közben nem akartam magam ismét inficiálni. Pesten ezúttal csodás melegség fogadott. Képzelje (pirulok), még a B. H. is jó barátom. Különösen kedvesek azonban Vészi és Braun, kik mindenáron le akarnak beszélni a párisi tervről s a B. N.-nál tartani. Ez azonban lehetetlen. Január 19-én megyek Párisba - mindenáron, bár Vészivel és Braunnal mégiscsak szebb volna együtt dolgozni, mint Fehér Dezsővel és Pásztor Edével. Mindegy. Mint Bródy Sándornak magyaráztam Pesten, annyira vagyok, hogy egész valóm egy szinte betegesen tüzes, lázas vágy Páris után s a hazai piszok elől. Nem is magyarázok önmagamnak semmit. Megyek, s vége. Örülök, hogy ez egyszer egy mindennél hatalmasabb vágyam nem is olyan nehéz betelíteni. A Jövendő 43-ik számában jelent meg egy kicsi versem, s talán vasárnap fog megjelenni egy hosszabb, s a Színház kunyorált ki tőlem előző számába egy verset. Félérzések, gyöngeségek. Föl fog emészteni a tehetetlenség, amely a közlés első pillanatában a leghatalmasabb érzéseimnek gátakat rak. Két angol poétáról olvasok csodaszép írást. Házaspár voltak. Két teljesen kiformált, kiművelt, gyönyörű lélek. De öröklött, nagy jómódba születtek, bejárták a világot, hol csak angol valaha barangolt - korán tanultak nyelveket, olvastak... Én?... Undorodom magamtól s a környezetemtől, emlékeimtől. Egy kicsi véletlen, hogy Krüger Aladár nem vagyok... Ilyen és ilyes tépelődések között - nem dolgozom. Várom a csodát Páristól. Pedig a szerecsennek diplomával, frakkban is szaga van. Én magyar vagyok, a leghaszontalanabb fajtából, s még a legmerészebb szárnyalásom is csak kuslogás. Lássa, fél évvel ezelőtt beszéltem Biró Lajosnak, milyen lesz az én jövendő hangom, s most olvasom, hogy Jehan Rictus az én meg sem született dalaimat megírta. Nietzschét még nem olvastam, mikor egyik régi versem megírtam: "Lehullani csatázás nélkül: ez nagy s így szólni a viharban: lehullottam, de így akartam..." De azért rám foghatja mindenki, hogy Nietzschét kísértettem meg rímekbe transzponálni... Nem unalmasak ezek a sírások, és nem komikusak? Bocsásson meg nekem. Jólesik Önnek elmondanom ezeket a sok kétség közül s hinni, hogy nem untatom velük. Egyebekben pedig komédiázom is és igen lelketlenül. Hitem, hogy az intelligenseknek az átkuk, hogy nem lehetnek illúzióik, s nem szerethetnek bele hazugságokba, s e hitem mellett erőszakosan építgetek magamnak nagy hazugságokat, olyasféléket, amelyek nemcsak nekem haszontalanok és fájdalmasak, de veszedelmesek másoknak is. Sejtheti, hogy asszonyos dolgokról van szó. Az ördög vigye el az asszonyokat, hogy velük még akkor is jólesik kötődni, mikor ez a kötődés nemcsak kellemetlen, de minden bizonyosság szerint csak fátumnövesztő. Január elseje előtt már újra Budapesten vagyok, s ott talán találkozhatnánk is. Nem? Nagyon szeretném. Hátha végre Jászi Oszkárral összejöhetnénk. Mielőtt Bécsbe indulna: írjon, kedves tanár úr. Most is olyan jólesett, fölrázott a levele. Igaz szeretettel üdvözli híve

péntek este.

Ady Endre

[Érmindszent, 1903. dec. 21.]

Édes jó Bertuska,

Tasnádon voltam, este érkeztem, s egyszerre kaptam itthon Magának két levelét, a szombaton s vasárnap írottat, ez a jeles posta egyszerre expediálta mind a kettőt. Tehát hétfőn (ma egy hete) írott levelem ismét elfogták. S hogy tegnap nem kaptam Magától levelet, azt hittem, hogy a Magáét is elfogták! Hát most már nem nézem, hogy három hét az egész idő, följelentem a derék népet. Mit írtam volt Magának? azt félszeg és lehetetlen dolog volna visszaadnom. Reflektáltam a vádjára, főként a "mert"-re, s egy kis sejtelmes magyarázatát adtam a mi barátságunknak s e barátság esetleges sorsának. Nem írom le újra, nem is tudnám, nincs is szükség reá. Ne magyarázgassuk mi a mi érzéseinket. Nincs erre szükség, s nem is lehet. Akármilyenek - becsületesek, és sem maga, sem én nem vagyunk ijedős temperamentumok... Nagyon boldoggá tett Adél levelének idézetével, az útimarsallság ideája pompás. A helyzet az, hogy mikor túl fogjuk lépni a magyar határt, én még étlapot sem fogok merni kérni Maguk nélkül. Egyébként pedig ijesztő módon falusi ember kezdek lenni. Csak éppen a mai napon volt már régi idő óta, hogy triviálisan szólván "nem voltam odahaza" semmi módon. Tasnádon, társaságban, az úton, idehaza, egész mostanig hihetetlen szórakozottsággal tűntem fel. Egy pillanatig nem tudtam az agyamból kibocsátani Magukat, a párisi utazást és a többit. Főképpen a többit. Kérem, nehogy szigorú arcot vágjon: a párisi első napok érthető szenzációira célzok. Végül még újságolom ezennel, hogy dec. 30-ra 200 kor. pénzbírság s elővezettetés terhe mellett Nagyváradra idézett a bíróság tanúnak, mint párbajsegédet egy régi párbajügyben. Valószínű, hogy el kell mennem, s ha megengedik, meglátogatom Magukat... (Elég szerény vagyok?) Párisból én persze csak a hét végére várhatok levelet.

Csókolja a kezeit, édes Bertuska, a Maga hűséges és alázatos híve

hétfő este 9 ó.

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 23.]

Kedves, jó Bertuska,

én - mint Magának már jelentettem - valószínűleg Nagyváradot is érintve, ha csakugyan nem bújhatok ki a tanúzás kötelessége alól, e hó végén megyek Budapestre. Végintézkedéseim legelseje lesz természetesen a jegykérdés elintézése. Köszönöm erre vonatkozó értesítéseit. Valóban - mint már tudja is azóta - egyszerre kaptam mind a két levelét. Azonban csak egy választ írtam, s ebből is kifelejtettem azt, ami elsikkasztott levelemben benne volt: Biró nem jött volt ki a vonathoz, leveleim sorsáról s róla is mit sem tudok, pedig mindezekre nézve sürgős levelezőlapos interpellációt intéztem vala hozzá. No mindegy. Szegény fiúnak nagy és - vén enyhítő körülménye van. A Dodó levele tehát így hangzik: "Ady barátom, vagyis Ady barátod"...? Hm. Én nem kaptam s nem is kaphattam még párisi elismervényt a két hosszú s módfelett kedélyes levelemről. Már-már örülök is a Nagyvárad városi járásbíróság megidézésének, lesz vagy egy óránk szóban megbeszélni úti programunkat. Idegességem a közeledésével a nagy dátumnak arányosan és aránytalanul nő. Nem vagyok képes most már semmivel sem foglalkozni, csak az úttal, az utazással. Magukkal s az első párisi impressziók megsejtésének próbálgatásával. Csak mennénk már minél hamarabb. Ugye?

Csókolom a kezeit, várom levelét. Igaz ragaszkodással gondol Magára híve

szerda délután

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 24.]

Kedves jó Bertuska,

elsikkadt levelemben beszámoltam volt Magának a budapesti napokról is, Ujházival voltam csaknem mindig, voltam Bródynál, Vészinél, az öreg Ujházival könnyelműsködtünk a Folies-ban, összejöttem a Czettel (vagy Zettel) Dóri-féle társasággal stb. Általában ez alkalommal igen szerettek Budapesten. Most nem tudom, hány napig kell fönn maradnom. Rengeteg ügyes-bajos dolgom lesz. Lehet, hogy haza majd csak jan. 10. után kerülök, s akkor pár nap alatt kell nyélbe ütnöm az útra kelés fizikai föladatait. Igen szidom magamat. Az idegességem tudniillik egyre nagyobb, s képtelen vagyok magamat megregulázni s lecsöndesíteni. Nem baj, hogy a magyarázataimat nem értette meg. Az sem volt világos, amit nekem magyaráznom illett s kellett. Jó, hogy Maga is belátta a napirendre térés nagy bölcsességét, mely ez esetben különösen is helyes. Nem? Ha nem röstellném, tudomásul venném, hogy Magának decemberben méltóztatott először - ránézni erre a furcsa világra, de módfelett húzódozom minden szabályos gratulációtól. Párisból holnapra várok levelet, de elkészültem arra is, hogy majd csak vasárnap vagy hétfőn érkezik levél. A Nagyváradi Napló-hoz - mint olvasom - egy régi, jó s jobb sorsra méltó barátom állott robotba. Egyebekben még Somló is késik ezúttal, hogy írjon valamit.

Biró hallgat, Várady Zsigmond is ígérte, hogy ír olykor, ő is hallgat, még az öreg Bodor Károly is... Most már látom, hogy jan. 19-én elszakad az utolsó érzés-szál is, mely Váradot eddig nekem mégis megtartotta.

Isten vele, édes Bertuska, csókolja a kezeit, igaz ragaszkodással üdvözli híve

csütörtök

Ady

[Érmindszent, 1903. dec. 27.]

Kedves jó Bertuska,

szerdán Nagyváradon leszek, mint bűnügyi tanú, s az éjjel utazom Budapestre. Levele, a megkésett kis levél, melyről azt hittem, hogy elsikkadt, igen kedves és mulatságos. Kíváncsi vagyok a többi pletykára is. Párisból mit sem kaptam ez idáig sem. Szörnyű álmos vagyok. János-napon voltam csaknem reggelig. Délután Érkávásra kellett mennem, s most jöttem haza. Érkáváson meg is írtam már Magához egy rövid levelet, de jeles postánk zárva volt, s így tervem, hogy már holnap reggelre levéllel lepjem meg Magát, nem sikerült. Megbocsát, ugye, hogy hirtelen, röviden s álmosan írok. Nincs lelkem Magát untatni, s aztán úgyis fogunk diskurálni.

Kezeit csókolja igaz ragaszkodással híve

(vasárnap este)

Ady

[Budapest], 1904. jan. 2.

Nagyságos Asszonyom és Uram,

napok óta kóborolok, így ért Szilveszter s az Újév is. Mivel pedig irtózom a számontartásától azoknak a napoknak, melyek jelesek és nevezetesek, bizony nekem csak december 30-án délután Nagyváradon jutott eszembe, hogy Nagyságos Asszonyomnak egyszer itt Budapesten azt mondtam: az 1904. év első napján Párisban üdvözlöm. Nem történhetett így, s aztán nem is tudok semmit hetek óta a párisiakról, de világos, hogy legalább levélben jeleznem kell, hogy emlékszem erre a mondásra, mely valósággá nem válhatott. Bertuska nem engedte, hogy táviratot küldjék.

- Megijednek - mondta.

Mivel pedig január 1. nem is olyan fontos nap, mint sok más, például január 19 és 20-ika is, én január másodikán jelentkezem újévi gratulációval. Kívánom, hogy január 1. ne legyen soha nevezetes napjuk, de olyan legyen, mint mindenik nap, s mindenik napjuk beteljesítője legyen vágyaiknak... Január 7-ig Budapesten leszek, s aztán ismét feljövök. Bertuskáékat itt várom meg január 19-én. Nagyságos Asszonyom kezeit csókolja, Diósy urat baráti szeretettel üdvözli igaz hívük

Ady Endre.

Nagykároly, [1904. jan. 7.]

Kisasszony,

avval a régi barátjával beszéltem, s ő áradozva nyilatkozott valakiről, kit Bertának hívnak, aki jó és nemes, és akit talán Maga is ismer... De ne folytassam én is a Maga tréfáját, Bertuska. Az éjjel érkeztem Budapestről, hétfőn már újra megyek vissza. Megőrjítően sok dolgom volt s lesz még. Ez értesse meg látszó hanyagságomat. Éppen ezért kell sürgősen dolgoznom, nehogy Magukat netán egy nappal is megvárakoztassam. Érmindszentről hosszabb levélben fogok beszámolni. Addig is kérem A dolovai nábob leánya kincstári asszonykájával:

- Ne merjen gondolni rólam semmi rosszat.

Miután e klasszikus idézetet elkövettem, változatlan, igaz ragaszkodással üdvözli álmos, kimerült, fáradt híve

Csütörtök.

Ady Endre

[Érmindszent, 1904. jan. 7.]

Nagyságos Asszonyom és uram,

szinte kétheti bolyongás után ma kerültem haza, hogy hétfőn újra utazzak Budapestre. Nagyváradon is töltöttem egy napot. Egyébként pedig e bolyongásommal azt a célt szolgálom, nehogy Bertuskáék miattam egy napot is késsenek, vagy én tőlük elmaradjak. Szóval a január 19-iki dátumhoz minden áron és módon ragaszkodunk - legalább ez idő szerint, s remélem, minden esetre. Végtelenül szeretetre méltók lennének, ha - mint Nagyságos Asszonyom kegyesen jelzi - egy nekem alkalmas kis lakást szereznének. Én - mint Bertuskával már megbeszéltük -, mivel valószínűleg Budapestről kell indulnom, most ezennel kért jóváhagyás és beleegyezés reményében Diósy úr címére adom, illetve adatom föl egy nagy ládámat Nagykárolyban. Készülődésem problémái közül még csak majd a jövő héten dől el, hogy a Budapesti Hírlap vagy a Pesti Hírlap levelezője leszek-e? Ez ügyben kell legfőképpen sürgősen ismét felutaznom Budapestre. E hajszában még nagyobb bennem a vágy, hogy bár már úton lehetnék. Addig mindenesetre engedelmükkel fogok még írni. Most csak azt kérem, tartsanak meg nagy jóindulatukban, melyet megérdemelni törekedni fog legigazabb hívük

Ady Endre

Érmindszent, [1904. jan. 7.]

Édes jó Bertuska,

csak szavakkal lehetne beszámolnom. Alig tudtam megmenekülni Budapestről, mindenképpen ott akartak tartani. Rengeteg elintéznivalóm van még. Hétfőn vagy kedden újra föl kell utaznom Budapestre, de válaszát még ide várom. Ma Párisból kaptam levelet, s válaszoltam is már. Megírtam, hogy ragaszkodunk a 19-iki dátumhoz. De mondja úgy entre nous, édes Bertuska, lehetetlen volna egy vagy két nap esetleges odázás? Nem baj, ha igen. Hiszem, hogy 19-re teljesen kész leszek. Mindenesetre. Tehát e kérdést ne vegye Maga kérésnek. Nagykárolyból írott levelem megkapta? Nagyon megzavartak, és bántottak szemrehányó, de kedves sorai. Igazán, folytonos hajszában s ideges várakozásban voltam, ezért nem tudtam írni. A párisiakat megkértem, vegyenek ki nekem lakást. Féltem magam ettől a nagy ideggyötréstől, amivel a készülődés napjai járnak. Csak már legalább is Bécsben volnánk. Ugye?

Csókolja a kezeit ragaszkodással igaz híve

Csütörtök.

Ady Endre

[Érmindszent, 1904. jan. 11.]

Kedves Bertuska,

kérem legelőször is, hogy feledje el a legutolsó levelem. Belátom, hogy Magának van igaza. Én tehát úgy fogok cselekedni, hogy ha csak emberileg lehetséges, jan. 19-re kész legyek. Ha azonban ez nem sikerül, akkor két-három nappal Maguk után (a jegyeket már megrendeltem) indulok útnak. Természetesen, idejében fogom erről kedves mamája őnagyságát értesíteni. Én holnap, kedden este, Budapesten leszek. Ott dől el minden. Hogy eláruljam Magának (illetve nem is elárulás ez, mint föltolakodás unalmas privát ügyekkel inkább) én a Pesti Hírlap-pal tárgyalásokat folytatok, s ha e tárgyalások sikerülnek, esetleg egy esztendőnél tovább is maradhatok Párisban. Megérti ugye, hogy ez fontossá teszi nekem a dolgot. Fogalma nincs, édes Bertuska, milyen ideges vagyok. Csak már a nekiindulásnál tarthatnék. Ilyenkor különösen szenzibilis az ember, s én kis kellemetlenségeket megszázszorozva érzek. Csak túl lehetnék már ezeken az ügyeken s legfőképpen Magyarországon. Apropos. Tiszánál voltam, nagyon szíves volt, igaz, hogy egy nagyon jelentéktelen dologra kértem. Másnap azonban azt mondta Bölöny Józsefnek, ki neki ajánlott:

- Emlékszem én jól rá, hogy Ady hogy szidta a Tiszákat, mikor Loránt Dezsővel korteskedett, de én nem vagyok bosszúálló.

Micsoda antik jellem! Nemde?

Csókolom a kezét, Bertuska, igaz szeretettel üdvözli leghívebb híve

(hétfő d. u. 3 ó.)

Ady E.

[Érmindszent, 1904.] jan. 11.

Édes, rest, rossz Lajosom,

pár mondatban értesítlek dolgaimról. Úton vagyok, mint egy kezdő vigéc. Holnap megint megyek Pestre. Még semmi sem biztos Szilágy vármegye 600 koronáján kívül (voltam Tiszánál, ő maga ígérte, hogy megerősítve küldi le a határozatot). Talán az újságírók a V. H. O. Sz. ad még 200 koronát. Hazulról egyelőre nem kérek. Bölönynél: refus. Csúnya egy alak ez. Úgy bánom. Annyira hatott rám a dolog, hogy Szemerétől, kit pedig már jól megdolgoztam, csak ajánlóleveleket kértem. A B. N. haragszik rám. Mindenképpen meg akartak fogni. Vészi azzal kecsegtetett, hogy egy év múlva én leszek egyik legismertebb publiciszta. Nem lelkesít. Azután avval biztatott, kötelezte magát, hogy egy év múlva teljes fizetéssel kiküld Párisba. Nem bízom benne. Sokat beszélgettünk éppen tárcád megjelenése előtt Vészivel s Braunnal rólad. Ezt mondta:

- Néhány év óta, mióta Szeged Mikszáth, Gárdonyi stb. után bemohosodott, már legenda lett a vidék talentumnevelő ereje. Úgy látszik Nagyvárad csapott fel melegágynak. Két olyan erős embert nemigen kaptunk mostanában, mint Maga és Biró.

Nem akarta elhinni, hogy Te az a Biró vagy, aki Párisba tőle kért ajánlólevelet:

- Az a gyerek! Ki hitte volna!

Bródy ellenben, a "mi" nagy barátunk, mikor elolvastattam vele a tárcád, kritizált és leszólt. Mostanában velem szemben is ezt teszi... Csajthay nagyon szívesen fogadott. Most megyek újra Rákosihoz. De van egy nagyobb dolog. Lehet, hogy a Pesti Hírlap szerződtetett levelezője leszek, hacsak X-ék meg nem akadályozzák. Mindenesetre pedig megyek mindenáron ki. Legkésőbb 22-én vagy 23-án. Te Lajos, ne légy olyan pocsék rest. Egypár párisi princípiumot írhatnál nekem. Velős ítéletet és szabályt a te tapasztalataid után, főképpen arra tekintettel, hogy nekem is igen kevés lesz künn a pénzem. Ülj le azonnal, s írj. Írj nagyváradi pletykákat is. A lakásom Párisban 50-60 franc. Sok ez vajon? Hol és hogy étkezzem. Könnyű bejutni az idegen újságírók klubjába? Várom, lelkem, a leveled.

Ölel, csókol Bandid. Üdvözlöm Sipost és Lengyelt.

Ha mindjárt írsz, leveled Adria szálló Budapestre címezd. Ott állandó lakásom van most, s péntekig ott leszek.

Ady

Budapest, [1904.] jan. 14.

Édes, jó Bertuska,

félreértette a levelemet. Nem volt abban semmi szemrehányás, sőt semmi, legkisebb afféle rejtett érzés, mely magában önvádat támaszthasson. Én igenis megértem a Maguk helyzetét, s nekem már céloznom is a halasztásra, nagyon pretenciózus dolog volt. Én teljes erőmből dolgoztam azon, hogy ígéretem beválthassam, s a maguk legkedvesebb úti társaságát el ne veszítsem. Azonban gyalázatosan ellenem fordultak apró kis fátumok. Már alig-alig van reményem, hogy keddre kész legyek. De ez csak nekem veszteség, s bele kell törődnöm. Még talán jó, s jó sorsom akarja valami okból, hogy maguk megelőzzenek pár nappal, hogy aztán én annál jobban siessek, mert most már többen vannak, kikkel egy periódusát az életemnek vigasztalóbbá és becsesebbé akarom tenni. Ha kedden kész nem is leszek, lennék - csak pár napot kések. Kérem, beszéljen majd rólam jól és szépen, és várjanak majd egy kis nagyon fölférő melegséggel.

Üdvözli Magát igen ragaszkodással leghívebb híve

(csütörtök)

Ady

[Budapest, 1904. jan. 16.]

Édes Jó Bertuska,

a saját gyötrődő idegeim nevében is kérem: ne bántson engem kétkedésével. Le kell mondanom arról, hogy a maguk legkedvesebb társaságában tegyem meg utam, de még a lehetetlenség sem tudja útját állni, hogy én pár nap múlva Maguk után Párisban ne legyek. Jó szívvel, barátsággal s kedves tapintattal, ami olyan könnyen jön Magának, mentsen ki kedves mamája előtt. Én ma este utazom Érmindszentre, s még egyszer föl kell jönnöm Budapestre. Pár nap múlva, ahogy Maguk megérkeznek, egy sürgöny tudatni fogja az én érkezésem. Természetes, ne fáradjon senki se ki a világért sem. Odasietek én úgyis magukhoz először. Ezt most írom meg Párisba is. Isten vele, édes Bertuska. Majd megőrülök az idegességtől, de tartozom Magamnak avval, hogy birkózzam meg az idegeimmel.

Csókolja kedves Mamájának s Magának kezeit legtisztelőbb, igaz hívük

(szombat.)

Ady

[Érmindszent, 1904.] jan. 19.

Kedves Jó Bertuska,

maga immár száguld a gyorsvonattal Páris felé, én pedig gyilkos influenzás lázban s elgyötrött idegekkel vergődöm Érmindszenten. Hát így gondoltuk ezt valamikor? Mikor a levelem Magához jut, Maga már régen megérkezett. Be irigylem. Azért is meg fogom lepni magukat. Talán hamarabb ott leszek, mint hiszik. Remélem, szerencsésen, jól utaztak. Gondoltak reám az úton? Én betetézésül kis fátumaimnak e sok téli utazással egy alapos meghűlést is szereztem. Képzelje el most már, ez mennyire növeli a tűrőképességemet.

Kinek-kinek adja át, édes Bertuska legigazabb, legmelegebb üdvözletemet. Alig várja a viszontlátást minden szánalmat megérdemlő hívük

(d. e. ½12)

Ady Endre

Érmindszent, [1904.] jan. 22.

Egy vagy két nap múlva e jelessé még csak az én révemen leendő faluból indulok útnak Páris felé. Budapestről, hol egy napig időzöm, levelet küldök.

Ezer üdvözlet,

Ady

Páris, [1904.] febr. 4.

Méltóságos Uram,

szerettem volna Méltóságos Uramnál tiszteletem tenni s szóval is előadni, de kimenteni is azt a kérést, mellyel Érmindszentről fordultam Méltóságos Uramhoz. Ma nem kevésbé érzem, mint akkor nagy szégyenét e kérésnek. De a kénytelenségen kívül az a hitem is bátorít, hogy azzal a föltevéssel kérek segítséget egy nagyon nobilis férfitől: meg fogom s meg akarom szolgálni, amit kérek. Ki tudtam jönni Párisba, de legalább néhány hétig szeretnék nem egészen és éppen csak a kenyérért szaladni, tanulni valamit. Csak kétszáz vagy kétszázötven forinttal kegyeskedjék engem kisegíteni. Úgy érzem: nem támogat méltatlant bennem, Méltóságos Uram, nagy hálával fogom én ezt leróni. E levelemmel egyidejűleg kérem Szombatfalvy urat is, hogy támogassa Méltóságos Uram előtt az én kérésemet. Méltóságos Uramnak legtisztelőbb híve,

92. rue de Lévis XVII.

Ady Endre.

[Párizs], 1904. febr. 12.

Tisztelt Uram,

én d. u. fél 3 és fél 4 között a Grand Caféban vagyok. Délelőtt 2 óráig mindig odahaza. Lakásom 92, rue de Lévis, XVII. Omnibuszon a Bastille-Wagram kocsira kell ülnie. Nagyon szeretnék önnel személyesen is megismerkedni és találkozni.

Igaz híve

Ady Endre

Páris, [1904.] febr. 18.

Kedves jó Direktorom,

most már elmúlt a zaj, s meg szabad írnom Neked, hogy jubileumodon sokat és szeretettel gondoltam reád. Idegenül járva-kelve ebben a nagy és zavaros városban, még jobban tudom emlékezve értékelni azoknak a keveseknek nemességét, kik szeretettel, jósággal voltak vala hozzám. Érdemes, gyönyörű, munkás és eredményes volt az a negyven év, de a Te legnagyobb érdemed, édes Direktorom, mégiscsak az, hogy hivő és jó ember maradtál. Életed szövegében ez a jubileum vessző volt; a nagy punktumig küzdj, vívj ki még sokat. Maradj lelkesedő, jó és nemes ember tovább is, és ne feledd el hívedet

Ady Endrét

[Párizs, 1904.] febr. 28.

Kedves Gyurka,

ez nem járja, hogy mi nem tudunk találkozni. Hétfőn 2-től fél 4-ig voltam a Grand Caféban. Eszelj ki valamit.

Ismeretlenül ölel

Ady Endre

Páris, 1904. márc. 30.

Kegyelmes Uram,

nagyon kérem, bocsásson meg nekem, hogy újból levéllel merem zavarni. Kegyes emlékezetébe akarom hozni kérésemet, mellyel két ízben bátorkodtam volt Kegyelmes Uram előtt megjelenni. Azóta - két hónapja elmúlt már - Párisba élek s tanulok. E rövid idő alatt sok összeköttetést szereztem politikusok, írók és hírlapírók körében. Ha emlékszik reá, Kegyelmes Uram, azt voltam bátor kérni, hogy néhai Borostyáni Nándor örökéképpen s jogcímén mint közoktatásügyi s esetleg mint sajtóügyi tudósító némi kis anyagi segítséget nyerjek párisi tanulmányaimhoz. Nem tudom, lehetséges-e. Most megismétlem e kérésem, Kegyelmes Uram. Tenni és dolgozni akarnék e támogatás fejében, igen nehéz viszonyok között tartom itt fönn magam, s akármilyen kicsi segedelem nekem igen nagy és megmentő volna. Kegyelmes Uramnak, ki olyan kegyesen és szívesen fogadott volt, jóságába és kegyességébe ajánlva kérésem, vagyok legalázatosabb tisztelője

92 Rue de Lévis

Ady Endre

[Párizs, 1904. ápr. 10.?]

Kedves Pista bátyám,

napok óta várom a jelzett levelet, s ezért nem írtam. Hálásan köszönöm jóságát. Meg fogom szolgálni. Azonban a levelet várom, s majd akkor fogok egy vagy két kis tárcát küldeni. Nem kaphatnék a levélben egypár kis hírt az én kedves zilahi ismerőseimről? Én élek. Vagy két hét óta betegeskedem, feküdtem is. Nem akar tavaszodni még, és ilyenkor szomorú és elbetegítő Páris. Még egyszer köszönöm nagy jóságát, kedves Pista bátyám. Adja át üdvözletemet Kincsnek, Kapusnak s mindazoknak, kik engem egy kis érdeklődésre méltatnak.

Szerető híve, volt tanítványa:

Szombat.

92 Rue de Lévis

Ady Endre

A Szilágy-ot nem lehetne direkte kapnom? Most az öcsém küldi mindig három hét múlva.

[Párizs, 1904. ápr. 16.]

Kedves Gyurkám,

én hetek óta nyomorult vagyok, fizikailag, lelkileg, mindenképpen. Annyifajta betegség jött rám, s ezek miatt úgy meglazultak a hitvány idegeim, hogy veszedelmesen közel vagyok a megőrüléshez. Sajnos, nem tarthatok veled a megnyitáson, de szeretettel kérlek, a megnyitás után gyere el, ha csak teheted hozzám. Jólesnék egy kicsit diskurálnom veled egyről-másról, talán meg is könnyülnék egy kicsit.

Ölel, és vár szeretettel híved

(péntek este 9^h). 92 Rue de Lévis.

Ady Endre

[Párizs, 1904. ápr. 26.]

Ha minden meg nincs bocsátva, mi nem állunk meg Colombe-nál, hanem megyünk tovább.

Dodó Ady.

[Párizs, 1904. ápr. 30.]

Kedves Gyurkám,

közbejött akadályok miatt lekéstem csütörtökön. Mire egy ügyes-bajos dolgot elintéztem, már öt óra volt. Bocsáss meg, édes öregem. A jövő csütörtökön okvetlenül ott vagy lakásodon leszek (ha tudniillik nem talállak Kont előadásán), s átadom egyúttal neked Diósy úr egy szíves meghívását ebédre, melynek napját majd akkor közlöm. Ölel

Ady Endre

[Párizs, 1904. ápr.-máj.]

Édes Lajoskám,

rossz fiú vagy. Minden, amit tudok rólad, hogy egy tárcád jött a B. H.-ban, hogy ünnepelted Somogyit, s fölolvastál valami héber egyletben. Miért nem írsz egy sort legalább. Én úgy élek Párizsban, mint Mindszenten. Mióta künn vagyok, mindég beteg vagyok, sokat feküdtem is. Sokszor úgy képzelem, hogy nincs semmi bajom, csak egy szörnyű, súlyos idegbaj, egy kis tuberkulózis, egy kis szifilisz, egy kis véredény-elmeszesedés s egy kis vesebaj. Ezeket mind érzem néha. Egyébként még jobban unok mindent, s még kevesebb realitást látok az életben, mint eddig.

Édes Lajoskám, ide mellékelek egy szamár verset. Hecc-vers, talán megsejted, ki és kikre vonatkozik. Nem akartam Fehért kérni, s megígértem, hogy egy váradi lapban megjelentetem. Persze tarkaságok között vagy szerk[esztői] üzenetekben értem, nem is lehetne másutt. Az első esetben azt írnád eléje, hogy Párizsból jött, s írójában a lap régi emberét s ismerőst sejtesz. Nem tudod, mit akar vele, a verssel, de teljék kedve, udvariasak vagytok, s leadjátok. Másik esetben: "Páris. Versét csak itt közölhetjük." Sic! Leadod, ugye? Ostobaság, de megígértem. Egy példányt elküldesz özv. Brüllné Stern Cecília (Stern-ház Fő utca) egyet Ady Endre de Diósad de Lelle et de Menyő Páris 92 Rue de Lévis. És írj már, te rossz fiú! Írj néhány érdekes dolgot, s főképpen írd meg, hogy élsz.

Szeretettel üdvözli Gézát, Szütsöt s akiket te még érdemeseknek tartasz, a te igaz, ölelő és csókoló híved

Ady Endre

[Párizs, 1904. máj.]

Kedves Lajoskám.

Tudod-e, hogy a leveled jobban megzavart és megbúsított, mint az első. Csodálatos, különös hatással volt rám, aminek akkor lelkiállapotom volt az oka. Te beletörődtél Váradba, szabadkőmíves, hivatalos szerkesztő lettél, bútort vásároltál, s Halászt per "Lajos" emlegeted!... Mindez most már szükségesnek, természetesnek tetszik s csak annyira szomorúnak, mint amennyi szomorúságot ránk kényszerít az élet. De akkor nagyon megzavart, megbúsított. Íme, milyen boldog ez a Lajos. Ő "leszerelt", s én sohse voltam talán még kétségesebb és nyugtalanabb lelkű, mint most. Mit akarok? Mi lesz velem? Hiszen én gyalázatosabb dolgokat művelek a leszerelésnél! Magamat folyton elnyomom. Alkuszom az írásaimban, a napi életemben, a kenyérért. S emellett nincs nyugvásom, nincs eredményem. Hát énbennem sohse lesz elég filozófia vagy - fáradság a teljes leszereléshez... Mindez most már szamárság. Te se szereltél le. Csak te mindig egészségesebb, fegyelmezettebb voltál, mint én. Nagyváradi berendezkedésed is ezt jelenti csak, ugye? Magamról új dolgokat? Keveset tudok. Bizony restségből és keserűségből nemigen élek úgy, mintha gyümölcsöztetni akarnám a párisi tartózkodásom. Francia társaságba ritkán megyek. Az ajánlólevelek még mindig a tárcámat dagasztják. A betegség, a pénzmizéria, helyzetem nagy tragikuma, a reménytelenség, kedvetlenség lekötözve tartanak mindig. A B. H.-val állandó összeköttetésben vagyok én. De tudod, milyen nehéz nekem a B. H. iskolája szerint dolgozni. Pénzben kifejezve talán összesen 300 frankot tudtam eddig tőle kidolgozni. A Pesti Napló pimasz, és nem fizet. A Bud. Napló-tól összesen kaptam eddig 200 frankot. És a Szilágy-tól 100-at... C'est tout. A P. N.-tól alig kaptam 200 frankot. A Jövendő-től szintén Heltai ugratott ki. No és Bródynak az az észretérése, hogy az ő váradi fiókái voltaképpen nagyon talentumtalan, semmi emberek... Nem baj. Nem bánt. A Hét-hez nem juthatok, mert jó verseket írok. Az Új Idők-et, jobban mondva Herczeget meg fogom próbálni. Tábori ott nagy ellenségem nekem. Ő tudja, miért. Hazamenjek? A Bud. Napló-hoz mehetek - nyomorogni. Érdemes? Csak végre rá tudnám már magam venni: írjak egy iszonyú, vad botrányos könyvet. Evvel az egy kísérlettel még tartozom magamnak. Diósyék téged nagy érdeklődéssel, szeretettel kérdeznek, emlegetnek sokszor, gyakran. Különösen Berta. Leveled rájuk vonatkozó passzusát felolvastam, s azóta pláne szinte riválisom vagy - néhány száz mérföldről. Hiába, te mindenüvé odatolod a szép pofádat, édes Lajoskám... Emlékszel, ugye, erre az én egykori, keserű kitörésemre. Riporterműködéseddel nem vagyok megelégedve. Írj azokról a piszkokról többet. Végre is évekig voltam nyakig bennük, s a piszok olyan, mint az alkohol vagy ópium. Mi van Bognárékkal? Radonéval? Nincs-e valami nagy botrány? Hogy él a Napló? Kikből? És Sipos, kinek add át az én legbarátibb üdvözlésemet. Úgyszintén Lengyelnek s az irigylendő Szűcs Dezsőnek. Mikor leszek én olyan kényelmesen bolond? Este 9 óra van. Megyünk kocsin a Bois-ba. Ez az én élvezeteim klúja. Úgy szeretném, ha itt lennél. Állandó hiányossága vagy az én beteg, vívódó napjaimnak. Talán az egész életemben a te hatásod volt reám a legerősebb s a legmaradandóbb. Írj, édes Lajoskám, hamar és sokat. Meleg szeretettel gondolok reád. Ölel, csókol

Csütörtök

Ady Endre

[Párizs, 1904. máj. 11.]

Kedves Gyurkám,

beteg vagyok újra, s majd megőrülök. Péntek délelőtt 11 órakor okvetlenül légy a Café de la Paix-ben, az utcai részen, künn ülj le valamelyik asztalhoz. Én ott leszek, s mindjárt elmegyünk egy orvoshoz: tolmácsom leszel. Nem akarom, hogy más jöjjön velem. Sejted, miért. Légy ott okvetlen: pénteken d. e. 11 óra. Ma pedig az esetben, ha Kont áldozócsütörtökön is tartana előadást, légy kedves azonnal egy ilyen kártyát küldeni, mert az asszonyok vágynak. Költséged természetesen az enyém lesz. Ölel szeretettel

Ady

[Párizs, 1904. máj. 31.]

Kedves Lajoskám,

legalább egy rövid levelet vártam volna tőled. Képzelheted, milyen lehetetlen, szomorú és tűrhetetlen a helyzetem. Legalább felét próbáld és csináld annak, amit kértem. De azonnal!

Ölel, s a legőrültebb izgatottsággal várja válaszodat

Endre

P. S. A Szilágy-nak majd küldök újra valamit, ha jobban leszek.

Páris, [1904.] jún. 3.

Kedves Lajos,

végre valami. Megkaptam Palásthy lapját. Fizettem két frank 20 centime portóbüntetést. Mért nem küldted keresztkötésben? Ám én szívesen fizettem volna koldus létemre jóval több büntetést is, ha egy sorod kapom a lap mellett. Nem értelek, s nagyon-nagyon fáj a dolog. Miért szakítottál velem? Pletykát csináltak? Rám lovaltak? Te különb ember vagy, mintsem olyan hívedet, mint én, kihallgatás nélkül elítéld és eltemesd. Három levelem után nem írsz egy sort sem. Nyomorgom, nagyon beteg vagyok, reménytelen és fáradt. De talán a te elhűlésed fáj a legeslegjobban. Egy embert, egyetlen embert, nem tudtam az életben szerezni és megtartani!! Pláne akit úgy megértettem és szerettem, mint téged. Fájdalmas. Nem is írok most másról. Neked kellene írnod előbb. S ha nem írsz? Akkor nincs értelme, hogy én újra tolakodjam. Köszönöm a lapot. (Brüllnének elküldtétek? Nagyon kellemetlen, hogy a nevem alatt jelent meg.) A régi szeretettel gondol rád, s ölel

92 Rue de Lévis

Ady Endre

Páris, [l904.] jún. 11.

Kedves jó Sándor bácsi,

nagyon fájdalmas nekem az s hónapok után is, bár közben utálatos nyomorúságok, betegség, szűkölködés stb. üldöznek állandóan, - nem tudom elfelejteni, hogy máról holnapra vesztettem el Sándor bácsi minden szimpátiáját és érdeklődését. Abba inkább beletörődnék, hogy Sándor bácsi értékemben s érdemességemben csalódott. De minden jel arra vall, hogy Sándor bácsi elhidegülése avval az idővel esik össze, mikor a Jövendő főmunkatársat cserélt. Lenyűgözőbb, leverőbb és bántóbb ez rám minden fizikai nyomorúságnál, s több heti tusakodás után, íme, rászántam magam, s megkérdem Sándor bácsit: micsoda süllyesztett engem a zérusnál is kevesebbre Sándor bácsi előtt, váratlanul, hirtelen? Kissé prepotencia ez, ugye? S mégis kérem Sándor bácsit, bármi röviden írjon nekem. A régi hódolattal üdvözli legtisztelőbb híve

92 Rue de Lévis.

Ady Endre

[Párizs, 1904.] jún. 22.

Kedves Gyurka,

levelednek megörültem. Már azt hittem, hogy Szent Pálként faképen hagytál bennünket. Holnap, csütörtökön 1 és 3 óra között szeretettel várlak, üdvözöl

Ady

[Párizs, 1904. szept. 8.]

Kedves Lajos,

pénzt köszönöm, nagyon-nagyon. Sorsomról körülményesen értesítelek. Adj át meleg üdvözletet zilahi jó embereimnek. Szidd le azt a büdös-rest Bölöni Gyurkát.

Csókol

Endre

[Nizza, 1904. szept. 20.]

A Rivierán vagyok, s maradok pár hétig. Szeretettel gondol reád bátyád.

Írj hosszú levelet.

Címem: Endre de Ady publiciste Nice Hôtel S.-Georges rue de la Paix.

[Nizza, 1904. szept. 24.]

Rossz Lajos,

ismét elfeledtél. Hogy várom leveleidet. Írj azonnal, s én is sokat írok. Most itt vagyok, s pár hétig itt maradok Nizzában. Címem: Nice Hôtel S.-Georges Rue de la Paix, Endre de Ady publiciste. Párisban pár napig Vészivel s leányaival bolyongtunk. Sokat beszélgettünk rólad. Leveled nagyon várja, s ölel-csókol

Ady Endre

Add át Désinek, Fehérnek (ha gondolod), Gézának, Szücsnek s Siposnak üdvözletem.

Ady

[Nizza, 1903. szept. 29.]

Adél rettenetesen nyugtalan és ideges Maga miatt. Nem kapta meg a Pestről küldött levelem, s a címünket nem tudja? Az Isten áldja meg, írjon azonnal. Kezeiket csókolja

Ady Endre

Cím Nice Hôtel S.-Georges rue de la Paix.

[Nizza, 1904. okt. 1.]

Nizzából s a halott Riviéráról, hol nagyon egyedül vagyok, meleg üdvözletet küld

Ady

E. de Ady Nice, Hôtel S. Georges Rue de la Paix

Csókolja a kezeit

Ady

Kérem, adja át Jolánnak üdvözletem s édesapjának is.

Ady

[Nizza, 1904. okt. 1.]

Kedves Bertuska,

táviratod késve érkezett. Nagyon nyugtalankodtunk. Tegnap végre úgy-ahogy megnyugtatott bennünket a leveled. Már otthon vagy. Nem tudok neked semmi jó újságot írni. Adél szerencsétlennek érzi magát. Sír miattad, önmaga miatt s minden miatt. Nemegyszer arról van szó, hogy megy haza, Nagyváradra. Dodó még csak nekem írt, s e levél sem alkalmas Adél megnyugtatására. Dodó azt hiszi, hogy mi itt iszonyú jól érezzük magunkat, s valóságos kéjutazás Nizza. Holott ez most rettenetes, halott, átkozott hely. Pláne pénz nélkül, mint mink vagyunk. Küldtél, öregem, Nagyváradi Napló-kat? Küldj, s írj sokat, pletykákat stb. Adél ma ágyban maradt, az eső esik. Csinos kis pár napra van kilátás. Szeretnék s remélem, fogok is neked jobb újságokat írni. Én most nagyon lázas, beteg vagyok napok óta. Iszonyú fejgörcsök kínoznak. Add át kedves mamádnak kézcsókomat. Téged lelkéből üdvözöl

(szombat)

Ady

[Nizza, 1904. okt. 6.]

Kedves Bertuskám,

hát nekem hiányzol is, ha nem is szaladtam el még utánad. Azonban én neked (no, végre) nem. Öreg, te alighanem fülig szerelmes vagy Biróba, mert nemigen írsz nekünk, van valami fura szárazság a levéltónusodban, s nem beszélsz Biróról. Ami e jeles urat illeti, erre sok panaszom van. Nem ír újra. Én írtam neki egy levelet, s ebben Adél egy levele is küldődött hozzád. Ezt már régen át kellett volna adnia neked, s te nem is említed a dolgot. Úgy látszik, szegény, pofonok terhe alatt föl van függesztve vizitelő szabadságában. (Meg ne mondd ám ezt neki.) Egyébként is furcsán állunk a levelekkel. Én, öregem, először is Guttmannékhoz írtam címedre egy levelet, s ebben volt nizzai címünk. No, jó. Ez Guttmannék lezser házirendje vagy más ok miatt elkallódott. Beletörődtem. De te azt mondod, összesen két levelet írtam. Öreg. Legalább öt levelet írtam. Úgy látszik, az én hozzád írott leveleimnek kül- és belformátuma egyforma. A pogácsát küldd már! A Napló-t is sűrűbben küldhetnéd! Én három napig őrült lázban feküdtem, s nyomorék vagyok most is. Bizony, öreg - sajnos -, komoly beteg vagyok. Kezeltetnem kell itt Nizzában is magam. Adél és Dodó között még mindig reménytelen az állapot. Bár csak már fordulna valamerre, s főképpen - én szegény jogosan s megszenvedetten önző lény is szert tehetnék egy kis egészségre s kedvre. Hát, öreg, e levelet is transzponálhatod magázó hangnembe. Adélnak két levele is van, melyet te nem említsz. A Biró-félén kívül s óta is küldött már... Ezt a levelet bajos lesz a mama előtt olvasni, ugye? Add át mindenesetre azért kézcsókomat s üdvözletemet neki, nemkülönben Margitnak. És pletyka már nincs Nagyváradon? Szervusz, Öreg.

Csókolja a kezeidet beteg, régi szerelmed.

(Csütörtök)

[Nizza, 1904. okt. 9.]

Édes fiam, Bölöni György,

no, végre is eszedbe jutottam. Élek. Beteg vagyok. Nem tudom, holnap mi lesz. C'est tout. Hanem a kérésed nemigen tudom ám most teljesíteni. Itt élek három hét óta Nizzában, s nem tudom, mikor kerülök vissza Párisba. Ez nem azt jelenti, hogy most már okod van nekem nem írni. Írj a párisi címemre. Ha visszatérek, s nem lesz késő, rendelkezésetekre állok. Zboray kedves úriember. Egyszer Váradon beszéltem vele. Mondd, hogy üdvözlöm őt. Nemsokára én is bűz-Budapestre kerülök. Ölellek

Ady Endre

[Nizza, 1904. okt.]

Kedves Bertuska,

két csomag lapot kaptam tegnap restante a postán. Ma reggel megjött a száz frank, melyre nem volt semmi szükség. Hát nem jobb lett volna ez neked? Erről azonban írjon Adél. Én mindenekelőtt megköszönöm neked, hogy megjavítottad Birót. Aztán újságolom, hogy elég unalmasan élünk. Az Adél életprogramja, mint tegnap csúfolódtam, ez: 8 óráig lefeküdni, nyolc óráig aludni s nyolc óráig fölkelni. No, az enyém sem sokkal bölcsebb és munkásabb. Tíz nap óta alig írtam tíz sort. Folyton az a gyötrelem kínozott, hogy beteg vagyok, s olyan beteg, hogy meg kell ölnöm magam. Tudod, valószínűleg olyan pattanás, mint a nyakamon volt, nőtt az orromba.* Képzelheted, s látszott is!... Egy kicsivel most már jobban van tán a seb. Dodót elküldtem az orvoshoz megkérdezni, s az orvos valamennyire megnyugtatott. Tettünk néhány kirándulást Cimiez-be, Mentonba, Cap-Martinba, Monte-Carlóba stb. Az idegeim még mindig nem olyanok, hogy élvezni tudjak. Adél is messze van attól, hogy normális legyen. Egyébként Adél még nem válaszolt egy szót sem Dodónak, s most már: hogy azt a levelezőlap-dolgot megtudta, meg, hogy nem jött meg a te párisi leveled, nem is akar. Lakásunk tűrhető. Két kicsi szoba. Reggel teázunk, s este is csak teázunk. Ellenben délben egy nagyon jó konyhájú vendéglőben eszünk 6-9 frankért. Én kaptam Dodótól 50 frankot kölcsön, a Budapesti Hírlap-tól - már vagy egy hete elmúlt - táviratilag 100 frankot, s a Pesti N.-tól s Jövendő-től összesen: 92 frankot. Várok a P. N.-tól. Éhezni hát nem éhezünk, ha nem is vagyunk milliomosok. Én ugyan este néha úgy érzem, megennék tíz-tizenöt káposztatölteléket, de e sejtésemről bölcsen hallgatok Adél előtt. Spórolni kell. Sok megy el különösen apróságokra. Bölöny Gyurka, aki nem tudja, hogy Te Váradon s én Nizzában vagyok, üdvözöl kézcsókkal Pestről. Kacér még Párisban van. Onnan írt egy levelezőlapot a minap. Szervusz, édes öregem, én is csókolom a kezedet. Mamádét is. Küldj Napló-kat, ámbár üresek és buták. Híved

Ady Endre

P. S. I. Tekintettel arra, hogy a múltkor egy levélben megígértem, hogy többé nem tegezlek, s erről most, íme, elfelejtkeztem - fölkérem Magát, kedves Bertuska, transzponálja át e tegező levelet magázó hangnembe.

P. S. II. Adél erőszakosan megjegyzetezte a levelem első lapját.

P. S. III. Nem hiányzom egy kis veszekedéshez?

P. S. IV. Várady Zsigával mi van?

[Brüll Adél írásával:]

* tudod az a híres párisi pattanás, amit még te is láttál. Ady pedig 24 óráig tud aludni sőt még többet is.

[Nizza, 1904. okt. 10.]

Kedves Lajosom,

leveled, melyet Bertuska jelzett fölvidámított, már amennyire én fölvidámítható vagyok. Betegség kínoz, s néha az őrültség hajt, az ideges hipokondria, mely nekem talán a betegségnél is nagyobb betegségem. Gyönyörű most már a Riviéra, én nem élvezem. Alig van nyugodt öt percem, kínozom magam. Ebből - emlékezz reá - nagy ostobaság történik még egyszer!... No, de maradjunk közelebb. Meddig maradok itt? Ameddig csak lehet, s talán addig, míg a "rejtelmes Adél asszony" itt lesz.

A "rejtelmes Adél asszony". Nagyon nemes, nagyon okos, nagyon jó és nagyon szerencsétlen asszony. Én mit becsülök benne legtöbbre? Valószínűleg (kicsit szégyenlem), hogy ő mindig és nagyon törődik velem. Kivételes jó s rettenetesen igazságtalan tud lenni hozzám. Rossz soha. Mondjuk: nagy skálájú lélek. Szerencsétlenné őt is az teszi, ami engem, téged s minden más értelmes embert. Nagyon szerencsétlenné: a sors, amely még szokásait tekintve is nagyon komisz volt vele szemben s az - idegei. Ha meg nem bolondulok, s valamit nem mívelek, találkozom egyszer veled, s elmondom a többit. Jólestek tanácsaid. Egyet-kettőt talán megpróbálok. De te magad is tudod, milyen bajos mindez messziről.

Dehogy szerződtetett a B. H.! Azért mégis hálás vagyok neki. 130-150 frank mégiscsak biztos havonként. Ma hónapokon át tartó küzdelmek után kapok végre a P. N.-től s Jövendő-től (a kettőtől összesen) 92 frankot. Átmegyek Monte-Carlóba, s elvesztek 165-öt!... Meg ne mondd ezt Bertuskának!... És most valamit Bertuskáról. Mindenekfölött okos, dacos és nagyon jó. Ezt tán már sejted. Neki is, Adélnak is végzete elsősorban az anyja. Mint Adél mondja: "Anyuka bájos, mint egy angyal, s rossz, mint egy rossz kiskutya." A legönzőbb, legtelhetetlenebb vágyú nő, aki talán titokban már azon a hallatlanul igazságtalan földi renden is éjszakákat sírt már, hogy a gyerekek rendszerint az anyjuknál - fiatalabbak. Féltékeny a lányaira. Javukért mit sem tenne, bajukban csak molesztálja. Mindezt jóhiszeműen, bájosan, márkizi gráciával. A többit elgondolhatod. A család nagyon milliomos volt egykor, de mióta a lányok emlékeznek, már csak úgy éltek, mintha azok lettek volna. Vannak milliomos rokonaik, de azokhoz ők nagyon is büszkék. Ők, Adélék, Bertáék. Brüll Ignác, a konzul nagybátyjuk, aztán Stern Marci. Közeli rokonaik Kovács Ákosék stb. Közeli rokonuk volt a nemrég elhalt Mihályfy (Mihelfi) Emil. Talán legközelebb jobban s többet tudok összeszedni róluk. Berta huszonnégy éves (hiteles és pontos szám kegyetlenül). Egy sereg kérőt már kikosarazott.

Ha kedves és jó leszel, mindjárt írsz: akkor én is többet írok. Talán akkor nem lesz olyan veszett, átkos órám, mint a mostani is. Ám akartam neked akármilyen módon is válaszolni: önzésből, hogy te is tégy majd így.

Ölellek, Lajoskám, igaz, meleg szeretettel, s kérlek, fogadd e mellé Adél asszony üdvözletét, kinek sokat szoktam rólad beszélni.

(Hétfő)

Ady Endre

A levelem, öreg, ne mutasd meg Bertának! S persze senkinek.

[Nizza, 1904. okt. 17.]

Csaknem két hétig nagybeteg voltam, s feküdtem egy szomorú nizzai szállodában. Pár nap múlva utazom Párisba, s talán mihamar viszontlátom magukat. Beköltöztek már Pestre?

Kézcsókoló híve magának és k. Jolánnak

Ady

[Nizza, 1904. okt. 26.]

Kedves Berta,

alighanem úgy van, hogy te nem kapsz tőlem mostanában sűrűen levelet. No én még úgy se tőled. S ez jól nincs. Én már tegnap vezekeltem, s egy neked küldendő újság minden szélét teleírtam. Most pedig, íme - nagy dolog -, levelet kapsz!... Illően elkomolyodva azonban, ne hidd, hogy azért nem írok, mert veszekedett boldog vagyok. Bajom van a lapokkal. Sok az anyagi gondom. Nem tudom, mit csináljak. Aztán az Adél sok és beszűnni nem akaró keserűsége. No és mindenekfölött a nyugtalanító és lesújtó betegség!... Szóval, öreg, ha mostanában gondolok reád, úgy tűnsz fel, mint a vidámság legboldogabb tulajdonosa mimellettünk, kik a jókedv végleges vagyonbukottjai vagyunk. Szegény Adél nem nyughat meg. Olyanok az állapotok, hogy haza nem mehet. Én meg lehet holnap vagy holnapután már az előtt a kényszerűség előtt állok, hogy itt nem maradhatok. Biród haszontalan ember. Nem ír. Te meg, öreg, mintha egy kicsit elszellemtelenedtél volna (szépen van írva, mi?). Hát mit csinálsz. Nem volnál hajlandó bennünket vendégeidül látni? (Adélra, szegényre ez a tréfa még komollyá fordulhat.) Szereted Birót olyan őrülten, mint egykoron engem? Miért nem halatod meg Fehérnét? Csinálj már valami nagy váradi szenzációt. Kedves Mamádnak add át kézcsókomat. Üdvözletemet Margitnak. Szeretettel s barátsággal üdvözöl híved

(szerda.)

Ady

[Nizza, 1904. nov. 4.]

Mélyen Tisztelt Nagysád!

Szeretnék levelet írni, ha volna ehhez elég írnivalóm. Nincs. Egyhangúság, sivárság és keserűség. Ez nem érdekes. Meddig leszek még itt, nem sejtem. Megzavarodva s álmélkodó szomorúsággal értesülök B. esetéről. Mi van avval az emberrel? Ez különös és rejtelmes eset. Írok neki holnap-holnapután. Nagyszerűbb újság semmi Váradon? Tehát még mindig én vagyok az álmok királyfia? Beleegyezem. Illetve: tűröm, megengedem.

Mamája őnagysága s a Maga kezeit csókolja

E.d.A.

[Párizs, 1904. nov. 17.]

Bocsásson meg. Tizenkét napig Nizzában voltam újra. Milyen meleg, fényes ott minden. Virág, szín, ragyogás. Itt pedig köd van, hideg és szomorúság. Tíz-tizennyolc nap múlva alighanem Budapesten leszek. Ha már fázni kell, inkább otthon fázzak.

Csókolja kezeit - s a Jolánéit - szegény, fázlódó, igaz híve

Ady Endre

[Párizs, 1904. nov. 17.]

Édes Lajoskám,

még Nizzában ért a pénz. Hálás köszönet érte. Két nap óta Párisban vagyok. Óh, rettenetes itt! Nizzában s a Riviérán 21 fok meleg van, ragyogó, csupa-virágos május. Itt pedig köd és hideg, akár Londonban. Budapestre erősen hívnak két helyre is. Vészihez megyek. Ma írom meg neki, hogy küldjön előleget. Persze haza ilyenformán nem mehetek. Tudatlak majd annak idején. Ölel, csókol

Endre

[Párizs, 1904. nov. 30.]

Kedves Bertuskám,

nem írtam, mert napokon át útra készen vergődtem. Gondoltam, majd írok Neked Budapestről. Annyira komoly volt az útiterv, hogy azt is elhatároztam: veletek töltöm, ha ki nem dobtok, a karácsonyestét. A világ nagyot fordult azóta. Egyelőre még Párisban maradok. Meddig? Nem tudom. De az sincs kizárva, hogy egy szép napon beállítok hozzátok. Adél, szegény, egy kicsit megnyugodott. Remélem, jobban lesz minden, s úgy látom, Dodó is rajta van. Élünk csöndesen, keserűen sokszor, reménykedve néha. A te exszobád most az ebédlő. A volt ebédlőt a Dodó üzlete foglalta el. Én más szobában és egy emelettel feljebb, de a régi hátsó házban lakom. Hiányzol, öreg, nagyon. Kezdem magamon konstatálni, hogy a vonzalmaim távolságokat kívánnak, ami elég szerencsétlen, perverzus lélekre vall: Adél mondja is néha.

- Szeretném, ha két hónapra, de csak két hónapra elmenne valahova. Biztosan megint nagyon szeretne.

Hát ez nem éppen így van. De egy atomnyit még Vele szemben is meg mer nyilvánulni ez az én fura lelki aberrációm - olykor. Hogy vagytok? Kedves mamádnak add át kézcsókomat. Margitot üdvözlöm. Nos, mi van Biróval? Én kezdek nagyon elhűlni ettől az embertől. Ez is zsidó, kezdem belátni. Szervusz, öreg. Te is zsidó vagy, de neked megbocsátok.

Híved s régi szerelmed:

A.

P. S. Ha akarod, ezúttal is szabadságában áll Nagyságnak levelemet transzponálni egy udvarképesebb és legálisabb tónusba.

(Szerda.)

P. S. II. Holnap kapok egy új magyar barátot. Geréby Palit, aki Debrecenben a fejem összekaszabolta, de én is az övét. Derék fiú. Mulatni jön Párisba. És Kacér? Nem járt Nagyváradon? Hát a házasságtervek? Eredj már férjhez, Öreg.

[Párizs, 1904. nov. 30.]

Páris, szerda. A két kiállított képhez s az okvetlen sikerhez gratulálok. Siker alatt értem, ha Maga egy kicsit bízik, lelkesedik és hisz magában. Ez okvetlenül így van. Vagy így kell lenni. Azt hittem, hogy Budapesten termek mihamar. Úgy látszik, nem kellek. Egyelőre tehát maradok. Nagy Páris nomádja, akitől ezt a Nagy Párist, mely hideg és ködös most, még mindig irigyli Maga?

Kézcsók magának és Jolánnak.

[Párizs, 1904. dec.]

Kedves "Öregem",

e szó szomorú, születésnapi értelmében, üdvözöllek holnaputáni harminchatodik vagy hányadik születésnapodon. Ne búsulj, öreg. Örley Flóra meg Borcsa is szinte ilyen vének. Aztán ha csak úgy nem akad senki, hát végre is csak elveszlek én. Egyébként éltessen a Jehova, s legyen jókedved mindig. Én megint azért nem írtam, mert úgy volt, hogy hazamegyek. És látod, most is csak itt vagyunk. Élünk események nélkül, de sohasem anélkül, hogy egy-egy csinos szcéna ne kerüljön. Mit írjak még? Birótól, kinek én mit nem írtam, ma váratlanul nyolcsoros levél érkezett. Örömmel tudatja, hogy jan. 15-én a Napló-nál lesz már, Budapesten, s reméli: én is. A rövid levél kér, hogy ne ítéljem őt el, mert "vannak dolgok ég és föld között..." C'est tout. Mamádnak kézcsókom. Margitnak üdvözlet.

Szervusz, Öreg. A Seregek Ura vezessen hozzád egy házasulandó generálist vagy Izrael Istene egy milliomos izraelitát. Tisztelő igaz híved

Ady

[Budapest, 1905. jan. 11.]

ne légy meglepve, s ne ítélj el. Bizony én Budapestről írom ezt a levelet. Meg kellett lenni, s jobb így. Keresek összeköttetéseket, s talán már nemsokára úgy lehetek szegény, édes Adél mellett, hogy nem bántanak piszkos kenyérgondok. A Budapesti Napló-nál vagyok. Sírtam, zokogtam, mikor vonatra ültem, undor, düh és keserűség lepett el, mikor megérkeztem ebbe a pocsék, lehetetlen városba. Ha nem lenne most annyi dolog e csúnya, választási időben, már lent teremnék nálatok. Úgy vágyom erre. Talán három hét múlva ott leszek. Mert rettenetes itt, s enyhülne a keserűségem, ha legalább titeket láthatnálak. Nem kívántam nektek a régi úzus szerint B.Ú.É.K. De édes mamádnak s Neked is - tudod te - senki sem óhajt szívéből többet, mint én, jót, kellemest s boldogságosat. Add át ezt valami formában s nemkülönben Margitnak. Ha írsz, a Napló-hoz írj és - írj!...

Igaz baráti szívvel gondolok mindig rád, s üdvözöllek szeretettel

Ady

[Budapest, 1905. jan. 13.]

Édes Nagyságos Asszonyom és Dodóm,

már várok tőletek valami hírt. Élek, kezdek beletörődni a dolgokba, amennyire illik, s kezdek dolgozni. Lakásom még mindig nincs. A Budapesti Hírlap-hoz is ma megyek csak, s ma már föl is adom a pénzt, Dodóm. Olyan érthetetlen, lehetetlen még mindig, hogy nem tiveletek vagyok. Biró még nincs a lapnál. Most újra halasztást kért február elsejéig. Azt hiszem, nem is fog jönni. Írtam Bubinak is, mihelyst érkeztem, és haza is írtam. Várom nagyon-nagyon a leveleteket. Most megyek csak el Sándorhoz is. Érthető, hogy eddig még lélegzeni sem volt időm s erőm.

Nagyságos asszonyom kezeit csókolja, ölel, édes Dodóm

Ady

[Budapest, 1905. jan.]

Mindenem, Jóm, egyetlenem,

nem kaptam s nem is kaphattam még magától választ. De nekem szörnyű éjszakáim vannak, nem alszom már egy hét óta. Egy-egy kis félálmomban maga jön, mindig maga, elém. Minden fáj, amiben csak nem volt részem a maga életéből. Odavagyok most már igazán az őrülésig. Csak mehetnék, csak tíz percig láthatnám már magát. A szívem olyan rossz, olyan kattogó, hogy félek, megöl. S maga olyan rossz hozzám olyankor, ha képzeletben, hallucinációkban eljön. Mintha csak igaztalan vádjaiért akarna büntetni. Tudom, egy perc nyugalmam se lesz, amíg magától levél nem jön. (Még három nap legjobb esetben, bele lehet bolondulni.) Csak legalább úgy írna, hogy egy kis reményt kapjak. Imádom, csókolom, testét-lelkét szorítom, drágám, egyetlenem.

A.

[Budapest, 1905. jan.]

Édes Jóm, Mindenem,

ugye nem felejt el, ugye megtart engem? Alig tudom egyensúlyban tartani a lelkem. Magára gondolok, Magával vagyok mindig. Vágyom Váradra. Mihelyt megkapom a vasúti jegyem, megyek. Licut majd Sándorhoz próbálom elhozatni. Vasárnap Vésziéknél ebédelek. Azután vasárnap Kaboséknál. Iszonyú teher, de kötelesség. Csak jönne az a rossz Biró. Mégiscsak lenne valakim. És maga? Ugye nem a szabadságot érzi azáltal, hogy én nem vagyok ott? Óh, tartson meg engem.

Ezer csókkal csókolja gondolatban szerencsétlenül, árván, híve.

[Budapest, 1905. febr.]

Édes Drága, Mindenem,

hogy van, hogy érez, mit csinál? Jár ki sokat, látom Dodó leveléből. Akkor is künn volt, mikor azt Dodó írta. Hát fölszabadulást érez, hogy én eljöttem? Ne haragudjon. Ha sejtené, miket érzek, milyen rettenetes lelki szédülések betege vagyok. Maga nélkül... És ahelyett, hogy beleszoknék, egyre jobban érzem ennek a helynek s embereinek alacsonyságát. Bertától kaptam levelet. Alig várom már, hogy ott legyek. Nagyon szerencsétlen ember vagyok én. Nizza után éreztem csak, hogy mit adhatott volna Nizza, s most érzem csak rettentő valójában, hogy nem tudok, nem bírok maga nélkül élni... Az isten áldja meg. Még egy sort nem kaptam. Hát mi van?... Szomorú, vágyó lelkemmel keresem magát. Nyugtasson meg, írjon.

[Budapest, 1905. febr. 5.]

Édes Bertuskám,

nem tudom én itt megszokni, nem tudok én itt élni, nem tudom én, mi lesz itt velem. Adéltól nem jött egy sor sem még. Talán örült is, hogy eljöttem. Dodó írt egy levelet. Akkor is künt járt valahol Adél. Nagyon szerencsétlennek érzem magam. Nekem ellenségem az élet. Csak már leszaladhatnék hozzátok. Biró még nem jött meg. Talán elsején jön, ha jön. Még mindig az Adriában lakom: eddig Biróra vártam, hogy vele vegyek ki lakást. Dolgozom, s kesergek - néha a megőrülésig. Nem lehet ezeket papírra írni. Isten veled, írj, vidámíts egy kicsit.

Ölel igaz barátsággal. Mamádnak s Margitnak kézcsókot küld

Ady

[Budapest, 1905. febr. 6.]

Istenért, mi van? Írjon vagy sürgönyözzön.

[Budapest, 1905. febr.]

Édes Bertuskám,

kutatom, keresem Kacért. Nem lelem. Lehet, nincs Budapesten. Ha ezt bizonyosan megtudom, írok neki s apjának Beregszászra. Dodó egy levelén kívül semmi sem jön Párisból. Tudtam én ezt. Adél eléggé elárulta, hogy ő fölszabaduláshoz jut, ha én eljövök. Sejtem is már, mit kell nekem tenni. Megőrizni a régi Adélt, az enyémet, a mostanitól. Vasárnapra, lehet, leszaladok hozzátok. Ha éjjel érkezem, nem kaptok táviratot, s akkor szállodába megyek. Ha nappal - ezt hiszem inkább -, például vasárnap délben, táviratot kapsz. Mamád kezeit csókolom, a Margitét is, ölel szerető barátsággal

Ady Endre

[Budapest, 1905. febr.]

Édes jó Bertuskám,

Hát - - - - - - - - - - nem panaszkodom. Egy levél Párisból, mióta eljöttem. Egy levél. Nem baj. Én most már igazán leszámoltam. Nem hangulat. Evvel is, mással is, mindennel. Kacértól nem kaptam még választ. Várom, s megírom, ma már följött Biró. Egyébként semmi újság. Dolgozom, kínlódom, s mindennap megfogadom, hogy elmegyek haza Mindszentre. De végleg. Megválik, mi lesz. Írjál, édes Bertuskám. Mamádnak kézcsók. Margitnak is. Isten veled, kézcsókoló igaz híved

Ady Endre

[Budapest, 1905. febr.]

Kedves Bertuskám,

nagyon beteg vagyok. Tíz nap óta egy éjjel sem aludtam két óránál többet. A teljes idegrendszer-bomlás útján vagyok. Már az altatópor sem használ. Párisból, Dodótól, kaptam végre egy levelet. Haza talán vasárnap utazom. Sem lakásom, sem kedvem, sem tervem. Nem tudom, mi lesz.

(Folytatom, de másnap. Beteg voltam.) Jött Adéltól egy levél. Egy erőltetett, üres. Csak éppen, hogy írjon. Leszámolok mindennel. Most reggel utazom haza, az anyámmal beszélek, kimegyek Szentpétervárra. De nem untatlak a magam ügyeivel. Lehet, hogy beszámíthatatlan vagyok.

Kacértól kaptam egy táviratot: "Kitűnő ember, a legmelegebben ajánlhatom." Tegnap pedig az ide mellékelt levél érkezett. Még mindig szállodában lakom, robotolok végleg megfeszített idegekkel. Mindenki mar, bánt. Nem akarok itt maradni. Majd leszaladok hozzátok egy nap. Talán búcsúzni. Csókolja a kezeidet, Mamádét, Margitét.

Igaz barátod

Éjjel ½2 óra.

Ady

[Budapest, 1905. febr.]

Édes Mindenem, Életem, Szomorúságom,

maga írt nekem, hogy írjon éppen. Akkor, mikor úgy vártam egy szót, ami a szívéből jön. Beteg, őrült vagyok. Sokszor négy-öt napig nem alszom. Idegrohamaim vannak. És - Maga ír egy udvarias levelet. Rosszul mondom: egy csinált levelet. Ne haragudjék. Talán bolond vagyok. Meg nincs is semmi jogom. Ha még volna egy kis erőm, meg kellene feszítenem, hogy megtartsam az én Adélom alakját, s pusztuljak el evvel a képpel. A régi, nagy, óh, nagy illúziók rongyaival. Hiszen mondta is maga:

Csak nem leszek bolond, hogyha maga elmegy...

De nincs erőm. És magával van az én szerencsétlen, beteg lelkem mindig. Miért?... Nem bánom. Lesz valahogy. Hisz tudhattam volna is. Kibírom, nem bírom ki: mindegy. Bubinak most írtam levelet. Beszámoltam a beregszászi információról, s jeleztem neki, hogy két hét múlva lemegyek ismét talán - búcsúzni. Ha össze nem roskadok, megpróbálok egy ily idegen helyre menni. Maga pedig csak temessen. Lehet, hogy már régen túl van a temetésen. Csacsiság, hiába írom, és mégis ideírom újra: talán nem tudtam magának semmi sem lenni, de minden akartam. Soha olyan abnormis, lehetetlen, őrült ragaszkodással nem volt még valaki nőhöz, mint én magához. Lehet, nagyon hamar az egész életem punktuma fogja ezt magának bebizonyítani. A Végzetem akarta, hogy magánál ne tudjak pozitív érzéseket ébreszteni. Legyen, ahogy a Végzet akarja.

Életem, Mám, Holnapom, Mindenem, ezer csókkal csókolja a legdrágábbat, az én régi Adélomat, az ő szegény semmije.

[Budapest, 1905. febr. 22.]

Édes jó Bertuskám,

otthon voltam alig másfél napig. Úgy örültek nekem, hogy majdnem a szívem szakadt bele. De meg is döbbentek lesoványodásomon és kétségbeejtő, nyugtalanító neuraszténiámon. A szentpétervári tervvel előálltam, de olyan sírás tört ki, hogy megijedtem, s egyelőre ígéretet tettem: maradok. Lesz, ahogy lesz. Ha sorsom Schwarzer, úgysem kerülhetem el. Mindenesetre sokszor vagyok beszámíthatatlan, és szegény Adélt most úgy bántottam egy levelemben, hogy megérdemelném, mindörökre elfelejtsen. Azokat bántom legjobban, akik jók hozzám, s akik ha nem szeretnének egy kicsit, megőrülnék. És legelsősorban Adél. Most reszketek, hogy mi lesz. Nem tudom lemehetek-e vasárnap. Nagyon-nagyon vágyom. Ha most nem (legalább pár órára) a következő vasárnap biztosan. De az öreg Diósyt is meg kell látogatnom, Dodó máris haragszik. Beteg vagyok, édes Bertuskám, nagyon. Gondolj a te rossz barátodra szeretettel és szánalommal.

Mindnyájatok kezeit csókolja

(Szerda éjjel)

Ady

[Budapest, 1905. febr. 23.]

Édes Dodóm,

ti nem írtok. De én azért írtam volna, ha nem lenne ezer okom előtted pirulni. Ne haragudj rám, jó Dodóm. Éjjel-nappal bánt a hanyagságom. Nemcsak azt a száz frankot akarnám küldeni, de törleszteni is szeretnék már nálad. Eddig nem lehetett. Március elején újra kapok, biztatnak, nagyobb előleget, s elsősorban temiattad s tereád gondolva kérem ezt. Aztán a másik hibám is helyrehozom. Vasárnap Szegedre megyek fölolvasni. De vasárnaphoz egy hétre Váradon leszek, s édesatyádhoz visz első utam. Sándorral sincs időm egy teljes estére összejönni. Az igazolványod már kész lenne, de Kabossal nem álltunk még elő Vészinek. Küldj címemre valamit. Én nehezen, búsan élek. Még - Biró társasága nyújt valami kárpótlást. Egyéb bánatom is volt. Lajosnak nincs állása a jövő évre. Szóval a családból is csupa lenyomó teher szakad reám. Egy-két hét múlva kezdik talán szedni a verskötetemet, később egy novellás kötetet is próbálok kiadni. Kedvetlenül vágok bele mindebbe. Ez a piros-fehér-zöld özönvíz még azt a kevés kultúrát is megemészti, ami volt ebben az országban. Szomorú itt élni, hol a Nessi Pálok a hatalom, s Pósa Lajosok az írók.

Add át kézcsókomat őnagyságának. Hála Istennek ő nagyon jól érezheti magát. Ezt következtetem hallgatásából. Bár így volna. Éljetek boldogabban, mint én. Ölel hálás, szerető híved

Ady

[Budapest, 1905. febr.]

Édes Bertuskám,

minden vágyakozásom mellett sem mehetek vasárnap Nagyváradra. Szegeden kell felolvasnom. Képzelheted, milyen kedvemre lehet ez. De speciális okokból illik, sőt muszáj. Egészségemmel sehogy. Kedvemmel még így sem. A desperáltság legutálatosabb modellje lehetnék. Párisból semmi. Nem is igen várok már. Március 19-én Nagyváradon olvasok föl - talán. De azelőtt még szeretnélek látni, s lemegyek okvetlenül. Ha lehet, vasárnaphoz egy hétre. Biró néni vigasztalásom, akivel sokat vagyok együtt. Tervezek is olykor valamit. Ezek az öngalvanizálás percei. Talán mégis kiadok egy kötet verset. Ti hogy éltek? Mi újság van? Mi van férjhez menő ügyeiddel?

Mamád s Margit kezeit csókolja, üdvözöl a te szerető, mindig panaszkodó, keserű

Adyd

[Budapest, 1905. febr. 25.]

Kedves Bertuskám,

vágytam, akartam hozzád, illetve hozzátok lemenni, nem volt szabad. Adéltól egy leveled nyomán néhány nappal ezelőtt olyan rettenetes sorokat kaptam, hogy csoda, hogy egyébként is unott, kétségbeesett helyzetemben, kibírtam ezt. Neki tettél vele jót? Magadnak? Nagy kár, hogy mi nem tudunk mást, mint elrontani egymásnak azt a keveset, amit meghagyott az élet.

Mamád kezeit csókolja, Margitét is. A régi szeretettel gondol azért rád

Ady

[Budapest, 1905. febr. 26.]

Édes, Egyetlen, Jó és nagyon-nagyon - hozzám nagyon - rossz Asszonyom,

négy nap óta halogatom a válaszadást s négy nap óta százszorosan szenvedtem át, amit csak egy-két esztendő óta kínosat kellett éreznem. Mikor frázis nélkül, igazán hajótöröttnek érzem magam, kétségbeesett vagyok - jön maga, és el akarja rántani az utolsó deszkaszálat. Nem tudok itt élni, csak erőltetem, amit kapok ettől az élettől; tenni, amit egy magaménál több energia is elérhet majd; már most nem érték. Folyton a megalázkodás és a lázadás két végletén vagyok. Alig van egy-két emberem. Jól van, mondjuk, hogy néha, de igazán nem úgy, ahogy magának beárultak, hozzám méltatlan módon kesergek, vagy akarok vigasztalódni. De csoda ez? Aztán akadnak emberek, kik igényekkel lépnek fel, hogy törődjek velük, ami mindennél undokabb és unalmasabb. És elkeserítő. Mondjuk, hogy éppen akkor, mikor magától az a váratlan, kegyetlen levél érkezett, egy olyan incidens tett még elkeseredettebbé, hogy pláne egy nő, mindegy akárki, azt hiszi, hogy nekem más vágyam nincs, mint hogy ő beleavatkozhasson az ő életébe. Aztán sok apró, piszkos anyagi gond. Bántások. Sokféle csömör. És ekkor jön a Maga levele. Majdnem akkor, mikor mind e sok szomorúságból és pocsékságból kiemelt már az, hogy Magára gondoltam s arra, hogy jönni fog. Miért tette s teszi ezt? Vajon nem maga számolt le énvelem? Hányszor próbáltam megértetni, hogy maga nekem igen: az asszony, az Egyetlen, de azért jóval több, sokkal-sokkal több ennél. Maga nem hisz nekem. Ha még cél nélkül néha meg tudom magam mámorosítani, hogy írjak, csináljak valamit, Maga által, Magának s Magáért teszem. Édes jóm, Egyetlenem, ne bánts. Inkább írd meg, hogy hamar jössz. Lássa, milyen rossz volt Berta, csak azért, mert a büszkeségét megsértve képzelte. Én Biróért s vele meg egy kis színlelés okából szívesen mentem le Senkiékhöz ebédre, de sohse jutott volna eszembe, ha ez nem ad módot arra, hogy Bertáékat lássam. Meg aztán nem tudom, honnan veszi rólam értesüléseit. De jó és nemes dolog kultuszt csinálni az én eláztatásomból. Akár mint régen. Ma azért nem mentem le Nagyváradra. Megírtam neki. Drágám, jóm, ne legyen hozzám rossz. Sohse szerette s nem szeretheti magát soha senki úgy, mint én. Ezer csókkal az én édes Egyetlenemnek

[Budapest, 1905. márc.]

Édes Dutka,

Lengyel telefonon nevedben már meg is ígérte, e pár verset olvasd fel a Szigligeti Társaságban. De mindenesetre gondoskodj róla, hogy e versek felolvasót kapjanak. Ha Te olvasod, versíró voltodra apellálok, olvasd őket szeretettel. Szívességed barátian viszonzom bármikor. Én sajnos csak délben érkezhetnék Nagyváradra. Szombaton nem lehet leutaznom, s így nem is megyek. Kér, ölel, míg szóval is megköszönheti híved

Ady Endre

Lengyelt, Sipost s minden emberemet üdvözlöm. Ha esetleg közlője akadna a verseknek, nem bánom, de a Lelkek temetője nem közölhető, mert ez a kis vers a Figyelő-nek van ígérve.

Ady Endre

[Budapest, 1905. máj.]

Drágám, Mindenem, Jóm,

ha csak egy kicsit tud még emlékezni énreám, írjon, s írja meg, hogy jön. Beteg, bolond vagyok. Úgy érzem, hogy leszámol velem végre az élet. Ne hagyjon el egészen Maga, aki nekem több volt s több az egész életkomédiánál. Hiszen Maga, ha már utál, és elfelejtett, akkor is megteheti irgalomból, hogy még utoljára adjon egy kis illúziót. Nem leszek terhére, igazán csak kutyája leszek. De láthassam még egyszer magát. Nem voltam hideg, érdemetlen, rossz, csak látszottam annak a szerencsétlen lelki berendezésem miatt. Édes drágám, jöjjön. Nagy idegességem miatt júniusban szabadságon leszek, de ha előbb jönne, már mehetek Münchenbe. Bármikor. Én mennék. Próbáljon, ha már nem is jön magától, egy kis bocsánatot mutatni. Hiszen nem vagyok bűnös. Maga élt bennem, s nagy átkom nekem, hogy aki nekem az egész Élet, még ahhoz sem tudok jó és háládatosnak látszani. Látni akarnám, mert talán nem sokáig láthatom s hinni, hogy egy kicsit még vagyok valakije. Jöjjön, írjon, én Mindenem.

[Budapest, 1905. máj.]

Én Drága, Mindenem,

bocsásson meg. Tegnap már útra kelt egy levelem. Abban elmondom úgy-ahogy a mentségeimet. Sohse élt úgy Magával, a Maga lelkével az én lelkem, mint most. Hogy jön: ez az egyetlen, ami most erőt ad. Hogy gondol reám: ez az én legnagyobb örömem. Ezerszer, ezerszer csókolja, várja, akarja Magát, én édes, Drága Jóm, a Maga leghűségesebb kutyája. Csak írjon: hogy jöhet-e Kufsteintől a Déli Vasúton, így mehetnék csak Münchenig. Várja a levelét, én Drágám. Várja a Mamája, Berta, mind-mind szeretettel várjuk. És én jobban, többet várok Maga által, mint valaha. Mit csinál? Mikor jön? Írjon.

[Budapest, 1905. máj.]

Édes, Drága, Jó, Egyetlen asszonyom,

ahogy lázadozom minden ellen, ahogy csak véresre mart ajakkal tudok itt szóba állni emberekkel s dolgozni valamit valami jobbért, amit adhatna a jövő, Maga van velem mindig. Megírták, hogy lumpolok? Nem lumpolok. Néha-néha föltör bennem a csömör. Elég fizikai kínnal fizetek érte, a lelkiekről nem is szólva. Ennyi az egész. De mit csinálnék, ha Maga nem volna. Úgy rúgnék el magamtól mindent, talán az egész haszontalan életet, hogy gyönyörűség. De Maga van. És ha megváltozott, én megtartom Magát akkor is. Erővel űznék vissza a lelkemtől akárkit, ha esetleg közelednék s magát akarná elhomályosítani.

Nekem örökre kell a Maga alakja. Óh, ha csakugyan jönne. Milyen jó volna, szép volna. A mamája azt mondja, hogy akár sohse is akarja őket látni, úgy élhet otthon. Csak jöjjön, pihenjen. Én leszaladnék gyakran. Jöjjön, jöjjön. Ezer-ezer csók. Én Mindenem, Legjobbam, Legszebbem, Legkülönbem.

[Budapest, 1905. máj.]

Édes, ki nekem Több, mint valaha, Erőm, Gondolatom, Vigasztalásom, legyen elnéző. Ne haragudjék reám. Mindenem, úgy szeretem Magát, s olyan beteg vagyok. Ha egy levelet kapok magától, az ad egy kis életet. Lent voltam újra Nagyváradon. Várják magát. Várjuk mind. Csak jöjjön, jöjjön mielőbb. Én Innsbruckig elmegyek majd maga elébe, ha megengedi. Majd elfelejtkezünk mind magunkról, s csak magával fogunk törődni. Ne bántsa magát. Készüljön. Csókolja a lelkével, csókolja nagyon, nagyon a maga legalázatosabb, rossz, beteg, de magát nagyon szerető embere.

[Budapest, 1905. máj.]

Kedves jó Bertuskám,

le akartam ma menni Nagyváradra, s mert sajnos nem lehetett, végre legalább írok. Ha hallgatásomért el- és megítélnél, rosszul tetted. Te láttál már engem reménytelen, őrjöngő állapotban, betegen. Két hét óta ilyen lelki diszpozícióban élek. Annyira tűrhetetlen volt már a helyzet ezáltal, hogy a szerkesztőség maga ajánlotta fel, menjek el valamerre egy hónapra rendbe szedni széthullani készülő idegrendszeremet. Tehát júniusban úgynevezett szabadságot élvezek. Most már az a kérdés, mi van Adéllal, aki miatt elsősorban állok közel az őrülethez. Egy sor se jön. Azt sem tudom, mi a terve. Már nem akar hazajönni? Mit tudsz? Írj, édes Bertuska. Ha nem jön haza, vagy csakugyan idegen lettem neki, nem tudom, mi lesz velem. Csókolja a kezeidet igaz híved

Ady Endre

[Budapest, 1905. máj. 14.]

Nagyságos asszonyom és kedves Dodóm,

sok-sok bajomban is mindennap írni akartam már nektek, de halasztottam abban a hitben, hogy ma Nagyváradra mehetek. Azonban itthon maradtam, mert Biró Lajosnak kellett elutaznia a mamájához, s ketten nem lehetünk távol. Tehát múltkori nagyváradi impresszióimhoz csak a Berta leveléből fűzhetek egyet és mást. Nagy-nagy szeretettel óhajtják, várják otthon, nagyságos asszonyom. Azt tán mondanom sem kell, hogy én vagyok a legboldogabb mindenek között, ha csakugyan viszontláthatom. Sőt, ha szabad volna, az is sikerülhetne, tekintettel, hogy Kufsteinig szabadjegyem van, Münchenig Nagyságos asszonyom elé utazhatnék. De persze ennek úgy volna értelme, ha Nagyságos asszonyom úgy állíthatná össze a jegyfüzetét, hogy Kufsteintól a Déli Vonattal jönne. Azt hiszem lehetséges és gyönyörű volna, már rabszolgaságomat enyhítő, ha Münchent láthatnám, s ha útitársnak Nagyságos Asszonyom elfogadna. Napok óta ez az idea tartja bennem a lelket. Mert hát szomorúan élek. Nem elég, hogy idegeim igen rosszak, de a keserűség s az éjjeli élet néha belevisznek ártalmas züllésekbe. Nekem nem volna szabad éjszakázni. Egyébként pedig máris sikerült az íróvilágban közfélelmet és közgyűlöletet ébresztenem. Anyagilag csak annyival fogok jobban állni, hogy ezután tárcákért kapok még a laptól negyven korona pótlékot s a Magyar Közélet című hetilapból kritikai levélért ötven koronát. A Hét-tel alkuban vagyok. A két könyvemre is alkuban állok. Verses és prózai. Nehezen megy, mert arról van szó, hogy Mednyánszky illusztrálja a verseket. Csak így adna érte vagy 3-400 forintot a Pallas. A másikért mindenképpen keveset kapok. Kabos csinálja nagy kedves barátsággal az üzleteket. Csak már lenne belőlük valami. Társaságban igen-igen ritkán vagyok. Holnap kezdem a hidegvíz-kúrámat. Ez a helyzetem szignatúrája.

Veletek van gondolatban a legtöbbször Nagyságos asszonyomnak kézcsókoló híve, neked, Dodóm, igaz ölelő barátod

Vasárnap

Ady

[München, 1905. máj. 26.]

Édes Lajoskám,

álmatlanul, Marburgtól Münchenig havas téli világon át megérkeztem. Nem tudom, mikor megyek vissza. Nagyon-nagyon kérlek, ha lehet, csináld meg azt az ügyet. Nagyon fog kelleni. München pompás hely. Kabost, Rózsiékat s mindenkit üdvözlök, ölel

Bandi

[Starnberg, 1905. máj. 26.]

Édes Lajoskám,

szabadságon vagyok, s kóborlok a földi tájakon. Június 3-án vagy 4-én Érmindszentre érek, s otthon maradok vagy tíz napig. Hazajöhetsz-e?

Csókol

Üdvözlöm Gyulát, Kapust, Bothot stb.

Endre

[Budapest, 1905. jún. 1.]

Édes Nagyságos Asszonyom,

a kofferjét talán már meg is kapta. Éppen csak formalitásból kellett felbontani. Hozzá nem értek egy ujjal. (Hanem az egyik zár fel volt nyitva. Nem hiányzik valami?) Rengeteg dolgom s ügyem-bajom van. Most nem tudok többet írni. Pihenjen, s akarja jól érezni magát. Mindnyájuk kezeit csókolja. Legalázatosabb

Adyja.

[Budapest, 1905. jún. 7.]

Édes, Drága Adél,

a vonattól behajtattam a városba, mert nem tudtam, mit csináljak 3 óráig. Az öreg Ujházival s Lengyel Gézával töltöttem egy órát. A vonaton aludtam Pestig, s keservesen megbántam, hogy eljöttem. A remélt pénzt csak szombaton kapom meg, s addig szabadságom dacára okosabb dolog híján dolgozom. Jobb lett volna Váradon maradni. Licuékhoz holnap megyek el. És maguk hogy vannak, édes, drága Jóm? Nincs semmi új baj? Csókolja a mama, a Berta s Margit kezét, Licut, azaz Pistát is, legalázatosabb, kézcsókoló

Adyja

[Budapest, 1905. jún.]

Édes Bertuskám,

amit kérsz, a legnehezebb dolgok közül való. Egy betörésről, még ha Budapesten is történik, csak egy-két sort szokás írni. Hacsak valami nagy rendkívüliséggel nem párosul az eset. Komikus volna a dolog. Az ember inkább várna egy jobb alkalomra, s akkor dicsérné ki Gerőt. Ám valamit próbálok. Te mindenesetre azonnal írj, ha ezt elengedhetetlennek találod. Én szomorú, kétségbeesett vagyok, hogy itt kell tespednem. De örülök, hogy ti valamivel nyugodtabban vagytok. Csak tartana sokáig. Mindenkit külön üdvözöl, kezeit csókolja

Ady

[Budapest, 1905. jún. 11.]

Édes, jó asszonyom,

ma délután Dodótól kaptam nagyon hosszú, nagyon körülményes, de alapjában kedves s természetesen magáról szóló levelet. Nem akarom elküldeni. Sürgős nincs benne. Majd leviszem, ha levihetem. Őrült helyzetben vagyok. Becsapódtam a várakozásokkal. Holnap reggel mégiscsak haza kell szaladnom. Visszajövet beszólok Magukhoz, s esetleg fölhozom Licut, de hosszabb időre csak majd a hét végén mehetek Nagyváradra. Vissza kell jönnöm Pestre még rendezni egy és mást. Majd beleőrülök ebbe. Azt se tudom momentán, hogy mit csináljak. Hogy van?

Csókolja a kezeit magát látni vágyó s kétségbeesett

Adyja.

Mama, Berta s Margit számára üdvözlet. A betörőről mégiscsak írtam valamit, ha muszáj.

[Budapest, 1905. júl.]

Édes jó asszonyom,

jaj, jaj de rettenetes forróságban jöttem. Itt semmi újság. Pokoli hőség, dolog, öt újabb pör, és milyen nyomor. Milyen jó volt maguknál, magukkal. Mit szólnak szegény Bródyhoz. Ha most esetleg kedves is volna nekem agyonlőni magam (talán nem is volna haszontalan tett), várnom kell, mert rám fogják: őt utánzóm. Dodótól semmit sem kaptam. De maga írjon azonnal. Nagyon kérem. Nincsenek bajok otthon. A mama? Mindannyiójuk kezét csókolja. A maga legalázatosabb szolgája

Ady.

[Budapest, 1905. júl. 12.]

Édes, jó asszonyom,

Dodó valóban nem ír nekem, s már nem is várok tőle levelet. Maga írt már neki és mit? Sándor sem keresett.

Az öcsémtől levelet kaptam. Édesanyámat egy kis fürdőbe, Béltekre, küldte az orvos, augusztusra jő utókúrára Püspökfürdőbe.

Én halottfáradt vagyok. Ezt az érzést, ilyen állandóan nem éreztem még. Búsan élünk, mert Biró olyan, mint egy siralomházi lény. Szeretnék vasárnap legalább pár órára lemenni, de nem tudom, lehetséges lesz-e. Igen, magamra vállaltam, s utánakérdeztem: Braun Sándorné az, akit maga sejt. Mit szól Van der Hoske házasságához?

Kezeit csókolja alázatos

Adyja

[Budapest, 1905. júl.]

Édes, Minden, Egyetlen, Adél,

érzem, tudom, hogy ma már minden írott vagy mondott szavam semmi. Úgy szeretem Magát, úgy él bennem, mellettem, hogy nem is tudnám azt az őrültséget megkísérteni, hogy kimondani próbáljam. Ami az életnek megtart, ami jövő még lehet, az mind maga. És minden úgy legyen, ahogy maga akarja. Én már magán kívül mindenkiről lemondok, és ez a lemondás a legboldogabb követelőzés, mert Maga, Maga, Maga, Te vagy az ellenértéke. Túlestem, sajnos, megint összetörés árán a pesti tárgyalásokon. És most már csak a maga intése él bennem: egészség, hogy magával tudjak élni. Magával, Magáért s igazán még így ki nem pihenten is az vagyok Magához, mint és milyen egy bolond kisdiák. Ha képzelt vagy némileg jogos panaszai vannak ellenem, törülje le ez az én egyetlen nagy ragaszkodásom. Érezzen engem úgy maga mellett bajaiban, kedvetlenségeiben, addig is, míg újra s nagyon együtt lehetünk, mihamarabb, mint én Magát. Csókollak ezerszer, csókollak nagyon-nagyon, óh, te édes, de jó reád gondolni is. A te rossz, a te mégiscsak egyetlen Adyd, aki úgy szeret, ahogyan soha senki, még ő se szeretett, még Téged sem, mint most.

[Budapest, 1905. júl.]

Édes Jóm, Mindenem,

álmom, ébrenlétem, szenvedésem, örömem te vagy. Lásd és érezd meg, mennyire szeretlek. S könyörülj, ha tudsz és akarsz. Soha ennyire testem-lelkem nem voltál. Egész gyötrelmem s betegségem tekörötted vibrálnak. Ha úgy érzed, hogy igazságtalankodom, akkor lásd is meg az okát. Nagyon szeretlek, óhajtlak. Nagyon hamar el kell dőlnie a sorsomnak, mert így nem bírom. Százszor jelensz meg nekem éjszakánként, s én milliószor csókollak. Szeretlek, nagyon-nagyon, talán az elpusztulásig. Ha te ezt nem hiszed, s ha így viselkedsz, tönkremegyek, vagy nagyon veszettet, bolondot csinálok.

Csókollak, szorítlak, vágyammal benned vagyok te édes, egyetlen Asszony.

Szombat.

Ady

[Budapest, 1905. júl. 20.]

Itt vagyok a pályaudvaron. Medvét várom. Dodóval szépen, simán megértettük egymást. Semmi újság. Csak nagyon bús és nagyon beteg vagyok. Kézcsók

Ady

[Budapest, 1905. júl. 23.]

Édes, Drága Adél,

buta szerencsém van: jól sejtettem. Jól sejtettem, hogy ilyenféle levelet kapok Magától, ugyanis vasárnap nyomorult testtel, lélekkel is le akartam utazni. Szerencsétlen voltam s vagyok emiatt. Nem mertem elsősorban Dodóért. Hosszú levelet akartam Magának írni. Halasztottam, mert erőtlennek éreztem magam, s utáltam is magam evvel a napok óta tartó lelki, testi senyvedéssel, amely ellen valóban, mikor Medve Miklós érkezett, azon éjjelen, még Ősbudában is próbáltam gyógyulást keresni. Az ember sokszor őrült, s mert ezt titkolja, nagyon másnak látszik, mint amilyen. Én éreztem, hogy a múltkori viselkedésem a betegségemen fölül is bántó lehet magára. De nem tehettem róla. Őrült gondolatok bántottak maga miatt. Egyébként is én már panaszkodtam egyszer magának: én éppen magának nem tudok soha századrésznyit elmondani, mutatni, bizonyítani, amennyit szeretnék és érzek. Sőt lehet, hogy néha gonosznak látszom, igazságtalannak. Mért mondjam: el sem hiszi, hogy voltaképpen ilyenkor lakik maga legjobban énbennem. Nagyon is kitudott, eltolt a maga alakja mindent az én életemből. Ami nem szemrehányás. Se nem védekezés. Vasárnap reggel hat órakor már-már kimentem a vonathoz. Ekkor majdnem őrülten Birót kérdeztem meg, nem okosabb-e, ha nem utazom ezúttal. Ő józanul s barátsággal azt tanácsolta: a maga nyugalmáért ne menjek. Ám próbálja meg, kérjen bármit. Persze ami az én nyomorultságomból telik. Bizony mondom: jobban szeretem magát, mint még őrült embernek is szabad volna. Dodó itt van. A tegnapi napot együtt töltöttük. Talán holnap vagy holnapután utazik. Mondtam, hogy írjon magának. E levele után, a mai után, meg kell kérdeznem: lemenjek-e vasárnap, vagy sem? Megint lumpolásokról hall? Milyen lumpolásokról? Kegyetlenebbül kiszámítottan sem érkezhetett volna a maga levele. Legalább csak azt hinném el, hogy igazán haragszik rám. Csókolja a kezeit legalázatosabb

Adyja

[Budapest, 1905. júl. 30.]

Kedves Barátom!

én önt már régen ismerem. Sokkal kevesebben vagyunk - hiszem - mintsem akarattal is észre ne vehetnők egymást. A lelkét meg tudom érezni. Vívódásairól akár térképet rajzolhatnék, ha tudnák rajzolni. Vagy kétségbeeshetnék kettőnk s néhányunk helyett. A versei? Olvastam öntől még elszakadtabb, egészebb verseket. Meg tudom értetni magam? Ott fenn a nagy intellektus bércén vágja magát a földre bátran. Ne röstelljen csecsemő lenni. Rúgjon, ordítson, reszkessen, kísérteteket lásson, gügyögjön, bocsássa, ejtse vissza magát a mi gyermekkorunkba, amely olyan ideges, beteg volt, mint a felnőttségünk, de szentebb és feltétlenebb. Ebből lesz aztán a vers. Óh, nekem is ritkán sikerül, úgy, mint önnek. Pedig vívódó, nagy-nagy intellektussal porban fetrengő gyermek-lelkiállapotba hulló talentum: ez az igazi lírikus. Köszönöm a verseket. Felhasználom. E pár sort ne vegye kritikának. Ez az én kéznyújtásom az ön kinyújtott jobbja felé.

Szeretettel üdvözli

Ady Endre

[Budapest, 1905. aug. 22.]

Édes, Drágám, jó Adélom,

csütörtökön megyek, mivel szerdán őrült eseményes a nap. Nagyon kérem, ne haragudjék. Nekem fáj ez nagyon. Dódótól most kaptam egy lev. lapot, elég keveset. Alig várja látni én drágám, Mindenem.

Ady.

Bertának kézcsók.

[Budapest, 1905. aug. 30.]

Édes Adél, Drága.

Kedves Bertuska, semmi új lakásajánlat nem jött. A maguktól kapott szobaajánlatok közül talán egyet érdemes megnézni. A többi mind kokottutcákra szól. Az az egy is gyanús a francia nővel. Majd nézek még valamit. Dodónak megírtam, hogy nemigen lehet tűrhető lakást kapni. Beteg vagyok. Nem tudok aludni. Öt forintot küldök itt, csak a vasárnapi öt forintot, mert iszonyú a nyomor. Vasárnap, ha emberileg lehetséges, lemegyek. Egyébként pedig tegnap egy keserű jelenetet játszottam el a szerkesztőségben, s kijelentettem, hogy távozom innen még elsején. Sok okból, melyekről beszélni fogok. Drága, rossz Adél, nagyon vágyom magát látni. Kezeiket csókolja

Ady

[Budapest, 1905. szept.]

Édes egyetlen, Jó Adél,

minden ellenem esküdött. Vasárnapra az öcsém ittléte miatt még leszaladtam volna, de valósággal drákói szerkesztőségi ukáz parancsolt rám, hogy este bent legyek, s pár órára nem akartam menni. Azóta már két ízben maradt el az utam. Kijelentettem tudniillik, hogy ha akármi történik, nekem el kell egy napra utazni. De ez se sikerült. Utálok itt már mindent, s nem csinálok előttük titkot, hogy szabadulni akarok a Napló-tól, nem bírom itt ki s általában Pesten. Olyan napjaim vannak, hogy majd beleőrülök. És sohse vágytam Magát még olyan nagyon-nagyon látni, mint most. Ha Magát látnám, megnyugodnék. Itt minden bánt, földúl, zaklat. Lehet, hogy még e levél előtt én már ott leszek. Nem bírok a nyugtalanságommal. De még szombatig bárhogy leszaladok. Nem bánom, itt akármi lesz. Édes jó drágám, Egyetlen, nyugtalanul, betegen, nagyon-nagyon vágyom maga után. Úgy rémlik néha, hogy talán a vesztem érzem, s valami nagy dolog fog történni velem.

Alázatos

Adyja

[Budapest, 1905. okt. 2.]

Kedves Jolán,

elkésett levelemen, kérem, ne ütközzék meg. Érzéseimben nem haboztam egy pillanatig sem. Boldog voltam, mikor hallottam, hogy éppen Maga, kit tisztelek s szeretve becsülök, találkozott egy egész életre avval a barátommal, akit én hosszú esztendők óta szerettem jobban önmagamnál. Maguk megérdemelt, bizonyos boldogságra kerültek össze. Csak azért ez elkésett levél, hogy ne kételkedjék pillanatig sem: örömüknek jobban nálamnál senki sem örült. Kézcsókoló, tisztelő híve

Ady Endre

Bécs, [1905.] okt. 9.

Csókolom a kezét, Bertuska. Bocsásson meg, hogy ceruzával írok, de e lapot már indulni készülő vonaton írom. Lemegyek Váradra, s kegyes engedelmükkel tiszteletemet teszem. Referálok magának és...

este 10.

Ady Endre

[Budapest, 1905. okt. 23.]

Kedves, jó nagyságos asszonyom, Adél

végre valami életjel. Már azt hittem, hogy úgy tűnök el, hogy magáról mit se hallok. Mert eltűnőben vagyok. Egyelőre a napokban bevonulok Margitligetre, egy szanatóriumba. Nagyon beteg vagyok. Közel az idegek végső felbomlásához. A szerkesztőség maga akarja. Nagyon jók most hozzám. Vészi miniszteri tanácsos lesz, a sajtóiroda főnöke, nagy rang s névleg meg kell válnia a Budapesti Napló-tól. De ezzel szemben emelik mindannyiunk fizetését, s én havi háromszáz korona fizetésre szerződtetve leszek a sajtóirodához. De vajon visszakerülök-e a szanatóriumból? Biró h. szerkesztő lesz. Megkérdezték, van-e skrupulusom. Azt mondtam: semmi. Csak szellemi érvényesülésben és fizetésben nem akarnék hátramaradni, ha élek. Münchenből a legközelebbi vonattal, nyolckor elutaztam. Olyan szomorú volt, esős, hideg, nem tudtam maradni. Azóta hazakészültem egyre, de olyan gyönge vagyok s beteg, hogy halogatnom kell. A szanatórium előtt pedig egy-két napra hazaszaladok. Ha ír, mindig csak a Budapesti Napló-hoz címezze. Írt-e Bertának is? Én megírtam, hogy mit se tudok magáról. Csak most értesülök róla, hogy a Budapesti Napló-t régen visszaküldték Párisból. Ami Dodót illeti, egy árva sort sem kaptam tőle. Pedig válaszát vártam.

Csókolja a kezeit a maga hű, beteg barátja

Ady Endre

[Budapest, 1905. okt.]

Kedves Bertuska,

végre egy levél Adéltól, úgy történt, ahogy én jósoltam. Rá vall arra az emberre. Most hízelkedő és alázatos. Egyéb semmi. És hazudik. Például, hogy nekem válaszolt. Egy sort sem kaptam tőle. Nagy kegyesen megengedte, hogy írhassak olykor Adélnak. Hát jó. Én írtam. Tudod a nálunk történt változásokat. Engem s helyzetemet csak annyiban módosítja a Biró abszolute nem irigyelt, előrelátható s érthető "kitüntetése", hogy én elsejétől kezdve 300 koronát kapok a miniszterelnöki sajtóirodától is. Azaz - kapnék. Egyelőre be kell vonulnom - szanatóriumba. Az őrülés fenyeget. Pomázra megyek valószínűleg. A fizetésem azért kapni fogom. Mikor? Majd megírom. Könyvem dolgát is megakasztja ez. És te hogy élsz? Mit írt Adél neked. Üdvözöl barátsággal és szeretettel

Ady

P.S. Két előfizetési fölhívást küldök, íme, neked.

[Debrecen, 1905. okt. 31.]

Édes Nagyságos Asszonyom,

Érmindszentről jövök. Otthon voltam néhány napig. Délben kiszálltam itt Debrecenben. Medve Miklóssal ebédeltem, s a délutáni gyorssal utazom tovább. Egyelőre nem mehetek szanatóriumba a könyvem miatt. Azt akarnám, hogy megjelenjen mindenáron decemberre. November 15-ig pedig sok dolgom lesz vele. Nem tudok semmit. Majd, ha Pestre érek, hosszú levelet írok. Ott talán már Bertának egy levele is vár. Az anyámnak nagy keserűséget okoztam egészségi állapotommal. És maga hogy van, édes Adél? Mit csinál.

Szeretettel csókolja kezeit

Ady

[Budapest, 1905. nov.]

Édes, jóságom, egyetlenem,

akit gondolatban se mernék magam előtt mássá tenni, mint amilyennek láttam, tapasztaltam és vallom - hallgasson meg. Igenis megértem, igenis nemcsak a leveleimben s leveleim írtáig, de egy élet minden képességével értem és szeretem magát. Vagy-vagy-át is megértem, tudom, hogy minden joga megvan e vagy-vagy-hoz nem csupán önmagáért s magával szemben, de önmagammal szemben is. Ha azt érti, hogy senki se számítson mit se, ha magával szemben a konfliktusnak csak pici árnyékát jósolná, senki se fog számítani. Heccelődések, miket bánok, s magának olykori majdnem kicsinyes vádjai csinálták, ha néha másként viselkedőnek tetszettem. A szigorúan darab-kenyér megtartásához szükséges nexusokon kívül semmit se ápolok, semmit se fogok ápolni. Nem dicsekvés, de az én helyemben senki ezt igazabban nem tudná csinálni. Mert az én magához való hűségem nem attól függ, hogy maga lát-e, s nem olyan, mint amilyennek a magával való olykori viták, csúfondároskodások magával idegességében s asszonyos bizalmatlanságában elhitetik. Az a vádja, amit szintén gyerekességgel, tréfákkal kenettem magamra, hogy én I. Ady Endrét játszom magával szemben, nevetséges. Mindig mondtam, hogy nincs példa még a mi esetünkre. Mindig - s ha lehetett, mindenkinek - hangoztattam, hogy maga által vagyok valaki, ha vagyok. Ha fáj valami magától, az néha-néha egy kis nagyon-asszonyos gyarlóság, mely - én tudom legjobban, sőt talán egyedül - nem illik a maga mindenképpen egyetlen, csodálatos értelmű és ösztönös emberségéhez. Tovább is értem, amit gondol, s amit talán nem is írt meg. Mindenképpen igaza van, legfeljebb - ez volt s volna a maga által sokat szemrehányt két esztendő magyarázata - abban nincs, hogy hajlandó rólam egy könnyű gesztus után súlyos ítéletet mondani rögtön.

Édes Istenem, már írtam egyszer, idegeimből élő fajta vagyok, s higgye el - hiszem, hogy magában hiszi is - kevés emberpéldány van ma már olyan sok becses, jóindulattal, gyermekes, fehér hittel és szeretni tudással elég szkepszis és értelem mellett egy asszonyhoz, aki Magam, az élethez s önmagához, mint én. A többi: idegrángás, roham, szeszély, de múló és nem igaz.

Tartsuk meg egymásnak magunkat, s ne keressünk alantosságokat egymásban. Ember még nem akarta szilárdabban asszonyembertársával a minden lehető boldogságot, mint én, a híres momentáné. S rendelkezzék - meggondoltan írom - az életemmel, ahogy maga akarja!

Nagyon-nagyon csókolom.

[Budapest, 1905. nov. 5.]

Kedves és szeretett Nagyságos Asszonyom, édes, jó Adél, örökös hajszában vagyok, a lapnál sok a dolgom, anyagi bajaim és harcaim vannak, a miniszterelnökséghez szinte mindennap kell egy cikket írnom. Alig jutok hozzá, hogy írjak. Ráadásul a könyvem is sok dolgot ad. A szanatóriumba a könyvem miatt nem mehetek be legalábbis huszonkettedikéig. Nagyon stílszerű lesz huszonnyolc éves születésnapomon vonulni be szanatóriumba. A könyvemhez felséges illusztrációt készített Nagy Sándor. A mi gyermekünk című versem adta neki az ötletet. Gyönyörű. Biróval visszavonhatatlanul elhűltünk. Teljesen a családé. Átjött hozzánk munkatársnak Szini Gyula, vele igen jól vagyok. Valószínűleg le kell valamelyik napon Nagyváradra mennem. Egy rövid vizitet teszek majd. Szintén a könyvem miatt kell ezt tennem. Itt már rideg, csúnya tél van. Utálatos Budapest nagyon.

Magára gondol, s csókolja - kezeit

Ady

[Budapest, 1905. nov.]

Kedves Bertuska,

semmi, semmi az, amit írhatok. Adéltól naponként várok levelet. Egyelőre e levél késik. Én nem mehetek e hónap végéig szanatóriumba, mivel a könyvemmel sok bajom van, s egyébként is tömérdek az elintéznivalóm. Gyönyörű illusztrációt kaptam a kötethez Nagy Sándortól, az anarkista piktortól.

Ha lemegyek vagy lemennék Váradra, elnézhetnék hozzátok. Kezeiteket csókolja a te rossz barátod

Ady

[Budapest, 1905. nov. 13.]

Nagyságos Asszonyom, kedves, jó Adél

szántszándékkal halasztottam a levélírást ma estig. Úgy volt, hogy leutazom Nagyváradra. Pár nappal ezelőtt Bertától levelet kaptam. Tudatta, hogy egy napra Budapestre érkezik, s keressem fel Guttmannéknál. Elég jó színben van Berta. Valami üzleti ok miatt jött. Holnap délben utazik vissza. Otthon, Nagyváradon semmi különös. Berta aggódik maga miatt. A mama is - a maga módjai szerint. Megígértem, hogy meglátogatom őket Váradon.

Ami engem illet? Hajszolom magam. Lelketlen és kietlen az életem. Elpusztulok Budapesten. És ezer és egy ok miatt még szanatóriumba se mehetek egyelőre. Anyagi ügyeim nem javultak az új 300 koronával. Most már csak várok pár hónapot. Zavaros idők vannak, választások lesznek. Esetleg valamit próbálok. Ha aztán nem sikerül, s még lesz egy kicsit létezni kedvem, elmegyek valamerre külföldre. Ez már bizonyos: én nem tudok a magyar milieuben megnyugodni. Ami a Biró szerkesztőségét illeti. Istenem, nekem már ezt az örökös megelőztetést külső karrier dolgában meg kell szoknom. Egyébként pedig Vészi a család képviseletében léptette őt szerkesztővé, kvázi hivatalos ellenőrré Kabos mellett. Én megmaradtam a régi poszton. Elég szuverén vagyok. A Biró szerkesztősége abszolúte, gondolatnyira sem vonatkozhat reám. Brüszk szakítást a lappal nem akarok. Ők külföldre velem szerződést kötnek, ha megyek. Boldoggá tett, hogy tetszik a Rezeda kisasszony. Egy szeszélyes, bolond ötlet, melyet méltatlan életem százszámra termel lelkemben. Nincsen semmi magva az életből, a megélésből. Ez is elvágyakozás ostoba, züllött viszonyaimból. De valamit nem értek. Mintha maga nem kapott volna meg leveleket tőlem. Én írtam ám. Többször. Csókolja a kezeit, s magára gondol hű, igaz barátja

Ady.

[Budapest, 1905. nov. 19.]

Nagyságos asszonyom, kedves Adél,

azt hittem, karácsonyi ajándékul a kötetem küldhetem el Magának. Sajnos, nyomdai okok miatt csak újév táján lesz kész, amit a kritika céljából még szeretek. Beteg vagyok nagyon. Megint feküdtem három napig. És sokat kell aránylag dolgoznom. A karácsonyt valószínűleg itt és egyedül töltöm. Holnap vagy holnapután küldöm a szótárt és két Figyelő-t. Írtam a minap. Megkapta-e a levelem? Hogy él, mit csinál?

Csókolja a kezeit forrón és szeretettel híve

Ady E.

[Budapest, 1905. nov.]

Kedves Paula,

engedje meg, hogy zavarom Magát, s megkérem, próbáljon valamit Kolozsvárott, a kincses városban, az én könyvemmel. Miklóst a minap meglátogattam. Örülök a maga nagy sikereinek, s nincs nagyobb vigasz, mint végre újra látni magát színpadon. Csókolja alázattal kezeit híve

Ady Endre
a B.N. főmunkatársa

Budapest, 1905. nov. 30.

Édes, jó Nagyságos Asszonyom, kedves Adél,

három hét óta nem volt egy nyugodt percem. Úgy hittem, hogy Maga nem akar rólam már tudni. És nem tudtam beletörődni, hogy a mi barátságunk ilyen véget érjen. Félretettem volna minden büszkeséget, s ma délután már egy választáviratot küldtem volna, ha nem érkezik a maga levele. Leveléből úgy látom, hogy maga több levelemet nem kapta meg. Betegen s vigasztalanul élek. A politika itt mindent megbénít. Szubjektíve pedig a maga hallgatása is alaposan megkínzott. Ha lesz választás, föllépek. De bizonytalan ma itt minden. Egy bizonyos: én csak február 17-ig maradok Budapesten. Ha élek. Mert tegnap már olyan erős, nagy elhatározásom volt, hogy ott a maguk kertjében nyakammal fogadom az éjjeli gyorsvonatot holnap vagy holnapután. A kötetem félig ki van szedve. Ajánlva lesz egy asszonynak. Első ciklusa: Léda asszony zsoltárai. Sok bajom s gondom van. Összetűzésem a lapnál. A szanatóriumba se mehetek. Pedig nagyon kellene. Talán holnap leszaladok pár napra Kolozsvárra. Medve és Sárossy Paula hívtak meg. Különszobát rendeztek be, hogy legyek velük pihenve pár napig. De még ez sem bizonyos. Ha itt nem lesz választás febr. 17-ig, én elutazom Magyarországról. Vészi ad szerződést még tárcára s egy versre: havi száz forintot előre mindig. És szabad más laphoz dolgoznom. Hasonló föltétellel s összeggel szerződtetni hajlandó három lap is. Kérem, nézzen utána az én leveleimnek. A szótárt s a Figyelő-t elküldöm valamelyik nap. Nem érti a versem?

Csókolja szeretettel a kezeit

Ady

[Budapest, 1905. dec. 13.]

Nagyságos Asszonyom, kedves Adél,

bizony látom, hogy nagyon elfelejtett, amibe persze kötelességem minden szomorúság árán is beletörődnöm. Nem tudom, a leveleimmel mi történik. Én írtam s írok magának. Üres és szomorú az életem. Egy darabig őrült lumpolásba akartam folytatni s fojtani mindent. Rossz idegrendszerem azonban nem tűrte a dolgot. Ma olyan szolid vagyok, mint egy fegyenc s félőrült valósággal. A válság s néhány nap múlva már megjelenő kötetem miatt sehova se mehetek. Édesanyám is hív haza, de nem mehetek. Ő is tudja, hogy nagyon beteg vagyok. A politikában fölfordultabb és reménytelenebb minden, mint volt is. A szerkesztőségben Kabossal, Biróval kimondott vagy titkos harcban állok, így, ilyen üresen, reménytelenül élek én. Jobbat és szebbet kívánok magának mindenből. Jussak eszébe néha.

Csókolja a kezeit legszeretőbb híve

Ady Endre

[Budapest, 1905. dec.]

Édes, jóm, drágám, egyetlenem,

levél vár a rue St.-Anne-on. Azért írom ezt: hátha csak ide jössz el. Szeretlek, s meghalok, ha távol élek tőled.

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Bertuska,

itt járt Budapesten Fischer úr. Ő is, az Adél levelei is azt mondják, hogy béke lakik Párisban. Csak tartana sokáig. Én beteg vagyok, s készülök külföldre. Mihelyst a kötetem megjelenik, megyek. Nem tudom, merre. Párisba kívánkozom, s valószínűleg odamegyek. Végre elég nagy város, hogy Dodóval ne találkozzak. Hogy vagy? Ölel szeretettel igaz barátod

Ady

P.S. Regina néninek kézcsók. Szeretnék leutazni, de gyöngélkedem.

Ady

[Budapest, 1905. dec.]

Édes Adél,

nem sírok, nem átkozódom. Kétórai magamba roskadás után próbálok hidegen írni. Hála az égnek: maga és Dodó egyek már. Megértik egymás lelkét, s íme, egyformán látják bennem a komédiást. A komédiás kivételesen komolyan kíván maguknak minden boldogságot. Mégis megkérdem: mivel komédiáztam? Nem megírtam-e magának, hogy idegbeteg vagyok? Hogy keserű és kétségbeesett vagyok? Hogy lumpolok? Hogy magamhoz méltatlan életet élek? Hogy ki kell ragadnom magam, ha nem akarok elpusztulni?... Nem titkoltam semmit. Hiszen éppen ezért intéztem úgy az ügyem, hogy ma már az egész redakció akarja, hogy kimenjek külföldre. Majdnem készen van a dolog. A politika és a kötetem késlelteti. No de ez magát nem érdekli. Mit beszélt Fischer, engem nem érdekel. Az vagyok, aki vagyok. Maga ismer, s Magának nem szabad lett volna így ítélkezni. Hogy fuldoklom Budapesten, tudja. Hogy maga nekem mindenem, érezhetné. Maga másképpen akarja. Ne féljen, lesz nekem még ahhoz erőm, hogy magának ne alkalmatlankodjak. Én ha változtam, egyben változtam: magát egyre őrültebben szeretem. Érthető s nem nagy bűneimet nem titkolom. A lelkemet, az idegrendszeremet nem cserélhetem ki. Február végén vagy márciusban elmegyek Budapestről. Talán Párisba - talán Szt. Pétervárra. Ne féljen, Párisban sem fog látni, ha nem akarja. Én itthon meghalni sem akarok. De higgye el a komédiásnak, hogy ezúttal nem vár mást, mint hogy meghaljon. Valahol messze, még nem tudom, hol. Maga legyen boldog, édes Adél. Áldja meg az isten azért, amiket átéreztetett velem. Ha kegyes akar lenni, még írjon egyszer - a komédiásnak. Ha már beleesett a színjátékba, ne álljon ki ilyen kegyetlenül és hirtelen belőle. Ne siettesse az én végemet. Siet az, s elér önmagától is. Isten áldja meg, újra kívánom, éljen csöndben, békében, igazán és boldogan.

Ezerszer csókolja a kezét alázatos szegény híve.

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Szeréna!

Dehogy is haragszom! Nagyon kedves a levele nekem, de a benne foglalt kérést mégsem teljesíthetem. Hányatott ez a mi életünk, nehéz, és kedves, fiatalabb barátomnak nyugalmasabb, szebb életet szeretnék. Én is a család eltévelyedett báránykája lettem, amikor nem vállaltam az általuk álmodott "szolgabíróság" lehetőségét.

Viktor mindenesetre olyan tehetség, aki meg fogja csinálni a maga útjait és karrierjét. Bízza rá!

A bennem való bizalmát hálás szeretettel köszönöm.

Kezeit csókolja

Bandi.

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Bertuska,

szíves és kötekedő leveledet hálásan köszönöm. Könnyű neked! Én beteg vagyok, s nem tudom, mi lesz. Adéltól végre kaptam egy sem hideg, sem meleg levelet. Budapesten úgy érzem magam, mintha egy kráter tövében feküdnék. Én nem tudom, hogy mi lesz. Én volnék a legboldogabb, ha Adél végre akármi módon megnyugodott volna. Ez esetben csak a magam élete okozna fejtörést. Ez nem nagyon és nem - sokáig. Mivel a kormány megbukik, s képviselőválasztás nem lesz, úgy tervezem, hogy mihelyst a verseskötetem megjelenik, kimegyek Rómába. Hogy élsz? Mit csinálsz? Van-e már vőlegényed? Mikor találkozunk? Regina néni kezeit csókolja, Téged igaz barátsággal ölel

Ady

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Bertuskám,

fogom magam, s e levelemmel emlékeztetem, hogy Magának születésnapja van. Kérem, kérem, tudom, ez kényes ügy, de én nem tehetek róla. Tizenkilencedik születésnapjára (úgy gondolom, hogy ennyedik) sok mindent kívánhatnék. Pompás hangulaton kezdve, jeles mulatságokat, fényes, új ruhákat, ékszereket le, le az utolsó, rongyos férjig. De jobb, ha mindezt magára bízom: maga óhajtson bármit, ezennel beleegyezem. Mindenesetre, s ezt már egészen komolyra fordítom: még egy születésnapja előtt érhesse el a legjobb vágyainak bekövetkezését: kívánom szívemből.

Egyébként pedig maga csodálkozva kérdi, hogy én élek? Hát úgy félig-meddig, nem túlságosan sok hévvel, de mintha élnék.

Szeretettel köszönti Magát s az egész famíliát

(Szerda)

Ady Endre

P.S. Kérem, ha túlságosan rideg ez a magázó levél, suttyomban (a Mamától féltem) tegye át meleg és bizalmas tegező szólamra.

Budapest, 1905. dec. 17.

Nagyságos Asszonyom, kedves Adél,

mi újság van Maguk felé? Betegségemben erre gondolok legtöbbet. Nagyon beteg vagyok, s már öt kanál bromidiát szedek naponként. A kötetem most korrigálom. Lehet, hogy már karácsonyra megjelenik, de újévre bizonyosan. Őrült és lehetetlen a politikai helyzet. Addig, míg jobbra vagy balra nem dől, nem szabadulhatok innen. Pedig belepusztulok, már érzem. Ilyen nagyon-nagyon beteg nem voltam még. Karácsonyra, ha lehet, hazamegyek édesanyámhoz. Bertától mostanában nem kaptam semmi levelet. Isten vele. Csókolja a kezeit legszeretőbb híve

Ady Endre

Budapest, 1905. dec. 20.

Édes, jó Nagyságos Asszonyom,

egy tévedést akarok e levéllel kijavítani. Berta nem Nagyváradra utazott vissza, hanem Patosfára (u.p. Németlád.), s onnan kaptam ma tőle levelet, melyben szeretetre méltóan meginvitál engem is oda. Nagyon nyugtalan, hogy magától nem kapott levelet, s fáj ez neki, hiában magyaráztam s magyarázom levélben most újra a dolgot. A Cocarde-ot köszönöm, írni nem írhattam róla, de átadtam a kiadóhivatalnak, hadd zsebelje ki őket. Az életem rossz, vigasztalan. Nem is ezer, de százezer bajom, s csak egyre rosszabb lesz. A kötetem kész lesz, de alighanem - ráfizetek. Mindegy, hozzászoktam minden rosszhoz. Molnár Ferenc künn van Párisban Vészi Margitot látogatni. Úgy hallom legalább. Ödönnel találkoztam a minap. Sok igaz szeretettel érdeklődött maga iránt. A Verlaine-versekkel nehéz dolgom van. De párral már nemsokára kész leszek. Nem érdemes, ez sem érdemes. De a maga és a magam gyönyörűségéért. Mikor kapok már levelet?

Csókolja a kezeit, sokat gondol magára ragaszkodó híve

Ady Endre

Megkapta a Szini Gyula Ady-karikatúráját?

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves, jó Bertuskám,

nagybetegen írok neked. Ideggörcsökben vergődöm, s ezt súlyosbítja egy szörnyű, lázas influenza. Negyvennyolc óra óta nem aludtam, nem ettem. Állapotomat súlyosbítja az Adél dolga. Mióta veled beszéltem, semmi hír. Öt levelet küldtem. Semmi válasz. Ma mamádtól kaptam kérdezősködő levelet. Te se kaptál. Én megbolondulok.

Hogy lemehessek Patosfára, aligha lehetséges. Az ívet s pénzt küldheted akár nekem, akár a Pallasnak. És írj, édes Bertuskám.

Regina nénid kezeit csókolja, szeretettel üdvözöl

Ady

[Budapest, 1905. dec.]

Édes drágám, mindenem, Egyem,

nem ez a válaszom. Hiszen sokat akarok írni, sokat kell írni. Sohse volt Maga még annyira az én életem, mint most. Nem töltötte be még soha Maga úgy, minden percemet, mint most. Ne haragudjon, ha bolond, szomorú föllobbanásomban vádoltam a múltkor. Nagyon féltem Magát - még a maga s az önmagam gondolataitól is. Holnap szaladok le Váradra, s talán ott írom meg azt, ami valamennyire beszámol Magának az én csak Magáért élt életem egy-két epizódjáról, sóvárgásairól, kínjairól. Ne adj el könnyen. Szeress. Kérlek, kérlek. Ezer csókkal.

[Budapest, 1905. dec.]

Édes Bertuska,

három órakor visszautaztam, s e rövid idő alatt még Rienzi Mariskával is találkoznom kellett. (Ennek is volt része abban, hogy nem maradtam reggelig.) Halászt láttam, igen röviden üdvözöltük egymást, Fodor Gyulát s amolyan Fenyő Sándor-féléket stb., stb. Ez egy rövid óra. A többit Biróval töltöttem, aki kikísért. Édes Fiam, egyelőre levélben annyit, hogy nem szabad neked Biróra haragudnod. Én jól sejtettem, megértettem, s abszolváltam őt. Egyébként pedig, bár aludtam, összetört az út. Bús vagyok: Adél megint nem ír. A vége mégiscsak az lesz, Bertuska, hogy én nem sokat teketóriázok: semmi sincs úgy, ahogy megérdemlem, én elpusztítom magam. Ez ugyan elég vénasszonyos beszéd, s megtéve is legföljebb ifjú bonne-okhoz illő és mégis. Csömör, csömör és - - - - - - - reménytelenség. Isten veled, nem szomorítlak. Kézcsók Mamának, Margitnak. Szervusz

[Budapest, 1905. dec.]

Nagyságos asszonyom

talán rosszul is teszem, hogy írok. Három hete régen elmúlt, több levelet írtam, s választ nem kapok. Lehet, hogy Magának nem szabad írnom, s az én levelem tilos portéka. Mégis írok. Nem tehetek róla: aggódom. Édesanyjától is a második levelet kapom ma. Ne írjak Magának? Nem szabad Magával törődnöm? Nagyon fáj nekem ez a némaság. Még jobban fájna, ha Maga nem is óhajtaná az érdeklődésemet. Talán zavarom is. Ez esetben vegye enyhítő körülménynek, Nagyságos asszonyom, ideges betegségemet, s ha szabad kérnem: azt az igaz, odaadó barátságot, melynek tudomásulvevésével egykor olyan szerencséssé tett. Csókolja kezeit

Ady Endre

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Bertuskám,

betegen, félőrülten hát hiába várom a leveledet. Nem tudok semmit, s belepusztulok ebbe. Tegnap írtam Adélnak, hogy írja meg: azt akarja, ne érdekeljen a sorsa? Anyádtól újra kaptam levelet. Kéri, hogy írjam meg, ha tudok valamit. Ám én nem tudok semmit. És te is olyan vagy, mint Adél.

Isten veled,

szeretettel üdvözöl

Ady Endre

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Bertuskám,

harmadszor: bizony isten rossz vagy. Öreg közmondásokat nem citálok, hogy ki mint gondolkozik stb. De iszonyúan komikus, ha te két esztendő után komolyan vallod és hiszed, hogy nekem egyéb életcélom sincs, mint hazudni. Óh, dehogy. Sajnos, gyalázatosan keveset hazudok. Illetve: abszolúte nem tudok lenni sem diplomata, sem komédiás. Hiszed, nem hiszed? Hiszed. Még ha mást mondasz is. Kijelentem neked, hogy még a Laszky-ebédre sem lettem volna kapható sem Biróért, sem másért semmiért, ha ez egyszersmind nem adja azt a lehetőséget, hogy veled ha tíz percig is beszéljek. Tovább nem magyarázok. Érezned kell, vagy nem érzed. Akkor nem tehetek róla. Írj egy okos levelet, mert bizony isten bolondot gondolok, határozok, ha már te is ilyen könnyen intézel el. Ölel igaz barátod

Ady

Birót pedig miért bántod. Hát ilyen nagyon...?

[Budapest, 1905. dec.]

Édes, drága Mindenem,

nem veszett el a levele. Megkaptam, de nem akartam írni a háti levélben róla, mivel a Louvre-ban íródott, s gondoltam, hogy esetleg felbontható levélben nem lesz jó azt elárulni. Ellenben írtam a Rue St.-Anne-ra. Ide, hová ez a levelem megy. Szomorúan és betegen talál karácsony. Haza se merek menni. Miért búsítsam az otthonlevőket. Dolgozom, dolgozom, de csak hogy maga néha olvasson valamit tőlem. Nem érdemes, és úgysem kell az én írásom. Pláne e politikailag megveszett világban. Hogy keressek magamnak "képzelt okot és száz hazug mentséget", mint Baudelaire írja? Nem kell ezeket keresnem. A valóság az, hogy az én érzékeny idegrendszerem tönkremegy itt biztosan. Én csak maga mellett tudnék élni. Nekem csak maga érték és valaki e világon. Hogy pedig ez lehető legyen, arra mindig kevesebb a reményem. Én magát nem ránthatom ki a világba. S így mellé állhatnék, ha jobban nem lehetne. És ez lesz az én fátumom, még ha Budapestről sikerül is valahová elszabadulnom. Nem gondolhat annyit reám, nem szerethet úgy, mint én magát. Én mindenem, betegen, őrülten, nagyon szeretem. Halálig, ami talán nagyon hamar lesz.

Csókolja forrón...

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Bertuska,

az ívet s pénzt megkaptam. Nagyon köszönöm buzgóságodat. A kötet csak újév táján lesz kész. Adéltól nem kaptam levelet. Dodó jó, s nincs semmi baj. Mindenesetre ő jobban van, mint én, ki ismét feküdtem pár napig. Beteg, nagyon bús, reménytelen lény vagyok. A karácsonyt itt töltöm, egyedül, árván. Isten áldjon meg, szeretettel csókolja kezeidet s ölel

Ady Endre

[Budapest, 1905. dec.]

Kedves Barátom,

ezúttal is szívesen álltam rendelkezésedre. Ezúttal pedig én kérek valamit. A Pallas csak akkor adja ki a kötetem, ha elegendő előfizető jelentkezik. Barátsággal és szeretettel tégy meg mindent. Hálás leszek érte. Üdvözöl igaz szimpátiával

Ady

[Budapest, 1906. jan.]

Édes Bertuskám,

nem kapok tőled levelet. Te is úgy teszel, mind Adél? Én már nem hiszem, hogy Adéltól kapjak valamit. Bele is törődtem. Egy hét múlva jelenik meg a kötetem. Pár hétig pihenek valahol, s megyek Magyarországról. Hova, nem tudom.

Ölel s üdvözöl szeretettel

Ady

[Budapest, 1906. jan. 14.]

Kedves Bertuskám,

köszönd meg nevemben dr. Molnár úr végtelenül szeretetreméltó meghívását. Majd én személyesen köszönöm meg. Két héten vagy három héten belül lemegyek. Írd meg, mi az utolsó állomás? Az útirány? Kocsi van-e? Adéllal valahogy elintéztük a dolgot. A többiről szóval. A kötetem elkésett, de a héten már biztosan meg fog jelenni. Anyagilag: semmit sem hozott. Ellenben dühös támadások várhatók. Üdvözlöm az egész famíliát. Ölel

Ady

[Budapest, 1906. jan. 19.]

Édes jóm, én Mindenem,

idegesen írok, és sietnem is kell. Áldja meg az én szerelmem, amiért nem írt egészen gonosz levelet. Amit Maga M...-ról jósol, abszurdum, s szó sincs róla. Hogy ezt valaki meg nem érti: nekem nincs, se nem akarom, hogy más legyen valakim, mint Maga! Nem érzi? Én meg fogok innen szabadulni, s a maga közelébe iparkodok. Nagyon, nagyon szeretem. Lehet, hogy nem élek Budapesten úgy, ahogy illedelmes. Majd meglátná, ha valakinek valaki úgy hiányoznék, mint Maga nekem. A kötetem pár nap múlva kész. Kíváncsi vagyok tetszeni fog-e? A magáé ez a kötet teljesen. És én még inkább.

Ezer szomorú csók.

Ady

[Budapest, 1906. febr.]

Édes Jóm és Mindenem,

talán magának van igaza abban, amit ír. És én mégsem tudok mást, mint szerencsétlen lenni. Nincs reményem, s már keveset akarok. Bántanak, mert vagyok valaki. Még kész sincs a kötetem, már lapokban is marnak. Ez a lekötött szerkesztőségi élet megöl. Egyelőre pedig, míg valami politikai változás nincs, én nem mehetek sehová. De különben is mit ér, ha oda nem mehetek, ahol Te vagy. Én egyetlenem, téged szeretlek csak, s meghalok nélküled. Bár csak kiszaladhatnék Párisba, de lehetetlen. Csak egyszer látnálak még.

Ezerszer imád, csókol

Ady

[Budapest, 1906. febr. 27.]

Nagyságos Asszonyom,

csak vasárnap utazom el valamerre. Úgy egyeztünk meg Kabossal, hogy most ő menjen el néhány napra előbb. Berta itt volt pár napig. Háromszor meglátogattam. Hihetetlen leveleket kapott, szegény, az anyjától. Röviden társalkodónénak küldi, vagy menjen ki - Amerikába. Én hajszolt emberként élek, mióta a kötetem megjelent. Kiss József és a Hét vidéke gyűlöl, de udvariasságból dicsér. Néhány lap agyon akar hallgatni. Néhány lap viszont ízetlenül magasztal. Marakodnak rajtam, s utálom magamat. Megérteni egyik sem ért meg. Mind messze jár tőlem. No de híres ember lettem, a fene egye meg. Úgy undorodom mindentől, mint soha. Ezért? Hát érdemes ezért? E hónapban szállodába megyek lakni, mert egészen bizonyos, hogy csak áprilisig maradok Budapesten. Menekülök innen. Hogy él? A Sorbonne-on Bölönyivel nem találkozott? Még mindig nem tudom a címét. Csókolom a kezeit.

Szerető, igaz híve:

Ady

[Budapest, 1906. febr.]

Édes Bertuska,

a könyveket ma küldetem el. Ma este elutazok az édesanyámhoz. Lehet, hogy pár nap múlva csak betoppanok hozzád. Szeretettel

Ady Endre

[Budapest, 1906. febr.]

Kedves Margit,

megkapta-e a verseskönyvemet? Nem értenek meg, és bántanak érte. Párisi terveim még mindig a régi embryoállapotban vannak. Nagyon szerencsétlen vagyok, s csúnyán élek. Mert csak ezt írhattam volna magának, egyre halogattam az írást. Most azonban különös okom is van. A Jövendő-ben valakinek cikket kellett írni Magáról. Én elvállaltam azért, hogy sok ízetlenséggel ne illessék Magát. Félek, hogy én is ízetlen vagyok a cikkben. De legalább becsületesen lelkesedtem benne magáért. Kérem, bocsásson meg az írásért. Mit csinál, s mikor jön haza? Ott találom, ha kimegyek (ha... ha... annyi ha kell ehhez) áprilisban? Szép és meleg-e Páris? Csókolja kezeit legtisztelőbb híve

Ady Endre

[Budapest, 1906. márc. 4.]

Kedves Fülep Lajos,

bátyádnak mondtam már, hogy ellened vétettem. Válasz nélkül hagytam egy kedves leveledet. Hogy vezekeljek, s hogy megismerjelek személyesen, igazán régi akaratom. Az éjszakába idézni nem akarlak. Ha nincs ellenedre, hétfőn este kilenc órakor légy a Szabadság kávéházban.

Szeretettel üdvözöl híved

Ady Endre

[Budapest, 1906. márc.]

Kedves Margit,

köszönöm két jóságos és meleg levelét. Gyakran vágyom én Magának írni, de attól félek, hogy tombolni fog az egoizmus a leveleimben. Mert keserű vagyok, kissé túlságosan magammal és mindig magammal foglalkozó. Akik jók hozzám, azokat mindég a magam dolgaival molesztálom. Két nap múlva megyek a Direktorhoz párisi utam dolgában. Legkésőbben április végén künn kell lennem. Vagy már sehova se kell és lehet majd mennem. Irigylem Magát, Margit. Párisért, a hitéért, az erejéért, aztán, hogy Maga nő, mindenért. Mennyivel jobb Magának. Künn lesz még április végén? Csókolja a kezeit tisztelő barátja

Ady Endre

[Budapest, 1906. márc.]

Édes, drága Mindenem,

ugye szeret egy kicsit? Akarja, hogy külföldi utam célja Páris legyen? Odavágyom, a Maga közelében akarok lenni a kevésig, amíg élek. Sok dolgom van, és sok bajom. A sajtóirodának dolgozom, a Népszavá-nál tárcákra szerződtem le. Holnap-holnapután dől el, kapok-e a kormánytól is valamit. Az idegességem egyre nő. Bromidiával alszom el minden éjjel, ha elalszom. Menekülnöm kell innen, mert katasztrófa lesz. Most már a könyveimért is itt kell maradnom. Helyt kell állnom: iszonyú támadások készülnek ellenem. Azzal áltatgatom magam, hogy Maga velem van, gondol reám. Igen. Én drágaságom, mikor láthatom Magát? Látom-e vajon valamikor. Írjon, és szeressen egy kicsit.

Ezer vágyó csókkal

Ady

[Budapest, 1906. márc.]

Édes Drágám, Mindenem, Adél,

elárulok valamit, amit nem kellene. Ki akartam mindenáron Kufsteinen át utazni Párisba s meglepni magát. Azt mondtam volna itt, hogy Abbáziába megyek. De csak, harminc órát tölthetnék Párisban, s félek, hogy az öt-hat napos út összetörne, s elvenné az illúziómat Páristól. Áprilisban úgyis megyek, megyek mindenáron, s látnom kell magát. A napokban igazán el fog most már dőlni az utolsó kérdés is. De azért még mindig lehet, hogy valamelyik napon csak Maga előtt termek. Óh, csak egy fél óráig lehetnék Maga mellett, Mindenem, Adél. Hát azt hiszi, hogy én baráti tanácsokra vagyok alázatos vagy büszke? Azt írja ugyanis, hogy Biró tanácsolja, hogy kutya legyek. Tudja Maga, hogy az vagyok én, s az leszek. Csókolja, nagyon-nagyon kutyája.

[Budapest, 1906. márc.]

Édes, Drága, Rossz, Mindenem, Adél,

még csak készülődöm a Maga közelébe, s máris bánt? Pedig elég pokol nekem, hogy eddig itt kellett lennem, s hogy még mindig itt vagyok. Pláne most a verseimet is bántja, szegényeket. Mintha nem bántanák elegen. Nagyon szomorúan élek. Egyetlen vidámságom, hogy mégiscsak elkerülök Barbáriából. Párisba nagyon-nagyon vágytam én. De gyorsvonattal iszonyú sokba került volna. Ha pedig Kufsteinnak megyek, csak legjobb esetben másfél napig maradhatok Párisban. Ezért nem mentem, s azért, hogy megmaradjon Páris a Maga után teljes, nagy szomjúságom. Pár hétig még - sajnos - Páris helyett csak a Hotel Párisban lakom. De május elsején megyek. Miért bántja Vésziéket? Türelmesek, jók és szeretők hozzám. Ez idő szerint jobban sem fizetnének meg, mint ők. Édesanyja állapota nem olyan aggodalmas, mint Berta hiszi, Berta egyébként jó színben van. Nagyon jó színben.

Hogy szeretnék már beszélgetni magával. Lesz-e ehhez módom? Úgy érzem, nagy gyötrelmek várnak reám. De mindegy.

Ezerszer csókolja hű kutyája.

[Budapest, 1906. márc.]

Kedves Adéle,

én tudok olvasni, s rettenetesen értem a Maga levelét. Tehát ide jutottunk: szánalomból barátsággal kínál meg. Köszönöm szíves részvétét. Akármennyire próbálja Maga mutatni, hogy az én lelkem ismeri, nem ismeri elég jól: nekem a régi Adélé kell. Meg is tartom, önmagának ellenére is. Mi közöm hozzá, hogy mit csinál, s mi lett? Sőt, én még mást is érzek a Maga leveléből. Egy valakit, akit megtalált. Legyen boldog vele. Most már nincs jogom kutatni semmit. Hogy ki vagyok azt majdnem tudja. Látta, és nem felejtette el. Utolsó lobbanásomban Magának s Magáért éltem. Ezt fogom tenni ezután - Maga nélkül is. No nem sokáig. A dolgok egészen jól folynak. Most már végezni fogok magammal. Kérem: ezt nehogy fenyegetésnek sejtse. Leszek olyan okos és hiú, hogy direkte gondoskodom arról, ne higgyék, hogy Magáért történt. Engem nagyon szomorú emberré tett, Adéle.

Áldja meg magát viszont az Isten minden vígsággal.

Adyja

[Budapest, 1906. márc.]

Drágám, mindenem,

nincs nekem jogom a Maga nyugalmát zavarni. Énnekem csak Maga van. Maga nélkül semmi. Talán megkísértem, hogy éljek. Talán elmegyek innen. Rómába vagy máshova. Azt az egy évet, ami nekem legföljebb még hátravan, leélni. De lehet, hogy befejezem a dolgot. Igaz lelkemre, Magára esküszöm, hogy ez a valószínűbb. Ezer átok választ el engem Magától. Kiharcolnom Magát még akkor se merném, ha maga akarná. Így pedig én nem tudok élni. Sem siker, sem más nem tudja magát pótolni. Kell erősítenem, hogy szeretem? Hogy jobban, mint bármikor? Jobban, mint Magát szeretni szabad? Áldja meg magát az élet minden jóval! Én csókolom ezerszer s forrón magát gondolatban

[Budapest, 1906. márc.]

Édes, Egyetlen Asszony, drága Adél,

nincs kedvem, nincs akaratom, ha bárhogy is kényszerítem magam. Nem tudok és nem is akarok Maga nélkül élni. Hogy látják a kedvetlenségemet, reménytelenségemet, maguk Vésziék fölajánlották, menjek ki külföldre. Rómába, Párisba, akárhova. Egyelőre, ha egy kicsit pihenek, mégis várok. Hátha csakugyan lesz képviselőválasztás, s tudok valamit csinálni. Engem éppen nem izgat, de a maga kedvéért. Sok reményem nincs. Semmibe, az életembe legkevésbé. Hát nem lehetne Maga mellett élnem? Csakhogy néha lássam. Nem terhelném. Szeressen egy kicsit. És írjon. Én édes Egyetlenem, kiben még olykor megnyugszom. Csókolja nagyon-nagyon

Ady

[Budapest, 1906. márc.]

Édes Mindenem, Drágám,

én kérek bocsánatot, pedig a hibás nem én vagyok. A maga hideg, barátságpróbát ajánló levele majd megőrjített. Mindegy: bocsásson meg, s szeressen egy kicsit. Pár nap múlva - úgy gondolom - biztosítva lesz teljesen külföldi utam. Áprilisban én Párisban leszek. Akarja, vagy csak nem bánja? Az bizonyos, hogy Budapestről megyek. És még bizonyosabban érzem, hogy meghalni sem tudnék, míg magát újból nem látom. Beteg s folyton izgatott vagyok. Azért volt olyan keserű és bolond a levelem. De kétségtelennek látszott akkor nekem, hogy Maga el akar engem dobni. Néhány nap múlva Abbáziába megyek. Kiszabadulok e zűrös életből. Írok majd Magának. Ha akarja. Részletes leveleket, helyzeteket stb.

Imádja s csókolja ezer csókkal Magát alázatos, szegény, beteg, bolond

Adyja.

[Budapest, 1906. márc. 27.]

Kedves Margit,

Erdélyben bolyongtam, s hazatérve leltem meg a Maga levelét. Búcsúzkodtam. Az anyámtól, öcsémtől, barátaimtól. Mindenkitől. Egy kicsit magamtól is. Ha Lajos visszatér, pár nap múlva megyek ki. Az esküvőn csak kolozsvári táviratokkal voltam ott. Érezhetik ők, hogy szeretem őket. Örülök, hogy nem kellett ott lennem sok ezer ember között. Most belenézek a Maga levelébe. Külön emlékezem minden sorára. Hát Maga is? Voltaképpen mi - látom - egy különös embertípus vagyunk. Más földön nem teremhet ilyen. Abszolút művészlelkek, de: rendhagyók. A művészembernek örökösen csak a maga művészetével kell törődnie. Az életet el kellene engedni zúgni maga mellett. Márpedig az élet és művészi kálváriánk között libegünk. Nem tud bennünket saját egyéniségünk növekedése minden örömmel eltölteni. És folyton konfundáljuk az életünket, rossz idegeinknek az életre vágyó és menő játékát a lelkünk legbelsőbb álmaival. Tudatom egy érdekes dologról. Persze, a magam dolga. Hinné-e, hogy az én kötetemet Kaffka Margit, Neményi Erzsi, Jacobi Lívia s általában asszonyemberek értették és érezték meg legjobban? Ominózus dolog. Csókolom a kezeit.

Kedd.

Ady Endre

[Budapest, 1906. ápr.]

Kedves Bertuskám,

még mindig Budapesten vagyok. Nagyon szerencsétlen. Csak annyit tudok, hogy három héten belül mindenképpen megyek. A kormányváltozás hirtelensége iszonyúan sújtott. A lapnál pedig változás van küszöbön, s ezt célszerű volt bevárnom. Egyébként Adél halálosan gyűlöl. Már nem is ír. Mindegy. Azért mégis kimegyek Párisba. Ezt nem akadályozhatja meg. Nagyon együgyűen s szomorúan élek. És ti? És Te? Írj pár sort, s értsd meg, hogy belhelyzetemben nem volt kedvem írni.

Szeretettel csókolja kezed

Ady

[Budapest, 1906. ápr.]

Édes, jó, minden, Életem, Istenem,

hát nem akar tudni rólam? Sebaj, majd akad valaki, aki az én utolsó napjaimat megcukrosítja. Én nem voltam rossz, én csak beteg vagyok. Áldja meg az Isten.

Adyja

[Budapest, 1906. ápr. 22.]

Csókolja a kezét ismeretlenül nagy és igaz híve

És higgye el, hogy én a tulipánt nem szeretem.

Ady

[Révész Béla kézírása:]

Nagyon szívesen gondol Nagysádra híve

Révész Béla

[Budapest, 1906. ápr. 29.]

Édes, nagyságos asszonyom, kedves Adél,

olyan nyomorúságosan vagyok, nem is élek, hogy akarva is nehezen megy: írnom azoknak, akiket szeretek. Valahogyan szeretném elkészíteni őket arra, hogy nem is vagyok. Az átkozott politika s a magam gyávasága egyelőre még Budapesten tartanak. Itt sok káosz és undorító lárma. Alig történik valami, amit az ember még tudomásul venni is szívesen volna hajlandó. Amellett sehova se akarok s tudok menni. Se anyámhoz, se Váradra, se Bécsbe, hol most Medve Miklós és Paula élnek és várnak. A könyvemnek még mindig tart a zaja. Ez sem kell. Ezt is utálom. Hallom, hogy itt járt Bródy Sándor. Nem kerestem. Vésziéknél sok hét óta nem voltam. Révész barátomon kívül, aki most pár napig pláne beteg volt, senkivel sem érintkezem. Ha csak véletlenül nem. Bent a szerkesztőségben halotti a levegő. Még az új férj, Biró is, szomorú. Egy kicsit fölforgatta a dolgokat egész Magyarországon Bécs. Hallom, hogy Vészi Velencében van a két kisebb leányával. Ugyancsak hallom, hogy Margit esküvője néhány nap múlva lesz. Magam számítom a napokat, mikor megyek már. Egy Kaukázusban élő magyar meginvitált egy-két esztendőre. Élek is én annyit. Az bizonyos, hogy ide vissza nem jövök.

Kezeit csókolja igaz szeretettel híve

Ady

[Budapest, 1906. ápr.]

Adél, Mindenem,

levele, az utolsó levele után hallgattam. Négy levelem kereszteződött Magának ez egy levelével. Soha október óta nem írtam Magának szimpla levelet, mindég kettőset. Most pedig azt látom, hogy még a direkt leveleimnek is csak egyikét kapta meg. Poste restante leveleimmel hogy mi történt? - nem tudom. Ám az Magát nem alterálta. Eltörte a pálcát, isten tudja, hányadszor. Ezúttal, úgy rémlik nekem - alaposan. Tudja jól maga, hogy felemás az életem. Maga nélkül, mióta Magát ismerem. Istenem, végre is írhatnék én magának mindennap levelet. De idegen magától a kétségbeesésnek az az érzése, mely fellázad a tinta ellen, mikor hiába minden: ezredrészét nem lehet leírni. Aztán az örökös vágy, az örökös szomorú akarat. Hogy majd, majd nemsokára: élőszóval. Kergetése minden fajtájú feledésnek, mert maga az érzés - fáj. Idegen ez Magának? Hát legyen idegen. Hozzám eddig Maga volt a legjobb. Nem természetes-e, ha maga a legigazságtalanabb és legkegyetlenebb? Magának sok gondja van persze. "Még egyéb is." Nem csodálkozom. Csak az én lelkem legféltettebb érdekeit védem meg szinte üzleti aggodalommal. Amiket vádképpen írt, nevetség. Biztosan szüksége volt Magának reá. Első vétkem: négy levelet írtam a Maga egy levele előtt. Vártam: lelki okokból érthető ezer okból. Szomorú okokból. Hogy maga nem kapta meg leveleimet, erről nem tehetek. Másik vádja: még nevetségesebb. Vészi Margit megköszönte egy neki beküldött könyvet. Ebből még egy levél jött, összesen kettő. Vészi Margit nagyon jó barátom. De hetek óta itthon van, de én még nem voltam Vésziéknél. Pár nap múlva férjhez megy. Sose megy többé Párisba. Én most fogok kimenni, mert elég nagy város, hogy Maga ne találkozzék velem ott soha. Azt nem tilthatja meg, hogy én ne lássam. Végre is ez az első oka, hogy oda megyek. A második: mert én itt meghalni sem akarok. Torkig vagyok. Még a bizalommal is torkig vagyok. Egyelőre menekülni innen. S aztán elpusztulni. A maga útjában még ezzel sem leszek. Én májusban, ostoba okok miatt valószínűleg csak május végén Párisban leszek. Kérem: maga ezt nem tudja meg, ha nem akarja. Leveleimet nem reklamálom. Ellenben maga rendelkezzék leveleivel.

Írom még, amit Maga tud: így, mint én, nem szerette, s szereti senki. Csacsiság: Maga leszámolt. Mégis látni fogom még egyszer Magát.

[Budapest, 1906. máj.]

Adél, Mindenem,

talán el sem megy a levélért. Talán nem olvassa el, amit én most betegen, félőrülten írok. Reám olvassa a bűnt, hogy Margitot jó barátomnak mondom. Holott csakugyan az. Ezt bizonyítja avval, hogy állandóan üzen s küld Párisba. Mert sejti, s látja is, hogy én itt nem maradhatok. Méltatlan az életem itt, és nem ígér semmi jobbat gyors, talán nagyon gyors katasztrófánál. Én pedig magában élek jobban, mint valaha. Újra le kell írnom: bűn, hogy Maga külsőségekből ítél. Rövid, egy ritka levélből. S hogy nincs meg bennem a képesség s az akarat se: ravaszkodva állandósítani a Maga figyelmét vagy érdeklődését. Nem élek én maga nélkül, s undorral dobom a napokat. Mióta elment, csak a Maga emléke őriz. És egész életem - készülés volt s készülés Magához. Éreznie, tudnia kell mindezt. Szimpátiákat, ismeretségeket utasítok vissza, mert csak Maga kell. És így lesz, ha nem is akarja. Ha nem is láthatom magát, csak messziről. Én megtartom, mert meg akarom Magát tartani. Maga a jóság volt. Jóságát hálával áldom. De miért nem őrzött meg annyi jóságból egy keveset? Nem tilthatja meg, hogy ne szeressem. Hogy ne lássam, ha a hónap végén kimegyek, s ha ott lesz. Akármeddig élek, és semmi esetre sem sokáig, csak bolondabb lesz s hívebb Magához

Kutyája

[Budapest, 1906. máj.]

Mindenem, Drágám,

elküldtem levelemet a Bureau 31-re. Úgy látszik, Maga hamarabb járt ott. Most ott vár hiában az én szegény levelem. Benne sír abban a levélben az én igazán őrjítő árvaságom. Elpusztulok, de nem tudok élni nélküled. Akard, hogy élhessek melletted. Minden gyötrelmedet érzem. Kalauzod nem merek lenni, de esküszöm: minden teérted. Hiszen csak te vagy nekem valaki. Lehet, hogy próbáltál eltemetni magadban. Lehet, kísérleteztél mással. Iszonyúakat érzek néha. És őrültebben szeretlek, mint valaha. Te vagy csak, mi az életből még érték. Ismétlem: kalauzodul ajánlkozni nem merek. Borzasztó volna, ha valamikor engem vádolnál. De akard, amit akarsz. Bármi legyen: egész lényemmel állok melletted. Amivé formálsz, az leszek. Amit kívánsz tőlem, azt teszem. Kétségbeesetten miattad s miattam őrjöngve csókol össze most így gondolatban a te kutyád. Szeress, és ne hagyj el. Hiszen talán tudnánk mi még az élettől kicsalni egy-két boldog csöndes napot valahol.

Áld és csókol, csókol

Ady

Menj el a levelemért a Bureau 31-be.

[Budapest, 1906. máj. 4.]

Édes Drágám, Jóm, Mindenem,

nem tudtam még annyit se aludni éjjel, mint máskor. Úgy rémlett, az jutott az eszembe, hogy félreérted a levelemet. Nem látod meg, hogy valósággal a kivett szívemet viszem elébed. S mint annyiszor, mint csaknem mindig, alvás helyett jajgattam a te nevedet. Volt egy rövid álmom, s az is az volt, hogy mi kétszer búcsúztunk el egymástól sírva. Ez rettenetes, s még rettenetesebb volna, ha a te idegességed új tápot kapna a keserűségre. Én nem tudtam megírni mindent, mely a rettenetes hetekben kínozott, de ennyit meg kellett írnom. Csak éppen az kell ehhez, hogy te lásd, miért írtam meg. Avval vádolsz, hogy én untalak. Nem lehetett másképpen válaszolnom, mint megírni egy kis részét annak, ami engem belül már régen s mindig gyötör. De mindezen felül, holott most nem is akarnék kimondottan "kutya" lenni, a valóság az, hogy úgy szeretlek, ahogy manapság egyetlen asszonyt se szerethet senki. Szeretlek, szeretnék általad, benned, megháborodottan, boldogan meghalni vagy élni is, ha te akarod. Egyebek között azt sem tudtam értelmesen megírni, hogy nekünk szeretnünk kell egymást. Nekünk már jaj volna minden dacos kísérletezés, s csak egymás végét siettetnők. Szeress csak úgy, ahogy én szeretlek, ilyen impertinensül beteg, őrült módon. Ha akarod. Ha nem, légy boldog. De ugye, szeretsz, ugye, szeretsz? Én mindenem, életem, csókollak, csókollak

Péntek, d. u.

[Budapest, 1906. máj. 10.]

Nagyságos asszonyom, kedves Adél,

néhány napig betegen, elhagyatva, szállodai szobában feküdtem. Fölfordult a világ itt. Halász képviselő, Dési ínséges, szegény letörött ember. A legőrültebb dolgok folynak itt. Engem már nem érdekelnek. Kibékülök lassanként mindennel. Egyéb újságok is kerülnek. A lapnál változást várunk. Ez késlelteti az én utam is - Molnár Feri 20-án esküszik meg Margittal. Síró boldog férj. Egy-két barátom künn járt most Párisban. Lelkesen beszélnek, s én irigylem őket. A kis Bölöny végre új életjelt ad magáról. Egy levelezőlapot küldött néhány párisi magyar aláírásával. Köztük szerepel bizonyos Kozmutzáné is. Azt mondják, nagyon érdekes asszony. Az egész világot beutazta. Egy román katonatiszt felesége. Románul, magyarul s franciául ír. Az Új Idők-ben olvastam tőle érdekes útleírásokat. A kis Bölöny címe: 9 rue Campagne-Première. Még nem is tudtam neki válaszolni. Iszonyú neuraszténiás vagyok. Rettenetes gyötrelem minden írás. Csak éppen nem akarom magam még végleg elesni hagyni.

Csókolja kezeit szeretettel:

Ady Endre

[Budapest, 1906. máj. 12.]

Méltóságos Uram,

1905 szeptemberében engem a miniszterelnöki sajtóiroda rendes munkatársává szerződtettek havi háromszáz korona fizetéssel. Ez összeg volt az én egzisztenciám alapja, s annál rettenetesebben ért az a csapás, hogy májusi fizetésemet még ma, május 12-én sem folyósították. Ha való a sajtóiroda közegeitől nyert információm, mely szerint munkásságomra a miniszterelnöki sajtóiroda a jövőre nem reflektál, nagyon kérem Méltóságodat, kegyeskedjék a jövőre törvényesen járó, minimális háromhavi fizetésemet kiutalni. Kétségbeejtő helyzetem pedig arra kényszerít, hogy kérjem: minél sürgősebben méltóztassék a reám nézve életbevágó s minden órával súlyosodó ügyben intézkedni.

Mély tisztelettel

Ady Endre
a m. kir. miniszterelnöki sajtóiroda
rendes munkatársa
Honvéd u. 10.

[Budapest, 1906. máj.]

Édes Jóm, Egyetlenem,

úgy látom, hogy egy levelem elveszett. Betegen s talán betegebben, mint Maga, mégis Párisba megyek. Két héten belül utazom, csak azért, hogy lássam. Még egyszer lássam, csókoljam, s tudjam, hogy van. Ma kaptam levelet Bertától, s ez a levél csupán keserűség. Maga miatt is aggódik, mert Maga nem írt már négy hét óta neki. Engedje meg, hogy utoljára életünkben szóljak V. M...-ről. Nem lehetnek s nincsenek magának bizonyítékai. Senkim, semmim az a nő, s most már utálom is, nem gyűlölöm, hanem utálom.

Beteg vagyok, igazán beteg, s talán nem bírok ki kétnapos Párist sem. Csak még egyszer látni akarom Magát.

Szeressen engem, félannyira, mint én szeretem. Ez nekem elég, a többit elmondom. Csókolja, imádja, minden percében maga mellett érzi

A.

[Budapest, 1906. máj. 15.]

Drága fiam, Gyurka,

majd megbolondulok. Szerencsétlen vagyok s beteg. Kormányválság későbbre tolta utam. De június legelején már künn leszek. Ha élek, ha halok. Meddig maradsz? Hogy élsz?

Ölel

Ady

[Budapest, 1906. jún.]

Édes Mariskám,

a rokonsági viszonyt valóban nem tartom sokra, de téged szeretlek, s annak az érzésemnek a rokonság sem ártott. Egyébként is kedves, szimpatikus híreket hallok itt rólad, s igazán szerettelek volna látni. Nem rajtam múlott, de a körülményeken, hogy nem találkozhattunk. Küldd el a novelláidat, de előre mondom, hogy lelkiismeretes, de nagyon szigorú leszek. El ne téríttesd magad a fáradságos, bús, de mégis köteles, józan élettől, ha nagy okod nincs reá. Az a talentum valódi legyen ám! Még így is átok. Ám várom az írásokat. Írd meg, hogy élsz? Mit akarsz? Miben lehetek talán segítségedre pályád dolgában? Isten veled, szeretettel ölel

Endre

[Budapest, 1906. jún.]

Kedves Barátom!

sajnálom, hogy el kell magát nagyon szomorítanom. Én a Vészi pressziója és rábeszélése által jutottam volt a Pallashoz. És kaptam kegyelemből 125 forintot. Igaz, hogy a Pallas reménye ellenére bevette a költségeit. De még egyszer mégse próbálkoznék verskiadással, magunkfajtájúaknak könyvével. Végtelenül undok, nem is sejtett valóságok rejtőznek itt az irodalmi sötét kamrákban. Nekem is volna két kötet versem is eladni való. Még csak halvány reményem sincs egyelőre két krajcárra sem. A mi korúink közül Farkas Imrén kívül ma még teremtett lélek az országban versíró pénzt nem szerezhet könyvével. Én és Kabos is, szeretettel állnánk az ön rendelkezésére. Hiába is próbálnánk akármit. Talán valami más módot gondoljon ki, hogy segíthessünk önön. Bocsásson meg, hogy tőlem kell megtudnia, milyen senkik vagyunk ebben az országban. És írjon, ha jónak látja.

Szeretettel üdvözli

Ady Endre

[Budapest, 1906. jún. 13.]

Édes jó Nagyságos Asszonyom,

ezer baj és kétségbeesés után végre távozom ebből a nyomorult országból. Egy kis időre legalább. Szombaton este indulok innen, de mivel nagyon betegek az idegeim, talán Münchenben egy kis pihenőt tartok. Remélt engedelmével tudatni fogom az útról érkezésemet. Szabad lesz-e meglátogatnom? Alig várom, hogy lássam Magát.

Csókolja szeretettel a kezeit

Ady Endre

[Budapest, 1906. jún. 13.]

Édes Gyurkám,

eddig így áll a dolog: szombaton este indulok. Rosszak az idegeim s lehet, hogy pihennem kell Münchenben. Nekem mindenesetre nézz egy nem drága, ideiglenes (elsejéig vagy esetleg tovább) szállodai szobát. Majd táviratban tudatlak az útról, s várj, ha teheted, az állomáson. Ölel

Bandi

[Franzensfeste, 1906. jún. 18.]

Kedves Lajoskám,

annyi csapás és viszály után végre Páris felé. Beleugrottam, mint az üldözött vadkecske a mélybe. Add át Pistának s barátaimnak legjobb üdvözletemet. Ölel

Endre

Párisból részletesen beszámolok dolgaimról.

[Franzensfeste, 1906. jún. 19.]

Édes Bertuskám,

megyek Páris felé, Münchenben pihenek egy kicsit. Kezeiket csókolom.

Hallom, hogy Karlsbadba mennek július elsején. Szerettem volna lemenni Váradra: nem lehetett.

[Ulm, 1906. jún. 20.]

Müncheni esti gyorsnál várj.

Ady.

[Párizs, 1906. jún. 21.]

Édes jó Anyám,

Párisban vagyok, s néhány hétig itt maradok. Pár nap múlva hosszabb levél megy. Mindenről írok: ezer csók:

Endréjük

[Párizs, 1906. jún. 21.]

Édes Lajoskám,

itt vagyok. Olyan fáradt, hogy száz évig kellene pihennem. De olyan vidám és szegény, mint a templom egere. Ma már írok s küldök cikket. Címem: Hôtel des Balcons. 3 Rue Casimir-Delavigne. De nem ez a fontos. Tíz frankom van. Ha lehet, János azonnal adja föl a fizetésem. Holnap bővebben. A direktor urat, Kabost s mindannyiatokat ölel

Csütörtök délelőtt.

Bandid.

Páris, [1906. jún. 30.]

Jeles Hívünk,

kedvvel gondolunk Te személyedre s azokra a szolgálatokra, melyeket te, mint egyik hűséges helytartónk, Barbária Magyarország nevű tartományában teljesítsz. Abban a reményben, hogy a disznókodás terén tovább is büszkélkedni fogsz, megküldtük neked Arany-Sertés-rendünk tiszti jelvényét. Kelt Páris székhelyünkön.

I. Ady Endre.

[Párizs, 1906. júl. 6.]

Kedves Béla,

talán egy nagyravágyó tulok lett belőled? Amiért én nem írtam még úgynevezett levelet, talán egy zokszót írhattál volna. Álmosan, álmodozva, képzelődve s mégis előkelően élek. Nagyon üdvözlöm: Fenyőt, Osváthot, Eleket, Keményt, Krúdyt, Habárt, Gergelyt s mindazokat, akik egy kicsit és néha kedveltek engem. Cigánynak írd meg az én címem. Te meg írd meg nekem a Róbert Jenő címét.

Ölel Adyd

[Párizs, 1906. júl.]

Kedves, jó Bertuskám,

maga nagy ellenségem nekem, mint veszem észre újabban. Becsületszavamra, nincs igaza, ha netán haragszik. Vágytam lemenni Váradra, s töméntelen sokszor akartam írni. De hát az ember és Ady gyarló. Hogy van? Én szeretem Párist, és nagyon boldog vagyok momentán. Lehet, csak holnapig tart. Csípjen magának ott egy orosz milliomost vagy perzsa herceget. Mulasson jól, s ne haragudjék; szeretettel barátja:

Ady Endre

Kedves Nagyságos Asszonyom,

én egy hónap óta ismét párisi vagyok. Sajnálom, hogy minden vágyam mellett nem szaladhattam le előbb, mint elutaztam, Nagyváradra. Páris a régi, szép, kedves, és én nagyon szeretem. Bár csak itt maradhatnék egy-két évig. Adéléknál sokat vagyok. Napom nagy részét velük töltöm. Hogy vannak abban a nagyon előkelő fürdőben? Nincs olyan meleg bizonyosan, mint itt. Remélem, s biztosra veszem: egészsége már jobb Nagyságos Asszonyomnak. Minden jót kíván, s kezeit csókolja

Ady Endre

[Párizs, 1906. júl. 31.]

Kedves Nagyságos asszonyom,

bocsánat, hogy sebtiben s így, ceruzával írok. Kerestük, vártuk és sietünk. Adél, szegény, nagyon ideges. Ő majd hazulról ír. Általam küldi meleg üdvözletét. Kezeit csókolja a viszontlátásig

Ady Endre

[Párizs, 1906. aug. 1.]

Lajoskám,

kérvényed sorsában bízom. Mondd, fiacskám, ha Münchenig kapnál szabadjegyet, kijönnél-e néhány napra Párisba? Itt nem kerülne sokba. Sőt itt: semmibe. Írtam már Budapestre ez ügyben, s tudatni foglak. Hetven-nyolcvan forintból kiállna az egész. Én meglehetősen vagyok. Bajoskodom, ideges vagyok, de élek. Édesanyám hogy van?

Mindnyájatokat csókol

Endre

[Párizs, 1906. aug. 22.]

Édes Lajoskám,

nem tudom ugyan, merre mulatsz, de haragszom. Tehát írok. Sem leveleimre, sem kártyámra nem írtál egy szót se. Eltekintek a magam ügyecskéimtől, de a te személyed is érdekel annyira, s ehhez maradt még annyi jussom, hogy havonként egyszer legalább pár sort írj. Jolánnak a kezét csókolom. Üdvözlöm szívemből a direktort s az egész famíliát. Úgy sejtem, Varsányon vagy. Ölel öreg, zsémbes, beteg barátod

Ady Endre

[Párizs, 1906. aug.]

Kedves és tisztelt Barátom,

ugye, nekem is szabad kedvem szerint így szólítanom Önt, aki nekem, a már-már önmagát-vesztettnek, valamikor annyi bátorítást adott.

Lássa: kérem valamire. Párisban bújtam el, s nem szeretném, ha elszakadnék a kevesektől, akikkel otthonról törekvés és kudarc, remény és reménytelenség összeköt.

A B. Napló csak némileg tart közösségben hazaáruló bajtársaimmal. Szeretném a Huszadik Század-ot olvasni. A legutolsó három számot s a következőket. Vessen reám adót érte. Talán írhatnék innen valamit. De küldesse nekem, ha teheti.

Mi lesz otthon? Önök tudnak még remélni? Szeretettel üdvözli tisztelő híve

Ady Endre

3 Rue Casimir-Delavigne. (Péntek.)

[Párizs, 1906. aug.]

Kedves Bertuska,

néhány napja akarok már neked írni. Mindenekelőtt Adélról. Adél nagyon súlyosan neuraszténiás. Ráadásul az orvosok most előrehaladt szívbajt konstatáltak nála. Képzelheted, hogy mennyire hatnak reá a te leveleid. Helyes, ha mindenről értesíted. De tedd ezt óvatosan. Nem lehet bírni vele. Velencei útját is föl akarja adni. Akar utazni haza. Holott neki most mindenekelőtt pihennie kellene. Akár Velencébe, akárhol. Ha hát nagyon-nagyon komoly ok nincs reá, nem volna jó őt egy izgató utazás fáradalmainak kitenni. Ez a legkomolyabb véleményem. Sohse volt még ilyen érzékeny, egzaltált beteg. A másik dolog - a te dolgod. Nem bánom, ha megharagszol is érte. Csak fogadd meg mint tanácsot. R..., eleget mondtam neked, a leghitványabb ember Váradon. Már az is könnyelműség, ha egyszer az utcán mutatod magad vele, vagy ha elfogadod. Ő képes eldicsekedni félsikerekkel is. Egyáltalában mindenféle nőre kompromittáló az ő társasága. Barátian ajánlom ezt figyelmedbe. Szeretettel üdvözöl

(péntek)

Ady

[Párizs, 1906. aug. 30.]

Kedves Fülep Fiú,

nagyon beteg vagyok: hulla. Próbáltam birkózni a bajjal; nem sikerült. Csak terhe volnék annak a társaságnak, melynek voltaképpen tetszeni óhajtanék. Ments ki engem, fiam. De barátsággal, szépen csináld. Az én gondom lesz, hogy valahogyan jóvátegyem, minek oka úgysem vagyok. Különösen üdvözlöm Csókékat, ismeretlenül Székelyt, Lavottát tisztelem. Téged igaz barátsággal kér újra, és ölel

Ady Endre

[Párizs, 1906. aug. 30.]

Kedves Itóka asszony,

ne nyugtalankodj a fiad miatt. Nincs semmi baja. Estére hazavisszük. Kézcsók

Ady E.

[Párizs, 1906. szept. 5.]

Kedves szerkesztő uram,

verseimet most írom, ugyancsak most készül egy kis tárca (majd talán keddre odaér). A versek azonban szombaton nagyon idejében ott lesznek. Úgy veszem észre, hogy két levelem elveszett. Mert a bennük küldött cikkeknek régen közölve kellett volna lenni. Egyike pláne érdekes is volt, és sajnálom. Egyébként pedig teljesen megbízhatatlan ez a büdös, francia posta. Egypár sort nem kapok tőled? Legközelebb hosszú levél. Üdvözlet a redakciónak. Ölel hű fiad

Ady E.

[Párizs, 1906. szept. 9.]

Édes jó anyám,

holnap vagy holnapután elutazom Párisból. Marseille-be, Nápolyba, Velencébe és Milánóba. Velencében maradok néhány hétig gyönge egészségemmel. Majd innen megírom a címemet.

Ezer csókot küld mindnyájuknak

Endre

[Marseille, 1906. szept. 12.]

[Brüll Adél kézírása:]

Itt volnánk, Itóka, s képzelje, Ady úgy meggyógyult az úton, hogy csak na. Azt hiszem, összes búját-baját ott hagyta Párisban. Jobb is ez így, mert nekem semmi kedvem sem lett volna őtet ápolgatni. Szeretettel csókolja Léda asszony.

Itóka édes, már megint elfelejtettem, hogy tegeződünk. Írjál hát át mindent te-be. Még egyszer csókol

Léda.

[Ady Endre kézírása:]

Csókolja a kezeit

Ady Endre.

[Marseille, 1906. szept. 13.]

Édes Bertuska,

szeretettel üdvözli magát s mindannyiukat e nem szimpatikus Marseille-ből, hova én betegen érkeztem.

Ady Endre

Ady

[Brüll Adél kézírása:]

Servus, Itóka és Gyurika!

[Nápoly, 1906. szept.]

Édes Lajoskám,

üdvözöl téged s összes jó barátait ölelő bátyád,

Endre

[Messina, 1906. szept. 18.]

Bubim édes,

mégis tévedtünk, mert vasárnap 23-ikán érkezünk Fiúmébe, ha ugyan én megérkezem, mert nagyon beteg vagyok. Csókol kisanyut, Margót s téged

Adélotok

Csókolja kezeit

Ady Endre

Messina, [1906. szept. 18.]

Messina, kedd.

Isten áldjon meg, Itóka, én már itt fogok meghalni ezen a hajón, nagyon beteg vagyok. Csókol Léda asszony. Bölöni édes, vigasztalja meg Dodót, mert én már meghalok itten.

Itóka-Gyurka, sokat gondolok rátok és üdvözöl

Ady

[Catania, 1906. szept. 20.]

Kedves Gyurka,

szép, szép, de azért csak egy Páris van. Hogy vagytok?

Itóka, kedves, mit csinálnak? Ezer üdvözlet:

Ady

[Brüll Adél kézírásával a lap képes felén:]

Csütörtök.

Itóka édes, én most már beállhatnék Sada testvérének Marokkóba, olyan fekete vagyok, rém hőség van itt, úgy, mint Maltában és Messinában is volt. Sokszor ölel úgyszintén Gyurkát is

Léda asszony

[Fiume, 1906. szept. 23.]

Azt se tudom bizony isten, hol vagyunk ez idő szerint. Úgy sejtem, hogy valahol Mandzsúria körül. Két hét óta ide érhettünk. Révész azt mondja, Fiume. Legyen! Ezer üdvözlet nektek.

Ady E.

Itóka és Gyurika édes,

megérkeztünk valahára ide, de tőletek egy sort nem találtunk itt, tehát ezentúl mi sem fogunk többet írni. Csókol

Léda asszony.

Ne becsülje le senki többé a magyar tengert, íme, ilyen szenzációs találkozást adott. Kezét csókolja, üdvözli magukat

Révész

[Velence, 1906. szept. 25.]

Kedves Lajoskám,

címem október közepe feléig Hotel Hungária. Lido-Venezia. Írd meg édesanyámnak is. Üdvözlöm az üdvözlendőket. Csókol szerető bátyád

Bandi

[Velence, 1906. szept. 25.]

Kedves Lajoskám,

beteg s ilyenformán haszontalan voltam számotokra két héten keresztül. Nem vagyok sokkal egészségesebb, de végre itt vagyok. Először is hát azt az ígéretem vegyétek, hogy most már sokat fogok dolgozni. Lerovom az elmaradottakat is. Ide zárójelben egy egyest fogok írni, mert ez az első jelentenivalóm (1.) Ne felejtsd el azután, Lajoskám, szólni a kiadóhivatalnak: indítsák meg nekem Velencébe a Napló-t. Október 10-ig. Címem Endre de Ady Hotel Hungaria Lido-Venezia. A párisi példányom annak idején beszűnt. Ez volt a második. (2.) Nem tudom, milyen a postaközlekedés Velence és Budapest között. Félek, hogy nagyon lassú. Tehát, ha csak emberileg lehetséges, a fizetésem küldjétek táviratilag a már megadott címre. (3.) Azután pedig, kérlek, írj nekem mindenről. Szakíts ennyi időt. (4.) Üdvözlöm kézcsókkal a feleségedet. Meleg szeretettel a Direktort és üdvözlet az egész redakciónak. Ölel

(Kedd.)

öreg Adyd.

[Velence, 1906. szept. 27.]

Édes Bertuska,

hát maga miért nyugtalanít halálra bennünket. Miért nem ír. Kezeiket csókolja:

Ady

Csütörtök.

Bubi édes,

nézd ezeket a csoda dolgokat, még kártyán is szép. De még valóságban milyen. Jó lenne, ha itt lehetnél te is. Még mindig semmi hír tőletek, én nem is tudom már, mi lesz. Az idő sajnos nagyon hideg, az emberek megszöktek a Lidóról. Én sajnálom, hogy oda és nem Velencébe szálltam, különben is csak ez valóban szép. Kérlek, írjatok már. Guttmann Bertának írtam a régi címökre, mint rendesen, nem írta meg a címet.

Sokszor ölel mindnyájatokat szerető

Adélod.

Velence, [1906.] okt. 5.

Kedves Gyurkám,

disznók, restek, snasszok vagytok. A levelet mindig csak ígéritek. De legalább ne írjatok az anzikszkártyák címoldalára, mert ez minden esetben harminc szantimba kerül. És ti és Dodó már egy kis vagyonba kerültetek. Hogy éltek? Itt most gyönyörű idő van: fürdünk. De nekem ezer baj adódott. És olyan ideges vagyok, mint egy gyógyíthatatlan őrült.

Szervusztok

Ady

[Monte-Carlo, 1906. okt. 17.]

Kedves Gyurkám,

de bizony várj meg engem Párisban. Itóka füllentett, mert nem írt levelet. Ő egy rossz asszony, de szomszédunknak jó fia van, mert Ollendorfék nagyon helyesen mondják.

Üdvözlünk. Ölel

Ady

[Brüll Adél kézírásával a levelezőlap képes felén:]

Gyurika,

Ady itt is csak a pezsgőre gondol, mindenáron Rue "Champagne Première"-t akart inni. Sok üdvözlet. Itókának nem írok egy sort sem többet.

Léda asszony.

[Monte-Carlo, 1906. okt. 21.]

Kedves Lajoskám,

címem Monaco, Hôtel de la Paix. Semmi bajom, csak egy kicsit utálom ez idő szerint az életet. Pedig itt gyönyörű minden, de csömörlöm. Hogy vagy te az otthoniakkal, vizsgával, Zilahval, kinevezéssel?

Csókol bátyád:

Endre

Bothot, Kincset, Kapust üdvözlöm.

Móniéknek add át viszontüdvözletem.

[Monte-Carlo, 1906. okt. 21.] Vasárnap

Kisanyó, édes,

ez az a híres terem, ahol az emberek elvesztik a vagyonukat. Szépnek elég szép ugyan. Még eddig nem kaptam semmi hírt tőletek, pedig már alig várom. Élvezet most itt lenni, csodaszép idő s kevés ember. Bár sokáig itt maradhatnék. Írjatok vagy írassál, kisanyóm, mielőbb, mert így sokat nyugtalankodom miattatok. Sokszor csókol, ölel

Adélod.

Kezeit csókolom, Nagyságos asszonyom,

bocsásson meg, hogy nem válaszoltam. Most itt vagyunk Monacóban, s Adél jól érzi itt magát. Hogy mikor térünk vissza Párisba, nem tudom, Bertának, Margitnak üdvözlet. Nagyságos asszonyomnak kezeit csókolja

Ady

[Monte-Carlo, 1906. nov.]

Kedves Itóka,

szeretettel üdvözöl igaz híved p[oste] rest[ante] Monte-Carlo

Ady Endre

[Monte-Carlo, 1906. nov. 7.]

Kedves Bélám,

nem tudom, mi van veled, esetleg meg is haltál. Ám én ezen okból kénytelen vagyok esetleg sírodból is kicibálni téged. A Budapesti Napló-val szakítottam. Birónak most írtam meg, hogy hazamenni nem vagyok hajlandó. Ezt holnap Vészinek szóval megismétlem. Itt leszek tehát Párisban egyelőre kenyér nélkül. De ha belehalok is, kitartok. Írj, édes fiam, ha halott vagy is, mert esetleg én is éhen halok. Te ott vagy Budapesten. Lehet-e kísérletet tennem valami lappal. Melyik nem félne az én darabont nevemtől? A Szerda nem biztosítana-e nekem valamit? Hova s kihez lehetne írnom? A Napló-tól már elsején nem fogok fizetést kapni. A Szerdá-nak táviratoztam pénzért. Két versért járna is, de esetleg előleget ha adnának. Most írok nekik egy novellát. Egyben szólj nekik, hogy küldjék a Szerdá-kat. Megígérték, s én egyetlen számot se láttam. A Népszavá-tól sem kaptam meg még a kis pénzt. Egyáltalában miért hallgatsz? Igazán úgy el vagyok hagyatva, mint egy kóbor kutya. Nem is tudok más okot képzelni, mint hogy beteg vagy. De erről is kötelességed volna tudatni. Édes fiam, vedd szívedre állás és kenyér nélküli barátod sorsát. Szeretettel ölellek

Adyd

Add át üdvözletemet Ignotusnak, Osvátnak, Eleknek, Szininek, Kérynek, Keménynek s minden szíves emberemnek. Írd meg, bár nem érdekel, mi van a Napló-val?

Címem: 3 Rue Casimir-Delavigne Hôtel des Balcons.

[Monte-Carlo, 1906. nov. 17.]

Itó édes,

végre valahára megkaptam leveledet, én is írok a napokban. Hogy vagytok? Fáztok sokat? Itt is csúnya idő van. Csókol

Léda.

Kézcsók Ady

[A lapon látható kanapéra Brüll Adél a következőt írta:]

Ez lenne ám jó Adynak. Ugye.

Kézcsók Ady.

[Párizs, 1906. dec.]

Édes, jó Anyám,

a küldemény megérkezett. Pompás, és hálásan köszönöm mindannyiunk nevében. Várom édesanyám levelét. Hogy mint van édesanyám és édesapám? És Lajos? Mi újság egyébként?

Ezer csókot küld hű fiuk

Endre

[Párizs, 1906. dec.]

Szombat.

Te majom Itóka és még nagyobb majom Gyurka,

nem tennétek félre ma estére a haragotokat, holnap, ha akarjátok, lehetne tovább folytatni, de igazán kár lenne erre a mesés töltött káposztára is haragudni, s nekünk se esne jól, hogy azt nélkületek fogyasszuk el. Jöjjetek el hát ma estére, két csacsi gyerek.

Sokszor csókol

Léda.

Ha jösztök, lesztek. Ha marad: esztek. Nesztek.

Ady Mefisztó.

[Párizs, 1906. dec. 24.]

Kedves Mohácsi,

nagyon kérem Önt valamire: küldje el nekem a Kabos Ede köteteit. Küldje pedig ajánlva s utánvéttel. Ugye, nem lesz olyan magyar, mint Kosztolányi, aki nem mozdul még szúrásra sem.

Egyébként kezdem önt elveszíteni. Csak a Napló jár nekem. Oda Ön írt egy-két erős dolgot. De nem tudom, hogy egyébként hova s mit csinál. Nekem nagy örömet okozna, ha írna intimus dolgokat s akármit. Írjon hát minél többet. Szeretettel gondol önre igaz barátja

92. Rue de Lévis XVII.

Ady Endre

[Párizs, 1907. jan. 8.]

Mélyen tisztelt Szerkesztőség,

úgy érzem, hogy kötelességem Önöket tudatni egy friss értesülésemről. Pápai Lajos, álújságíró, zsaroló és csaló, Párisban él. Egy tucat álnév mellett a Fehér név, melyet legsűrűbben használ. Minden azt mutatja, hogy a France-interjút a Függ. Magy.-nak ő írta. S valószínűleg ő boldogítja a P. H.-t is párisi leveleivel. De kérem, hogy az én nevem, mint aki erről értesíti a Népszavá-t, maradjon titokban. Eléggé gyűlölnek engem így is a koalíciós lapok. S azt sem szeretném, hogy ez a Pápai gazember piszkolódjék. Ahogy önök ismerik a budapesti sajtóviszonyokat velem együtt, ő kapna erre helyet, viszont az ügy elég érdekes, hogy a Népszava tudjon róla. Szeretettel

Ady Endre

[Párizs, 1907. jan.]

Édes, jó Anyám,

Lajosnak válaszoltam a levélre, melyet édesanyám és ő írtak nekem. Azt hiszem, azóta Lajos már tudatta, mit írtam. A fényképet megkapta-e édesanyám?

Ami engem illet, tűrhető egészségben s állapotban vagyok. Azt hiszem, sikerülni fog még egypár hónapig Párisban maradnom. Szóval május előtt nem kell visszamennem az utálatos Budapestre. Ha a lap kényszeríteni akar, el vagyok szánva, s májusig legalább csak azért is kihúzom. Hátha addig valamicskét javulnak otthon az állapotok.

Itt Párisban alig volt tél. Kétszer esett kevés hó, s mindjárt elolvadt. Új lakásom egy kényelmes szállodában van, nagyon szép szoba.

Diósyék nagyon hálásak a küldeményért. És pompás is volt a töltött káposzta. Majdnem betegre ettem magam. Diósyék akarnak édesanyámnak egy szép réz edénykészletet küldeni viszonzásul és az elküldött edények fejében. Én meg szépen kérem édesanyámat, tessék még egy fazék káposztát küldeni a szalonnával.

Hát Mindszenten és a megyében semmi újság? Szidnak-e sokan engem? Képzelem, hogy ostoba földieim hogy utálnak. Lajos megígérte, de nem küldeti a Szilágy-ot. A kis Bölönyi Gyurkának haza kellett utaznia. Zokogva hagyta itt Párist, kikísértem a vasúthoz. Azt hiszem, megint hamar vissza fog jönni. Nagyon sajnálom a gyereket. Nagyon hűséges és szolgálatkész volt itt hozzám.

Édes jó szüleimet ezerszer csókolja hű fiuk

Endre

Diósyék címe: M. A. Diósy 92. Rue de Lévis.

Az én címem: M. E. de Ady 15. Rue Constantinople Paris.

[Párizs, 1907. jan. 14.]

Kedves Itókám,

nagyon szeretnélek már látni, de te ismered az én napi életemet. Ha teheted, ma fél 11 órakor légy a Monceau-kocsmában. Legkésőbb 11-kor magam is ott leszek. Ha messze van neked, vagy dolgod van, akkor holnap vagy holnapután. S ahol te akarod, de csak este. Írd meg nekem: 15, Rue Constantinople. Szeretnék beszélni ezer dologról. Csókolja kezedet

Ady

P. S. Diszkréció.

[Párizs, 1907. jan. 15.]

Kedves Itóka,

lehet, hogy egy kissé tizenegy körül vagy pláne után, de biztosan elnézek ma este a kis kávéházba. Kezeidet csókolja

Ady E.

[Párizs, 1907. jan. 19.]

Kedves Gyurka,

írjál nekem sokat-sokat. Mindenről. Itt semmi új. Ha van, tudatlak. Ölel szerető öreg

Adyd.

[Párizs, 1907. jan. 21.]

Kedves Itóka,

ha nem érzed magad nagyon rosszul, vándorolj le a Monceau-kávéházba. Vissza úgyis kocsin mégy. S szeretnék veled egy kicsit beszélni. Én esetleg már 10 és 10½ között ott leszek, de sokat semmi esetre sem kések. Kezeidet csókolja

Ady Endre

[Párizs, 1907. jan. 24.]

Kedves Gyurkám,

leveledből kiolvasok annyi keserűséget, hogy visszatartson valami könnyelmű cselekedettől. Tudod, egypár nap óta szinte arra jutottam, hogy én fogok hazakérezkedni. Adél szörnyűen ideges, s az én idegeim is rosszak. Mostanában megtörténik, hogy három napig se nézek feléjük. Ez órában is itt vagyok (délután) a kis Rue Médicis-i korcsmában. Kora délután meglátogattam Fischernél Itókát. Lehet, hogy este együtt leszünk. De te ismersz, tudod, hogy megviselnek az ilyen hurcák, s tudod, hogy nekem kell valaki mellettem, aki szamárságaimat, keserűsködéseimet meghallgassa. Most már sajnálom, hogy Révésznek kissé elriasztó leveleket írtam. Így nem bírom ki Párisban, egyedül. Haza megint szörnyű volna menni. És milyen hideg van most Párisban. Brr.

Nem tudom, levelem Somlyón kap-e még. Mindenesetre lekötelezel, ha üdvözletemet - bár ismeretlené - átadod kedves famíliádnak. S ide írok valamit: egészen titok maradjon. Nekem nem tetszik az Itóka eljárása, amellyel ügyébe Rodint avatja. Nincs jogom ezt neki megmondani. Nem tiszta, nem jó ízlésű, nem okos, sőt nem is hasznos dolog. Talán megírta már neked ezt Itóka. Azonban csak neked van jogod megkritizálni.

Ami az én ügyemet illeti, Birótól kaptam egy kedves levelet. Kabostól egy kedvetlen üzenetet. Ignotusszal levelezek a Napló ügyében. Úgy sejtem, néhány hónapig nem bántanak. Hát ne is bántsanak. Elvégzi ezt az élet meg jómagam. A V. Újság-tól egy kis nyúlfarknyi cikkért kért 30 frankot kaptam rögtön. Most fogok nekik okos dolgot írni. De zavart vagyok, őrülten ideges, két napig feküdtem is. Mit szagolsz a politikában? Micsoda Balkán. Hát Zilahon nem voltál?

Ölellek, édes Gyurkám, nagy szeretettel. Ha Pestre mégy, látogasd meg Birót. S talán a Lajos kinevezési ügyében puhatolózhatnál. Szerető

Csütörtök délután

Bandid

[Párizs, 1907. jan. 24.]

A kis kávéházban vár.

[Párizs, 1907. jan. 25.]

Édes Adél,

pár hét előtt sírva kértem magát, ne tegye lehetetlenné együttélésünket. Én végtelenségig tudom eltűrni a maga idegeit, de - láttam, éreztem már akkor - hogy a végtelenségnek is van vége. Beteg s az élettel már csak alig cohaerens ember vagyok. S azt kell látnom, hogy valóságos program ellenem a "visszabántás, vérig sértés" stb. Igazán ostoba, lehetetlen s esztelenül üres ürügyek miatt. Ugyancsak pár héttel ezelőtt mondtam azt is, hogy próbáljuk kellemesebbé tenni egymásnak az életet. Hiszen talán ez volna a barátságunk alapja. Ehelyett hisztériás zivatarokat kaptam, holott magam betegebb vagyok magánál is. Ugyanakkor mondtam, hogy maga nélkül nekem Páris sem kell. Ezt most megismétlem fájdalommal, de elszántan. Ha maga előtt már nincs becsülete az én személyemnek, életem köteles fordulatát megcsinálom. Két héten belül eltemetem magam az erdélyi falumban, valamelyikben. Hóbortosan, egymást kínozva, nincs értelme egymás közelében élni, ennyire perverz nem vagyok. Nem bírom, beteg vagyok, s minden felelősség a magáé. Kezét csókolja

Ady

[Párizs, 1907. jan. 28.]

Édes Itóka,

bocsáss meg, hogy csak ma tudatlak magamról s a dolgokról. Pénteken ideggörcsök között feküdtem, éjjel ittam, s egy percet nem aludtam. Szombaton béketárgyalások voltak, s szombat délután helyreállt a béke. De azóta sem dolgoztam, bomlott és félhalott vagyok. Ma kaptam egy kártyát Gyurkától. Írja, hogy belátogat Zilahra, s felkeresi öcsémet. Ugyancsak ma írt Ignotus. Azt írja, hogy Révész elseftelt egy novellás kötetet, s a napokban már Párisban lesz. De Révésztől még nem kaptam megerősítő hírt. És te, hogy vagy? Ha a pénz neked febr. 3. előtt sürgős, írd meg azonnal. Szeretnék veled találkozni. Ma este nem lehet, végre írni akarnék. Holnap esetleg, s megírom.

Szeretettel üdvözöl

Belzebub

[Párizs, 1907. jan. 29.]

Kedves Itóka,

ha jókedved van, jó egészséged, semmi bajod és semmi írnivalód, ballagj le az omnibusszal a Monceau-kávéházba. Tíz körül én mindenesetre ott leszek. Ha te nem leszel ott, akkor majd holnap megírom, mikor mehetek arra tifelétek.

Mindenesetre szeretettel üdvözöl

Ady

Ha jönnél, hozd el az Új Idők-et, s várj esetleg fél 11-ig.

[Párizs, 1907. jan. 31.]

Kedves Itóka,

a kis kávéházban (itt a Médicis-n) várlak. Itt voltam egész délután. De unatkoztam. E levelet a Clunyban írom. S személyesen viszem a szállodába. Hozd el az Új Idők-et. Kézcsók

Ady E.

[Párizs, 1907. febr. 1.]

Kedves Itóka,

kerestelek tegnap este is, de nem voltál sehol. Ma már nem merem remélni, hogy lejöhess, a hideg miatt. Én meg mire fölérnék a te vidékedre, késő volna. Mindenesetre be fogok állítani tíz óra körül a kis kávéházba. Ma írt Révész: 5-én vagy 6-án Párisban lesz. Én kissé gyönge bőrben vagyok, azt hiszem, a korhelykedések miatt.

Kezeidet csókolja

Belzebub

[Párizs, 1907. febr. 3.]

Kedves Itóka,

ma vasárnap este fölmegyek a medicis-i kis kávéházba. Mert látom, hogy nem tudok veled találkozni. Félek, hogy ez se talál otthon, ez a kártya. Én azonban ott leszek 10-11 órában. K[ezedet] csókolja

Ady

[Párizs, 1907. febr. 6.]

Édes Itókám,

Révészről e percig semmi hír. Talán s valószínűleg holnap. De lehet, hogy ő Bécsben vagy Münchenben mulat. Mihelyst távirat jön, tudatlak. Gyurkától egy kuknyit sem kaptam. Egyébként sincs semmi újság. Főképpen nincs semmi jó, új vagy kellemes. K[ezedet] csókolja

du. 5 ó 50.

Ady

[Párizs, 1907. febr. 9.]

Kedves Itóka,

Révész ma este érkezik. Gyurkától érkezett egy levelezőlap. Szabad vagy délután? Én most ebédelek valahol valamit. S rögtön megyek a Rue Médicis-re, a kis kávéházba. Nézz be oda. Kézcsók

Ady E.

[Párizs, 1907. febr. 13.]

Édes Lajoskám

Szilágy csak 1 - egy példány jön. Hogy vagy? Írj, kérvényed ügyében informálandó engem. Bothot, Kincset, Kapust üdvözlöm. Ölel-csókol

Bandi.

[Párizs, 1907. febr. 17.]

Édes jó Gyurkám,

szeretném, ha ez a levelem nem okozna neked túlságos fájdalmat. Itókánál voltam tegnap, s neki nincs semmi válságos baja. Úgy kellett lenni, s úgy is volt; gyönge volt ő egy ilyen állapothoz. Hétfőn éjjel rosszul lett, orvost hívtak, s korán szült. Három óra hosszáig volt nála orvos. Azóta is rendesen, sőt néha többször jön naponként. Nincs semmi válság, nincs semmi baj: a többit ezúttal nem akarom egy szimpla levélre bízni. Talán jobb így, s főképpen Itókának semmi baja sincs. Nehogy a te nagy, becsületes lelked zavarogjon. Itt vagyunk szívesen Itóka mellett, ő hamar erőre fog vergődni, s mindenesetre máris túl van (ez nem frázis) minden veszélyen. Nem írok e levélben többet. Újra mondom, hitemre, légy nyugodt. Ölellek

Bandi.

Révész itt mellettem szeretettel köszönt.

[Párizs, 1907. febr. 25.]

Édes Gyurkám,

élek, bajoskodom s nagyon sokszor vagyok halálos keserűségben. Az öreg Révész ittlétének örülök, de nagyon nehéz fiú. Úgy terhel engem itt Párisban, ahol különben is, tudod, gyönge lábakon állok, mintha Atlasz volnék.

A bor megérkezett, de még nem váltottuk ki. Köszönöm. Szeretném, ha írnál nekem budapesti intimitásokat. Te nem vagy olyan bolond, ideges, türelmetlen lény, mint én.

Tóth Bélának válaszolni fogok a Napló-ban keményen. Helyesled? Új írásaimról írd meg rendesen és legőszintébben véleményedet.

Szeretném, ha valami célt érnél. Avagy, ha okosan biztosíthatnád párisi tartózkodásodat. Mindenekfölött szeretném azonban, ha Páris nem okozna neked nagyobb lelki válságokat. Néha még olyan vén, beteg, bolond poéta, mint jómagam is, tud filozófus lenni. Légy egy kicsit az te is.

Írj sorsodról, sorsodról - mindenről. Próbáld meg, hogy az neked mulatság legyen.

Ölellek, fiam, nagy szeretettel

Ady

[Párizs, 1907. febr. 26.]

Lajoskám,

várom informáló leveledet, hogy ügyedben lépéseket tehessünk. Van egy tervem, amitől okvetlen eredményt várok. Ölellek s jó barátaimat is.

Bandi

[Párizs, 1907. márc. 11.]

Édes Gyurkám,

mindenekelőtt hála és köszönet a borért. Áldja meg az Isten Kémer derék dombját. Az öreg Révész szájában ma is összefut a nyál, ha eszébe jut. Jó volt, pompás volt, két nap alatt lenyeltük. - Itókáról: Itóka néhány napig kórházban volt. Kijött, és nagyszerűen javul. Nincs kutyabaja sem. Én betegeskedtem. (Idegesség, köszvény, fogfájás.) Emiatt csak holnap látogathatom meg, de Révészt ma is elküldtem. Adél és Dodó: Adél áldott állapotban van: hiteles. Dodót anyagi csapás érte, s ráadásul egy hónapig ágyban feküdt egy orvosilag elkezelt lábköszvénnyel. - Révész: Nehéz fiú, sok bajjal él. S persze én is megérzem az ő dolgait. Tavasszal valószínűleg én hazamegyek néhány hónapra. Akkor nyilván az öreg is fölszedelőzködik. - Én: Borzasztóan rosszul megy nekem. Egészségileg és anyagilag. A Vasárnapi Újság leközölte a novellámat? Egy cikket is küldtem, de erről semmi hír. Mi van az új lappal? - Te: Vagy-e már valahol? Hogy folyik a sorod? Írj azonnal, s bocsásd meg ideges levelemet.

Ölellek

Hétfő.

Bandid

[Párizs, 1907: márc. 21.]

Kedves Gyurkám,

megvigasztallak, Bibi is nyakig dans la purée. Annyi bajom még sohse volt, mint most. Minden rám szakadt, legerősebben a pénztelenség és testi nyavalya. A financiális katasztrófákban egy kicsit Révész is ludas, de ez már mindegy. Elég az hozzá, hogy legkésőbb június elején, sajnos, Budapesten leszek.

Itókát ritkán láthatom, most készülök egy vizitre. Révész elég gyakran beszél vele, s így tudtam meg, hogy neheztel reám. Tudniillik, Márkus Lászlóval volt találkozóm a Clunyben, s ugyanakkor őt nem látogattam meg. De, talán sejted, fizikai lehetetlenség volt ez. Így is lekéstem itthon a vacsoráról. Te még mindig állás nélkül vagy? Hát az új lap egészen elmarad, vagy őszre indul meg? Mi hír van az újságírókörökben?

Köszönöm sok baráti szolgálatodat s figyelmedet. (Vasárnapi Újság, Kaffka-vers stb.)

Ölellek szeretettel

Írj!

(Csütörtök)

Ady

[Párizs, 1907.] ápr. 3.

Édes jó Lajoskám,

kissé egzaltált hangú múltkori levelem válasz nélkül maradt. Nem teszek ezért szemrehányást, tudom, hogy tenger dolgod van. Hogy most mégis írok, annak, az isten verje meg azt a piszkos pénzt, pénzoka van. Nyugtázom köszönettel a mai napon táviratilag kezemhez érkezett kétszázharminc frankot. Nyugtázom, és iszonyú helyzetemben mást nem tehetvén - reklamálok. Amikor a Vészi által adott előlegeket levontátok, akkor sem kaptam ilyen kevés pénzt. Holott, te tudod, írtam, ez idő szerint még mindig én vagyok 25 frankkal, mint a legminimumabbal, hitelezőtök. Zavart, ideges fejemmel ma reggel minden eshetőséget kikutattam. 1.) Valaki tévedett a kiadóhivatalban. 2.) Hirtelen nem volt több pénz a kezek ügyében. 3.) Redukáltátok negyven koronával (legalább negyvennel) a fizetésemet. 4.) Bűnül rójátok föl, hogy a Vasárnapi Újság-ba 15 forintért írtam egy kis rongynovellát, s hogy a Népszavá-nak is írok verseket. 5.) 6.) 7.) 8.) 9.)... Ezeket már föl se sorolom. Arról se beszélek, hogy megérek-e nektek 290 frankot. Nem tudom, nem írsz a dolgokról. Csak azt tudom, hogy nem voltam kevésbé munkás, mint... kilenc hónap, a kijövetelem óta, általában. S nem lehet, nem szabad azt hinnem, hogy éppen ez utolsó időkben, amikor maximum két-két és fél hónap választ el a hazameneteltől, akartok kiéheztetni. (Égesd el ezt a levelet.) Az öreg Révész csinosan berántott engem. Szintén kétszáz frank az, amit eddig kiizzadtam. Képzeld el ezt egyhavi háromszáz frankos budget-nél. Csak magyarázatképpen. Sohse rosszabb, gonoszabb helyzetben nem voltam, s éppen csak emiatt. Hát írtam volna-e én másképpen a Vasárnapi Újság-nak? Édes, jó Lajoskám, szólj be a kiadóhivatalba mindjárt. Sőt, ha teheted, ez elmaradtan kívül a huszonöt frankot is küldesd el... Nagy és befektetett tőkéjű barátságot cselekszel velem. Ha azonban ez lehetetlen, írj nekem, édes fiam. És ne haragudj, hogy bolond, kétségbeesett állapotomban a levelet talán nem elég diplomatafinomsággal szerkesztettem meg. Igaz, hogy Margitnak leánya van? Mi újság? Jolán kezét csókolom. Ölel, csókol öreg barátod

Ady

[Párizs, 1907. ápr. 4.]

Édes Gyurkám,

szólj a szerkesztődnek, hogy három vezércikk s két tárca vár kifizetésre. Vedd föl ez ügyek összegét, s küldd táviratilag a Dodó címére. Tegnap írtam neked, s azóta semmi új. Írjatok ti a ti szegény s nemsokára néhai

Adytoknak.

[Párizs, 1907. ápr. 4.]

Kedves Fenyő mester,

hála a Figyelő előfizetési ívének, tudom az Ön címét, s írhatok egy levelet végre. Engedje meg mindenekelőtt, hogy komoly üzletemberhez illően üzletről írjak. Kérem, küldjenek reám hivatkozva dr. Both István kollégiumi tanár és szerkesztő Zilah címre egy ívet. Kérjék meg, hogy lapjában jelentesse meg, fizettessen elő az önképzőkörrel (ő az elnöke), s próbáljon egyébként is előfizetőket toborozni. Nem tudom, hogy Nagyváraddal - hogyan bántak el. Az jó talaj, s ügyesen csinálva 50-60 előfizetőt ad. Figyelmükbe ajánlom ott dr. Várady Zsigmondot, dr. Konrád Bélát, Nagy Mihály hírlapírót. Ide Párisba küldjenek egy ívet Mr. Joseph Fischer 4 rue Papillon. Esetleg Návay Aladárnak, akinek a címét Ignotus tudja.

Én sok bajjal élek Párisban, s főképpen nagyon rossz egészséggel. Bizonytalanul, örökös izgatottságban. Révész mellettem van, s ha könnyíteni nem tudunk egymás baján, hát legalább sikeresen keserítjük egymást. Úgy gondolom, hogy májusban, júniusban Budapestre visszamegyek. Persze muszájból s csak annyi hétre, hónapra, amennyi alatt megint kiszabadíthatom magam. Mikorra gondolják Önök a Figyelő megjelentetését? Írjon nekem erről okvetlenül. Lekötelezne (egy éve már, hogy semmi ítéletét nem hallottam), ha írna pár sort arról őszintén, hogy tudok-e én még valamit. Adja át üdvözletemet Osváthnak, Eleknek. Üdvözlöm a kisfiát, e majdnem egyetlen Ady-tisztelőt. Igaz barátsággal mindig szerető híve

Ady

15 Rue de Constantinople

Csütörtök

[Párizs, 1907. ápr.]

Édes Lajoskám,

úgy látszik, betegebb vagyok, mint sejtem. Látod, nem tudom a versböjtöt tartani. Itt van vasárnapra a vers. Ma megírok egy tárcát, mely szombati számra okvetlenül idejében megérkezik.

Ölellek nagy szeretettel

Ady.

Jolánnak kézcsók, üdvözlet Vésziéknek s a redakciónak.

Révész hazamegy valószínűleg néhány nap múlva, ha tud, de ne szólj erről. Én még nem tudom a biztos dátumot.

[Párizs, 1907. ápr.]

Kedves Itókám,

köszönöm Diósyné nevében is a te kedves figyelmedet. Még nem mehettem el a Szalonba, s téged se volt eleddig időm meglátogatni. Az öreg Révész már Vácott van, mint egy Adélhoz írott lapon bejelenti. Semmi újság, főképpen semmi jó máig - és nálad? Üdvözöl a viszontlátásig kézcsókkal híved

Ady

[Párizs, 1907. máj. 6.]

Kedves Gyurkám,

no végre, végre írtál valamit, ha keveset is. Úgy gondolom, hogy még Párisban fogsz találni. De egyben azt is remélem, hogy őszkor meg én foglak téged még itt találni. Igazad van, ha érzed, iszonyú lelki, testi kínok között élek. Anyagilag pedig világéletemben rosszabbul nem voltam. A főbb okot csak szóval tudnám elmesélni. Itókának is tartozom, majd megbolondulok, mert még mindig nem jött rá fedezet. Beszéltél az öreg Révésszel, és Dodóval találkoztál? Itt semmi vidám újság nincs. Itókát csakugyan nagyon néha tudtam fölkeresni. De hidd el, s el kell hinned, legtöbbször az az oka volt a halasztásnak, mert nem volt pénzem. Viszont néhányszor, mert abszolúte mozgásképtelen neuraszténiás állapot fogott tarkón. Te, Gyurkám, próbálj meg nekem valamit. Keresd föl Radó Antalt. Mondd el neki, mennyire becsülöm őt, az állatot. Hogy miként írtam anno dacumál a könyvéről. Hogy én hazafi és valláserkölcsös vagyok stb., stb. Amint illik. Mondd el neki, hogy szörnyű bajban leledzem. Vegyen meg tőlem egy füzetnyit a Magyar Könyvtárnak. Ez esetben, ha lehetséges az üzlet, megírnám neked, a Napló mely számaiból lehetne legtűrhetőbb tárcáimat kiválasztani. De legjobb fogadtatás esetén is csak úgy mennék bele a dologba, ha rögtön megkapnám a honorárium felét. Próbálj, öregem, mindent, nagyon hálás leszek. Írj újságokat, dolgokat s magadról. Édes apád s anyád jobban vannak már? Alig várom, hogy megöleljelek.

(Hétfő)

Adyd

[Párizs, 1907. máj.]

Édes, jó Lajoskám,

köszönöm figyelmedet és leveledet. Nem gondolod azonban, hogy kissé fukar a dicséretben az az állat? Ugye, hogy ennél többet érdemlek? Ám tréfa nélkül újra köszönöm, mert kedves. A te figyelmedet - természetesen. Lajoskám, édes, nézz utána, hogy lehet-e egy Brucktól Nagyváradig s Nagyváradtól Budapestig szóló jegyet kapnom? Nem tudom, milyen a helyzet Kossuth-Caligula alatt. Biztosat nem írhatok, mikor utazom. De légy nyugodt, a kiadóhivatal idejében megtudja. Úgy sejtem, hogy június tizenötödikén legkésőbb.

ford:

Előre köszönöm az ebédi meghívást. Add át az egész Vészi családnak szerető üdvözletemet. Nemkülönben Kaboséknak. Jolán kezeit csókolom, s kérem őt, hogy fiú legyen. Ölellek, édes Lajoskám:

Adyd.

P.S. Édes Lajoskám, a pünkösdi szám mellékletére holnap küldök egy tárcafélét. Remélem, jobb lesz, mint a húsvéti.

[Párizs, 1907. máj.]

Édes jó Lajoskám,

a vén huszárló természete szerint fölhorkantam a trombitaszóra. Örülök, hogy változásra megyek haza. Ámbár a koránkelések muszájának korszaka köszönt egyben reám. No, valahogyan lesz, s nagyon rosszul talán nem. De a katonai szigorúságú bevonulás dátumával nagy baj van. Minden dolgom úgy csináltam, hogy június közepén megyek. Akkorára tudok csak kimászni hihetetlen ingoványokból. Írtam már egy-két helyre, de sajnos, eddig semmi eredménye. Nekem pedig nem szabad innen szökésszerűen elinalnom. Ha pár hetem van, legalább szóval, ígérettel, kezességgel elrendezem az ügyeket. Ostoba incidensek rövid idő alatt belemártottak nyakig az adósságba. Szóval, Lajoskám, értsd meg, s próbáld ezt mindenképpen s mindenkivel elfogadtatni: én június tizenöt előtt otthon vagyok. Amilyen hamar csak elrendezhetem a dolgaimat. De például ehhez előirányzatba van fölvéve a júniusi kis fizetésem is. Lehet, hogy június első napjaiban sikerül már. Akkor azonnal megyek, de június 15-re visszavonhatatlanul, biztosan, mint a fátum. Nem hiszem, hogy 15-20 (maximum) napi késés ártson a dolognak. A legravaszabbul próbálok e néhány napra sok és érdekes anyagot adni nektek. S nem utolsó dolog, hogy ha egy kicsit késve is, de kedvvel, szeretettel térek meg hozzátok. Én legjobban szeretnék most, rögtön menni, ha már menni kell. De akárhogy nézem, lehetetlen. A halasztást adjátok meg, de ne mint külön kegyet. Egyszerűen vegyétek apró balesetnek, ami. Mert ha én sejtem, hogy május vége felé nagy változás lesz, mondjuk sejtem ezt április közepén, akkor ott lehetek, így is, hogy egy kis példát mondjak, mi történt ma. Kuruc, rémes helyzetben tegnap lefekvéskor elhatároztam, hogy ma táviratilag kérek 60 frankot. S ma érkezik a te leveled. Sem ok, se cél, se raison, se pofa nem volt e távirathoz. Láthatod, hogy súlyos helyzetben s váratlanul ért a hazarendelés. Pláne akkor, amikor hazamenetelem befejezett dolog volt magamban hetek óta június első felére. Kérlek, Lajoskám, s ez a dolog különösen érzékenyen érint: ne vegyétek ezt egy másodpercig áldozatkészség hiányának. Ez fájna, s mindenképpen igazságtalan volna. Sokkal erősebben s melegebben érzem át minden hozzám való barátságotokat. És sokkal szívesebben vágyom ezt nektek bizonyítani. Tehát kérlek nagyon, Lajoskám, légy védőm, prókátorom. Kérlek, egyben újra, hogy szerezd meg gyorsan a minapi levelemben kért jegyet. Nem akarok a Déli Vasúton menni. Nem nagy megtakarítás, s egyszerűen gyilkosan fárasztó. Ölellek szeretettel

Adyd

[Párizs, 1907. máj. 23.]

Kedves Itókám,

mindennap készültem hozzád, s végül is egy kártyát küldök. Pedig volna megbeszélnivalóm több a soknál. Talán holnap-holnapután tudathatlak egy petit bleu-vel, mikor megyek. Gárdos Mariskának írnék, de úgy hiszem, hogy ő helytelen címet adott nekem. Nem volnál olyan kedves, hogy megírnád olvashatóan a címét? Esetleg azután, ha nincs kifogásod, ugyanakkor, amikor téged tudatlak, neki is adnék rendez-vous-t. Örülök, hogy a kis nő olyan jó protekcióhoz jutott, mint te. Ha hamarabb beszélnél vele, üdvözöld a nevemben. Hogy élsz, mint vagy, ezekről majd szóval vallatlak. Én is csak úgy nyafogom el majd a magaméit. Szeretettel

Ady

[Párizs, 1907. máj. 24.]

Édes Itókám,

holnap, szombaton 3-4 óra között, ha megengeded fölkereslek. Szeretném, ha lehetne Gárdos Mariskával is találkozni. Ha éppen ez időben lefoglalva volnál, kérlek, tudass egy ilyen kártyával. Szeretettel

Ady

[Párizs, 1907.] máj. 30.

Édes Gyurkám,

köszönöm leveledet s a benne foglalt pénzügyi hírt. Soha jobbkor, a Budapesti Napló most talán végérvényesen elrúgott. Máról holnapra akarták, hogy hazamenjek. Én azt írtam, ami igaz, nekem Párisból szöknöm nem lehet. Van egy 4-500 frank adósságom. Ehhez, hogy ezt elintézzem (kifizetésben csak kis részről lehet szó), 3-4 hét kell. Június 15-ig föltétlenül otthon vagyok, írtam nekik. De úgy látom, hogy dühösek, és brüszk módon szakítanak. Hát majd meglátjuk, hogy miként lesz.

A Világlapjá-nak eladott tárcák mind régiek. Mégis, hogy baj ne essék, csupán 1906 januárjától kellene átnézni a dolgokat. Ott vannak a kötetek, s kijegyeznéd egy papírra a megfelelőket, Adyakat és Lelleieket. Úgy nézd őket, hogy a furcsákat és szocialistákat hagyd ki. A Népszavá-val van ti. egy kiadási tervem. Megérzed te, hogy mik nem hoznak Radóra s reám szégyent. A szerkesztőségi szolgának adsz egy-két koronát, s kikeresi. Azt hiszem, hogy van harmincöt (esetleg 1905 utolsó három hónapjából is vehetsz, a Világlapja csak a még régebbieket kapta). Ha ezután is összekerül 30-40, ebből válogathat Radó. Szeretném, ha nem lennél szokásod szerint velem szemben is túl büszke. Nemcsak költségeidet akarom s kérlek beszámítani, de elég, ha nekem 60 frankot küldesz. Az neked sok időbe és fáradságodba kerül. Egyébként reád bízom a kritikai válogatást. Azt fölösleges újra írnom, hogy a dolog sürgős.

Itókához éppen most készülök. Semmi különösebb újság. Nagy a nyomor. Úgy látom, hogy Budapesten foglak találni.

Ölellek, édes Gyurkám:

Adyd

[Párizs, 1907. jún.]

Mélyen Tisztelt Szerkesztő Úr!

Bölöni György kedves öcsém és barátom volt olyan szíves, hogy megbízásomból mélyen tisztelt Szerkesztő Urat fölkereste. Örökösen és megváltoztathatatlanul félénk ember vagyok - kérésekben. Mindig visszautasítást, szégyenkezést sejtek, s ezért nem mertem személyesen megtenni Önhöz sem az első lépést, habár Radó Antal neve nagy biztosíték is. Most már engedje meg nekem, mélyen tisztelt Szerkesztő Úr, hogy írjak arról magam, amit eddig Bölönivel közvetítettem. Nem tartom magam hivatásos és artista novellaírónak. De úgy gondolom, hogy kis tárcáimnak egy része valamelyes mértékben dokumentumszerű. Hozzányúltam új témákhoz, bátorítást adtam egy-két hivatásosabb mesélő, konstruáló talentumnak. Próbálkozásokat tettem a magyar földön különben pompásan bevált és tenyésző tárca, novellácska formagazdagságát gyarapítani. És hogy franciáskodjak egy kicsit: új frissonok mellett akartam - s a szándék is valami - ideákban sűrűbbé, gazdagabbá tenni ezt a nagyon olvasott, divatos genre-t. Ne tessék ebből semmi dicsekvést kiolvasni, a kis novellácskák nagy hiányosságait én nagyon jól érzem és ismerem. Ez elsősorban túlságos lírizáló egyéniségemnek, másodsorban az úttörés bajos föladatának a vétke. De akarnám, szeretném, hogy mélyen tisztelt Szerkesztő Úr meglássa, hogy nem mindegyik tárcám azért készült, mert a lapom bizonyos számú tárcák írására kényszerített. A Magyar Könyvtár minden füzetével eszméket, irányokat dokumentál. S én szeretném, ha az Ön kipróbált látása az én kis írásaimat ígyen kvalifikálná. Azután, ezek után, minden dal csúnya vége következik. Nekem június 15-én el kell hagynom legalább néhány hónapra Párist, s kellemetlen, rút, pénzügyi bajok bántanak, ami, ugye, nem szokatlan fiatalabb íróembernél. Nagyon kérném mélyen tisztelt Szerkesztő Urat, amennyiben hajlandósággal van hozzám, s ki tudott választani egy kis füzetnyit az írásaimból, kegyeskedjék az érte járó pénzecskét kiutalni. De ez nem minden, én még követelőbb, rosszabb vagyok. Mivel szorongat ezer kis adósság, s mivel tizenötödikén túl legfeljebb egy vagy két napot késhetek itt, méltóztassék nekem táviratilag elküldeni ezt a kis summát. Érzem magam olyan erősnek, írókedvűnek, hogy az Ön bizalmát igazolni fogom, s figyelmét a jövendőben emberségesen megköszönhetem.

Mélyen tisztelt Szerkesztő Úrnak régi, tisztelő híve

15 Rue de Constantinople.

Ady Endre

[Párizs, 1907. jún.]

Kedves Gyurkám,

te vagy a legjobb, leghívebb fiú a világon. Tegnapi leveledre megijedtem, s írtam Radónak. Levelem kissé bizantin stílű, de elég önérzetes alapjában. Azt hiszem, hogy jól hatott az öreg baromra. Egyben kértem, hogy táviratilag küldesse el nekem a pénzt. Tudniillik 15-17-én föltétlenül utazni akarok. Szóval téged Budapesten érlek. Ami a P.L.M. dolgát illeti, baj van, öregem. Én disznó, rest, mindig nem jelentkeztem náluk. A róluk írt főbb cikkem (A nárciszok városából, 1906. szept. 15-30. között kellett volna megjelennie. Nizzából küldtem), mint te is tudod, megtalálhatatlan. Ha talán átnéznéd a tizenöt lapot a szerkesztőségben. Van egy másik cikkem is róluk, ezt holnap lefordítjuk Adéllal, s beküldjük. Jelezni fogom, hogy más cikkeket is írtam. Ugyancsak bejelentem, hogy párisi utódom te leszel. Csakhogy így nemigen lesz időd bevárni az ő jegyüket, ha - adnak. Kísértsd azonban meg, hátha-hátha. Minden esetben a jövőre jó lesz neked. Én, ha A nárciszok városából cikk nem jelent volna meg, írok róluk otthon még egy cikket. Köszönöm, Gyurkám, barátságodat. Az úton neked és Révésznek táviratot küldök.

Ölellek

Adyd

[Párizs, 1907. jún.]

Édes Bertuskám,

leveled igazán megdöbbentett engem, s azonnal válaszolok. Adél és mindnyájatok érdekében kötelességem őszintén megírni mindent, amit csak észrevettem, látok és gondolok. Adélnak az állapota komolyabb, mint bármely nőnél ilyen állapot. Állandóan a halálról beszél, s minden igyekvésünk dacára ezer leleményességgel gyötri magát. Én is szerettem volna, ha Párisból mielőbb elmegy haza Váradra. De most már ettől nagyon félek. Ismered Adélt. Látni fogja mamátoknak esetleg nem is egy veszedelmes krízisét: kész gyilkosság az ő számára. Szóval Adél közelléte nem segíthetne mamátok állapotán. De Adélra végzetes lehetne. Fatális helyzet ez, mert éppen tegnap akartam neked írni titokban, hogy csaljátok haza Adélt, mert itt megöli magát. Dodót nagy csapások érték. Soha olyan anyagi válságok között még nem láttam őket, mint most vannak. Képzelheted, hogy Adél mint érzi magát. Igazán ez a gyerek a legszerencsétlenebb időben érkezik. S én nem is sejtem, mit kellene csinálni. Budapesten már csak anyagi okok miatt sem maradhatna. Váradon pedig az aggodalom ölné meg mamátok állapotán, amiről én beszélni se merek előtte. Gondolj te ki valamit, s írj nekem mindjárt. Hátha mamátok egészségi állapotát túlozzák az orvosok. Lehet az egész egy súlyos hisztéria is. Mindenesetre Adélnak óvatosan írj. Az én levelemet pedig tartsd titokban. Nagyon elszomorít a dolgoknak ilyen gonosz komplikációja.

Kezedet csókolom, s várom leveledet igaz barátsággal

Ady

15 Rue de Constantinople Hôtel de l'Europe,

U.i. Honnan tudtad meg a címemet!

[Párizs, 1907. jún.]

Édes Lajoskám,

végezd el a kiadóban, hogy kapjak száz forint előleget. Mivel pedig esetleg 15 előtt szeretnék utazni, küldjék táviratilag. Érkezésem idejét veled táviratban tudatom. A viszontlátásig ölel

öreg Adyd.

[Párizs, 1907. jún.]

Édes Lajoskám,

nem hittem volna, hogy ezt a tárcámat még Párisban kell megírnom. De őrült idegességben mégis írtam, hogy lelkiismeretes legyek ezúttal is. Öt nap óta, sőt nyolc nap óta vagyok útra készen. De hiába várom a kért útiköltséget. Amit előlegként kértem: kétszáz koronát. Pedig itt maradnom meddő (most már, mikor belelovaltam magam a menésbe) és költséges. Minden nap megrövidít, s újabb kiadásokba késztet. Talán, mielőtt levelem érkezik, a pénz megjön.

[Párizs, 1907. jún. 14.]

Kedves Itóka,

két és fél órás beszédem volt Heinnal. Úgy gondolom, hogy a lehetőt megtettem, s minden rendben van. Holnap, szombaton este beszámolok. Mivel azonban Adél megint iszonyú ideges, jobbnak tartom, ha nem Diósyékhoz jössz. Várnál a kis Monceau-kávéházban 11 óra felé? Szeretettel üdvözöl

Ady Endre

[Párizs, 1907. jún. 15.]

Kedves Itóka,

hirtelenül úgy fordult a dolog, hogy ma este valami cabaret-be megyünk. Félek, hogy későn szabadulunk onnan. De én mégis benézek a kis kávéházba. Ám ne fáraszd magad, ha nem könnyen menne, mert esetleg éjfél lesz, mire én odakerülök. Ez esetben pedig jönnél el holnap tizenegy óra tájban a hotelbe. A Hein levelét ma megkaptam, minden rendben van.

Szeretettel üdvözöl

Ady E.

[Párizs, 1907. jún.]

Édes Itókám,

fogadd szívesen, s ha kedved, időd engedi, segítsd, kalauzold az én Pásztor barátomat, akit névről okvetlenül ismersz már. Szeretettel üdvözöl

Ady

[Párizs, 1907. jún. 20.]

Kedves Itóka,

én holnap, pénteken este utazom. Ha ma tizenegy felé eljöhetsz abba a kávéházba, ahonnan a minap este hazamentél (Rue de Rome, Gare St.-Lazare-ral szemben) - jöjj. Ha nem, fáradj el holnap tizenkettőkor a hotelbe, s a szalonban várj, míg előkerülök.

Üdvözöl szeretettel

Ady

Bécs, 1907. jún. 23.

Édes Adél és Dodó,

álmatlanul, fáradtan, de végre Bécsben vagyok. Medve várt a vonatnál, s itt Bécsben töltök egy-két órát. Este már hét órakor Budapesten leszek. Pénzügyi eredménye, sajnos, nincs a kiszállásnak. De legalább megfürödtem, s pihentettem egy kicsit az idegeimet. Budapestről írok újságokat s mindenről részletesen. Most szeretettel s fájdalommal gondolok reátok, Párisra. Adél kezeit csókolja, téged, Dodóm, ölel

Ady
reggel 9 óra.

[Budapest, 1907. jún. 24.]

Kedves Bertuskám,

rettenetes aggodalmak között távozott csütörtökön reggel Adél. Gondoltam, kapok máig levelet vagy táviratot. Nem jött semmi. Nem tudok semmit. És te? És mi újság? Én, istenemre, halott ember vagyok. Csak azt nem tudom, mikor kerül sor temetésre. Kezeidet csókolja (üdvözlet a mamának s Margitnak)

Ady Endre

[Budapest, 1907. jún.]

Édes Bertuskám,

különben is nagybeteg vagyok. Az orvosok iszonyú vérszegénységet konstatáltak. Képzelheted, pláne egész úton nem aludtam, micsoda nyugtalansággal jöttem el Adéléktól, Párisból. A táviratot eltitkoltuk Adél elől. Éppen a vonatra szálláskor hozták a hotelból utánam. Adél aránylag jól van, de éppen a legveszedelmesebb hónapban. Őrülten érzékeny, ideges. Úgy tudom, hogy július 8. táján fog jönni. Én is ezt így szeretném. Reméljük, hogy addig nem történik semmi baj. Engem mindenesetre tudass, ha kell, ha ok van.

Szeretettel ölellek

Ady

[Budapest, 1907. jún. 26.]

Kedves Itóka,

itt ülünk együtt Gyurkával, s írunk Párisba. Bár ülnél te itt írván, s olvasnók mi Párisban. Büdös, nyomorult város. Az emberek még szagosítják. Képzelheted. Egész úton egy percet nem aludtam. Itt se megy az alvás, holott lefekszem. Olyan vagyok, mint egy részeg légy. Mi újság Párisban?

Üdvözöl szeretettel

Ady

Kedves Itóka,

Belzebub csakugyan megérkezett. Még vasárnap este, és azóta budapesti lakos ő is szegény. Velem semmi újság. Majd írok hosszasabban. Csókol

Gyurka

[Budapest, 1907. jún. 26.]

Édes Adél és Dodó,

itt vagyok már harmadik napja Budapesten. Tele gyűlölettel, sőt utálattal. Pedig az emberek kedveskednek. Ovációkkal vártak stb., stb. Én meg valósággal búvok. A jókor kelés megy, mert tizenkettőkor mindig lefekszem. Lakni elsejéig a Páris-hotelben lakom. Elsejétől valószínűleg ugyanabban a házban, ahol a szerkesztőség van. Iszonyú bajom van a jegyüggyel. Jegye csak Vészinek, Kabosnak, Birónak van. Kijelentettem, hogy én másként nem maradhatok Budapesten. Most Ignotus fáradozik, hogy kivételesen kaphassak jegyet. Ha nem sikerült, hazamegyek. Nekem jegy kell. Vészi sorait megkapta Dodó? Örömmel áll mindenkor rendelkezésére. Beszélgettünk egy bécsi ajánlóról. Azt mondta, talán kifundál holnapra valamit. Medvének elő se hoztam volt. Ő nem komoly legény, a szerencsétlen. Gyurka menne már, de nincs pénze. Vele ebédelek ez idő szerint. Vacsorán eddig Kabosék vendége voltam. Meg van már szabva a nap, amikor Adél jön? Írjon valamelyikőtök. A Perraud kisasszonyt üdvözlöm.

Adél kezeit sokszor csókolom, ölellek, Dodó

Ady

[Budapest, 1907. jún.]

Édes Bertuskám,

nagyon szeretnék, s magamtól lementem volna Nagyváradra, de nem lehet. Vasúti jegyet nekem nem adott, s nem akar adni a hazafias kormány. A bécsi, illetve nagyváradi utaimra is csak egyetlen s nem is teljes jegyet fogok kapni. De informálj engem levélben, hogy Adélt Bécsben miképpen kezeljem. Mégiscsak abban bízom, hogy mamátok akkorára jobban lesz. A Fischer címét helyesen tudod, azért nem javítottam ki, múlt levelemben. Iszonyú rosszul érzem magam Budapesten. Pláne ha nem sikerül állandó jegyet szereznem, szörnyű baj lesz. Üdvözöl szeretettel, s várja értesítésedet

Ady Endre

[Budapest, 1907. jún. 30.]

Édes Adél és Dodó,

még eddig egy sornyi írást nem kaptam tőletek.

Az életem bús és unalmas. 10-12 között szerkesztőség. Délután írás, olvasás, kávéház és unatkozás. Pláne szörnyű most a forróság Budapesten. Kellett csinálnom néhány látogatást. Főképpen a vasúti jegyem miatt, mely nehezen megy. A Napló-t átírattam a 92 Rue de Lévis-re. A bécsi ajánlás ügyében Vészi minden igazi jóindulata mellett nem tudott egy okos címet találni. Történt már ebben valami új? Berta írja nekem, hogy följön Pestre, ha Adél érkezik. Én meg Bécs miatt kérek idejében értesítést.

Vésziéknél másfél órát töltöttem Varsányban. Jolán nagyon vastag, vastagabb Adélnál is. Margit szerencsétlen, mert a leánya nagyon pici. Háromhónapos, szép, víg, de olyan nagy, mint Bambula. Kabos pár nap múlva megy szabadságra. Náluk szoktam lenni vacsorán, mióta itthon vagyok. A Napló kezd jobban menni. Megjegyzem, hogy bejelentettem, hogy október végéig maradok csak Pesten. Álmatlanságom még tart. Holnap megyek az orvoshoz.

Adél kezeit sokszor csókolom. Téged, Dodóm, ölellek.

Ady

[Budapest, 1907. júl. 1.]

Mélyen tisztelt Uram,

bocsásson meg, de azt kell hinnem, hogy cikkemről csak szóbeszéd révén értesült. Eszem ágában sem volt Önt gyanúsítani avagy sérteni. A Washington-alap elszámolásáról írtam. Többek között helytelenítettem, hogy három ódára is adtak ki pénzt. Hangoztattam ama véleményem, hogy amerikai véreink is törzsökös magyarok. Cécóra, áldomásra s hasonlókra költenek. De a legkisebb ítéletű ember nem olvashat ebből valamit az Ön személye ellen. Még az sem Ön ellen irányul, ha én az ódaözönt utálom. Ilyenformán az Ön érintetlen személyének ártalmas volna egy hírlapi rektifikálás.

Én tiszteletet érzek az ön személye iránt, s nagyon sajnálom, ha pillanatig okot adhattam akaratlanul, az ellenkező föltevésre.

Tisztelettel

Ady Endre

[Budapest, 1907. júl. 8.]

Édes, drága Adél,

olyan nagy szomorúsággal és aggodalommal vagyok itt. Úgy szeretnék maguk mellett lenni, vigyázni magukra, Dodónak írtam szombaton, megírtam, amiket maga mondott. S mindazt, amit kellett, de bizony idegesen. Ma is halálosan ideges, zavart vagyok.

Nem tudom, még semmi fordulat, szombatra lesz-e jegyem. De még ha nem lesz is, le fogok menni. Hacsak emberileg lehetséges. A lapokba leadtam a gyászhírt. Véletlenül találkoztam telefonon Szebenyei Józseffel, aki talán írt is azóta.

Nagyon kérem, édes drágám, vigyázzon magára. És vigyázzon Bertáékra. Írjon, hogyan vannak.

Csókolom sokszor - sokszor a kezét. Bertát, Margitot üdvözli

Hétfő.

Ady

[Budapest, 1907. aug. 1.]

Édes Kornélkám,

ne haragudjon, hogy nem írtam magának. Több dolgom, bajom van, mint maga sejteni tudná. Hát örül Párisnak? Hogy élnek? Ha visszafele jön, megáll-e Pesten? Isten vele. Szereti magát

Ady E.

[Budapest, 1907. aug. 1.]

Édes Itókám,

Gyurka, ha igaz, ma elutazott Budapestről. Én kimentem 5 ó 12 p-kor a Nyugatira, úgy volt, hogy esetleg evvel megy. Lehet, hogy előbb elutazott. Küldött leveledet köszönöm. Az élet nem vidám itt sem. Üdvözöl szeretettel

Ady

[Budapest, 1907. aug. 13.]

Édes Gyurkám,

első cikkedet nem adtam le. Nem azért, mert közölhetetlen, és mert első. Ha riportféle is, azt akarom, hogy első írásod jobbféle legyen. Maga a Matin-eset érdekesebb lett volna. Amivel összefűzted, azon én már rágódtam egyszer. De nehogy valahogy mást érts, mint ezt. Te hajlandó vagy az ilyesmire.

Én nagyon beteg vagyok, hiperesztézia, őrjöngő álmatlanság. Már alig cipelem magamat. A kötettel semmi végleges. A Faludi-ügyben ígértek, s még nem adtak. A Fejérváry-ügy felében vált be, de így se baj. Én is írok majd becsületesebb levelet is. De csak küldd, amit érdekesnek látsz.

Ölellek szeretettel

Adyd

[Budapest, 1907.] aug. 13.

Édes Adél,

ne haragudjon, hogy levelet nem írtam, nem mentem le. Valami ostoba sejtés tíz nap óta azt súgta, hogy ma távirat jön.

De nemcsak ez a mentségem. Most igazán nemcsak afféle képzelődő vagyok. Nyolc nap óta nem aludtam három órát. Éjszakánként őrjöngök, félek, rémképeket látok.

Ha hát pénzügyileg meg is csinálhatnám talán, úgy képzeltem, ha most lemegyek Nagyváradra, s alig érek vissza, már táviratot kapnék, ezt a sok utat most nem bírnám ki.

Éppen most írtam Dodónak. Vigasztalom, hogy ne szegje kedvét a Röderer-ügy. Ha két-három napig nem jön távirat, mégse fogom megállani, s akárhogy is, ha félhalottan, lemegyek magát látni. Mert talán éppen a betegségem miatt nagyon szomorú és kétségbeesett vagyok. Bertuskának kézcsók s Margitnak is. Vigyázzon nagyon magára, drágám. Ezerszer csókolja a kezeit

Ady

[Budapest, 1907.] aug. 30.

Kedves Ráskai úr,

ígéretemhez képest belekezdtem, s meg is akartam mára írni a Medgyaszay kisasszonynak szánt dolgot. Részben azonban (vasárnapi tárcácskámat is meg kellett írnom) halálos fáradság fogott el, részben nem szeretnék nem jót írni. Ma délután kénytelen vagyok, de örömmel kénytelen, Varsányba, Vésziekhez kimenni. Ezért nem jelenhettem meg találkánkon. De viszont még ma ott künn megírom az írnivalót, s mielőbb önhöz juttatom. Előre jelzem, hogy ez egy nagyon is sötét kis tragédia lesz, versben, cselekménnyel s egy szereplővel.

Szívéből üdvözli önt régi híve

Ady

[Nagyvárad, 1907. szept.]

Édes Bertuskám,

gyáva, hitvány, neuraszténiás vagyok: az utolsó percben mégiscsak leugrottam a vonatról. Estig most már mindenesetre itt kell maradnom, s szeretném, ha pár szót írnál. Nyomorultul, betegül, mint egy döglött kutya, iszonyú nehezen bejövök Nagyváradra. S akkor a legkvalifikálhatatlanabb sértésekhez, kínzásokhoz van szerencsém. Ez igazán túl van minden elviselhető mértéken és módon. Hiszen azért jöttem, s ez az egyetlen helyem, ahol egy kis erősítést és szeretetet kapjak. Megmondom őszintén, hogy azért nem mertem elutazni délután, mert esetleg Adél mostani gyönge állapotában ideges lehet. Kérlek, légy te is őszinte, s ha ez nem így van, tudass, hogy ez a visszatartó okom se legyen. Bocsáss meg, hogy majdnem magamon kívül, szó és beszéd nélkül elnyargaltam, nem tehettem másképpen. Add át üdvözletemet Dodónak. Ha akarsz írni, adasd le azt az Európa portásánál, ahova majd kimenőben érte jövök. Ölel szeretettel

Ady

[Budapest, 1907. szept. 24.]

Kedves Bertuskám,

ne haragudj, hogy evvel a hosszú, unalmas levéllel időt rablok tőled. Halálosan fáradt vagyok, majdnem egyórai késéssel érkezett a vonatunk. De nem tudok lefeküdni (alvásra pláne gondolni se merek), míg neked nem írok. Az úton sokszor fogott el sírógörcs, s a végén egy borzasztó apáthia következett. Evvel az apáthiával írok most, tehát nem lesz a levelemben egy túlzó szó se. Én végtelenül és gyógyíthatatlanul százféleképpen beteg ember vagyok. Állandó és veszedelmes nyugtalanságomban egyetlen reményem, fix alakom, a mániám Adél maradt. Fizikai, pénzügyi és egyéb nehézségek miatt csak borzasztó kínnal csinálhattam meg ezt a váradi utat. Úgy mentem el, hogy legalább négy napig ott maradok egy kicsit megnyugodni. Az anyám életére esküszöm, hogy mikor megismertem Adélt, akkor nem közeledtem századrésznyi bizalommal s odaadással hozzá, mint most, mikor betegen, fáradtan látni akartam s magamba egy kis erőt szedni, ha lehet. Csúnyán, elviselhetetlenül sértegetett, s töltetett velem Váradon olyan huszonnégy órát, ami csoda, hogy egyelőre nem egyenesen a bolondokházába vitt be. Én szívesen odaadom érte az életemet is, de hogy beteg vagyok, arról nem tehetek. Hiába fogom, szorítom, tartom magam, nem bírom elviselni az ő rosszaságát. Jól van, koncedálom, én is bántottam őt már egypárszor az életben, de úgy, ahogy ő bántani szokott, soha. Hogyha ő ideges, beteg, én tudom, mennyivel inkább az vagyok én. Mint ahogy vasárnap délután, ma is csak borzasztó erővel tudtam elutazni. Leszállottam kétszer-háromszor a vonatról, a főnököt megkérdeztem, meghosszabbíthatom-e a ledátumozott jegyet? A vonat késett, s én azt vártam az utolsó percig, hogy jön valaki. Csak annyit üzent volna, hogy menjek vissza. Nem üzent, s azt hittem, hogy törni-zúzni fogok mindjárt. Rettenetes út, zsúfolt vonat stb., mindegy. Egyet pozitíve éreztem; mi most láttuk Adéllal egymást utoljára az életben. Mi lesz velem, nem tudom. Ha a kötetemet mindenáron s bármi jöjjön, nem akarnám kiadni, mentem volna egyenesen az anyámhoz. Onnan valami szanatóriumba vagy tudja az isten, hová. Így nem tudom, mi lesz, bírom-e egypár hétig is. Nemcsak az idegeim szakadtak el, de elszakadt minden kötél. Nekem keserű elégtétel így előre, hogy esetleges katasztrófám siettetéséért ő lesz, Adél, a felelős. A saját lelkiismeretem előtt tudnék még nagyon sok mindent írni, akartam is. De nincs értelme, mint ahogy talán ennek az egész levélnek sincsen. Ha akarod, mutasd meg Adélnak, ha úgy látod jónak, nem.

Szeretettel üdvözöl

Ady

[Budapest, 1907. okt. 1.]

Édes jó Adél,

ezer kínomnál, ezer bajomnál jobban fáj az, mikor eszembe jut, hogy esetleg én is bűnös vagyok a közöttünk történtekben. Ha én mondtam, tettem, ami magának fájt, szánom és bánom. Nem is akarok csak evvel, nem is tudok, enyhíteni az én őrületes lelkiállapotomon. Nagyon szeretem magát, mindenkornál és mindennél jobban. Nagyon sok rossz vár reám, s akarom, hogy ezt még egyszer bevalljam magának. Ezer kézcsókkal szegény

Kedd.

Adyja.

[Budapest, 1907. okt. 4.]

Hogy vagy, hogy élsz, mit csinálsz, meddig maradsz? Üdvözöl

Ady

[Nagyvárad, 1907. okt.]

Édes Lajoskám,

már kétszer mentem ki a vonathoz, hogy elutazom, s mégis itt vagyok. Semmi más okom erre nincs, mint valami tébolyodott félelem és nyugtalanság. Bocsássatok meg, ha tudtok, de beteg vagyok, s azt hiszem, hogy szombatra mégiscsak otthon leszek. Addig is küldök, amit küldhetek, s bizonyos, hogy már holnap ott lesznek vasárnapi verseim, hírcikk s esetleg valami riport. A verseket kényszerűségből írom, mert megint olyan zavart voltam, hogy Lellei András helyett Ady Endrét írtam utolsó tárcám alá. Ments engem a direktor úr előtt is: beteg vagyok. Csak éppen a lelkiismeretem maradt meg, de avval ti, ugye, nem sokat értek? Még valamit: tizenkét krajcárral vagyok itt e rettenetes lelki nyomorúságom mellett. Küldess nekem bárhogyan táviratilag tizenöt forintot. Ady Endre Nagyvárad, Európa-szálloda. Azután ha hazamegyek, jó leszek, ha tudok, ha lehet. Csókollak Lajoskám, majd megőrülök az idegességtől

Adyd

[Budapest, 1907. okt. 16.]

Édes jó Adél,

amikor megérkeztem, azonnal írtam Dodónak. Tőle azonban egyetlen sor se várt itt. Maga már fönn van, ugye, és nincs semmi baj? Én furcsán vagyok legfőképpen a lap biztos esete miatt. Nagy gondok várnak reám, csak akkorára egy kis egészségem gyűlne. Mától kezdve naponként, talán egy hétig ülök Czigánynak. Csinált ma egy pompás képet, de ő nem volt vele megelégedve, s összemázolta. A kötetem dolgában is legalább napi egy-két órát kell szakítanom. Találkoztam futólag Molnár Ödönnel, s referáltam magukról. Írjon vagy maga, vagy Bertus egy-két sort. Nagyon jólesnék sok bajomban s abban a bizonytalanságban, amikor nem tudom, mikor látom magát. Regina néninek, Bertusnak s Ilonkának, Margitnak kézcsók. Bertus, ha maga nem tud, írjon egy-két sort.

Kezeit ezerszer csókolja

Szerda este

Ady

[Budapest, 1907. okt. 21.]

Édes jó Adél,

vártam magukról hírt, egy kis híradást, de hasztalan. Dodótól se kaptam egy sort se, egyébként most újra írtam neki. Idegeimen kívül most teljesen a kötetem dolga köt le. E héten minden délután ültem Czigány Dezsőnek. Készen van két nagyszerű dolog: egy szénportrait s egy barna olajportrait. Ezek valamelyike kerül a könyvbe. Most kezd festeni színes olajba. Ha maga reflektál reá, itt Budapesten meglátja majd mind a hármat, s amelyiket választja, az a magáé. Egyet Kabos vesz meg, egyet Czigány akar magának megtartani. A lapnál semmi új, a régi, veszedelmes bizonytalanság. Szeretném magukat látni, s nem tudom sikerül-e?

Bertát szeretettel üdvözlöm.

Ezer kézcsók

Ady

[Budapest, 1907. okt. 22.]

Édes jó Adél,

nagy örömmel látom a leveléből, hogy maga egészséges és vidám. Mivel hasonló jókat nem tudnék írni, hallgatok magamról. Szép, hogy megszegte fogadalmát, s mégiscsak írt nekem. Főképpen pedig hogy úgy írt, hogy sok bizalmat merítsek.

Köszönöm levelét, fáradságát és bizalmát. Vasárnap nem voltam Vésziéknél. Kaboséknál ebédeltem, és öt-hat társaságba pottyantam bele. Bizonyára nem érdekli, de való; nekem is vallott szerelmet egy-két asszony. Sőt, mindjárt számot is mondhatnék: kilenc. Úgy látszik, hogy engem is alkalmasnak látnak még némi szerelmi turbékolásra.

Berta kezeit csókolom s a magáét is hagyományosan ezerszer.

Ady

P. S. Betegebb vagyok, mint valaha, sok nagy bajom van. Nem tudom, lemehetek-e mostanában.

[Budapest, 1907. okt. 23.]

Édes Gyurkám,

bajaim, ideges fáradtságom miatt nem tudok neked írni hosszasan. Elég az, hogy testileg-lelkileg, mindenképpen soha rosszabbul nem voltam. Talán kimehetek Párisba, s akkor elbeszélek sok dolgot. De kimehetek-e, az Isten tudja. Írj, édes fiam, nekünk többet, s én nemsokára összeszedem, kicsikarom a pénzeket,

Itókát üdvözlöm. Ölel

Ady

[Budapest, 1907. nov. 1.]

Édes jó Adél,

beteg (igazán s nem úgy, ahogyan maga hiszi) vagyok megérkezésem óta. Dodónak csak most írhattam a sok meglepetés miatt. A lapnál megtörtént a változás, de olyan kétségbeejtő körülményekkel, hogy leírni nem is lehet, csak elmondani. Majd elmondom, s remélem, már akkor más lapnál leszek. Vagy legalábbis nem leszek itt. Már hívtak a Népszavá-hoz (ez volt a Révész által küldött expresszlevélben), de ezt nekem ezer okból nem szabad elfogadnom. Most várok, elég büszke arccal, s remélem, nem sokáig. Földest nem találtam, s így más úton gondoskodtam, hogy Fábiánról tudjak, s vele összejöjjek, ha lehet. Hogy van, édes, jó, drága Mindenem? Magára gondolok mindig ezerféle nyomorúságomban. Bertának a kezét csókolom, üdvözlöm Margitékat.

Ezer kézcsókkal

[Budapest, 1907. nov. 2.]

Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr,

Molnár Ferenccel beszélgettünk arról a módról, hogy én a Hét-nek dolgozhassak. Ő közölte, hogy a dologban ma személyesen tárgyalhatnék Szerkesztő úrral. Azonban nekem ma és mostanában, akármennyire akarnám, lehetetlen személyesen tiszteletemet tennem. De különben is én úgy érzem s látom, hogy a dologban nem a személyes találkozás a legfontosabb. Hanem a közös, erős szándék. Nem rajtam múlott, hogy a Hét-et úgy kellett tekintenem, mint Szerkesztő úrnak még ma is sok úgynevezett irodalmi fórumot. Szerkesztő úr neve, kora engem természetesen néma és fájó passzivitásra utalt egy ilyen igaztalan viselkedéssel szemben is. Viszont én ideges, túlérzékeny ember vagyok, s az első ok és ez itt, azt tanácsolnák, hogy előbb egy dologban megállapodjunk. Én tudom, hogy a cenzúrázás egyenesen írásaim értékét teszi tönkre. S végre olyan Adyt százat kaphat a Hét, aki nem Ady. Én ígérem, hogy a legjobbat, amire képes vagyok, küldöm a Hét-nek. Viszont Szerkesztő úr ne bánjon úgy velem, mint csak kétes, ifjú titánokkal szokás. Sok mindent csak szóval mondhatnék el, de annyit itt is, hogy talán szinte túlságosan is fáj, hogy éppen Kiss József az, akire mesteremként néztem, s aki maga is valaha megszenvedett azért, hogy valaki mert lenni a senkik között, bánt nagyon-nagyon hidegen velem. Ha gondolja, így gondolja, dobja és felejtse el ezt a levelet. Nekem legalább ennyit meg kellett írnom, mert igazságnak érzem, amit írtam, s már régen fáj. Mélyen tisztelt Szerkesztő úrnak, igaz, tisztelő híve

Ady Endre

[Budapest, 1907. nov. 4.]

Édes jó Adél,

nincs semmi új, csupa bizonytalanság és undor. Azt mindenesetre elértem, hogy ha Pályinak nem tetszem, háromhónapi fölmondásom van. Egyébként készítem a talajt s a helyeket Párisba (vagy, ha maga nem akarja: Mindszentre) való elvonulásomhoz. Egyszerűen csömörletesek az új szerkesztőségi stílus, az új emberek stb. Ráadásul pénz sincs, s ez mindennél súlyosabb. A verskötetemet már szedik, s én nagyon siettetem. Dodótól újabb levelet nem kaptam. Hogy van, édes, drága, jó Mindenem? Bertának kézcsók, s írjon, írja meg a Guttmannék címét, elfelejtettem. Ezer kézcsókkal hűséges

Hétfő

Adyja

[Budapest, 1907. nov. 9.]

Édes, jó Mindenem,

akárhogy akarnám és akartam is, most nem mehetek le. Ha a jövő héten lemehetek, akkor is csak úgy tehetem ezt meg, hogy le kell mondanom nov. 22-i utamról. Guttmannékat meg fogom látogatni holnap. Czigány elkészült új portrait-mmal. Esténként, villanyfénynél ültem neki. Rendkívül sikerült az érdekes, de kegyetlen kép. Valósággal leleplezés s majdnem karikatúra, ami magának biztosan nem fog tetszeni. Most szeretne rólam egy negyedik képet festeni, de már nem bírják az idegeim. Ami az új állás után való nézést illeti, ezt megteszem. Képzelje, ki fogok Kiss Józseffel békülni. Olyan váratlanul kedves levelet írt (majd megmutatom), hogy megpróbálok vele dolgozni. Ezt a levelet sok pour-parler előzte meg. Én elszántam magam, hogy nem engedek, s egy goromba levelet írtam neki. Erre jött az ő levele. Egyelőre egyébként várnom kell. Egy új lap van megindulóban, s erre pályázok. A Napló-nál csupa utálattal vagyok. Végtelenül fáj, hogy az én asszisztálásommal csúfolják meg ezt a lapot. Dodótól nem kaptam semmit. Hogy vannak? Bertát üdvözlöm.

Ezer kézcsókkal alázatos

Adyja

[Budapest, 1907. nov. 11.]

Édes jó Adél,

ma meglátogattam Guttmannékat, illetve Ilonkát és Margitot. Margit nagyon szeretne még maradni. Azt tanácsoltam, hogy sürgősen írjanak maguknak.

Ami az én ügyeimet illeti, semmi új. Bizonyos, hogy megyek a laptól, de nem tudom, hova. Ma voltam Kiss Józsefnél. Úgy fogadott, mint egy királyi herceget. Én azonban félek, hogy a vén gazemberrel két héten belül összeveszek. Kaboséknál szoktam többnyire ebédelni mostanában.

Várom a levelét, hogy mikor menjek le. Ha most szombaton akarja, talán megcsinálhatom, de akkor 22-én lehetetlen. Hogyan van, édes jó Mindenem.

Ezer kézcsókkal hű

Adyja

Bertust szeretettel üdvözlöm

Hétfő

[Budapest, 1907. nov. 11.]

Kedves Margit,

nem jegyeztem föl a címét, s lehet, hogy meg se kapja ezt a levelet. Ha azonban megkapná, először is az én ádáz irigységem tudja meg. Hallom, olyan boldog, vidám leveleket ír, hogy még akkor is irigyelni kell magát, ha nem mindig őszinte. És én most százszorosan irigylem. Elképzelheti, hogy - ha holnaputánig is - milyen szomorú nekem a B. Napló-nál lenni. Úgy kezelem, ha be-bemegyek oda, magamban magamat mint egy idegent, egy prostituált valakit. De egyelőre tűrnöm kell mindent, s terveken dolgoznom. A verskötetemet szedik, s úgy gondolom, decemberben megjelenik. Ez, a Diósiné pesti tartózkodása, mely körülbelül 3-4 hét lesz, egy új helyzetbe jövés s a párisi tartózkodásom biztosítása foglalnak most úgy le, hogy még betegnek lenni is gazdaságosan kerül erőm. Az öreg Kiss Józseffel (nem az én megalázkodásom árán) békültünk, de nem jósolom kéthetesnek a barátságot. Van-e társasága? Szépül-e még szebben, s gyarapszik-e Márta? Örüljön, még akkor is, amikor elborul, hogy ott künn van.

Kezeit csókolja tisztelő barátsággal

Hétfő

Eötvös-u. 26 B

Ady Endre

[Budapest, 1907. nov. 14.]

Édes jó Adél,

nagyon akartam volna lemenni szombaton, s nagyon fáj, hogy tegnap óta lehetetlen. A jegyemet vagy legalábbis az útravaló pénzt még csak meg tudnám szerezni valahogyan. De éppen e napra hívatott a könyvem ügyében tanácskozásra a Franklin. S ugyancsak e napon kell pénzért fölolvasnom valahol. Roppant sok írnivalóm is van e napokban, holott megint rettenetes álmatlanság kínoz, s fájdalmasan, nehezen bírom a munkát. Hiszen az egész egypár napi késést jelent csak, s majd akkor viszem Margitot is magammal. Úgy állnak most a dolgok, hogy egy új lap indul, s engem valószínűleg fölszólítnak, hogy belépjek oda. Ez még megválik, s ha lemegyek, már tudni fogok bizonyosat is talán. Éppen most készülök Dodónak is írni. Nagyon szeretném, kérném, hogy lemenetelem előtt írjon még egy-két sort. Arról, hogy késik-e Budapestre jövetelük, s hogy maga nem beteg-e, most én olyan ostoba rosszakat álmodok kevés alvásomban magáról. A Hét-ben vasárnap valószínűleg megjelenik egy Léda-versem.

Ezerszer csókolja a kezeit, s alig várja, hogy láthassa magát hűséges

Adyja

Bertát szeretettel üdvözlöm.

[Budapest, 1907. nov.]

Kedves Józsi bátyám,

itt küldöm a cikket, a címet tessék fölcserélni, ha egy jobb ötlenék. A jegy, a Barla név, talán jó lesz, de ez is kész másnak helyet adni.

Kezét csókolja igaz híve:

Ady

[Budapest, 1907. nov. 21.]

Kedves Margit,

nagyon köszönöm a levelét, már-már nem is vártam. Örülök, amennyire csak ma képes vagyok, a jókedvének, Mártának, mindennek, még a maga egészséges szkepszisének is. Sőt talán ennek a legjobban, de nehogy félreértsen. Undor és káosz az én életem. Egy bizonyos, hogy a tendenciája - Páris. Bizonyos, hogy ott leszek pár hónapon belül. Úgy volt már, hogy Vázsonyiék, Kabosék lapot csinálnak. S ma kétséges a dolog, tehát várnom kell. Gyűlöljük egymást hárman: a lap, Pályi, meg én. Szó sincs róla, mit gondol, hogy én velük legyek. Arról lehet szó, hogy egy-két hétig, csömörök árán is, ki akarom húzni. A Hét-ben egy kis versem jelent meg eddig csak. Igénytelen, s ezért nem küldöm be Magának. Majd két-három hét múlva olvassa a kötetemben, amit ha megengedi, ismét elküldök. Diósinét meglátogattam, s négy napig hosszú idő után olyan durcás boldogságfélét éreztem. De beteg vagyok, és sajnos, ma már ezt tőlem, a bizalmamtól távol eső emberek is figyelik, észreveszik. Lehet, hogy végre, most már Páris előtt, néhány hetet szanatóriumban töltök. Hogy érinti Magát családjának berlini áttelepülése? Engem szomorít, bánt, s majdnem hinni se tudom, hogy így lesz. Jolán gyönyörűen épül, édesapja bízó, heves, erős, jókedvű. Másról talán nem írok. Csókolja meg Mártát az én nevemben is. Sokszor szkepszissel váltakozó hitet kívánok Magának.

Kézcsókoló híve

(Csütörtök)

Ady

[Budapest, 1907. nov. 28.]

Mélyen Tisztelt uram,

engedje meg, hogy elküldjem önnek Bölöny György barátomnak egy Párisból küldött Cézanne-cikkét. Okos, finom, derék, jó fiúnak helyes írása. Én nálunk, ahol napról napra vagyok, s tűrök, nem adhatom le. Viszont a fiúnak minden krajcár áldás volna. Próbálja meg, hátha leközölhetné az Újság. Szeretettel kéri erre, s üdvözli igaz híve

Ady Endre

[Budapest, 1907. dec.]

Édes jó Adél,

ha Ernő azt mondta magának, hogy két órakor látott a Louvre-ban, hazudott. Hazakísért Zuboly, s bementem vele tíz percre a Louvre-ba. Egy óra tizenöt perckor már itthon voltam. Hogy hiszi-e, nem-e, a betegségem, más kérdés. Maga akkor se hinne, ha az ember rothadó halott volna. Kezeit csókolja

Ady Endre

[Budapest, 1907. dec.]

Kedves Fenyő mester,

Osvát ígérete szerint, s talán bejelentette Önnek, ezt a hordárt azért küldöm, hogy legalább tíz forinttal térjen vissza hozzám. Egyben már most jelentem önnek, míg szóban és mutatványosan meggyőzhetem, hogy új kötetem megjelenik két-három heten[!] belül, s hogy az ön jóslata (nem fogok jobbat és többet írni) nem vált be. Nagyon szép kötet lesz, meglátja.

A viszontlátásig üdvözli igaz híve

Ady Endre

[Budapest, 1907. dec. 28.]

Édes Lajoskám,

összesen nyolc példányt kaptam a Franklintól, ezért késtem el, s vagyok kénytelen szűkmarkú lenni a kötet küldésével. A lapok írnak róla, írótársaim Bródyval s Molnárral élükön kicsinylik. Kelni nemigen kell.[!] Mindegy, megvan, és szép. És most már elmehetek Pestről. Egyelőre Mindszentre, mert már félig őrjöngő bolond vagyok. Onnan, ha lehet, Párisba. Miért nem írtál semmit magadról, magatokról? Hogy vagytok? Írj. Mindenkit nagy-nagy szeretettel üdvözlök a famíliából. Ölellek, édes Lajoskám

Ady E.

[Budapest, 1907. dec.]

Édes Lajoskám,

hasztalan várok tőled egypár sort, nem írsz. Mi ennek az oka? Ha rögtön írnál, még Budapesten találna a leveled. Mert készülök Mindszentre, nagyon beteg vagyok.

Kabos megbízásából mellékelem ezt a levelet, hogy írj, vagy intézkedj. Add át kézcsókom Vésziné őméltóságának, Jolánnak s meleg üdvözletemet mindenkinek. A könyvem (2 példány) megkaptad, tetszik? Ölel

Adyd

[Budapest, 1908. jan. 11.]

Édes, jó Adél,

három napig feküdtem, tegnap s ma szörnyű sok volt a dolgom, ezért írok ilyen későn. Miklós nem várt Bécsben, kilenc órakor behajtattam a Bäcker-Strasséra. A házmester lánya tudatta, hogy Medve aznap reggel elutazott Monte-Carlóba, három hétre. Kérdeztem, az asszony is elutazott-e? Azt mondta, nem, s én fölmentem. Fönt - úgy látszik, táviratomtól alarmírozva - elállták az utam a cselédek. Azt mondták, hogy Paula színházban van. Én leadtam a névjegyem, s elég nyugtalanul vágtam Bécsnek. Eszembe jutott, hogy legbölcsebb a személyvonatot elcsípni. Ez kocsival sikerült, s reggelre, persze alvás nélkül s betegen, megérkeztem. Itthon várt a Medve levele, hogy ő vagy esetleg Paula is Carlóba utaznak. Most már nem tudom, hogy otthon volt-e cousinjaival vagy Carlóban ő és őnagysága? Csütörtökön direkt csak azért keltem föl, mert Ignotus levélben emlékeztetett a vacsorára. Nem a paksi asszonynak vezettek föl, ennek csak egy könyvet kellett dedikálnom. Hatvany Lajos kérte, hogy rendezze Ignotus a találkozót. Nagyokat bókolt a fiú, egyébként intelligens, de nem túl kellemes fráter. Rajtunk kívül Fényes Adolf, a piktor volt meghíva, aki pompás intelligens ember. Nagy vacsora volt, de én szökni szerettem volna. Most már a bolonduláson túl is ideges vagyok. Dolgaim nem sikerülnek, de akárhogy is, utazom haza febr. 4-én. Hallom, Földes levélben exkuzálta ügyetlenségét. A Fábián-dologban alighanem lesz egy kis fordulat; esetleg lemegy Fábián. Hacsak nemcsak a Földes szája jár.

Dodót ölelem, kezeit csókolja

(Szombat.)

Ady Endre

Milyen Páris, hogy érzi magát, mi van Bölönivel?

[Budapest, 1908. jan. 14.]

Édes Jóm, Mindenem,

megint feküdtem két napig, egy félórai alvás nélkül. Rettenetes ideggörcsök között s olyan képzelődésekkel, hogy borzasztó. Magát láttam, magáról képzelődtem, s nagyon szenvedtem. És láttam az életemet világosan, és átkozódtam. Egyébként is olyan vagyok, mint egy üldözött vad. Az Ignotus kritikája megvadította az ellenségeimet. Úgy bántanak, úgy marnak, hogy rettenetes. Pedig ha tudnák, milyen beteg vagyok. Minden körülmények között az első, hogy meneküljek innen, s próbáljak gyógyulni. Sikerül-e, s mi lesz velem, nem tudom. Hogy él Maga, édes Mindenem? Legalább maga érezze nyugodtabbnak, tűrőbb lelkűnek s hívőbbnek magát. Két álmatlan éjszakán bizonyosnál bizonyosabbnak láttam, hogy nem látom többé magát. És mégis, ha ezer bizonyosság ülne reám és fenyegetne, mégis látni akarom és fogom. Még írok az elutazásom előtt. Csókolom egész lelkemmel, valómmal

Kedd.

Adyja

[Budapest, 1908. jan. 18.]

Kedves Margit,

bajok, betegség és bizonytalanságok miatt válaszolok későn. Ugyan megriasztott a Maga hangulata, s talán bűnbe is vitt. Elárultam valakinek, amit ezennel bevallok, s amit azóta megbántam. Zaklatott (Turin után): tudok-e valamit magáról, s én könnyeinek hittem, ígérem, ez volt az utolsó visszaesés bűnömben. Én már a bolonduláson túl s felül bomlott és érzékeny vagyok. Valószínűleg február 4-én utazom Érmindszentre, egy utolsó kísérletet tenni az életemért. Mindenkitől félek, talán nem is csak üldözési mánia ez, mert igazán sokan bántanak, és senkim sincs. Mikor úgy néha tervezni merek, úgy remélem, hogy tavaszra még egyszer kijutok Párisba. Erre ma még alig van kilátás, de sajnos, hogy mindennél kevesebb az erőm. Ugye, hogy Maga azóta már erősebb, vidámabb? Amennyire tudok - és különösen most -, szabad-e még életéhez szólnom, magának nagyon erősnek illik és kell lennie. Berlinből nem kapok hírt, ma egy távirat jött Lajostól, az arcképemet kéri a Lit. Echo számára. Amiket a verseimről ír, jólestek, mert Maga írta, de én most nagyon utálom magam. Éjszakánként hangosan szidom, ócsárlom, csúfolom az életemet, s látom a csúnya végemet. Mártát csókolom, s magának igaz barátsággal csókolja a kezeit

Szombat.

Ady Endre

[Budapest, 1908. febr. 4.]

Kedves, jó Bertuska,

sokat betegeskedtem, ezer bajom volt, nem írhattam neked. Most is csak azért írok, hogy bejelentsem: ma este utazom Érmindszentre. Párisba írtam kétszer is, de egy szó válasz nem jött. Légy olyan jó, írj nekem Érmindszentre (u. p. Érszentkirály), ha van valami írni valód. Mik a te terveid? Én nem is sejtem, mit fogok csinálni. Egyelőre gyógyulnom kellene, de ha még ez valahogyan sikerül is, nem tudom, mi lesz azután. Ha csak lehet, s ha jobban leszek, meg foglak benneteket látogatni Váradon. Írj, nyugtass meg, mint vannak Adélék.

Csókolja a kezeidet szeretettel

Ady

[Budapest, 1908. febr. 4.]

Édes jó Adél és Dodó,

újra betegeskedés s nagy erőfeszítések árán talán ma, kedden este hazautazok végre Érmindszentre. Ez minden, amit magamról írhatok, megyek, megpróbálok gyógyulni. Otthon talán később meglátom, mit tegyek és próbáljak. Mi van veletek, s miért nem kap az ember egy szót, egy betűt se? Éppen most írtam Bertának, s kérdezősködtem. Amit Földes-Fábián-ügyről mondott, megint ostobaság volt. Tegnap előállott, hogy most már végleg összement minden. Ellenben nekem betegágyból is meg kellett csinálnom az öccse színpadi sikereit. A Nyugat megjelent, s küldeni fogják. E számból kimaradtak a verseim. Anna nem jelentkezett máig, s nem tudom, mi új van a dologban.

Adél kezeit csókolom, Dodót ölelem.

Üdvözletem a Perraud kisasszonynak

(Kedd.)

Ady Endre

Érmindszent, 1908. febr. 8.

Mélyen Tisztelt Főtitkár úr,

nagy örömmel ígértem meg Szávay úrnak, hogy Debrecenben, kivételesen igenis fölolvasok. De már akkor mondottam, hogy csak ha február vége felé fordulna a sor erre. Az az én esetem ugyanis, hogy én pihenni jöttem falura, beteg vagyok, s most érzem, látom, hogy sokkal betegebb, mint hittem. Akárhogy is hánytam-vetettem egész napon magamban a dolgot: képtelen leszek én még febr. 19-én utazásra és szereplésre. Egy héttel később szinte biztosan, de 19-én még nem. Szóval könnyelműen ígértem, de igazán nagy akadály, nyomorúság szegeti meg velem az ígéretet. Ha más szép számok között elcsúsznék két egészen új, esetleg pláne debreceni emlékű vers, azt elküldeném, Oláh Gábor vagy valaki a fiatalok közül esetleg felolvasná. Kikötésem csak az volna, hogy ne kerüljön a lapokba, mivel azután értékesíteném rendes lapjaimban őket. Ha ennek volna valami becse, kérem egy kártyán megüzenni.

Főtitkár úrnak régi tisztelője, híve

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. febr. 8.]

Kedves Gyurkám,

írd meg a címedet, s írj végre egy levelet: hogy én is írhassak neked. Betegen gunnyasztok Érmindszenten, s nem tudom, mi lesz velem. Ölel

Itókát üdvözlöm.

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. febr. 8.]

Édes jó Adél és Dodó,

voltaképpen talán nem is kellene megírnom a levelet, hiszen talán csak untat és bosszant benneteket. Egyetlen sor írást nem kaptam az Adél távozása óta. Én szerda óta Érmindszenten vagyok nagyon rossz bőrben, s még eddig itt se tudok aludni. Édesanyám s az öreg Ady is örülnek, de aggódnak is. Meddig bírom, vagy maradok, avagy mikor s hova innen, nem is sejtem. Úgy jöttem el Pestről, mint egy veszett kutyáktól halálra mart ember. Azonfelül, amit magam vétkeztem magam ellen, alaposan megajándékoztak az emberek is. Vegetálok, kúrálom az idegeimet, a gyomrom, s nagy sétákat teszek a havas, lucskos mezőn. Újságot Budapestről keveset tudok írni. Cigány kéri az Adél nyilatkozatát, hogy melyik képre reflektál. (Egyébként boldog ember, a felesége másállapotban van.) Febr. 15-én a berlini Lit. Echó-ban nagy kritika jelenik meg rólam arcképpel. Vészi (akiről külömben egyre erősebben tartja magát a hír, hogy tíz éve évenként 40 000 koronát húz a kormánytól) lefordította németre már tíz versemet, s három megjelenik a napokban Berlinben. Mindezek alighogy érdekelnek, s csak megírom. Rákosihoz se mentem el, ma vagy holnap írok neki levelet, s ha fölmegyek Pestre, s nyugodtabb leszek, meglátogatom. Gyurkának egy levelet küldök a ti címetekre, s kérem, írja meg a címét. Szabad-e küldeni egy kis töltött káposztát?

Adél kezeit csókolja, Dodót öleli

Ady

u.i. Legközelebb, a jövő hét végén megküldöm a fogorvos pénzét s egy kis törlesztést Melikiánnak.

[Érmindszent, 1908. febr. 10.]

Édes Dodóm,

nagyon köszönöm a lapokat, már két küldeményt kaptam. Ez az egyetlen jel arra, hogy éltek, s tudomásul veszitek, hogy én is élek. A Budapesti Napló jár-e rendesen, mert Érmindszentre tegnap szüntették be. Hát a Nyugat-ot kapjátok-e rendesen, illetve megkaptátok-e a harmadik számot? Érmindszenten kemény tél van, kevés hóval. Én veszettül álmatlan, ideges, nyugtalan, bolond vagyok. A gyomrom is kínoz, de emellett már két nap óta annyit eszem, mint egy bélpoklos. Ez egyetlen jó tünet, mely arra vall, hogy bolondokházába igen, de sírba még pár héten belül nem megyünk. A kálvinista papékhoz járok csupán, ez is elég unalmas. Keveset írok, s keveset olvasok, én magyar nemes vagyok.

Adél kezeit csókolom, téged ölel

Hétfő

Ady

[Érmindszent, 1908. febr. 11.]

Igen Tisztelt Főtitkár úr,

szíveskedjék megírni az úti program miatt, hogy délután lesz-e s hány órakor a fölolvasás. Én mindenesetre huszonhatodikán délben Debrecenben leszek. Illetőleg, mikor déltájban Nagykároly felől a vonat érkezik.

Igaz híve, tisztelője

Kedd.

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. febr.]

Édes Ilonkám,

ezt a lapot úgy nézd meg ám, hogy Érmindszenten vásároltam, a szövetkezeti boltban. Az Isten tudja, mikor jutok föl hozzátok, semmiféle jegyoperációm nem sikerült. Még egyszeri utazásra se kaptam semmi jegyet, s nem is kaphatok. Majd csak lesz valahogyan, mivel már panaszkodni se tudok. Mamád kezeit csókolja, téged s édesapádat ölel

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. febr. 17.]

Édes Dodóm,

a mai postával egy kis csomagot adott föl címedre édesanyám: fogadjátok, s fogyasszátok szívesen. Én most keltem föl néhány napi őrülten lázas, súlyos influenzámból, de napokig még a szobát strázsálom.

Adél kezeit csókolja, téged ölel

Hétfő

Adyd.

[Érmindszent, 1908. febr. 24.]

Kedves jó Szerkesztő úr,

ne hidd ám, hogy nincs itt bor, sőt. Megláttad volna, bár megláthattad volna, ha lejössz. Majd meglátod egyszer. Ellenben erő és kedv nincs semmi. Nem tudom én, mikor lát engem Budapest. Nyavalygok fizikailag, de még jobban másképpen. Nem tudom, mi lesz velem. Titeket szeretnélek látni. De más értelme csak úgy volna Budapestnek, ha onnan mehetnék mindjárt tovább. De teljesen gyáva és reménytelen lettem.

Őnagysága kezeit szeretettel csókolom, Ilonkával együtt ölellek

Adyd

[Érmindszent, 1908. febr.]

Kedves öreg Zubolyom,

engedd meg, hogy mindenekelőtt alaposan összeszidjalak. A vasúti jegyet csak úgy kaphattam volna meg, ha három napon belül fényképeimet beszállíttatom. Most már valószínűleg vége mindennek, pláne, hogy nem sietek vissza a laphoz. Most hogy átmentem Debrecenbe és Váradra, ez nekem tizenöt forint vasúti költségbe került. Váltig csodálkoztam, hogy Szilágyi minden ígérete mellett a füle botját se mozgatja. Szóval össze vagy szidva, öreg, haszontalan p... búvár. A leveled, eltekintve a váratlan hanyagság és rosszaság bevallásától, kedves, jó és mulatságos. A Görcsöni-dologról Nagyváradon hallottam már. Ellenben, mivel nem tudtam már magam mivel galvanizálni, elmentem Debrecenbe fölolvasni. Mit mondjak neked (én úgyse tudtam örülni) a szép cívis asszonyok s leányok majd megettek. Ahol valamikor züllött senki voltam, úgy tértem oda vissza, mint egy Molnár Ferenc. Sajnos, ők Debrecenben nem sejthették, hogy ma züllöttebb és senkibb vagyok, mint valaha. Olyan nyugtalan, beteg, sírógörcsös, nyavalyás és amellett öngyilkossághoz gyáva fráter vagyok, hogy szeretném, ha idejönnél, és leköpnél. Én is lefekszem fél nyolckor, s ágyban maradok tízig, reggelig, de ebben alvás vagy pihenés két óra sincs. Utálom az életem, amit csináltam s amit csinálni fogok, ha fogok. (Nagyváradon egy Hartmann nevű tanárral, tisztelőmmel barátkoztam össze csupán azért, mert téged ismer, és általam üdvözöl.) Eltekintve egy kétnapos rokonlátogatástól a Belső-Szilágyságba s e mostani debreceni-nagyváradi ostoba úttól, ki se mozdulok. Szarni, peselni járok ki, mikor ugyan muszáj. Semmit se csinálok, semmit se akarok, de gazul szenvedek. Reinitzról keveset írtál, mi van vele? És add át kézszorításomat Szilágyinak is. És a Három Hollóval mi van? Nagyon sokszor úgy látom, hogy nem foglak benneteket újra látni. Félelem fog el a gondolattól, hogy Pestre visszamenjek. Pedig Párisba se mehetek, állás s pénz nélkül vagyok, és félek, hogy Mindszentbe se tudok beletörődni úgy, amint illenék, s addig, ameddig még rongyos kis életem tart. Szütsről elképzelem, hogy új és új pacientúra után kénytelen nézni. Bár sikerült volna annyira vinnem az élettel való megegyezésben a dolgot, mint neki sikerült. Nem rossz dolog egészen bolondnak lenni. A fénykép-, illetve jegydologban most már próbáld meg, ami még esetleg megpróbálható. Hátha mégis lesz, vagy lehet annyi erőm, hogy föl szeretnék hozzátok nézni. Írni pedig hamarabb írj, mint most.

Szeretettel üdvözöl ölel

Ady

[Érmindszent, 1908. febr. 29.]

Édes jó Lajoskám,

egy hónap óta Érmindszenten élek, nagyon beteg, nagyon szomorún, szinte meggyógyulhatatlan állapotban. Most telt le háromhavas fölmondásom a B. N.-nál, s hála istennek sehol se vagyok. Itt se jó, mert sírok, gyötrődök, de innen pláne ki se tudnék egyelőre mozdulni. Nagyon rosszakat (vagy jókat?) sejtek, azt hiszem, vége mindennek. És te miért nem válaszolsz, miért nem írsz valamit magadról s a családról. Jolán kezeit csókolom, Vésziéket szeretettel üdvözlöm. Ölellek

Adyd

[Érmindszent, 1908. febr. 29.]

Édes jó Adél és Dodó,

átmentem érmindszenti remeteségemből egy napra Nagyváradra. Berta jó színben van, elég vidám, s nem láttam nagy bajokat. Mint ti is tudhatjátok, nov. 1-ig megtartja a lakást. Berta akkorig csak eljuthat valami határozatra. Margitról biztos, hogy erőszakon kívül el nem mozdítható. Most ott van Erdélyi Nelly is; Bertánál ebédeltem s vacsoráztam, az estémet Kollányiékkal töltöttem. Reggel nyolckor már el is utaztam. Budapestre hívnak, várnak, de ha megfeszülnék se tudnék most akár nyolc napra is fölmenni. Utálom, utálom szívemből Budapestet. Persze itthon, nagyon és sajnos, igaznál igazabban betegül, csak pusztulok. De abszolúte nincs is vágyam semmi, egye meg a fene, húzom, ameddig húzhatom. Egyedüli örömöm az anyám, aki örül, s aki előtt, amikor csak lehet, jókedvet mutatok. Úgy látom, Gyurka nem akar nekem írni. Mindenesetre köszönöm, hogy olykor megcímezi a küldött lapokat, melyeket nektek külön megköszönök. Ki se mozdulok a házból soha. Éppen most írtam Pályinak, hogy vége a munkatársi viszonynak. Egyelőre nem is tervezek semmit, olyan Lázár vagyok. Jobb kedvet, több erőt, több békét és reményt kívánok nektek, mint amennyi nekem van.

Adél kezeit csókolom, téged, Dodóm, ölel

Szombat.

Ady

[Érmindszent, 1908. márc. 2.]

Kedves, jó Zubolyom,

a jegy végre (már napok óta) megvan. Miért nem írsz? Talán már a jövő héten láthatlak. Tudatni foglak, ha megyek, diszkréció alatt. Vágylak látni s beszélni veled.

Szeretettel:

Ady Endréd

[Érmindszent, 1908. márc. 3.]

Kedves Doktor úr,

Ernőnek hiába írtam egy kis pénzért, s önhöz fordulok. Nagyon koldus vagyok, címem Érmindszent, up. Érszentkirály Szilágy vm. Könyörüljön rajtam, ha a könyörület lehetséges.

Igaz tisztelője és híve

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. márc.]

Édes Adél és Dodó,

nem tudom, Dodó visszaérkezett-e Nizzából? Irigylem, mert itt derékig érő sár s nagyon nyomorúságos tavasz van. Nem írtatok arról, hogy a töltött káposzta és szalonna megérkezett, s jó volt-e? A Matin-okat nem kapom öt nap óta. Furcsán vagyok. Budapestre még pár napra is félek fölmenni. Aludni most se tudok, éjjel virrasztok lázasan, köhögőn. A B. Napló-val teljesen nem szakítottam. Pályi olyan jó, tizedrészannyit se tettem neki, mint Vészinek, s úgy kér, hogy teljesen ne szakítsak, hogy embertelenség volna másként tennem. E hó közepe táján vagy után néhány napra mégiscsak fölutazom Bpestre. Ott elvégzem az elvégzendőket, s ha csak lehet, már Mindszentről egyenesen utaznék Párisba. Szegény anyám, aki, most látom, többet szenved az apám durvaságától, mint valaha, kétségbe van esve. Azt mondja, előérzete van, ő meghal, maradjak itthon. Ígérem is neki, hogy Budapesten nem fogok lakni többé. Párisból majd egyenesen hazajövök. Nem járok sehova, senkivel se érintkezem. Enni borzasztóul sokat eszem, hízok is, de az idegeim rosszak.

Adél kezeit csókolom, Dodót ölelem

Ady

[Érmindszent, 1908. márc. 5.]

Édes Zubolyom,

ma kapok Pályitól levelet: egy hónap óta várnak a jegyemmel. A keresk.min. már ötször fenyegette meg őket, hogy visszavonja. Ha nincs kész a fénykép, azonnal tudass táviratilag vagy expresszben. Hadd próbáljak még valamit, ha lehetséges. De viszont ha elintézted, arról is tudass hamar. Nagy dolog ez nekem, s nagyon bánt, hogy így történt. Írj. Mi újság. Ölel

Adyd.

[Érmindszent, 1908.] márc. 6.

Kedves Ernőm,

a Nyugat pompás és igazán, amennyire kevés erőm van ez idő szerint lelkesedni, annyira fölülmúltam magam az örömömmel. A hosszú novella valószínűleg csak hosszabb novella lesz, tehát nem hosszú. Nyomorék vagyok, s nem ígérhetek többet, de ez ott lesz idejében (legkésőbb 12-én reggel). Kérlek, Schöpflint keressétek fel, vagy te, vagy Fenyő, ha már bejelentettétek neki. Fenyő küldött 15 forintot, köszönöm, de őszintén szólva többre lett volna szükségem. (Mi lesz a Vér és arany kritikájával, remélem most már jön?)

Ölellek szeretettel benneteket

5. u.

Ady E.

[Érmindszent, 1908. márc. 11.]

Kedves Doktor úr,

beteg vagyok, de fölhorkan bennem a régi harci paripa. Az istenét a himpelléreknek, legalább ott lehettem volna. Nehogy egy kicsit is a szívére vegye a dolgot. Ez már a mi sorsunk: harcban állni. Nagyobb siker ez minden sikernél. A harcos, hős ember, még temettetni is fegyverrel temetteti el magát. S higgye el, még nagyobb vereségek is ígérkeznek. De viszont nagyobb harcok és győzelmek is.

Köszönti tisztelettel és szeretettel híve

Szerda.

Ady

[Érmindszent, 1908. márc.]

Kedves Hatvany Lajos,

ugye szabad nekem az Ön Huszadik Század-ba írott cikkéből levonásokat csinálnom? Mindent levonok, csak a személyemnek szóló barátságot, az akaratlanul is személynek szóló kedvességet nem vonhatom le. A kritikushoz nem volna tehát szabad szólnom, de úgy érzem, hogy van jogom szólni Hatvany Lajoshoz. Olyan kevesen vagyunk, hogy még levélbanalitások árán is ápolni kell a mi közösségünket. Remélem, érezte (s én is éreztem), hogy a mi összeköttetésünk, barátságunk, nem a versprodukciótól függ. Ha ez ezt erősíti, isten neki, nagy szeretettel gondol mindig Önre igaz híve és barátja

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. márc. 15.]

Kedves Nagy Mihály,

én hétfőn, vagy kedden elutaztam volna, de most már az istennek sem. Nagy szeretettel kérlek s várlak benneteket. Legföljebb annyi kifogásom van, hogy kevés időt tölthetünk együtt. Nem jöhetnétek a tizenegyes személyvonattal? Akkor már korán reggel itt lennétek. Szeretnék kocsikat küldeni, de csak egyet tudnék, s erre nem férnétek. Mindenesetre vigyázzatok, s alkudjatok a fiakkeresekkel a nagykárolyi állomásnál. Két kocsinak nyolc, maximum kilenc forint már nagyon megfizetett ár. Én 4-4.50-et szoktam fizetni. Ez fontos dolog, nehogy becsapjanak benneteket. Nem lehetetlen, hogy visszamenet veletek tartok. Szeretettel várunk benneteket édes apámmal s anyámmal együtt. Add át Laszkyéknak szíves üdvözletemet.

Üdvözöl szeretettel

Ady Endre.

[Érmindszent, 1908. márc.]

Drágám, Adélom, Jóm, Mindenem,

Máig vártam, hogy ír akármit, valamit. S ma úgy vagyok, akinek fogalma sincs, miért várja meg a holnapi napot. Nagy csacsiság, egyre jobban látom, mit akarok én magától, mikor nem kellek Magának. Három nap múlva indulok Bpre, de ott csak pár napig leszek. Lejövet meglátogatom Bertát. S meg fogom talán tudni, hogy ismét várandós állapotban van, s ez az állapota inti vissza tőlem. Nekem most már minden mindegy. Valószínű, hogy egy végső filozófia fog születni a gyötrődéseimből. Ki vagy mi lesz? Majd elválik.

Én legjobban a semmit, a halált szeretném - Csókolja

A.

[Budapest, 1908. márc.]

Édes Adél és Dodó,

három nap óta Budapesten vagyok. Egy-két napig még itt maradok, s megint haza. Az öreg Révésszel búsulunk ez idő szerint.

Szeretettel

Ady Endre

Kezét csókolja

Révész Béla

[Érmindszent, 1908. márc. 30.]

Édes Lajosom,

most kapom az Echó-t s leveledet: köszönöm. Érmindszenten élek, nagyon nyavalyásan. Fogalmam sincsen, meddig s még kevésbé, hogy mit csináljak. Éppen úgy vagyok, mint te. Sehol se kellek alapjában. Még szerencsém vagy szerencsétlenségem, hogy Pályi nem akar egészen lemondani rólam. Kér, hogy valamit ezután is dolgozzak. Anyagiakról nem esett szó közöttünk, s nem tudom, meddig bírja az - orrom. Rosszul vagyok és mindenképpen. Idegileg - roncs, irodalmilag desperált. Helyem sincs hova írjak, írnivalóm sincs. Édesanyám azt szeretné, hogy vele maradjak. Tele van halálsejtelemmel, s az apám rosszabb hozzá, mint valaha. Asszonyilag is a lehető legrosszabbul vagyok. Azt se tudom, mit próbáljak remélni. Egy bizonyos. Budapesten nem fogok élni többet. Hát te nem tudod a Kiss József dolgát? Az egész célja az volt, hogy ne rontsam el a jubileum harmóniáját. Kosztolányival íratott a kötetemről, s ráadásnak a bírálatnak csak a lírizáló végét adta le. Erre olyan komisz lettem, amilyen csak lehettem. Belemartam még a veseköveibe is szóval s üzenettel, és otthagytam. Én is feküdtem napokig influenzában, pedig elég nyavalyás vagyok különben is. Add át kinek-kinek legszeretőbb üdvözletemet. Sokat gondolok rátok. Mikor találkozunk? Szeretnék, ha egy kis erőre vergődök, elnézni Berlinbe. Hát ti mikor jösztök Varsányba. Jolánnak kézcsókomat. Ölellek, Lajosom,

Adyd.

[Nagyvárad, 1908. ápr. 2.]

Édes jó Adél és Dodó,

Budapesten voltam kilenc napig, s most hazajövet egy-két napra lenéztem Nagyváradra. Margit éppen csak hogy gyöngének mondja magát, de teljesen jól van. Sokat, jól eszik, fönt jár, vidám, jó színben van. Bertus is nagyon jó színben van, s itt van még Nelly. Budapesten részben elintéztem elintézendő ügyeimet. Egy bizonyos, hogy Budapesttel végképpen szakítottam.

Adél kezeit sokszor csókolja, téged, Dodóm, ölel

Gyurkát üdvözlöm.

Adyd

[Érmindszent, 1908. ápr. 3.]

Édes jó Lajoskám,

néhány napig Budapesten és Nagyváradon voltam. Azóta betegen, nagyon betegen ismét Érmindszenten kuksolok. Fogalmam sincs, lesz-e erőm és módom kimenekülni. Majd értesíteni foglak. Add át Vésziéknek szerető üdvözletemet. Jolán kezeit csókolja, téged ölel

péntek

Ady

[Érmindszent, 1908. ápr. 5.]

Kedves Margit,

Maga egy diákkorcsmában, nem valami előkelő magyar társaságban, a következőket mondta:

Adynak nem írok többé soha, csúnya módon indiszkrét volt. Képzeljék: ő folyton írogatott nekem is a bajairól, gondjairól, érzéseiről, írta, hogy beteg, én tehát azt gondolhattam, én is írhatok neki magamról ezek után. És ő leveleimet megmutogatta mindenkinek, még olyan helyen is, ahol pláne nem lett volna szabad.

Ha ezeket mondotta csakugyan, Margit, nagyon igaztalan és rossz volt. Én az én indiszkréciómat Magának bejelentettem, s Maga tudhatja, hogy ez az indiszkréció - helyesen vagy helytelenül - magáért történt.

Sok okból fájt ez a nyilatkozat, olyan okokból is, amiket ezek után önmagam előtt is titkolni fogok. Úgy látszik, maguknak nemcsak az erkölcseik mások, de az érzéseik általában (nagyon hasonlít ebben az urához), s még a megjegyzéseik is csak amolyan másodlagosak. Nagyon keserű dolgok és rossz napok közben értesültem a maga nyilatkozatáról. Még mindig sokra becsülöm magát, hogy ezt a szemrehányó levelet egyáltalában írom, megírom. Kár, hogy mindent vesztve el kell vesztenem azt a barátságot is, melyet én éreztem s érzek maga iránt. Bocsásson meg, ha a levelem bántja, először és utoljára voltam rossz magához. Kezeit csókolja

Ady

[Érmindszent, 1908. ápr.]

Életem, egyetlenem,

két hét után most érkeztem Budapestről (Nagyváradon is töltöttem két napot). Holnap fogok tudni bőven válaszolni két leveledre. Most csak annyit tudatok, hogy Vészi Margitnak olyan levelet írtam, amilyet megérdemelt, s amilyen fájdalmakat okozott a te leveled. Húsvét után, ha törik-szakad, kiszaladok Párisba. Elpusztulok, csúnyán, rettenetesen, ha meg nem csókolhatlak. Csak te vagy, és senki sincs. Nem lehet, hogy te ebben kételkedj.

Imádlak, csókollak, én életem, mindenem, drágám

Ady

[Érmindszent, 1908. ápr. 6.]

Kedves, jó Barátom,

köszöntöm Önt hálával és szeretettel. Talán Párisban találkozni fogunk, szeretném.

Híve, tisztelője

Ady Endre

[Érmindszent, 1908.] ápr. 7.

Kedves Fenyő,

a mai napig (kedd, ápr. 7.) nem kaptam meg a Nyugat-ot. Kérem, küldesse el. Cikk és versek idejében mennek. Kedves feleségének kézcsókom. Szeretettel

Ady.

[Érmindszent, 1908. ápr. 8.]

Kedves Miska,

a pipa megjött, nagyszerű, újra köszönöm édesapádnak. Hát ti mikor jöttök, mert én már nagyon hamar utazom.

Mindnyájatoknak üdvözlet

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. ápr. 14.]

Kedves Fenyő,

csak két verset tudtam Ernő címére Önöknek küldeni. Ezeket is valószínűleg elkésve. Nagyon beteg vagyok. Ha meg nem halok, vagy még nagyobb baj nem történik, a jövő számra lelkesebb leszek. Hat nap óta nem tudok aludni, megőrülök.

Üdvözli, a levelét várja szerető híve

Ady Endre

A Dutka könyvéről is írok, ha tudok a jövő számban.

[Érmindszent, 1908. ápr. 14.]

Kedves Gyulám,

köszönöm szíves figyelmedet, a Szabadság küldését. Gyönyörködöm a fiatalságodban, s keserves visszaemlékezések bántanak. Add át üdvözletemet barátainknak. (Dutkát ne engedd elkeseredni.)

Ölel

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. ápr.]

Édes Zubolyom,

küldök címedre egy első Ady-könyvet. Diszkréció mellett odakölcsönözheted Mikesnek, akinek add át meleg, baráti üdvözletemet. Ne kerüljön sok kézbe. Ha találkozunk, dedikálni fogom neked. Hogy éltek? Én sehogy.

Szeretettel üdvözöl

Ady

[Érmindszent, 1908. ápr. 16.]

Édes Zubolyom és Szücs,

Mikesnek megy ma a Még egyszer, de a tulajdonjoga ennek is a Zubolyé. Dezsőnek már elment a régen reklamált csomag. Én se jobban, sajnos se rosszabbul nem vagyok.

Szeretlek benneteket, s írjatok

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. ápr. 16.]

Édes jó Adél és Dodó,

azt hittem, hogy itthon megegészségesedem. Holott éppen itthon kezd kitörni rajtam minden idegnyavalya. Már hat nap óta nem alszom semmit. Dolgozni se tudok, ez talán még szerencse. Úgy számítom, nem tudom, sikerül-e, e hó végére kimegyek Párisba. Egészségemtől függ, hogy egy hónapra-e vagy többre. Bár úgy érzem, hogy Páris tudná legjobban összeszedni az idegeimet. Nem vagyok, s nem tudok kedves lenni, de sokan látogatnak. Budapestről, Nagyváradról, Zilahról. Mindenkihez kellemetlen vagyok, mert beteg vagyok. Itthon van az öcsém ez idő szerint, s úgy tud aludni, mint egy mormota. Én csak irigyelni tudom, pedig ½ grm. veronált veszek be. Köszönöm, hogy külditek a Matin-eket. Bárcsak mielőbb annyi erőre jutnék, hogy láthatnálak benneteket.

Adél kezeit sokszor csókolom, téged, Dodó, ölellek

Ady

Mmlle Perraud-nak s Fischernek üdvözlet.

[Érmindszent, 1908. ápr.]

Kedves, jó Zubolyom,

most hagytok el, amikor a legbetegebb vagyok? Írjatok, próbáljatok valami vidámságot küldeni. Mert nem tudom, mi lesz velem, olyan rosszul vagyok.

Ölellek

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. ápr.]

Édes Mindenem, Adél,

én legkésőbb május elsején Párisban vagyok. A kultuszminisztérium ad kétezer korona utazási ösztöndíjat, s a lapnak rendes munkatársa maradok, amíg csak a lap és én élünk. Ez a megállapodás. Rajtuk kívül még egy lapnak írok négy tárcát. Szóval: biztosítva vagyok teljesen. És nem kell feltétlenül és mindig Párisban lennem. Ahol akarok, közben-közben ott lehetek. Szeretném s lehetséges, hogy már május előtt Párisban vagyok. Én Mindenem, úgy vágyom már. Ez talán az én életemnek igazán legutolsó vágya és akarata.

Milliószor csókolja és áldja hűséges

Adyja

[Érmindszent, 1908. ápr. 21.]

Édes Bertám,

rosszabbul vagyok, mint voltam. De akármi történjék, elutazom Párisba. Pár napra legalábbis. Tudatni foglak, de az ezüstdolgokat máris küldheted. Ez biztos. Biztos, hogy utazni fogok.

Kezeidet csókolom

Kedd.

Ady

[Érmindszent, 1908. ápr. 21.]

Életem, Drágám, Jóm,

vagyok, élek, de csak azért, hogy téged még egyszer lássalak. Én se bánom (őrült és beteg vagyok én is), ha csak egy napig veled lehetek. Nem kellett s nem kell más, mint Te, mióta ismerlek. Mindenben, amit még hajszoltam, téged láttalak és kerestelek. Soha méltatlanabb vádat nem hangoztattál, mint hogy hazudok. Az egész lényem egy szomorú, kényszerű, folytonos önleleplezés. Nagyon rosszakat várok, de legalább látni foglak még egyszer, látni akarlak mindenáron. Akarom, hogy csókolj, beismerd, hogy szeretsz. Úgy képzelem, hogy május elejére Párisban leszek, mert akarom, s ha nem sikerül, rettenetes lesz. Lehet, hogy nem sokáig maradhatok künn, de látlak, megölelhetlek. Nagyon rossz a mi istenünk, nagyon kell nekünk szenvednünk minden ok nélkül. Borzasztó az, hogy még egymásnak is több fájdalmat okozunk, mint boldogságot. Addig is, amíg eléd állok: higgyél. Senkim sincs, senki se kell, csak te vagy, s azt is akartam, hogy Te légy és maradj a Minden. Nem tudok levélben beszámolni az életemről s dolgokról. Majd személyesen, hiszen annyi időnk ugye lesz rá? Azután - így is érzem - jöjjön, ami elrendeltetett. Lássalak, csókoljalak, s legyen vége az életkomédiának, ami egyre jobban rángat és zaklat.

Drága tested-lelked milliószor csókolom, áldalak, én Mindenem.

Kedd.

[Érmindszent, 1908. ápr.]

Édes jó Adél és Dodó,

azt hittem, hogy ilyenkor már régen Párisban vagyok. Sajnos, olyan félemletesen[!] rosszul vagyok (heteket nem alszom, fantáziálok, rohamaim vannak), hogy megint elmaradt az utam. Most már május 2-án egy kis húgom esküvőjére kell mennem Lompértra, ha már itthon vesztem. Azután néhány nap múlva, ha csak élek, kinézek pár hétre Párisba. Édes anyám, apám üdvözletüket küldik.

Adél kezét sokszor csókolom, Dodót ölelem

Ady E.

[Érmindszent, 1908. máj. 5.]

Kedves Fenyő,

köszönöm levelét, s most már csak arra kérem, hogy az ötven forintot rögtön küldje. Micsoda most a Hatvany címe? Nem pénzért, isten ments, de írni akarnék neki. Belátom, hogy tényleg nem fordulhatott ön az adott körülmények között hozzá. Már csak az én érdekem miatt sem. Elég baj, mert kellett volna a pénz. Így is lesz valahogy, s akármilyen beteg vagyok - jövő héten akarok menni. Ha gyöngék a cikkek, miért adták le? Én mindig avval a bizalommal küldöm be, hogy Önök megakadályozzák, hogy magamat kompromittáljam. A novellát s a verseket okvetlenül megírom.

Szeretettel küld üdvözletet

Kedd.

Ady

[Érmindszent, 1908. máj. 7.]

Kedves Fenyő,

ugye megkapta a levelemet. Ma jött meg a Nyugat, s nem rossz, amilyennek ön profetizálta. A két kis cikkemmel mi legyen? úgy gondolom, hogy a Korrobori elrejthető a Figyelő-rovatban. A Dutka-kritikát küldje vissza (még addig Mindszenten leszek remélhetőleg), s majd kicserélem egy jobbal. A novellát s verseket meg fogom írni.

Most arra kérném különösen még, hogy írjon a jövő számban a kötetemről a Nyugat. A B. H.-ból úgy látom, hogy a B. Szemle megint belém gázolt. Sohse voltabb[!] érzékenyebb, mint most betegen. Nagy kedvem volna pofozkodni, ha valamivel erősebb volnék. De úgy komolyan, igazi pofonokkal. Kérem a Nyugat-ot, ne engedjen engem latrok prédájának. Ha egészséges volnék, magam rugdosnék szét a piszkos állatok között. A kis pénzt is várom s az ön levelét. Szeretettel üdvözli valamennyiüket

Csütörtök

Ady E.

[Érmindszent, 1908. máj. 15.]

Édes Dodóm,

úgy tervezem, hogy tíz nap múlva Párisban leszek. Ha másért nem, csak azért, hogy a szanatórium előtt próbálkozzak meg az utazással, mint kúrával. Rettenetesen zilált, megereszkedett, bomlott idegű vagyok. Ez igazán az utolsó előtti órába. Hátha megnyugtat az utazás, az új impressziók, érzések sora. Add át szeretettel küldött kézcsókomat Adélnak. Üdvözlöm Perraud kisasszonyt s Fischert. Engedelmeddel táviratozni fogok neked Münchenből. A rossz Gyurkával is tudasd, ha a táviratomat megkapod.

Ölel

Adyd

[Érmindszent, 1908. máj. 16.]

Kedves Fenyő,

köszönöm a levelét s az Ön jó barátságát. Soha így nem voltam rászorulva a bátorításra, mint ma. El se képzeltem ilyen szerencsétlen, bomlott állapotot. Az idegeim nem megfeszültek, de olyanok, mint a megereszkedett és meg- és elpattant húrok. Sokszor három napig nem alszom, s miket érzek! Úgy gondolom, hétfőn este Pesten leszek, de ez késő az ön számára. Azonban kedden délután 3 órakor legyen, ha teheti a New Yorkban Ernővel. Mert én legkésőbb szerdán délután 2.35-kor indulok Páris felé. (Ha teheti invitálja meg Eleket is ez időre.) Zavart, beteg vagyok; s igazán csak halálugrás ez a párisi út. Lehet, hogy hat nap után ápolók szállítanak haza. Kedves feleségének kézcsókomat küldöm, s önt szeretettel üdvözlöm

Ady Endre

P.S. Csak a múlt Nyugat-ban megjelent versekről szól, ír. Az újak nagyon rosszak? És a tárca? A Dutka-kritikát miért nem küldte vissza?

Ady

[Érmindszent, 1908. máj. 19.]

Édes Itókám,

diszkréten add át e levelemet, illetve e pár soromat Gyurkának. Ti rosszak, nemsokára meglátlak benneteket. Egy-két hétre kiszaladok Párisba, mielőtt megbolondulnék, vagy megölném magam. E levélről ne szóljatok Dodóéknak.

Szeretettel

Ady

Édes Gyurkám,

Dodó fog szólni neked, hogy én érkezem. Te ne lásd tudni ezt a dolgot. De hass oda, hogy valami csöndes, olcsó szobát vehessetek ki egy hónapra. Teljesen leromlott, őrült, beteg vagyok. Ha a te címedet tudtam volna, neked táviratoztam volna csak meg, mikor érkezem. Azonban az öreg Révész Abbáziából csak az Itóka címére emlékezett. S hátha éppen azon délután nem találkoztok.

Ölel benneteket

Ady

[Érmindszent, 1908. máj.]

Kedves, jó Barátom,

ez a levél sok keserű okból késett így meg. Amikor az Ön nobilis, baráti levelét kaptam, másnap fölutaztam Pestre. Amikor pedig, néhány nap múltán, a falumba visszajöttem, nyomorékabb voltam, mint valaha. De így is írtam volna, ha nem félek, hogy ön elment már Berlinből, s a levél elkallódik. Csak rosszabb azóta az állapotom, szinte reménytelen. Van olyan hét, hogy nem alszom öt órát, s amit alszom, az olyan álmokkal jár, mihez képest az élet vigasság. Most már, akárhogyan, nem akartam Önnek s önmagamnak adósa maradni. Nagy nehezen megkaptam az Ön címét, s írhatok. Utolsó előtti kísérletképpen (az utolsó radikális lesz) zavartan, betegen útra kelek. Úgy gondolom, egy hét múlva Párisban leszek (ha fáradságot vesz, 92 Rue de Lévis alatt jólesne nekem az ön pár szavát is kapnom, találnom). A párisi utazási tervvel mi van? Szeretném, ha ott Önnel találkozhatnék. Persze én most megereszkedett, sőt rohadó idegekkel nem tudom, két évig vagy két hétig bírom-e ki Párist. Szeretettel gondolok Önre, köszönöm szíves invitálását. Ha össze nem roskadok, egyszer, mihelyst lehet, örömest fogom Önt meghívó szaván.

Tisztelő s szerető barátsággal híve

Ady Endre

[Párizs, 1908. máj. 26.]

Édes Lajoskám,

Párisban vagyok, s innen üdvözöllek mindőtöket. Címem Hôtel de l'Europe, Rue de Constantinople. A régi. Indítsd meg azonnal a Szilágy-ot.

Ölel, csókol

Endre

[Párizs, 1908. máj. 28.]

Mélyen Tisztelt Szerkesztő úr,

Párisban vagyok már, s egy Zola temetéséről írott (úgy képzelem: elég friss) riporttal rukkolok be. Talán hasznát veheti a pünkösdi szám, mert ennek meg kéne érkeznie szombatra. Mivel a B. N.-től, hová némi adósság kötöz, megválok, remélem, akarom, hogy hasznos leszek s legyek az Újság számára. Mélyen tisztelt szerkesztő úrnak igaz tisztelő híve

Csütörtök

Ady Endre

Páris, [1908.] jún. 1.

Kedves, jó barátom,

lássa: Párisban vagyok, az Ön levele későn jött. Talán, sőt szinte bizonyosan, megcsináltam volna a firenzei kerülőt. Mit írjak magamról? - Ön jól megérezte, hogy és mint vagyok. Most már próbálkozom, mert illik, sőt kell el nem vágódni. Könyvét ma küldték be nekem Deutschék: Nehezen megy az olvasás, de szerencsére akadt valaki, aki kisegít, s akivel együtt olvassuk. Írjon, ha kerül erre is olykor egy csöpp ideje. Írja meg azt is, ha írásaimból süllyedőnek lát. Nagyon kell, s jólesik kevés barátaimnak közelsége és érdeklődése. És szinte hisztérikus módjára éhezem az ítéletükre.

Szeretettel

Ady

E. de Ady Hotel de l'Europe Rue de Constantinople.

[Párizs, 1908. jún.]

Édes Ernőm,

szerettem volna (s van vagy tíz témám) könyvekről s francia irodalmi dolgokról írni. Nincs időm, s az itt mellékelt eset volt nagyon a begyemben. Ne legyetek esztéták ezúttal, s adjátok el, mert igaz és szükséges. Egyébként a jövő számra többet s jobbat, ha élek.

Ölel

Adytok

[Párizs, 1908. jún.]

Kedves Lajosom,

Párisban poshadok egyéb lehetőség híján. Valamennyiőtöket szeretettel üdvözöl

Ady

[Párizs, 1908. jún. 10.]

Kedves Móric bátyám,

Párisból, hol megint élek, illetve élni próbálok, üdvözöllek igaz tisztelettel: híved

E. Ady

Hôtel de l'Europe Rue de Constantinople Paris

[Párizs, 1908. jún. 13.]

Édes Ernőm,

Itt van három vers és Dutka-kritika, mely most már jöjjön. Többet nem tudtam írni: beteg vagyok, a jövő számra egy hosszú cikket vagy novellát is írok. De kérd meg Fenyőt, hogy most már küldje a hátralékos, megígért ötven forintot. Nagyon rosszul vagyok, végem van. Anyagi bajok kínoznak, mert dolgozni nem tudok, mint régen. (Mi lesz az Ady-kritikával?) Ignotust s Fenyőt szeretettel ölelem. Remélem, nem késtem még le a Nyugat új számát. Ölel

Adyd

[Párizs, 1908. jún. 21.]

Kedves Ernő,

már belekezdtem egy novellába, de a megtudott baleset miatt nem küldöm. Mi történt, megbukik a Nyugat? Mindenesetre itt küldök két verset, hátha még fölhasználjátok. Kéziratát mindenesetre őrizzétek meg, mert nincs másolatban meg. Nem tudok dolgozni, mindenképpen nyomorban vagyok. Írjátok meg, mi történt? Ölel

Ady Endre

[Párizs, 1908. jún.]

Édes Bertuskám,

16 napja vagyok Párisban, s úgy hiszem, hogy most már (ha nem is mindent) sok mindent látok. A Dodó üzleti szituációja valamivel talán kényelmesebb, mint amikor te itt voltál s közben. De az én látásom szerint semmivel se biztosabb, habár egy dolog bizonyos, Dodó úribb, kedvesebb lett. Ami Adélt illeti, ő naponkint jajgat, sír miattatok, de - miként egykor és mindig - önmaga miatt is. A Dodó és Adél együttes élete se sokkal jobb, mint amilyennek te tudod. Temagad talán - külön lakással - a házban természetesen - valahogyan, talán jobban, mint Nagyváradon, ellehetnél. Azonban Margittal (holott Margitot elhagyni kész katasztrófa) bajosabban menne. Figyelmeztetlek: a múltkori tanácsomra: küldd, illetve ügyvéddel küldesd be a kérvényt, hogy Adél aláírja. Ha egy kicsit sürgetitek, hat hét alatt gondnokság alatt lesz Margit. Ez fontos, sőt ez a legfontosabb teendő, mert evvel mindent előre paralizáltatok. Adél idegállapotát az jellemzi, hogy öt-tíz napig túlságos békében megvolt velem. Azóta a leghisztériásabb módon kínoz engem, s kínozza önmagát.

Az én nagyon megfontolt tanácsom ez:

Vegyetek ki akármilyen tűrhető lakást, ha Marci már olyan gazember volt. Siettesd Margit gondnokság alá tevését. Próbálj egy-két hónapra találni valakit, aki téged a háznál helyettesítsen. Te pedig gyere ki egy, maximum két hónapra. Ebben a házban ez olyan nagy idő, hogy nem színészkedhetnek, ha akarnák se. A lakást, ha kell (de hiszen még november előtt kijöhetsz) kiadhatod azután. Itt látsz, hallasz, és beszélhetsz, après hazamehetsz, ha akarsz, s úgy csinálsz mindent, ahogy akarsz. Mivel pedig egyszer azt mondtad, hogy velem egyidőben nem leszel künn, megnyugtatlak, hogy már engem, ha 3-4 hét múlva jössz, se fogsz künn találni. Összefoglalom még egyszer: jöjj ki mindenesetre a Margit gondnoksági ügye elindítása után.

Ölellek szeretettel, s írj (írhatsz)

Ady Endre

[Párizs, 1908. júl. 20.]

Kedves jó Barátom,

könyve nagyon előkelő. Most fejeztük be az olvasását. Örülök, hogy sikere volt, bár pompás könyv. Én vegetálok, valószínűleg pusztulok. De önre s egy-két barátomra nagy szeretettel gondolok ma és mindig.

Adyja.

[Párizs, 1908. júl. 20.]

Édes, jó Schöpflin úr,

köszönöm sok kedvességét. Útjára sok örömet s élvezetet kívánok. Közben egy-két nap múlva cikket küldök a V. Ú.-nak.

Szeretettel híve

Ady Endre

[Párizs, 1908. júl. 24.]

Édes Ernőm,

én nektek fogok még az aug. 1. számra prózát és verset is küldeni. Gyöngeségből teszem, szamár vagyok érte, de küldök. Mert egy sorra sem méltattatok, a Nyugat-nál történt változást is véletlenül kell megtudnom. Jól tudod, hogy Párisba kijőve bíztam, amit megígértetek, abban. Szóval, hogy még kapok ötven koronát a régen megígértből. Más dolog, hogy nem érek meg annyit, s nincs nektek. De ígértétek, és én számítottam reá. Most nyavalyás vagyok, nem dolgozok, az efféle biztosra vett pénz elmaradása érzékenyen sújt. Nem lett volna nagy kunszt Gondánál kikötni, hogy Adynak is dobjunk vagy száz koronát. Pár hónapra elnémultam volna, s talán becsületből is jobban dolgozom, ha kínos-nehezen megy is. Ha tehetitek, küldjetek most valamit s még elseje előtt. 92 Rue de Lévis címre, hova ötven frankot Fenyő már küldött. Az én nevemre. Egyébként ne vegyétek személyetek ellen valónak s szemrehányásnak e sorokat. Szeretettel gondol reátok, s üdvözöl mindőtöket

Ady Endre

[Párizs, 1908. júl. 29.]

Édes Ernőm,

az ötven frankot, mely levelemet keresztezte, köszönettel nyugtázom. Kérlek, légy kegyes, s küldesd el nekem a Nyugat 3 utolsó számát. De biztosan, s ha lehet, kapjam ezután két példányban a lapot.

Ölel valamennyiőtöket

Ady

[Párizs, 1908. aug.]

Édes Lajoskám,

nem tudom ugyan, merre mulatsz, de haragszom. Tehát írok. Sem leveleimre, sem kártyáimra nem írtál egy szót se. Eltekintek a magam ügyecskéitől, de a te személyed is érdekel annyira, s ehhez marad még annyi jussom, hogy havonként egyszer legalább pár sort írj. Jolánnak a kezét csókolom. Üdvözlöm szívemből a direktort s az egész famíliát. Úgy sejtem, Varsányon vagy. Ölel öreg, zsémbes, beteg barátod

Ady E.

[Párizs, 1908. aug. 5.]

Édes Lajoskám,

remélem, azóta hazaérkeztetek. Írj mindenről részletesen. Én tűrhetően vagyok. Egy kicsit lesoványodtam. Nincs étvágyam, álmom, s keveset dolgozok. Hogy mulattál a váradiakkal? Miket beszéltek rólam? Mi újság Mindszenten?

Ezer csók mindőtöknek

Endre

[Párizs, 1908. aug. 6.]

Édes Lajoskám,

vártam, de hiában a leveledet. Írj arról is, hogy mi van Séra Ilonával? Miért nem tudatnak, mint kértem, a kinevezés ügyében? A mindszenti ismerősöket üdvözlöm. Írj helyi pletykákat.

Édes szüleimet s téged ezerszer csókol

Endre.

[Párizs, 1908. aug.]

Édes Ernőm,

nem tudom, a te kezedbe kerül-e ez a levél avagy máséba? Sőt azt se tudom, miért írom? Azt se tudom, van-e Nyugat, vagy nincs? Én nem kaptam a legújabb számot. Sőt nem kaptam hírt a küldeményemről, egy kis prózáról s egy versről. Azonkívül kértem a Nyugat négy utolsó számát. Azután híreket kértem felőletek. S minden, amit kaptam: három gyűjtőív. E gyűjtőíveket én felhasználom. Remélem, öt-hat előfizetőt szerzek. De kérem, legalább a lapot kapjam, ha még él. S a kézirataimat küldjétek vissza, ha már nem éltek, avagy ha nem akartok engem.

Ölel mindőtöket

Ady Endre

92 Rue de Lévis.

[Párizs, 1908. aug.]

Édes, jó barátom,

bocsásson meg Hatvanba küldött táviratom alkalmatlankodásáért. És nagyon köszönöm a válaszát, mely újra éreztette velem, hogy Ön nekem valaki. Nem is tudom (s ez jellemző) mint egy Pósa-verssel megmagyarázni az ügyet. Öt-hat napon át úgy voltam, hogy "kiesett a világnak a közepe". Végleg el vagyok nyomorodva, nemcsak idegileg, de fizikailag is. Ilyenkor fokozottan, az őrjöngésig érzek, sőt tudok mindent. Úgy volt, hogy innen, ahol (őszintén szólván) most már nincs mit keresnem, azonnal mennem kell. De sajna, az élet úgy van berendezve, hogy pénz is kell hozzá. És ha megfeszültem volna, se tudtam volna kisütni, kihez? Képzelje, s értse meg, talán Öntől a legnehezebb nekem ilyesmit kérni. De édesanyám, az egyetlen, aki tyúkból, tojásból nekem pénzt szokott kiárulni három-négy évben, ha ilyen helyzetbe jövök (mert őt se szoktam zaklatni), most a Félixfürdőben gyógyítja a nyomorék lábát. Dolgozni már nem tudok úgy, mint régen. Tehát az Újság-tól, a Vasárnapi-tól s Népszavá-tól járó összes pénzem se tették volna ki az útiköltséget. Nem szólok arról, milyen nehéz hamarosan megkapni a lappénzeket. Szóval bevallom, hogy én Budapestre érkeztemig Öntől akartam kérni százötven forint útiköltséget. Szinte jólesik most magam megkínozni avval, hogy ezt elárulom. Azóta valamit enyhültek a dolgaim. Talán nem vagyok s leszek kénytelen máról holnapra elutazni. Az azonban bizonyos, hogy szeptember elején utazom. Otthon találom-e Önt? Talán föl se merem keresni, mert csak elkeseríteném egy groteszk spektákulummal. Én magam vagyok ez a spektákulum, aki - félek - (vagy örülök) nem húzhatom már sokáig. Még egyszer bocsánat, minden bizalom és barátság Önnek

igaz híve

Ady Endre

15 Rue de Constantinople

[Marseille, 1908. aug.]

Szervusz, édes Lajoskám,

Egyelőre, ha írsz, címem Endre de Ady, Venezia, poste restante. Velencébe érkezem ti. e hónap vége felé. Addig a tengeren s Olaszországban bolyongok. Egy kissé betegen.

Ölel

Bandid

[Velence, 1908. szept. 1.]

Kedves Lajoskám,

leveled tegnap délelőtt kaptam, de a Szimplon-alagút segítségével ma délben már Velencében voltam. Zilahról a pénz nem jött, ha jönne, intézkedtem. Alig várom, hogy hazaérkezzek, s veled is beszélhessek. De még egy-két hétig körutazom.

Jó embereimet és téged ölellek

Endre

[Velence, 1908. szept. 5.]

Szeretettel küld üdvözletet hazamenőben a viszontlátásig igaz tisztelője és barátja

Ady Endre

[Velence, 1908. szept. 6.]

Kedves Gyurkám,

sajnállak, hogy nem várhattalak be titeket.

Ölellek a viszontlátásig, s Itókát üdvözlöm

Ady

Remélem, ti már Párisban vagytok jól kipihenve és megbarnulva. Kár, hogy nem találkozhattunk, így hát innen üdvözöllek mindkettőtöket.

Vigyázzál Dodóra, és légy jó gazdaasszony

Léda

[Párizs, 1908. szept.]

Kedves, jó Barátom,

vallok önnek először is valamit, s ne essék terhére, ha akarata ellen gyóntató papommá teszem. Én idestova hat esztendő óta egy asszonygöngyölegbe göngyölődtem bele. Ez az állapot sok dologban jóságosan végzetes volt a sorsomra. Sok dologban viszont megköt, megaláz, elüt a magam dolgainak úri intézésétől. Íme, most már megmondtam azt is, hogy miért vágyom én hiában most abba a budai villába. Jó volna, s én így bomlottam, mint most, pláne vágynék egy ilyen séjour után. Azonban nem lehet szeptember tíz előtt ebből a csakugyan kánikulai és iszonyú Párisból távoznom. Szeptemberben hazamegyek, s ha a hatvani meginvitálásra szabad lesz reflektálni, október elején meglátogatom Önt Hatvanban.

Olyan jó ön (Ignotus volt még hozzám hasonlóan jó), amikor biztat. Csakugyan tudok még valamit, s csakugyan úgy látszik, mintha még nem szikkadtam volna ki egészen? Úgy képzelem, hogy sejti távolról és sorok közül az én mostani válságomat. Ha nem kapok valami újat magamban, amibe belefogózzak, baj lesz. Olvasok, keresek és tűnődöm, de csak egy nagy neuraszténia korlátain belül. A szenvedéseim pedig nem eléggé pozitívak (lehet-e így mondani?), hogy anyagul használhassam föl őket szép, kompakt, nagy dolgokra, melyek megfrábikálására[!] különben fizikai erőm sincs most.

Jó lesz, s én örülök előre, ha majd, amikor önt ez érdekli, s ha érdekli, beszélhetek erről s hasonlókról. Igaz szeretettel üdvözli

Adyja.

P.S. Köszönöm a nem várt százötven forintokat. Nem ró meg, ha ezt az újabb kölcsönt is megtartom? Most biztosítva van, ha közben abszolúte tehetetlen is lennék, a hazautazásom. Még egyszer szeretettel (hálálkodni szégyellek) üdvözlöm.

[Párizs, 1908. szept. 7.]

Édes Lajoskám,

édesanyámhoz írott levelemben beszámoltam ügyed állásáról. Minden megtörtént. Most már várjunk. Én reménykedem, s neked sem szabad nyugtalankodni. Tragikusan pedig a legrosszabbat sem érdemes és szabad venni. Írhatnál magadról egy hosszabb levelet is. Add át üdvözletemet Bothnak, Kapusnak stb.

Szeretettel ölel

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. szept.]

Édes, egyetlen Adél,

egy álmatlan, szörnyű éjszaka után végre itthon vagyok. Sok bajt találtam, de ezekről majd csak személyesen szólok. Az apám s Lajos (akinek az ügye egész bizarr) okozták. Ráadásul várt egy levél a Bud. Napló-tól, melyben tudatják, hogy vasúti jegyemet megsemmisítették. Ugyancsak - Dodó írja - egy ajánlott levél érkezett a MÁV igazgatóságától Párisba, de ő nem vette át. Én írtam rögtön Pályinak, s bejelentettem, hogy kegyetlenül bepörölöm. Dodónak különben két levele is várt, melyekben odaküldött leveleimet is küldte. Ma már harmadik levelét kaptam, melyben ismét biztat, hogy Pályival keményen bánjak el. Ugyancsak írtam e levéllel egyidejűleg Lacinak, Patosfára. Az Újság pénzéért a párisi postára kellett folyamodnom egy Gyurkától beküldött minta szerint. Pár forint ugyan, de kell jó pár hét, míg ezt a táv. utalványt megkapom. Zilahról viszont elment a pénz a napokban Párisba, s remélem, Dodó megkapta már. Dodónak egyelőre nem írtam kimerítő s véleménytudató levelet. Majd, ha nyugodtabb leszek, s inkább tudok írni. De írtam rögtön neki, ahogy hazaérkeztem. Édesanyám szeretettel küldi üdvözletét magának. Bertát ölelem. Margitot üdvözlöm.

Kezeit csókolja alázatos, szegény

Adyja

[Érmindszent, 1908. szept. 21.]

Kedves fiúk

(azért megint fiúk, mert Osvátnak fáj), itt a versek. Sajnos, csak hat, tehát összesen kilenc. No majd kipótolom. Legalább csodaszépek.

Ölel a viszontlátásra (talán vasárnap, ott lesztek-e délután a Brisztolban?)

Adytok.

[Budapest, 1908. szept.]

Édes, jó, egyetlen, Drága Adél,

akármiképpen, de ígéretem szerint idejében Nagyváradon leszek. Olyan veszettül ideges vagyok, hogy talán a Holnap programjáról elmaradok. Alig várom, hogy lássam magát s beszélhessek. Borzasztó változások fogadtak itthon, s valósággal menekülnöm kell innen. Minderről majd személyesen fogok beszámolni. Dodó nagyon kedvesen még azóta is írt egy levelet. Gyurka pedig rendesen küldi a Matin-okat. Ha nem is olvasok fel, de legkésőbb hétfőn Nagyváradon leszek. De nincs kizárva, hogy erőszakot teszek magamon, s már szombaton ott leszek. Nagyon befolyásol a B. Napló dolga is, hogy a jegyet elvették tőlem. Már írtam egy ügyvédnek, hogy pörölje Pályit.

Édes Jóm, Egyetlenem, Mindenem, alig várom, hogy lássam, Bertát üdvözlöm szeretettel, s magának csókolom a kezét a kiskörme hegyéig

Ady

Érmindszent, [1908. szept. 24.]

Édes, jó Ernőm,

itt van két vers, a harmadik - gondolom - ezekkel egyidőben Nagyváradról érkezik. Ugyancsak egyidőben, de legföljebb egy félnapi késéssel kapod a cikket. Gondolom, van még idő rá. Révész írta, hogy pénztelenségemből pár garas előleggel kisegíttek. Mára már vártam, de nem kaptam. Ölel mindnyájatokat

Érmindszent, csütörtök

Ady E.

[Budapest, 1908. okt. 7.]

Édes, drága jó Adél,

összesűrűsödtek itt a bajok, s a dolgot komplikálja, hogy napról napra írnom kell valamit, hogy élhessek. A jegyemet csakugyan megsemmisítették, s most az egyszeri utazási jegyért is szaladgálnom kell. Pályi átkozza magát, hogy az ő tudtán kívül történt, ígéri, hogy letörleszti az adósságát, de hát ez csak beszéd. Pörölni pedig hiába pörölök: nincs ott semmi, s talán holnap-holnapután beszűnik a lap. A Meteorban kell laknom drágán, mert az öreg Révésznek, aki nagyon-nagyon beteg, rossz pamlaga van. A könyvem dolgát Singer és Wolfnerékkel elintéztem valahogyan. A maga cselédügyében is a legjobban eljártam. Majd mindenről szóval: legkésőbb pénteken, lesz ahogy lesz, Nagyváradon leszek. Bertust ölelem, a maga kezeit sokszor csókolja

Adyja

[Érmindszent, 1908. okt. 17.]

Kedves, jó uram,

sajnálom, hogy a verseim lekéstek. Osvát adta ezt a határidőt. Cikkem is volt készen, de csak másnap, s még jó, hogy evvel is nem torlasztottam le nem közölt kézirataim masszáját. A jövő számra megy novella és két cikk is. De nagyon kérem, hogy levonatban, amint csak lehetséges, kaphassam meg a négy verset. Nincsenek meg másolatban, s kötetemet rendezem, tehát kellenének. A Nyugat szerkesztőségét pedig nagyon szeretem s egyre jobban

Adyja

[Érmindszent, 1908. okt.]

Édes jó uram,

köszönöm, hogy mindig gondolt reám, amint én is gondoltam - és sok szeretettel - Önre. Kerestem Önt a redakcióban, s akkor távol volt. Most kérem meg, közölje Ágaival, hogy családi okok miatt dec. 1-ig itthon kell lennem. Zűrben és távol Páristól, melynek egyetlen érdeme, hogy nem Budapest. Még - remélem - fogunk találkozni Párisba menetelem előtt. Én mindenesetre akarom s keresem, hogy találkozzunk. Itt küldök egy tárcát és két verset. Kérem, személyesen intézze el Ágaival. S nagyon kérem, hogy az értük járó kis pénzt táviratilag: Ady Lőrincné Érmindszent Szilágy vm. címre tessék küldetni.

Igaz szeretettel, s a viszontlátásra üdvözli

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. okt. 22.]

Novella, esetleg cikk is hétfőn, esetleg már vasárnap ott lesz, nehogy megint elkéssek. Ölel

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. okt.]

Édes jó Adél,

gyalázatos pénzokok miatt, s mert Lajos is jönne a kinevezése ügyében, legjobb esetben szombaton indulhatunk. Lehet, egy napra vagy fél napra kitérünk Váradra. Ha nem lehet, csak jövet mehetek le.

Majd mindent szóval, kezeit csókolom, Bertát ölelem, Margitnak üdvözlet

Adyja

[Budapest, 1908. okt. 30.]

Kedves Barátom, Lajosom,

kerestelek személyesen, telefonon, és kérdezősködve. Így búcsúzom tehát tőled szeretettel s a viszontlátásra. Nagyon kérlek, ments ki önmagad és Moscovitz előtt. Kellett, illett volna személyesen megkérnem, de már így is elkéstem. Muszáj utaznom.

Még egyszer szeretettel üdvözöl jó híved

Ady

[Érmindszent, 1908. nov. 6.]

Édes Lajoskám,

sajnos, nem mehettem el Varsányba. Elkéstem. Szeretettel gondolok mindannyiatokra. Molnár s Molnárnéval együtt vacsoráztam Pesten a múlt estén. Mártha nagyszerű leány, de kissé csodagyermek, aki elszomorított a nagy érettségével. És a te kislányod? Irigyen látom, mennyit dolgozol. Én valószínűleg megdöglöm. Bár már ma. Üdvözletem minden családtag részére.

Ölel

Adyd.

P.S. Egy Párisba küldött kis írást, amit ma kaptam meg, mellékelek.

[Érmindszent, 1980. nov. 8.]

Édes jó Lajoskám,

hétfőn jöttem Váradról. Énnekem sok különös váratlan gondom és nyomorúságom van. Szeretnék fölutazni Pestre, de ez szinte lehetetlen. Dolgozni nem tudok, pénzem nincsen. Édesanyám valamivel jobban van. Édesapám lábára ráesett egy nagy deszka, és nagyon rosszul van. Ölelem összes barátaimat,

Téged csókol

Endre

[Érmindszent, 1908. nov.]

Édes, drága jó Adél,

nem merem magam biztatni, hogy fel tudok utazni, de még minden reményt nem adtam fel. Margittal bizony minden iparkodásaink, udvarlásaink dacára bajok vannak. Szidja a falut, szeszélyeskedik, makacs. Végre is édesanyámmal meggyőztük, hogy még a börtönben is ki lehet bírni öt-hat hónapig. Úgy látszik, Nagyvárad és a barátnői hiányoznak neki. Pedig még az öreg Ady is meglepően kedves és figyelmes hozzá. Higgyük a legjobbat, én is beszélek a szívére, s maga is írjon. A nagy kofferjét nem tudtuk fiákerrel kihozni. Ma már meg is simíttattam az asztalossal. Holnap már végleg berendezkedhetik Margit. Szobája fűtve, gondozva van, s én igazán egyebet se csinálok, mint hogy kedvet szerezzek neki.

Nagyon szeretném látni, drága Mindenem, és Bertáról is hírt kapni. Írjon azonnal, vagy táviratozzon, meddig marad Pesten.

Ide mellékelek a többi kritika közé egy olasz revüből egy kritikát.

A Bimbó utcai nő írt ma. Az Az Újság közvetítette a levelet, 16 oldal Spinoza-kommentár. Majd elviszem, ha ugyan valaha kimozdulhatok.

Dodó nem írt, ellenben Gyurkával íratott. Singer és Wolfnerékkel megakadtam. Beküldték a szerződésmintát, s én inkább ki se adom a könyvem. Eszerint nekik joguk van örök időkre minden egyes kiadáshoz 400 koronáért. Írtam nekik szigorúan, de a választ hasztalanul várom.

Bölöni azt írja, hogy pár hét múlva hazajön. Nem írt arról Dodó. Édesanyám csókolja, s azt üzeni, hogy mindent megtesz, amit tud és tehet Margitért. Költség (nem sürgős) a vasúti jegy Mihályfalvától, költség hordár és fuvar a pakkokért s az asztalos. Az egész valami 13 korona, újra ismétlem: nem sürgős.

Fiákert s hasonlót természetesen én szereztem, s ez nekem úgyis kiadásom lett volna. Ha nem mehetnék fel, írjon a szívére Margitnak. Váradot kívánja s hónapos szobát. Mindenesetre gyorsan, mindenről írjon. Bertát ölelem, a maga kezeit százszor csókolja

Adyja

Zilah, [1908. nov. 17.]

Édes, drága Adélom,

megérkeztem álmatlanul Nagykárolyba, s bementem két órára aludni próbálni egy hotelbe. Édesanyám várt sírva, magánkívül, nagy baj történt. Lajos váratlanul hazaszökött Zilahról bomlottan, mert ez a bizonyos szakácsügy megint kiújult. Dermedten, betegen azonnal utaztam volna Zilahra, de már késő volt. Ilyenformán egy álmatlan éjszaka után hajnali négy órakor útra keltem. Most itt vagyok Zilahon, s részben végeztem már valamit. Közben a szakács elutazott Érmindszentre, s meg kell várnom, míg visszajön. Az anyám percenként szívgörcsöket kapott, az apám, aki most tudott meg mindent, jajgat. S nekem, éppen nekem kell a famíliában, a mai állapotomban a legerősebbnek lennem. Remélem, elintézek radikálisan mindent.

Margitnak nincs semmi baja, beszélgettem vele, s elmondtam, amit el kellett mondanom. Egy kicsit szomorú, de már mintha egészen megszokta volna Mindszentet. Majd megválik. Most csak egy kicsit enyhülnének a fejem fölé kegyetlenkedett bajok. Dodótól újságok vártak, levél nem. Maguk siessenek, drágaságom elutazni. Írjon. Várom. Őrült, zaklatott perceimnek az volna az enyhítése. Bertust ölelem. Magát, drága Jóm, csókolom, csókolom sokszor.

kedd

Ady E.

[Zilah, 1908. nov. 19.]

Leveled majdnem gonosz, beteg. Mindenkire gondoltam, de reád nem. Mentegetőzés nélkül levélben megírom véleményemet.

Ady

[Érmindszent, 1908. nov. 19.]

Kedves, jó barátom, Lajosom,

emberséged, kiválóságod, okosságod, nobilisságod - valamennyit hálával tapasztaltam - parancsolják nekem, hogy válaszoljak a leveledre. Táviratban már megtettem, s voltaképpen ezt a pár szavas táviratot köll most föleresztenem. Gonosz, beteg órádban írhattad azt a levelet, mely különben engem rettenetes szituációban, Zilahon, egy váratlan családi tragédia elintézése, illetve elcsitítása közben talált. Ez se volt szerencsés óra, s nyilván nem szerencsés órában íródott az Új Idők cikke is. Mindegy: el kell hinned, hogy talán éppen csak te voltál az, akire nem gondoltam, s gondoltatni nem akartam. Annyira beteg és furcsa - sajnos - nem tudok lenni, hogy éppen Hatvany Lajost válasszam ki annak a demonstrálására, hogy mindenféle morálon túl vagyok. Hogy miattam nevetségessé tetted magadat? Ugye bánod, hogy ilyet leírtál, s talán jobban bánod, mint én azt a szenteltvízcikket, különben - helyes - szamár cikket. Hatvany Lajosnak nem szabad csupán csak azért megsértődnie, hogy Wolfner Pálnak ez jólessék. Az én forradalmiságom, melyet, íme - szerinted - eljátszottam és kompromittáltam? Nem akartam soha csak azért forradalmár lenni, hogy ez a címem legyen.

Furcsa, ez már igazán furcsa és megríkató helyzet, amelyben én most vagyok. Minden szóval, a legforróbbal és legőszintébbel is gyanút kelthetek. Te - látom - érzékenyebb s poétább vagy Ady Endrénél is. Ha bejelentem, hogy nagyon fáj a neked ok és szándék nélkül okozott fájdalom, majd még azt hiszed, hogy ezután is íratni akarok veled magamról. Holott ez is jólesik, de mennyire! Jobban, mint akárki írása. De büszkének is illik lenni, muszáj, amennyire - jaj - tehetem. Én Istenem, te egy csomó emberi dolgot, siralmast, nyomorút, nem ismersz. Én megtehetem azt, hogy az Istennél, akármelyiknél, többnek hirdetem magam, de nem tehetem meg, hogy a kenyérről, cigarettáról és a spriccerről lemondjak - sírba dőlvén. Talán holnap, ma még az idegeim tudnak éltetni. Azt hiszem, nem sokáig. Egyről akarlak legbecsületesebb és legszomorúbb őszinteséggel, egyébként is reménytelen állapotban s minden cél nélkül biztosítani. Önmagamért és csak magadért téged még senki se becsült, talán önmagad se, mint én. Viszont nehogy azt találd hinni, hogy vissza akarlak hódítani. Szép, szép, hogy emberként s barátként megmaradnál nekem. Köszönöm: én Hatvany Lajost úgy szerettem s úgy akarom, amilyen volt, másként nem. Bomlottságomban próbáltam új, konzervatív minőségemhez illő értelmet tenni e sorokba. Lehet, hogy új félreértés lesz belőle, de téged haragosan és messziről is szeretni foglak. Sok és halálos nyavalyám van, de még komikus részleteket is észrevettem. Hát kell-e neked előttem bizonyítani, hogy neked más talentumod is van, mint Ady Endrét kidicsérni? Nem írok többet, lehet, s ha akarod, soha. De ennyit ugye meg volt szabad írnom? Aludnom kellene egy kicsit végre, s ezt a levelet mívelem a különben bizonytalan alvás helyett. A végső mondat? Talán Ady Endre is nagyon lealacsonyította magát, de Hatvany Lajos is ezt tette. Ady Endrénél is szomorú ez, de Hatvany Lajosnál még szomorúbb. Én csak rossz cikket írhattam, de rossz senkihez se voltam, legkevésbé hozzád. Ahogy akarod: a viszontlátásra vagy örök viszontlátásra, de mindig híved lesz, hálás, jó, igaz híved

Ady

[Érmindszent, 1908. nov. 20.]

Kedves Ernőm,

itt van megint két vers, hogy versbélileg legalább meg legyen nyugtatva a lelkiismeretem. Most már, ha kell, igazán írok mást is. Remélem, sem Ignotus, sem Fenyő, sem te nem éreztek úgy irántam, mint Hatvany. Azt a szamár Új Idők-cikket egy olyan privát levéllel kommentálta, hogy igazán most is remegek a meglepődéstől és dühtől. Talán elmondta nektek. Én válaszoltam neki, s most kíváncsi vagyok, érzi-e, hogy azt a levelet jóvá kell tennie? Én nem tudom, mit várnak tőlem a legjobb embereim is. Én legyek az Isten, a tökéletesség. Pénzem nincs, aludni nem tudok, ingerült beteg vagyok. De mégse vagyok talán haszontalan senki, akit lehet földhöz rugdosni s fölemelni tetszés szerint. A kis novella kimaradt megint. Mindegy, már magamért is küldeni fogok egy vagy két kis figyelőt a jövő számra. A többi a ti dolgotok, ölel mindőtöket

Ady E.

[Érmindszent, 1908. nov. 22.]

Édes Adél és Dodó,

Adélnak Zilahról már írtam egy expresszlevelet, s ő elmondja a dolgot óvatosan Dodónak. Gyurkának nem bánnám, ha tudomására jönne véletlenül, de Itóka miatt félek. Hála istennek az ügy nem tragikus, s valahogy rendben van. Az egész dologban az a rettenetes, hogy Lajos öcsém ilyen gyáva. És az, hogy az anyám nem bírna ki még egy ilyen megpróbáltatást. Szerencsére, ilyen affér és idegpróba mellett a saját dolgaimat majdnem könnyen bírom. Az Új Idők cikke miatt Hatvany Lajos táviratban s ajánlott levelekben végleg szakított velem. A Nyugat is, Ignotus is, a Holnap is, mindenki. Hülye cikk volt, s csak az az egy értelem volt benne, hogy egy légió ember az én élhetetlenségem révén akar megélni, az én zsenimből. Úgy látszik, hogy ha hülye cikk is volt, talált. Most egyelőre várom a hullámok elsimultát. Itthon, Mindszenten, semmi fontos, csak idétlen, kicsinyes dolgok. Margit írt Jóskának, s olyan negatív választ kapott, hogy édesanyámnak panaszkodott miatta. Általában most már több bizalommal van, de gyanús, hogy a Maga által küldött pénzt kevesellte. Nyilván Jóskától is pénzt kért, és nem kapott. Pedig a régibb pénze is majdnem teljesen megvan. De valakinek bevallotta, hogy szeretne pár napra Nagyváradra rándulni. Legyen nyugodt, Adél, édesanyám vigyáz reá, és tud is már reá hatni. Egyébként hízik Margit, általában nem is rosszkedvű, bár cserélhetnénk lelket és helyzetet. Gyurka ma írta, hogy decemberre jön! Igaz? Dodónak nagyon köszönöm a lapokat. Bertát ölelem. Rettenetes hó van, Margit valószínűleg pár nap múlva csizmát kap, bemegy Tasnádra édesanyámmal. A pipa nem érkezett meg még, tán holnap jön, de az öreg már ellágyult, és hálás érte. Most már mindenkit szeret, csak a két fia miatt keserű. Mi lesz itt velem? Nem tudom.

Adél kezeit csókolom, s édes Dodóm, ölel Vasárnap.

Adyd

[Budapest, 1908. nov.]

Édes, Drágám, Mindenem,

rám förmedt az egész világ, s majdnem örülök neki. Közelebb érzem magamat Hozzád vagy a leszámoláshoz. Hogyan utaztatok, milyen a Dodó szituációja és kedve? Hogyan utazhatnék én ki - Berta miatt, ha egyáltalában ez életben lehetséges lesz. Ahogy megjósoltam, úgy történt. Az emberek megsokalltak, s az első ügyetlenségemnél ellenem fordultak. Majd talán megmutathatom Hatvany és társai leveleit. Sebaj, ha a családi ügyek jobbra fordulnak, aludni jobban tudok, néhány napot pihenek, megbosszulom magam, ahogyan illik. Dolgozni fogok, akár kedvük ellenére is. Írj, édes, drága szomorú, Egyetlen Mindenem.

Ezerszer, nagyon öleli, csókolja Egyetlenét

A.

[Budapest, 1908. nov.]

Édes, drága Jóságom,

hát miért nem kapok egyetlen tudósító szót se! Azt ígérted, hogy írni fogsz. S még azt se tudom, nem ért-e baj az utazásodon. Mint mindig, de most százszorosan úgy történt. Ahogy elhagytalak, borzasztóul árva lettem. Mintha nem én lennék. Nem lehet már nekem élnem a te közelséged nélkül. Azóta mindig, mindent úgy tervezek, hogy minél előbb Párisba legyek. Be jó volt melletted, s mégsincs ma már nekem semmi, ami csak egy kicsit is pótoljon téged. Majd meglátod, nem leszek rossz. Nagyon foglak szeretni, és te is fogsz szeretni. Ma megyek, talán este, haza. Írni fogok, beszámolni mindenről. De írj már te is. Akár Mindszentre, akár a Meteorba.

Édes mindenedet nagyon-nagyon ölelem, csókolom, a te vágyódó, nagyon vágyódó

Adyd

[Érmindszent, 1908. nov.]

Édes Jóm, Adélom, Mindenem,

maga szokta mondani, hogy elhagyom magát, ha baj van. Most - írtam - mennyi minden szakadt rám (tíz nap óta nem aludtam, s egy betűt, levelet se írtam sehova), és maga hallgat. Én csak megkérdem, s választ várok: mi ez. Nekem nagy könnyebbség lesz, ha ez se köt. Volna, lehetne pedig írnivalója, mindegy. Én legalább két hétig itt maradok. Akkor akárhová, valószínűleg szanatóriumba elmegyek. Margitnak semmi baja. Néha nagyon goromba, s fenyegetődzik, hogy ő elmegy Váradra, mert ott az ő helye.

Csókolom, drága Mindenem, most már, jaj, igazán Egyetlenem, milliószor. Írjon, ha nem ír tíz napon belül, nem tudom, mi lesz.

[Érmindszent, 1908. nov.]

Édes jó Schöpflin úr,

írja meg nékem (én összetöröttebb és összezavartabb vagyok, mintsem még kérdezni is tudjak), vétkeztem én, milyen vétket követtem el, s ön is a Catók között van?

Hű

Adyja

[Érmindszent, 1908. nov. 24.]

Édes, jó Fenyő,

nem írok, csak egypár szót, de ezt tudassa Ignotusszal elsősorban, Osváttal, Lengyel Menyhérttel, Lukáccsal, s ön körülbelül tudja, kikkel. Én önnel veszett jókedvben beszélgettem a Meteorban, s Ön nagyon is szóról szóra vette az akkor mondottakat. Viselkedjenek, ahogyan akarnak, s bízzanak engem vesztemre, de annyira lírai költő nem vagyok, hogy a beszámíthatatlanság köpenyébe burkolózzak. Ifjú, tehetségtelen, taknyos senkikre írtam azt a rossz cikket. Szégyellem, hogy védekeznem kell, de megérdemlem, és megérdemeljük. Részben Önöktől, részben mai borzasztó testi-lelki állapotomtól függ, hogy ezt a duk-duk affért elintézhetjük-e? Kérem: én láttam - s ez komoly -, hogy az én élhetetlenségem árán ötven ügyes senki törekszik a valamiért. Fájt, rossz helyen írtam le, de stílszerű volt. Hanem önöket kevésbé értem, mint a leghomályosabb Ady-verseket. Szerettem önöket mindig s talán jobban, mint Önök engem. Mindegy. Vederemo. Igaz, tisztelő híve,

Adyja

[Érmindszent, 1908. nov.]

Édes, jó barátom, Lajosom,

kérhetek-e még tőled utoljára annyi barátságot, hogy ments meg az "affér" újabb komplikációitól? Hiszen az szörnyű, ha te már Ignotusról, Fenyőről s nem tudom kikről beszélsz? Hiszen te, édesapád, érzékenységed s helyzeted miatt kerülhetsz fausse positionba, de Ignotus talán nem hiszi, hogy a tengelyem az övébe akaszkodjék? Nem érzed-e, Lajosom, a komikumát annak, hogy a nagyváradi Holnap följajdult? Hát azért, mert én Fenyő előtt tréfáltam, s mert alapjában igazán el voltam keseredve az én utam megrekedése miatt, s mert sznobok vadásztak a szavaimra, így kell énvelem elbánni? A bohémség tálcáján átnyújtott mentő körülmény nem kell nekem. Én nem vagyok bohém, én - jaj, be fáj leírni ilyen banalitást - Ady Endre vagyok. Nekem is van egy okos apám, akinek az okosságától én még többet szenvedek, mint te. Mert ez az okosság a diósadi trágyadombokon plántálódott el valamikor. Te csak megérteted magadat az apáddal valahogy, de én sehogyan. Te csak kiheversz egy-egy ilyen affért, én aligha. Kijelentem, s nem fogok többé se írni, se szólni erről:

Én védekezni és tiltakozni akartam az intellektuális taknyosok egyre növő és folyósodóbb serege ellen. Azok ellen, akik nyakamra nőttek, mielőtt a szemeiket föl tudták nyitni. Tudtam, hogy az én révemen már a hatodik gimnáziumokban emberek készülnek győzni. A Nyugat is már ötödik gimnazistákat engedett magához. A Holnap ellen is volt már egy nagy adag utálatom, A Holnap iránt és magam iránt. De senkit, aki érték, nem álmodtam, hogy kis ujjammal is érintsem. Lelkemre, életemre kijelentem, hogy nincs okom még magyarázatokra sem. Jók, derekak voltatok, de mégiscsak én pusztítottam el az életemet abban, hogy végül, no, ti is megtagadjátok. Istenem, nekem van egy szamár teóriám. Bizonyos épületű országokban csak a gerendákig lehet emelkedni. Én, sajnos, csak a kárát élveztem, hogy a fejemet átvertem a padlásgerendán. Vágjátok le a disznófejet, valóban nektek, Ignotusoknak, Hatvanyaknak van hozzá legtöbb jussotok. Jobban is fog esni, ha ti teszitek, mint mások, szakállasabbak, akikre akármit gondolsz, még döglésem után se fogok semmit se adni. Ami rezervált barátságodat illeti, hálásan, de újból: nem kell. Nem azért, mintha a kidicsérő Hatvany [nem] hiányoznék, de nem vallanám be. És talán jobb is ilyen embert, mint én, rossz sorsára bocsátani. De ne függjön a te barátságod se az apádtól, se a Lipótvárostól, se az Új Idők-től, se a szociológusoktól stb. Még polgári - s pláne más erkölcsökben - is szívesen veszem föl a versenyt, akikkel akarod. Ezt megadással, szomorúan mondom, mert ha magatisztelő, bátor egyéniség volnék, most elmennék, s cselekednék, élnék úgy, mint Rimbaud tette. Beszélj, kérlek (ezt még teheted akkor is, ha mi soha, levélben se, találkozunk), Ignotusszal, Fenyővel, Schöpflinnel, Lukáccsal, Osváttal, s akiket még te gondolsz az én vallomásaim szerint. Én nem bánom, ha sohse lesz találkozásom, akár írásban, akár személyesen veletek, de olyannak lássatok, amilyen vagyok. Szeretettel ölel

Ady.

[Budapest, 1908. nov.]

Mélyen tisztelt kiadóhivatal,

itt van négy vers, melyeket még a mai napon kérek az Osvát Ernő úr címére eljuttatni. Egyben kérem Osvát úrral tudatni, hogy holnap Georges Eekhoudról és Miklós Jutkáról megy cikk. Erre kérek helyet fönntartani.

Sok szeretettel

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. nov. 26.]

Édes Ernőm,

itt küldök egy figyelőt, de erről is biztosan tudom, hogy nem fog megjelenni. Azért írtam, mert hiszem, s mert meg akartam nektek mutatni: halálra ítélten se vagyok hűtlen. Rosszul, nagyon rosszul vagyok, de meg tudtam volna írni a Miklós Jutka-kritikát is. De, gondolom, magad is látod, ez idő szerint, no, még csak ez kellene nekem. Vártam tőled legalább két megnyugtató szót, rá vagyok szorulva, sajnos. No, mindegy, a Nyugat-ot küldjétek el, és mint gyűlölő ellenségeimet ölellek téged, Ignotust, Fenyőt, Hatvanyt s azokat, ha még akadnak, kiket te is tudsz.

Adyd.

[Érmindszent, 1908. nov. 26.]

Édes Lajoskám,

ne vedd szemrehányásnak, de én, aki együtt vagyok most naponként édesanyámmal, akit nagyon féltek, hidegnek tartom a te viselkedésedet. Ha valóban nincs baj, mint hiszem s kell, miért nem írod azt te úgy, hogy biztosra vegyük, s örömet szerezz vele édesanyámnak. Én nem tudok most eléggé vigasztalója lenni, az Új Idők cikke miatt az egész világ becsapta az ajtót (remélem: pár hétre, ha én kibírom) előttem. Rémes levelek jöttek s jönnek, se aludni, se dolgozni nem tudok. Ne felejtsd el, hogy ha mi édesanyánkat elveszítjük, mindent elveszítünk. Légy erős, hiszen van hozzá izmod, eszed és elég hű pár barátod. Légy őszinte, de amellett légy melegebb is, nem hozzám, édesanyámhoz. Remélem, semmi baj most már, sőt remélem, hogy a kinevezésed is hamarabb jön, mint várjuk. Mindenesetre végy időt, hogy hosszabban írjál édesanyámnak és nekem is, kinek ez most különösen jólesne. Hiszen van időd, írj zilahi híreket, ha mást nem tudsz. Üdvözöld melegen a nevemben Kincséket, Bécseréket, Nagy Sándorékat, Dobayékat, mindazokat, akik jók hozzánk. És írj főképpen arról, hogy te nyugodt és bátor vagy. Elég egy famíliában egy poéta s egy - olyan ember, mint én, csókol

Endre

[Budapest, 1908. nov. 30.]

Édes jó Lajoskám,

a duk-duk affér - úgy gondolom s látom - rendben van. Nagyobb baj az, hogy én se aludni, se dolgozni két hét óta nem tudok. Még egy rövid levelezőlap is nehezen menne. Köszönd meg minden hívemnek a jóindulatát. Főképpen az asszonyoknak csókolj forróbban kezet. Kapus Samunak mondd meg, hogy én az újsággal összevesztem. Személyesen nem írok kritikát, mert nem írhatok, de ajánlhatom könyvét Elek Artúrnak. Írja, vagy írd meg, elég lesz ez? Még valamit, ha már így ideges-bolondul beleerőltettem magam az írásba. A Petőfi Társaság II. titkára, Zempléni ma bizalmasan kért, hogy pályázzak. Képzelheted, milyen jó neki, hogy mostani állapotom miatt választ nem kaphat. Írj magadról, Kincsékről, Nagy Sándorékról, Dobayékról, Bothról s mindenkiről. Neked több időd és ideged van.

Ölel-csókol

Endréd.

[Érmindszent, 1908. dec. 2.]

Édes, jó barátom, Lajosom,

kedves, figyelmes táviratodat későn kaptam. Azután betegen, borzasztó idegállapotban s más egyéb bajok között. Kedves, szép dolog lett volna veled az én fél-pátriámban, Váradon együtt lennem. Így csak azt ígérhetem, ha ugyan ez neked nem kellemetlen, hogy pár nap múlva Pesten jelentkezem. Ha addig élek, s meg nem bolondulok, ami szintén megtörténhetik - végre komolyan. Bizonyosan találkoztál a váradi fiúk közül eggyel-kettővel. Kíváncsi vagyok, mi a véleményed róluk? (Igen, újságolom, hogy nem jelenek meg karácsonyra. Singerék örök időkre akarják kiadásonként 200 frtért a kötetem. Inkább ne jelenjek meg többet, s nem is baj.) Remélem, hogy sikerül fölmennem a napokban s látnom téged s barátaimat, ha még ugyan vannak.

Szeretettel gondol reád

Adyd

[Érmindszent, 1908. dec. 3.]

Édes, jó Barátom, Lajosom,

sok minden szakadt reám a szamár duk-duk ügyön kívül is - mostanában. Ez értesse meg, hogy csak most írok neked s üzenek- ha kegyes volnál vállalni - a Nyugat-nak. Mondd meg Ignotusnak, Fenyőéknek (Hatvanynak, ugye, nem kell?), hogy jólesett a belátásuk. Fenyő egy hosszabb novellát kért, légy kegyes, mondd meg neki, hogy megírom. Holott a neked s Fenyőnek írt levelem óta egyetlen sort nem írtam. Úgy pofon csapott ez a szamár ügy - egyéb pofonok mellett -, hogy nem látom, sőt kezdem nem érezni magamat. Ehhez csak a rossz alvást (olykor három éjjel nem alszom), ezt a vad, téli falut, az ostoba, egyébként pedig nálunknál alapjában annyival különb, hasznosabb embereket képzeld el. Nem tudom, hogy ebből a mostani letöröttségemből mikor tápászkodok föl. Ettől függ az is, mikor mozdulhatok e szörnyű helyről. Én szeretnék még e hónap vége felé kiszabadulni innen. Mikor mégy te Berlinbe, találkozhatunk még? Sajnos szanatóriumtervünket tönkretették ezek a közbejött csacsiságok. Már - úgy látszik - én csak akkor megyek gyógyulni, ha visznek. De bár jönne olyan csoda, hogy ne is érezném szükségét a gyógyulásnak, így vagy úgy. Áldjon Isten, édes Lajosom, s ha van időd, írj egypár sort. Hiszem, hogy azóta mosolygósabban gondolsz a te alapjában gazul hű, becsületes, szinte költőitlenül nazarénus, csak egy kicsit neuraszténiás

Adydra

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes Dodóm,

meg nem foghatom, mi történt, hogy Párisból egy életjel se jön. Én sokkal összetörtebb s egy nektek megírt hajsza óta összetörtebb vagyok, mintsem válaszok nélkül írhassak. Tíz nap óta még a nevem se írtam le, még gondolatban sem. Azonban Margit sír itt mindennap, hogy nem jön levél. Egyébként Margit úgy-ahogy megbékült volna mindennel. Most csak az a mániája, hogy fogorvos kell neki, mégpedig csak nagyváradi. Nincs semmi baja különben, még a foga se fáj, s ami mindennél nagyobb szerencse, nagyon megértik egymást az öreg Adyval. Egyébként pedig Endre napján táncolt, mulatott reggelig, s azelőtt egy Katalin-napon szintén ezt cselekedte. Mondd meg Adélnak, hogy édesapám nagyon köszöni a pipát. Gyurka ott van még, s egyáltalában mi van veletek?

Ölel, csókol szeretettel

Adyd

Adél és Berta kezeit csókolom, Gyurkát, ha ott van, Itókát, Fischert üdvözlöm.

Ady

[Érmindszent, 1908. dec. 5.]

Kedves Ernőm,

Fenyőnek külön is megírom, hogy kívánságod irányában, nem tudom, hogy egészen szerinte-e, a vers idejében ott lesz. De akkor fölmentést kérek a legjövendőbb számra a hosszú novella alól. Olyan nyavalyás, valóban az és nem csak amúgy hisztériából, vagyok, hogy bár megdöglenék már. Ami a kötetet illeti, őrülten, nagyon szeretném. De nagy baj van: nekem raktáron alig van két-három novellám. Részben lapokban van, részben, kisebb részben, eladódott. Rossz kalmár vagyok, s nem gyűjtöttem össze őket. Ha Pesten volnék, semmi baj, két nap alatt átadnék vagy ötvenet. De most nem tudok Pestre menni, s ha mehetek ennek a hónapnak a végén, akkor is csak átutazóban, hogy bemenjek egy szanatóriumba. Szóval nagy dologról volna itt szó, édes Ernőm, de csak ötperces fáradsággal jár. Menj föl Tolnai Simon úrhoz, ki igen jeles ember. Nála van ötven novellám. Beszélj vele, hogy ő nyer avval (mert panaszkodott, hogy olvasói panaszkodnak reám), ha a rossz tárcákat kicseréli jókkal. Én azonnal küldöm a kiválasztott rosszak helyett a neki való jobbakat, mert ilyenek vannak nálam. Adja át neked egy fél órára (a már esetleg megjelenteket is), és te válogasd ki. Írd meg nekem, hogy hány akadt, s hányat kell kárpótolni. A Vasárnapi Újság-nál Schöpflin emlékezni fog, ha vajon jelent-e meg (úgy sejtem, kettő jó) ide, nektek való novella. Ha most már még a Nyugat-ban is van egy (azt hiszem, egy van csak valamirevaló), rendben lesz. Ha azonban erre te nem vállalkoznál, szomorúságot okoznál nekem, de beletörődnék, hogy én majd csak halálom után adassak ki a Nyugat által. Vagy későbben, ha élnék; írj, vagy írass azonnal. (Az az Eekhoud-cikk olyan nagyon rossz?) Ölel szeretettel mindőtöket

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. dec. 5.]

Kedves Fenyő uram,

a vers (nem tudom, olyan-e, mint Osvát akarná) meglesz, de akkor képtelen vagyok novellát is írni. Sziniről ezer örömmel, kedvvel írnék, ha a könyvét látnám. Az én novelláim dolgában Ernőnek írok külön levelet. Szeretettel híve

Ady Endre

Érmindszent, [1908.] dec. 5.

Mélyen Tisztelt Uram,

az Ön kedves ötletéért és leveléért mindig hálásan fogok emlékezni Önre. A helyzet ez: én akaratlanul jobban exponáltam magam bizonyos irányban, mint szabad lett volna. S a helyzet továbbá: pár száz ember jobban exponálta magát értem, mint szeretett, s mint én szerettem volna. Mindegy, de most hűtlenség látszata nélkül, pláne egy friss, nemrégen lezajlott affér után, én nem tehetem, hogy az ő kínos-víg hahotájuk mellett irodalmi legitimálással válaszoljak nekik. Végtelenül jólesik, hogy Ön s talán még páran reám gondoltak a petőfisták közül, de mindent koncedálva, képzelje el, mi lenne, ha Ady Endre elbuknék? Mint ahogy beletörődtem abba, hogy saját gyerkőceim megtagadnak, bele kell abba is törődnöm, hogy ne lehessek soha általánosan elismert írótársaim között. De az Ön levele, Uram, szubjektíve, egyike lesz az én beteg, meghasonlott életem legszebb dokumentumainak.

Maradtam az Ön régi tisztelője

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. dec. 6.]

Édes, jó Lajoskám,

tegnap küldtem el az imprimatúráját az Illés szekeré-nek. Ugye, nem lesz baj, ha holnapi levelemben az öt példányt Kincs címére kérem? Ezt intézd el. Velem nem tudom, mi lesz. Majd itthon beszélünk. Okvetlenül szanatóriumba kell mennem. Add át jó embereimnek szerető üdvözletemet, s ments ki előttük. Te pedig élj higgadtan, s vigyázz magadra.

Ölel, csókol

Endre.

Édesanyámnak sok a dolga, beteg, s édesapám megint háborog.

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes, jóm, Mindenem,

mi lelte Magát, miért nem ír két szót. Ha netalán szerencsétlen és beteg, én is az vagyok. De engem két szava egy kis erőhöz tudna juttatni. Berta írt, s a Dodó leveleire célzott. Azt írja, hogy maga nagyon ideges. Én is az vagyok, most se alszom, őrült kényszergondolatokkal birkózom. De mindig és mindig Maga szerepel e gondolatokban. Két nap óta nagy influenzában fekszem, csúnya, hóolvadásos idő van. Nem tudom, mi lesz velem, ha semmi bizonyosság nem érkezik magáról. Nem akarja, hogy kimenjek? Adjon, küldjön egy kis kedvet, erőt.

Milliószor, nagyon-nagyon csókolom

Adyja

[Érmindszent, 1908. dec.]

Kedves Bertuskám,

mindenekelőtt meg kellene köszönnöm, hogy mégiscsak gondolsz reám, s időnként szerzel nekem néminemű örömet. De ezt hagyjuk. Én Adél leveleit nem mutogatom. Én Adélról Biró Lajoson és Medve Miklóson kívül soha egy lélekkel sem beszéltem. Nekik is csak azt, hogy nagyon-nagyon szeretem, nincs nála különb nő, s ha most már sohse ismerne meg, akkor is az maradna nekem, aki. Ezt sem bor mellett, bor felett, bor alatt vagy nem tudom én, hogy kínálod nekem kedvesen a mentségformulát... Mert mikor párszor beszélgettünk, akkor sem hangzott soha név, sem Adél, sem más. Valaki, aki énelőttem piedesztálon van. Féltheted Adél hírnevét az ismerőseitől, a barátaitól, a rokonaitól, a legközelebbi hozzátartozóitól is, még talán magadtól s Tőle magától Adéltól is jobban, mint tőlem. Mert tudom, és érzem, hogy őt nem is becsülhetné valaki annyi feltétlenséggel, s hírére, nevére, lényére nem lehet senki féltékenyebb nálam. Ezek után írhatsz neki, ha ez vág jobban dolgaidba. Soha még nevetségesebb vád nem ért, s könnyebben nem viselem. Ismétlem: Neked s Adélnak nem annyi, nem olyan óvott Adél, mint nekem. Ellenben most már kezdem sejteni a forrásodat. Sajnos, hogy tartózkodáson kívül az illetővel szemben mit sem tehetek, mert egyébként az illető nekem nem kellemetlen ember, a legutóbbi időben szívességeket is kellett tőle igénybe vennem, s végre ő nem tehet róla, ha pletykáiban fegyelmezetlen. Kezd kivirágozni az én régi szerencsém, hogy mindenki halálosan kitüntet meleg érdeklődésével. Bocsáss meg, ha e levél semmiképpen sem formás vagy ildomos. Ezer dologban csentem öt percet reá. Nem azért, hogy kérjelek: ne légy annyi rossz gyanúval hozzám. Ez már késő. Adéltól sem kaptam levelet. Nem keserűség mondatja velem, de napok óta evvel a kérdéssel kínozom magam: nem jó volna pontot tenni a dolgok sorára? Megőrizném arra az időre, ami még esetleg nekem hátra van, a tökéletes Adélt s azt a Bertát, aki alapjában barátom volt, s valamikor mesésen jó. Mért fullasszam pocsolyába azt, ami az életemben legkülönb volt? És e sok bizalom után talán a leveleidről is intézkedni fogsz. Nehogy mutogassam őket. Elégessem vagy visszaküldjem? Az Adéléi fölött pedig talán ő döntsön. Mondhatom neked, édes Bertuska, nem ez a te leveled, de minden gondoskodik rólam, hogy iszonyú boldog legyek. Valahogy lesz. Azt azonban mégiscsak hidd el, ha nem is lenne több szavad hozzám, örökre hálával és szeretettel gondolok reád. És sem Adélt sem téged nem engedlek pocsolyába rántani.

Igaz híved

Ady

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes, Mindenem, Jó, Egyetlenem,

lázban, influenzában feküdtem öt napig. De lázasan, betegen is mindig csak Magát láttam. Láttam, csókoltam, mindenütt, mindenét, és sírtam. Semmit se tudok magáról, nem tudom, mi van Magával, és mi lesz velem. Ma már lábadozó vagyok, de napokig nem lesz szabad kimennem. Meddig bírom, állom ezt a kegyetlen próbát, nem tudom. Nem ígérek, nem jósolok, és nem fenyegetek. Bizonyos, hogy ezt nem érdemlem meg, s valamit tennem kell. Akármit, akármilyen őrültet, főbenjárót. Gondolatban most is, mindig, egész lelkével, tudatával és öntudatlanságával, minden valójával imádja, csókolja

Csütörtök.

Adyja

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes Mindenem,

ahogy akarja. Azt már elérte, hogy jobban és többször átkozom, mint áldom. Igaztalan, rossz, de talán beteg. S ha beteg, én betegebb vagyok. S ha maga szeretett, én mindig jobban szerettem. Bár lenne a maga szívtelenségének annyi haszna, hogy legalább egy kis dac-kedvet, dac-egészséget adna. Talán lesz. Nagyváradra azért mentem, hogy halljak valamit magáról. Bár ez lett volna az utolsó utam, amit magáért teszek. Mert halni már nem magáért fogok.

Ady

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes, Drága, Jóm, Egyetlen Adélom,

három-négy hét óta csak Maga van és a Halál. Néha már-már elkészítek tíz gr medinált. De tízszer többször nem tudok aludni, sikoltok, s érzem Magát magam mellett. Ez a nagy vágyakozás kell hogy megmentsen engem. Végiggondolom az életemet, spekulálok a lehetőségeken. Maga és csak Maga az, aki megmaradt, s aki még egyszeri fölötlésével, eszembe jutásával is tíz életnél, milliónál többet ér. Lázas vagyok, ma keltem föl sok nap után, de lázban s láz nélkül úgy volt lelkemben Maga, mint egyetlen, amit akarok. Megőrülésig kínzott a vágy s a bolond, lehetetlen ima, hogy most, most valamely csodából itt legyen mellettem. A drága teste, a szája, a szeme, mely reám néz, a haja. A Maga utolsó levele, én Mindenem, nagyon ideges, szórakozott, tessék-lássék levél. Ugye, Maga nem ilyen, mint az a levél? Írok hamarosan.

És halálos, nagy vággyal, kívánással csókolom ezerszer, halálig:

Adyja.

[Érmindszent, 1908. dec. 11.]

Édes jó Zubolyom,

sejtheted, milyen nyomorék vagyok én most. Legalább annyit írj, hogy vannak még emberek, akik engem nem felejtettek el? Van még irodalom, s kiket tör legjobban a nyavalya? De írj, senkim sincs, s hírt se hallok semmiről. Tehetetlen, szegény, beteg Adyd ölel.

[Érmindszent, 1908. dec. 13.]

Édes, jó Barátom, Lajosom,

egy hosszabb levelemre (tíz napja küldtem) egy szó választ nem kaptam. Erős a gyanúm, hogy több ugyanaznapon küldött levelemmel a mi hitvány postánkon ez is elkallódott. Írd meg, legalább azt, hogy megérkezett-e vagy sem ez a levél? Fő és első témája az a kérdés volt, hogy december végén Pesten leszel-e még.

Ölel nagy szeretettel híved

Vasárnap

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes Ernőm,

ma váratlanul kaptam a Nyugat kiadóhivatalától 50=ötven koronát. Külön-külön köszönöm meg Fenyőnek, Gondának és neked. Valóban legutóbbi rossz versem után nem érdemeltem pénzt. No mindegy. Kezdek erőre vergődni, s a a [!] jan. 1-i számra - hiszem - prózában, versben különbeket küldhetek. Ignotust s mindnyájatokat tisztelve ölelem. Maradok híved

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. dec.]

Kedves Jenőm,

bár beteg vagyok, a kért novella idejében ott lesz. Írjon azonnal, van-e jogom ugyanaz időben egy magyar lapban leközöltetni? Akkor, hogy ne öljem vele magamat, visszakérném a kéziratot. Ha nem, nem, ez nem lesz baj. Miért nem írt magáról többet? Én nyavalyás és szomorú vagyok.

Üdvözlöm szeretettel

Ady Endre

[Érmindszent, 1908. dec. 18.]

Kedves, jó Jenőm,

főszerkesztő ura levelemből láthatta, hogy nem okvetlenül kívánom fölhasználni magyarul is a tárcát. Sőt már-már mindenképpen el is estem a lehetőségtől, s jobb is így. Én csak a kéziratot kérem vissza. S arra kérem Önt, hogy a honoráriumot is sürgesse meg. Karácsony után átutazóban (szanatóriumba menet) Pesten leszek, s szeretném magával kibeszélni magamat. Majd fölszólítom telefonon.

Szeretettel

Ady Endre

Érmindszent, 1908. dec. 22.

Kedves, jó Barátom, Lajosom,

levelezőlapodat megkaptam, de két levelem után. És senki se írta, hogy Berlinben vagy. Úgy hiszem, jan. 1-én Pesten leszek, s még ha ott vagy, s akarod, beszélgetünk. Volna a sok minden volt után és várható előtt veled beszélnivalóm. Fenyőnek mondd meg, hogy a Szini-cikk készül. Hihetetlenül különös, hidegülő az én belső életem. Nagy bajoktól félek, s legalább panaszkodni szeretnék Ignotusnak, neked, Fenyőnek. Itt a falu elvégezte rajtam még, amit el kellett végezni. Most már nincs egy félórás fix lelkiállapotom. Minden zaklat és gyűlölni késztet. (Még olyan semmiség is, hogy Sándor bá' csak a nevét írta alá a kártyád alá, semmi mást. Hát Sándor bá'-ban annyi se maradt a régiből, hogy sejtse, mennyire fájhat ez nekem?)

A viszontlátásra (még írhatsz addig ide) ölel igaz híved

Adyd

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes, jó Lajosom,

úgy csinálom most már, ha törik-szakad is, hogy téged Pesten találjalak. Mert a legutolsó leveled is szaporította az elintézetlen ügyek számát. De már előre a nyakamat kínálom föl, hogy Te - nekem fogsz igazat adni. Tanácsolod, hogy rukkoljak ki, s nézzek alaposan a szemükbe elleneimnek. De tudod-e Te, hogy nekem még a Nyugat-ban sem lehet mindent megírnom, mert megcenzúráznak ott is? Nem gondolod-e, hogy egy seregnyi ügyetlenség után legüdvösebb nekem hallgatni? Pláne akkor, amikor a tébolydák előszobájába kell készülődnöm? Szóval - tudom - sok mindent, még dadogva is, jobban meg fogok értetni veled. Jan. 2. előtt utazom, újabb tervem ellenére, hogy veled találkozzak. Áldjon meg az Isten, akiben hinni kezdek (bár neki nem lehet ebben nagy öröme). Idegeidre vigyázz, de ha kedvelsz egy nőt, add oda az utolsó szálat is. Ez az egyetlen, ami az életért kárpótol, s legrokonibb a Halállal s az Istennel, kik valószínűleg - egy személy.

A viszontlátásra, ölel a te lehanyatlott, szegény, rossz

Adyd

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes Ernőm,

a Szini-cikk készül, holnap vagy holnapután megy. A novellát aligha tudom megírni, de viszont verseket küldök. Ignotust, Fenyőt, Hatvanyt s valamennyiteket ölelem

Ady E.

[Érmindszent, 1908. dec.]

Édes Tamásom,