„az öndicsősége mártírja lett” – e gondolat mélyen foglalkoztatta Vasvári Pált; alig néhány héttel később így ír: „Dugovics Titusz felment a belgrádi torony tetejére. Azt vélte, hogy sokan fogják őt követni. – Senki utána nem lépett bajtársai közül a keskeny faltetőre.

De éppen ez az ő dicsősége. Onnan lebukni is magasztos! Ilyen volt nálunk a republikánus párt helyzete! Ne gúnyoljátok ezeket; mert ők öndicsőségök mártírjai!” (A márciusi ifjúság. Életképek. 1848. június 4. 708. – Vasvári Pál Válogatott írásai. i. k. 301.)