Szókratész (i. e. 469–399) – ókori görög filozófus és pedagógus; erkölcsi helytállására, példájára később, 1944 márciusában, Kodolányi János egy műve kapcsán Veres Péter így hivatkozik: „Két eset van. Vagy a szellem emberének örökké ez a sorsa, s akkor nincs más hátra, mint amit egyszer már írtam, hogy Szókratészt nemcsak tisztelni, hanem követni is kell: vagyis elviselni alázatos szívvel, amit ránk mér a sors és a vak tömeg, vagy pedig megkísérelni azt, ami eddig lehetetlennek látszott: a szellem és a tömeg közt eleven, harcos kölcsönhatást teremteni. (Nem »összhang«-ot: ez hiábavaló képzelgés.) Nekem jobban tetszik ez az utóbbi. Merthogy a történelmet oda egyszerűsítsük, hogy a földi világnézetek és korlátolt képviselőik jármában botorkáló tömegek egyformán ostobák és menthetetlenek, abba nem tudok belenyugodni. Az, hogy marxizmus van és fasizmus van, tények, és hiába húzódunk transzcendens függések mögé, akkor is tények maradnak. És e tényeket nem lehet azzal elintézni, hogy jó, hát bolondok az emberek, mióta kiléptek a mágikus világból. Mert még ha bolondok is, akkor is emberek, és mint ilyenek csinálják a történelmet. Persze nem is bolondok az emberek, hanem egyszerűen csak ösztönüket követik, a megmaradás legelső törvényét teljesítik be, akárcsak Kodolányi, én és mindenki, legyen bár a világ legjobb és legokosabb embere is. S hogy e tömegek nélkülöznek, éheznek, fagyoskodnak, és ebből menekülni szeretnének, s hogy menekülés közben sokszor tévútra vezetődnek, az éppoly természetes, mint ahogy a fiatal és éhes író is velük tart, amíg valóban éhes. Addig ő is ezt tartja a világ legfontosabb dolgának. S még ha ellentmond is némelyik ennek a »gyomormaterializmus«-nak, azért mond ellent, hogy annál hamarabb észrevétesse magát, és a transzcendens igazságok hirdetésével mennél hamarabb túljusson a nyomorúságos kenyérgondokon, és a »magasabb« igazságoknak »szentelhesse« magát. Íme: a földi igazságok elől nem lehet elbújni. Ellenben ezeket az igazságokat át lehet magyarázni másodrendű igazságokká. Ezzel azonban csak az történik, hogy az átmagyarázónak és a hozzá hasonlóknak a világképe és életérzése kap igazolást; a tömegek pedig mágikus jelképrendszer alatt is alacsony materialisták maradnak, mint eddig mindig.” (Veres Péter: Zárt tárgyalás. Magyar Csillag. 1944. március 15. 356.)