Fülszöveg

Az ember az ősidőktől egészen a közelmúltig hitt a szavak varázserejében. Nemcsak hitt benne, fel is akarta használni: ráolvasással és a velejáró mágikus cselekedetekkel akarta segíteni mindennapi munkáját, elhárítani a személyére, tárgyaira, környezetére leselkedő veszélyeket, elűzni a gonoszt, gyógyítani a betegségeket - vagy éppen beteljesíteni szerelmét. A ráolvasás a népköltészet legarchaikusabb műfaja. Máig őrzi a pogány hitvilág elemeit, bár a varázsigék a középkorban egyházi fordulatokkal telítődtek, imádsággá váltak, beépülve az egyház áldásosztó és ördögűző vallási formuláiba. Kötetünk anyagát több, mint nyolcezer ráolvasás közül válogatta Pócs Éva, akinek magvas utószava nemcsak a műfaj tematikai és történeti áttekintését segíti, hanem a tér- és időbeli kapcsolatait is elemzi. A bájolásra, gyógyításra, rontásra mondott szövegek - miközben kirajzolják a magyar hiedelemvilág egyik fővonulatát - költőiségükkel is elbűvölik az olvasót. Az újszülött látogatói a pólyába pénzt csúsztattak, arcát pedig friss tojással dörzsölték meg, ezt mondva: "ilyen kerek, ilyen szép, ilyen egészséges légy!" Szemmelverésre szenesvizet készítettek három szem parázzsal. Miközben mosták a beteget "nevetlen" (negyedik) ujjal, háromszor mondták: "Szem meglátott, szív megvert, Jézus vigasztaljon!" Bal kézzel fogta a gyógyító a kificamodott végtagot, jobb keze élével keresztezgetve: "ér helyre, bőr helyre, Jézus, Mária húzd helyre." A lány ásóval felszedte a legény lábnyomát, viaszba burkolta, és bevetette a kemencébe, ezt mondva: "Úgy égjen a te szíved értem, ahogy elolvad ez a viaszk itten."