(13)

Szatmár, augusztus 17. 1847.

„Aranyos” szájú szent „János” barátom!

Kapva kaptam két leveledet, melyekből sok szép dolog esett értésemre; valamennyi között legszebb talán az, hogy tiszteletes tudós Tompa Mihály uram csakugyan lutheranus*. Szép és még egyszer szép. Ki hitte volna, hogy még ez iránt az ember iránt is meghűlök, meg kell hűlnöm ... mert én csak characteres, szilárd characterű embernek tudok barátja lenni. Fáj, fáj, fáj ... fáj a szívem, fáj. Egyszer azt mondta, hogy ő, mint új gazda, nem dolgozhatik 7 frt 30 krért, máskor meg, hogy neki Vahottal bonyolódott viszonyai vannak, azonkívül nekem már szavát is adta. Azok a bonyolódott viszonyok határtalanul gyanúsak előttem mindenkor és mindenben, aztán szeretném én látni, kapott volna-e különben 7 frt 30 krt is, ha én nem kívántam volna Jókaitól, hogy hármunkat egyenlőn fizessen? De ha húszannyit kapna is! Midőn az ügy áldozatot kíván, áldozni kell. K .. frater, aki csak haszonért áll a szent zászlóhoz. Ez minden bitangtól kitelik. Nekem Vahot Imre ígért négyszáz forintot, Horváth Lazi is adna négyszáz forintot, sőt megadna a kettő évenként 400 pengőt, és nem kell! ... Hanem persze nekem hivatalomból és jószágaimból és mindenhonnan csak úgy dől a pénz, és magamon kívül sincs senkire gondom, csupán feleségemet és szüleimet kell tartanom és öcsémet segítenem, így hát könnyen beszélek. Ezeket meggondolva, tökéletesen átlátom, hogy Miska barátunk nem tehet áldozatot. Denique a pap csak pap, és a „telhetetlen papzsák” nem chimaera. Te is mondtál utolsó leveledben egy titani* otrombaságot, tudniillik, hogy Jókaihoz a kedvemért csatlakoztál. Quo jure* a kedvemért? Az én kedvemért, édes öcsém, ne tégy semmit, effélét legalább ne. S ha ezt csupán az én kedvemért tetted, úgy ezennel fölmentelek minden kötelezettséged alól. De itt több forog kérdésben, mint becses úri személyem kedve, ezt beszédeim után nem nagy mesterség volna belátnod. Én a népköltészet képviselőit akartam egyesíteni. Miért az „Életképek”-ben? Mert annak legtöbb olvasója van, mert ahhoz szegődtek a legjobb fejek, mert annak szerkesztője egyik főtagja a fiatal Magyarországnak, hova mindazokat számítom, kik valódi szabadelvűek, nem szűkkeblűek, merészek, nagyotakarók, azon fiatal Magyarországnak, mely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni ... szóval az „Életképek” legnekünkvalóbb organum*. Ha nem látod át, kedves barátom, hogy én ezekért híttalak az „Életképek”-hez, úgy csak maradj Krähwinkelben, maradj Vahotnál.

Különben, hogy ezen kedvetlen dolgok után áttérjünk végre ... még kedvetlenebbre: az én vőlegényi napjaim nyomorúságosak. Ipam annyira nem szeret, hogy formaliter* megtiltotta a kijárást hozzájok. Már megszegtem ugyan egypárszor e tilalmat, de vesztemre, mert utolsó kinnlétemben - valami tíz vendég szeme láttára - oly hidegen viselte magát irányomban, mint valami jegesmedve, úgyhogy én tökéletesen jégcsappá fagytam volna, ha mátkám napvilágpillantásai nem ónak. Levelezünk erősen egymással, és ő néha berándul Szatmárra, ez menti meg lelkemet az éhhaláltól. Hanem hiszen holnaphoz három hét a világ. - Mostanában bizony már nemigen látjuk egymást, azonban mondd meg az én kedves komámasszonyomnak, hogy a világ minden kincseért se essék kétségbe, mert:

 

Még jőni kell, még jőni fog
A jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Mindhármunk ajakán.

 

Addig türelem! már csak folyamodjunk a szamarak és birkák erényéhez. Te Jankó, tudnál-e te nekem sok és oly hosszú levelet írni, hogy beléjök únjak? Százezer pengőforintot teszek föl Császár Ferenc poémáira*, hogy nem. Próbáld meg. Most pedig (valamint mindörökkön örökké) áldjon meg benneteket az én istenem ... ez a legbőkezűbb valamennyi között, azért kérem ezt; hejh, derék gyerek ez az én istenem ... bizony isten. Csókollak, ölellek et caetera, s maradok hívetek: az örök-dühösségű

 

Petőfi Sándor


Arany János jegyzete, 1858-ból: Tompa nem akart az „Életképek” kizárólagos munkatársa lenni, sem Vahot Imrét otthagyni; ezért a baj.




Hátra Kezdőlap Előre