Bevezető

Magyarországon az 1950-es években vezették be a bérből és fizetésből élők időskori ellátását biztosító felosztó, kirovó járadékrendszert, ami 1975-re teljesedett ki, és kialakult egy teljes jogosultsági arányú, átfogó öregségi, hozzátartozói, rokkantsági nyugdíjrendszer. A rendszernek (a foglalkoztatás bővülésével is összefüggő) kiterjedése, az emelkedő keresetek, az egymást követő korosztályok növekvő szolgálati ideje a nyugdíjkiadások GDP-hez viszonyított arányát az 1970. évi 3-4%-ról 1980-ra 7%-ra, majd 1990-re közel 9%-ra növelte.

Az ellátottak számát a kilencvenes években számottevően bővítette, hogy a társadalmi és gazdasági átalakuláshoz kapcsolódóan a munkájukat elveszítők egy része a korai, illetve rokkantsági nyugdíjazásba menekült, a munkanélküliek ellátásából kiszorulók pedig a megváltozott munkaképességűek járadékában részesülők táborát szélesítették. Az utóbbi években a nyugdíjkiadások GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan 10% feletti.

A jogosultak számának bővülését a demográfiai folyamatok is erősítették. Az életkor meghosszabbodása következtében az inaktív kort elért emberek egyre hosszabb ideig alanyai egy olyan ellátórendszernek, melynek anyagi bázisát a szűkülő létszámú aktív korú járulékbefizetőknek, illetve munkáltatóiknak kell előteremteni. Mindez komoly finanszírozási gondokat okoz, amit a szakemberek a jelenlegi rendszer legnagyobb problémájának tartanak. A jövőt tekintve nem elhanyagolható momentum, hogy a közeljövőben megjelennek a nyugdíjasok között a nagy létszámú Ratkó-korszak gyermekei, majd később az ő gyermekeik, a Ratkó-unokák, akik napjainkban még egyaránt a munkaerőpiacon vannak.

A rendszer finanszírozhatóságának biztonsága érdekében tett intézkedések sorában fontos állomás, hogy 1992-ben létrejött egy független, az Országgyűlésnek felelős Nyugdíjbiztosítási Alap, és az 1998. évi reform egy többszintű nyugdíjrendszert hozott létre. Az alapszint (az egységes összegű nemzeti alapnyugdíj) mellett a második szintet a tőkésített magánnyugdíjpénztárak jelentik, míg a harmadik elem a már korábban is működő önkéntes kiegészítő biztosítás. A nyugdíjkorhatár megemelése, az ellátások módosítására irányuló törekvések mind a finanszírozhatóság megtartását célozzák.

Az előbbi problémák ellenére Magyarországon uniós módszertan (ESSPROS) szerinti összehasonlításban ún. szociális védelemre - beleértve a hozzá kapcsolódó adminisztratív kiadásokat is - a GDP lényegesen kisebb részét fordítják, mint az EU átlagában. (A hazai arány 2003-ban 21% volt, szemben az EU(25) 27%-os arányával.) A szociális védelmi kiadásokon belül legnagyobb tételt az öregségi juttatások és az egészségügyi kiadások jelentik, melyek mind hazai, mind uniós viszonylatban e költségek négy-, illetve háromtizedét teszik ki, és az öregségi juttatások kilenctizede nyugdíj.

Vizsgálatunk első részében az Észak-Alföld nyugdíjasainak számát alakító tényezőket tekintjük át, hiszen a régió az ország egyik legkedvezőtlenebb foglalkoztatási helyzetű térsége, és demográfia folyamatai is több jellegzetességet mutatnak. Ezt követően részletesen foglalkozunk a nyugdíjas népesség különböző ismérvek (kor, nem, szolgálati idő hossza stb.) szerinti összetételével, és végül a nyugdíjösszegek alakulásával.