⁴³³ Ó, drága fiam, akit a drága Júlia szült – ő, akit akár a szép Venus, akár a tiszta Minerva irigyen, ferde szemmel nézhetett egykor, szemünk elé került a te versekkel teleírt lapod. Jólesik ugyan a gyermeki vonásokat szemlélni, mégis azt tanácsolom: foglalkozz a szavak börtönétől szabad prózaírással. Mert a természet, fiam, azt parancsolja, hogy kötetlen lábakkal járjunk, elébb tanuljuk meg azt, ami a fiatalokhoz illő, s csak azután kezdjünk a tánchoz, amelynek biztos törvényeit a kiművelt síp már megszabta. Légy elébb szónok, mint talán hívságos költő. Mert csodáljuk bár a Mantua adta verseket vagy az édes ódákat, melyeket Horatius énekel nekünk, nem gyermekek, hanem ősz fejek adták azokat elő, akiket elébb a sokat vizsgált természet és a földkerekséget mézzel folyó beszédében leíró történelem tanulttá tett, így csodálta végül is Augustus király udvara, így a csalóka udvar a nagy költőket, akik érett korukban váltak mesterré.

Így hát légy bölcs, légy szónok, és légy költő. A szavakat előzzék meg azok a dolgok, amelyeket fejed gazdag kamrájában gyűjtesz, amíg vidám korodban fogékony az emlékezőtehetség, és az évektől, gondoktól, betegségektől fáradt öregség nem törli ki elmédből az eleven képeket. És ne tartóztasson sokáig a szóképektől tarka mesterség, sem pedig az elmés semmiségeket fecsegő bölcsesség, amelyet számunkra sok fejtöréssel izzadva talált ki az, akit – a szőrszálhasogató mestert – a görög Sztagüra adott. Azután ahhoz kell járulnod, aki késznek mutatkozott rá, hogy a szicíliai tornyokat megvédje, és a földet helyéből kimozdítsa, és aki a napot ragyogó üveggel merészelte megszégyeníteni; és aki csak ama másik ablakának kárával vette észre, hogy mi haszna van annak, hogyha Phoiboszt a lencsén megtörik, és aki a természet egyetlen fiának neveztetik. Azután a vad erkölcsöket megszelídítő erkölcstan és a történelem, mely készségesen eleveníti föl a korszakokat: ezek legyenek a te mesterségeid, gondod és munkád, és gyarapítsad bőkezűen te mestereid kincstárát. De mindezeket múlja fölül a legfőbb istenségről való gondod; róla a világ kezdetével elkezdett könyv tanít, melyet az kezdett írni, aki a Nílust és a tengert botjával fékezte meg, s aki az égből kenyeret hozott le; ezt a könyvet az a Nagy fejezte be, akit sem a hidegen forró szennyes üst, sem Pathmosz szigete nem tudott bezárni. Először is azt tanuld meg: ki vagy te, mi az élet, mi a halál, az anyád iránti engedelmesség, tanítód szeretete és félelme, a mindenkinek egyenlően kijáró tisztelet, a józan ész, a tiszta élet, a megfékezett nyelv, a jámbor lélek, az istenséghez intézett fohászkodás és ima. Ezek az én atyai tanácsaim most hozzád bilincseimből, és hogy Isten ezeket valóra váltsa, és hogy jó egészségben légy, ezért könyörgök és fogok is könyörögni.

Kelt a bécsi fogságban vagy börtönben 1708 augusztusában.

 A vers a bevezető sorok után az iskolai költészet stílusában a korabeli oktatás menetét ismerteti.

2. sor. Venus a szépség és a szerelem, Minerva a tudomány és művészet istennője a rómaiaknál.

11. sor. Mantua közelében, Andes faluban született Vergilius.

19–28. sor. Bethlen itt a korabeli iskola osztályaira utal: a retorikai, poétikai s végül a logikai osztályra. Az elmés semmiségeket fecsegő bölcsesség a régi, peripatetikus filozófia, melyből az iskolában elsősorban a logikai részeket tanulták. Sztagüra görög város Arisztotelész szülőhelye.

29–34. sor. Ezek a sorok a természettudományos műveltség szükségességére mutatnak rá. A tornyokat megvédő és a földet kimozdító szicíliai tudós Arkhimédész (i. e. 287 k.–212.) az ókor legkiválóbb matematikusa és fizikusa, aki Szürakuszai városát hadigépeivel védelmezte a római hajóhad ostroma ellen, s akinek híres mondása, hogy ha egy pontot adnának neki a Földön kívül, ki tudná mozdítani a Földet sarkaiból.

A 31–34. sorok értelme homályos: a célzás vonatkozhatik Arkhimédészre, aki a – nem hiteles – hagyomány szerint a rómaiak hajóhadát gyújtótükrökkel gyújtotta meg; vonatkozhatik Galileire is, aki csillagászati kutatásai folytán élete végén megvakult.

39–44. sor. Ezek a sorok a Biblia olvasásának szükségességére hívják föl a figyelmet. Az első könyvek szerzője Mózes, aki csodatévő hatalmával a Biblia szerint Egyiptom vizeit vérré változtatta, a tengert megnyitotta, hogy a zsidó nép száraz lábbal átkelhessen rajta, a pusztában vonuló népnek pedig csodálatos eledelt – mannát – szerzett. Az a „Nagy”, aki a könyvet befejezte, János apostol. Jánost a legenda szerint forró olajjal teli üstbe vetették, ő azonban sértetlenül szállott ki belőle. Utóbb Pathmosz szigetére száműzték, de onnan később visszatért.

45–50. sor. A vers befejező sorai az erkölcsi élet alapelveit foglalják össze.