A magyar nyelvű, korai barokk próza történetében sajátos helyet foglal el Veresmarti Mihály (1572-1645) református pap műve, amely a protestantizmustól a katolizálásig vezető útjának súlyos lelki válságairól, az áttérés lelki mechanizmusáról ad hiteles képet.

A szerző a tolnai és debreceni iskolák elvégzése után református prédikátorként dolgozott Nagykőrösön, majd innen menekült a török háború pusztításai elől a Nyitra megyei Ürmény községbe. Itt éles katolikusellenességével hívta föl magára a figyelmet, ezért Forgách Ferenc püspök börtönbe vetette, s rávették arra, hogy az itáliai ellenreformáció vezetőjének, Roberto Bellarminónak könyveit olvassa; ez megingatta eddigi hitében. Kiszabadulása után Komjátiban folytatta lelkészi tevékenységét, de egyre többet vívódott vallási kételyeivel, s azokat prédikátortársai nem oszlatták el. Több zsinaton is nyíltan előállt kérdéseivel, de – mint emlékiratában elmondja – a válaszok nem voltak kielégítőek, sőt hitbeli társainak átlátszó kifogásai egyre távolabb vitték őt a protestantizmustól. 1610-ben végül hivatalosan is katolizált; ebben jelentős szerepe volt Pázmány Péter hatásának. Ezután vágsellyei plébános, majd pozsonyi kanonok, végül bátai apát lett, s buzgó térítő munkát folytatott.

Legfontosabb műve a Megtérése históriája; 1610-ben kezdte írni, végső formája azonban csak 1634 körül alakult ki. Nem annyira az önelemzés, mint inkább a teológiai bizonyságkeresés vezeti tollát, így közeli kapcsolatban áll a hitvitázó irodalom termékeivel. Némely részletei viszont belső vívódásait és lelki háborgásait az emlékiratokra jellemző módon adják vissza, így Veresmartit mindenképp számon kell tartanunk a műfaj előzményei között.

A mű teljes szövegének közreadását egyrészt a nagy terjedelem nem tette lehetővé, másrészt a terjengős hitvitázó részletek száraz stílusa nem tette indokolttá. Szemelvényeink az emlékirat műfajához legközelebb eső részletekből kerültek ki, s minden más forrásnál mélyebben bevilágítanak a hitviták korának gyötrő kételyeibe, a felekezeti harcok közt hányódó 17. századi ember lelkivilágába. A mű első s mindmáig egyetlen kiadását Ipolyi Arnold készítette (Veresmarti Mihály: Megtérése históriája, Bp. 1875). Közölt szövegrészletünkben összesen öt helyen hagytunk ki egy-egy hosszabb (öt-nyolc soros) latin idézetet. Ezeket maga a szerző is csak zárójelben iktatta be, a szöveg megértéséhez nem szükségesek. A kihagyott szövegrészekre minden esetben három ponttal utalunk. Számos idegen szó és latin idézet után ott áll a magyar megfelelő is, ilyenkor ezeknek fordítását nem adjuk meg külön a jegyzetekben. Ugyanígy azokról a személyekről sem szól külön jegyzet, akiknek kilétéről a szerző kielégítő magyarázatot ad.