Az első korszakot négy részre bontjuk, külön tárgyalva az 1895-ig terjedő, majd az 1895-1897 közötti időszakot, külön mutatjuk be az ismétlő iskolai oktatásért járó illetményt, valamint önállóan tárgyaljuk a tanítók fizetésének községi segélyezését. A tanítói fizetések segélyezését az iskolafenntartók alapján csoportosítjuk, előbb áttekintve (az egyházi iskolák száma szerinti sorrendben) a református, katolikus és evangélikus egyházak tanítóinak segélyezését, majd az érdekeltségi kezdeményezésű iskolák segélyezését. Érdekeltségi kezdeményezésű iskolákat kell itt említeni és nem érdekeltségi iskolákat, mert a fenntartók nem helyezték törvényes felügyelet alá. Akkor tekinthetnénk érdekeltségi iskolának, ha az egyes társulatok, mely iskolafenntartás céljából alakultak, az iskolák állítására és fenntartására a közoktatásügyi minisztertől engedélyt kértek és kaptak volna.

A törvényhatóság által később alapító határozatnak nevezett 1859-es községválasztmányi határozat a tanyai tanítók évi fizetését 200 forintban állapította meg, mint a városi pénztár által fizetendő összeget. Célja (mint, ahogy egy későbbi irat világosan rámutat) a vagyontalanok gyermekeinek iskoláztatása volt. A határozat kimondta, hogy az egyesek által eddig tanyai iskolában fizetni szokott tandíjak részben megszüntetendők: a tanyások, akik családjukat különben is bérükből táplálják, gyermekeik díjmentes tanítást élvezzenek; ellenben a tanyán lakó földes gazdák a városi iskolákban meghatározott tandíjat kötelesek fizetni.

Arra nem tér ki az irat, hogy ezen felül járt-e egyéb fizetés, kézpénz vagy természetbeni illetmény a tanítóknak. Azt mondhatjuk, hogy igen, mert a városi elemi iskolák tanítóinak, szintén a város által teljesítendő, évi fizetését 400 forintban határozta meg. Erre enged következtetni az is, hogy csak a vagyontalanokra mondta ki a tandíjmentességet. Nem tér ki továbbá az irat a tanyai vasárnapi iskolai tanítók fizetésére, pedig a vasárnapi, majd az ismétlő iskolai oktatásért külön díjazás járt. A városban a vasárnapi tanításért juttatandó fizetéseket a már 1858-ban megállapított évi 50 forintban hagyta meg. Ennek pontos megvalósulásáról egyelőre nincs adatunk, a későbbiekben ráadásul különféle összegek szerepelnek az iratokban.

Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkértelmében az elemi népiskolai rendes tanító évi fizetése nem lehetett kevesebb mint 300 forint, segédtanítóé 200 forint, tisztes lakáson és negyed holdnyi kertilletményen kívül. A fizetés egy része adható volt terményekben is. A hitfelekezeteknek a törvénycikk jogot adott arra, hogy a tanítóik fizetését maguk határozzák meg. A hódmezővásárhelyi tanyai iskolák esetében az egyházi tanítók fizetésének konkrét összegét nehezen tudjuk nyomon követni a rendelkezésre álló forrásokból.

1878-ban az iskolaszék beszámolója szerint a város határában felekezeti felügyelet alatt levő 18 tanyai iskola tanítóinak fizetése egyedül csak a növendékektől szedett tandíjból áll. A beszámoló nem sorolta fel a tandíjként beszedett javakat, de ugyanekkor a létesítendő kispusztai iskola tanítójának fizetéséhez indítványozta "a növendékek által fizetendő ma is szokásos tandíjat: 1 véka búza, 1 véka árpa, 1 véka csöves kukorica, 2 forint, 1 pár csirke, 10 tojás."

A tankötelesek szülei által adandó járandóságok még 1896-ban is megközelítően ugyanezek voltak. A református egyház évkönyve szerint a tanítói fizetéshez minden növendéktől 31 liter búza, 31 liter árpa, 100 cső kukorica, 1 ölőcsirke, 10 tojás, 10 db tőzeg, 3 rudas szalma járt. Azt, hogy ez általános szokás volt, bizonyítja az, hogy 1896 őszén, az egyházak által beszüntetett iskolák helyett felállítandó községi iskolák szervezésekor a szülők által eddig fizetett terménybeli járulék: 1 véka búza, 1 véka árpa, 100 cső kukorica, 1 csirke, 10 tojás, 3 rudas szalma.

A felsorolt terménybeli járandóságok mellé készpénz csak a rendezetlen iskolák tanítóinak nem járt, azaz az iskolaszék beszámolója nem volt helytálló. Például a szőrháti iskola tanítói állására 1872-ben kiírt pályázatban 105 forint készpénzbeli jövedelmet hirdettek meg. Mindazonáltal lehetséges, hogy a református iskolák közül ebben az időszakban éppen csak egy tanító kapott készpénzbeli fizetést is terményekben beszedett tandíjakból származó jövedelme mellé.

1882-től a református tanyai iskolák tanítóinak fizetése készpénzből és terményekből állt. A református egyház saját beszámolója szerint, az egyháztanács határozata alapján ezentúl a növendékek szüleitől nyerendő tandíj mellett az egyházi pénztárból is évenként 250 forinttal javadalmaztatnak a tanyai tanítók. A törvényhatósághoz küldött átiratában, amelyben az iskolaállítási szándékáról értesítette a törvényhatósági közgyűlést, a tanítók fizetéséről nem tett említést az egyháztanács, a törvényhatósági közgyűlés azonban felajánlotta, hogy minden rendes tanyai tanítónak évi 100 forint fizetés-segélyt ad. A református tanítók ennek ellenére nem kapták meg a 250 forint készpénzt csak 200 forintot. Maga a református egyház is leírta 1896-ban kiadott évkönyvében, hogy a tanyai tanítók fizetése: Lakás, 200 forint és a növendékektől szedett terménybeli illetmények. A 200 forintból 100 forint az egyházi, 100 forint a városi pénztárból kerül kifizetésre.

Azt kell mondanunk, hogy az így megállapított fizetés kevés volt. Barsy Kálmán szőrháti tanító 1883-ban, amikor a város tulajdonában levő szőrháti iskola karbantartása végett kérvényt intézett a törvényhatósághoz, fizetését 100 forintról följebb emelni kérte. Kérvénye a városi tanácsnak lett kiadva véleményezésre, amely szerint kérelmének a fizetés felemelését kérő része figyelmen kívül hagyandó. A törvényhatósági közgyűlés nem hagyta figyelmen kívül a kérést, de mindössze csak arról intézkedett, hogy a városi tanács a reform. egyháztanáccsal egyetértve hivatalosan állapítsa meg, mi alapon lett a szőrháti iskolai tanítói állásra meghirdetett pályázatban 105 forint kiírva. Ugyanis Barsy Kálmán mellékelte kérelméhez az 1872. okt. 14-én kelt pályázati hirdetményt, amely alapján ő a szőrháti tanítói állást elnyerte.

Az 1895/96. tanévtől, a később bemutatásra kerülő, segélyezés alapján "5 tanyai tanítói állomást 500 forinttal díjazott tanítókkal láttak el". Ez a szám az egyház saját beszámolójában szerepel. Iratanyagunk egyelőre nincs ennek hitelességére, de kételkedhetünk benne, ugyanis egy korabeli visszaemlékezés csak 2 felemelt fizetésű tanítót ír. Mellette szóló utalások találhatók ugyan az iratokban, de egyelőre nem lehet elfogadni korrekt adatként azokat. Az 1897-es iskolaátvételkor valóban 5 tanítónak mondott ki az átvételi határozat 500 forint fizetést, mindez azonban nem bizonyítja, hogy 1895-től 500 forinttal javadalmazták azt az 5 tanítót.

A katolikus egyház tanítóinak fizetéséről nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. Azt mondhatjuk, hogy a római katolikus tanítók fizetésében legalább 200 forint készpénz volt megállapítva. Mindössze néhány katolikus tanító volt a tanyák között, hosszú ideig csak annyi, amennyinek a fizetéséhez a város 200 forint segélyt nyújtott. Ebből adódóan az évi 200 forintot juttatni tudta az egyház. Az eddigi iratok arra engednek következtetni, hogy csak 200 forintot kaptak a katolikus tanítók, többet nem, miközben a városi római katolikus tanítók fizetése 420, majd 500 forint volt.

Az evangélikus tanító fizetéséről egyelőre egyetlenegy adat áll rendelkezésünkre, amely alapján azt állapíthatjuk meg, hogy az evang. egyház legalább 200 forint készpénzt fizetést is nyújtott tanítójának. Helytállóbb úgy fogalmazni, hogy a tanításért legalább 200 forintot kapott, hiszen Plavecz Gyula (aki 1886-tól 1907-ig tanított a külterület egyetlen evangélikus iskolájában) felszentelt lelkész volt. Ő tartotta a kardoskúti iskolában vasárnapok és ünnepnapok alkalmával az istentiszteletet is.

Az érdekeltségi iskolák közül az 1882-ben létesített külsőerzsébeti iskola tanítónőjének fizetését ismerjük. Egy évre 120 forint készpénz s ezenkívül minden gyermektől adandó 12 tojás, egy ölni való csirke, 8 pár felkötött kukorica s elegendő tűzrevaló. 1882-től a város elviekben pártfogolta az érdekeltségi iskolákat, de (úgy tűnik, az érdekeltség egyházi befolyásolására) ilyen iskolák önállóan nem működtek. Az érdekeltségi jellegű iskolák tanítóinak fizetését később, a tanítók segélyezésénél, részletesen be fogjuk mutatni.

A kispusztai községi iskola felállításakor a tanító évi fizetését 200 forint és törvényes kerti járandóságban, továbbá az egyesektől természetben szolgáltatni szokott illetményben állapította meg a törvényhatóság. Természetesen szabad lakást is kapott az iskolánál a tanító. A népiskolai törvény végrehajtási utasítása szerint a tandíj beszedése az iskolaszék kötelessége volt, de az iskolaszéki iratokban nem találhatók arra vonatkozó adatok, hogy annak megfelelően járt volna el, amely arra enged következtetni, hogy a tandíjat a tanító szedte be.

Három év múlva, a külterületi iskolák továbbfejlesztésekor már lakásbeli jövedelem és törvényes kerti illetményen túl évi 360 forint fizetést határozott meg a törvényhatósági közgyűlés. Ezen iskolákban az oktatást tandíjmentesnek mondta ki, azonban a tüzelőanyag a tanító részére (az eddigi gyakorlat szerint) a szülők által lesz kiszolgáltatandó.

Összehasonlítva az 1878-as és 1881-es tanítói fizetéseket, azt mondhatnók, hogy a kispusztai tanító által kapott terménybeli illetmény értéke évi 160 forintra tehető. Ezt azonban nem állíthatjuk már csak azért sem, mert a gyermekek által fizetett tandíj függ a tanulók létszámától. Szabó Lajos kispusztai tanító 1882 februárjában, már ismételve, azt kérte az iskolaszéktől, hogy a tankötelesek felrendeléséről gondoskodjék, mert a csekély számban lévő gyermekek által fizetett tandíjból nem tud megélni.

Az évi 200 forint kézpénz fizetés mindenképpen kevés volt, a városban a katolikus, evangélikus és görögkeleti egyházak némely tanítójának már 1880-ban 500 forint fizetése volt. A kispusztai tanító fizetését az iskolaszék is alacsonynak ítélte, mert a fizetésemelési kérelmét határozottan támogatta.

Szabó Lajos kérvényezte fizetésének emelését is az iskolaszéknél 1882 elején. Az eddigi 200 forintról 300 forintra kérte növelni készpénzbeli jövedelmét, hivatkozva a törvényhatósági közgyűlés múlt évi határozatára, mely szerint a felállítandó tanyai iskolák tanítóinak fizetése 360 forintban lett kimondva. Az iskolaszék, a természetben eddig élvezett illetmények meghagyásával, 300 forintban állapította meg fizetését, és a fizetésemelés jóváhagyását kérte a törvényhatósági közgyűlésnél. Az iskolaszék kifejtette, hogy a 100 forint évi segélyt a tanító részére megadhatónak véleményezi tekintettel szorgalmára és arra a körülményre, hogy a mostani fizetése csak éppen annyi, amennyit az egyház ad a tanyai tanítóknak; másrészről pedig a törvény az elemi iskolai tanítók fizetésének minimumát 300 forintban állapította meg. A törvényhatósági közgyűlés 7 hónap múlva végre meghozta kedvező döntését: Szabó Lajos kispusztai tanyai tanító fizetése (tekintettel szorgalmára és sikeres működésére) 100 forinttal az 1883. évi január 1. napjától kezdődőleg felemeltetik s az összeg az iskolaszék költségvetésébe felveendő.

Ki kell emelnünk az iskolaszék előterjesztéséből a segély szót. A tanítói fizetésekkel kapcsolatos iratokban nemegyszer használták a fizetés szó helyett és viszont, az egyházak tanítói fizetésének segélyezésére megállapított összeget segély helyett gyakran fizetésnek írták.

A községi tanítók fizetése ezután évekig nem emelkedett. Rendeletileg meghagyták még 1893-ban is a népiskolai törvény által meghatározott fizetést. Az 1893. évi XXVI. törvénycikk kimondta, hogy népiskolánál tisztes lakáson és legalább egy negyed holdnyi kerten kívül a rendes tanító fizetése 300 forintnál, a segédtanítóé pedig 200 forintnál kevesebb nem lehet. Ugyanez a törvénycikk rendelkezett a tanítók korpótlékáról is. Kimondta, hogy az összes elemi népiskolai tanító 50 forint ötödéves korpótlékban részesül, amely öt ízben válik esedékessé, és 250 forintig emelkedhet. E korpótlék a 300 forintnál nagyobb fizetésbe be nem számítható.

1892-ben az iratokban már 300 forintnál nagyobb összeg szerepel. A községi rácúti iskola létesítésének javaslatában az iskolaszék az abba alkalmazandó tanító fizetésül a következőt indítványozta: az évi fizetést lakáson kívül, a közpénztár terhére, 400 forintban állapítsa meg a törvényhatóság; ezen kívül mondja ki, hogy a szülők tandíjul a tanító részére egy-egy gyermek után 15 liter búzát, egy pár nagyobb csirkét, 50 tojást és 2 rudas szalmát tartoznak fizetni.

A terménybeli járulékok kötelezettsége 1894-től marad el az iratokból.

A fecskésparti községi népiskolához a tanítónak a város közpénztárából élvezendő évi fizetését 400 forintban állapította meg a törvényhatóság. "A szülők tandíj vagy más szolgálmányok fizetésére nem köteleztetnek", azonban a tanítói lakás fűtőanyagáról a szülők, a községi iskolaszék által megállapítandó részben, gondoskodni tartoznak.^[1]

1895-ben a város ezt a hitfelekezetektől is elvárta. Az egyházak iskoláinak segélyezését többek között ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a felekezetek a segélyezésre megnevezett iskolákhoz alkalmazott tanítóik évi fizetését a törvényes korpótlékon kívül legalább 500 forintban állapítják meg és készpénzben, nem pedig terménybeli vagy egyéb szolgáltatásokban fizetik. A tandíjszedés azonban megmaradt, a tandíjból kapott jövedelem csak 1897 szeptemberétől szűnt meg.

Az egyházi iskolákat folyamatosan segélyezte a város. Ennek alakulását külön érdemes áttekinteni, mert az oktatásügy alakulásának megítéléséhez számos fontos tényt tartalmaz.

1859-ben a város a református egyház részéről 4, a katolikus egyház részéről 2 tanyai iskola felállítását várta el. Az oda alkalmazandó tanítók fizetését pedig 200 pengő forintban állapította meg, amely a városi pénztárból fizetendő. Az eddigi iratok alapján úgy tűnik, hogy a református egyház tanítói nem kapták meg vagy nem vették fel a 800 forintot. Ennek okát abban keressük, hogy a református egyház nem állított fel 4 iskolát.

1861-ben a képviselőtestület 4 református iskola fönntartására külön-külön 100, összesen 400 forinttal alapítványt tett.

Nem tudjuk megmondani, hogy az összegből mind a négy 100 forint fel lett-e használva és ha igen, kik kapták meg. A református egyház későbbi nyilatkozata szerint a szőrháti iskola tanítóját, Boldizsár Istvánt kijelölte 100 forint élvezetére. Azonban Boldizsár István ebben az időben még mint magántanító folyamodott a városhoz. Kérte a tanyai tanítók fizetésére a város által 1858-ban megállapított és a helytartótanács által jóváhagyott illetmény kiutalását. Ha fel is használta mind a négy tanítói fizetést, nem sokáig tartott. Néhány év múlva már csak 2 fizetést vett igénybe a református egyház.^[2]

1869 májusában kérvényezte a református egyház a rárósi, szőrháti, és mártélyi tanyai iskolák segélyezését, az eddig kiszolgáltatott összeg csonkítatlan fenntartása mellett. Ezekben az iskolákban "az oktatás a félévi vizsgáról szóló jelentések szerint kielégítő, sőt némely részben dicséretes eredményűnek tapasztaltatott", a többi tanyai iskolák példájára, hasonlóan községi segélyezéssel támogatása megalapozott. Határozottan kijelentette az egyháztanács, hogy a nyerendő segélyt csak is méltó egyéneknek óhajtva kiadatni, azt nem egyes ember nevéhez, hanem az iskolához kívánja köttetni; valamint, hogy a szoros felügyeletet úgy a tanítók szorgalma és erkölcse, mint a tanítványok előmenetele felett a szokásos félévi vizsgákon kívül is gyakrabban és szigorúbban gyakorolja.

A kérelem döntéshozatal előtt véleményes jelentéstételre került a tanácshoz, mely ennek értelmében vizsgálatot tartott. Kimerítő válasz keresett négy kérdésre: Jelenleg hány, és hol fekvő református tanyai iskola kap, és milyen összegű segélyezést a város közpénztárából? A rárósi, szőrháti és mártélyi tanyai iskolák fönnállása nélkülözhetetlenül szükséges-e, és mi okból? Azokban vagyontalan tanyások gyermekeinek iskoláztatása van-e a kért segéllyel célozva? Mennyi az iskoláztatandó gyermekek száma?

A városi tanács pártfogó jelentést készített: A kérelmező egyházat a segélyezést kimondó végzések folytán 4 tanyai iskolának községi segélybeli támogatása csakugyan megilleti s habár jelenleg csak két iskola fenntartására veszi igénybe e segélyezést, azt a többitől sem lehet méltányosan és jogosan elvenni. "A segélyeztetni kért tanyai iskolák fennállása célravezetőnek és szükségesnek bizonyult. A segélyezést illetőleg az sem szolgál akadályul, hogy úgy majdnem 5 iskola fog községi segélyben részesülni, mivel a református egyház a maga tanyai iskolái részére egyenként csak o. ért. 100 forintot nyer, míg ellenben a római katolikus részen lévő tanyai iskolák külön, külön oszt. ért. 210 forintban részesülnek. Jogosság és méltányosság szempontjából a református egyház rárósi, szőrháti és mártélyi tanyai iskolái számára, a meghatározott o. ért. 100 frt községi segély pénz, a közpénztárból utalványozandó lenne, annál is inkább, mivel e célra némely összeg a költségvetésben is föl van véve".

A jelentésben feltűnő a "majdnem 5 iskola" kifejezés. Ismerve az egyház következő kérelmét arra kell következtetnünk, hogy a felsorolt 3 iskolából 2 már segélyben részesült, annak segélyezése csak megerősítés céljából került bele a kérvénybe, azaz valójában csak 1 új iskola segélyezését kérte. Mivel itt tulajdonképpen tanítók segélyezéséről van szó, azt a feltevést kell tennünk, hogy 2 tanító új helyen nyílt iskolába került át, tehát másik iskoláról, de ugyanarról a 2 tanítóról van szó. – A városi tanács pártoló jelentése a református egyház újabb segélyezési kérelmével együtt került a közgyűlés elé.

1870 januárjában kérvényezte az egyháztanács mind a négy tanítói segély kifizetését, hivatkozva arra, hogy a városi bizottmánynak régi határozata szerint 4 tanyai tanító részére éspedig külön-külön 100-100 pengő forint rendeltetett kimondani a közpénztárból. Ebből az egyház már "több idő óta" csak két tanítói fizetést vett igénybe, egyiket Diószegi Mihály, a másikat Rác Sámuel számára. A jövőben a harmadik fizetés a dicséretes sikerrel működő Balázs Imre szőrháti tanító részére utalványoztatik, a negyedik pedig az érdemlegesebb tanítók közt osztatnék ki időnként és akképpen, hogy az által a teljesen vagyontalan szülők gyermekeinek taníttatása mozdíttatnék el.

Ezzel összefüggésben előterjesztették a rárósi, szőrháti, és mártélyi tanyai iskolák fenntartása céljából községi segélyezést kérő korábbi kérvényt és a városi tanács arra vonatkozó jelentését.

A törvényhatósági közgyűlés végzése: Diószegi Mihály, Rác Sámuel részére már korábban utalványozott két tanítói fizetésen kívül s ezen utalványnak érvényben hagyása mellett 1870. június 1. napjától kezdődőleg még a másik két tanyai tanító részére is (kiknek egyike Balázs Imre, a másik pedig megnevezve nincs) a megszabott 100 osztrák értékű forint fizetés utalványoztatik és folyóvá tétetik

A határozat indoklásához gyakorlatilag idézte a városi tanács jelentésében foglaltakat: A református egyház 4 tanyai iskolája fönntartására külön-külön 100, összesen 400 forinttal még az 1861. évi bizottmány által tétetett alapítvány. A tanyai iskolák fönnállás célravezetőnek és szükségesnek bizonyult. A sokkal kevesebb lelket számláló római katolikus egyház bár két tanyai iskolára, de külön-külön 210, s összesen 420 forint segély díjat, tekintve alapítványi összeget élvez. A tanyai tanítók fizetésének fedezésére költségvetésben is vétetett föl bizonyos mennyiség.

A törvényhatósági közgyűlés kimondta, hogy az összeg a fennálló gyakorlat szerinti részletekben lesz kiszolgáltatandó. Továbbá határozottan kijelentette, hogy (mivel mind a négy tanítói fizetés alapítványi összeg, s mint ilyen semmi másra hanem maga rendeltetése céljára, a tanyai tanítók fizetésére fordítandó) mindenkor csak is az illető tanító nyugtájára, sőt arra is csak akkor fizetendő ki, ha az illetékes lelkész annak tényleges szolgálatban létét a nyugtára vezetve írásosan igazolja. – Végül elrendelte, az összes tanyai iskolák tanítóinak fizetésére szükséges összegnek a költségvetésbe fölvételét. Az egyházak tanácsainak a határozatról való értesítését azzal mondta ki a törvényhatósági közgyűlés, hogy a még névleg meg nem nevezett vagy később választandó tanyai tanítóikat a városi tanácshoz beterjeszteni tartoznak.

A törvényhatósági közgyűlés tehát teljes egészében elfogadta a városi tanács jelentését, már csak a kifizetés módját és a negyedik tanító bejelentését tette hozzá. Érdekes, hogy a határozat nem fűz semmit ahhoz, hogy az egyház a negyedik 100 forintot a többi tanító között akarta felosztani.

1870 júliusától tehát 3 református tanító kapott segélyt. További kutatás feladata megmondani, hogy az egyház megválasztotta-e a határozat szerinti negyedik tanítóját ebben az évben, és bejelentette-e a tanácsnál. A rendelkezésre álló források alapján azt állapíthatjuk meg, hogy jelölt ki tanítót a későbbiekben a negyedik 100 forint igénybe vételére, de ez csak 1876-ig tartott.

1876-tól már nem vette igénybe a maximális összeget tanyai tanítói számára a református egyház. Ugyanebből az 1886-os iratból olvasható számadatok alapján némi kalkulációt tudunk végezni a segélyek felhasználására. Attól függően, hogy az 1885/86. tanévben kettő vagy egy tanító részesült ebből a segélyből, kétféle eredményt kapunk. Első esetben egy iskola 1876-tól, egy további 1878-tól rendezetlen, és 1885-ben még két segélyezett tanító volt a tanyák között. Második esetben egy iskola 1876-ban, a második legkésőbb 1882 tavaszán rendezetlenné vált, a harmadik iskola pedig leghamarabb 1882 tavaszán lett rendezetlen, és 1885-ben 1 segélyezett tanító volt alkalmazásban. Megjegyezzük, az iratok arra engednek következtetni, hogy Diószegi Mihály, korábban (így az 1870-es kérvény beadásakor) segélyezett református tanító, 1873-tól már nem volt a református egyház által kijelölve községi segélyre.

1886-ban kérte a református egyház az így fennmaradt összeg kiutalványozását, miközben már egy más segélytípust is megszavaztak és folyósítottak a tanyai tanítóinak. Kérelme szerint 1650 forintot nem vett fel a tanyai iskolák segélyezésére megállapított évi 400 forint segélyösszegből 1876 óta. Az összeget rendeltetésének megfelelően, tanyai iskolai célokra fogja fordítani. Kifizetését viszont nem a tanítók kezeihez, hanem az egyház pénztárához kérte.

A városi tanács szerint a kérelem nem volt jogos, mert a kiutalványozni kért tétel mint rendeltetésére nem fordított összeg állott elő. Véleménye szerint alkalmas időben kérve, az 1859-es alapító határozat értelmében, minden a kérelemben megnevezett tanító részére utalványozva lett volna. Azonban az egyház egyik-másik tanyai tanító állomásának időközi megüresedése és be nem töltése miatt nem igényelte a város által fizetendő tanítói illetményeket. Felhívta a figyelmet, hogy a város közönsége az eredetileg 400 forintban meghatározott évi segélyen felül (a tanyai iskolák szaporítása folytán) 1882 óta sokkal nagyobb évi kiadásokat szavazott meg. Utalt arra, hogy az ez évi költségvetésből az összeg nem fedezhető; véleménye szerint a városi tanács a költségvetést szem elől nem vesztheti, bármennyire méltányolja is a református egyháznak a tanügy terén elkövetett (valóban elismerésre méltó) törekvését és nagy kiadásait. A jövő évtől viszont az évenkénti 400 forint megadható.

Összességében tehát a városi tanács támogatta a református tanyai iskolák fenntartását: az 1882-től megszavazott (később bemutatásra kerülő) tanítói fizetéseken felül még, a régi határozat szerinti, 4 tanítói fizetés folyóvá tételét kiutalványozhatónak vélte.

A törvényhatóság jogosnak találta a kérelmet. Számvevőileg utánaszámoltatott, az eszerinti 1637 forint 50 krajcárt a következő évi költségvetésbe felveendőnek és kifizetendőnek határozta. A kérvényezett összeg eredetileg is tanyai iskoláztatási célra volt szánva, azt a törvényhatóság most sem kívánta elvonni rendeltetésétől, de elvárta a református egyháztól, hogy most is erre célra használja fel. A törvényhatósági közgyűlés kijelentette, nem tesz észrevételt az ellen, hogy a jövőben a református egyház részére megállapított 400 forint az egyház pénztárának kerüljön kifizetésre.

A határozat megvalósulásáról az eddigi iratok alapján nem mondhatunk semmit. Tudjuk, hogy a határozat ellen tiltakozás érkezett, az ügy 1886-ban megoldatlan maradt, de a későbbiekről nincs semmi adatunk.

A határozat jegyzőkönyvéből ki kell emelnünk egy nagyon fontos mozzanatot. Itt található meg írásosan az 1859-es alapító határozat átértékelése: A törvényhatóság szerint a határozattal megszavazott összegek nem köttetek személyekhez. A határozat azon rendelkezése, hogy a meghatározott fizetések csakis az illető kijelölendők által legyenek élvezendők és a többi tanító között fel nem osztható, csak a város elemi iskoláira szól. Tanyai iskolákra nem volt megvalósítható. A megszavazott összegek nem voltak az illető tanyai tanítók személyéhez köthetők, mivel a tanyák között rendes tanítók nem is voltak, hanem szükség szerint alkalmaztattak.

Az 1858-tól, helyesebben 1861-től folyósított fizetések felvételének módjáról nincsenek olyan részletes forrásaink, mint a katolikus tanítók esetében. Egyelőre egyetlen apró adalékkal tudjuk kiegészíteni a segélyezés folyamatát: Barsy Kálmán, szőrháti tanyai tanító, 1877-ben a polgármesterhez intézett egy levelet, amelyben kérvényezte, az eddigi kifizetési gyakorlatot módosítását: 100 forint évi fizetésének évnegyedenként kivételénél a nyugtáinak láttamozása ne az iskola felügyelősége részéről, hanem (miután ezen iskola különben is községi) a városi tanács által a vizsgákra delegált tisztviselő részéről láttamoztassék. Az eddigi gyakorlat őrá nézve számos kellemetlenséggel jár. A kérelem ekkor, illetékes intézkedés tekintetéből a református egyháztanácshoz hivatalos levél kapcsán áttétetett, elbírálásának eredményéről egyelőre nincs adatunk.

1882-ben más segélytípust is megszavaztak a református egyház tanítóinak. Iskolaállítási szándékáról küldött átirata alapján a törvényhatósági közgyűlésen indítványozták, hogy a törvényhatóság az egyháztanács értesítését tekintse örvendetes ténynek. Ez alapján ajánlja fel, hogy minden rendszeresített iskolához alkalmazandó rendes tanyai tanítónak 100 forint fizetés-segélyt ad, "egyedül azon szempontból hogy a tandíjmentesség elve keresztül vihessék" A törvényhatósági közgyűlés az előterjesztéshez végzésileg semmit nem fűzött, kiadta azt a községi iskolaszéknek véleményezésre.^[3]

Az iskolaszék elfogadásra ajánlotta, hogy a református egyház által állítandó iskolák részére adjon a törvényhatóság évenként 100-100 forint segélyt, anélkül azonban, hogy az ingyen iskoláztatás feltétele kiköttetnék. A törvényhatósági közgyűlés ennek megfelelően határozott. Megszavazta a 100-100 forint segélyeket és nem kötötte ki a tandíjmentességet, de fenntartotta, hogy ezen összeg kizárólag csak a tanyai iskolai tanítók fizetésére adhatók.

A református egyház köszönetét fejezte ki a törvényhatóság intézkedéséért, hogy az egyház által évenként felállítandó két tanyai iskola tanítói fizetéséhez a törvényhatóság 100-100 forinttal járul, egyúttal értesítette a törvényhatóságot, hogy ezen fizetés élvezetére jelen évre Ugrai László és Molnár Ferenc tanítókat jelölte ki. Az egyháztanács átirata alapján a törvényhatósági közgyűlés értesítette a pénztári és számvevői hivatalokat, hogy 1883 január 1-től kezdődőleg a két tanító részére 100-100 forint (az egyházfelügyelő lelki pásztor által igazolt nyugtáikra) évnegyedenként utólagos részletekben a városi közpénztárból kifizetésre utalványoztatik.

E nagyon biztatóan induló folyamat hamar vesztett lendületéből, az iskolaállítás fejezetből már ismert, református iskolaügy miatt. 1887 végéig 10 iskola tanítójának kért segélyt a református egyház és a 10 tanító meg is kapta a támogatásokat. Azonban a református egyház mindössze érdekeltségi iskolákat vett felügyelete alá, ezért segélyezéssel kapcsolatos részleteket az érdekeltségi iskolák segélyezésénél fogjuk bemutatni, itt csak felsoroljuk.

- Legközelebb 1884-től kapott 100-100 forint segélyt két tanító, a kenyereparti és a hatrongyosi érdekeltségi iskola tanítója, miután a református egyház kérvényezte.

- 1885-től kapott községi segélyt a vereskutasi iskola. Ennek az iskolának jellegét egyelőre nem tudjuk, minden bizonnyal ez is református jellegű érdekeltségi iskola.

- 1885 végén kérte a református egyház elnöksége a kistóvölgyi, kopáncsi és pusztafeketehalmi iskolák tanítóinak segélyezését. Ezt 1886 január 1-től a törvényhatósági közgyűlés meg is szavazta.

- 1887-ben a költségvetés összeállításakor felvették a cirjákparti, öthalmi, fecskésparti és hatablaki tanítók segélyezését 1888. január 1-től kezdődőleg.

- 1894-ben a rácúti iskola tanítója kapott ilyen jellegű segélyt. Ez volt az utolsó. Ezután már a külterületi népiskolai oktatás 1895-ös rendezése következett, amely általános és más jellegű segélyezést kívánt bevezetni.

Mint tudjuk, a város 2 tanyai iskola felállítását várta el a katolikus egyháztól 1858-ban, tanítóinak fizetésére 200 pengő forintot mondott ki a város közpénztárából. Az eddigi iratok alapján úgy tűnik, hogy a katolikus egyház tanítói a 400 forintnál többet kaptak.

Arra egyelőre nincs adatunk, hogy a katolikus tanyai iskolákra mikor szavazta meg a város 200 forint helyett az iskolánkénti 210 forint községi segélyt. Mindössze annyit tudunk, hogy az 1860-as évek végén már 210 osztrák értékű forintot kaptak a városi pénztárból a római katolikus tanítók. Erre csak azt találjuk magyarázatul, hogy valamilyen oknál fogva cserélődött a pengő forint és az osztrák értékű forint fogalma, de hibás értékváltással. Egy későbbi árfolyam alapján ugyanis 200 osztrák értékű forint 210 pengő forintot ért. A konvenciós vagy pengő forintot 1858-ban váltotta fel az osztrák érték, amely a Habsburg-monarchia pénzrendszerének alapja volt. Az 1860-as években tehát könnyen keveredhetett a két pénznem. Ezt az összeget az iratok szerint 1880 végéig utalványozta a római katolikus egyház tanyai tanítóinak a város.

A katolikus tanítók fizetésének kiutalványozása folyamatosnak tűnik, de nem zökkenőmentesnek. A katolikus egyház önkényesen hozzányúlt a város által adott tanítói fizetésekhez, pedig az 1859-es alapító határozat egyértelműen kijelentette, hogy a fizetés csakis a foglalkozásban lévő tanító által legyen élvezendő. Ez egy hosszan tartó folyamat volt, amelynek az elején még csak az látszik, hogy a tanító közvetve kaphatta meg fizetését, a folyamat végéről már azt is tudjuk, hogy az egyház visszatartotta és más célra felhasználta a tanítók fizetésének legalább egy részét.^[4]

1867-ben a római katolikus egyháztanács kérte a városi tanácstól, hogy a mártélyi tanító évnegyedenként utalványozott fizetését ezentúl az egyház gondnokának fizesse. Egyrészt arra hivatkozott, hogy az iskolánál tanítóváltozás volt, az eltávozott tanító állását ideiglenes tanító töltötte be. Másrészt "azon okból, hogy nevezett tanító fizetésének felvétele végett többször bejárni, 's ezáltal a tanítást elhanyagolni ne kényszerültessék", fizetését az egyháztanács saját pénztárából utalványozza ezen tanyai tanítónak. – A városi tanács kimondta, hogy az eltávozott tanítónak járó fizetést, annak eltávozása napjától letiltja, az új tanító fizetését az egyházi gondnoknak adja ki.

Az okokat keresve gondolhatunk arra, hogy nem végzett elég jó munkát, a fizetés visszatartásával ösztönözték a pedagógiai munka minőségének megtartására. Gondolhatunk arra is, hogy az egyház átmenetileg óhajtotta alkalmazni az ideiglenes tanítót; kérelmező levelét május 13-án írta, és (ahogy néhány év múlva, úgy most is) október 1-én tanítóválasztást kívánt tartani. Akkor is megfoghatatlan miért nem jogosította fel tanítóját legalább két fizetésrészlet felvételére. (Megjegyezzük, hogy a római katolikus egyház ezen ideiglenes tanítója négy év után, 1870-ben még mindig a mártélyi iskolában tanított.) Mondhatnók, hogy az egyház elővigyázatos volt az újonnan alkalmazott ideiglenes tanítóval szemben, de sokkal inkább következtethetünk arra, hogy az egyház hozzá akart jutni a tanító fizetéséül járó pénzhez. Felháborítónak tűnik a másodikként leírt indoklás: évente négyszer bemenni a legfeljebb 10 km-re levő városházára nem túl megterhelő, és nem veszedelmes a tanév menetére. Nincs arra vonatkozólag adatunk, hogy az egyházi iskola-felügyelőség milyen gyakran látogatta a mártélyi iskolát és ha látogatta is, kivitte-e magával a tanító járandóságát; feltételezhető, hogy a tanító mindenképpen a városban vette fel a fizetését, csak nem közhivatali napokon.

1870 májusában a képviselőtestület az eljárás ellen szót emelt. A képviselőtestületi ülés ekkor hozott határozatot újabb református iskolák segélyezéséről és a segélyek kifizetési módjáról. Végzésében külön bekezdéssel kiemelve jegyzőkönyvezte a tényeket: Tudomására jutott a törvényhatósági közgyűlésnek, hogy a katolikus két tanyai tanító fizetését az egyházi gondnok veszi fel a tanítók nevében kiállított nyugtákkal, méghozzá az egyiket már régebb óta, a másikat az utóbbi időkben. Ez összeütközésben áll a református iskolák segélyezéséről meghozott határozattal, mely szerint a tanyai tanítók fizetése mindenkor csakis az illető tanító nyugtájára, sőt arra is csak akkor fizethető ki, ha az illetékes lelkész annak tényleges alkalmazotti viszonyát igazolja. A továbbiakra nézve kijelenti a törvényhatósági közgyűlés, hogy e két tanyai tanító fizetése is egyedül csak az illető tanító által aláírt s a szolgálatban létet igazoló lelkészi aláírással ellátott nyugtára adható ki.^[5]

Tehát ekkorra már mindkét tanyai tanítójának fizetésfelvételét befolyásolta a katolikus egyház. Az eddigi iratok alapján nincs adatunk arra, hogy a másik tanító fizetését pontosan mikortól vette fel az egyházgondnok. Azt sem tudjuk megmondani, hogy a későbbiekben miként alakult az ügye, mert az egyháztanács válaszlevelében csak a mártélyi tanítóról tett említést. A törvényhatósági közgyűlési határozat alapján értesítette a városi tanácsot, hogy a római katolikus egyház községét a városi pénztárból illető 210 forintot, mint egyik tanyai tanító illetményét, a Mártélyon ideiglenesen működő tanító veheti fel és nyugtázhatja. Minderre az egyháztanács további rendelkezéséig, vagyis 1870. október 1-ig jogosult, amikor új tanítóválasztás lesz.

Az ügy ezzel rendeződni látszik, azonban 1878-ra ismét ebből alakult ki vitás helyzet a mártélyi tanító és a római katolikus egyház között. Időközben más momentum is előállt.

A tanítók a várostól nyert évi díjazásukat évnegyedenként előre kapták. Azonban a katolikus egyháztanács 1874 tavaszán átiratot intézett a városi tanácshoz, hogy ezentúl évegyedenként, de utólagosan adja ki a város.

Az eljárást sérelmezte a két városban szolgáló, községi fizetésben részesülő római katolikus iskolai tanító, ezért a városhoz fordultak, hogy fizetésüket ismét előre vehessék fel. Az ügy a törvényhatósági közgyűlés elé került, hol a polgármester kifejtette, hogy részéről e kérelem megadása ellen kifogást nem tesz, de az egyházi átirat miatt előbb meghallgatná a római katolikus egyháztanácsot is. A törvényhatósági közgyűlés ennek megfelelően határozott, döntése előtt az egyháztanács véleményét kikérte. Néhány hónap múlva megérkezett a katolikus egyház válaszlevele, melyben megerősítette egy évvel ezelőtti átiratát: a kérvényt benyújtó két tanító fizetése, mint eddig, utólagosan fizettessék. A törvényhatósági közgyűlés ez alapján a két tanító kérelmét elutasította.

Az eddigi iratok alapján az üggyel kapcsolatban csak a városi tanítókról tudunk. Azonban az a tény, hogy az 1874-es egyházi átiratról a fizetések általános említését tudjuk, indokolttá teszi a folyamat bemutatását. Találunk egy jegyzőkönyvi utalást is a későbbiekben, amely felveti, hogy a tanyai tanítókkal is kapcsolatba hozzuk az eseményeket. A tanyai tanítók fizetésének (alább bemutatásra kerülő (kifizetési módjáról szóló határozat jegyzőkönyvében utólagos, de még hitelesítés előtti, javítás van: a "pénztárból egyébként a fenn álló szokás szerint kiszolgálandók" kifejezés módosítva van a "pénztárból negyedévenkénti előleges részletekben kiszolgáltatandók"-ra. Természetesen ez lehet írnoki hiba is, de felmerül annak a gondolata is, hogy jegyzőkönyv-hitelesítés előtt éppen az általunk tárgyalt időszakkal ellenkező módot kívánták megerősíteni.^[6]

Két és fél év múlva, 1877 szeptemberében, a katolikus egyház az eredeti állapot visszaállítását kérte a kifizetés idejére, de változtatást kért kifizetés módjára. A törvényhatósági közgyűlés a kérelmet elfogadta s utasította a közpénztárt, hogy a r. katolikus tanítók részére fizetni szokott összeget a jövőben az egyházközség iskolaszékének évnegyedenkénti előleges részletekben fizesse ki. A városi római katolikus tanítók ennélfogva közvetve kapták meg fizetésüket, de egy esztendő múltával ezt a tanyai iskoláira is kiterjesztette a római katolikus egyház.

1878-ban a törvényhatósági közgyűlés elé terjesztették azt a katolikus iskolaszéki kérelmet, melyben a részükre folyóvá tett két tanyai tanító illetményi összegét az iskolaszék nyugtájára s nem közvetlenül az illető tanítók kezeihez kérték kiutalványozni. A törvényhatósági közgyűlés (jegyzőkönyve szerint (a kérelmet méltatni kívánta, ezért határozatilag kimondta, hogy a tanügyek segélyezése címén már korábban folyóvá tett két római katolikus tanyai tanító illetményét a katolikus iskolaszéknek szolgálja ki.

A katolikus tanítók várostól nyert fizetésének az egyházhoz és nem közvetlenül a tanítóhoz való kifizetéséből vita keletkezett a tanítók és az egyház között. A vitás ügy két évig húzódott, a mártélyi tanító kénytelen volt a városi hatóságokhoz fordulni. Ügyét 1880 nyarán terjesztette a városi tanács a törvényhatósági közgyűlés elé, bemutatta az iskolaszék idevonatkozó előterjesztését is a mártélyi tanító részére adandó összeg megadhatóságára vonatkozó jelentéséhez. A törvényhatósági közgyűlés ekkor nem hozott határozatot, kimerítő véleményes jelentést kért, mely jelentés kiterjedjen arra is, hogy a mártélyi tanyai iskola tanítója számára a római katolikus egyháztanácsnak a 210 forint községi segély milyen alapon adatik a közpénztárból.

A jelentés alapján részletesen kitárgyalásra került (a jegyzőkönyv kifejezésével (a mártélyi tanító fizetésének az egyháztanács avagy az illető tanító részére fizetése iránt fennforgó vitás ügy. A jelentés továbbra is fenntarthatónak véleményezte, hogy a fizetést az egyház vegye fel. Véleményét avval indokolta, hogy a fizetés 1878 óta közvetve lett kiadva ugyan, de mindig világosan jelezve volt, hogy az illető tanyai tanító számára lett utalványozva; az egyház az illető tanítókat saját pénztárából kifizette, közreműködésével az utánajárástól kímélte meg őket.

A törvényhatósági közgyűlés, az előterjesztéssel szemben, a tanító szempontjából kedvező végzést hozott. Határozottan kijelentette az 1859-es döntés érvényességét és utalt az 1870-ben ugyanilyen probléma miatt hozott végzésére is. A tanyai iskolák alapítása céljából az egyes hitfelekezetek javára megszavazott összegek kizárólag annak megfelelően adhatók ki. Részletezte, hogy csak az római katolikus egyház kérelmére és csakis a római katolikus tanítók fizetésére nézve hozott ellenkező határozatot 1878-ban a törvényhatósági közgyűlés. Annak előtte a tanítók mindenkor maguk vették fel fizetéseiket, miként a többi egyházfelekezetek belső és külső tanítói máig is maguk veszik fel illetményeiket. "Mivel azonban a beterjesztett iratokból és a mártélyi elöljáróság kérelméből annak jött ez alkalommal sajnos tudomására a törvényhatóság, hogy ezen összeg eredeti czéljától megvonva már egy év óta nem szolgáltatik ki a mártélyi tanyai iskolában valóban és jelen időben is köztudomás szerint tettleg szolgáló tanítónak", ennélfogva az 1878-ban hozott határozatot hatályon kívül helyezte és az eredeti állapot visszaállítását kimondta. Utasította a pénztári hivatalt, hogy "a rom. Cath. mártélyi tanyai tanító fizetésére költségvetésezett 200 frtot a jövő évi Január hó 1-től továbbra ne az iskolai gondnokságnak, hanem mindenkor a tettleg foglalkozásban lévő mártélyi tanítónak" fizesse ki.

Az eseményhez néhány kiegészítést kell tennünk.

A határozat előterjesztéséhez jelentést készítő közművelődési és oktatási szakosztály tagjai közül se pártfogolta mindenki a római katolikus egyházat ebben az ügyben. Beterjesztett véleményében foglaltakat csak egy szavazattöbbséggel hozta meg.

A jegyzőkönyv szerint már egy év óta nem adta ki az egyház a mártélyi tanító fizetését, azonban az nem derül ki, hogy milyen célra fordította. Erre részben választ ad az egyik városi katolikus tanító kérvényének jegyzőkönyve. Ügye a mártélyi tanító fizetéséről hozott határozat után, ugyanaznap került a törvényhatósági közgyűlés elé. A tanító panaszolta, hogy mióta a római katolikus iskolaszék veszi fel az 500 forintos fizetését, abból szorgalomdíj címén 80 forint az egyes tanítóknak adatik ki.

Ahogyan az 1867-70 között történt hasonló esetnél, úgy itt sem tudunk mondani semmit egyelőre a másik római katolikus tanyai tanítóról. Az egyház 1878-ban mindkét tanyai tanítói illetmény kifizetésének módosítását kérte és kapta meg. Itt előbb félreérthetetlenül minden tanyai tanítóra vonatkozólag nyilatkozott a törvényhatósági közgyűlés, de a pénztári hivatalt már csak a mártélyi tanító fizetésével kapcsolatban utasította. Felvetődik annak gondolata, hogy a másik tanító illetményének kifizetése nem változott. Sőt ezt az elképzelést a jegyzőkönyv külalakjának ismerete megerősíti, tudniillik a jegyzőkönyvben utólagos módosítása van. A pénztári hivatal felé eredetileg nem a fent idézett módon, hanem "a rom. Cath. két tanyai tanító fizetésére költségvetésezett fejenkénti 200-200 frtot a jövő évi Január hó 1-től továbbra ne az iskolai gondnokságnak, hanem mindenkor a tettleg foglalkozásban lévő tanítónak" megfogalmazással intézkedett a törvényhatósági közgyűlés.

Az ügy folyamatában szereplő előbb 210, majd 200 forint (a már ismertetett (pénznemek közötti átváltásból adódott, azaz valamilyen oknál fogva cserélődött a pengő forint és az osztrák értékű forint fogalma, de hibás értékváltással. Egy későbbi árfolyam alapján ugyanis 200 osztrák értékű forint 210 pengő forintot ért.

A városi tanítóval foglalkozó fent említett jegyzőkönyvből tudjuk, hogy ugyanezen a napon a városi római katolikus tanítók segélyezési módját is az eredeti állapotra állította vissza a törvényhatósági közgyűlés. Megállapította, hogy az 1878-ban (az akkori egyháztanács, illetve iskolaszék kérelmére (hozott határozat azon intézkedése, mely szerint ezen fizetések az egyházi főgondnoknak adatnak ki, célszerűnek nem bizonyult. Panaszokra nyújt alkalmat s az vélelmezhető, hogy a tanítói fizetések rendeltetési céljuktól részben elvonatnak. Utasította a pénztári hivatalt, hogy a többi egyházfelekezet tanügyi céljaira megszavazott összegek kiadásával azonosan járjon el. Felhívta a római katolikus iskolaszéket, jelentse be a városi tanácshoz azon két római katolikus tanító nevét, a kik a városi közpénztárból kiszolgáltatni szokott tanítói fizetések felvételére jogosultak lesznek, mivel a 1881. január 1-től kezdve egyedül csak az illető tanítónak fog a fizetés kiszolgáltatni.

A kifizetés módja rövid idő múlva visszaállt a sérelmezett állapotba. Egy 1886-os irat szerint a római katolikus egyház községe részére megszavazott segély évek hosszú sora óta az egyházi pénztárnoknak fizettetik ki. Ekkorra azonban a törvényhatóság (minden jel szerint a református és református jellegű tanyai iskolák rendezetlensége miatt (átértékelte az 1859-es alapító határozatot és az, ezt megerősítő, 1870-es határozatot: nem tekintette elengedhetetlen feltételnek a tanítók kezeihez való utalványozást.

1882-ben, a református iskolák tanítóinak további segélyezésének előterjesztésekor, a római katolikus tanítók további segélyezését is javasolták. Indítványozták, hogy a törvényhatóság minden rendszeresített református iskolához alkalmazandó rendes tanítónak 100 forint segélyt adjon. Továbbá mondja ki a törvényhatóság, hogy ezen segély összeget a kölcsönösség elvénél fogva a többi egyházak által létesítendő felekezeti tanyai iskolák részére is kiterjeszti és meg fogja adni. Ennek véleményezésekor az iskolaszék már nem tett említést a katolikus egyházról (csak a református és érdekeltségi iskolákról), minden bizonnyal a nagy arányban levő református vallású lakosok és a római katolikus iskolák kevés száma miatt. A jóváhagyó határozat sem fűzte végzéséhez katolikus iskolák tanítóinak segélyezését.

A katolikus iskolák segélyezése legközelebb 1895-ben került napirendre.

Az evangélikus egyház tanyai tanítójának fizetését 1891-től segélyezte a város. Az evang. egyház a pusztán általa felállított (és ekkor újjáépített (lelkészi állomás segélyezésére évi 200 forint segélyösszeget kért megszavazni s közpénztárból kiutalványoztatni.

A törvényhatósági közgyűlés szerint is szükséges volt a külterületen lelkészállomások felállítása, "meggyőződést merített továbbá arról is, hogy a külterületen a tanügyi dolgok is csak ily módón nyerhetnek helyes megoldást". A kért segélyösszeget 1891. január 1-től kezdve (évenkénti 200 forintban (megállapította s felsőbb jóváhagyás fenntartásával a költségvetésbe felvette.

Ezzel kapcsolatban tárgyalták a katolikus és református egyházak nyilatkozatait is, miszerint céljuk nekik is a pusztán segédlelkészi állomásokat szervezni. Erre vonatkozólag kimondta a törvényhatóság, hogy a római katolikus és a református egyházakat is hajlandó segélyben részesíteni. Segélyezni fogja abban az esetben, ha a külterületen (a városi hatósággal együttesen megejtendő tárgyalások alapján kijelölendő (alkalmas helyen szervezendő, tanítói teendőket is teljesítő segédlelkészi állomásokat rendeznek be. A segélyt azonnal folyósítani fogja, mihelyt a külterületen segédlelkészi állás felállítását, felszerelését és temetőhellyel beruházását igazolják. Ilyen tanítói állomás létesítésére azonban nem került sor.

Az érdekeltségi kezdeményezésű iskolák segélyezését 1882-től számítjuk.

A református iskolák további segélyezésének előterjesztésekor még csak az egyházak által létesített iskolák tanítóinak fizetését javasolták segélyezni. Amikor az iskolaszékhez véleményezésre megérkezett a határozattervezet, az bizottságának még megjegyzés nélkül adta ki jelentéstételre. Az iskolaszék véleményébe viszont már belekerült: Javasolta, hogy ha a tanyák között magánosok összetársulva iskolát állítanak, a 100 forint segély az ilyen iskola részére is megadható volna. Kikötve azonban, hogy az ilyen iskolák a református egyház által minden egyes iskola felállítására kijelölt körökön kívül állíthatók fel, okleveles tanítók által vezettessenek s a községi iskolaszék felügyelete alá bocsáttassanak. A törvényhatósági közgyűlés, bár elfogadta az iskolaszék véleményezését, a beterjesztéstől eltérően döntött. Határozata szerint: Készséggel segélyez a törvényhatóság 100 forint évi segéllyel oly tanyai iskolákat is, melyeket az egyesek társulás útján állítanak fel. Erre nézve azonban minden egyes esetet illetőleg a református egyháztanács kérelme alapján az iskolaszék véleménye fog esetről-esetre bekívántatni. Kiköttetvén azonban már eleve is hogy az ily iskolák a református egyház által az egyes tanyai iskolák felállítására kijelölt körökön kívül és mind a mellett is alkalmas helyen legyenek, hogy megfelelő számú tanítványra számítani lehessen. A költségvetés szempontjából azonban az érdekeltségi iskolákra nézve nem intézkedett, 1883. évi közköltségvetés-előirányzatba csak a református egyház két iskolája részére lett felvéve 100-100 forint.

Az első kérelem 1883. júniusban érkezett a városhoz. Ez Vékony Pál és érdektársainak folyamodványa volt, melyben az általuk fenntartott vereskutasi tanyai iskola tanítója részére évi 100 forint díjat megszavaztatni s a városi közpénztárból utalványozni kértek. A törvényhatósági közgyűlés rövid határozata szerint: "A törvényhatóság egyesek által fenntartott ideiglenes tanyai iskolákat nem segélyezvén, folyamodó Vékony Pál azon kérelmét, hogy a belső szőrháton általa és érdektársai által fenntartott ideiglenes tanyai iskola tanítója részére 100 frt megszavaztassék, (nem teljesítheti. Miről e végzéssel a becsatolt 3 drb okmány kapcsán folyamodó Vékony Pál II/862. sz. a. lakos értesítendő."

Nem derül ki a jegyzőkönyvből, milyen okmányokat mellékeltek kérelmükhöz. A továbbiak alapján azt mondhatjuk, hogy az egyik minden bizonnyal a tanító oklevele volt.

Három hónap múlva a belső szőrháti tanyai birtokosok kérelmüket megismételték. Ebben a kérelemben már körültekintőbben fogalmaztak. Az is sejthető, hogy az iskolába 1883. tavaszán került okleveles tanító. Török Mihály tanítójuk részére f. é. Szent György-naptól Szent Mihályig 50 forint tiszteletdíj megszavazását kértek, a törvényhatósági közgyűlés azon korábbi határozata alapján, mely szerint az egyesek által felállított tanyai iskola tanítói részére is megszavaztatik az évenkénti 100 forint segély. A törvényhatósági közgyűlés nem utasította el a kérelmet. Mellékleteivel együtt véleményes jelentéstételre a városi tanácsnak adta ki, bekívánva jelentése mellé Török Mihály tanító oklevelét is.

A városi tanács nagyon sokára, 10 hónap múlva, 1884 júniusában terjesztette be véleményét, melyben Török Mihály részére (mindössze) 25 forint megszavazását ajánlotta.

Ekkorra azonban már két új kérelem is beérkezett, ezért a törvényhatósági közgyűlés nem határozott, hanem visszaadta a városi tanácsnak. Utasította a tanácsot, hogy a két új (a kenyereparti és a hatrongyosi iskolák tanítóinak segélyezésére benyújtott (kérelemre adandó véleményezésével terjessze vissza.

Az augusztus havi ülésre a városi tanács, a többi kérelem véleményezésével együtt, újból beterjesztette jelentését. A törvényhatósági közgyűlés nem szavazta meg a segélyt Török Mihály, vereskutasi tanító fizetéséhez. A határozatot alább ismertetjük.

A második segélyezési kérelem 1884. februárban került a törvényhatósági közgyűlés elé. Diószegi Mihály tanyai tanító folyamodott segélyért. Előterjesztette, hogy régebb óta a tanyák közt tanítóskodik. Összesen 11 éve. Mivel ekkoráig semmi városi segélyben nem részesült mint a más többi tanyai tanítók részesültek kéri tehát a tekintetes közgyűlést részére egyszer mindenkorra – mivel semmi más iparága nincs – 100 forint segélyt kegyesen megszavazni méltóztassék.

A törvényhatósági közgyűlés nem fűzött hozzá semmit végzésileg, a kérvényt véleményes jelentéstételre a városi tanácsnak kiadatni rendelte. A városi tanács véleményezését júniusban (a vereskutasi kérelemre adott jelentésével együtt (terjesztette a törvényhatósági közgyűlés elé. Nem javasolta a 100 forint segély megadását, miután folyamodó nem rendszeresen fenntartott iskolában tanít. A törvényhatósági közgyűlés ebben sem határozott, hanem visszaadta a tanácsnak. Utasította a tanácsot, hogy a vereskutasi és a két új (a kenyereparti és a hatrongyosi iskolák tanítóinak segélyezésére benyújtott (kérelemre adandó véleményezésével terjessze vissza.

Az augusztusi ülésre a városi tanács, a többi kérelem véleményezésével együtt, erre is beterjesztette jelentését. A törvényhatósági közgyűlés a segélyt Diószegi Mihálynak sem szavazta meg. A határozatot alább, a hatrongyosi iskola kérelménél, ismertetjük.

A kenyereparti iskola segélyezési kérelmét, az előző két kérelem mellett, mint új kérvényt olvasták fel a törvényhatósági közgyűlés előtt 1884 júliusában. T. Szűcs József, mint a kenyereparti gazdák által fenntartott iskola gondnoka, folyamodványában az ezen év tavaszán általuk megválasztott Jámbor Lajos okleveles tanító részére 415/882. számú közgyűlési végzéssel megajánlott 100 forint készpénz segélynek 1884. évi ápr. hó 1-től való folyóvá tételét kérte.

A törvényhatósági közgyűlés korrekt döntést kívánt hozni: "Ezen folyamodvány melléklete a városi tanácsnak azon megbízással adatik ki, hogy a 415/882. számú közgyűlési végzés alapján a kérelem érdemére a jövő havi közgyűlésre véleményes jelentést tegyen.(Miről e végzéssel a városi tanács a kérvény és csatléka, valamint a 415/882. sz. k. gy. határozat kivonatban közlése mellett értesítendő." Az ügyben előforduló 415/882. törvényhatósági közgyűlési végzés a segélyezést kimondó, fent ismertetett, határozat volt.

Az augusztus havi törvényhatósági közgyűlésre a városi tanács, a többi kérelem véleményezésével együtt, beterjesztette jelentését. A közgyűlés a segélyt Jámbor Lajos, kenyereparti tanító részére sem szavazta meg.

A másik új kérelem Nagy Istvánnak mint a külső hatrongyosi gazdák által fenntartott iskola gondnokának folyamodványa volt, melyben az ez év tavaszán általuk megválasztott Szőke Albert reform. okleveles tanító részére 415/882. sz. k. gy. végzéssel megajánlott 100 forint készpénz segélynek 1884. évi ápr. hó 1-től folyóvá tételét kérte.

A törvényhatósági közgyűlés a kenyereparti iskola segélyezésével egyező végzést hozott: a városi tanács a jövő havi közgyűlésre véleményes tegyen jelentést.

Az augusztusi törvényhatósági közgyűlésen előterjesztették a városi tanács jelentését: "A városi tanács Jámbor Lajos, Szőke Albert, Török Mihály és Diószegi Mihály tanyai tanítóknak segély megszavazása iránt benyújtott kérelmüket azon véleményével terjeszti be, hogy miután a thatósági közgyűlés 415/882. sz. határozatával kimondotta hogy csak állandó tanyai iskolákat segélyez az illető egyháztanács kérelmére, már pedig a kenyereparti, külső hatrongyosi és szőrhát dűlőúti gazdák által fenntartott iskolák sem egyháztanács, sem hatósági felügyelet alatt nincsenek s így nem tudható hogy az iskola feladatának megfelel-e? A város közönsége pedig ideiglenes iskolát mely ma létezik, holnap nem, nem segélyezhet, az okból a segély megadását nem véleményezi."

A törvényhatósági közgyűlés ezek után kimondta: "A tanács beterjesztett véleménye elfogadtatik, s a benyújtott magán jellegű folyamodványokra segély nem szavaztatik meg, egyszersmind kimondja a közgyűlés hogy jövőben egyedül csak olyan tanyai vagy pusztai iskoláknak fog adni segélyt, melyek állandó hatósági (egyházi vagy községi) felügyelet alatt vannak. Megbízatik tehát a városi tanács miszerint tegye közhírré hogy ha magánosok is akarnak felállítani tanyai iskolát, azt a t. hatóságnak a felállítás előtt jelentsék be, hogy a hatóság (egyházi vagy községi) az iskola szervezésénél és a tanító fizetésénél részt vegyen és ott befolyást gyakoroljon."

1884 őszéig tehát egyetlen érdekeltségi kezdeményezésű iskola tanítója sem kapott segélyt. Két utóbbi iskola (kenyereparti és hatrongyosi (tanítója még ebben az évben segélyben részesült.

A reform. egyház tanácsa 1884. november 10-én 359. sz. a. kelt átiratában értesítette a törvényhatóságot, hogy a kenyereháti és hatrongyosi szülők által fenntartott tanyai iskolákat az egyháztanács – a fenntartók kérelmére – felügyelete alá átvette s az iskolaszéki elnökségét ily értelemben utasította. Mindkét iskolában okleveles tanító működik jó sikerrel, kik pályázat útján a tavaszon állíttattak hivatalaikba. Név szerint Jámbor Lajos a kenyereparti, Szőke Albert a hatrongyosi iskolához. Mivel pedig a törvényhatóság 415/882. sz. határozatával az ily tanítóknak 100 forint segélyt ajánlott, ennek következtében e 100 forint segély a pályázati hirdetésben is kilátásba helyeztetett. Kéri a törvényhatóságot, miszerint ezen hosszabb időre szervezett s az egyház felügyelete alatt álló kenyereparti és hatrongyosi iskolákba alkalmazott okleveles tanítók segélyezésére az említett 100-100 forintot megszavazni s részükre f. évi április hó 1-től utalványoztatni szíveskedjék.

A törvényhatósági közgyűlési határozat jegyzőkönyve szerint: "Ezen kérelemnek (tekintettel arra, hogy a thatósági közgyűlés 415/882. sz. határozatával olyan rendszeresített tanyai iskolákra, melyekben okleveles tanítók állandóan nyernek alkalmazást, habár az érdekelt szülők által állíttatnak és tartatnak is fenn, a tanítói fizetésre egyenként 100 frt segély nyújtását már elvileg megállapította, azon esetre, ha e tanyai iskolák községi vagy felekezeti felügyelet alatt állnak; tekintettel arra, hogy a kenyereháti és hatrongyosi gyermekes szülők által felállított és a reform egyház felügyelete alá helyezett két iskola a thatóság ezen kívánalmának teljesen megfelel, az alkalmazott tanítók rendes oklevéllel bírnak,(ennélfogva a jelzett iskolák részére egyenként 100-100 frt segély a városi közpénztárból megszavaztatik s a kenyereparti iskola után 100 frt segély az abban működő Jámbor Lajos tanító részére,(a hatrongyosi iskola után 100 frt segély pedig az ezen iskolához választott Szőke Albert tanító részére a f. év ápril. hó 1ső napjától kezdődőleg, szabályszerű s az egyházi népiskolai felügyelőség által láttamozott nyugtára kifizetésre utalványoztatik, megbízván a számvevői tisztség az összegnek a jövő évi költségvetésbe felvételéről."

Diószegi Mihályról a későbbiekből nincs olyan adatunk, hogy fizetéséhez segélyezési kérelemmel fordultak volna a városhoz. A református egyház egy későbbi értesítője szerint 1880-as években még református, illetve református jellegű iskolákban tanított, de a törvényhatósági közgyűlési és iskolaszéki iratokban nem szerepel a neve.

A kenyereparti iskola 1885-ben megkapta a segélyt. További kutatás feladata részletesen leírni folyamatát. A többi iskola tanítójának segélyezése alapján valószínűsíthető, hogy ugyanúgy református felügyelet alá került, és a református egyháztanács kérvényezte a segélyezést.

Az érdekeltségi kérvényezések 1884-től megszűntek. A későbbiekben már mindig az egyház nyújtotta be a kérelmet a városhoz.

1885 végén kérvényezett a református egyház elnöksége további iskolák tanítója részére segélyt. A városi tanács avval a véleményezéssel terjesztette a törvényhatósági közgyűlés elé, hogy a kért 100-100 frt segély a megnevezett tanítók részére adományozható lenne, mivel az illető iskolák a szülők által tartatnak fenn és a tanítók oklevéllel bírnak.

A városi tanács véleménye és a törvényhatóság korábbi rendelkezése (mely szerint hasonló iskolák okleveles tanítóit 100 frt segélyben részesíteni megígérte (alapján a törvényhatósági közgyűlés a kérvényt helybenhagyta. A kistóvölgyi iskolánál alkalmazott Földvári Károly, a pusztafeketehalmi iskolánál alkalmazott Budai Bálint és a kopáncsi iskolánál alkalmazott Szőke Béla tanyai tanítók részére fejenként 100-100 forint segélyt a folyó évi január hó 1-től kezdve megszavazott. "Szabályszerű és a református elemi iskolai felügyelő által láttamozott nyugtáikra a városi közpénztárból havonként esedékes részletekben kifizetésre utalványoztatik, a kifizetés azonban csak a nmtsgú m. kir. Belügyministérium jóváhagyása után teljesíthető, melynek megnyerése végett oda indokolt felterjesztés intéztetik."

A jegyzőkönyv a költségvetés helyzetére is enged következtetni, ugyanis a "folyó évi január hó 1-től" helyett eredetileg "tanév kezdetétől vagyis múlt év septemb. 1-től" volt írva, de azt lehúzatták és föléírással javíttatták. Ugyanerre vonhatunk le következtetést a következő jegyzőkönyvből.

A Belügyminisztérium Földvári Károly, Budai Bálint és Szőke Béla segélyezését 1886-ra engedélyezte. Ezzel kapcsolatosan felvették e napirendi ponthoz a városi tanács előterjesztését, mely szerint református egyháztanács átiratot intézett, hogy Földvári Károly, Budai Bálint és Szőke Béla okleveles tanyai tanítók részére ez évi január 1-től megszavazott 100-100 forint segély a múlt év október 1-től utalványoztassék. Nevezett tanítók ekkor léptek hivatalba, biztosítva lettek arról, hogy e segély részükre az iskolai év kezdettől vagyis október 1-től fog kiadatni. Ezért a nevezett tanítók részére fejenként 25-25 forintnak még kifizetését megrendelni kéri.

"E kérdést illetőleg a városi tanács azon nézetének ad kifejezést, miszerint bármennyire méltányolja a megkereső egyházközségnek a tanügy érdekében tett nagymérvű beruházásait és intézkedéseit, (bár a tanügyet különben is egyik legfőbb fontosságú közügynek tekinti (mindazonáltal mivel az összeg költségvetésezve nincs, s egy tanító fizetése már így is fedezetlenül áll, de magának a három tanítónak megszavazott 100-100 frtnyi díj a magas kormány által f. év január hó 1-től lett jóváhagyva, az összeg megszavazását nem véleményezheti."(A törvényhatósági közgyűlés ennek megfelelően döntött: a Belügyminisztérium jóváhagyását tudomásul vette, és kimondta, hogy a múlt évre segélyösszeg, fedezet hiányában, nem adható.

A következő segélyezési kérelmét a református egyház már azelőtt beküldte, mielőtt az iskola ténylegesen jogosulttá vált a segélyezésre. Átiratot intézett a városi tanácshoz, melyben a cirjákparti, öthalmi, fecskésparti és hatablaki tanyai iskolák tanítói részére a jövő 1888. év január hó 1-től 100-100 forintot megszavazni és a jövő évi költségvetésbe felvenni kért. Ezen iskolákat az illető fenntartó szülők okleveles tanítókkal kívánják ellátni és a református egyház felügyelete alá helyezni.

A kérelmet a költségvetés tárgyalásakor tűzték napirendre. A törvényhatósági közgyűlés a Cirják, Öthalom, Fecskéspart és Hatablak dűlőbeli tanyai iskoláknak az 1888. január 1-től évenként 100-100 forint segélyezését elhatározta. Kimondta, hogy ezen iskolák okleveles tanítóinak segélyezésére évenként 100-100 forintot költségvetésbe felvesz, ekképpen már a jövő 1888. évi költségvetésbe 400 forintot előirányoz és megállapít. Ezen intézkedésének illetve határozatának jóváhagyása iránt a Belügyminisztériumhoz felterjesztést intéz.

A döntés indoklásául felsorolták, hogy a törvényhatóság a segélyezésről 1882-ben hozott végzésével kimondta azt, miszerint kézséggel segélyez évi 100 forinttal olyan tanyai iskolákat, amelyek egyének által társulás útján állíttatnak fel. Miután a bejelentett tanyai iskolák okleveles tanítókkal fognak az illető fenntartó szülők által elláttatni, a törvényhatósági közgyűlés (a város részéről ily segélyezett iskolák irányában a segélyezésről 1882-ben hozott közgyűlési végzésben kikötött befolyás terhére (felügyelet fenntartása mellett, a segélyezést kimondja.

Ez az 1887-es segélyezési kérelem volt az utolsó benyújtott kérvény érdekeltségi kezdeményezésű iskola részére. Az eddigi iratok alapján, a legközelebbi érdekeltségi kérelem beadása iskola fenntartásra 1892-ben történt. Akkor azonban már községi jelleggel kívánták az érdekelt szülők a rácúti iskola felállítását, kérvényükben is iskolaállításért folyamodtak, nem pedig tanítói fizetés segélyezéséért. Az 1895-ös segélyezési határozatban az érdekeltségi iskolák már nem szerepelnek.

1895-ben, a külterületi népoktatás fenntartásához és fejlesztéséhez határozatot hozott a törvényhatósági közgyűlés. Egységesen 350 forint évi fenntartási segéllyel minden hitfelekezeti tanító fizetését támogatni kívánta. A református egyház részére 15, a római katolikus egyház részére 6 és az evang. egyház részére 2 tanyai iskola után, iskolánként egy-egy tanítóval, azaz összesen 23 tanyai tanító fizetéséhez szavazott meg támogatást a közgyűlés. Határozottan kimondta, hogy a hitfelekezetek kötelesek a tanítók évi fizetését a törvényes korpótlékon kívül legalább 500 forintban megállapítani, és készpénzben nem pedig terménybeli vagy egyéb szolgáltatásokban fizetik. Kijelentette azt is, hogy ezen határozatának érvényét attól teszi függővé a törvényhatóság, ha az államsegélyt megnyeri. A vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban a hitfelekezeti népiskolák számára megajánlott községi hozzájárulási költség fedezésére államsegélyt nem engedélyezett.

A református egyház véleménye szerint a törvényhatósági bizottság a segély megadását olyan feltételhez kötötte, amely egyértelmű a megtagadással, pedig az előzetes tárgyalások során a legbefolyásosabbaktól bíztatást nyert, hogy az 1895/96. tanévtől ezeket a segélyeket megkapja. A református egyház (beszámolója szerint (ez alapján négy, majd ismét egy, így összesen öt tanyai tanítói állomást 1896. szeptember 1-től kezdve 500 forinttal díjazott tanítókkal látott el. Az olyan tanyai iskolákról, melyekből a tanítók az 1895/96. iskolai év végével véglegesen eltávoztak s melyek egyszersmind csak bérelt helyiségek voltak, a református egyház fenntartói gondját levette.^[7]

1896/97-től a legelhanyagoltabb iskoláit már a római katolikus egyház sem nyitotta meg, és 1897/98-tól az egyházak átadták iskoláikat a városnak. 1896-tól tehát részben községi, a következő évtől pedig teljesen községi korszakról beszélünk.

1896-ban, az egyházak által beszüntetett iskolák községi felállításakor, az iskolaszék kijelentette: elvárja a tanácstól, hogy a megválasztandó okleveles tanítók évi fizetésére tisztességes lakáson kívül fejenként legalább 500 forintot fog megállapítani. A tényleges fizetésekre egyelőre csak következtetni tudunk. A vereskutasi iskola ideiglenesen megválasztott tanítója havi 30 forintot kapott a várostól. Mivel mind a négy tanító ideiglenes volt, arra következtethetünk, hogy mindegyik fizetés évi 360 forintban lett megállapítva. Következtetésünkben megerősít az is, hogy ugyanebben (az oktatás megkezdéséről szóló (jegyzőkönyvben az iskolaszék ezen ideiglenes tanítókra kijelentette, hogy havi illetményükön felül a szülőktől készpénz fizetést még az ismétlő iskolásokért sem szedhet.

Az ismétlő iskolai fizetések önálló tárgyalását az teszi indokolttá, hogy 1897-ig csak néhány tanyai tanító vezetett ismétlő iskolát is, így nem lehet a mindennapi oktatásért kapott fizetésekhez egységesen hozzáadni. E tárgykörben három szakaszt kell vizsgálnunk: először a vasárnapi, majd az ismétlő iskolai fizetéseket a városban; másodszor az 1878 előtti tanyai vasárnapi, illetve ismétlő iskolák tanítóinak fizetését; harmadszor pedig az 1878-tól létesült, községi iskolaszéki felügyelet alatt álló, tanyai ismétlő iskolai fizetéseket.

Belterületen a vasárnapi iskolák községi intézményekként lettek létesítve 1858-ban. A város akkori hatósága rendszeresített néhány vasárnapi iskolát s azoknak megállapított számát arányosan felosztotta a különböző hitfelekezetek tanítói között, kiknek tiszteletdíjul egyenként 50 pengő forintot határozott és tett folyóvá. Ez az összeg 1873-ra 52 pft 50 krajcárra emelkedett. A belterületen 1874-ben létesített ismétlő iskolák tanítóinak 60 forint fizetést nyújtott a város.

A tanyai ismétlő iskolára vonatkozó fizetést 1875-ből találunk először. A városi tanács elrendelte a szőrháti tanító részére még a múlt évről esedékes 20 forint kiutalását. Mivel a mindennapi oktatásért járó fizetéshez folyósított 100 forint községi segélyt negyedévenként utalványozták, annak elmaradt részlete esetén 25 forintról vagy annak többszöröséről lenne szó. Ezt a 20 forintot csak ismétlő iskolai oktatásért juttatott összegként lehet értelmezni. Ebben erősít meg a következő irat is.

1877 tavaszán a felsőmártélyi és alsómártélyi tanítók kérelmezték az ismétlő iskolai tanításért korábban megszavazott és folyóvá tett évenkénti 20-20 forintoknak kiutalását a f. évtől is. Ez az irat egyértelműen leírja, hogy már korábban megszavazott összegről van szó. További kutatás feladata feltárni és bemutatni, hogy mikortól kaptak községi fizetést ismétlő oktatásért tanyasi tanítók; adott-e fizetést a város a vasárnapi iskolák vezetéséért tanyai tanítóknak, vagy csak 1874 (az ismétlő iskolák községi felállítása (után részesítette őket díjazásban; további kutatás feladata megvilágítani, hogy mindez miért nem szerepel az 1874-es és 1875-ös polgármesteri beszámolókban.

1878-tól beszélhetünk rendezett tanyai ismétlő iskolákról. Ezek már a községi iskolaszék felügyelete alatt voltak, s (lassan emelkedő alacsony számban (folyamatosan fennálltak. A létesítésükre tett javaslattétel nem tesz említést a tanítók fizetéséről, így nem tudjuk a megállapított fizetések mértékét. Az eddigi iratok arra engednek következtetni, hogy 1891. őszéig eltérő fizetéseket kaptak a tanyai tanítók. A már 1878 előtt fennálló ismétlő iskola tanítójának fizetését 20 forintban hagyták meg. Az újabban felállított, ismétlő iskolák esetén 30 forintot folyósítottak. Viszont a létesítendő községi iskolák esetén 60 forintot állapítottak meg: a tanyai iskolák 1881-ben kimondott községi továbbfejlesztésekor a két felállítandó iskola melletti ismétlő iskolai fizetésre 120 forintot vettek fel a költségvetésbe. A törvényhatósági közgyűlés tehát városi tanítók díjazását állapította meg a tanyai tanítóknak is.

Az 1878 előtti ismétlő iskolákból csak a szőrháti maradt meg a községi ismétlő iskolák létesítése után. Megmaradt a tanító korábbi fizetése is sajnos, a tanító többszöri kérésre, azt csak 8 év után emelték fel.

Barsy Kálmán, a szőrháti ismétlő iskola vezetője 1885 tavaszán kérelmet terjesztett az iskolaszék elé, amelyben az iskolaépületre vonatkozó folyamodványa mellett kérte, hogy tiszteletdíja följebb emeltessék. Bemutatta tanítványainak névsorát és szépírás példányait, megerősítve ezzel az ismétlő iskola szükségességét és bizonyítva munkájának eredményességét.(Az iskolaszék a tanító beterjesztésének tárgyalását a következő ülésre tűzte ki. Akkor viszont csak egy bizottság kiküldéséről határozott, melytől a jövő ülésre várt jelentést. A bizottság javasolta Barsy Kálmán tanító részére az ismétlő iskolások tanításáért, az iskolaszék költségvetésében a városi ismétlő iskolai tanítók részére fölvett, 60 forintnyi tiszteletdíj megszavazását.

Az iskolaszék a jelentést egyhangúlag elfogadta. Végzése szerint "fölkéri a törvényhatóságot, hogy a nevezett iskolát vegye védő szárnyai alá", de csak az iskolaépületre vonatkozó kéréseket sorolta fel, a fizetésről már nem tett említést. Egy év múlva Barsy Kálmán megismételte kérelmét, kérve ugyanazt a tiszteletdíjat amit a városi ismétlő iskolai tanítók kapnak. Az évi tiszteletdíjat méltányosnak találta az iskolaszék.

A szőrháti tanyai tanítónak az eddigi 20 forint helyett 60 forint megszavazása az ismétlő iskolakötelesek tanításáért 1886 őszén végre napirendre került. A törvényhatósági közgyűlés (tekintettel arra, hogy Barsy Kálmán tanyai tanító iskolájában az ismétlő iskolások nagyobb számmal járnak, s úgy ezen körülményt, mint sikeres működését a községi iskolaszék is igazolja (az eddigi 20 forint díjat a folyó tanévvel 60 forintra felemelte.

Az 1878 előtti mártélyi ismétlő iskolákat, mint azt a ismétlő iskolák állításánál láttuk, az 1878/79. tanév során megszüntették, helyettük új ismétlő iskolák létesültek. Néhány év múlva az itteni tanítóknak 30 forintos fizetést találunk az iratokban. 1884 májusában Posztós Sándor tanyai tanító a törvényhatósághoz folyamodott, melyben az ismétlő iskola növendékei oktatásáért elődje, Hódi Márton által élvezett 30 forint évi járulékot folyó évi április 1-től részére megszavazni s utalványozni kérte.^[8]

Nem tudjuk megmondani egyelőre, hogy az 1878-ban felállított ismétlő iskolákban valóban hullámzó volt a jelentkező tanulók létszáma, mint ahogy az a rendelkezésre álló iratok alapján felvetődik, vagy már néhány ismétlőköteles esetén is megpróbálták a tanítók alacsony fizetésüket kiegészíteni az ismétlő oktatásért járó pénzzel. Farkas Imre, mártélyi római katolikus tanító 1883 nyarán az, ottani iskolában azelőtt fennállott, ismétlő iskola újból felállítás iránt terjesztett be kérelmet a községi iskolaszékhez.^[9]

1884-ben kérelmét megismételte. Az iskola-felügyeletet ellátó egyháztól kérte, hogy a községi iskolaszéktől eszközölné ki, miszerint az ismétlő iskolások tanításáért a szokásos díj részére adassék ki. 1885. tavaszán, a szőrháti iskolaépület és ismétlői fizetés ügyével együtt, napirendre került a mártélyi ismétlő iskola kérdése is, de az iskolaszék csak a szőrháti iskolával kapcsolatban határozott.^[10]

1888-ban, az ismétlő iskolák fenntartásának módosítási szándékakor, a város által adandó segélyt a belterületen levő minden egyes ismétlő iskola után 75 forintban, a külterületi ismétlő iskolák után 25 forintban állapították meg. Mint tudjuk, a tervezett átalakítás nem valósult meg, a külterületi ismétlő iskolai tanításért járó tiszteletdíj mértéke még három évig nem változott.

1891-ben Szőke Béla, kispusztai tanító kérte, hogy ugyanannyi legyen a tiszteletdíja, mint a városi ismétlő iskolai tanítóknak. Az iskolaszék végzésében kimondta, hogy az ismétlő iskolák ügyét a külterületen is rendezni kívánja. "A fizetésre nézve azonban már most kijelenti az iskolaszék, hogy mindenik tanító, ha legalább 20 növendéke lesz, egyenlően fog díjaztatni."

Az ismétlő iskolák elhelyezésére 1891-ben kiküldött bizottság javaslattétele után a tanyai ismétlő iskolai tanítók 50 forint fizetést kaptak. Azt kell mondanunk, hogy a fizetésemelés híre megelőzte a tényleges döntést, ugyanis a döntés csak novemberben született meg, viszont már szeptemberben nyújtott be az egyik tanító 50 forint fizetést igénylő kérvényt.^[11]

Ezt az összeget ezután mindegyik ismétlő iskolai tanító megkapta, nem maradt el a kifizetés, ha a munkadíjat megszavazták részére. Alacsonyabb fizetést még javaslatba sem tett az iskolaszék. Ha a költségvetésben újabb tanító díjazására már nem volt fedezet, a községi iskolaszék az ismétlő iskola felállítását mellőzte.

1896-tól az egyházak által beszüntetett iskolák helyett felállított községi iskolákban a tanítók fizetése, mint fentebb láttuk, már magában foglalta az ismétlő iskolai oktatás díjazását is. Az 1897/98-as tanévtől, azaz a tanyai iskolák községi kezelés alá vételétől, az egyházaktól átvett tanítók az ismétlő iskolásokat minden külön díj nélkül kötelesek voltak vezetni. Ugyanez vonatkozott a meghirdetett további tanítói állásokra is. A pályázati hirdetmény szerint: a megválasztandó tanító az ismétlő iskolaköteleseket, esetleg a gazdasági ismétlő iskolásokat minden külön díjazás nélkül tanítani tartozik.

Fejezetünkben egy gyors áttekintés után részletesebben bemutatunk néhány mozzanatot a községi tanyai tanítók fizetéséhez.

Az iskolafenntartás átvételének alapja a vallás- és közoktatásügyi miniszter által beígért államsegély volt. Ezután mondta ki a városi hatóság az egyházak által alkalmazott tanítók átvételét és határozta meg fizetésüket úgy, hogy a község terhét képező fizetések fedezésének alapjául az államsegélyt tekintette. Új tanítói állások létesítését is deklarálta a város, az ezekkel járó fizetésekhez az államsegély kérését szintén elhatározta. A községi iskolaszék megállapította a tanítók évi fizetését, hiszen annak megállapítása az iskolaszék feladata volt, de a városi elöljárósággal egyetértve. Döntését felülbírálta a városi tanács, a megállapított fizetéseket lejjebb szállította. Amikor a városi tanács határozatát ismertették a községi iskolaszék előtt, a városi hatóság már egy további megszorító intézkedést is tervezett hozni a tanítói fizetésekre. Az iskolaszék csak részben nyugodott bele a városi hatóság intézkedésébe, egyes pontokkal szemben ellenvetése volt.

Ezen előtörténet után került sorra a tanítói fizetésekhez az első államsegélyek igénylése és folyósítása.

A községi iskolaszéknek is nagy feladatot jelentett a hirtelen megemelkedett számú iskola feletti felügyelet gyakorlása, néha bizonytalannak tűnik teendőinek ellátásában, beszámolói és jelentései időnként nem teljesen egyértelműek, olykor ellentmondóak. Mindezek ellenére a város anyagi helyzete volt az alapvető oka annak, hogy az egyházaktól átvett tanítók fizetése lényegesen alacsonyabb lett, mint amennyi előző alkalmazásuk során volt. Az újonnan választottak fizetése is kevesebb lett, mint amit az iskolaszék eredetileg megállapított. A volt községi iskolai tanító fizetését sikerült az iskolaszéknek visszaállíttatnia az 1897. szeptember 1-je előtti összegre.

A külterületi tanítók fizetésének általános rendezése nem valósult meg, az egyházaktól átvett tanítók megkapták azt a fizetést, amiben korábban részesültek, de az 1897-től választott tanítók törzsfizetése nem változott. Ezeket a számokat tükrözi az iskolaszék számadása 1900-ból, és ezek a számok szerepelnek az 1900-as évek elején hirdetett pályázatokban. A tanyai iskolák községi korszaka az államsegélyek számvevőségi elszámolásával zárul.

Lássunk tehát e rövid bevezetés után néhány részletet az 1897-1903-as időszak tanítói fizetéseihez.

A külterületi iskoláztatás rendezésére 1896-ban hozott határozat felterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter közölte, hogy a külterületi iskoláknál alkalmazandó tanítók fizetésének kiegészítésére egyenként 400 forint évi segélyösszeget fog engedélyezni. A törvényhatósági közgyűlés erre támaszkodva hozta meg az iskolák átvételéről szóló határozatát.

A törvényhatósági közgyűlés kimondta, hogy a református egyház által alkalmazott tizenegy tanyai tanítót a város által rendszeresítendő községi iskolákhoz átveszi. Oly feltétellel azonban, hogy azok közül ötnek, akik részére a református egyház 500 forint fizetést biztosított mindaddig, a míg mint községi iskolai tanítók szolgálatban maradnak, az állam által javadalmuk kiegészítésére nyújtandó 400 forint évi államsegélyen felül 100-100 forintot a református egyház a saját pénztárából fedezni fogja még akkor is, ha a város közönsége a tanyai iskolákat tandíjszedés nélkül is fenntartja. Átveszi továbbá az evangélikus egyház kardoskúti tanítóját ugyanolyan feltételek mellett, mint amit a református egyháztól átveendő tanítókra vonatkozólag kikötött. (Kimondta, hogy a város külterületén még 23 községi jellegű népiskolát rendszeresít és állít fel a folyó évi szeptember hó 1-én bekövetkező iskolai évvel. Felterjesztés intéztetik a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a határozat jóváhagyása és ezen határozattal szervezett külterületi 23 tanítói állás után egyenkénti 400 forint évi államsegély utalványozása iránt. (Megbízta az iskolaszéket, hogy a határozat felsőbb hatósági jóváhagyása után évi 400 forint fizetés, szabad lakás és törvény szerinti kertilletménnyel javadalmazó 11 külterületi tanítói állásra hirdessen pályázatot.

A törvényhatósági közgyűlési határozat alapján a községi iskolaszék elhatározta, hogy az átvett iskoláknál alkalmazott s továbbra is meghagyandó tanítóktól összes okmányaikat bekívánva, részükre (külön-külön három példányban) mint végleg alkalmazott tanítók részére díjlevelet állít ki mostani fizetéseik változatlanul hagyásával. (Az újonnan szervezendő 11 tanító fizetését azonban a 400 forint államsegély, szabad lakás és az 1/4 holdnyi kert illetményen kívül, úgy állapítja meg, hogy minden gyermek után 2 forint 50 krajcár tandíjban részesülnek a város közpénztára, illetve az iskolaszék pénztárából. Tekintettel arra, hogy a felekezetektől átvett tanítóknál, nemkülönben a kispusztai községi iskola tanítójánál is a tandíjszedés joga fennhagyva van. Hivatkozva a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a külterületi népiskolák tanítói fizetésére vonatkozó leirata azon részére, melyben következetesen fizetés kiegészítésére szolgáló összegről szól. Hivatkozva továbbá a községi iskolaszék ez év elején hozott s a külterületi tanítók fizetésének megállapítására vonatkozó beterjesztésére is. (Az iskolaszék a pályázati hirdetés szövegét közzététel előtt hozzájárulás végett a városi tanácshoz terjeszti.

Az iskolaszék következő ülésére a városi tanács értesítette az iskolaszéket, hogy szabad lakásban, 1/4 hold kertilletményben és minden egyes tanítói fizetések kiegészítéséül államsegélyben nyerendő 400 forintban megállapított évi fizetésen túl magasabb díjazást a tanácsnak fedezet hiányában megállapítani nem áll módjában. Ez iránt a törvényhatósághoz is csak abban az esetben járulhatna előterjesztéssel, ha a pályázat ezen javadalmazás mellett sikertelen marad. Szintén nem fogadhatja el a városi tanács, és a törvényhatósági közgyűléshez előterjesztéssel nem élhet, a külterületi iskolákba járó gyermekek oktatásáért tandíj megállapítását. (A városi tanács utasította a községi iskolaszéket, hogy a pályázati hirdetményt a betöltendő 11 tanítói állásra szabad lakás, 1/4 hold kertilletmény vagy e helyett megfelelő pénzösszeg és 400 pénz fizetés mellett hirdesse ki. A pályázati hirdetményben kifejezetten tegye közzé, hogy ezen iskolákhoz nőtanítók is pályázhatnak, esetleg megválasztatnak. Felveendő továbbá (későbbi kellemetlenségek elkerülése végett) a pályázati hirdetménybe az is, hogy a megválasztandó tanító addig, míg a törvényhatóság iskolaépületet építtethet, a kibérelendő tisztességes lakást minden kárpótlási igény kizárásával, a netán hiányzó 1/4 hold kertilletmény fejében pedig a városi tanács által megállapítandó készpénzbeli egyenértéket elfogadni tartozik. Felveendő végül a pályázati hirdetménybe az is, hogy a megválasztandó tanító az ismétlő iskolaköteleseket, esetleg a gazdasági ismétlő iskolásokat minden külön díjazás nélkül tanítani tartozik.

Az iskolaszéki elnök a tanácsi határozat ismertetése után bejelentette, hogy a pályázati hirdetményt a 11 tanítói állásra a városi tanács által kívánt módosításokkal a Néptanítók Lapjába közlés végett felküldte. (Közölte az iskolaszék tagjaival, hogy a h. polgármestertől magán úton szerzett értesülés szerint a hitfelekezetektől átvett tanítóknak is csak 400 forint fizetést lehet díjlevélileg biztosítani. Véleménye szerint az átvett tanítóknak ilyen összeggel nem állíthatja ki a díjlevelet az iskolaszék, mert illető felekezeti tanítók által (eddig nagyobb részt) beadott díjlevelek szerint mindegyik tanító évi fizetése sokkal nagyobb összeget tett ki 400 forintnál a részükre biztosított s terményben megállapított tandíjjal együtt. Az ő nézete, de az illető tanítók nyilatkozata szerint is, ezen fizetések lejjebb nem szállíthatók már azért sem, mert mindegyik tanító ezen díjlevélileg biztosított évi fizetéssel van felvéve az országos tanítói nyugdíjintézetbe. Ez utóbbiból adódóan még arról se lehet szó, hogy az iskolaszék mindenik tanítóval külön egyezségre lépjen a fizetésekre nézve.

Az iskolaszék tudomásul vette a megválasztandó tanítók díjazására vonatkozó módosításokat. Ellenben az elnök azon közlésére, hogy értesülése szerint a városi hatóság a hitfelekezetektől átvett külterületi néptanítók évi fizetéséül is csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megajánlott 400-400 forintot kívánja biztosítani, kimondta az iskolaszék, hogy a meghozni tervezett hatósági végzéshez nem járulhat. Nem járulhat hozzá, miután ily értelmű intézkedésről a törvényhatósági közgyűlés átvételi határozatában szó sincsen; miután a biztosított és élvezett tanítói fizetés le nem szállítható; miután az átvett tanítók az országos tanítói nyugdíjintézetbe díjlevélileg biztosított javadalmaik szerint vannak felvéve. Az átvett tanítók részére az eddigi (ugyan részben terményekben s a tanulók után tandíjképpen beszedett, a felekezeti hatóságok által azonban átlagos kiszámítás után kiszámított és díjlevélileg készpénzben is kimutatott) fizetéseket még azon esetre is tovább csorbítatlanul megadandónak találja, ha a törvényhatóság esetleg az általános tandíjmentességet elhatározná.

Kimondandónak találta ezt azért is, mert a korábban tanítói fizetésekre felhasznált összegek a tanítók részére az állam által engedélyezett 400 forint fizetés kiegészítésére bő fedezetül szolgálhatnak. A város közönsége a hitfelekezetek által eddig fenntartott külterületi népiskolák tanítóinak fizetéséhez évenként tetemes összeggel járult, továbbá az iskolaszék eddig a külterületi iskolák közül 10-nél évi 50 forint átalánnyal ismétlő iskolákat tartott fel (mely iskolákat ezentúl az átvett tanítók minden külön díj nélkül lesznek kötelesek vezetni) így ezek az összegek felszabadultak és más célra felhasználhatóak. (Az iskolaszék ennélfogva megbízta az elnököt és jegyzőt, hogy az egyházaktól átvett külterületi iskolák tanítói részére az általuk már eddig is élvezett fizetéseket illesszék bele a kiállítandó s a közigazgatási bizottság útján a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz felterjesztendő díjlevelekbe.

A tanítói fizetések meghatározása tehát államsegélyen alapult. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a 71.571/879. számú leiratában kijelentette, hogy hajlandó a szervezendő külterületi új iskoláknál minden rendszeresítendő tanítói állás javadalmának kiegészítésére az 1893. évi XXVI. törvénycikk által megjelölt legmagasabb államsegélyt, tehát minden egyes állomásra évi 400 forintot engedélyezni.

A törvényhatósági közgyűlés az átvett tanítók fizetésének megállapításakor az állam által javadalmuk kiegészítésére nyújtandó 400 forint évi államsegélyt a 71.571. sz. vallás- és közoktatásügyi miniszteri leirat szerint biztosítottnak tekintendőnek ítélte. Az erre támaszkodó közgyűlési határozatra a vallás- és közoktatásügyi miniszter 34.772. számú leiratát küldte: A törvényhatóság f. é. 147. számú felterjesztésére értesíti a város közönségét, miképp a város külterületén szervezendő új iskolák minden rendszeresítendő tanítói állása után az 1893. évi XXVI. törvénycikk szerinti legmagasabb 400-400 forint államsegély az egyes tanítói állások szerint benyújtandó s az 1893. évi XXVI. törvénycikk és az annak végrehajtása tárgyában kiadott utasítás értelmében kellően felszerelendő kérvények alapján lesz kiutalandó. A város közönségének azon kérelme, hogy a fenti rendelettel engedélyezett fizetés kiegészítési összeg egy része előzetesen kiutalásra kerüljön, nem teljesíthető, mert a törvény értelmében a fizetés kiegészítés csak tényleg működésben levő tanítót illet meg, tehát a jelen esetben az utalványozás csakis a szóban forgó tanítói állások után lesz, mindenesetre azonban az alkalmazás napjától kezdve kiutalványozható.

A leirat alapján a városi tanács utasította az iskolaszéket, hogy az iskolák megnyitása iránt gyors intézkedés szükséges, mert a vallás- és közoktatásügyi miniszter határozott ígéretet tett arra, hogy a szeptember elsején megnyitandó 23 külterületi iskola tanítói részére már a folyó évben szükséges 3066 forint 66 krajcár összeget utalványozni fogja. Felhívta az iskolaszéket, hogy az átvett tanítókra nézve, valamint a megválasztandó többi tanító állása után s az egyes tanítói állások szerint külön-külön kiállítandó és kellően felszerelendő kérvényeket állítsa össze. Az átvettekre nézve 15 nap alatt, a megválasztandókra nézve pedig 30 nap alatt a városi tanácshoz múlhatatlanul terjessze be, hogy a kérvények a közigazgatási bizottság augusztusi ülésén tárgyalhatók legyenek.^[12]

Az iskolaszék elhatározta, hogy az átvett tanítók részére a díjlevelek kiállítása után külön-külön kérvényen a (vallás- és közoktatásügyi miniszter f. évi 34.772. sz. a. kelt leiratával biztosított) 400-400 forint államsegélyt a közigazgatási bizottság útján haladéktalanul kérvényezni fogja. A kérvényekre a "kellően felszerelendő" jelző nem csak az okmányok mellékelését jelentette, csatolni kellet a községi iskolaszék költségvetését is. Az 1893. évi XXVI. törvénycikk végrehajtása tárgyában kiadott utasítás pontosan felsorolja az államsegély nyerése végett beadott kérvény kötelező mellékleteit: a kérvényhez csatolni kellett a községi iskolaszék költségvetését, a községháztartás költségvetését, a tanító oklevelét és díjlevelét, valamint a község egyenes állami adójáról kiállított adóhivatali igazolást. Az államsegély igénybevételének formájára később visszatérünk.

Ezeket a segélyeket azonban nem utalványozták. 1898-ban egy vallás- és közoktatásügyi miniszteri leiratra az iskolaszék kimutatta, hogy az egyházaktól átvett tanítók éppúgy tekintendők, mintha újonnan felállított iskolához megválasztották volna s ennélfogva a tanítói fizetések kiegészítéseként engedélyezett 400 forint ezen tanítókat is megilletik. Az 1899. év végéig azonban csak 11 tanító részére érkezett összesen 4400 forint államsegély.

Némi ellentmondást találunk az iskolaszéki jegyzőkönyvek tartalma és az 1897-ről kiadott polgármesteri jelentésben megjelent iskolaszéki beszámoló között. A polgármesteri jelentésben az iskolaszék általánosan, tehát minden tanítóra vonatkozólag legalább 500 forintos fizetést mond. Ennek nem találjuk ilyen határozott nyomát az iskolaszéki jegyzőkönyvekben a törvényhatósági közgyűlés iskolaátvételről hozott határozata után, azaz a tanítói állomások tényleges szervezésekor.

Feltűnő, milyen határozott érvelésbe kezdett az iskolaszék a városi tanács meghozni tervezett végzése ellen. Az iskolaszék jegyzőkönyve azonban nem elég szabatos, ezért felmerül a kérdés, hogy helyénvaló volt-e az iskolaszék kijelentése. Egyrészt megfelelőnek tűnik az érvelés, mert a díjlevélileg megállapított fizetések leszállítása ellen emel szót. Hozzá kell fűznünk egy észrevételt: a református egyház beszámolója szerint valószínűsíthető, hogy a református tanyai tanítók díjlevelei 1896 nyarán, azaz azután lettek kiállítva, amikor az egyház a külterületi iskolák fenntartásáról már írásos nyilatkozatban lemondott. Másrészről viszont nem megfelelő, mert úgy tűnik, mintha az iskolaszék fel akarná menteni a református egyházat a fizetés-hozzájárulás alól. Semmi nem utal arra, hogy csak az átvételi határozatban kikötött öt tanítótól eltérő személyek fizetéséről van szó. Az egyházak által alkalmazott tanítók átvételéről hozott határozatban név szerint felsorolták azt az öt tanítót, akiknek a fizetéséhez 100-100 forintot a református egyház biztosít: D. Szabó Lajos, Erdei János, Joó Imre, Mészáros János, Nagy István. Az evang. egyház egyetlen tanyai tanítója, Plavecz Gyula fizetésére ugyanezt a feltételt kötötték ki.

A közigazgatási bizottság az egyházaktól átvett 12 tanító (Antal Imre, Aranyi Lázár, Barsy Kálmán, D. Szabó Lajos, Erdei János, Gera Pál, Hódi Márton, Joó Imre, Mészáros János, Moravecz Károly, Nagy István, Plavecz Gyula tanító) részére kiállított díjlevelet jóváhagyta és megerősítette. 10 tanító, név szerint Antal Imre, Aranyi Lázár, Barsy Kálmán, D. Szabó Lajos, Erdei János, Joó Imre, Mészáros János, Moravecz Károly, Nagy István és Plavecz Gyula díjlevelét azonban oly változtatással hagyta jóvá a közigazgatási bizottság, hogy a törvény szerint megillető lakáson és kertilletményen felül fizetéseik egyenként évi 400 forintban lettek díjlevélbe foglalva. A közigazgatási bizottság szerint Hódmezővásárhely város a külterületi népiskolák községi jellegűvé átalakításáról hozott jogerős törvényhatósági közgyűlési határozata értelmében az összes külterületi tanító fizetése ilyen értelemben lett megállapítva; továbbá nevezett tanítók által a hitfelekezetektől eddig élvezett nagyobb javadalmazásuk a hivatalos törvényhatósági közgyűlési határozat s általában a külterületi felekezeti iskoláknak községivé történt átváltoztatása körül létrejött megállapodások szerint az illető hitfelekezetet terheli.

Az iskolaszék tudomásul vette a felekezetektől átvett tanítók díjlevelét de azon megjegyzéssel, hogy a törvényhatóság iskolaátvételről hozott törvényhatósági közgyűlési határozatában csak D. Szabó Lajos, Erdei János, Joó Imre, Mészáros János és Nagy István tanítókra vonatkozólag van kimondva az, hogy az állam által nyújtandó tanítói fizetések kiegészítésére az ötödik száz forintot mindegyik tanítónak a református egyház lesz köteles fizetni. A többi tanítónak díjlevélileg biztosított fizetése a törvény értelmében meg nem csorbítható s a többletet a városi közpénztár köteles fizetni az iskolaszék belátása szerint. Ennélfogva az iskolaszék a törvényhatósági bizottsághoz és a közigazgatási bizottsághoz előterjesztéssel él, melyben kérni fogja a felekezetektől átvett tanítók eddigi illetményének érintetlenül hagyását.

Az iskolaszék már ezt megelőzőleg kérte a hitfelekezetektől átvett 12 külterületi tanító eddigi javadalmainak biztosítását. Mielőtt döntött volna törvényhatósági közgyűlés, az ügyet kiadta javaslattételre egy, a törvényhatósági bizottsági tagokból alakított bizottságnak. A bizottság javaslatához képest 24 szavazattal 20 szavazat ellenében kimondta a törvényhatósági közgyűlés, hogy a város közönségét a hitfelekezetektől átvett tanítókkal szemben s egyáltalán az átvételi határozattal létesített községi iskolák tanítóival szemben más kötelezettség, mint a törvényszerű lakás, kertilletmény és az állami segéllyel fedezett évi 400 forint fizetés kiszolgáltatása, nem terheli. "Nem terheli, mert ezen tanítói javadalmazások ez idő szerinti felemelése nem áll módjában."

Az egyházaktól átvett tanítók fizetése tehát maradt az átvételi határozattal kimondott összegben, majd csak 1899-től kapták meg azt a fizetést, amiben már azelőtt részesültek. A határozat azt is előreveti, hogy az újonnan választott tanítók fizetésének emeléséhez sem járult volna hozzá a törvényhatósági közgyűlés.

Az újonnan választandó tanítók fizetéséhez, a városi tanács azt meghatározó végzése után, nem tett észrevételt az iskolaszék. A tanítók számáról, képesítéséről szóló részben láttuk, hogy a megválasztott 11 tanítóból négyen, mielőtt állomásukat elfoglalták volna, visszaléptek. Az iskolaszék tudomásul vette a tanítók visszalépését. "Az ekként megüresedett tanítói állásokra, évi 400 frt fizetés, szabad lakás, fűtés és 1/4 hold kertilletmény biztosítása mellett, azon kijelentéssel, hogy a megválasztott tanítók ezen fizetésért az ismétlő tanköteleseket is tanítani tartoznak s hogy addig míg a város állandó iskolai helyiséget emeltet, a tanítók kötelesek elfogadni a bérelt tisztességes lakást minden kárpótlási igény kizárásával, a netán hiányzó 1/4 hold kertilletmény fejében pedig a városi Tanács által megállapított kézpénzbeli egyenértékes pályázatot hirdet." Utasította az iskolaszéki jegyzőt hirdetésnek a Néptanítók Lapja legközelebbi két számában közlésére. (Ez tulajdonképpen a már ismert pályázati szöveg megismétlése.

Az 1897/98. tanévvel beállott változás a mindig is községi kezelés alatt álló kispusztai iskola tanítójának fizetését is komolyan visszavetette. Szőke Béla kispusztai tanító kérelmet nyújtott be az iskolaszékhez az iránt, hogy szeptember hó 1-jétől számítva emeljék fel, illetve állapítsák meg évi fizetését 600 forintban. Indoklásul felsorolta, hogy egyrészt a törvényhatósági közgyűlés a folyó tanévtől kezdődőleg ingyen iskoláztatást léptetett életbe a külterületen, az ő fizetésének nagy részét pedig tandíj gyanánt a szülők fizették, és az iskolaszék csak 300 forinttal járult fizetéséhez. Másrészt tekintettel arra, hogy a szülőktől egy évre egy növendék után a legszerényebb számítás szerint is 6 forintra számítható természetbeni tandíj értéke legalább is 300 forint, amit az általa eltöltött 11 éven át beírt 551 növendék létszáma bizonyít. Kérelméhez díjlevelének másolatát is mellékelte.

A községi iskolaszék jogosnak találta Szőke Béla tanító kérelmét, az iskolaszéki jegyzőt megbízta, hogy a kispusztai népiskola növendékeinek az utóbbi 11 év alatt vezetett jegyzékét a kérelmező tanítótól hivatalos úton kérje be s annak alapján az iskolaszék a városi Tanácshoz a kérelmet pártolólag fogja beterjeszteni. Az iskolaszék álláspontja szerint habár a törvényhatósági közgyűlés a teljes tandíjmentességet az összes külterületi iskolára nézve elhatározta, a tanító fizetése pedig a törvény értelmében nem csorbulhat s kérelmező tanító az országos tanítói nyugdíjintézetben is 550 forint fizetéssel van felvéve. Továbbá az iskolaszéknek a kir. tanfelügyelővel együtt kötelessége őrködni afelett, hogy a tanítók érdekei megvédessenek. (Az ügy, több mint egy év után zárult le, de a tanító számára kedvezően: ezután a kért fizetésnél magasabbat kapott, éves munkadíját 650 forintban állapították meg.

A külterületi tanítók fizetésének általános fejlesztése 1898 augusztusában került először napirendre. Egy hónap múlva pedig kedvező irányú elmozdulás volt várható.

Az eseményeket megelőzte a törvényhatósági közgyűlés áprilisban hozott határozata. Az egyházaktól átvett tanítók fizetésének ügyében még előző év őszén kiküldött bizottság, miután a külterületi tanítókkal egyenként tárgyalást folytatott, újabb előterjesztést tett a közgyűlés elé, bemutatta a tárgyalás eredményéről felvett jegyzőkönyvet is. Véleménye szerint Antal Imre, Aranyi Lázár, Barsy Kálmán és Moravecz Károly külterületi tanítók a tandíjmentesség folytán szenvedett vesztességeikre nézve kárpótlandók. (A törvényhatósági közgyűlés a bizottság javaslatának elfogadásával a négy külterületi tanító kárpótlási igényét 1897. szept. 1-től visszamenőleg megszavazta, és Antal Imre részére évi 300 forintot, Aranyi Lázár részére évi 250 forintot, Barsy Kálmán részére évi 110 forintot és Moravecz Károly részére évi 30 forintot állapított meg. Intézkedett a megállapított összegek kifizetéséről. Miután Antal Imre 1898. február 16-án elhunyt, s tekintettel arra, hogy özvegye az ő illetményeit elhalálozása után a törvény szerint fél évig élvezi, özvegye részére 1898. aug. 25-ig havi 25 forintos részletekben fizetendő ki. Aranyi Lázár tanítóé 1897. szept. 1-től havi 20 frt 83 kr utólagos részletekben, Barsy Kálmán tanítóé 1897. szept. 1-től havi 9 frt 16 kr, illetve 8 hóra havi 9 frt 17 kr utólagos részletekben, Moravecz Károly lelkésztanítóé 1897. szept. 1-től havi 2 frt 50 kr utólagos részletekben fizetendő ki. Aranyi Lázár, Barsy Kálmán és Moravecz Károly mindaddig jogosultak erre a pénzre, amíg mint külterületi tanítók a város szolgálatában alkalmazva lesznek, és a megszavazott összeget a város házi pénztárából a községi iskolaszéki elnök által láttamozott nyugtára lesz kiutalványozható. Végül megbízta a városi tanácsot, hogy a tanítók kárpótlási igényének megállapításáról szóló jegyzőkönyvet az illetőkkel pótlólag írassa alá, és elrendelte a határozat felterjesztését a belügyminiszterhez jóváhagyásra. (A határozat felsőbb jóváhagyása meglehetősen lassan haladt. December közepén még mindig a Belügyminisztériumnál volt az ügy, pedig a polgármester időközben már személyesen is megsürgette.

1898. szeptemberben a külterületi tanítótestület azon tanítók részére, kiknek az idő szerint fizetésük 400 forint volt, 100 forinttal emelést, lehetőleg 100 forint személyi pótlék megállapítását kérte. Az iskolaszék jegyzőkönyve szerint: "Minthogy az iskolaszék már a külterületi iskolák községivé vétele alkalmával azon meggyőződésben volt, hogy jó tanítónak a tanyák között 500 frtnál kevesebb évi fizetése nem lehet s ezen értelemben a törvényhatósághoz előterjesztést tett, s minthogy az iskolaszék ezen meggyőződését az azóta felmerült körülmények csak megszilárdították s az iskolák államosítása tárgyában kelt tanfelügyelői átirat, sőt a nmélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter is a külterületi iskolák államosítása ügyében kelt leiratában kijelenti, mikép hajlandó a tanyai tanítók évi fizetését 500 frtra emelni: a tanítótestület indokolt kérelmét pártolja s azt a törvényhatósági közgyűléshez beterjeszti."

A városi tanács is javasolta a külterületi tanítók évi fizetésének 500 forintra felemelését, de a törvényhatósági közgyűlés végzése elutasító volt: "Bár a törvényhatósági közgyűlés teljesen méltányolja azon indokokat, melyek a külterületi tanítótestület és a községi iskolaszék előterjesztésében felsoroltatnak,(minthogy azonban az egyházfelekezetektől átvett tanítók fizetésének kiegészítése iránt a közigazgatási bizottság által a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr őnagyméltóságához tett felterjesztés mindezideig elintézve nincsen s a kért fizetés kiegészítése utalványozva nem lévén, fedezettel a házi pénztár erre nézve sem rendelkezik,(minthogy továbbá a külterületi iskoláknak állami kezelés alá vétele iránt tárgyalás van folyamatban s reménye van a törvényhatóságnak arra, hogy ezen kérdés közelebb már megoldván a tanítótestület kérelme is megfelelő elintézést nyer, most az egyezségi tárgyalás folyamán a külterületi tanítók évi fizetésének legalábbis 500 frtban megállapítása ajánltatik,(minthogy végül a házipénztár szigorú körülményei között nincs azon helyzetben, hogy ez alkalommal ily nagyobb megterhelést az államsegély hiánya mellett is viselhessen, ennélfogva a kérelmet a törvényhatósági közgyűlés nem teljesítheti."

Ugyanekkor kérte a külterületi tanítótestület azt, hogy azon tanyai tanítók számára, kiket a város az egyházaktól vett át s kik azelőtt az ismétlő tankötelesek tanításáért a községi iskolaszék pénztárából évenként 50 forint fizetést kaptak, ezen összeget továbbra is tegye folyóvá az iskolaszék. Annál is inkább, mivel az illető tanítók az egyházak által díjlevélileg biztosítva lettek arról, hogy minden ismétlő tankötelestől egy forintot szedhetnek be. Továbbá kérte az 1897-ből az elmaradt 30 forintokat is, mert az iskolaszék az 1897/8. tanévre az 1897. december 31-ig az 50 forintból csak 20 forintot adott ki részükre. Az iskolaszék jogosnak találta a kérelmet s az ügyet pártolólag előterjesztette a városi tanácsnál. Megjegyezzük, hogy az iskolaszék félreértette a kérelmet, mert szerinte az egyházaktól átvett tanyai tanítók azt bizonyították, hogy mindaddig míg az iskolaszék meg nem bízta őket az ismétlő tankötelesek tanításával, az egyház által biztosított jogon minden ismétlő tanköteles gyermektől egy forint tandíjat szedhettek.

A városi tanács jelezte, hogy ebben az ügyben addig nem tud érdemi javaslatot tenni törvényhatósági közgyűléshez, amíg a tanítók kérelmének jogosultsága vagy az általuk bemutatott, vagy az illető hitfelekezetektől bekérendő díjlevelekkel igazolva nem lesz. Az iskolaszék erre elhatározta, hogy újabb átiratot intéz a városi tanácshoz azzal a kéréssel, hogy ne fossza meg ezen tanítókat eddig biztosított jövedelmüktől. Az iskolaszék szerint, bár nem mutatta be a hitfelekezetek részéről kiállított díjleveleket, amelyekből az ismétlő iskola kötelesek után járó egy-egy forint szedhetésének joga kitűnne, de az iskolaszék előző két évi költségvetéseiből világosan kitűnik, hogy a hitfelekezetek iskoláiban a község által a külterületen fenntartott 10 ismétlő iskola tanítói évenként ötven-ötven forint fizetést kaptak. Miután a városi tanács továbbra is okmányokkal kérte az illető tanítók jogosultságát igazolni, az iskolaszék a külterületi tanítótestületi elnök útján felszólította azokat a külterületi tanítókat, akik az ismétlő tankötelesek tanításáért 50 forint díjban részesültek, hogy okmányokkal igazolják jogosultságukat az 50 forint felvételre.

1899-ben intéződött el az ügy, amikor is (az iskolaszék véleménye szerint) a törvényhatóság, méltányosan intézkedett az iskolaszék előterjesztése következtében. Azon tanítók részére, kiket az iskolaszék az egyházaktól vett át, a törvényhatósági közgyűlés megszavazta azt a fizetést, amiben már azelőtt részesültek. Sőt, azon tanítók számára, kiket régebben az iskolaszék bízott meg külterületi ismétlő iskolák vezetésével évi 50 forint tiszteletdíj mellett, ezt az összeget részükre (saját személyükhöz kötve) továbbra is biztosította.

A tanítók díjazásáról részletesen egy 1900-as iskolaszéki irat számol be, amely név szerint felsorolja a külterületi tanítók fizetését. Havi előleges részletekben fizetendő évi 1000 korona fizetése volt a református egyháztól átvett tanítók közül az átvételi határozatban megnevezett öt tanítónak, 1300 korona fizetése volt a kopáncsi tanítónak és 1020 korona fizetése volt a szőrháti tanítónak, a többiek 800 korona fizetésben részesültek. Évötödös korpótlékot 6 tanító kapott, ami havi előzetes részletekben fizetendő évi 100 korona volt mindegyik esetben. Ismétlő iskolai tanításért havi utólagos részletekben fizetendő évi 100 koronát kapott a külsőerzsébeti tanító kivételével az összes református egyháztól átvett tanító.^[13]

Ha figyelembe vesszük a korona árfolyamára, hogy a korona rendszer bevezetésekor 1 osztrák értékű forint 2,00 K volt, és 1899-től az első világháború kitöréséig a korona árfolyama stabil volt, akkor azt mondhatjuk, hogy az 1997. után választott tanítók fizetése még mindig 400 forint volt.

Bizonyos esetben 50 forint kiegészítést kapott egy-egy külterületi tanító. Abban az esetben ha az egyház egyéb úton nem gondoskodott a hittan tanításáról, és az alkalmazott tanító vallása szerint az érintett hitközséghez tartozott, a hittan tanításáért 50 forintot, a korona pénznem bevezetése után 100 koronát kapott az egyháztól. Mindez még 1898-ban lett meghatározva. Előbb a református egyház iskolaszékének elnöke kérte a községi iskolaszéktől, hogy pályázatok alkalmával az iskolaszék tegye be a szövegbe, miképp a református vallású tanítók a vallástanításért az egyháztól külön 50 forint tiszteletdíjban részesülnek. A katolikus egyház részéről az iskolaszék következő ülésén indítványozták, hogy az újonnan választandó tanítóknak tétessék kötelezővé a vallás tanítása, ha a tanító római katolikus vallású, és ezért az egyház 50 forint tiszteletdíjat biztosít. Az iskolaszék elfogadta az indítványokat és elhatározta, hogy a betöltendő tanyai állásokra ilyen értelemben fog pályázatot kiírni. Azonkívül már ugyanezen az iskolaszéki ülésen eszerint választott meg egy óvónőt külterületi tanítónőnek: "a hittant tanítani tartozik, amiért azonban a római katolikus egyháztól 50 forint tiszteletdíjban részesül".

A bemutatott fizetéseket tartalmazza egy pályázati hirdetés is 1901-ből, amikor két, a szőrháti és a pusztafeketehalmi iskolánál megüresedett tanítói állást kellett betölteni. Az iskolaszék a két külterületi népiskolai tanítói állásra természetbeni lakás, 1/4 hold kertilletmény vagy annak 30 korona egyenértékével, 800 korona évi fizetés, s általában a külterületen újabban felállított népiskolák tanítói állomásaival egybekötött javadalmak biztosítása mellett a pályázatot elrendelte. Az iskolaszéki elnököt és jegyzőt megbízta, hogy a Néptanítók Lapjában kétszer közzéteendő pályázati hirdetésbe foglalják bele azt is, hogy ha a megválasztott tanítók a református egyház által a tanulók vallástanításával megbízatnak, ezért az egyház pénztárából külön 100 korona díjban részesülnek; továbbá, hogy a külterületi iskolák államosításának ügye folyamatban levén, ha ténnyé válik az államosítás, akkor a tanítók alapfizetése az állammal kötött szerződés értelmében 1000 koronára emelkedik. (Ez a jövedelmezés megmaradt 1903-ig, a községi külterületi iskolák állami fenntartásba vételéig.)

Az államsegély igénybevételének formája jól kirajzolódik az iskolaszéki iratokból. Megüresedett állásra történt tanítóválasztás után, a tanítók választására vonatkozó összes iratot, a választást jóváhagyó közigazgatási bizottsági határozattal együtt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fel kellett terjeszteni. Új iskola állítása esetén az iskola létesítésének szükségét is részletesen indokolni kellett. Miután a kultuszminiszter engedélyezte az államsegélyt egy tanító vagy tanítónő részére, az engedélyezésről hozott rendelkezést a közigazgatási bizottság küldte meg a községi iskolaszéknek. Az államsegély felhasználásának több kitétele volt. A teljes évi összeget két részletben, januárban és júniusban küldték le, amelyet az iskolaszék elnökének szabályszerű s a kir. tanfelügyelő által láttamozott bélyegtelen nyugtájára fizettek ki. Az így kapott összeg csakis az illető tanító vagy tanítónő fizetésének előleges részletekben leendő kiegészítésére volt fordítható. Az adott államsegélyre jogosult tanító vagy tanítónő a fizetését bélyeggel ellátott nyugtára vehette fel havonként, ezekkel a nyugtákkal igazolták azután az államsegély felhasználását. Az államsegély helyes felhasználását évenként igazolni kellett a minisztérium felé. Az illető tanító, tanítónő által felvett fizetés, illetve államsegélyről szóló bélyeges nyugta évenként legkésőbb a következő évi január hó végéig közvetlenül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium számvevőségéhez felterjesztendő volt. A nyugtákat az iskolaszéknek kellett felterjesztenie a közigazgatási bizottság útján.

Az államsegélyek kezelésének ügyét helyben is a számvevőség tartotta nyilván. A városi tanács ezért időnként értesítette a számvevőséget, hogy az egyes tanítók és tanítónők által felvett államsegélyről szóló bélyeges nyugtákat a tanácshoz január 15-éig terjessze be avégből, hogy azok felsőbb helyre felterjesztés végett az iskolaszéknek kellő időben kiadhatók legyenek. Felhívta egyúttal az iskolaszéket is, hogy a nyugták felterjesztésével egyidejűleg az újabb államsegélyt is kérelmezze. A folyósított államsegélyek a helybeli kir. adóhivatalhoz érkeztek le, az összeget az iskolaszéki elnök kivette az adóhivatalból és letétbe helyezte a város házi pénztárában.

1903. szeptember 1-től a községi tanyai iskolát állami kezelés alá kerültek, így a községi iskolák részére az 1897. szeptembertől engedélyezett összes államsegéllyel elszámolt a községi iskolaszék, az elszámolási okmányokat a közigazgatási bizottság felküldte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba.

1897. szeptember 1. napjával a tanyai iskolák, a Csajághy iskola kivételével, községi kezelés alá kerültek. A Csajághy iskolán kívül érdekeltségi iskolák is létesültek, azonban egyikük csak egy, a másik két tanévig állt fenn. A csajági iskolában alkalmazott tantó fizetéséről a rendelkezésre álló iratok alapján semmit sem tudunk. Azonban az a tény, hogy Kamocsai Gábor (aki az 1902/903. tanév elején a Csajághy iskola tanítója volt) pályázott az 1902 őszén megüresedett kenyereparti állásra, arra enged következtetni, hogy kevesebb volt a jövedelme egyházi tanítóként, mint egy községi tanítónak, mert minden bizonnyal a kedvezőbb jövedelem reményében mondta fel a tanév közepén állását és inkább községi tanítóként kívánt dolgozni.

A csárpateleki és tatársánci érdekeltségi iskolákról tudjuk, hogy az érdekeltségek a törvényhatósági közgyűléshez folyamodtak az általuk fenntartott pusztai iskolák segélyezésére 360 forint megszavazása és kiutalványozása iránt. Kérelmüket a közgyűlés költségfedezet hiányában elutasította. Hozzá kell tenni, hogy a törvényhatósági bizottság is indokoltnak tartotta az iskola fennállását.