A tanítók nyugdíjáról már az 1868. évi népoktatási törvény rendelkezett. A tanítók évi fizetésének 2 százalékát rendelte a segélyezési pénztár számára befizetni. A segélyezési pénztárba befolyt pénzt az oktatásügyi miniszter kezelte. E pénzből rendelte a törvény segélyezni az öregség vagy betegség miatt végleg munkaképtelenné vált tanítókat és tanítónőket, valamint az elhalt tanítók özvegyeit és árváit. A tanító özvegye addig részesült segélyben, amíg férjhez nem ment, árvái pedig 16 éves korukig. A törvény röviden, mindössze egy paragrafusban tett említést a nyugdíjról, de az 1869-ben kiadott végrehajtási utasítás is csak pár sorban foglalkozott vele.

Az 1875. évi XXXII. törvénycikk intézkedett részletesen a tanítói nyugdíjakról. Rendelkezéseit módosította és kiegészítette az 1891. évi XLIII. törvénycikk. A századvég és századelő tanítói nyugdíjügyeit e két törvény határozta meg.

Az 1875-ös nyugdíjtörvény rendelkezett az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézet felállításáról. A törvény a nyugdíjintézet jövedelméből a nyugdíjra jogosult tanítóknak és tanítónőknek rendes nyugdíj, özvegyeiknek és árváiknak pedig rendes segélypénz biztosítását mondta ki. Rendelkezett a nyugdíjra és segélypénzre való jogosultságról, a végkielégítésről és nyugdíjazásról, az özvegyek és árvák gyámolításáról, valamint a nyugdíj és gyámintézet jövedelméről. A nyugdíjtörvény széleskörű rendelkezési közül csak néhányat mutatunk be az általunk tárgyalt témához.

Nyugdíjra jogosultak voltak a törvényes képesítéssel rendelkező tanítók és tanítónők. Törvényes képesítésűnek számított az okleveles tanító mellett az, aki az 1868. évi népiskolai törvény kihirdetésekor már rendes tanítóként alkalmazva volt és azóta tanítói képességét igazolta s erről bizonyítványt tudott felmutatni.

Nyugdíjat két esetben kapott egy tanító vagy tanítónő: 1. ha legalább 40 évet szolgált, mint segéd- vagy rendes tanító; 2. ha véglegesen munkaképtelenné vált vagy a 65. életévet betöltötte, és legalább 10 beszámítható évig szolgált.^[1]

A nyugdíj mértéke a szolgálati évek számától és a beszámítható fizetés nagyságától függött. Tíz szolgálati év után fizetése 40 %-át kapta egy tanító. Tíz évet meghaladó szolgálat esetén minden további év után 2 %-kal magasabb összegben állapították meg a nyugdíjat, így 40 év után a beszámítható fizetés teljes összege járt. Fizetésénél magasabb nyugdíjösszegben nem lehetett részesíteni egy tanítót sem, tehát a nyugdíj mértéke 40 szolgálati év után nem emelkedett tovább. A szolgálati évek tanítók esetében legalább 21, tanítónők esetében legalább 20 éves koruk után történt alkalmazásuktól fogva számítottak. Tehát a nyugdíjintézetbe való felvétel ezekkel az életkorokkal történhetett meg.

A beszámítható fizetés összegének megállapításához figyelembe vették a készpénzben kapott fizetést, a személyi pótlékot, a korpótlékot, valamint a készpénzfizetést kiegészítő földilletmény jövedelmének, terménybeli járandóságoknak és egyéb juttatásoknak tíz évi átlag szerint számított jövedelmét.

A nyugellátások fedezésére szolgáló pénzügyi alap javára rendszeres összeget kellett befizetnie az iskolafenntartónak és a tankötelesek szüleinek. A nyugdíjintézetbe felvett tanítónak nem csak rendszeres, hanem alkalmi összeget is kellett fizetnie.

Az iskolafenntartó minden tanítói állás után évi 12 forintot, a korona pénznem bevezetése után 24 koronát, volt köteles fizetni. A tanítónkénti összeget attól függetlenül be kellett fizetnie, hogy az állás tanítóval vagy segédtanítóval van betöltve, a tanító ideiglenes, vagy rendes minőségben áll alkalmazásban, sőt még akkor is, ha az állás esetleg nem volt betöltve.

A tankötelesek után a szülők által évenként fizetendő volt 15 krajcár, a korona pénznem bevezetése után 30 fillér. Pontosabban, ezt a hozzájárulási díjat elsősorban a szülőktől kellett beszedni, de az iskolafenntartó megválthatta. E kérdéskörrel a következő (a tanítókkal szemben támasztott igényeket bemutató) fejezetben foglalkozunk részletesen. Itt csak annyit említünk meg, hogy a tanyai iskolák községi kezelés alatti időszakában a 30 filléres hozzájárulást a szülőktől hajtották be annak ellenére, hogy mind az iskolaszék, mind a külterületi tanítótestület az iskolafenntartó általi befizetést javasolta. 1898-ban a külterületi tanítótestület az iskolaszék felhívására az orsz. tanítói nyugdíjalapba fizetendő 15 krajcáros járulékokra nézve azt a véleményes jelentést tette, hogy azokat a törvényhatóság, mint iskolafenntartó, kerek összegben váltsa meg, miként az előbbi iskolafenntartók is megváltották. Ezen járulékoknak a tanítók általi beszedése (mint azt az országszerte felmerült esetek igazolják) sok kellemetlenséggel jár, és a Minisztérium maga is legcélszerűbbnek találja a 15 krajcárok beszedése helyett egy bizonyos átlagos összeg fizetését. Az iskolaszék, mivel már előbb maga is hasonló nézeten volt, a tanítótestület véleményét elfogadta s a közigazgatási bizottsághoz ilyen értelemben tett jelentést.

A tanítók által rendszeresen fizetendő volt évi fizetésüknek 2 %-a, de legalább 6 forint. Ez utóbbi abban az esetben, amennyiben a nyugdíjba beszámítható fizetés az évi 300 forintot nem érte volna el. A tanító köteles volt a nyugdíjintézetbe való felvételekor a részére megállapított nyugdíj 5 %-át befizetni. A tanítónak egyszer s mindenkorra eső díjat kellett fizetnie a nyugdíjalap javára, ha a nyugdíjba beszámítható jövedelme emelkedett, éspedig a különbözet 50 %-át tartozott befizetni. Itt a nyugdíjalap régies értelemben értendő: a nyugdíjintézet, illetve annak a nyugellátások fedezésére szolgáló pénzügyi alapja.

A nyugdíjtörvény e néhány rendelkezése alapján már részben átlátható a községi tanyai tanítók nyugdíjügyeivel kapcsolatos adathalmaz. Iratanyag egyelőre csak a tanyai iskolák községi kezelés alá vétele utáni időszaktól, azaz 1897 őszétől áll rendelkezésre a tanítói nyugdíjrendszer bemutatásához.

Az iskolafenntartó által fizetendő összegek pénzügyi rendezése 1898 őszén történt meg és a nyugdíjjárulékok befizetésének pontos teljesítése is ettől kezdve valósult meg. A városi tanács 1898 őszén utalványozta ki az iskolaszéki gondnoknak a város külterületén létesített 23 községi tanítói állás után 1897. szeptember 1-től 1898. december 31-ig esedékes 368 forint tanítói nyugdíj hozzájárulást. Egyszerű számítással ellenőrizhető, hogy ez valóban 23-szor 4 forint, azaz a 23 tanítói állás után 1897. szeptember-december hónapokra fizetendő összeg, meg 23-szor 12 forint, azaz a 23 tanítói állás után 1898-ra fizetendő összeg. A tanács felhívta az iskolaszéket, hogy jövőben a nyugdíjtörvény által előírt nyugdíjintézet javára fizetendő díjakat szavatosság mellett minden polgári év első két hónapjában a kir. adóhivatal pénztárában (a törvény által megjelölt bírság terhe alatt) befizetni szíveskedjék. Egyszersmind intézkedjen, hogy a tanítók közvetlen terhét képező nyugdíjjárulékok, azoknak állomásaikkal egybekötött javadalmukból, esetről esetre levonassanak. Felhívta a városi tanács továbbá az iskolaszéket, tegyen jelentést arról, hogy az 1897. szeptember 1-je óta alkalmazott tanítók a közvetlen terheiket képező nyugdíjjárulékaikat pontosan befizették-e, illetve azok javadalmaiból le lett-e vonva. Amennyiben volnának hátralékok, azok biztosítása iránt intézkedjen. – A tanácsi felszólításnak az iskolaszék eleget tett, az szükséges összeget az adóhivatalnál befizette. Megbízta az iskolaszéki jegyzőt, hogy a helybeli kir. adóhivatalt a tanítók után az iskolaszék által fizetendő nyugdíjjárulékok befizetésénél szükséges egy-egy könyv kiállítására kérje fel. Egyúttal értesítette a külterületi tanítótestületet a nyugdíjjárulékokkal kapcsolatos rendeletek betartására.

Azt nem tudni, hogy miért késlekedett a város egy teljes évig a nyugdíjjárulékok befizetésével, de a gyors és teljes körű intézkedés oka kiderül az iskolaszék irataiból. Ugyanis a városi tanács nem várta meg a községi iskolaszék visszajelzését a nyugdíjjárulékok hátralékának kiegyenlítéséről, megsürgette a befizetéseket. Sürgető határozatában hivatkozott arra, hogy felsőbb hatóság átiratára hozta meg a befizetendő pénzek kiutalványozásáról szóló végzéseit. Emlékeztette az iskolaszéket, hogy a szegedi kir. pénzügyigazgatóságnak a községi tanítók nyugdíjhátralékáról készített kimutatása szerinti összeget kiutalványozta, azt az iskolaszék haladéktalanul fizesse be. – Az iskolaszék ekkorra már befizette a hátralékokat, de figyelmeztette az iskolaszéki gondnokot, hogy a külterületi tanítók után az orsz. tanítói nyugdíj- és gyámintézetet illető járulékokat a polgári év első két hónapjában pontosan fizesse be, a tanítóktól pedig az általuk fizetni köteles évi járulékokat már ezt megelőzően fogja le. Egyúttal ismételten értesíteni rendelte a külterületi tanítókat a nyugdíjjárulékokkal kapcsolatos rendeletek betartására.

A községi iskolaszék 1900-as számadása szerint a tanítói nyugdíjalapra 25 külterületi tanítói állomás után fejenként 24 koronával 600 koronát fizetett be. Ugyanezen év májusában történt számvevői rendezés alapján a városi tanács értesítette a községi iskolaszéket, hogy a külterületi tanítók után az orsz. tanítói nyugdíj- és gyámalap javára fizetendő járulékokra vonatkozólag az ügyet teljesen rendezni kívánja. Az iskolaszék f. évi december 15-ig jelentse be, milyen összegek lesznek ezen a címen a kir. adóhivatalnál fizetendők, hogy a városi tanács a befizetéseket (a miniszter azon rendelkezését, mely szerint ezek a járulékok az év február hava végéig befizetésre kerüljenek) pontosan betartsa, mivel késedelmi kamat fizetését a városi szabályok meg nem engedik. Mindezt valószínűleg azért hangsúlyozta a városi tanács, mert ebben az évben is március 16-án és 10 fillér késedelmi kamattal került befizetésre a 25 külterületi iskolai tanítói állás után fizetendő 600 korona. A befizetést igazoló nyugdíjkönyvet pedig március 24-én adták át a városi jegyzőségnek.

A későbbiekben rendben megtörténtek a nyugdíjjárulékok befizetései. Erre enged következtetni az, hogy az iskolaszéki iratokban nem fordul elő a nyugdíjjárulékok befizetésére utasító ügyirat. 1902-ben az iskolaszék első ülésére megküldte értesítését a városi tanács, hogy a községégi külterületi tanítók fizetéséből levont nyugdíjjárulékok ügyében még az 1901. év végén intézkedett.

A tanítók nyugdíjintézetbe történt felvételéhez adunk ezek után néhány adalékot. A nyugdíj intézetbe a vallás- és közoktatásügyi miniszter vette fel a tanítókat. A felvétel tényéről az érintett tanítót a királyi tanfelügyelőség értesítette a községi iskolaszék útján. Egyúttal értesítést kapott a helybeli adóhivatal a kivetett nyugdíjjárulékok beszedéséről.

1898 végén például arról értesítette a tanfelügyelőség a községi iskolaszéket, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter Petreczky Viktort felvette az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézetbe. Nyugdíjigénye 400 forint, a tanítóra kivetett járulék 30 forint 67 krajcár, melynek 7 hónap alatti beszedésére a helybeli kir. adóhivatal értesítve lett. Az iskolaszék az értesítést a négy darab okmánnyal együtt Petreczky Viktor tanítónak miheztartás végett kiadatni határozta.

Rövid számolással megállapítható, hogy 1897. szeptember 1-től lett felvéve a nyugdíjintézetbe. A kivetett nyugdíjjárulék nagyságából látható, hogy több mint egy évre kirótt járulékról van szó, már csak azt kell észrevenni, hogy a kirótt járulék 30,666... forint kerekített értéke. Így tehát járulék egyrészt a 400 forint 5 %-a, azaz 20 forint, mint a nyugdíjintézetbe való felvételkor fizetendő díj, másrészt a 400 forint 2 %-a, azaz 8 forint, mint tanító által rendszeresen fizetendő évi díj 1898-ra, harmadrészt 1897 néhány hónapjára eső 2 %-os díj, azaz nyolc tizenketted szorozva a keresett hónapok számával, és amelynek értéke az előző kettő alapján 2,666... forint. 1897-re tehát 4 hónapra eső díjat írtak elő, vagyis szeptember 1-gyel került a nyugdíjintézetbe felvételre.

Szintén a tanfelügyelőség küldött értesítést, ha egy tanító nyugdíjintézetbe való felvétele esedékessé vált. 1901-ben például arra hívta fel az iskolaszéket, hogy Török Péter és Orovecz János községi tanítók okmányait nyugdíjügyben követelje be, s általa hitelesített bélyegtelen másolatát a tanfelügyelőséghez terjessze be.

Orovecz János nyugdíjügye már rendezve volt, de az iskolaszék Török Pétert felszólította, hogy okmányait a községi iskolaszékhez az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe felvétele végett haladéktalanul adja be, az iskolaszéki jegyzőt pedig megbízta, hogy az általa hitelesített s bélyegtelen másolatokat a tanfelügyelőséghez azonnal terjessze be.

Nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mely iratokat kellett csatolni a nyugdíjigény rendezéséhez. Sejthetőleg a benyújtott okmányok között volt a tanító oklevele és díjlevele. Fentebb láttuk, hogy Petreczky Viktor részére négy okmányt, Petreczky Jenő nyugdíjintézetbe való felvételekor viszont 8 darab okmányt küldött vissza a tanfelügyelőség. Petreczky Jenőt 1900. május 1-jétől vette fel a vallás- és közoktatásügyi miniszter az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe 880 korona nyugdíjigénnyel. Az iskolaszék következő üléséig a tanító az okmányait elismervény mellett már át is vette.

A tanfelügyelői átiratot 1902 nyaráig eredetiben adták ki a tanítóknak, azután csak másolatban. Pista Zsigmond tanítónak az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe való felvételéről és a fizetendő járulékok ügyében küldött tanfelügyelői átirat tartalmát nem is jegyzőkönyvezte az iskolaszék, egyszerűen végzést hozott, hogy az átirat eredetiben Pista Zsigmond tanítónak miheztartás végett kiadatni határoztatik.

A kir. tanfelügyelőség egy 1902. elején kelt határozatával szintén az iskolaszék útján értesítette Joó Imre községi külterületi tanítót, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ide vonatkozó rendeletével 1080 korona nyugdíjigénnyel 1901. évi január hó 1-től kezdve az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe felvételt nyert s a reá összesen 97 korona 20 fillérrel kivetett járulékoknak 10 korona havi részletekben leendő beszedésére a hódmező-vásárhelyi kir. adóhivatalt utasította. Az átiratot eredetiben kiadták Joó Imre tanítónak miheztartás végett. A nyugdíjjárulékra a fentebb már ismertetett számolási eljárással gyors ellenőrzést végezhetünk: az éves 2 %-os díj 21 korona 60 fillér, amely az 1901. és 1902. évre 43 korona 20 fillér, a nyugdíjintézetbe felvételkor fizetendő 5 %-os díj 54 korona, mindösszesen 97,20.

A kir. tanfelügyelőség 1902 nyarán értesítette az iskolaszéket, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter Tóth Ilona helybeli külterületi községi tanítónőt 880 korona nyugdíjigénnyel 1901. július 1-től az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe felvette, és a reá összesen 70 korona 40 fillérrel kivetet járulékok 8 koronás havi részletekben leendő beszedésére a hódmezővásárhelyi adóhivatal utasíttatott. Az iskolaszék végzése szerint: tudomásul szolgál s hasonló célból s miheztartás végett Tóth Ilona tanítónővel másolatban közöltetni határoztatik. A fizetési kötelezettsége ugyanaz volt, mint amit már eddig láttunk, de a felvétel időpontjához igazodva: 1901-ben fél évre 2 %-os hozzájárulás 8,80 és 1902-ben 17,60 korona teljes évi 2 %-os hozzájárulás, összesen 26,40 korona, amihez hozzáadódik a nyugdíjintézetbe felvételkor fizetendő 5 %-os díj, azaz 44 korona, összesen 70,40.

Látható, hogy az utóbbi nyugdíjjogosultságok rendre 80 koronával magasabbak, mint az illető tanító készpénz fizetése. A beszámított jövedelem a korrekt meghatározása további kutatás feladata. A tanítók díjleveléről szóló fejezetben láttuk, hogy 1899-ben állapította meg a városi hatóság a tanítók illetményeinek egyenértékét, és éppen a külterületi tanítók nyugdíjjogosultságának az országos tanítói nyugdíj és gyámintézetnél kellőképen való biztosíthatása végett. A tanítók lakásainak egyenértékét 80 forintban (160 koronában), tüzelőanyagaik egyenértékét 40 forintban (80 koronában) és 1/4 hold kertilletményeik egyenértékét 15 forintban (30 koronában) állapította meg. Ezzel szemben a nyugdíjtörvény rendelkezése szerint a nyugdíjalapba beszámítható volt a készpénzben kapott fizetés, a személyi pótlék, a korpótlék, valamint a készpénzfizetést kiegészítő földilletmény jövedelmének, terménybeli járandóságoknak és egyéb juttatásoknak tíz évi átlag szerint számított jövedelme. Ellenben természetbeni lakás, lakbér, a rendszeresített jövedelem kiegészítését nem képező adomány, helyi vagy drágasági pótlék, iskola fűtésére szolgáló járandóság, irodai átalány, segéd tartására szolgáló javadalom nem volt figyelembe vehető a nyugdíjalaphoz. Itt a nyugdíjalap mai értelemben értendő: a nyugdíj megállapításához alapul veendő összeg.

A nyugdíjalap módosulásáról is a tanfelügyelőség értesítette a tanítót, szintén a községi iskolaszéken keresztül. 1902 elején tudatta, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletével Mészáros János községi külterületi tanító nyugdíjjogosultsága 1180 koronára, Nagy István községi külterületi tanító nyugdíjjogosultsága 1160 koronáról 1280 koronára emelkedett fel s nevezett tanítók a nyugdíjjárulékok befizetésére utasíttattak. – Az átiratokat Nagy István és Mészáros János községi tanítóknak miheztartás végett eredetiben kiadatni rendelte az iskolaszék.

Az emelkedett jövedelem s az abból adódó kedvezőbb nyugdíjösszeg alapján történt rendelkezésre láthatunk egy részletes példát 1901-ből. Erdei János tanító részére a vallás- és közoktatásügyi miniszter utasítására az I. ötödéves korpótlék fejében utalványozott 100 korona után utasították a hódmezővásárhelyi kir. adóhivatalt, hogy az egyszer s mindenkorra eső 50 %-os díj fejében 50 koronát és 1900. július 1-től 1901. év végéig terjedő időre eső évi díj fejében 3 koronát, vagyis összesen 53 koronát írjon elő és 8 koronás havi részletekben szedje be. Egyúttal utasították az adóhivatal, hogy miután nevezett tanító nyugdíjigénye 1280 koronára emelkedett, tőle évenként 25 korona 60 fillért szedjen be. Látható, hogy az előző és az új nyugdíjalap között lévő különbözet 50 %-ának befizetése mellett, elrendelték megemelkedett fizetés utáni rendes 2 %-os hozzájárulás befizetését is, amely a fél évre esedékes 1 korona, plusz a teljes évi 2 korona összege. Gyors számítással ellenőrizhető, hogy az 1902-től kezdve fizetendő 25 korona 60 fillér valóban az 1280 korona 2 %-a.

Végül két adalékot mutatunk be, amely a nyugdíjalap módosítása iránt benyújtott kérés tanítók részéről.

Barsy Kálmán kérte a községi iskolaszéktől, hogy mivel az orsz. tanítói nyugdíjintézetnél nyugdíjjogosultságának ügyét rendeznie kell, díjlevelében pedig a részére fizetésének egy részéül használatra átadott két hold föld törzsfizetésébe felvéve nincs, (amit a hatóság 120 korona illetménnyel számít) adjon erről az iskolaszék igazolást. Az iskolaszék kiadta a gondnoknak, hogy jelentését mielőbb terjessze be, de az ügy további sorsáról nincs említés az iratokban.

A másik ügynek ismerjük a végkifejletét. A tanfelügyelőség tudomás és további eljárás végett értesítette az iskolaszéket Gera Pál kérelméről. A tanító által haszonélvezett kert jövedelme mint természetbeni lakás tartozéka nyugdíjba nem számítható be, ennélfogva nyugdíjigényének 30 koronával való felemelése iránti kérelmét a vallás- és közoktatásügyi miniszter nem vehette figyelembe. Az iskolaszék Gera Pál tanítóval közölte, kérelméhez mellékelt okmányit kiadta.

A népiskolai tanítók nyugdíjazásáról szóló 1891. évi XLIII. törvény bemutatta az orsz. tanítói nyugdíj- és gyámintézet matematikai mérlegét. A törvényhez kétoldalas melléklet tartozik, amely részletesen és közérthetően táblázatba foglalja a nyugdíjintézet bevételeit és kiadásait 1891. jan. 1-én, továbbá a mérleg várható alakulását.

Maga a törvény külön paragrafusban elrendelte, hogy hatályba lépésétől számított 10 év eltelte után az orsz. tanítói nyugdíj- és gyámalap állapotát feltüntető újabb részletes matematikai mérleg készítendő.

A törvény ezen rendelkezése a hódmezővásárhelyi községi iskolaszék iratai között is megtalálható. 1901. augusztusban került az iskolaszék elé a tanfelügyelőség átirata, mellyel az országos tanítói nyugdíjtörvény revíziójához szükséges matematikai mérleg elkészítése céljából kívánt adatok bejegyzése végett a tanítók és tanítónők részére kérdőíveket küld ki kitöltésre. Az iskolaszék a kérdőíveket azzal adta ki, hogy azokat pontosan töltsék ki és a tanfelügyelőséghez mielőbb küldjék be.^[2]

A tanyai iskolák községi korszaka alatt egy tanító vonult nyugdíjba. Az 1902/903. tanév végével Gera Pál nyugdíjazását kérte. A királyi tanfelügyelő a tanító megvizsgáltatását július 6-ra tűzte ki. Az orvosi vizsgálaton az iskolaszék képviselőinek is részt kellett venni, az iskolaszék saját képviseletében az alelnököt és a gondnokot küldte ki.

Az iskolaszék szeptemberi ülésén az elnök bejelentette, hogy Gera Pál volt helybeli községi tanító nyugdíjaztatott. Bemutatta az ide vonatkozó tanfelügyelői átiratot, mellyel a nyugdíjazást elrendelő miniszteri rendelet másolata az összes iratokkal együtt leérkezett. Jelentette az iskolaszéki tagoknak, hogy az iratokat a nyugdíjazott tanító leánya elismervény mellett átvette. Jelentette továbbá, hogy az iskolaszéki gondnokot utasította, hogy a nyugdíjazás folytán előállott 20 koronát az adóhivatalba fizesse be. A nyugdíjtörvény rendelkezése szerint az iskolafenntartónak 10 forintot, a korona pénznem bevezetése után 20 koronát kellett fizetnie, ha az általa fenntartott iskolának egy tanítója nyugdíjba vonult.

Az adatok arra engednek következtetni, hogy Gera Pál nem teljesített szolgálatot 40 évig, annál valamivel hamarabb ment nyugdíjba. Ugyanis (mint azt a bevezetőben már láttuk) az 1891. évi nyugdíjtörvény szerint 40 év szolgálat után a nyugdíj bármikor igénybe vehető volt. Egyébként saját kívánságára a tanítói állomásáról csak akkor távozhatott rendes nyugdíjjal egy tanító, ha önhibáján kívüli testi vagy lelki elnyomorodás, betegség, vagy munkaképtelenség miatt véglegesen alkalmatlanná vált a tanítói pályára. Az a tény, hogy orvosi vizsgálatot tartottak, azt mutatja, hogy munkaképtelenségét megvizsgálták, tehát még nem szolgált 40 évet. Amennyiben elfogadjuk az 1893-as református értesítő adatait, akkor 37 évet töltött a tanítói pályán. Az értesítő szerint helyben 22 évet, összesen 27 évet tanított 1893-ig, de ezeket az számokat nem kezelhetjük korrekt adatként, ugyanis az értesítőben több egyértelműen hibás adat is van.

A nyugdíjra jogosult tanító felesége a férje halála esetén évenkénti rendes özvegyi segélyre volt jogosult. A nyugdíjtörvény az özvegyi segély folyósítását is bizonyos feltételekhez kötötte, alapfeltétel volt, hogy a férjnek legalább 10 beszámítható szolgálati évének kellett lennie és legalább egy éves házasoknak kellett lenniük. Ha ez feltétel teljesült, az elhunyt tanító felesége az özvegyi gyámpénzre élethosszig jogosult volt.

Az özvegyi segély mértékét az elhalt férj legutolsó beszámítható fizetése alapján határozták meg. Ha a férj fizetése nem haladta meg a 600 forintot, akkor a fizetés 50 %-át juttatták özvegyi segélyként, ha a fizetés 600 forintnál magasabb volt, akkor az özvegyi segély 300 forint és még a fizetés 600 forint feletti részének 20 %-a volt.

Az özvegyi segélyt a férj halála napjától számított fél év múlva folyósították, amelyből az özvegyen maradt nő nemcsak saját gyermekeit, hanem elhalt férjének előző házasságából származott gyermekeit is ellátni tartozott.

Antal Imre, belsőerzsébeti tanító 1898. február 16-án elhunyt. Szeptemberre érkezett meg az özvegyi ellátásról szóló határozat a községi iskolaszékhez. A kir. tanfelügyelő özv. Antal Imréné összes okmányait kézbesítés és további eljárás végett azzal küldte meg, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium folyó évi július 20-án kelt rendeletével nevezett özvegy részére f. évi aug. 17-től kezdődőleg évi 314 forint 60 krajcár segélypénzt engedélyezett. Az iskolaszék a kir. tanfelügyelőség átiratát másolatban s az okmányokat özv. Antal Imrénének elküldte.

A népiskolai törvény értelmében, mint azt már a korábban említettük, az elhunyt tanító illetményeire fél évig jogosult volt az özvegye. Tehát nem maradt jövedelem nélkül az özvegy addig, amíg a nyugdíjtörvény szerinti özvegyi járadékot folyósítani kezdték. Sőt, a városi tanács úgy határozott, hogy a belsőerzsébeti iskola kertjében levő ültetvények özv. Antal Imréné által a f. évi október hó 1-jével tekintendők a város részére átadottnak.

A városi tanács intézkedett az iskolafenntartóra vonatkozó pénzügyek rendezéséről egy tanító elhalálozása estén. Ugyancsak 1898-ban hozott egy végzést, mellyel felhívta az iskolaszéket, hogy özv. Szőke Béláné részére megállapított 142 forint 62 krajcár kiutalványozása előtt tegyen jelentést arról, hogy Szőke Béla tanyai volt tanító 1897. évi szept. 1-től fogva mely időkre és mily összeget vett ki az iskolaszék pénztárából.

Egy tanító elhalálozása esetén az iskolafenntartónak befizetési kötelezettsége volt az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézet felé. Minden iskolafenntartó (legyen az egyházi, községi, érdekeltségi vagy magán iskola) 10 forintot volt köteles fizetni, ha az általa fenntartott iskolának egy tanítója szolgálat közben meghal s gyámolítandó özvegyet vagy árvát hagy maga után. A nyugdíjtörvény ezen rendelkezésének a város eleget is tett, például 1898-ban (az iskolafenntartó által fizetendő összegek pénzügyi rendezésekor) a tanítói nyugdíjak ügyei között felsorolták, hogy a városi tanács néhai Antal Imre és néhai Szőke Béla után a tíz-tíz forintot kiutalványozta a befizetéshez.

Az iskola közvetlen felügyeletét gyakorló iskolaszékhez kellett benyújtani a halál esetből szükségessé vált kérvényeket. Az iskolaszék útján kellett folyamodni a segély és gyámpénzek folyósításáért a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz.

Barsy Kálmán, szőrháti tanító (ki 1901. március 21-én hunyt el) halála után az iskolaszék részletesen foglalkozott a benyújtott kérvényekkel. Az iskolaszéki ülésen bemutatták Barsy Ferenc, mint az elhalt tanító két kiskorú gyermeke gyámjának sürgős jelentését, melyben temetési költségül a mellékelt számlákon kitüntetett 256 korona 18 fillér kiutalását s az április hó 1-jétől számítandó félévi fizetését és lakpénzét az árvatárba helyezés végett kiadatni kérte.

Az iskolaszék felkérte a városi tanácsot, hogy a népoktatásról szóló 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 140. §-a értelmében néhai Barsy Kálmán, volt községi tanítónak legutóbb kiállított díjlevelében biztosított évi jövedelmének fele részét a f. évi április 1-jétől utalványozza ki, és egyharmad-egyharmad részben a két kiskorú gyermekei részére az árvatárba kezelés végett utalja be, egyharmad részét pedig nagykorú leányának fizesse ki.

Azonban a kérelem temetési költség utalványozására vonatkozó részét az iskolaszék nem vehette figyelembe, mivel Barsy Kálmán tagja volt az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézetnek. A nyugdíjtörvény értelmében évi fizetésének 3 havi része van részére temetési költségül biztosítva, melyért a törvényes örökösök kötelesek az iskolaszék útján a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterhez folyamodni.

A községi iskolaszék nemes gesztusa tükröződik Barsy Kálmán örököseinek másik kérvényének elintézéséből. Az elhunyt tanító örökösei kérték, hogy édesapjuk által az újonnan épített szőrháti iskolánál a múlt ősszel nagy költséggel és fáradtsággal berendezett kert nemesített gyümölcsfáit váltsa meg tőlük a város 50 korona árban.

Az iskolaszék nagyon méltányosnak találta a kérelmet, ennélfogva a kérelmet pártolólag beterjesztette a városi tanácshoz. Indoklása szerint az iskolaszéknek tudomása volt arról, mily nagy fáradtsággal és költséggel lehetett az új helyen épült iskolánál kertet létesíteni s mily sok költséget igényelt az ott elültetett sok nemes gyümölcsfa beszerzése.