Sufficit Vitis ipsa… – Elég maga a szőlő, ha a szemed szorgalmasan szemléli, hogy intést adjon neked a természetről. Hiszen emlékszel, hogy az Úr szőlőnek nevezi magát és minket szőlővesszőnek. Termékenységre ösztönözvén, haszontalanságunk miatt el ne ítéltessünk, és tűzre ne vettessünk. Az emberi lelkeket ugyanis szőlőskertnek mondja, amelyeket kerítéssel vett körül, megadta nekik a parancsnok bástyáját és az angyalok védelmét. Mint felállítván az egyházban előbb apostolokat, aztán prófétákat és doktorokat. És a régiek példái szerint, lelkünket magasra emelve, nem engedte, hogy a földön heverjen és méltó legyen az összegázolásra. Akarja, hogy mintegy szőlőágakkal lévén körülvéve, a szeretet öleléseivel karoljuk át rokonainkat és nagy lendülettel mindig felfelé törvén, érjük el a legfelsőbb csúcsokat. Azonfelül azt kívánja tőlünk, hogy tűrjük el, amikor elásnak: elásódik a lélek, amikor leteszi a világ gondjait, amelyek teherként nehezednek a szívünkre. Azért, mikor az ember ledobja magáról a testi szeretetet és a pénz szerelmét, vagy a nyomorult dicsőség utáni vágyat megveti, akkor mintegy elásatik.