⁸⁰⁴ A lakodalmi énekek már első olvasásra is feltűnően különböznek egymástól, ami elsősorban az alkalom, a lakodalom összetett jellegéből következik. A lakodalom reprezentatív jellegű népszokásunk, a folklór szempontjából valóságos gyűjtőmedence: különféle társadalmi és mitikus-vallásos szertartások összefüggő rendszere. Egy-egy mozzanatában zene, ének, tánc és játék együttesen jelentkezik, egészében véve pedig a legfőbb dalolási alkalom, ahol a hangulat és az érzelmek egész skálája kibontakozik a szomorú menyasszonysiratótól a féktelen, sokszor szabadszájú mulatónótáig. A lakodalomban úgyszólván mindenféle dal elhangozhat, de a szűkebb értelemben vett lakodalmi ének legalább tartalmi vonatkozásban van e szokással, sőt egy része szertartásos jellegű. Mi elsősorban ez utóbbiakból válogattunk, egyúttal tehát a régiesebb jellegűek közül.

A lakodalmi dalkincs történelmi tekintetben meglehetősen rétegezett: megőrizte a középkori virágok vetélkedését, a XVI-XVIII. századi kéziratos énekköltészet legény- és leányválogató, asszonybecsmérlő és oktató énekeit, továbbá a pártabúcsúztatót és a menyasszony énekét. De ezeken kívül „idegen testként” megőrződhettek jobbágykori szociális panaszdalok, történelmi (Kádár István) és bujdosóénekek, egyházi népénekek, siratók, balladák és hasonlók. Ugyanakkor itt nyomul be leghamarabb az új is: magyarnóták, opera- és operettrészletek és városi műdalok kapnak helyet.

Nemcsak történelmileg, hanem funkcionálisan is összetett a kép: a szertartásos dalokat a lakodalom szokásrendjének megfelelően énekelték, újabban viszont az egész szokáskomplexum egyszerűsödött, részei felcserélődtek és áttevődtek, ennek megfelelően a dalok is kimozdultak helyükről, egy részük el is vesztette alkalmi jellegét. Így tehát mind nagyobb helyet kapnak az alkalomhoz nem fűződő énekek; különösen az ünnepség fénypontját jelentő lakodalmi vacsora közben énekelnek sokféle dalt, mint amilyen pl. a bordal, mulatónóta, köszöntő, oktató és szórakoztató jellegű ének stb. Ezek egy részét el is játsszák, megjelenítik, ilyenek pl. a házasságról szóló moralizáló, biblikus énekek. Megfelelő tréfás jelenetek kíséretében adják elő a különféle paródiákat és travesztiákat is.

Válogatásunk elsőrendűen a szertartásos jellegű vagy az ehhez tartalmilag kapcsolódó lakodalmi énekekre szorítkozik; többségüket csak lakodalom alkalmával adják elő. Még ez a repertoár is kontaminálódott olyan nem lakodalmi énekekkel, melyek e szokással kapcsolatba hozhatók (párosító, szerelmi dal, bordal, táncdal, csúfoló, illetve sirató és bujdosóénekek, valamint ballada).

Szövegeinket lehetőség szerint a lakodalom menetének megfelelően csoportosítottuk (a pártabúcsúztató, a menyasszony éneke stb. más-más változatban több alkalommal is elhangozhatott); a dalok többsége a menyasszony sorsával foglalkozik: leány- és asszonyélet, a menyasszony öltöztetése (koszorúkötés, pártabúcsúzó), esküvő (a menyasszony búcsúja, menyasszonysirató); ágyvitel, menyasszonyfektetés; pártabúcsúzó, leány és asszonyélet, asszonyoknak szóló tanácsok, újasszony-porkolás; vendégküldő búcsúének. (A vőfélyversekben ennél több személy szerepel, nemcsak a menyasszony!)

A lakodalmi énekek országszerte elterjedtek; a Magyar Népzene Tára két vaskos kötetben tette közzé színe-javát. A területi eloszlás azonban tanulságos: a szertartásos, régies jellegű énekek inkább északon, keleten, kisebb részben a Dunántúlon terjedtek el, az Alföldön jóval kevésbé; épp fordított tehát a helyzet, mint a vőfélyversek esetében. Ez semmiképp sem lehet véletlen, számolhatunk a vőfély szerepének fokozódó jelentőségével!)