¹¹¹⁴ A táncszó nem egészen pontos fogalom, egyes helyi elnevezések (pl. tánckurjantás, táncréjja, csujogatás stb.) is jobbak, de ettől függetlenül, valamennyi kijelöli e műfaj pontos helyét és szerepét. A táncszó a többinél is kifejezettebben alkalmi jellegű: a táncra buzdításnak és a jókedvnek legelemibb, egyben leggyakoribb formája. Máskor nem is élnek vele, csak tánc közben; de ugyanilyen szoros a tánchoz való szövegi kapcsolódás is.

Legközelebbi rokona, a lakodalmi kurjantás már nem mindig tánc közben hangzik el, de mindig emelkedett hangulatban; ennek is szoros a szövegi kapcsolódása. (E két alcsoportot nem mindig lehet szétválasztani.)

Már a táncszók is felbukkannak XVI-XVII századi kéziratos énekeskönyvekben; egy részük a dalokba van ágyazva, más részük önállóan fordul elő, de terjedelmük néhány sornyi csupán. A mai táncszó is rövid, dalszerű, esetleg dallamát vesztett rigmus; a tánc ütemére kurjongatják. Nagyobb részük alkalmi rögtönzés, de találunk köztük a táncdalokkal egyező szövegeket, továbbá szerelmi dalokból, csúfoló, tréfás és gúnydalokból kiszakított sorokat is.

A táncszó egyértelműen vidám műfaj: tréfás és gúnyos, sokszor féktelen szabadszájúság jellemzi; olyat is megfogalmaz, amiért máskor tartós harag lenne, esetleg vér folyna.

Tartalmi csoportjai a táncdalokéira emlékeztetnek: felkérés, meghívás; csók, ölelés, leányok ugratása; a fiatalok, öregek, szegények, gazdagok, papok stb. tánca; legények biztatása, táncra biztató; a test és a ruha a táncban; tréfás átkok; ivás és tánc; lakodalom, házasság; tánczene, a tánc helye és időpontja; vége a táncnak; búcsú.

A táncszó is országos jelenség, nagyjából ott gyűjtötték, ahol a táncdalokat, tehát az északi peremvidék itt is szegényesen van képviselve.