¹⁷ A ráolvasások, másként bájoló imádságok ősrégi eredetű varázsigék; a mágikus célzatú költészet önálló műfaját alkotják. Használatukra valamely babonás eljárás (szenes víz készítése, kézrátétel stb.) keretén belül került sor, elsősorban gyógyítás, esetleg elhárítás vagy rontás esetén; a szövegeket mindig pontosan kellett idézni, mint az ünnepi dalokét is. E varázsigék nem közismertek, sőt éppen titkosak: korábban azt képzelték róluk, hogy aki ilyet tud, annak természetfölötti hatalma van; ha viszont szövegét közkinccsé teszi, megszűnik annak érvényessége is. Épp ezért is nagyon nehéz volt ilyeneket gyűjteni, kevés ráolvasásunk van; újabban láttak hozzá tüzetesebb felkutatásukhoz, a szorgos munka eredményeképpen hamarosan monográfia készül.

A ráolvasások nagyobb része próza vagy ritmikus próza, kevés az igazi vers közöttük. Mindig konkrét betegség (szemölcs, szemárpa, hideglelés, kelés, nyilallás, rándulás vagy igézés stb.) vagy más természetű baj (élősdiek, szárazság stb.) ellen szólnak. Egy részről a természettől való függés, a hamis tudat jellemző példái, más részről hallatlan optimizmus megnyilvánulásai: vakon bíznak a kimondott szó erejében!

Némely szöveg epikus bevezetővel kezdődik, a szereplők biblikus alakok, megszemélyesített betegségek, megnevezett betegek stb. A ráimádkozó vagy maga lép föl első személyben vagy pedig a bibliai szenteket kéri segítségül. A betegséget általában elküldik, visszaküldik, elviszik vagy megfenyegetik stb. Olykor fölsorolják a betegség tüneteit, de visszafelé, hogy hatalma is elfogyjon. A beteget vagy általában a beteg testet egészséges működésre szólítják föl, esetleg épp egy bibliai történet példájával, s nyomatékul imádságot is mondhatnak. A szereplők és a színhely sokszor mágikus jellegű, nemegyszer értelmük elhomályosult, nehéz a magyarázatuk.

Közölt szövegeink területi eloszlása egyenetlen: Dél-Dunántúl és Dél-Alföld van nagyobb számmal képviselve.