³⁸ A keserves nem mondható alkalmi műfajnak, hacsak az énekesek bánatos lelkiállapotát nem tekintjük alkalomnak. Epikus vonása is kevés, bár épp az epikusabb jellegű bújdosó- és rabénekek „oldalági” leszármazottja, valamint a vándordalok, halottsiratók, panaszdalok és bánatos szerelmi dalok távoli rokona. Szubjektív és lírai jellegű műfaj.

A keserves valaha az egész magyar nyelvterületen általános volt, utóbb már csak a székelyek és a moldvai csángók őrizték meg, s itt minden nehéz életű embernek megvolt a saját sorsához illő szövege: abban a formában csak ő énekelte, erről rá is lehetett ismerni. A keserves hagyományos műfaj, de variációkban más műfajokhoz képest valamivel gazdagabb.

A keserves régi stílusú népdal: parlando dallamú, recitatív előadásmódú, a többség 6, 8, 10, 12 szótagos. Azonos dallamra versszakok tucatjait énekelhetik, a szakaszok kötetlen sorrendben követik egymást, mint a lírai dalokban általában.

E dalok költői képekben fejezik ki az irigység, az anyai, hitvestársi szeretetlenség, a magány, árvaság, öregség, a távollét, bujdosás, idegenség stb. miatti bánatot; sőt a bukovinai székelyek szociális panaszai is keservesek formájában hangzanak fel. Tanulságos e dalcsoport frazeológiája, a gyakoribb kifejezések szinte árasztják a bút, keservet, bánatot: bú, bánat, titkos bánat, bánattal teli pohár, bú-ebéd, bú-vacsora, panasz, nyomorúság, árvaság, szomorúság, átok, bolyongás, bujdosás, jajszó, sírás, könny, gyász, temető és halál a leggyakoribb; a természet is együtt szomorkodik az emberrel e dalokban: az eső esik, a fűszál hervad, a falevél pedig lehull a fáról. Olykor mértéktelen túlzással is találkozunk.

Mindezek a vonások e műfajt jól körülhatárolttá teszik, egyben jelzik a népi líra fejlődésének lehetőségeit és határait.