³⁷⁷ Az eddig bemutatott daltípusok között akadt ugyan félnépi, irodalmi eredetű is, de a népköltészethez való szerves tartozásuk aligha lehetett vitás. Egészen más a helyzet a történeti énekeket, általában pedig a nép történeti tudatát illetőleg. A nép mégoly széleskörű, olykor évezredekre visszanyúló, nagy emlékezete sem képes három-négy nemzedéknél hosszabb időn át személyek nevét, az események egymásutánját megjegyezni, különösen, ha nem is volt része ezekben. Így a történelmi név, a színhely, sőt maga az esemény is cserélődik, áttevődik és időszerű megfogalmazásban marad fenn. A népköltészet tehát nem valamiféle eseménytörténet okmánytára vagy kibányászható történeti forrás, hanem elsősorban a nép korabeli történelmi tudatának, történelem- és társadalomszemléletének hű tükre. Nem adatszerűségében, hanem eszmeiségében igaz és hiteles; amilyen meglepően kevés az adatszerűség, olyan jó érzékkel választja ki viszont a fontosabb fordulópontokat (tatár, török, kuruc és 48-as szabadságharc) és saját hőseit (Mátyás, Rákóczi, Kossuth stb.).

A történeti és vitézi énekek nagyobb része nem népi, hanem irodalmi, félnépi eredetű és több-kevesebb mértékben folklorizálódott. A népköltészetbe való bekerülés, a szóhagyományban való fennmaradás esetenként jelentős változásokat, sőt idő múltán szövegromlást eredményezett, megnehezítve az eredetkutatás és értelmezés munkáját.

A magyar irodalomban a középkor végétől a XIX. századig tartott a történelmi kisepika korszaka, némely ciklusait (török hódoltsági, kuruckori énekek) népünk sokáig megőrizte és ápolta. Vannak iskolás, újkori eredetű szövegek is (pl. II. Lajos haláláról, Thaly Kálmán kuruc versei stb.), ezek sokkal inkább népünk élénk történelmi érdeklődésére, mint a szóhagyomány szívósságára, történelmi jellegére vallanak. Ettől függetlenül, szép számmal vannak történeti vonatkozású népdalok is (törökkori altatóballada, betyárdal, kuruckori bujdosó- és vitézi énekek, katonakesergők, a legrégiesebb katonadalok stb.).

E dalciklusban már csak a téma jellegéből következően is számos vitatott vagy ismeretlen eredetű szöveg és töredék van (tatárokról, Mátyás királlyá választásáról, kuruckori és újabb történeti énekek), amelyek egyelőre ismeretlen módon és időben kerültek bele a népköltészetbe.

A történeti énekek gyűjtése kétszeresen is nehéz: a mégoly kiváló énekesek sem mindig tudtak ilyen alkotásokat; ehhez különleges érdeklődés, jó memória kellett. A gyűjtési tapasztalatok arra vallanak, hogy e műfaj a katonáskodó, politizáló férfiak kedvence, de még ők is inkább prózai mondákat, mint kötött formájú énekeket ismernek többet.

A történeti énekek tartalom alapján különíthetők el más műfajoktól, de még így is megvan az átfedés a bujdosó- és rabénekekkel, régi stílusú katonadalokkal, sőt a történelmi balladákkal is. (A 48-as költészet tulajdonképpen ide tartoznék, de gazdagsága, eszmei tudatossága és elhatároltsága egyaránt önálló bemutatást kíván!) A bennük említett történelmi személyek vagy események alapján csoportosíthatók legkönnyebben, ez azonban nem azonos életkorukkal.

A történeti és vitézi énekek gyűjtése – amíg éltek a szóhagyományban – nagyon felületes és esetleges volt, érdemes munkát szinte csak Kálmány Lajos végzett, az ő érdeme, hogy a Dél-Alföldről viszonylag sok ilyen éneket ismerünk. A történelmi tudatát tekintve fejlett Erdély, Kelet-Magyarország és Tiszántúl hagyományai is viszonylag gazdagok; nagyon gyér nyomok vannak viszont a Dunántúlon és a nyelvterület északi szélén.