⁸⁹⁶ A betyárság mint társadalmi jelenség a bomló feudalizmus terméke: kisajátított jobbágyok, katonaságtól szökött, megtévedt és üldözött legények kényszerültek e törvényen kívüli életre. Dalok és balladák szólnak életükről, tetteikről, rabságukról vagy kivégzésükről. Bár a korábbi századok lator- és tolvajénekei bizonyos mértékig előzményeknek tekinthetők, e dal- és balladatermés lényegében XIX. századi.

A kisebb-nagyobb csoportokban kóborló és a maguk módján igazságot tevő betyárokat népünk idealizálta és heroizálta: szociális igazságtevők és szabadsághősök; arcképükből előtűnik a korabeli parasztideál. Leplezetlen rokonszenvvel énekelnek sorsukról, sokszor éppen első személyben, de az ilyen dalok és balladák nem a betyárok saját alkotásai, mint némely kutatók vélték, hanem ízig-vérig népi alkotások. Igaz, erős ponyvahatással is számolhatunk, de ez a betyárköltészet népi jellegét nem érinti.

A betyárköltészet fő műfaja a ballada, nem a dal; a kettő között azonban nagyon nehéz választóvonalat húzni, mert a balladák lírai, a dalok egy része pedig epikus vonásokat is tartalmaz, mint például azok a dalciklusok, melyekben a parasztgazdák megrablásáról, a pásztorokkal való együttműködésről, a bujdosásról, a mulatozásokról, a szeretőtartásokról, a fogságról vagy kivégzésről van szó.

A betyárdalokat is tartalom szerint tudjuk legkönnyebben csoportosítani. Ezek a következők: betyárrá válás, szállás a szabad ég alatt (erdőn, mezőn), mulatozás és udvarlás, pásztorok és betyárok, tolvajlás, üldözés, elfogatás; a megyei tisztviselők lefizetése, kínvallatás, börtön és akasztófa; a betyárvilág elmúlása. Ezek közül a betyárélet (lopás, üldözés stb.) ciklusai a népesebbek.

A mégoly népszerű betyárdalok nem terjedtek el az egész magyar nyelvterületen; Erdélyben például alig ismertek. Észrevehetően nagy daltermő helyek a Bakony, Baranya és a palóc erdős vidékei.