⁹⁹² A rabénekek (börtöndalok) a valamely okból hosszabb fogságba vetett emberek szájába adott panaszdalok. Ezeknek éppúgy megtalálhatók a XVII-XVIII. századi elődeik, mint a betyár-, katona- és más hasonló daloknak. Eredetileg a régi stílusú fogolyénekeket is ide sorolták, de a legújabb világháborús hadifogolynótákat már a katonadalok közé számítjuk.

A rabénekek is első személyben szólnak, mint a betyárdalok; a börtönbe vetett emberek valóban sűrűn élhettek is velük; tudunk róla, hogy a fogság a legjobb daltanulási alkalmak közé tartozott. A rabság oka csak ritkán derül ki e dalokból, általában betyárság, katonaságtól való szökés, szerelmi gyilkosság, tolvajlás vagy ehhez hasonló közönséges bűncselekmény volt a legfőbb ok; kivételesen politikai mozgalmakban való részvétel. Magától értetődő tehát a betyárdalokkal való szoros műfaji rokonság. Mivel pedig a katonákat is gyakran büntették fogdával, e rabénekekben nemegyszer találkozhatunk katonadalokból ismert helyekkel is.

A rabénekek fő mondanivalója a panasz, e tekintetben a keservesek édestestvérei; olykor bemutatják a bekísérést, az utazást is, esetleg éppen bujdosóénekből kölcsönzött részletekkel. A rabokat a kényszerű fogságban sokat foglalkoztatja az otthon, a kedves képe és távolléte, nem csoda tehát, ha szerelmi dalok, sőt verses szerelmi levelek rabénekbe illesztett helyeivel is találkozunk. A rabénekek mindeme műfaji nyitottság és a kölcsönhatások ellenére is önálló dalcsoport.

A rabénekeket látszólag az események menetének (elfogatás, bekísérés, tárgyalás, ítélkezés, börtönbeli szenvedések, honvágy, bánat, fogadalom javulásra vagy bosszúra, üzenet haza, a hozzátartozók látogatása, szabadulás) megfelelően célszerű csoportosítani, ezt tettük mi is; mivel azonban ezek nem epikus énekek, az ilyesfajta beosztás csak jobb híján fogadható el.

A rabénekek gyűjtése nem terjedt ki az egész magyar nyelvterületre; általában onnan került elő legtöbb, ahonnan pásztor- és betyárdal is. Különösen bőven termett a Dél-Alföldön, de ne feledjük, Ráday Gedeon (1829-1901) gróf betyárirtó vésztörvényszéke (1868-1871 között) épp Szegeden működött, s itt gyűjtött egyik legszorgalmasabb folkloristánk, Kálmány Lajos is. Erdélyben és Moldvában is gyűjtöttek rabéneket, noha nyelvterületünknek e keleti szegélyén betyárdallal alig-alig találkoztunk.