¹²¹⁸ A summás félig uradalmi cseléd, félig mezőgazdasági munkás volt, mivel néhány hónapra szerződött el nagybirtokra, ahol a bandagazda vezetésével nagyobb csoportokban (bandákban) végezte a legkülönfélébb munkákat. Szállásáról és élelmezéséről a munkaadók gondoskodtak; bérét a végelszámoláskor egy summában kapta. (Innen a neve is.)

Az agrármunkásság saját életéről szóló, különben nem nagy számú lírai repertoárján belül úgyszólván minden szempontból a summásdalokat illeti az elsőség. A summások dalkészlete gazdag, változatos, formailag csiszolt; alkotásaik új stílusú népdalok, a világháborús katonanótákkal együtt a magyar népköltészet utolsó, legelevenebb hajtásai.

A summások a „bevonulástól” a „leszerelésig” életük és munkájuk minden fontosabb mozzanatát megéneklik; épp ezért dalaik könnyen csoportosíthatók és nem szorulnak bővebb magyarázatra sem, így az elszegődés, az utazás, az élelmezéssel, szállással és bánásmóddal kapcsolatos panaszok, a munka, majd a búcsúvétel és a hazautazás kap hangot elsősorban. A summásdalok általában nem a gyönyörködtetés és a szórakozás eszközei, hanem a szellemi közelharc fegyverei: mivel a költői forma, a dal bizonyos büntetlenséget biztosított, így fogalmazták meg sérelmeiket; különösen éles a hangvétel a munka vége felé, bár a munkásdalok osztálytudatosságát sehol nem éri el.

A kubikosdalokhoz hasonlóan, a summásdalok is erősen lokális jellegűek; ott gyűjtöttek legtöbbet, ahol nagyobb részük élt: Borsodban, Hevesben (elsősorban a matyók között); valamivel kevesebbet Közép-Dunántúlon és Dél-Alföldön.