Fülszöveg

Évek teltek úgy el, hogy nyilvánosan egyetlen szót ki nem ejtettem, nyomtatásban meg nem jelentettem.

A némaság éveit nem jelzik fiókba zárt kéziratok. Akkoriban nem láttam értelmét az írásnak. Időm azonban volt bőven. Olvastam sokat. Főleg másodszor vagy harmadszor vettem elő olyan könyveket, melyeknek értékéről már korábban megbizonyosodtam, de újraolvasva őket, sok éve gyülemlő élettapasztalatom a mondandó sok rejtekébe engedett bepillantanom.

1990-től már nyugdíjasan, tizenkét éven keresztül vállaltam közszereplést az EME vezetésében. Ezen időknek írásos nyomait két, ezt megelőző kötetben lehet megtalálni (Újrakezdések; Alkalmak és szavak). Visszhangjuk elenyésző volt.

Amikor életemben először, 1970-ben kutathattam a Magyar Országos Levéltárban, a beiratkozáskor ki kellett töltenem egy kérdőívet. Az egyik kérdés így szólt: "Kinek a megbízásából és mi célból kutat?" Őszintén feleltem: "A magam gyönyörűségére." Állítólag a kutatás engedélyezésekor egy éber tisztviselő megjegyezte: ügyelni kell, vajon épelméjű-e ez az Erdélyből jött "idegen"?

A magam gyönyörűségére állítottam össze megjelent írásaimból ezt a gyűjteményes kötetet is.

Hálásan emlékszem mindazokra, akik a "haza a magasban" égtájain jók voltak hozzám. Akik dialógust vállaltak velem, s akik - ha még életben vannak - e monológból legalább hangfoszlányokat magukba fogadnak.