A tanulmány a felsőfokú végzettségű magyar munkavállalók munkaerő-piaci helyzetét elemzi. Két szempont bekapcsolásával egészíti ki az irodalom eredményeit. Egyrészt nemzetközi összehasonlításban vettük szemügyre a felsőfokú végzettségűek fontos munkaerő-piaci indikátorainak (bérprémium és munkanélküliség) alakulását. Azt találtuk, hogy nemzetközi összehasonlításban mind a bérelőny, mind a munkanélküliség szempontjából a magyar felsőfokú végzettségűek helyzete igen kedvező. Másrészt a kilencvenes évek közepétől a kétezres évek közepéig megvizsgáltuk az iskolai végzettség és a foglalkozások iskolai végzettségi követelményeinek egymáshoz igazodását. Az illeszkedés legfontosabb indikátorát (a felsőfokú végzettségű munkavállalók közül felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokban dolgozók aránya) tekintve azt látjuk, hogy az illeszkedés az időben javul, és hogy az üzleti szektorban a változások kevésbé dinamikusak, mint a költségvetési szektorban. Végül, tényezőkre bontás segítségével azt elemeztük, vajon az illeszkedés javulása mögött meghúzódó két (allokációs és átsorolási hatás) közül melyik az erősebb, s azt találtuk, hogy az illeszkedés javulása elsősorban annak tudható be, hogy a munkáltatók egyre több foglalkozást tekintenek felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásnak, azaz hogy adott foglalkozások iskolai végzettségi követelményeit a korábbiakhoz képest magasabb iskolai végzettséggel azonosítják.