Előszó

Tinédzserként nekem is volt naplóm. Egy kék, kulcsos, keményfedelű füzetbe jegyeztem fel a mindennapjaim történéseit. Visszagondolva arra az időre, emlékszem, milyen nagy örömmel és izgalommal töltöttem meg az üres lapokat, és milyen nagy féltéssel őriztem a naplómat a szüleim elől. Úgy terveztem, ez nagy kincs lesz majd a felnőtt énemnek, és a leendő gyermekeimnek. Hiába nem voltak eltitkolt történések az életemben, mégis úgy éreztem, az az én kis külön világom. Azonban most, ha 25 évesen fellapozom, a sorokat látván mosolyra húzódik a szám. Nem volt benne semmi titkos. Csupán egy lelkes ifjonc írását látom, aki tapasztalatlan, naív tiniként valami nagyot szeretett volna alkotni az utókor számára. Vajon valaki hasznát veszi-e valamikor, vagy a leendő gyermekeim számára szolgálhat-e okos dolgokkal? Nem hiszem.

A modernkori naplók (blogok) azonban már teljesen más kategóriát képviselnek. A bloggerek a nyilvánosság előtt alkotják meg azt a saját, titkos, külön világot, amit tiniként talán az ágy alatt rejtegettek volna egy vonalas füzetbe rejtve. Teszik ezt még akkor is, ha ezzel mások szemében esetleg felháborodást keltenek, megdöbbentenek vagy élesen provokálnak. A mai elidegenedő világban talán nagyobb késztetést érzünk az embertársak figyelmének kiharcolására, és hogy érezzük, mégse vagyunk egyedül a problémánkkal. Talán ezért is, egyre nagyobb az igény arra, hogy az "utca embereként" anonim formában, vagy a valós kilétünk felfedése mellett megmutathassuk magunkat a nagyvilágnak. Emellett nem tagadhatjuk azt sem, hogy olvasóként izgalmas dolog mások magánéletébe, gondolataiba bármikor bepillantást nyerni. A világháló megfelelő teret biztosít minderre. A netnaplók azonban már tartalmilag is sokrétűbbek, mint nagymamáink féltve őrzött naplói.

Van, aki pusztán időtöltés céljából kezd el írogatni, van, aki különböző témákat boncolgatva osztja meg a véleményét, esetleg másoknak szeretne útmutatást adni, bepillantást engedni egy másik világba, de nem ritka az ún. naplóterápia sem, melynek elsődleges célja az önismeret elmélyítése. Sok esetben ezen bejegyzések már jóval többek, mint a magánélet egyszerű közszemlére tétele. Céljuk van, mondanivalójuk. Értékes gondolatok, humoros írások, pikáns jelenetek, megdöbbentő események, és szívszorító leírások tárházára bukkanhatunk a netnaplókon belül.

Mindegyiket két dolog köti össze: a nyilvánosság, és az őszinteség. A gondolatokból digitális mondatok, majd kisebb-nagyobb bejegyzések lesznek, melyet az Internet felhasználók ezrei számára teszünk elérhetővé egyetlen gombnyomásra. Ha önmagunknak hazudunk is bizonyos dolgokat illetően, a publikálással őszintévé tesszük ezt mások szemében, hiszen saját magunkból adunk egy darabot ismeretlen embereknek. A darabok pedig digitalizált életté formálódnak. A valóság-show-k világát élve nem meglepő, hogy sokan kíváncsiak még akár ismeretlen emberek apró-cseprő gondjaira és örömeire is.

Egyfajta exhibicionizmus, figyelem iránti vágy sok esetben rendkívüli tehetséggel, igazi tartalommal és értékkel megfűszerezve.

Ez a modernkori naplók világa.

Székely Sarolta Dolores

Köszöntő

Egyszer, egy okos (ámde öntelt) ember arra vetemedett, hogy nemcsak újság-, de novellaírást is tanít majd fiatal, ígéretes diákoknak. Összeverbuvált hát egy csapatot annak reményében, hogy kineveli a XXI. század nagy magyar íróit - de legalább csak egyet. Eleddig nem járt sikerrel, sőt: legtöbb volt tanítványának ma köze nincs az íráshoz, a szépirodalom, mint fogalom, tárgy és alany pedig úgy zuhant az egykor ígéretesnek tűnő tanítványok szobájának sarkába, mit annak rendje, vagy inkább rendetlensége...

Az a pár diák, akikben még tanórák után is égett a tűz (vagy valami), elkezdtek publikálni. Saját élményeiket írták meg: a KRESZ tanfolyam "viszontagságait", felnőtté, vagy éppen gyermekké válásuk történetét, azt, amikor kopog a halál, zeng az ég, a malacok pedig az ólban visítanak.

A publikációs felületük az Internet lett, s mivel nap, mint nap születtek írások, a pár, magát írástudónak gondoló diák naplót nyitott. Később már nem írtak novellákat, "egyszerű bloggerek" lettek.

Kis idő múlva - látván, hogy kezdeményezésük sikeres - visszatértek tanítójukhoz, hogy az véleményezze munkájukat. Az okos (ámde öntelt) ember megdicsérte diákjait. A bloggerek nem tudták mire vélni egykori mentoruk pozitív kritikáját, hiszen a tanórák alatt soha nem hallottak tőle ígéretes véleményt. Rákérdeztek hát, hogy minek köszönhetik a szép szavakat, mire az okos (ámde öntelt) ember úgy válaszol, hogy "az irodalomnak szépnek, őszintének kell lenni. Minden napló őszinte, még akkor is, ha magunkat akarjuk becsapni".

Talán ezért is érdemes egy kicsivel nagyobb figyelmet fordítani a blogokra. S talán ezért nem hiábavaló az a kezdeményezés, melyet Blogger Online Könyvhétnek neveztek el.

Bialkó László Gergő