Előszó

Sok ezer embernek otthont biztosító lakótelep, égig érő házfalakkal, a közöttük beszűrődő nap fényével. Panel a rengetegben, élet, magány, összefonódó emberi sorsok a panelokban. Én ezek között nőttem fel. Egy tízemeletes ház a sok közül, firkált falakkal, patkányokkal, csótányokkal, a földszinti szeméttároló mellett élő hajléktalannal, emberi életekkel, sorsokkal. A nyolcadik emeleten kiszálltam a liftből. S beléptem a lakásba, pár lépést követően a szobámba, a négy fal közti magányba.

Lefeküdtem a lyukas ágyamba és elkezdtem szemlélni személyes tárgyaimat, melyek mind egy-egy személyhez köthetőek. Ezen tárgyak tulajdonképpen az életemben fontos embereket személyesítik meg. Mindegyikhez egy-egy történet, kaland, érzés kapcsolódik. Véleményem szerint az élet nem létezhet tárgyak, személyek, érzések nélkül. Az évek alatt apróságok sokasága gyűlik össze otthonunkban, melyektől van, hogy egy-egy rendrakás alakalmával sem tudunk megválni. Ahogy öregszünk, úgy sokasodnak körülöttünk. S amikor lomtalanítunk, úgy az emlékeinket is kiselejtezzük magunkból.

A szobám sokszor adott otthont bánatomban, magányomban, örömömben. A négy fala hallgatta, lelkem gondolatait, ki nem mondott szavait. Egy szoba csak, mégis a MINDENSÉGET jelenti. Tárgyak, személyek, emlékek, megtörtént esetek...

Jöjjön velem kedves olvasó, s nézzen velem e tárgyak, történetek mögé.