Utószó

Hunyadi Mátyás humanista udvarának egyik legjellemzőbb alakja volt Galeotto Marzio, akinek itt teljes terjedelemben közölt munkája, a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv (De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae liber) a kor legszínesebb, legelevenebb irodalmi emléke. Galeotto Marzio munkája friss, közvetlen, élményszerű, ott is egyéni színt tud belevinni a fejedelmi arckép megrajzolásába, ahol szemmel láthatóan vándoranekdotákat dolgoz fel. A gyűjtemény számos fejezetének magva azonban egyéni élményen alapul, ez magyarázza közvetlenségét, meggyőző erejét. A munka 1485 tavaszán keletkezett, mintája Antonio Beccadelli (másként Panormita) Aragóniai Alfonzról, valamint Enea Silvio Piccolomininek Zsigmond császárról s általában az újabb német-római császárokról szóló hasonló tárgyú művei voltak. Ismernie kellett Vitéz János barátjának, Pier Paolo Vergeriónak Magyarországon írt anekdotagyűjteményét is, melynek egy-két erőteljesen polgári és plebejus tartalmú fennmaradt anekdotája nemcsak Galeotto gyűjteményével van rokonságban, de a magyar Mátyás-trufákkal, anekdotákkal is. Galeotto felvilágosult művecskéje szellemében a nápolyi felvilágosodott humanisták gondolkodásához áll közel. Az előadott élményeket többszöri magyarországi tartózkodása során szerezte, 1461 óta, tehát csaknem egy negyed évszázad folyamán. Szövegünk forrása Galeottus Martius Narniensis: De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae ad ducem Johannem, eius filium liber. Ed. Ladislaus Juhász. (Lipsiae, Teubner, 1934. Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum.) A magyar fordítás először a Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar Klasszikusok sorozatának Kardos Tibor szerkesztette A renaissance Magyarországon (Bp. 1961.) című kötetében jelent meg.

...