 |
azért csinálta, hogy még maga előtt is leplezze belső zavarát. Erre gondolatnyival még jobban kihúzta magát. Hajkeféjével elvégezte szőkésbarna haján az utolsó simításokat. Még egy pillantást vetett tükörképére, s újra csak elégedettséggel töltötte el a látvány. Fekete, fehérbetétes gallérú tiszti egyenruhájában kihangsúlyozódott széles mellkasa, izmos válla. Lábán ránctalan volt a csizmanadrág, s a ragyogó, tükörfényesre suvickolt csizmán visszatükröződött a reggeli nap fénye. Ebben a józan reggelben egy villanásnyira valahogyan hihetetlennek tűnt neki az a tény, hogy valaki ennyire meg tudta babonázni, hogy őbenne ilyen érzések törhetnek fel. Már-már sajnálta, hogy megint a lányon jár az esze. Távozás előtt még egyszer belepillantott a tükörbe, de visszahőkölt, mert újra felvillant előtte a lány a képe, és a szívét megint elöntötte az a jól ismert bizsergő melegség, amit azóta érez, amióta meglátta. Ez a bizsergés most azonban a mellkasából lassan kezdett felfelé húzódni, egészen az agyáig, ahol szétáradva elöntött mindent. Még a füle is elkezdett zúgni. Ki kellett nyitnia az ablakot, a zubbonya gallérját is ki kellett gombolnia, hogy lélegezni tudjon, mert úgy érezte, megfullad. Csak most tudatosult benne, hogy ilyen szép nővel addig még soha nem találkozott. Erre a felfedezésre a bizsergés, ami előbb az agyáig húzódott, most lefelé, a lába felé kezd áradni, hogy kiűzhetetlenül megtelepedjen az egész testében, hogy ott mindent elborítson. Felfogta, hogy a feje búbjától a lába ujjáig betölt mindent a szerelem érzése. Ez zavarba hozta, mivel ilyent még soha nem érzett, de azt is tudta, hogy hiába küszködik ellene. A szája is kiszáradt és újra forró hullám öntötte el, mintha lázas lenne. Innia kellett egy pohár vizet, amit egy hajtással nyelt le, mivel úgy érezte, hogy a gyomorszája tele van repeső pillangókkal. Hiába volt minden igyekezete, hogy elfelejtse azt a pillanatot, amikor először meglátta. A Nap korongja kelet felől vérvörös gömbként óriási fényözönnel bukkant fel az égen. A pilledt táborra, az ott lévő embertömegre vörösarany fényt árasztott. Minden megszépült ebben a varázslatos fényben. Ekkor látta meg a lányt, amint a sötét vagonból kilépett a világosságra és belépett a sugárba. A szemét kissé összehúzta, bántotta az éles világosság. A magas vagonplatóról lenézett s látszott az arcán, hogy azt mérlegeli, hogyan tudna a legkönnyebben leugrani róla. Szépsége mellett elbújhatott a reggel fénye. A ruhája szinte áttetszővé vált. Megérezte gyönyörű testét, ahogy a csillogás teljesen beborította. Ez a látvány teljesen elkápráztatta Antont. Hirtelen nem látott semmi mást az éles ragyogásban, csak a kilépő
|
 |
nőt. Nézte és nem tudta felfogni, hogyan kerülhetett ide. Aztán már semmi mást nem látott, nem érzett, csak azt, hogy mellette kell lennie, a kezét megfogva segíteni, hogy a magasból le tudjon lépni a földre. Minden más eltörpült ez mellett. Eltűnt a tábor, eltűnt minden, csak a káprázatos jelenség volt valóságos, szépségével. Rajta kívül minden más jelentéktelenné vált. A nap hátralévő részében sem tudott másra gondolni. Csak őt látta, ahogy a sötétből kilép a fényre, s a felkelő Nap arany sugarai bíbor palástot borítanak rá. Érezte, hogy ebben a hatalmas szín- és fényorgiában összesűrűsödnek az évek. Anton a lánnyal izzott, aki elvarázsolta a jelent és átalakította a pillanatot. Felfogta, hogy a jövőben óvnia kell, vigyázni kell rá. Később ez sikerült is neki, mert leszállás után valahogy a fürdőbe indulók csoportja felé került. Csak a véletlenen múlott, hogy meg tudta menekíteni.
Anton kilépve a szobából elhagyva a tisztek épületét, a tábor női barakkjai felé vette az irányt. Első találkozásuk óta nem kereste, sőt kerülte a lányt. Nem is lett volna okos dolog felhívni rá a figyelmet. Aztán azt is tisztázni akarta magában, hogy ez az akaratától független váratlan új érzés mennyire őszinte és igaz benne. Ma véglegesen eldöntötte, hogy cselekedni fog, magához viszi, ha csak egy hétre is. Aztán majd meglátja? Hiszen eddig is, a háttérből, észrevétlenül irányította sorsát, mert az ő közbenjárására lett a konyhán könnyebb munkára beosztva.
A tábor udvarára érve gondolatai még mindig kaotikus összevisszaságban kavarodtak benne. Majd azon kezdett el töprengeni, hogy az egyszerű hétköznapi pillanatnak miért nincs olyan nagy hatalma, miért nem tud olyan nagy érzéseket ébreszteni, mint a hirtelen támadó különleges pillanat. Az olyan, ami el tudja vágni a múltat a jelentől, eltöröl minden régit, mint amikor először megpillantotta ott fent a vagon magas lépcsőjén, ahogy kilépett a fényre. Az ilyen pillanat tudja csak romba dönteni évtizedek munkáját, amelyben minden addigi fontosság semmivé válik. Mert amikor megpillantotta a lányt, személyével azonnal megtelt minden, és úgy érezte, kitölti benne még a legmélyebb űrt is, amit eddig az élet nem tudott kitölteni.
A lány barakkja elé érve, mielőtt belépett volna, előbb még lesöpört a válláról egy
|
 |
