 |
rendeztek zászlós körmenettel egybekötve, úgy kísérték a szerencsétleneket utolsó útjukra. Külön tribünökön ültek a gazdag polgárok és egyházi méltóságok, hogy kellő kényelemmel nézhessék végig a kivégzéseket. Az elítélteket szégyeningbe, hegyes eretnek fövegbe öltöztetve, katonai kísérettel vezették a máglyáig. Előfordult, hogy az elítélt félelmében az utolsó pillanatban bűnbánatot tartott. Őket aztán máglya helyett megfojtották. Ilyenkor a kivonult tömeg felháborodva vette tudomásul, hogy lemaradnak a jól ismert élvezetekről.
Mivel az idő kereke kérlelhetetlenül forgott az óriási fákkal és patakkal körülvett kis tisztáson, az Antonnal és Mirianával érkező emberek már régen kicserélődtek. Helyükbe újak jöttek, majd azok is tovább álltak, mert mindenki félt, hogy az inkvizíció katonái egyszer idáig is elmerészkednek és elfogják őket. Miriana idős nagynénje, aki jól ismerte a fák, a virágok, a füvek gyógyító erejét, ezért boszorkánynak kiáltották ki és menekülniük kellett az inkvizíció elől, megbetegedett. Nem tudott tovább menni a hegyen túlra, abba az országba, ahol a szabadság, a nyugodt élet várt volna rájuk. Miriana nem hagyta magára, vele maradt, szeretettel ápolta, így Anton Miriana mellett maradt, nem hagyta el, nem ment el a többiekkel annál is inkább, mivel a lány gyermeket várt. Ezután mindenki természetesnek találta, hogy ők elválaszthatatlanul összetartoznak.
Anton nagyon jól tudta, hogy amíg a test alszik, addig a képzelet alkot, ezért csak az ébrenlétet tudta valahogy elviselni, mert álmai felértek egy kínszenvedéssel. Ilyenkor szokott rátörni az az embertelen félelem, ami kitörülhetetlenül megtelepedett agytekervényeiben. Ha el is tudott szunnyadni, hallucinációk, rémálmok gyötörték, és csak Miriana jelentette az egyedüli gyógyírt, neki köszönhette, hogy nem bolondult meg. Amikor rémálmai elkezdődtek, a levegőbe szokott kapkodni, mintha láthatatlan gonosz árnyakat kergetett volna maga elől, vagy támasztékot keresett volna. Fogai ijesztően megcsikordultak és a mellében érzett fojtogató nyomás miatt görcsökbe rándult. Hol fázott, majd meg elöntötte az izzadtság, hogy csavarni lehetett a ruháját. Mirianának minden alkalommal fel kellett ébresztenie, és utána mindig hosszú időbe tellett, amíg le tudta csillapítani. Anton álmában mindig Brúnót, a barátját látta három
|
 |
másik társával együtt, akik a felvilágosodás eszméit hirdették a tudomány erejével, amint elérik őket a lángok. S a fájdalom hatására mennyire szeretnék magukat letépni a cölöpökről, ahová oda voltak kötözve. Lám, a lángok az egyiknek a kötelékét már szétnyaldosták, sikerült letépnie magát onnan, de micsoda fátum, csak azért, hogy a hatalmas felcsapódó lángtenger menthetetlenül elnyelje. Hallotta kiabálásukat, vinnyogásukat, sípolásukat, hörgésüket, amint az óriási lángok a testüket kikezdték. Tekergették, ugrasztották, összegörnyesztették, majd kinyújtóztatták. Táncoltak velük. A halál járta ott rettenetes táncát. Amikor a külső testüket már teljesen szétnyaldosták és elfogyasztották, akkor borzalmas munkájukat belül kezdték el. Szétnyíltak, mint a virág, füstöt-pernyét lángot okádva libbentek, mint a pillangó a hajnal vörös fényében. Az elítélteknek mindezt egy jól szórakozó nézőközönség előtt kellett elviselniük. Amikor álmában idáig ért, fogait csikorgatta a tehetetlenségtől, a félelemtől. Azt, hogy neki sikerült elmenekülnie, csodának tartotta, mivel ő is a felvilágosodás eszméivel rokonszenvezett. Nagyon tisztelte barátját, Brúnót, akit a hatalmas ég felfoghatatlan titka annyira a hatása alá vonta, hogy minden idejét és erejét azok megfigyelésére fordította. Rájött a végtelen mennyiségű csillagok törvényének igazságára, hogy minden matematikai pontossággal végzi kijelölt feladatát, amibe nem keveredhet semmiféle káosz vagy rendetlenség. Rájött arra is, hogy a Föld, amin az ember él, csak egy picike, lényegtelen pontocska ebben a hatalmas Univerzumban. Rájött a szellem nevelésének szükségességére. Brúnó hatására Anton is belevetette magát a természettudományok végtelen titkainak kutatásába. Őt azonban az orvoslás tudománya érdekelte és örült, hogy Miriana nagynénjével hosszú eszmecseréket folytathat a különböző növények, az emberi test és lélek gyógyításának lehetőségéről. Anton suttogva mesélte el neki, hogy barátaival néha kiásták az elítéltek hulláit és éjszaka titokban boncolásokat végeztek. Mivel jól tudott rajzolni, teljes aprólékossággal rajzolt le mindent, még a legkisebb erecskét, izmocskát is. Ezeket a rajzokat magával hozta, és az idős asszony érdeklődéssel tanulmányozta azokat. Néha felkiáltott homlokára csapva, – én szamár, ezt tudnom kellett volna. A rajzon az izmok, a kettévágott szív, a mellkas a tüdővel, a gyomor, vagy az agy volt látható. Anton megkérte az idős asszonyt, hogy meséljen a növények gyógyító
|
 |
