 |
az autóba és csak valamikor késő este keveredik haza. Mi marad neki belőle? Az a rövidke pár óra éjfélig. Az, az szinte semmi. Abban sincs sok köszönet, mert amikor Anton hazaér, túl fáradt ahhoz, hogy egy jót beszélgessenek. A mindennapok kényszerűségétől mindig olyan kimerült, hogy amikor leül, a szemhéjai lecsukódnak és a tévén is elalszik. Miriana nem tud vele mit kezdeni. Olyan fájdalom járja át erre, hogy le kell húznia az autó ablakát, mert úgy érzi, nem kap levegőt, megfullad. Később azon igyekszik, hogy gondolatait pozitív irányba programozza, hogy lecsillapodjék. Bizonygatni kezdi magának, hogy érti, az egész napi munka után férje fáradt, kimerült, Miriana szíve azonban lázadozik, hogy Antont nem érdekli semmi, semmi ami otthon történik. Talán ereje sincs, próbálja újra mentegetni még maga előtt is védve. De felötlik benne az a nagy kérdés is, hogy kerülhettek ilyen messze egymástól. Lehet, hogy csak ámítom magamat és már régen nem tartozom hozzá. Akkor hozzám ki tartozik nyilallik belé fájdalmasan. Úgy érzi, hogy ő már nem is fontos Antonnak, hiszen mindig az fontos, amit annak tartunk. Ahogy ott ül az erős napfényben le kellett hajtania az autó szemellenzőjét, nehogy megvakítsa a fény. Ettől a mozdulattól kicsit oldódik feszültsége, a csomó, ami az előbb szinte megfojtotta. Már szégyellte magát előbbi gondolataiért, mert nagyon szereti a férjét és hiányzik neki, ha nincs mellette. De vajon ő is ugyanúgy érez, ötlik fel újra benne? Nem valószínű, mert akkor másképpen rendezte volna be életüket, és nem hagyja ennyire magára. Az is lehet, hogy Anton már gyűlöli. Talán van is valakije és az a másik fontosabbá vált számára. Lehet, hogy kettős életet él és másnál keresi a boldogságát, a szenvedélyét. Aztán újra igyekszik megfordítani gondolatait. Mit akar ő, miért lamentál annyit, hisz az élet kemény. Hány család küzd a munkanélküliséggel, a nyomorral. Lehet, hogy férje is szenved, hogy egy kiégett üres, programozható bábbá vált a nagy élethalál harcban?! Védi, vádolja egyszerre, keresve a kivezető utat, hogy el tudja választani a jót a rossztól, s rájöjjön, melyek azok a hibák, amelyeket elkövetnek sokszor jóvátehetetlenül, mert nem látjuk meg az egészben a lényeget!? Csak házasságuk első ideje volt tökéletes, emlékezik vissza. Mivel egybekelésük óta életük minden idejét együtt töltötték; lehet, hogy ők is már azok közé a házaspárok közé tartoznak, akiket csak a megszokás, vagy az illendőség tart egybe hasít újra belé, mert igazából nincs már semmi mondanivalójuk egymásnak. Annyira elszomorodott erre, hogy alig figyel arra, amit csinál. Elindította az autót. Amikor a
|
 |
város közepén lévő forgalmas kereszteződéshez ér a Nap olyan élesen világít, hogy a közlekedési lámpa színeit meg sem tudja különböztetni. Azt hiszi, zöldet mutat, pedig az piros. Még gázt is ad, hogy gyorsabban keresztülérjen, amikor teljes erővel beléje rohan egy bal felől érkező óriási teherautó. A pillanat töredékében agya mindebből alig tud felfogni valamit. Csak az óriási csattanást és csikorgást hallja, aztán elsötétül előtte minden. Még azt sem tudja, hogy figyelmetlensége miatt csak azért nem lesz tömegkatasztrófa, mert ebben a déli órában gyér a forgalom, ilyenkor inkább csak a háziasszonyok vannak úton.
A csattanás után úgy érezte, mintha víz alá került volna. Teljesen beburkolta valami puha vattaszerű sűrű sötétkék fény. Próbált megmozdulni, erre meg azt érezte, hogy elkezd lebegni és repül felfelé. Közben még kényelembe is helyezte magát, mintha egy kényelmes fotelban ülne. Minél magasabbra repült, alatta a fák, a házak mind jobban és jobban kisebbedtek, majd teljesen eltörpültek és már nem látszott belőlük semmi. Aztán már nem repült, mert az a csodálatos kék fény, ami az előbb teljesen beburkolta, most levált róla. Erre elkezdett puhán visszafelé zuhanni. Zuhanás közben igyekezett figyelni és felfedezte odalent a jól ismert hegyeket, fákat, házakat, de nagyon furcsának tűntek, mert minden teljesen átlátszó volt, mint a szappanbuborék, és vibrálva lebegett, mintha nem kötődtek volna semmihez. Álmélkodva látta, hogy keresztül tud nézni rajtuk, mintha üvegből volnának. Viszont a levegő, amit eddig színtelennek és átlátszónak gondolt, teljesen más lett. Talán meg is tudott volna fogódzkodni benne, ha akarja. Mind ezt energiahullámok szelték át, amelyek millió színben pompáztak, és a gondolat sebességénél is gyorsabban kavarogtak keresztül-kasul, és akadálytalanul sugároztak át mindenen anélkül, hogy egymásba ütköztek, vagy olvadtak volna. Minden szín más és más energiával volt telítve. Némelyek ellentétesek voltak, ezért taszították is egymást. Miriana ahogyan hozzászokott ehhez a káosznak tűnő, a gondolat sebességénél is gyorsabban mozgó színes energiahullámokhoz, ami azelőtt neki a levegőt jelentette, kezdte meglátni azt is, hogy mind ez egy óriási REND-en alapul. Majd felfedezte, hogy nincsen egyedül, mert közöttük izgő-mozgó suhanó kicsinyke száguldó lények tündököltek. Hirtelen nem tudta, hogy mihez tartsa magát, hogy féljen e
|
 |
