 |
tőlük, de aztán olyan biztonságot sugárzónak érezte őket, mint a Földön még soha semmit. Ezek a csillogó lények jól kiismerhették magukat a káprázóan színes energiacsóvák között, mert a köztük húzódó labirintszerű folyosókon a forgószél gyorsaságával közlekedtek. Némely lény mintha vitt volna magával valamit, mintha buborékok lettek volna. Aztán az egyik kis lény odacsapódott Miriana mellé és suttogva mondta, hogy nekik az a feladatuk hogy az emberi értelem gyümölcsét, a tetteket takarítsák be. Amit ezekben a buborékokban szállítanak. Miriana látta, hogy a buborékban lévő tartalom magán viseli az egyént, akitől származik, mint az ujjlenyomat. Azért volt ilyen nagy a sürgés-forgás, mert vitték a megtelteket és hozták az üreseket, amit újra a lélekbe helyeztek, hogy legyen hova tovább összegyűjteni a jó, vagy a zavarosan bűnös gondolatokból vált tettek gyümölcseit. Látta, hogy némely buborék annyira tele van, hogy már-már kiöntéssel fenyegetett volna, ha a lények időben ki nem cserélik. Volt olyan lény is, aki igen szomorúnak látszott, mert a magával vitt buborékban nem volt semmi, ami jónak lett volna mondható. De volt olyan lény is, aki a boldogságtól repesve több buborékot is cipelt egyszerre és, mint a szemek a szőlőfürtön, úgy össze voltak tapadva és a szivárvány minden színében, mint a kristály tündököltek, mert annyi jó gondolatból váló tett halmozódott fel benne. De az ilyenek nagyon kevesen voltak. Egy pillanatra megszédült e zsúfoltság láttán. Aztán meg azon csodálkozott, hogy ezt a valóságot eddig miért nem tudta elképzelni. Nem volt ideje sokáig csodálkozni ezen, mert hirtelen egy sziporkázó lény landolt mellette és finoman körülfonva beléje olvadt. Miriana úgy érezte, amikor eggyé vált vele, hogy teljes egészében elönti egy nagyon kellemes érzés. Aztán a lény édesen azt suttogta; – Hogy én a kicsike Szelídség angyala vagyok, azért jöttem hozzád, hogy kísérve mutassam meg neked azt, hogy mennyire fontos, amit az emberek a Földön lassan figyelembe se vesznek. Ez pedig nem más, mint a lelkiismeretet! Majd csodálkozva megkérdezte, hogyan lehetséges, hogy Miriana mindezt érzékelheti, amit senki más kívüle nem tud, mert az embereknek hiányzik az az érzékszerve, amivel ezt felfognák. Éppen úgy, ahogy egy vakon született sem tudja, hogy milyen a szín? A tudomány sem érte el még azt a fejlettségi fokot, amivel láthatóvá tudná tenni ezt a világot. Ez majd csak idővel, a további fejlődéssel lesz lehetséges. Majd csilingelve felkacagott; pedig a Teremtés óta benne él minden ember. A lény azután kiszállt Mirianából és mellette lebegve kezdte
|
 |
magyarázni, hogy ebből a sok és végtelen energiahullámból eddig sajnos csak néhányat fedezett fel az ember, és állított szolgálatába. Pedig ezeket még mind fel kell, mutatott körbe a megszámlálhatatlan színes hullámokra, amelyek a gondolatnál is gyorsabban száguldtak, forogtak, egymást taszítva-vonzva, átszelve mindent. A kicsike Szelídség angyala be sem tudta fejezni a mondanivalóját, amikor sisteregve suhant melléjük egy másik lény. Óriási volt, és súlyosnak tűnő vörösarany színben pompázott. A kicsike Szelídség angyala félve suttogta; Ő a Szerelem angyala, tőle még a Halál is tart, mert még őt is legyőzi. Csak az Idő nem fél tőle, kuncogott. Vigyázz el ne csábítson, mert ő a legszűzibb, a leghamvasabb tud lenni, ha akar, ha pedig megharagszik, túltesz még a Sátánon is. Ezért még ő is fél tőle. Igen!, a szerelem angyala egyedül csak az Időtől fél. Ha az Idő ellene felveszi a harcot, akkor ereje oda, mert az idő le tudja győzni még a legnagyobb szerelmet is. Ezután a szerelem angyala teljesen eltöltötte Mirianát, és a kicsike Szelídség szomorúan vett búcsút tőle és engedte útjára Mirianát. Ők aztán elvegyültek a lények sokasága között, majd velük együtt suhantak tovább. Már gyerekjátéknak tűnt minden földi dolgon keresztülrepülnie, nem jelentett akadályt semmi, mert a hegyek, fák, házak a szappanbuborék átlátszóságában voltak valóságosak.
A szerelem angyala repülés közben felhívta Miriana figyelmét, hogy a legnagyobb magasságok és távlatok fölött is, sőt azok fölött is van valami, ami még nekik is titok, amit még ők sem ismerhetnek meg. Egész előadást tartott arról, hogy az emberi értelem fejlődésének küszöbe nagyon széles, mégis idő kell ahhoz, hogy át tudjon lépni rajta, hogy így rázza le magáról a múlt terheit, hogy megszabadulva tőlük, el tudjon szakadni azok visszahúzó hatása alól, hogy így győzze le a felesleges hátráltatásokat, amelyek még mindig akadályozva kötik gúzsba a tudományok fejlődését. Hirtelen megrebbenve figyelmeztette Mirianát, hogy sietniük kell, mert az Idő várja őket. Megsúgta neki, hogy felsőbb utasításra megengedtetik neki az, hogy belepillantson az idők végtelenségébe úgy, hogy egyedül csak az ő számára rendezett színdarabban láthatja kettőjük szerelmét a különböző évszázadokban. De úgy, hogy a pillanat fel fog érni az örökkévalósággal. Erre az előadásra időben oda kell érniük. Nem késhetnek el. Továbbrepülve nem is olyan sokára egy óriási
|
 |
