 |
kezdte mondanivalóját, hogy beszélt az orvossal és örömmel hallja, hogy Marih túl van a veszélyen. Gratulált és mondta tovább a magáét. Marih azonban nem fogta fel szavainak értelmét, mert csak azt érezte, hogy milyen hűvös, kimért minden mondata. Majd egy kis idő után újra értette, amit mond. Először azt hitte nem hall jól, mert Hiram azzal folytatta, hogy el kell válniuk. Kapott külföldre egy hosszabb időre szóló szerződést, ahová sajnos nem viheti magával, ezért ez a búcsúlátogatása. A lakást természetesen megtarthatja, s aztán meglátják, hogyan tovább. Addig is minden személyes holmiját, amit nem tud most magával vinni, betette a legkisebb szobába. Ugye Mariht ez nem fogja zavarni. A taxi lent várja, sietnie kell, mert nem ér ki időben a repülőtérre, fejezte be mondandóját. Mielőtt Marih válaszolhatott volna, becsukódott Hiram mögött az ajtó. Akkor, mintha fejbe vágták volna, bénultan meredt maga elé. Egyszerre úgy érezte, könnyűvé válik és lebeg valahol ég és föld között, ahol forró zuhatagok és jéghideg hullámok váltják egymást. Egy pillanatig nem hallott semmit maga körül, füle bedugult, levegőt is alig kapott. A torka annyira összeszorult, azt hitte meg fog fulladni. De ez nem történt meg és egy idő után a hirtelen támadt bénultsága is kezdett múlni. Már szinte bántó volt számára a folyosóról beszűrődő edénycsörömpölés, s a különböző hangkavalkád. Még az ablakon beáradó fény is zavarta. Fájt tudomásul vennie, hogy az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. Számára azonban vége. Vége mindennek! Majd belenyilallott az a gondolat, hogy ő tulajdonképpen nem is akar meggyógyulni, minek. Szeméből erre patakokban kezdett ömleni a könny, s arra sem vett fáradságot, hogy azt letörölje. Hirtelen nem tudta hogyan térjen ki, illetve hogyan nézzen szembe azzal, ami vele történt. Fájdalommal gondolta, hogy sok ember ilyen helyzetből a gyakorlati ösztöne segítségével könnyedén ki tudja vágni magát. Sőt még a maga hasznára is fordítja, úgy hogy ne hátrányát, hanem célját még ezzel is elősegítse. Tudta, ő nem képes arra, hogy ilyen éles határhelyzeteket könnyedén át tudjon lépni. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közepette lassan álomba sírta magát. Álma megint abba a különös sűrű fekete, jéghideg alagútba vitte, amelyet azok a misztikus fények világítottak meg. Érezte nem kell mást tennie, mint az alagút végéből bejutni abba a misztikus fénybe. Ujjongott, mert mást sem kívánt, csak ezt. De megtennie nem volt egyszerű, mert ahogyan igyekezett mindig beljebb és beljebb, egy forgószélnél is gyorsabb ködszerű légmozgás nem engedte.
|
 |
Lefékezte s éppen az alagút végén lévő küszöbnél megállította. A ködből egy árnyalak bukkant elő. Tehetetlen volt vele szemben, mert a belőle áradó léggel körbefonta energiapontocskáját és kezdett visszafelé száguldani vele. Amikor végre kijutottak az alagútból, Marih energiapontocskáját nagy fájdalom járta át azért, mert lefejtődött róla az az árnyalak, és otthagyta őt védtelenül. Marih nem értette, hogy miért nem tudott eljutni odaátra azokkal a misztikus fényekkel megvilágított világba. Alig hogy ezt végiggondolta Ámor kis angyalát érezte maga mellett. Megörült neki, mert olyan delejes biztonság sugárzott belőle, hogy hirtelen nem is értette, miért volt szomorú addig. Ámor kis angyalát megszámlálhatatlan fényes apró lény kísérte, akik Marih energiapontocskáját elborítva suhanva vitték el onnan, mind feljebb és feljebb. Majd a kicsike Szelídséget érezte megint maga mellett, aki vitte tovább a Múzsák és a Tudományok lényeinek birodalma határáig, beborítva a jól ismert kellemes puha kék fényével, amit mindennél jobban szeretett. De mivel nem mehetett tovább a kicsike Szelídség, ezért átadta őt az egyik óriáslénynek, aki újra abba a hatalmas térbe vitte, aminek a közepén ott lebegett a minden emberi képzeletet felülmúló körte alakú univerzum. Amiben most kinagyítva és előtérbe helyezve tündökölt a Föld. Ezt a fényjelenséget a Múzsák lényei állták körbe, szám szerint kilenc. Az óriáslény máris sorolta a nevüket, s azzal folytatta, hogy az ember csakis az energiák kutatása révén tud eljutni a kijelölt célig. Minden emberségét erre kellene fordítani, ha lelkiismeretes. Nem lenne szabad háborúznia. A háborúk különben is a különbségek miatt vannak. Le kellene építenie ezeket a különbségeket. El kellene érnie azt, hogy az életszínvonaluk egyforma legyen. Az éhséget, a betegséget le kellene győznie úgy, hogy egyformán osztja el a javakat. Hiszen annyira egy az egész világ, mint a test, amit szintén nem lehet feldarabolni. Majd rámutatott az előttük csillogó-villogó, vibráló jelenségre, benne a megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb galaxisokra, amelyek állandó mozgó változásban voltak. Aztán Marih érezte, hogy még jobban benépesedik körülöttük minden más lényekkel, akik a bedobált csillagpor által az újonnan születő, haló galaxisokkal, csillagokkal kezdtek el játszani. Azok, mint a fény a hullámok hátán a mozgástól állandóan változtatták az alakjukat, mivel csak így tudták megtartani helyüket, alakjukat és fényük erejét. A lény rámutatott a Vízöntő spirálködére, amibe
|
 |
