Hiram férfiszépségben a legszebbek közé tartozott, ezért a nő nagyon szenvedett a férfi elutasító magatartásától. Annyira elfogta a szerelem iránta, hogy már nem tudta irányítani, kordában tartani érzéseit. Kitört! Ez megpecsételte futó kalandjukat. A nő érezte, hogy vége mindennek és nem tudja megtartani a férfit, annak ellenére sem, hogy végzetesen a rabja lett.
Másnap reggel azonban amikor felkeltek, mintha elfútta volna valami a tegnapi rossz hangulatukat. Hiram a fürdőszobában még fütyörészett és énekelt annyira, hogy a nyitott ajtón keresztül még a szoba is zengett bele. A nőre is átragadt a jókedv, s nevetve vonultak le együtt az étterembe reggelizni. Aztán elbúcsúzott a nőtől azzal, hogy elmegy, megkeresi új munkahelyét.
Kilépve a szállodából látta, hogy az előző napi forgalom nemhogy gyérült volna, hanem inkább még nőtt. Autó- és embersorok vesztegeltek a jelzőlámpák előtt, s amikor meglódultak, csak lépésben tudtak haladni. Ezért eldöntötte, hogy gyalog indul neki. Keresztülpréselte magát az embertömegen, s térképpel a kezében végre megtalálta a keresett épületet. Nem is volt messze a szállodától. Még a szállodánál is magasabb felhőkarcoló elé ért, ami irodaház volt. A nyakát nyújtogatva igyekezett előbb kívülről
Hiram a nők felé mosolyogva köszönt, akik meglepetéssel kapták fel a fejüket. Majd magabiztos léptekkel a belső üvegfalú lifttel felvitette magát a legfelső emeletre, hogy jelentkezzék, itt van, megérkezett. Eközben ösztöne azt súgta, hogy ezután teljesen más lesz az élete, mint addig.
Hiramnak az új munkahelyén futott az idő és ő futott vele. A sok újdonság és annak izgalma töltötte ki teljesen az életét. Arra sem maradt ideje, hogy a hátrahagyott múlt akár csak egy pillanatra is megkísértse. A zsúfoltan telített napok feledtettek vele mindent. Egy idő után azonban, amikor a varázs kezdett csökkenni, és kezdte felváltani mindezt a rutinos megszokás, előbukkant lelkéből a nem várt. A régmúlt hívatlanul megint ott volt, és felderengett előtte újra Marih édes arca. Látta könyörgő, óriási könnyáztatta szemét, amikor elhagyta. Pillanatra ez úgy megrendítette, hogy beleremegett. De mivel ezek az érzések csak villanásnyi ideig tartottak, ilyenkor akár egy kutya, ha vizet ráz le a bundájáról, hessegette el magától. Minden erejével arra igyekezett koncentrálni, hogy teljes egészében kiélvezze azt, hogy szabad, hogy nem tartozik hozzá senki, és ő sem tartozik senkihez. Az a nő, akit érkezésekor magával hozott, már az is a múlthoz tartozott. A mindennapos nézeteltérések lehetetlenné tették kapcsolatuk tartósságát. Hiram már kéjelgett abban a tudatban, hogy mindenki és minden az ölébe hullana, ha akarná. Ki is használt minden apró lehetőséget a széptevésre. Tehette, hiszen körülötte csak úgy
