Majd Hiramnak az is megengedtetett, hogy az Igazság angyala által belepillanthasson a múltak könyvébe is, amelyet az emberiség tetteivel írt az évezredek folyamán. Amint ámulva tanulmányozta az Igazság angyala közben csendesen kérdezte? – Ha bajban van az ember, miért nem hívja előbb a Teremtőt segítségül? Miért csak akkor, amikor majdnem mindent tönkretett? Mindezek a rettenetek nem történtek volna meg, amiket itt látsz. A gonosz felismerte, hogy mi az ember gyengéje, ezért tudta könnyen a hatalmába keríteni. Hirtelen eltűnt Hiram elől minden, mert a főnővér felébresztette azzal, hogy vizit következik.
Ezután Hiram újra belelendült a hétköznapok kerékvágásába. Egyik nap múlt a másik után, és az utolsó „nagyjelenet” óta elment a gusztusa az italtól. Rengeteg munka szakadt a nyakába, ezért szinte semmi másra nem maradt ideje. Így még a kollégái között is feledésszámba ment minden. Főnöke újra a régi melegséggel ütögetett a vállára és nevetve mondta; – Na Hiram, a jó magaviseletedért téged gondoltalak a következő hat hónapos külföldi munkára. – Hiramnak azonban erre a hírre összerándult a gyomra. Már nem szívesen vállalt ilyen külföldi utat, de nem mutatta, inkább arra gondolt, milyen jó, hogy holnap vasárnap van, s kipihenheti magát rendesen.
Úgy is tett. Vasárnap reggel könnyű takarójába burkolva élvezte a félálombeli szendergést. Nagyon jól érezte magát így. Alig akarózott felkelni. A szobában a félig lehúzott redőnyökön keresztül csíkokban szűrődött be a napsugár, s a félhomály olyan különlegessé vált ettől. Annyira lusta volt, hogy nehezen fogta fel azt is, hogy nem a szomszédban csörög a vekker, hanem az ő mobiltelefonja szól. Szinte nehezére esett még az is, hogy a karját kinyújtva, füléhez emelje. Magában bosszankodott a zavarásért. A beszélgetés után kibotorkált a fürdőszobába, ahol hirtelen összerezzent, mivel a falon függő tükörből nem egy fáradt valaki, hanem egy kipihent, lebarnult arcú, jóképű férfi nézett vissza rá. Csak pár pillanat múlva kapcsolt, hogy hiszen ez nem más, mint ő, a saját tükörképe, ami visszamosolyog rá. Erre elöntötte újra az előbbi jókedv, amit az ágyban fekve is érzett. Engedett vizet a kádba, s közben fütyörészni kezdett. Fürdés közben a víz kellemes simogatását érezve elgondolkozott azon, hogy milyen okos is az ember, hogy mennyire mindent tud már. Meg tudja határozni a föld, a kövek, az ásványok, a csontok korát, hogy hány száz vagy ezer évesek, de lám, eddig még senkinek nem jutott eszébe az, hogy a víz korát megmérje, vajon hány millió éves lehet a víz? Erre kajánul még el is mosolyodott. Ez a jó hangulata végigkísérte egész napját.
